Akkor azért voltunk nem jól, mert Azok voltak hatalmon. Most pedig azért, mivel Azok úgy vannak ugyanott hatalmon, hogy nincsenek. Nincsenek már, de mégis vannak. Átsugárzik a napsugaras jövőbe a sötét nyócévjük.

Kedves Viktor! Mikor 2010 tavaszán, kampánykörúton nálunk jártál, a második (akkor még adóköteles) feles házi pálinka után összetegeződtünk, gondolom, maradhatunk írásban is ennél. Sajnos még mindig én vagyok az idősebb. Élőszóban utoljára akkor kérdezted tőlünk, hogy is vagyunk? Hát ugyanúgy, mint akkor: jól. Bővebben? Nem jól.

Akkor, lassan két éve azért voltunk nem jól, mert Azok voltak hatalmon. Most pedig azért, mivel Azok úgy vannak ugyanott, hatalmon, hogy nincsenek. Nincsenek már, de mégis vannak. Átsugárzik a napsugaras jövőbe a sötét nyócévjük. Fura téridő-paradoxon, mi? (Ne lepődjél meg, olvasok sci-fi rovatot a Magyar Nemzetben, valósághűbb, mint a Bogár Laci, pedig ő aztán tudós a javából.) Az a Szíjjártó gyerek is ezzel bajlódik, a csórikám. Na, tehát: helyzet egyrészt kitűnő. Költségvetésünk (a falunké éppúgy, mint az országé) stabil és biztonságos, mi több: folytatódik az exportvolumen dinamikus bővülése. De az a gond, hogy sok még az értetlen, rosszindulatú ember. Akik nem képesek, vagy nem is akarják átlátni, hogy Ugyanazok próbálják ma is rosszra fordítani a legjobb szándékot.

Polgármester is vagyok, így aztán döbbenetes pofátlansággal szembesültem. Mint Siklósnagyfalun, minálunk is felütötte fejét a közmunkaturizmus. Hátrányos helyzetűek (tudod, kik) akartak bejelentkezni hozzám, a polgármesteri hivatalba, azzal az ürüggyel, hogy ingyen is dolgoznának nekem, mert a saját falujuk munkavégzéshez kötötte a segélyt, de munkát, azt nem ad. Persze hazazavartam őket a bús picsába, a Richard Fieldhez, a jó édesanyjukat provokálják itt! Nem csinálnak ide Gyöngyöspatát!

Hisz mindenki tudja, aki olvassa Matolcsy Gyuri kimutatásait, hogy nemcsak a gyerekszám, de a foglalkoztatottak számának növekedése is gyorsul. Mégpedig meredeken. A vak is látja, hogy annyi munka van ebben az országban, hogy csak győzzük elvégezni. Szóval a provokátorokat visszaküldtem oda, ahonnan jöttek. (Tudod, honnan.) Bírom a nyomást, de néha úgy érzem: a Bayer Zsoltinak Nagyecsed helyett ide kéne leugrania, hogy rendet vágjon.

A Magyar Hírlapot (ha már szóba került) nagyon szeretjük, díszhelyre van kitéve a hivatal előterében, közvetlenül az Alkotmánysarok mellett. Községünkben rajtam kívül több más önkéntes tudósítójuk is van immáron. Régóta vártunk erre: bemutatni, hogyan gyarapodik Édeshartyán, miként élik dolgos hétköznapjaikat az itt élő emberek, megosztani gondjaink és örömeink. De így is nehéz ez, Viktor. Örömből van több, a bánat meg nem a mi sarunk, ámde mit tegyek, ha egyesek akkor sem látják ezt be, ha kiüti a buta szemeiket? Itt van például az özvegy Lajtosné. Amióta az ura, a Tóni (kenyeres pajtásom, együtt voltunk a kisgazdáknál a Józsi idején) megboldogult, a vénasszony ellenséges befolyás alá került. Hogy ne legyen olyan egyedül, a macska mellé a lánya vett neki okostelefont. Hát megyek a főutcán, jön velem szembe ez a boszorkány, a fejkendőjének csücskét úgy forgatja a havas szél, mint az ördögszekeret. És tolja a képembe a telefonja kijelzőjét, ez villogott rajta itt, ni. Hogy így meg úgy a Malév. Hogy az ő kis unokája is ott rekedt Ferihegyen.

Hiába javítottam volna ki, hogy már Liszt Ferenc, meg hogy a Bajnai meg az Oszkó, az a sárkány szóhoz sem hagyott jutni. Azt rikácsolta, hogy ne magyarázzak itt, ő is néz tévét, már két éve mi vagyunk ott, ahol. A kerítés mögül leskelődő barátnői meg öregasszony létükre vihogtak rajtam, mint a süldőlányok. Hát mihez kezdjek én ezekkel, Viktor? Járnak a nyakamra, hogy ezek az urak Pesten (vagyis ti) sokkal jobban magukra hagyták őket, mint az őzikeszemű démon, a libás fiú, Gordonka. Hogy nem mehet a gyerekük egyetemre, pedig szerintük te azt ígérted nekik. Hogy kevesebb lett a fizetésük, rövidebb ideig kapják a munkanélküli segélyt, a munkába járást azonban nem támogatod, emelted az áfát és közműdíjakat, nem lesz rokkantkedvezmény.

