Drága CBA! "Nemtelen vádak"? "Mocskolódó hangnem"?
Nem írtunk hiába: a CBA reagált írói munkásságunkra. Ebben a formában kár volt. Levél és viszonválasz.
"Sajnálatosnak tartjuk, hogy jelentős csúsztatásokkal, nemtelen vádakkal, mocskolódó hangnemmel illeti áruházláncunkat, immár többedik alkalommal. Véleményünk szerint ez a kritikán aluli hangnem, és a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések használata – melyet mi még idézőjelben sem használunk – egy olvasó számára sem lehet kívánatos" - így kezdődik az a levél, amelyet Baldauf László CBA-elnök és Fodor Attila kommunikációs igazgató küldött e sorok írójának, reagálva a cégükkel foglalkozó legutóbbi írásra (és az összes többire).
Az elnöki levél azonban sajnos adós azzal az apró információval, hol történt csúsztatás, mik a nemtelen vádak, hiszen ezen cikkekben kizárólag nyilvánosan hozzáférhető, általuk nem cáfolt tényfeltáró írásokra, publicisztikákra hivatkoztam. A "nyomdafestéket nem tűrő kifejezések" vádját pláne nem értem, hiszen egyszer sem írtam le Orbán Viktor nevét, vagy hogy korrupt gecinek tartanám a CBA-t, hiszen amíg ez nem egyértelmű, csak úgy tűnik, nem merném így leírni, annyi pénzem nincs (csak annyi, hogy önöknél vásároljak elég drágán, Baldauf elnök úr, de már kezdek átszokni a Tesco Expressz-re).
"Egyértelmű, hogy Ön is azon kevés újságírók közé tartozik, akik a külföldi multinacionális vállalatok gyarmataként látná legszívesebben országunkat. De kérem, gondolkodjon el rajta, ez a követendő, hazafias hozzáállás? Mi úgy gondoljuk, hogy biztosan nem az!" - írják nekem. Így igaz, örülnék, ha a multik és a nagytőke az eddiginél hangyafasznyit (upsz) jobban kolonizálná ezt az országot.
Tudom, önök szerint "ezek a külföldi tulajdonú cégek a legkevésbé törődnek azzal, hogy mi történik Magyarországon az emberekkel." Hát ja, ha eltekintünk attól, hogy többnyire jó áron kínálnak elég nagy választékban elég jó árut, ráadásul egy helyen, erre jó ugye a hiper. Önöknek meg ugye az a szempont hogy magyar ember magyar árut vásároljon, ezt mondjuk a vásárlóikkal beszéljék meg.
A nagy sikerre tekintettel újra itt van: a CBA-induló
"Sajnálatos ugyanakkor az is, hogy mindezidáig egy alkalommal sem vette arra a fáradtságot, hogy megkeressen minket és így próbáljon tájékozódni az Ön által említett témákkal kapcsolatban. Persze sokkal egyszerűbb egy magányos szobában, részleges, többnyire elferdített információkból felépíteni egy mocskolódó írást. Úgy gondoljuk, hogy az olvasók, kommentelők jelentős része már most is kinyilvánítja ellenérzését a velünk foglalkozó cikkeivel kapcsolatban. Így tehát nem csak a mi jóérzésünket sérti az Ön 'munkája' - próbálják megnyerni a bizalmamat. Értékelem az erőfeszítésüket, Baldauf úr, de értsék meg: véleménycikk szerzője nyilvános infókból tájékozódik, így pl. nekem az is információ-értékkel bír, ha nem reagálnak tényfeltáró kolléganőm megkeresésére, vagy csak hárítják a kérdéseit.
"Amennyiben meggondolja magát és a történtek ellenére is szívesen találkozna velünk, akkor nagyon szívesen álluk természetesen a rendelkezésére. Úgy gondoljuk, hogy a tisztességes tájékoztatás érdekében ez a helyes út. És nem utolsó sorban így elkerülhető lesz, hogy írásaik súlyos valótlanságokat tartalmazzanak és hogy személyhez fűződő jogaink megsértése miatt Ön kikényszerítse a bírói út igénybevételét." Na ezért szeretem önöket, Baldauf úr, ez a diszkréten fenyegető munkásőr-hangnem '88 óta hiányzott.
Ezzel együtt szívesen meggondolom magam, és a történtek ellenére szívesen kávéok önökkel, Baldauf úr, csak annyit kérek, hogy engedjék be testvérlapunk, a hvg.hu video-stábját is, hogy felvegyük az interjút. Ugye önök sem szeretnének az újságírókkal suttyomban tárgyaló hírbe keveredni? Na azért. A találkozás feltétele csupán annyi, hogy válaszoljanak majd néhány, az elmúlt hónapokban felgyülemlett kérdésre:
- Több lap szerint a CBA nyilvánosan támogatta a Fidesz kampányát, Mihancsik Zsófiának ugyanakkor cáfolták, hogy "többszáz millió" forinttal. Akkor legyen az is nyilvános: pontosan mennyivel, Baldauf úr? És mennyibe került önöknek az elhíresült Ítéletidős óriásplakát-kampány?
- Összefüggésben áll-e a Fidesz-kormány némely, önöknek egyértelműen kedvező gazdasági döntése (az önök szerint "igazságos" különadók, plázastop, Erzsébet-utalvány ügye) ezzel a kampánytámogatással? Az MSZP-vel kapcsolatban ugye korábban sérelmezték, hogy nem oszták azt az attitüdöt, mely szerint "mi magyarok vagyunk és ezzel, én azt gondolom, kutya kötelességünk a magyar gazdasági szereplőket előnyhöz juttatni és szerepet adni nekik."
