Ma eddig: 0 cikk

Kefélj úgy, mint régen volt!

54459 76

Szex, politika, Hoffmann Rózsa.

O tempora, o mores! – hangzik a latin jajkiáltás, pedig Cicero idejében még nem lehetett szexfilmet letölteni az internetről. Jó, ez így persze csúsztatás, a kijelentés egy összeesküvésre vonatkozik és nem összefekvésre. Pedig vonatkozhatna arra is; a kezdetben szigorú erkölcsű rómaiak folyamatosan lazultak a nemiség terén, intézményi hátterét is megteremtve a szerelmi szabadosságnak. Igaz, ezt a rájuk jellemző akkurátussággal tették, például nyilvánosházaikra megkülönböztetésül Phallust pingáltak, vagy szobroztak. Elképzelni is rossz, hogy mit szólna efféle dekorációhoz egy KDNP-s képviselő, bár, lehet, hogy betérne az épületbe, gondolván pártház, azért tették ki a pártelnök portréját.

Ó, idők, ó, erkölcsök! – ami csak annyit jelent, minél inkább haladunk előrébb az időben, annál erkölcsösebbnek tetszik a múlt. „Évszázaddal ezelőtt anyáink és apáink abban a világban nőttek föl, hogy a szex csak a házassággal együtt megengedhető” – válaszolta Hoffmann Rózsa az Origo riporterének, mikor amaz a házasság előtti szexről faggatta.

Afrika bizonyos részein meg a mai napig „körülmetélik” a nőket, ahogy ezt a brutális csonkítást eufemisztikusan nevezni szokták. Nem áll szándékomban a kegyetlen rítust a házasságot megelőző önmegtartóztatáshoz hasonlítani (noha!), csupán utalni akartam a „régtől fogva így van”, és az „egykor így volt” kezdetű érvek tarthatatlanságára.

Ráadásul ez esetben nem is igaz.

Szinglihordák ugyan nem dübörögtek a főváros utcáin, de az ifjak nem feltétlenül a lemondást választották, ha egy kis entyempentyemre adódott lehetőség, és nem csak belekóstoltak a testi örömökbe. Ó, nem! „Ma akárhány elsőéves jogász még szűznek tartaná magát, ha át nem ment volna az első természetellenes nemi aktuson” – olvasható az idevágó alapműben, Tábori Kornél Székely Vladimir rendőrfogalmazóval közösen írt munkájában, „Az erkölcstelen Budapestben”.

Ebből is látszik, hogy tényleg vissza kell fogni a jogászképzést, különben is ez a mondén nagyváros – vethető ellen . Azonban a vidéki városokban sem volt sokkal másabb a helyzet, a kuplerájok a társasági élet valóságos központjaiként funkcionáltak, és nem csak az otthoni kosztot unó családapák látogatták e műintézményeket, hanem a kíváncsiság hajtotta sihederek is. Falun pedig, ahol a pajzán tivornyákra a kemény paraszti élet nem adott lehetőséget, a házasságon kívüli párkapcsolatnak különféle elismert formái alakultak ki a szeretőtartástól a próbaházasságon át a nőrablásig.

S most letűnt korok és népek elfajzott szokásairól szó sem esett. Arról, hogy Egyiptomban Anaitis papnőinek szerelmét pénzért kellett megvásárolni, s hogy Dél-Mezopotámia vad népei szépen lassan elterjesztették azt a rút szokást, amely azután a föníciaiaknál és a zsidóknál is divatba jött, hogy a házigazda a vendég iránti tisztelet jeléül nejét vagy leányát kínálta fel annak. Még szerencse, hogy jött Mózes, ki tűzzel és megkövezéssel irtotta a kicsapongás minden fajtáját. Ha más nem is, de a prostitúció meg is szűnt a zsidók körében – idegenből hozattak maguknak kéjnőket; Szíria, Babilon és Egyiptom leányai Salamon uralkodásáig ugyan nem léphettek a város területére, de ott sétáltak kívül a falon, hogy kedvére mustrálgathassa őket Jeruzsálem délceg ifjúsága, s megszületett ezzel a történelmi emlékezet által elsőként megőrzött kocsisor. A görögök vagy a bacchanáliákban tobzódó rómaiak változatos nemi életéről megemlékezni is fölösleges, ha valaki kíváncsi, olvasson Ovidiust.

Igaz, mindez még a kereszténység elterjedése előtt történt, amely hit valóban új morált hozott a Földre, ezért is terjesztették szóval s karddal egyaránt. Vonultak a keresztes hadak, s nyomukban kurvák tömött sorokban. De köztünk szólva a középkori Róma első bordélyháza is a Szent Miklós templom mellett nyitotta meg kapuit, a mainzi érsekről meg följegyezték, hogy bevételei közt a legnagyobb tétel a nyilvánosház után beszedett adó volt.

Óidők, óerkölcsök.

Mégis mindig fölbukkannak azok, akik koruk feslettségét az elődök példamutató életvitelével állítják szembe, kik hivatásszerűen figyelmeztetik kortársaikat romlottságukra. Korábban azonban mintha ez egy koedukált szakma lett volna, sőt, talán a férfiak többségben is lettek volna a purifikátorok között. Komor öltözékben, savanyú ábrázattal, eget fürkésző tekintettel prédikáltak a bujaság ellen, s hogy különben mit csináltak a cselédlánnyal, avagy az inasfiúval, az, csitt!, legyen az éjszaka, vagy a hivatali elöljáró titka.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere valaminő különleges okból kifolyólag viszont kizárólag nők számára tartja fönn az erénycsősz munkakörét.

„Ma már bevett dolog” – mondja lemondóan Hoffmann Rózsa a házasság előtti szexről a már idézett interjúban, hozzátéve, hogy ő maga elfogadja, de csak a szerelmen alapuló szexnek híve.

Bevett dolog. Nos, régen is bevették. Nem kell pirulni, Drága, nem úgy. Bevették ezt az álszent hülyeséget. Mert ha volt társadalmi elvárás a szűzen való házasodásról, akkor az a nőkre vonatkozott. Velük szemben valóban megfogalmazott igény volt, hogy ártatlanságukat őrizzék a férjhezmenetelig, de a férfiak kufircolhattak kedvükre anélkül, hogy ezért a legcsekélyebb megvetésben lett volna részük. Már, ha és amennyiben nem voltak buzik. Mert azokkal szemben tényleg példás eréllyel léptek még föl egykor, oly módon, hogy az Hoffmann párt- frakció- és nőtársának, Ékes Ilonának is megfelelne.

Mára persze e téren is szelídültek a módszerek, mert ma már tudjuk, hogy a fajtalankodókkal, bujálkodókkal, egyéb ledérekkel nem az elvetemültségük a gond, hanem, hogy elmaradottak tudományosan!

Na, de, hát ezért jött létre a Magyar Családtudományi Társaság, amelynek megalakulása szolgáltatta az apropót az origónak, hogy szexuális kérdésekről faggasson politikusokat. A Társaság – előbb nyilvánosságra hozott, majd letörölt és letagadott – önismertetője szerint ugyanis „az egyesület tagja lehet az, aki egyetért azzal az elvvel, hogy általánosságban a nemi kapcsolat egyedüli helyes tere a házasság”. Így, ni, tudományosan.