Én meg hiába magyarázom nekik, hogy mostantól csak az igazi teljesítmény számít, hogy az állam nem vonult ki, sőt. Államivá lészen itten a bagózás, a parkolás, az élelmiszerjegyek. Hogy lesz Malév helyett Turul Air, meg állami mobilcég, ott a MOL, a Rába. Hogy ezeréves, világméretű magyar cégbirodalmat építünk. Erre kiabálnak, hogy hiába övék a gyár, az nem vesz nekik semmit a boltban. Nem érik fel ésszel, hogy ki kell várni, míg Hegedűs Zsuzsa asszony naposcsibéi világra szarják az aranytojást. Nem bírok én ezekkel. Öregember vagyok, csak egy agrártechnikummal. Lassan visszavonulnék gazdálkodni, ha lenne kire hagynom a falut.

Olyan karakán polgármester kéne ide, mint az Oroján Sanyi. Na, ő aztán kiállt a Pali bácsi elé a szennyes áradattól ostromolt gátra. S azt tanácsolnám, Viktor, hogy te is állj mellé. Bennünket, Fidesz-híveket gyakran vádolnak, hogy folyton a múlton kérődzünk, pedig azok nem mi vagyunk. Keveseket hagy annyira hidegen a múlt, mint engemet, polgári köröm tagjait, s a drága Pártunkat. Nem érdekel bennünket a Pali múltja. Mi több: mondjon már valaki egy olyan embert a mieink közül, akit mi a múltja miatt kiközösítettünk volna. Kisebb lett a szemünkben Lovas Pista, miután az ÉS-ben Kenedi megírta róla a tudod mit? Dehogyis, hallgattunk, s a Pista alakja még nagyobb lett retinánk tükrében. Zavart bennünket Várhegyi Attila múltja? Hát Szűrös Mátyásé vagy Gubcsi Lajosé? Foglalkozunk mi azzal, mit csinált hősünk, Szentkirályi Frici bácsi ’56-ban Kecskeméten? Én is párttag voltam, meg téeszelnök, mielőtt átképeztem magam őstermelővé. Na és? Ebben rejlik a mi erőnk. Hogy a múltad csak addig érdekes, amíg nem vagy köztünk. Amikor belépsz, végképp tisztára töröljük, mint beszervezés után a káderlapot. Viktor, láttad az Éjszaka szülötteit? Estin végeztem a technikumot, de még én is tudom, hogy az, édesapám, egy metafora. Ha láttad, akkor igen, tudod: olyan a mi Pártunk, akár Midian, a legendás szörnyetegekkel teli földalatti város, ama misztikus hely, ahol minden bűn bocsánatot nyer.

Ezért vagytok ti a csúcson, az SZDSZ meg a szemétben. A hülye, gyenge idegzetű libsik, ők rágódtak folyton a múlton. A megalkuvásaikon, hogy pufajka, D-209, meg száznapos program és kakaó-biztos billentyűzet, s ez felzabálta őket, meg a bázisuk morálját. Ti viszont fegyvert kovácsoltatok ebből is. A saját meghasonlásaitokból. És vajon ki nyert? Ha Gregor Samsa nem lelkizik annyit, nálunk sokra vihette volna. Most pedig már nemcsak az nem számít, mik voltunk, de az sem, mivé lettünk.

Egyszer, némiképp borközi állapotban ültem a kocsmahivatalban, s valaki sorolta, hogy mi minden lett szarabb, amióta te vagy a kormányfő. Én nem cáfoltam semmit, csak véreres szemgolyókkal ránéztem. (Azt hitte megütöm, de nem.) S feltette a kérdést: azok, akik annyit se kaptak tőled, mint én, miért tartanak ki melletted? Mire annyit válaszoltam: mert most jó magyarnak lenni. Csak bámult rám, nem értette. Igazából én sem.

Ezt érezni kell.

Olyan módosult tudatállapot ez, amelyben nem számít, hogy a kisdoktori kicsit bolgár, kicsit német, végül akkor is a mienk. Amelyben az IMF-székház lábtörlője alá kúszva is nagyobb szabadságharcosok vagyunk, mint Mécs Imre a halálsoron. Ahonnan nézve Kerényi Imre pártfogoltjai és Szabolcska Mihály örökösei a kozmopolita, (kurzív) irodalom fölé nőnek. Ez a világ létezik. Ebben a világban győzni fogunk. Ahogy a Békemenet révén és a Nézőpont Intézet felméréseiben is diadalt diadalra halmozunk. Ez az univerzum létezik, ahogy én is létezem, Viktor. Bizonyára már nem emlékszel rám, annyi helyen jártál akkoriban. Zsákfalu volnánk, a térképen ne keress, mi több: a Google Maps se tud rólunk. De attól még nagyon is vagyunk, csak épp unortodox létsíkon. Nógrádban, közvetlenül Sóshartyán mellett. Vagyunk, ugyanúgy, mint a beszédeidben oly gyakran szereplő Magyar Emberek Magyar Világa. Remélem, ihletet adtam neked az évértékelőhöz.

(A monológot lejegyezte: Papp László Tamás)

• Búcsú Gyurcsány Ferenctől »

• Ég egy ház lőszereket tartalmazó padlása Tállyán »