- Önök összességében 670 millió forinttal támogatták a korábbi NBH-s fedőcégnek is tekintett Egymásért Egy-másért Alapítványt. Az összes magyar civil szervezet közül hogyan találták meg éppen ezt? Tudom, részben beszéltek róla a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága Kiemelt Ügyek Osztályán, de ez közügy, a mi olvasóinkra éppúgy tartozik, mint a CBA Magazin olvasóira.
- Hogyan lehet az, Fodor úr, hogy ön szerint az Alapítványnak történő adományozásokról "a CBA központjának nincs tudomása, és nem is érintett bennük", ha egyszer, mint tanult kolléganőm írta, az érintett franchise-cégek "tulajdonosai között az adományozás idején Breier László és Krupp József mellett ott voltak a CBA-csoport fő emberei, Lázár Zoltán és Vilmos, valamint Baldauf László, Tomicsek János, Viszokay Árpád is"?
- Összefüggésben áll-e ez a különös támogatás azzal, hogy a Földesi-Szabóék által "adományként" behozott közel 8,5 tonnányi ázsiai árucikkek a CBA polcain is megjelentek, vagy két teljesen külön ügyről van szó?
- A hvg.hu-hoz eljutott dokumentumok szerint "a CBA-s cégvezetőket zavarták a 2006-os zavargások." Tényleg így volt, Baldauf úr? Mert engem nagyon. Ez remek, akkor mi ketten egyetértünk abban, hogy csomó jószándékú tüntető mellett egy jól szervezett, randalírozó-gyújtogató neofasiszta plebsz uralta anno Budapest utcáit, némelyik igen jó kapcsolatot ápolva az önök kedvenc kormánypártjával. (Mielőtt belekötnek: nem, ez nem menti az akkori rendőrség jogsértéseit.)
- Baldauf úr: miért szerepel a neve a Gój Motorosok támogatói között? Ne értse félre, nincs bajom a gójokkal, néhány jó barátom gój, csak úgy kérdem, hogy van-e ennek valami speciális oka. Ja, a motorosokkal sincs bajom.
Úgyhogy ha készen állnak, én és a kollégáim megyünk. Addig is maradok kényszerű, hűséges vásárlójuk.

Hozzászólások (61) , melyek közül a legfrissebbek:
Nálunk most zárt be a CBA. Virágzik mellette a Lidl és a Penny.:)
ALDI vagy LIDL, ennyi!
Az Aldiban több a saját márkanéven futó, osztrák vagy német minőségi termék, a Lidl-ben több az egyéb márka. Aki fikázza és lehúzza a minőségét, az egészen biztosan hazudik. Hacsak tehetem, ebben a kettőben vásárolok. Az Interspar is jó, de drágább. A CBA akkor jelent gondot számomra, amikor tökre nincs más a környéken, és gyorsan venni kell valamit. Vagy ha a cafeteriát csak ott lehet majd beváltani..:-P
a cba nem multi, csak név az ami egybe köti őket. rengeteg kis bolt , pár kötelező cba termékkel vásárolta meg a cba név jogát, és annyiért árusít, amennyit nem szégyel elkérni. cba sosem lesz egy olyan hálózat mint, a tesco, vagy a spar, mert teljesen más a szerkezeti felépítésük, és üzlet filozófiájuk. vannak nagyon jó cba-k, mint pld a liget, és nagyon rossz, ez mindig a tulajdonos függvénye, hogy rabolni akar, vagy szolgáltatni, tisztes haszonnal. egyébként ha lehet, cba-ba nem megyek vásárolni, mert 70-80 százalékban a vevő átvágása van, a rendszerük miatt. és ott mindent el kell adni, még akkor is, ha már lejárt szavatosságu termékről van szó, mint pl a csemegepultba a vevő nem tudja azt ellenőrizni, vagy olcsóbb árura, drága áru elnevezést, árat kreálnak, ez mindennapos dolog. politika? multik a gyurcsány-bajnait sírják vissza, ha a fídesz megy, akkor a cba a fideszt, de egy piac gazdaságnak nem erről kellene szólni, de itt se piac, se gazdaság
Már bocsánatot kérek, ez a hangnem egyáltalán NEM munkásőr, hanem keretlegény hangnem, igen tisztelt szerkesztő úr.
A hozzászólásokból is azt szűröm le, hogy a CBA állítólag a szjobb támogatója,ezért egyáltalán nem értem, mi köze a munkásőr dumának a válaszlevélhez?
Ha csak ez nem, hogy a szokásos Horthy-féle duma jön elő, jobbra simogatni, balra bikacsöközni...Nem tudtam, hogy már a Hírszerzőben is feltámadt a Horthy-kultusz, nem csak a fideSS-ben...
Kedves Talpai Éva!
Elnézést, de - szerintem - a boltvezetőt is kell valakinek ellenőrizni, hogy megfelelő irányítással végzi-e munkáját.
Ez nem csak a hatóságok (pl.: ÁNTSZ, NAV) hatáskörébe, hanem - pont a bolt üzletlánchoz való tartózása miatt - magának az üzletlánc illetékesének is kötelessége.
Miért?