Ezt Rónaszékiné Keresztes Mónika, aki „állandó vendégként” képviselte a Fideszt az alakuló ülésen – ezek szerint, minden alakuló ülésen ott lesz – azzal próbálta megmagyarázni a portálnak, hogy „a hosszú távú és tartós házasság, a tartós szexuális kapcsolat egy ember mellett, olyan egészségmegőrző faktorokat tartalmaz, amelyeket érdemes belevenni mint kutatási területet a családpolitika egészébe is”. A gondolatot Hoffmann oktatási államtitkár még ennyivel toldotta meg: „egy biztos, hogy az önmegtartóztatásból még soha nem volt senkinek semmiféle baja, míg a promiszkuitás nagyon sok problémát okoz”. Ezzel szemben – nem a csalárdtudományi, hanem másfajta – kutatások szerint az elfojtás számtalan gondot okoz, és nem kizárt, hogy az ember frusztráltságában végül diktátor lesz vagy kéjgyilkos, esetleg pécsi püspök.

Ezzel vissza is tértünk a kuplerájhoz, annyi különbséggel, hogy az utóbbi helyen nem a templom szomszédságában található az, hanem a könyvelésben. A letűnt korok erkölcsisége fölött búslakodó hölgyek figyelmébe meg annyit ajánlanék, hogy azért van változás a világban, ha nem is az, amit ők annak gondolnak.

Egy évszázada, apáink és anyáink korában, teszem azt, a nők nem lehettek parlamenti képviselők.

Hozzászólások (76) , melyek közül a legfrissebbek:

Rudi Roka

Ez az írás teljesen tökéletesen korrekt, helytálló, igaz, az utolsó betűig. Azonban mindezek ellenére is mégis teljesen tökéletesen értelmetlenség ilyeneket írni. Teljesen felesleges és értelmetlen ebben az országban IGAZAT ÍRNI. Minek? Az elhülyült magyar nép uszkve 90%-a ezt nem érti és vagy nem érdekli "ők a kétharmad" ugyebár... Hiába van még kb 10% értelmes ember az országban aki ezeket érti érzi tudja, semmit vizet nem zavar. Hiába tépjük a szánkat erről, a 10%-nak semmi újat nem mondunk, hiszen mind ugyanezt pontosan és jól tudjuk, a 90% zombi pedig képtelen felfogni... Nekik most Semjén kell, Orbán kell és Hoffmann meséi... így jó nekik, mitöbb valóban ez való nekik.. Mi, a kisebbség, pedig vagy megszokunk, vagy megszökünk és nagyon hőzöngenünk sem ajánlatos, tartok tőle, mert előbb útóbb még pofán is vág valamelyik bősz erénycsősz (hiszen ők ugyebár ismerten, a testi fenyítés hívei is)... Nincs mit tenni, most egy ideig... ilyen szellemi mélységekbe süllyedt ez az ország. Talán pár évtized, pár generáció felnövés múlva, megindul valami fejlődés.. de még ez sem biztos, hiszen ezek az agyhalottak igyekeznek amit csak lehet, minél hosszabb időre bebetonozni...

Marki Janos

oligomer 2012. 02 29., 16:15:

Anyám, borogass. Én nagyon boldog lennék, ha Bayer így (kicsit erősen, ugye, de azt is stílussal) fejezné ki magát, de ő inkább nekifutásból gyűlölködni szokott, a "Békemenete" még a képmutatás magas iskolája. Emlékeztetnélek rá, hogy ő az, aki valakinek erdő melléki lelövetést, másnak meg az ötös pártigazolványára hivatkozva kushadást (tudod, ki vagyok én?-jellegű érveléssel) javasolt. Na az, az nincs rendben, valakit lefaszozni, pláne ha egy Semjénről van szó, aki védett madarakat lövöldözgetne hóbortból, az már más szint, vili?

László Nagy

És-sel nem kezdünk mondatot, ezért a nem jól sikerült bevezető után úgy folytatom, hogy: a mai parlamenti
képviselőknek semmilyen jogalapjuk nincs a qrvákat leszólni!
Van a szó szoros értelmében és átvitt értelemben a fent
nevezettből jó néhány a padsorokban és a holdudvarban
egyaránt!
A mai szóhasználatban már nem csak a nemi szervét pénzért
árulót hívják annak ami!

BrianW

Elolvastam a cikket és nem rossz, nem mocskolódás. Már Lennon is megmondta az Imagine-ben: Nothing to kill or die for And no religion too Imagine all the people living life in peace. Elegem van abból, hogy az intézményes vallásra és a régmúltra hivatkoznak olyanok, akik a régmúltban nem voltak példamutatóak. Ismerek olyan KDNP-s képviselőt, aki templomba jár jelenleg, de 20 éve tudtuk róla, hogy kivel csalja feleségét, sőt a feleség is csalta őt - el voltak négyen párban! Most meg újra együtt van a feleségével, mintha mi sem történt volna, ő a KDNP jeles embere! Na, ha ilyen a kereszténység, akkor nem kérek belőle, jobb nekem, ha otthon gyakorlom a vallásom: "Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked."Máté 6,6

hirek6019

Na, ennyi gennyes mocskolódást mint ebben a cikkben már régen olvastam.

rantotta

"hogy ő maga elfogadja, de csak a szerelmen alapuló szexnek híve. ja ez is képmutatás "

mert egy keresztény azt mondja hogy házasság keretein belüli sex a legális egy bibliai értelembe vett keresztény embernek
ez a helyes életforma ha keresztény vagy

szóval Hoffmann nem sokat tanult Pázmány Péter Katolikus Egyetem csak dogmákat és vallás butaságát nem pedig a bibliai életet

rantotta

de azt se értem hogy volt kommunista párt tag hogy lehet mai is képviselő
ez magyar demokrácia csődje egyben
ja és ezek kommunistáznak!!

rantotta

azért nincsenek illúzióim Hoffmann volt(mszmp)tag erkölcsi útmutatásáról sőt szexuális életének kihágásairól sem

Talán nem ő hiteles személy ebben az ügyben!!!!!!!!!!

Dajka Tibor

Makk Marcinak ! Ugy látom elment a józan eszed,ha egyátalán volt

rantotta

arról már nem is beszélve hogy gyerek koruktól megy a tv-be ki kivel és hogyan.Agymosás felső szinteken ja és tv-ből és pornó filmekből tanulják a szexet a mait fiatalok.Maguk a szülők is így nőttek fel!!Ez miért jobb?

Tudjuk nagyon jól hogy kereszténység nevében sok mindent elkövettek de az senkinek eszébe se jut mi köze ezeknek a dolgokhoz a valóságos kereszténységhez.Mert szerintem semmi.

Szerintem inkább pénisz imádása és nö nemi szerv imádásához van közelebb a mai társadalom mint bibliai világképhez!!

rantotta

Arról már nem is beszélnék hogy állitólag ez egy keresztény nemzet és aki ismeri a bibliát egy kicsit az tudja hogy sokkal nagyobb erkölcsi fegyelmet vár el a keresztényektől!!
De valjuk be őszintén köze nincs kereszténységhez a magyaroknak pláne több milliónak!!!
Államot szét kell választani egyháztól!!

rantotta

Hát miért baj az ha szexet nem egy puritán dologgá revanzsáljuk!!Mint cikk neve is az.
Sex egy bensőséges kapcsolat két ember között szerintem.
Sok perverz szexuális embernek nem fog ez tetszeni miért baj az ha valaki így gondolkodik.Nem is csodálkozom azon hogy pornón felnőtt magyaroknak ez nem tetszik!!

Balázs János

Kovinak ! Egy új pornófilm ötlet : Rózsika /lehet akár "CSIPKE" is!/ fateknőben mossa g...s lepedőt , közben a Bizottság tagjai turulból kufircolják !!! Végre valami hasznos munkát is végez és még élvezi is ??!!