1.: Mert közegészségügyi előírások be nem tartása miatt, akár be is zárhatják a boltot!!! (Kisebb esetekben pedig bírságot szabhatnak ki.)
2.: Hasonló az eset a NAV-val is, hiszen akár csempész árút is a pultra rakva eladhat.
3.: Az előbbiek sem hagynák hidegen az üzletlánc vezetőségét, mivel nem azért nyitották meg a kérdéses boltot, illetve boltokat, hogy azokat a hatóság bezárassa. Továbbá a nyereséget sem szeretik bírságokkal csökkenteni.
Összegezve:
Egy igazi vállalkozónak az, az érdeke, hogy valamennyi bolt legyen nyitva, és nyereséget, ne veszteséget termeljen.
Ezért még a hatóságok, valamint a vásárlók elpártolása előtt célszerű lépnie. Ezt pedig csak akkor tudja megtenni, ha időnként ellenőrzi valamennyi boltját!!!
Nem az üzletlánc felelös rohadt narancsért,hanem a boltvezetö,és a dolgozok
zsemek 2012. 01 28., 21:04
Alaposabb olvasás sokat segít. Más az, akiről utólag megállapítjuk, hogy hazafi és más aki hazafisággal indokol saját ügyeket, arra alapoz politikát, üzletet. Az tudniillik tényleg mind gazember.
zsemek 2012. 01 28., 23:48
Amikor az üzlethálózat fejének politikai manipulációiról, piszkos ügyeiről, párt és kormány ipam-napam protekcionizmusáról, fasiszta motoros gangben való részvételről szól egy cikk, nagyon sovány dolog az alkalmazottakra terelni a szót. Nem új dolog ez, a költő száz évvel ezelőtt így írta meg:
PROTEKCIÓ
Áldott egy kis ország ez a Magyarország.
Minden, ami jó van, itt két kézzel osztják.
Nem nézik, hogy mi vagy, magyar, zsidó vagy tót,
Boldogulsz, hogyha van egy kis protekciód.
Légy bármi nagy ökör, tökkelütött lamasz,
Kapsz hivatalt, olyat, amilyet csak akarsz.
Címet, ordót, rangot, s zsebrevágnivalót,
Persze akkor, ha van hozzá protekciód.
Tudós akarsz lenni? Vagy tán képviselő?
Főispán, trafikos, pandúr vagy közjegyző?
Nem kérdik, mit tudsz, mit nem - nem nézik sorod,
Eligazít mindent itt a protektorod.
Csak egy hely van, ahol a szép szó nem használ:
Hogyha baszni akarsz és faszod nem áll.
Ha nem tudja farkad, hol a direkció,
Szart sem ér ottan már a jó protekció.
- megjegyzés:
ki kéne végre valamit találni!
tán a farkat kéne megreformálni!
Én is voltam CBA nekem semmi bajom velük , nekem meg a SPAR
nem tetszik drága .
Feltételezve azt, hogy az internet világában, melyben egy fórumhoz hozzászólók valószínűleg az ország minden tájáról képviseltetik magukat, teljesen megdöbbentő számomra, hogy sokan ugyanazt élték át a CBA üzletbe belépve, mint én.
Kosz, fonnyadt zöldség és gyümölcs, kiszáradt, színes húsok amiket nem szívesen vennénk meg. Hihetetlen és szomorú. A franchise-rendszer szégyene. Ez nem az. A franchise a minőségről szól. Egy (üzleti)érték átadásról, egy minőségi színvonal tartásáról.
Ez lenne a magyar színvonal? Remélem nem.
Ha tisztelt CBA tulajdonosoknak és vezetőknek ez (amit tapasztalunk szerte az országban) az az (üzleti)érték amit megosztanak, akkor egyből érthetővé válik miért is érzik úgy, hogy üzletük fenntartásához politikai támaszra van szükségük.
De, hogy ne csak tisztán rosszat mondjak: Édesanyám (nyugdíjas), egy cba bolt mellett lakik, így gyakran vásárol ott. Ismerik. A húsoknál 3 eladóból 1 ért a hentes mesterséghez, édesanyám csak nála vesz húst. Ő szólni is szokott, hogy most ne vegyen, jöjjön vissza másnap mert lesz friss. Természetesen túl van már a rossz pénzvisszaadáson is. A vita egyik alkalommal a videofelvétel megtekintéséig is elment. És bizony tényleg lemaradt 200 Ft a visszadásból. Következő vásárlás alkalmával adták vissza a pénz, elnézést kérve.
Még egyszer kérdezem ez a magyar színvonal? Ezt nevezik fanchise-nak?
Ejnye 2012. 01 28., 18:28
Ha jobban elolvasod az idézeteket akkor megtalálod benne a következőt is:
"Albert Einstein: ... Hősiesség parancsra, értelmetlen erőszak, és minden utálatos ostobaság, amely a hazafiság nevében történik - milyen szenvedélyesen gyűlölöm őket!"
Szóval az általad felsoroltak közül, ki tette parancsra, amit tett?
Szerintem egyik sem. Sőt az embereket nem kioktatták a hazaszeretetről, hanem példát mutattak.
Nagy különbség ez ahhoz képest, hogy manapság inkább életmód magazinban osztják az észt az erkölcsről.
Példamutatás! Csak ennyit üzennék.
Ha egy mód van rá, nagyivben elkerülöm ezt az üzletláncot. Többszöri tulszámlázás - és akkor még nekik áll felül - hivatkoznak a magyar termékre, hátha ilyen a magyar termék, akkor inkább köszönöm nem kérek belőle. A husokról, felvágottakról nem is beszélek, minden szint játszanak, zöldet, szürkét, hogy mernek ilyen árut kirakni a pultra.
Sajnos sok igazság van a hozzászólásokban. A CBA valóban árul sok olyan terméket ami kritikán aluli, az ára azonban irreálisan magas.
Nem szegfű és madár kérdése, de sokszor bizony a narancs is rothadt.
A mi CBA-nkban láttam már olyan virágot is, amit szemétdombon is megtalálnék, de még kértek volna 199 Ft-ot érte. Ugyanakkor a Lidlben ingyen adták a vásárlók kezébe a 10 szál rózsacsokrot, amiről azt gondolták már nem veszik meg.
A különbség ez!
Amikor gyerek voltam - még az átkosban - mindig a zsidó által üzemeltetett bolta jártam vásárolni, (egyébként az árukészlet és ár mindegyikben egyforma volt) mert ott mindig kaptam cukrot. Nos szerintem a jó üzletpolitika nem a vásárlók átvágásán alapul, hanem azon, hogy szeressen abba az üzletbe járni vásárolni, mert ott nem csapják be, szép az áru és megfizethető.
Ejnye 2012. 01 28., 18:28
Saját magad idézed: Aki a "saját ügyeit"...
A magyarok, akiket felsorolsz, mind liberálisok, demokraták voltak. Johnson pedig angol filozófus, 1775-ből.
Ahhoz te túlságosan műveletlen vagy, hogy árthass nekik. Soha nem fogod tudni bemocskolni őket semmilyen fasiszta uszítással.
Még sokat kell tanulnod, a karlendítés kevés.
"Fatal ist mir das Lumpenpack,
das, um die Herzen zu rühren,
den Patriotismus trägt zur Schau,
mit allen seinen Geschwüren."
Heinrich Heine
Gusztustalan uzletlánc, gusztustalan és csapnivaló eladókkal.
Tourist 2012. 01 28., 09:07
"Aki hazafiságra hivatkozva intézi saját ügyeit, biztosan hátsó szándékkal teszi. "
"Samuel Johnson - A hazafiság egy gazember utolsó menedéke."
Mindig is éreztem titokban, hogy Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Batthyány Lajos, az aradi vértanúk mind-mind gazemberek voltak! És külön öröm, hogy tanulhattam egy Samueltől. Nekem is minden vágyam úgy meghalni, hogy nem volt hazám.
Téved,aki úgy gondolja,hogy a CBA olcsóbb,mint a multi marketek,tessék a főbb áruk esetén kipróbálni!Magának a CBA-nak a hármas osztatú szerkezete is maga a kudarc,amit itt Pécsett a megszűnés,a gyakori átszervezések is bizonyítanak.A "magyarkodás" - rossz tanácsadó,mert eltereli a vásárló figyelmét az áru minőségéről és áráról,másrészt a CBA beszállítói között jórészt a Fidesz politikusainak vállalkozásai állnak.Ezért kell nyomni és bírságolni a többit,a TESCO-t,a Lidl-t,a Spart,az Auchant,az Aldit,hogy a fideszesek a CBA révén minél nagyobb profitra tegyenek szert.Teljesen homályos a CBA,a Real és az új Arsenal viszonya is,ezek árai is általában magasabbak,mint a külföldi központú multiké!
Én tudom nagyiívben elkerülöm a CBA üzleteket még a szagukat sem bírom.Mert túl Fideszes a Fidesz a fő részvényes és személyesen a töpörödőt agyú orbáncos.A Vatikán a FIÁT gyár legfőbb részvényese mégsem írják elő hogy minden keresztyén köteles FIÁT kocsit venni. Az Erzsébet utalványt csak a CBA lehet beváltani/vásárolni/más üzletláncnak olyan feltételeket szabtak ami elfogathatatlan.Mi ez? saját Fidesz pénz!!!
Ha meg akarjuk érteni Baldauf László vagy éppen Mészáros Imre motivációit, könnyű dolgunk van. Aki hazafiságra hivatkozva intézi saját ügyeit, biztosan hátsó szándékkal teszi. Aki egyenes úton jár, nem szorul rá a hivatkozásra.
Samuel Johnson angol filozófus háromszáz évvel ezelőtt ezt mondta: "Patriotism is the last refuge of a scoundrel" - A hazafiság egy gazember utolsó menedéke.
Denis Diderot így fejezte ki: "Patriotism is an ephemeral motive that scarcely ever outlasts the particular threat to society that aroused it." - A hazafiság egy ideiglenes motívum, mely szinte soha nem ér fel odáig, ameddig az a különösen nagy veszély, amit a társadalomra jelent amely felkeltette azt.
Albert Einstein: "Heroism on command, senseless violence, and all the loathsome nonsense that goes by the name of patriotism — how passionately I hate them!" - Hősiesség parancsra, értelmetlen erőszak, és minden utálatos ostobaság, amely a hazafiság nevében történik - milyen szenvedélyesen gyűlölöm őket!
Lev Tolsztoj úgy határozza meg hazafiságot, mint azt az elvet, amely nagybani gyilkosok képzését hivatott igazolni.
Oscar Wilde: "Patriotism is the virtue of the vicious" - A hazafiság a gonoszság alapja.