Agota Albert

mi lesz, ha mindezt tanítják majd?

"ki fogja gyermekeinknek megmondani mi a jó, mi a rossz, mi az érték, mi az erkölcsös és mi az erkölcstelen. És amit hallani fognak, az egészséges személyiséget eredményez, vagy bűntudattal terhes, szorongó, a valóságot elfogadni nem tudó felnőttéveket."

http://morgasjoga.blog.hu/2012/02/26/csak_semmi_szexet_kerem

Balázs János

Ezak az IDIÓTÁK nem tudják eldönteni mi a bajuk ??!! Fitymaszűkület , szűzhártyagyulladás, vagy AGYHÁRTYA GYULLADÁS !!!

igort

"Senki se hiszi, hogy a begyöpösödött agyú iskolaihgazgatónőről és..."
"Sokkal inkább arról szól, hogy az ... államhatalom.. "

Nos, én maradnék a népnél, amelyik 400ezer emberrel képviseltette magát a békamenetben, és akik azt a bizonyos hatalmat fenntartják, bármennyire is idejétmúlt. Bizony, azt a valakit, aki pénzt juttatott ennek a szervezetnek, ov-n keresztül az olyan iskolaigazgatók tartják hatalmon.
sajna, még fogják sokáig is, mert a business egyház, amit ov létrehozott,az átprogramozott hívőkkel él és köszöni jól van.

letterforsz

"Nem kell pirulni, Drága, nem úgy. Bevették ezt az álszent hülyeséget." (hirszerzo.hu )

Álszent hülyeség? Nos, az biztos, hogy Hont nem álszent, meg a Hírszerző sem. Nem is szentek, átlagos emberek, akik hol jók, hol romlottak, tudom milyen az, én is ilyen VOLTAM megtérésem előtt ( és jelenleg sem tekintem különbnek magamat, én csak elfogadtam az Isten által adott lehetőséget, ennyi a különbség). A változás útja nyitott. Az álszentséget én is utálom, de tudom, hogy lehetséges valódi szentség is, persze nem a farizeusok útján, nem az államilag kötelező direktívák útján. De úgy vettem észre, hogy ilyenről még nincs szó, bár van ennek előjele, vannak erre utaló jelek, az igaz.

folytatás itt:

http://letterforce.blog.hirszerzo.hu/entry/23283

Makk Marci

Hogy ez eddig!

"Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!"

http://www.youtube.com/watch?v=mCQgj1QNppo

A történelem ismétli önmagát....

Vagy csak én érzem így?

Éljen a forradalom!

Mage Andy

http://endresy.blogspot.com/2012/02/nemzeti-nyoszolya.html
http://endresy.blogspot.com/2012/03/nemzeti-nyoszolya2.html

Bartha István

A Hoffmann Rózsa már biztosan sok embert megszúrt /hiszen nincsen Rózsa tövis nélkül/ időnként eszement javaslataival de hogy őt még nem "szúrta meg" rendesen senki az biztos!
Javasolnám neki hogy látogasson meg egy szerzetesrendet , de előtte olvassa el feltétlen a Dekameron-t hogy ne érje meglepetés és utána elképzelhető hogy másképpen fogja látni az őt körülvevő való világot!!

Gordon Boy

Rózsikát egy 28 -as brányoval bővíteni kellett volna, hogy megjő-jön az esze.

Gergely László

Egy másik cikkben(talán másik honlapon) az a hír, hogy az európai néppárt Orbán mögött áll. Elképzeltem, hogy Angela Merkel hátulról beakaszt Orbán Viktornak.

Kalmár Lajos

Sem a Miniszterelnök Úr, sem Hoffmann Rózsa nem szexelt a házasságkötés előtt. Hoffmann Rózsa utána sem.

qwertzu tomi

"Senki se hiszi, hogy a begyöpösödött agyú iskolaihgazgatónőről és ötleteiről szól ez a cikk. Sokkal inkább arról szól, hogy az etetizmus bűvkörében lévő, az atyáskodó, alattvalókat "jó" útra terelgetni akaró, minden irányban terjeszkedni, erősödni akaró autokratikus (és természetesen mélyen álszent) államhatalom egy újabb frontot nyitott azáltal, hogy védőszárnyai alatt egy újabb "civil" szerveződést bocsájt útjára silány szellemi holdudvarából, mely ezúttal a helyes hálószobamagatartás felé akarja terelgeti a népet."

ha hiszed ha nem: ebben inkább veled értek egyet.

"Az idézett 100 éves jelenségek csak azt voltak hivatottak jelezni, hogy marhaság a hoffmanni állítás, miszerint általános volt a házasság előtti nemi megtartóztatás, valamint mélyen álszent dolog volt eleink házasság intézménye iránti tiszteletéről értekeznünk, miközben a kuplerájok sűrű hálózata igencsak a társadalmi elfogadotságát jelezte a rendszeres félrekufircolás intézményének is !"

értettem mit akartak jelezni, azzal nem értettem egyet hogy a példák homogén társadalmakról szóltak. voltak kupik régen, az még nem mondja egyúttal azt mennyien használták. ma per-fő Magyarország válásokat tekintve világviszonylatban az élbolyban van. szóval attól mert inkompetens idealista nő mondja hogy jó lenne hogy ez régebbi "adatokhoz" közelítsen attól még a mondandójának pont ez a része nem biztos hogy támadást érdemel. főleg olyantól aki maga ismeri el, hogy... na szóval tudod. "tarthatatlan" :)

Póli

"naiv dolog azt hinni, hogy ez a cikk hoffmanról és az ötleteiről szól. túllép azon és egy erkölcsi relativizálásba folyik. ez a vita már globális, a tengeren túlon már régebb óta tart"

Senki se hiszi, hogy a begyöpösödött agyú iskolaihgazgatónőről és ötleteiről szól ez a cikk. Sokkal inkább arról szól, hogy az etetizmus bűvkörében lévő, az atyáskodó, alattvalókat "jó" útra terelgetni akaró, minden irányban terjeszkedni, erősödni akaró autokratikus (és természetesen mélyen álszent) államhatalom egy újabb frontot nyitott azáltal, hogy védőszárnyai alatt egy újabb "civil" szerveződést bocsájt útjára silány szellemi holdudvarából, mely ezúttal a helyes hálószobamagatartás felé akarja terelgeti a népet.
Arról, hogy különböző VALÓDI civil szervezetek, szociológusok, szexológusok, pszichológusok stb. miről vitatkoznak régóta a nagyvilágban és nálunk a család és a nemiség témájában, az egy másik történet.

"az a demagóg, hogy te ezt már úgy kezeled, mint egy általánosan elterjedt népi szokást (...) de ez még en bloc nem fogja azt bizonyítani, hogy a házasság intézményét ne tisztelték volna"

Megint félreérted. Az idézett 100 éves jelenségek csak azt voltak hivatottak jelezni, hogy marhaság a hoffmanni állítás, miszerint általános volt a házasság előtti nemi megtartóztatás, valamint mélyen álszent dolog volt eleink házasság intézménye iránti tiszteletéről értekeznünk, miközben a kuplerájok sűrű hálózata igencsak a társadalmi elfogadotságát jelezte a rendszeres félrekufircolás intézményének is !

Tóth Tibor Mihály

Demeter János (12:30)@: Nem értek egyet Veled, én szeptemberben fogom tölteni az 59.-et, de "valahogy" NEM TUDOM elképzelni az életem szexuális kapcsolat nélkül...