Aki az élelmiszer mellé uszító-kártékony filozófiát kapcsol, annak alantas céljaihoz nem férhet kétség.
Hogy is volt a versike, Imrus, aminek annyira örültél:
"Megjött a mészáros rókalelkű bátya
Visszeres valagán csüng szattyánbőr gatyája
Hajdanában ő volt bordélyházak bakja
Most unottan lóg le bús, penészes makkja."
Kis helyen, faluban egyenlőre nem vitézkednek a multik. Nem sok ember lakik "multimentes" helyen, kb. a lakosság (szegényebb) fele. Kisüzletes hálózatban megengedhető valahány %-al drágább portéka, ez elismerhető. A magyaqrság összetartó ereje pedig ne váljon sem üzleti, sem politikai harcok terepévé, főleg ne médiaacsarkodás tárgyává - normális őrzságban ez evidencia.
a sok támogatás visszafizetése miatt hány céget tettek tönkre az elmúlt egy évben ?
Hallott valaki arról, hogy ez a magyar multi CBA nem Romániában vagy Bulgáriában nyitott üzletet, hanem Németországban, Belgiumban vagy Franciaországban? Ugye nem. Na ha ez egyszer esetleg mégis bekövetkezne és ugyanazt a minőségű árút fogja árulni mint tőlünk nyugatabbra, akkor lehet néha betévedek hozzájuk. Habár ehhez még a modorukon is változtatniuk kellene.
Nem értem Seres úr CBA-ellenes buzgalmát. Én sem szeretem a CBA-t, mert rossz minőségű, igénytelen, bár olcsó. Csakhogy ez igaz a Tescora és a többi multira is. Akinek (pl. nekem) nem tetszik, nem kell ott vásárolni. Azért van hála Istennek szabad kereskedelem, és szabad piaci kapitalizmus ebben az országban, hogy megtehessük! Viszont ettől még nem kell a CBA-t mocskolni, mert ez gyerekes. Örülni kell neki, hogy van magyar multi is. Az pedig alap, hogy előnyben kell részesíteni a magyar termékeket, főleg élelmiszerben. De ezt nem kell ráerőltetni senkire, és ezt nem is akarja senki sem, még a CBA sem! Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni! A Fidesz alapvetően protekcionista gazdaságpolitikát folytat, tehát CBA-val, vagy nélküle is ugyanazt tenné. Felesleges korrupciót vizionálni. A CBA, a MOL, de a Tesco is, amit elért azt tehetséggel érte el, és megérdemli a sikert. Senkinek nincsen joga a másik jóhírét mocskolni! Ahogyan a CBA-nak sincsen joga Serest és a multikat "gyarmatosítással" vádolni. Értsük meg egymás álláspontjait, és fogadjuk el, hogy máshogyan gondolkodunk, és, aki nem ért velünk egyet az nem lesz rögtön "korrupt geci", vagy "gyarmatosító". Összességében: aki akar menjen CBA-ba, aki nem az ne! A CBA nem kényszerít senkit, ezért érthetetlen Seres úr álláspontja, főleg, hogy egy vezető nemzeti vállalatról van szó. Végeredményben én mind Seres úr, mind a CBA jó szándékát elismerem, de mindketten félreértik a másikat. Seres úr mossa ki a száját szappannal, de egy fogmosást a CBA-tól sem tagadok meg...
kedves Mészáros Imre, én ugyan nem ültem a motorotokon, az egy kollégám volt. Minden jót
Seres László
Kedves Gyori Ferenc!
Nem szokásom fórumokon vitatkozni, főleg nem azzal,
akinek halvány gőze sincs arról, mit miért írtam.
Nem a Te hibád, hiszen nem tudhatsz erről!
Értem én, hogy Laciak a gój barátai is lehetnek. Remélem is! De olvasd a szövegkörnyezet!!! Ráadásul nem először keveredünk ebben a formában bele. De bízzuk Lacira.
Amennyiben kérdésed van állok szíves rendelkezésedre!
Érdeklődj, hogy tudjál mihez szólni!
Mészáros Imre
30-9-41-61-81
Kedves Mészáros Imre.
A szerző nem azt állította, hogy a gój motorosok a barátai. Azt írta, hogy nincs baja se a gójokkal, se a motorosokkal. De csak az előbbi csoportra írta kifejezetten, hogy barátai lennének közöttük.
Persze, ha a gój szó már csak és kizárólag ezt a kissé mazohista motoros egyesületet jelöli, akkor megkövetem Ojgli Okost...
Üdv Seres Laci!
"Baldauf úr: miért szerepel a neve
a Gój Motorosok támogatói között? Ne értse félre, nincs bajom
a gójokkal, néhány jó barátom gój, csak úgy kérdem, hogy van-e ennek valami speciális oka. Ja, a motorosokkal sincs bajom."
Válaszom Seres Lászlónak!
Azért ne essünk túlzásba kedves Laci!
Te, főszerkesztőd kérésére 2008. április 29-én felültél egy Gój Motoros mögé, amikor is a Népszava székháza elé mentünk.
Indoklás az volt, hogy testközelből szerettél volna tudósítani.
Nem tudok arról, hogy bármelyik Gój tag a barátod lenne.
Nálunk a barátság nem hipp-hopp jön! Baldauf László születésem óta ismerem, nos igen ő valóban a barátom, tudod az édesapám barátja az én barátom is, remélem nem baj.