Demeter János

Kefélj ugy mint régen.Talán így lenne helyes.
Gyerekek! Én má nem tudok ugy mivel elmultam 60.éves.Fogadni mernék,hogy a sok zöld nyilas is csak jártatja a pofáját,nekik sem megy már ugy.A szerző is biztosan azért irja helytelenül,hogy régen-volt.

tris

Gordon Boy, hát fúúúúúúúj!

Rózs

Sehogy sem fér a fejembe, hogy ennek a díszes Társaságnak miért nem tagja a Deutsch Tomika ? Szerinte szex, házasság kérdésében járatos, fideszes és amúgy meg "mindenhez ért?"

Gordon Boy

Hoffmann azért frigid mert nem tágították lány korában.

qwertzu tomi

kerem 2012. 02 29., 20:07

ezzel csak azt bizonyítottad, hogy egy szellemnek írtad ezt és egyetlen hozzászólásomat sem olvastad el. én magam is egyet értek veled és a cikk szerzőjével abban, hogy Hoffmann céljai és ahogyan a céljait akarja véghez vinni röhejesek és a valósággal nem igazán ápolnak bensőséges viszont.

az is világos volt, hogy Hoffmann "régi időkre" hivatkozása megérdemelt pár ellenpéldát. viszont ahogyan a "régi idők" emberei úgy a mostaniak sem homogének szokásokat tekintve. ennyi erővel ha most ebben a percben készül egy ttanulmány arról hogy x területen a 21. század magyar embernek milyen szokásai vannak akkor a 22. századi ha általánosságban értelmezi akkor az is ugyanúgy téved. votl itt valaki aki már odáig jutott, hogy a szorosabb házassági kötelékről azt gondolta hogy akkor megalázzák és agyonverik a nőket. attól mert Hoffmann példálózik a szorosabb házasság mellett még nem biztos, hogy az önmagában rossz. léteztek a fent hozott történelmi példáknak korabeli ellenpéldái is. amiről maga a szerző ismerte el: érvnek használni őket "tarthatatlan" dolog.

pont ez a baj a konzi-libsi kardoskodással, hogy kurus-csomagokat készítenek, amelyekben van mindkét oldalon értelmes tartalom, de napról napra távolodik a kettő egymástól és ha valaki az egyikre kritikát ír (vagy éppen egyet ért vele) kapásból a másikba vizionálja őt egy olyan kommentelő közösség aki 2 mondatnál többet nem képes írni/olvasni abba a témába aminél neki csak bólogatójancsi szerepére van kapacitása. erre van jó küffődi kifejezés, hogy "useful idiodts" :)

Makk Marci

Egy igazi keresztény így él ti pogányok, liberálisok, kommenisták és hazárulók:

GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ
SZÁZ ÉV MAGÁNY

"Fernanda magával vitt egy aranykulcsocskával zárható, finom naptárt, amelyben lelkiatyja lila
tintával jelölte meg a házasélet böjti napjait. A nagyhetet, a vasárnapokat, az előírt ünnepeket,
az első péntekeket, a magányos ájtatosságokat, az áldozásokat és a havi periódusokat
leszámítva, Fernandának évente mindössze negyvenkét kihasználható napja maradt,szétszórva a lila keresztek rengetegében."

http://papyboy.files.wordpress.com/2006/11/szaz-ev-magany.pdf

Egyébként érdeklődve várom mikor lesz leszabáj'ozva a klozetra járás ideje, módja,száma/nap.
Az se világos előttem hány kockát lehet egyszerre letépni és hányat lehet egy alkalommal elhasználni.
Ez még hiányzik az életemből...
Egy végtelen bölcsességű forradalmár igazán felvilágosíthatna. Lenne egy jó napom legalább. Természetesen nem várom el , hogy személyesen Felcsút Géniusza foglalkozzon a problémámmal!

kerem

ugye nem gondolod komolyan, hogy Hont nem tudja leírni a mégsem szót...

oligomer

@Tourist!
Sajnos nem értem a válaszod értelmét! Biztos bennem van a hiba, de ha megkérlek, akkor elmagyaráznád, hogy Hont melyek kifejezést akarta "még" szóval kihangsúlyozni?

Somoskői László

Már készül az egyéni indítvány ius primae noctis törvényerőre
emeléséről.
És a salátatörvény magába foglalja a cikk első bekezdésében lévő pártház logó bevezetését is.

Tourist

oligomer 2012. 02 29., 21:22

A vers a még sem - mégsem kérdésre is vonatkozik. Mindenki aszerint használja, hogy mit akar kihangsúlyozni. A nyelv gazdagsága megengedi. Egy német adventi dal szerint:

„In dulci jubilo,
nun singet und seid froh!
Unsers Herzens Wonne
leit in præsepio
und leuchtet als die Sonne
matris in gremio.
Alpha es et O.“

oligomer

T.Tourist!
Nagyon jó a vers! Szerintem te félreértettél engem ! Nekem nem a "fasz" szóval, ezzel a vulgáris,de az argóban sokszor használt szóval van bajom, hanem a "még sem" részével, ami tudtommal "MÉGSEM". Javíts, ha rosszul tudom!

Tourist

oligomer 2012. 02 29., 21:00

"S ha rózsa, nád, pipacs, moh és csalán,
Együtt nő a nap arany sugarán,
Én Istenem! ki szabja meg nekem,
Hogy bokrétámhoz melyiket vegyem?

Hogy motívumnak melyik jobb? - ez? - az?
Azt hiszem, bármelyik jó, - ha igaz!
Vegyétek hát, ím, e versfüzért,
És ne nehezteljen senki azért,
Ha stílje nem szabályszerű: amit
Az Akadém'ja előír, tanít.

Mert, mint az Alföld, hol a délibáb,
Mint tündérkép lebeg idébb-odább,
Nem volna az, minek lennie kell,
Ha kékjében pipacs nem tűnne fel.

Úgy nyelvünk is, mely szép, kedves, dicső,
Színe-játékában bővelkedő.
Gyöngéd, ügyes, merész és férfias,
Amelyben egyesül arany s a vas,
- És, ami igaz, be kell vallani:
Lófasz nélkül nem lenne az, ami!

oligomer

"Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged
Ajkára võn, többé nem dobhat el!
Szentség gyanánt hogy befogadja éked,
Õrzõ oltárrá válik a kebel."
.
.
Ábrányi Emil - Magyar nyelv

Valóban! Gyönyörű ez a magyar nyelv! Lehet élni és visszaélni is vele! Bármelyiket teszi az ember, az a saját lelkiismeretétől függ (vagy a mecénások pénztárcájának vastagságától)!Egy a fontos: ha a toll fegyverével él az író, azt legalább tegye nyelvtanilag helyesen! Ugye Hont András!
"ha valaki egy fasz, azt villanyborotvához hasonlítani még sem tudom." Vagy talán MÉGSEM ?

Nyerges Zsolt

Hát, pl. Hoffmann önmegtartóztatása egy teljes nemzetnek okoz kárt éppen, úgyhogy ezzel a megállapítással spec. nem értek egyet.

Magyar László

CSALÁD-MODELL

Te, haver! Figyelj! Képzeld el!
Megalakult a Magyar Családtudományi Társaság!
Na és? Na és akkor mi van?
Mi van? Mi van? Figyelj! Előbb ülj le, mert eldobod az agyad!
Te! Képzeld el! Uniós projektből! Jó, mi? Az Orbánnak meg nem adnak, de hülyeségre telik!
Családtudományi Társaság! Nesztek pubikáim!
Öt akadémikust kértek fel védnöknek, ebből négy már el is fogadta.
Te, haver! Most az okosok hülyéskednek, vagy a hülyék okoskodnak? Ha!
Az általuk kidolgozott anyagban elítélik a házasság előtti sex-et, a kapcsolatban élőket, a buzikat meg kirekesztik.
Javaslatokat dolgoznak ki ezen fertők megállítására és a fő hangsúlyt a családokra kívánja helyezni, amely nem állhat másból, mint egy férfi, egy nő és a gyerekből.
Te! Ez kurva jó! Na ,csak jöjjön hétvégén az anyós! Az orra alá tolom a cikket!
Várjál már haver! Figyelj! Most akkor a 70-es években indított szexuális forradalmat is elbuktuk? El! Akkor most mi jön? Hogy mi jön! A majom csapda! Az meg mi?
Az! Az a ma ki verem!
Én azért ebbe több mindent nem értek és nem tiszta.
A kiválasztott feleség jelöltel nem lehet dugni, de amúgy azé gyakorolhatsz, vagy egyáltalán nem szabad! Nem mindegy ugyebár!
Idő vallum kikötést sem szabnak meg?
Ezt, hogy érted? Ezt úgy értem, amikor végre eljön a megérdemelt nász ideje és ne adj isten, csütörtököt mond vasárnap ez a kapcsolat, akkor 30-60- vagy esetleg 90 nap után még minden következmény nélkül vissza állítható lehessen az eredeti állapot!
Nincs korhatár megállapítás! Az mért kell? Fiatal korút nem vehetsz el!
Az igaz! De 40-50 év korkülönbség azé az már bizarr, nem gondolod? Ilyenkor mindenről beszélhetünk csak komoly kapcsolatról és gyereknemzési szándékról nem!
Gondolj csak Faludira!
Az sincs a tanulmányba benne, hogy magyar ember csak magyarral kefélhet, bocsánat, házasodhat vagy esetleg lehet színes is ez a paletta. Mert ha megkívánnám pl. Nótár Maryt akkor mi van? Maradjál már! Azt meg Vona tiltaná meg! Tényleg! Vonát is bekéne szervezni ebbe az egyletbe!
A homokosok felháborodása pedig teljesen jogos! Miért gondolja, bárki is azt, hogy csak nő és férfi között szövődhet mély szerelem és testi vágy?
Cicciolina óta tudjuk, hogy ez nem így van! Ebben az állati nagy demokráciában azt is megakarják szabni nekünk, kit szeressünk, kivel, hogyan éljünk!
Ami az egész kotyvaszba a legborzasztóbb:
Ezt szeptembertől tanítani fogják az oskolába!
A gyerekeink, számolni, olvasni lehet, nem fognak tudni, de az „igazi család” modellt ismerni fogják. Hurrá!

kerem

egyébként senki nem tiltotta meg qwertzu tominak meg oligomernek, hogy maradjanak szüzek egészen a házasságig, illetve, hogy a házasságban ne kúrjanak félre. Tőlem egyébként hangos imádság közepette ostorozhatják is magukat egy orgazmus után. Én se mondom meg senkinek, hogy egy nap hányszor járjon szarni, mert ez kb ugyanolyan magánügy mint az, hogy én kivel mikor hol hogyan mennyit stb.

egyvalaki

Nagyon nem szeretném,hogy szexuálisan frusztrált emberek beleugassanak az életembe.

Dárnok

Csodás poén a pártembléma meg az óidők is!

kerubin

Bravó! Szellemes, színvonalas, nagyvonalú írás. Sajnos nyomasztó a szellemi színvonalbeli különbség az író és a kommentelők között.

Hegedűs Rita

Attól tartok, sem Hont András, sem a kedves kommentelők nem értették meg az "eszmei mondanivalót": a KDNP csak a kormány által bevezetendő újabb adóhoz készíti elő a terepet. Ez pedig nem más, mint a házasságon kívül létesített szexuális kapcsolat után fizetendő kufircadó. Ez alól természetesen automatikusan felmentést kapnak a 70 éven felüliek, valamint az egyházak képviselői.

qwertzu tomi

"Ez így nem igaz. A cselédlányok szexuális "szolgáltatásai", Tábori Kornél Székely Vladimir rendőrfogalmazóval együtt a múlt század elején írt tanulmánya, a falusi élet különböző házasságon kívüli "eljárásai" mind a hoffmanni, 100 évre visszaröpítő "nosztalgiázását" cáfolták."

naiv dolog azt hinni, hogy ez a cikk hoffmanról és az ötleteiről szól. túllép azon és egy erkölcsi relativizálásba folyik. ez a vita már globális, a tengeren túlon már régebb óta tart, itt mi mostanában kapcsolódunk bele igazán. jellemzően a hiper konzi prűd és a hiper libsi dekadens kurzus képviselői a leghangosabbak a témában. így egymás véleményét polarizálják. egyik azt mondja járjon mindenki csadorban vagy kövesse a hoffmanni irányt a másik meg azt hogy az az egészséges, ha akkor annyiszor és annyi mindenkivel amennyiszer kedve tartja. de fog ezt még távolabb is menni egymástól szerintem.

de magára a idézetre is reagálnék: az a demagóg, hogy te ezt már úgy kezeled, mint egy általánosan elterjedt népi szokást. a cenzúrát túlélt népi versekből is kiderült, hogy nem voltak szemérmesek akkor sem az emberek, de ez még en bloc nem fogja azt bizonyítani, hogy a házasság intézményét ne tisztelték volna. de hadd idézzek egy gondoltatot: mindegy is, mert irreleváns régen akkor mi volt.

"A még régebbi példák pedig arra utalnak, hogy a múltra való hivatkozás nemi erkölcsök dolgokban meglehetősen kétélű érvrendszer."

azon lehetne hosszasan beszélni "mire utaltak", ha nem lett volna pár sorral korábban az a premissza megemlítve -és hidd el én unom ismételni a legjobban-, hogy: "„régtől fogva így van”, és az „egykor így volt” kezdetű érvek tarthatatlanok". nem az én szavaim.

Sz Szabo Júlia: köszönöm hogy ezeket leírtad, még azt is odaírhattad volna hogy a fű zöld és az ég kék. (???)

Póli

"ennek ellenére csupa régi példát hozott a dekadens önjutalmazó szexuális magatartásra"

Ez így nem igaz. A cselédlányok szexuális "szolgáltatásai", Tábori Kornél Székely Vladimir rendőrfogalmazóval együtt a múlt század elején írt tanulmánya, a falusi élet különböző házasságon kívüli "eljárásai" mind a hoffmanni, 100 évre visszaröpítő "nosztalgiázását" cáfolták. A még régebbi példák pedig arra utalnak, hogy a múltra való hivatkozás nemi erkölcsök dolgokban meglehetősen kétélű érvrendszer.