De hamár barátságra hivatkozol miért nem hívod fel a "baráti"
Gój Motorosok valamelyikét? Még az is lehet, hogy segítenék!
Mészáros Imre
30-9-41-61-81
A magyarázkodás a leggyanúsabb mindig, no meg a "legjobb" védekezés a támadás...
Köztudomású már régen, hogy a Lázárék talicskával (lovaskocsival) tolják vissza a fideszbe annak a pénznek nagy részét, amit az orbánék ilyen-olyan módon (de semmiképpen nem törvényesen) kiszerveznek nekik. Mocskos egy társaság és én sem megyek be egy üzletükbe sem, inkább autózom többet!
Én a CBA-nak üzenem.Az újságcikkektől függetlenül akkor sem mennék be hozzájuk, ha belöknének.Anno bementem, egyszer véletlenül, mert nem néztem meg éppen milyen odúba tévedtem be.Azt láttam, hogy rohadt drága minden és nem is a legjobb minőségű, sok külföldi cucc is volt a polcokon.Aztán kifele jövet töröltem le a lábamat, mert csak akkor láttam mibe léptem bele.Inkább gyalogolok még 5 kilométert, minthogy ebbe az üzletbe betegyem a lábam és vásároljak bármit is.Éljenek az olcsó külföldi multik!
Nekem ab ovo gyanús, ha valaki hazafiságról pofázik, amikor a pénzemre pályázik. A CBA ráadásul tényleg drágább, mint a sokat átkozott Tesco, vagy a Lidl, úgyhogy én már régóta kerülöm. Seressnek pedig gratulálok a bátorságához és az újságírói szívósságához. Ja, igen, és örülök, hogy az végre Mihancsik Zsófia neve se prosztó szivatások szövegkörnyezetében jelenik meg a site-on.
nézzük: hány CBA üzlet van Romániában? Bulgáriában? Mi a Multi cég pontos fogalma? Ha külföldi cég MO-n vagy, akkor piszkos multi. Ha magyar cég külföldön csak nemes célokért. hmmm?
Ne menj a CBA-ba, átvernek ott merő hazafiságba
ha elhiszed hogy a magyar-burzsuj többet ér a többinél
és ha ő foszt ki, akkor az majd kevésbé fáj mindegyiknél
- akkor te hülye fideszes vagy.
Nem is az a gáz,hogy segítjük a hazai cégeket a külföldivel szemben.Hanem az ahogy ezt tesszük.Így én is leírhatom:NEM tartom egy élősködő gecinek ezen cégek vezetőit,és NEM feltételezem,hogy lószeretetük erős szexuális aberrációikból fakad.DE a piac az nekem valami olyasmit takar,ahol ha több bevételt akarok akkor "hangyafasznyival"jobb vagyok a versenytársaknál!És nem a kapcsolati tőke vonalon!
Én egyszer voltam CBA-ban.
Koszos, drága és fele annyi magyar áru nincs benne, mint a csúnya, gyarmatosító Intersparban.
...az érzelmi viharokat félre téve maradjunk csak a százaz tényeknél: a különadós jogszabály úgy lett meghatározva (forgalom összege), hogy abból csak Franchise rendszerben dolgozó CBA és a REAL maradjon ki! Hisz' ezek a cégcsoportok önálló gazdálkodók (szinte üzletenként)akik nem érik el soha a tv-ben meghatározott limit összeget. Mint a "Mc-ki". A másik: 2007 juli 25-n házkutatás során foglalták le több CBA-s cég számítógépét, majd 27-től tanumeghallgatások jöttek: miért is adományoztak 1 napos találkozó, vagy éppen sose-nem-látás után 670millió forintot az említett alapítványnak...amiből egy alkalommal vissza is lett pörgetve néhány milla (lsd.: hvg.hu cikkei)....és még sorolhatnánk, de mi végre: gusztustalan világot élün egy roppant gusztustalan gondolkodású országban.
Tisztelt vpepe!
Honnan veszi, hogy bárki, aki itt hozzászólt, az csak azt hallja meg, amit meg akar hallani?
Honnan veszi, hogy nem ez a „valós társadalmi-politikai” helyzet? (persze lehet, hogy igaza van és, ha a Nézőpont Intézetnél tájékozódik, akkor biztos, hogy igaza van)
A véleményem saját tapasztalataim alapján alakult ki, és semmi köze ahhoz, hogy egy Fidesz által preferált cégről van szó, és ehhez a cikkhez sem.
A CBA-nak csak egy marketingeszköz az olyan szavak használata, hogy „magyar” és hogy „haza”, ami nagyon jól beleillik a Fideszes ideológiába.
Ám ahogy a Fideszt, ugyanúgy a CBA-t is csak magyarellenes magyarkodónak tartom, akik arra használják fel az emberek hazaszeretetét, identitástudatát, nemzeti érzéseit, hogy saját maguk számára gazdasági, vagy politikai haszonra tegyenek szert.
Piroska máme agitprop kutyája.. vauu.
A gójnak több száz hazája lehet, mivel a goj szó jelentése eredetileg nép, modernebb változatában nem zsidó ember – alapvetően semleges kifejezés
Attól, hogy újraértelmezed csúnya rossz gonosz neonácira, még nem jelenti azt, viszont megsértesz vele mindenkit, aki ismeri az "eredeti" szót, és feladod a labdát pont a neonáciknak.