"sőt te vagy a példa rá: működik mint demagógia, hiszen úgy látod a vakító ellentmondások ellenére is, hogy van értelme a fenti eszmefuttatásnak"

Semmilyen "vakító ellentmondásra" nem világítottál rá, úgyhogy van értelme a szerző eszmefuttatásának, különösen ha Hoffmann mélybuta megjegyzésére gondolunk („Évszázaddal ezelőtt anyáink és apáink abban a világban nőttek föl, hogy a szex csak a házassággal együtt megengedhető”)

Sz Szabo Júlia

qwertzu tomi
Képzeld, a szex jó. Egy jó orgazmus akkor is felpörgeti az agy dopaminszintjét (igen, ez amolyan jutalomféle), ha azt nem a meggyűrűzött házastárssal csináljuk, netán egyáltalán nem is akarunk összeházasodni "isten színe előtt", sőt, azt nem is életünk egyetlen igaz szerelmével csináljuk, aki aztán vagy az, vagy nem az. Ami a tudományt illeti, ha már ez a banda "tudományosnak" merészeli nevezni magát, noha egy fia tudós, nem sok annyi sincs a csapatban, akkor inkább arról kellene szónokolni, hogyan tehetjük változatosabbá a házasságon belüli szexet, hogy az emberi természet szerinti max. két év "lángolás" után ne halálra unt, kötelezővé vált aktussá silányodjon. Mondjuk lehetne a középiskolákban képzett szexológusokkal előadásokat tartani a szexuális kultúráról, ahelyett, hogy a szexet, mint manapság a szegénységet, vagy az ügyvédi titoktartáshoz való alapjogot, bűnnek tekintsük. Ba@zdmeg. De csak gumival, mert na, ez valóban fontos.

Hont András

ha valaki egy fasz, azt villanyborotvához hasonlítani még sem tudom.

qwertzu tomi

"Egyáltalán nem volt ebben semmi demagógia. Inkább jó megközelítése annak, hogy az, hogy valami miképp történt "évszázaddal ezelőtt", az még valamely magatartás helyes voltára nem bizonyíték !"

ennek ellenére csupa régi példát hozott a dekadens önjutalmazó szexuális magatartásra. a demagógságot ez kimeríti, sőt te vagy a példa rá: működik mint demagógia, hiszen úgy látod a vakító ellentmondások ellenére is, hogy van értelme a fenti eszmefuttatásnak.

qwertzu tomi

"a házassága sem szerelmen alapult, hanem a családok közös megegyezésén, így aztán ha a férje minden nap összeverte, megalázta, a válás természetesen akkor sem jöhetett szóba, tehát az, hogy nem voltak válások, szerintem még nem jelenti azt, hogy milyen jó
volt akkoriban a világ"

ugyanaz a szellem mint a fenti cikk. szóval akkor régen a férjek a komolyabban vett családi kötelék mellett/miatt a feleségeiket összeverték, megalázták (amúgy nem, nem volt valódi kérdés). ez utóbbi esetek véletlen sem a gyökér nélküli modernista kultúra hajnala óta léteznek, amit az egyénieskedésből származó frusztráltság és meg nem értés dohos penésze borít. régen az emberek nem szerették egymást mikor összeházasodtak és végül megszerették egymást, mert nem ismételgették azt a mantrát, hogy "én én én én én én én én én én én". ma a házasok szeretik sőt imádják egymást és a(z esetek több mint 50%ban itthon) végén meg utálják egymást mint a sz*rt.

nemrég néztem meg a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatból pár részt és pont arra gondoltam, hogy azok az öreg házaspárok milyen rohadt szerencsések, mert még olyankor kerültek össze amikor az még jelentett is valamit, nem olyankor amikor a világ nagyobbik része azt gondolja, hogy az individualista egzisztencia elérése a legjobb az ember számára.

ne legyen szoros házasság, mert az erőszakhoz vezet, hanem inkább legyél egyéniség haver, ez a 21. század! ha jól értem. hajrá. megint készül a történelem sütőjében egy szép nagy sz*rtorta, nem lehet tenni ellene semmit.

Póli

"Aki nem tartja ízléstelennek, hogy Hont egy f@szhoz hasonlítja a KDNP elnökét, az játsszon el a gondolattal, hogy ezt a pár sort Bayer Zsolt írta"

Zsóti ilyen szellemes, indirekt meghatározásra soha nem lenne képes, ő csak leírja, hogy Gyurcsány egy f*sz és csókolom.
Úgyhogy szerintem a szerző nagyon ízlésesen helyezte el a Nemzet Ájtatatos Védettvadírtóját a maga megfelelő helyén.

Tourist

oligomer 2012. 02 29., 16:15

Nem értem mit reklamálsz a hasonlaton. Aki ilyen dolgokkal tud előállni, az a társadalom életében hatalmas károkat szándékozik okozni, idiotikus alapon. Más, alternatív hasonlat meg sem közelítené ezt találati erejében.

oligomer

Aki nem tartja ízléstelennek, hogy Hont egy f@szhoz hasonlítja a KDNP elnökét, az játsszon el a gondolattal, hogy ezt a pár sort Bayer Zsolt írta, az MSZP, vagy az SZDSZ(LMP) elnökének címezve ezt a "megtiszteltetést"!
Szerintem qwertzu tomi 2012. 02 29., 13:12 hozzászólásának utolsó pár sora fejezi ki legjobban,amit erről a cikkről el lehet mondani.

Póli

"utalni akartam a „régtől fogva így van”, és az „egykor így volt” kezdetű érvek tarthatatlanságára". egyet értek.
ide citálni, a nők korábbi szerepét, hogy nem voltak parlamenti képviselők a demagógiai ámokfutás csúcspontja"

Egyáltalán nem volt ebben semmi demagógia. Inkább jó megközelítése annak, hogy az, hogy valami miképp történt "évszázaddal ezelőtt", az még valamely magatartás helyes voltára nem bizonyíték ! Különben helyesélhetnénk azt is, hogy évszázada még szavazati joguk se volt a nőknek, amely különösen találó felütés arra, hogy a "NER kizárólag nők számára tartja fönn az erénycsősz munkakörét".
Arról nem beszélve, hogy az egykori MSZMP-s iskolaigazgató vagy totál műveletlen vagy tudatosan hazudik, amikor kijelenti azt, hogy évszázada apáink is "abban a világban nőttek föl, hogy a szex csak a házassággal együtt megengedhető".

Eszter

Amugy ne felejtsuk el, hogy azokban a "rozsaszin erkolcsös idokben", amikor a hàzassàg elotti szex tabunak szàmitott, bizony nem a hàzasulando felek döntöttek arrol, hogy kivel és mikor hàzasodjanak össze, hanem a csalàd! (Igy van ez még most is példàul Indiàban). De a mai vilàgban a hàzasulandok vàlasztjak egymàst s ebbe bizony a sex is nagyon beletartozik. Személy szerint nem tudom elképzelni magamrol, hogy ugy kössem hozzà egy férfihez az életem, hogy nem bizonyosodom meg a (lelki és inetllektuàlis kompatibilitàs mellett) a szexuàlis kompatibilitàsunkrol.
De ha Hoffmann Rozsika hajlado a szülei àltal vàlasztott férfihez "proba" nélkül hozzàmenni, .. hàt kivànom neki!!

Póli

"Ez a megjegyzés túlmegy minden erkölcsi normán!"

Kedves oligomér ! Ön a cikknek pont azon a részén akadt ki, amely a legárnyaltabban és legfrappánsabban foglalja össze, hogy a Fidesz vallási tagozatának elnöke észbeli és agyéb adottságai, valamint cselekedetei révén kicsoda is tulajdonképpen ! :)

Üdv
Póli

Tourist

Jó és fontos a cikk. Az emberek életének minden, legapróbb zegzugába meghatározó módon beleszólni akaró hatalom elért egy fokozatot, amikor már önteltsége komoly túlkapásokra készteti.

Akik ilyenekre képesek, mindig olyan háttérből, előzmények után cselekszenek, amelyek hatása megvonja tőlük a józan ítélőképességet. Lehetőséget kapva válogatás nélkül, minden témában fékevesztett dühvel és perverzióval akkora pusztítást idéznek elő, amekkora csak lehetséges. Megfékezésük égetően sürgős!

Ha már Hont András antik példákat hozott fel, csatlakoznék eggyel, talán a legjellemzőbbel:

A dominikánus szerzetes Henricus Institoris, polgári nevén Heinrich Kramer, Brixenben három évig próbálkozott egy helybéli, férjezett asszonyság kegyeit elnyerni. Egyre erőszakosabb volt, amire az elutasítás is. Dühében boszorkánynak nevezte az asszonyt, hamis vádakat koholt ellene. Beleőrülve a kudarcba nekiült és megírta a Malleus Maleficarumot, német címén Hexenhammert, amelynek hatására nők ezreit hurcolták meg és gyilkolták le a Kramerhez hasonló frusztrált perverz boszorkányüldözők.

A mai magyar kormány szintén eljutott a perverzió azon szintjére, ahol azt gondolja, hatalmának már csak a saját fantáziája a határa. Ismétlem: Megfékezésük égetően sürgős!

István Kővágo

olvasom eztsok sületlenséget tudjátoke hogy Ádámot Évát miért kergte ki paradicsombol az úr

kerem

Régen ugye egy nő nem nagyon tanulhatott, nem csinálhatott semmilyen karriert, így aztán nyilván eltartani sem tudta magát, kivéve ha kurtizánnak ment, ( mert persze arra azért minden korban volt igény, bármilyen erkölcsös idők is jártak) és természetesen a házassága sem szerelmen alapult, hanem a családok közös megegyezésén, így aztán ha a férje minden nap összeverte, megalázta, a válás természetesen akkor sem jöhetett szóba, tehát az, hogy nem voltak válások, szerintem még nem jelenti azt, hogy milyen jó
volt akkoriban a világ. Amennyiben a miniszter asszony ezt a korszakot sírja vissza tőlem visszaállíthatjuk, de akkor kezdjük azzal, hogy hallgass te asszonyállat :D

evuka

oligomer, az Ön által kifogásolt részen nevettem egy jót.

Zsegaracz Tihamér

Attól bonyolult a világ, hogy bonyolítják. Ha iten van egy alapprobléma, mondjuk 300 ezer kisgyerek nem kap reggelit, akkor iten elkezdenek egy nem teljesjoggal ottülő csókost kikezdeni a múltbéli viselkedései alapján. Persze egy ilyen országban az óvoda kiscsoportja fölött érintett, még a rámai pápa is egy kis mérgesszömörcével.

Ez is olyan,mint a mai nemiség, ami már odáig fajult, hogy némely unatkozó félnótás közbenső neműként neveli keservesen kirejszolt fattyúját, hogy a líberálizmus keretén belül, felnőttkorában döntse el, ő maga fial, vagy ő szaporít természetesen hagyományos párosodás nélkül.

Bolondok

Ilyen a "filmművészet" is: nemrég kitalálták, hogy kell a filmbe egy kis izgalom, le is adtak Belfegorra néhány lövést. Ma már ott tartunk, hogy a lövés miatt van a filmnek története. Még az oszkár is a csókosok közt dől el, egyéb körülmény, szigorúan kizárva.

Ezekért és hasonlók miatt vannak iten egyhelyben toporgások némi fejlődés helyett.

oligomer

"például nyilvánosházaikra megkülönböztetésül Phallust pingáltak,Elképzelni is rossz, hogy mit szólna efféle dekorációhoz egy KDNP-s képviselő, bár, lehet, hogy betérne az épületbe, gondolván pártház, azért tették ki a pártelnök portréját."
Ez a megjegyzés túlmegy minden erkölcsi normán! Ezért az alpári modorért kár volt egyetemet végezni!Egy biztos, többet nem fogok Hont Andrástól semmit elolvasni!

Ojgli Okost

oligomer: "Ezt ebbe a cikkbe beilleszteni, azért elég meredek dolog volt!"

Nem az a meredek hanem kommentelni agy nélkül.

nisz

Biztos információim szerint az ügyben nemsokára megszólal egy igazi européer politikus is. Véleménye pediglen így fog hangzani:

"Lárifári! Vagyunk néhányan akik nem sz...oznak azon, hogy bekerüljenek a megyei közgyűlésekbe, hanem azon dolgoznak, hogy ebben a k... országban végre emelt fejjel lehessen lecserélni az öregecskedő feleséget! B...a meg!"

Ildiko J

ég annyit, hogy hányingerem van a NER-től, és nem vagyok oda ennek a Kormánynak az intézkedéseiért. De ha csak a királyi médiát befolyásolják enyhén ezen elv mentén, az még nem ördögtől való, hiszen minden más médiából (kivéve az ATV-t) ennek ellenkezője ömlik.

A Nol cikkben le van írva, hogy az iskolákban bevezetnék a családi életre nevelést. A tervek szerint többek között konfliktuskezelést, társkeresést, generációk közötti kapcsolatépítést oktatnának a gyerekeknek, de helyet kapna a képzésben „a reklámok káros hatásainak felismerésére” felkészítés is. Ez nem rossz ötelt. Én annak idején örültem volna, ha hallhatok ilyesmiről, de csak a világ szokásos áramlata vett körül, evidens volt, hogy ez a természetes, ezt csinálom én is.

Nagyon sokan ilyesmikről soha semmilyen formában nem hallanak otthon, hát legalább az iskolában...és beszélgetéseket, eszmecserét, vitákat generál. Lesz alternatíva. Elkezdenek gondolkodni, érvelni.

Itt úgy tűnik nem arról van szó, hogy bemennek a hálószobába, csupán a fentiekről.

A Nol cikkben még szó van arról, hogy ez gyűlölet, meg kirekesztés, amit az állam támogat, de nem, a melegeket senki nem rekeszti ki, csak van más vélemény, erkölcs is az övékén és az ultraliberálisokén kívül, ami ugyanolyan publicitást érdemel, mint az ő elveik.

qwertzu tomi

az, hogy felülről akarnak beleszólni a politikusok az emberek életvitelébe az egy baromság, Hofmann Rózsa összes eddigi és leendő ötletével együtt. ha csak ezt kritizálta volna a cikk író tökre okés lenne, viszont ezek ugyanolyan demagóg ökörségek:

"Afrika bizonyos részein meg a mai napig „körülmetélik” a nőket, ahogy ezt a brutális csonkítást eufemisztikusan nevezni szokták. Nem áll szándékomban a kegyetlen rítust a házasságot megelőző önmegtartóztatáshoz hasonlítani (noha!), csupán utalni akartam a „régtől fogva így van”, és az „egykor így volt” kezdetű érvek tarthatatlanságára."

jópofa, hogy maga is érzi, hogy ez demagóg, aztán később meg is védi a saját állítását (végülis a demagógia mondója az mindig tudja az állításáról, hogy hülyeség). „egykor így volt” <<< ezt rá lehet csatolni a dekadens életvitelre is.

például ehhez: "Falun pedig, ahol a pajzán tivornyákra a kemény paraszti élet nem adott lehetőséget, a házasságon kívüli párkapcsolatnak különféle elismert formái alakultak ki a szeretőtartástól a próbaházasságon át a nőrablásig."

"egykor volt" csak "így", az meg ugye tarthatatlan. nem az én logikám.