Ezzel sokat ártasz a hazai zsidóságnak. Kb. mint amikor a turbómagyarok kimennek randalírozni Erdélybe "megvédeni" az ottani magyarokat, majd hazajönnek, és később felháborodottan olvasnak a baromságuk következményéről.
Elég csak megnézni a kommentek értékeléseit, és azonnal látható hogy bal oldali olvasóknak szól a Hírszerző.
Kár azt gondolni, hogy ez a valós társadalmi-politikai helyzetet tükrözi. Ez az oldal az MNO (Magyar Nemzet) egyik párja a másik oldalon.
Nyilván ezzel nem mondtam újat, de inkább azt a kérdést kellene feltenni a kedves olvasóknak, hogy miért jó az, ha csak azt halljuk meg amit hallani szeretnénk?
Gyori Ferenc:
Húbazmeg, a gójnak melyik ország a hazája?
A gójság és a hazafiság hogy függ össze?
A turbómagyar CBA mennyi különadót fizetett Magyarországnak, többet mint a Teszkó? Nabazmeg, a Teszkó hazafibb mint a CBA?
a neonácik véleményét meg pont leszarom. Ők gójok, én meg magyar vagyok, és remélem hazafi is. Ennyi.
Nem leszünk gyarmat.Ennek a hívószónak mennyien bedőlnek,félelmetes!!!Ennyire sötét a magyar??21.században élünk,oszt jónapot.
Kedves törp!
A Gejl motorosok egy dolog, de közel 7 milliárd embert sértegetni nem érdemes, mert akkor pl. a hazai mégsokkaljobb 4-500 ezer rögtön bizonyítva látja az ő szörnyű elnyomatását
Ha valaki, az úgymond karvalytőkéhez tartozik, az maga a CBA.
A CBA stílusát, módszereit tekintve, ugyanazt jelenti a kereskedelemben, mint a Fidesz a politikában - nem csoda hogy ennyire egymásra találtak.
Az, hogy valami magyar, addig számít, amíg azok ők.
A fenti ízléstelen és egy valamit is!-magára adó "vezető"vagy vezetett ember nem felejtheti el a korábbi SZEMÉT ÉS ALJAS VÁDASKODÁSAIT!!!!!!MINDENKIT A cba BOJKOTTJÁRA SZÓLÍTOK FEL!!!!MERT ILYEN NYÁLAS NYALÁS MÉG AZ ÁRUKÉSZLETET IS FERTŐZHETI!!!!!!!
Hazafias hozzáállás?
Na meg a jó kurva gój anyád, az.
Nem vagyok CBA rajongó, de néha betévedek egy-egy üzletükbe az ország keleti részében. Elszomorító a látvány. Szóval nem kellene ennyire ömlengeni, drága CBA. Magyar embernek magyar áru... Hogy is van ez? Mintha azt olvastam volna egy tavalyi felmérésben, hogy ebben pont a "mi áruházláncunk" nem jeleskedik. A gyűlölt multikban jóval magasabb volt volt a magyar termékek aránya. Hogy is van ez? Áruházláncuk közel harmincezer embernek ad munkát... Véletlenül nem a franchise hálózatuk tagjai látják el munkával az embereket és fizetik utánuk az adókat? Nem kéne ilyen szuper foglalkoztatónak beállítani magukat. És nem kellene ennyire magyarkodni kedves CBA! Lehet hogy néhány multi többet tesz/tett értünk, mint önök! 3% jutalék az Erzsébet utalványért, a multinak jó lesz 6%-ért is. De ehhez (sincs)semmi köze a haza hős megmentőjének, a kedves vezetőnknek, ugye? A többiről nem is beszélve. Szóval tegyenek rendet maguk körül, és ne politikai játszmáikkal érvényesüljenek a piacon!! Nézzenek körül inkább egy Intersparban és tanuljanak! Az összes eddigi cikkhez csak gratulálni tudok.
Bojkottáljuk a CBA,REAL,COOP üzleteit.
Én még egy kérdést feltennék a magyar üzletláncnak. A nemzeti áruk preferálása mennyire nyúlik át a határon, azaz a cba sk kínálatának hány százalékát teszi ki a magyar beszállítóktól vásárolt áru? Vagy ott a cba a szlovák üzletlánc?
tényleg úgy írták, hogy: "...sem vette arra a fáradtságot"
Mert ha igen, akkor egy kommunikációs igazgatótól ez elég gáz... alapvető követelmény lenne vele szemben a helyesírás ismerete. :(
Sajnos igaz,drága a CBA,nincs ebben semmi,nem kell odajárni.Pl.amig a mi CBA-ban 719 ft l kg brokkoli,addig egy másik üzletben 516 ft.Persze sorolhatnék még mást is,nincs jelentősége,mert pl.a szentkirályi ásványviz 99 ft,mig máshol 119 ft.Tehát mindenki egyénileg döntse el,hol és mit vásárol,csak egy a baj drága a benzin és bizony ezt kihasználják a kisebb településeken lévő üzletek.Amugy szép napot,és ne marakodjanak,mi lenne ha egy kávé,esetleg ebéd melett beszélnék meg sérelmeiket,mennyivel kulturáltabb lenne.Ja,a pénz.....az nagy ur....