"S most letűnt korok és népek elfajzott szokásairól szó sem esett. Arról, hogy Egyiptomban Anaitis papnőinek szerelmét pénzért kellett megvásárolni... bla bla bla régi korok emberei az összes puha testnyílásba betettek mindent"

detto. de azért ismételjük: "utalni akartam a „régtől fogva így van”, és az „egykor így volt” kezdetű érvek tarthatatlanságára". egyet értek.

ide citálni, a nők korábbi szerepét, hogy nem voltak parlamenti képviselők a demagógiai ámokfutás csúcspontja :)

nyilván nevetséges Hoffmann elvárása és az, hogy azt gondolja majd pont és a holdudvara fogja az embereket ezen a téren terelni. elég lett volna erről írni egy kritikát, nem egy erkölcs relativizáló ellentmondásos cikket írni, csúsztatásokkal és demagóg tévképzetekkel.

tris

Gondoljunk Amerikára; elég megnézni az imádott Kennedy-elnökökről szóló filmeket, írásokat, hogy tudjuk, a Kennedyek mennyire voltak hű férjek, amiről persze mindenki tudott ott is, mégis elnézték az(oknak az) elnököknek (is), érdekes... ha meg mégsem, hát inkább volt az politikai csatározás, vagy médiaszenzáció, mint valami fenenagy erkölcsi felháborodás.

Oligomer - ebből is látszik, hogy az emberek mennyire másként olvasnak, értelmeznek dolgokat. Én a "savanyú a szőlő" helyett inkább kissé fanyar humorú, ám kiváló írásnak tartom. De a cikknek magának nem is ez a lényege! (Máskülönben, mi benne a csúsztatás?)

A lényeg ez: alakul egy úgynevezett "civil szerveződés", melyet az állam támogat az emberek adóforintjából. Miért? Hogy elmesélje felnőtt állampolgárainak, meg azok gyerekeinek, micsoda erkölcstelen dolog a házasságon kívüli szex! A borzalmasan képmutató KDNP, amelynek a tagjai épp annyira keresztények, mint kábé én, aki leginkább ateista vagyok, de ha van is valami spirituális elképzelésem az életről (halálról, túlvilágról, jó és rossz fogalmáról), az nagyon más, mint az, amit ők a parlamenti kommunikáció (nem mellesleg az Alaptörvény erre vonatkozó passzusainak, leginkább magának az Alaptörvény "alapjának") szintjére emeltek. Én nem vagyok "keresztény", de ezzel nem állok egyedül. Az ország lakosságának mindössze kb. 20 %-a vallja annak magát, de még ezeknek is csak kábé a fele templomjáró, naponta imádkozó hívő. Például ezért tartjuk oly sokan az Alaptörvényt illegitimnek, kirekesztőnek.

Hogy ma ebben az országban ilyen módon államilag támogatott ügy a "családi életre való nevelés", avagy a "jó erkölcsre" (erkölcs? röhej) való nevelés, ahogyan ezt egy ilyen érdekes szerveződés, mint ez a "Magyar Családtudományi Társaság" izé, és ez ügyben egy hoffmannrózsa úgy szónokol, ahogy, az egyenesen közröhely.
És szerintem ez a cikk lényege.

drgecky

Ha Hoffmann Rózsa egy 20 éves, szexis lány volna, biztos nem ez lenne a véleménye. Bár semmi közöm hozzá, de azért érdekelne, ő vajon a hitvesi ágyon veszítette el a szüzességét? Meglepő egy volt kommunistától, hogy mára ennyire prűd lett, de az is lehet, hogy - állítása szerint- anno kötelező volt MSZMP tagnak lennie ahhoz, hogy iskolaigazgató lehessen, most meg kötelező prűdnek lennie ahhoz, hogy KDNP-s államtitkár legyen. Erősen megoszlanak a vélemények államtitkári munkásságáról, én a diákokéval értek egyet. Meg Pokorniéval.

Bihari Károly

Ebben a nagy feltétlen vagy feltételes szabadságról/szabadosságról zajló magasröptű kinyilatkozásokról, vitákról, elmélkedésekről egy ma már keveset idézett klasszikus közel száz éve elhíresült mondása jut eszembe. Azt mondta volt, hogy az embereket /házasokat és házasságon kívül élőket, különösen a kádereket/ a bujálkodásért, kicsapongásért nem szabad bántani. Ugyanis előbb-utóbb leszoknak róla. Vajon hányan mernék vitatni állítása helyt állóságát. Azért halkan megjegyzem, nem is lenne olyan nagy baj, ha a vizet prédikál, bort iszik közmondás két pontja között a való életben nem tátongana akkora szakadék.

ww95

A prűd,aszexuális kádár-rendszerben szocializálódott MSZMP-sekből, prűd, aszexuális KDMP-sek lesznek.

oligomer

Kedves Hont András!
Ennyi csúsztatást, amit itt vélemény címszó alatt összehozott, azt egy curlinges is megirigyelhetné!
"Ebből is látszik, hogy tényleg vissza kell fogni a jogászképzést, különben is ez a mondén nagyváros – vethető ellen"...Ezt ebbe a cikkbe beilleszteni, azért elég meredek dolog volt!
Fura, hogy a modern világ változásaira hivatkozik, hogy ne éljünk már a múltban, legyünk modernek a párkapcsolatban , és hivatkozásul egy majd 100 éves példát(kat) hoz fel.
Szerintem a barátnőm családja körberöhögött volna, ha például szeretőtartás,viszonyt kívántam volna létesíteni a lányukkal!
Nekem az égész cikk "légköre" olyan "savanyú aszőlő"-s.
Remélem érti, hogy ezzel mire utaltam!

Eszter

Ez az "intézkedés" is tökéletesen illeszkedik abba a rozsaszin, idilli, feudalizmust mintàzo mesevilàgba, amit a fidesz bevezetni szeretne Magyarorszàgon: egy josàgos(nak làtszo) kiràly (maga Orban), a kiràlyhoz hü nemesség (akiket szivességekkel làncol magàhoz), s szigoru "keresztény" erkölcsök (s itt jon a képbe a hàzassàg elötti sex) mentén kordàban tartott jobbàgysàg. A klisé vilàgos.
Bizom benne, hogy hamarosan valaki(k) felébreszti(k) öfelségét, s akkor majd észreveszi, hogy kezecskéje bizony ott log benne e biliben..

Ildiko J

A feltétlen szabadság híve vagyok, de azért nem kellene túlontúl arrogánsnak lenni azoknak, akik ezt másképp gondolják.
A kérdés, hogy az állam ezt az ügyet hogyan, milyen formában fogja támogatni. Ha elfogadható módon és mértékben, bizonyos határokat betartva, akkor azt hiszem egy szó sem érheti a ház elejét. Nagyon sok hülyeségre megy el pénz. Kvázi jó ügyekre is lehet mértékkel pénzt költeni. Hozzáteszem nem az állam feladatának érzem alapvetően ezt, hanem civil szervezetekének és az egyházakénak. Végezetül gondoljunk Amerikára, mennyire fontos elsősorban, de nem csak az evangéliumi tábor számára egy politikus erkölcsi állapota. Vagyis ott tudják, hogy ha a magánélete jó, ha hűséges az illető, ha sikeres a családjában, az igenis jó (vagy jobb) alapot szolgáltat egy sikeres karrierhez. Az egészségvédő faktor és tudományos alap egyáltalán nem kinevetendő. Sok cikk született már arról, hogy tovább élnek, boldogabbak a jó házasságban élő emberek. Föl lehet tenni a kérdést, hogy miért nem jók a mai házasságok. Haladt az idő, és mégis ma már ott tartunk, hogy a házasságok fele válással végződik. Akkor kérdem én, csak nem befuccsolni látszik a házasság előtti korlátlan szex házasságot megalapozó elve?

kerem

A komenisták már itt vannak a spájzban, a Fidesz meg a hálószobában...
Hozzátehették volna, hogy a házasok nemi életének serkentését is szívén viseli a kormány, ezért vezették be a szexis egykulcsos adót.

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X