Volna egy kérdésem a nemzetieskedők részére. Vajon miért kell egy magyar Michelin csillagos étteremnek az alapanyagokat Bécsből beszereznie? Rögtön itt a válasz, hogy a magyar piacon nincs minőségi árú. A Lidl vagy az Aldi miért utaztatja a magyar piacra akár 1500 km-t az árúját? A válasz ugyanaz. A magyar termékek zöme vagy árban vagy minőségben vagy mindkettőben versenyképtelen. Ha a német cégek találnának Magyarországon normális beszállítót, akkor nem érné meg messzebbről ide szállítani a termékeket. Most azok a nemzetieskedők hőbörögnek a külföldi láncok miatt, akik a gyenge minőségű vagy éppen túl drága termékeiket nem tudják eladni. Márpedig az, hogy éppen drága vagy rossz minőségű a termék a vevő dönti el úgy, hogy nem teszi a kosarába. A Fideszesek valahogy nem értik azt, hogy a piac ennél racionálisabb és nem érzelmi alapon működik. A fene se tudja de én úgy érzem, engem nem a külföldiek hanem a magyar kormány akar gyarmatosítani.
Egyébként meg, pont a kedves magyar narancsos hozzászólások alpári stílusából látszik, hogy a cikk betalált.
Köszönet az ész nélkül, reflexből tüzelőknek!!!
Éljen a pláza stop!
Vagy még sem erről van szó? Nem láttam 300 négyzetméterest, csak több ezrest!
Ha plázát nem akarunk, akkor miért nem 1000-1500 négyzetméterre, illetve a felettire vonatkozik a fityiszes jogszabály?
Naná, hogy a CBA-nak kedveznek, a többi magyar versenytárs kárára!
Na, akkor most hol is van demokrácia, versenyegyenlőség???
U.i.: Szerintem is tv stábbal kellene menni, mert csak így lehetne elkerülni a későbbi újabb félrebeszéléseket.
A kapcsolatok sok mindent eldöntenek... A politikai és a lovassporthoz köthetők is... Aztán a magyar termékek és a magyar emberek külön-külön, és együtt is megisszák a levét. A "vörös-libcsi" újságírók meg ugye a rendőrség, ügyészség egyéb anyagaiból szerzik az információikat, amik ugye egyes körökben híresztelések, annak ellenére, hogy dokumentumokkal bizonyíthatóak, de hát felsőbb utasításra ezt a vonalat nem vizsgálták végig... Lehet, hogy akkor borulna a bili?
A CBA drágább, mint a Tesco (Auchan, stb) és kisebb a választék is. Úgyhogy én személy szerint maradok az utóbbi vásárlója, a hárombetűsbe csak akkor megyek, ha egy francia/angol market sincs a környéken. Majd ha egyszer a CBA eléri a nyugatias színvonalat (árban, kínálatban, az üzletek színvonalát tekintve), akkor meggondolom, hogy vásároljak nálunk.
A CBA munkásőr-induló kifejezetten lelkesítő, nem is hittem a fülemnek, suttyópop-kat.-ban "námbörvan" A rohadt Böskekártyájukat csak ezeknél a koszfészkeknél lehet levásárolni, micsoda szemétség ez? Majd előtte, hogy megyek, odaszólok, hogy legalább akkor takarítsanak ki, rohad a környékük is....
Hegedüs Judith
A maga szövegelése ugyan olyan alaptalan süket iromány mint a CBA levele! Semmi konkrétum csak vádaskodás!De ma már jó napja van, hiszen köpködhetett egyet úrinő(?)létére!
Maguk lennének az erkölcsi nívó? LOL
Hol van a szervilis Baldauf (nézzétek már meg az üdvözült mosolyát, amikor Orbánnal fényképezik!) fölháborodása, amikor "külföldi multinacionális " (ez önmagában is csodás jelzősor)vállalatként gyarmatosítja a szerencsétlen, határon túl rekedt magyarokat Erdélyben és Szlovákiában? Akkor ott mi a CBA? Netalán a felszabadítás zászlóvivője, a magyar nemzeti tudat nagykövete, amelyik természetesen minden áruját önköltségi szint alatt juttatja a rászorulóknak?
A CBA a szélsőjobboldal egyik pénzelője, pl. a gaj motorosok támogatója. Így számomra evidens, hogy egy zsömlét sem veszek náluk, és másoknak, a barátaimnak, ismerőseimnek is ezt ajánlom.
A libsi szélbalnak bármit lehet! Ha egy ilyen libernáci média segédmunkás, alpári stílusban mocskolódik az nem más, mint "írói munkásság"! Persze, amolyan Kertész féle... "nobli" koloncot ennek is!
Nem is értem min csodálkozik a CBA áruház lánc, ez a forrás"HÍRSZERZŐ" minden írásában csúsztat, és úgy állítja be a tényeket amik biztosan nem fedik a valóságot. Minden szegfűs és madaras ilyen.
Ha SL sokat ugrál, majd kap a nyakába egy helyreigazítási pert. Amit Baldauf meg is fog nyerni. Mert mondjuk olyanba köt bele, hogy "nem reagálnak tényfeltáró kolléganőm megkeresésére". Márpedig ha az irodájában félreköpött a telefon csörgésére, az is reagálás.
Különben meg a CBA nagy magyarkodása közben sok külföldi (karvalytőkés, idegenszívű) hiperláncnál kevesebb magyar terméket tart a polcain. Volt erről egy felmérés, a kereskedelmi szövetség által, ha jól emlékszem.