Ma eddig: 0 cikk

Tömegtüntetés Viagrával

12921 30

Sokan voltak, mint régen. De pár éve a közszolgálati tévé birtoklása nélkül mentek ki ennyien, sőt többen. Mi több, úgy, hogy bojkottálták azt. Tényleg akkora univerzális fantasztikum, hogy az egész Kárpát-medencéből képesek voltak összeszedni, felbuszoztatni százezer feletti tömeget?

Csak egy kérdés: mi a vég kezdetének tünete bármely, tetszőleges személy (ország, párt, cég, közösség, stb.) számára? Vagy ha nem is a végé, de a lassú hanyatlás, a fokozatos erózió nyitánya? Hát az, amikor a természetes üzemmódot, az átlagok alapján elvárt teljesítményt óriási, példátlan, csodálatos fegyvertényként akarja eladni. Mikor az öregedő színész, sportoló ismét felállítja aranykorának rekordját. De már izzadva, stresszesen erőlködve, karikák ugrálnak a szeme előtt. S mindenkinek azzal dicsekszik: ugye, milyen sokáig bírtam, ugye hogy mindenkit lehagytam, ugye, hogy sokan tapsoltak? Ugye, hogy még mindig a topon vagyok? Pedig az evidens fölényt, az igazi győzelmet nem kell éreztetni, sulykolni: érződik az magától is. Ha már éreztetni kell, ott zavar van az Erőben. Még csak picike, de zavar.

Abban nyilván pártállástól függetlenül egyetérthetünk: egy ilyen tüntetést, mint a hétvégi, a Fidesz az utóbbi tíz évben bármikor, kisujjból lezavart volna. 2002-ben, 2004-ben, 2006-ban, 2008-ban, tökmindegy. Mert Orbánnak akkor is több embere volt az utcán, mikor a szavazófülkékben alulmaradt. Politológiai axióma volt ez, amely bizonyításra nem is szorult.

Most se szorulna (még), de mégis bizonygatják. Görcsösen, bornírt, bumeránghatású overkill-stratégiát megvalósítva. Mindenki készséggel elismeri: ott voltak, sokan voltak, maguk előtt jók voltak. De ez már nem elég. Az elmúlt nyolc évben teljesítményfokozó nélkül futották a csúcsokat. Most viszont, mint egy kiégett sportjunkie, nyomják magukba az önbizalom-serkentő, izomnövelő doppingot. Belügyminisztériumi rekordhitelesítéstől egészen az MTV-különkiadásig. Itt nem volt olyan fatális malőr, mint Operaháznál, itt aztán nem lehetett okuk a részvevőknek panaszra. A közszolgálati kiszolgálásra a kormányszóvivő sem panaszkoshatott, különösen a Lényeg c. műsor valóban objektív, lényeglátó 22-i főcímeivel ellenpontozva.

Sokan voltak, mint régen. De pár éve a közszolgálati tévé birtoklása nélkül mentek ki ennyien, sőt többen. Mi több, úgy, hogy bojkottálták azt. Tényleg akkora univerzális fantasztikum, hogy az egész Kárpát-medencéből képesek voltak összeszedni, felbuszoztatni százezer feletti tömeget? Ennek a többszöröse volt 2002-ben a Kossuth téren, de még az MDF ’94-es stadionos kampányzáróján is. Minderre, amit virágkorukban önerőből nyomtak, ma már csak közszolgálati és BM-es Viagrával képesek. Lassan Photoshoppal kezelt NASA-fotókat dobnak majd be a retusálásban komoly rutint szerzett szerkesztők, bizonyítván: ez még az űrből is látszik.

Miért? Mert már nem elég annak bizonyítása (ami igaz is), hogy még bármikor produkálják, amit az évek, meg a rutin által beléjük idegződött. Nem: azt kell hazudni, hogy ilyen fenomenálisak sohase voltunk. Ehhez szükséges az a gyomorforgató közhatalmi-közszolgálati propaganda, amihez grandiózus pitiánerségében legfeljebb az 1957. május 1-i ünnepségek mérhetőek. A későbbiekhez azért nem, mert az 1963-as, az 1975-ös vagy 1984-es felvonulásnak nem volt igazi tétje. Az akkor már (még) magabiztos Kádár tudta, ez már csak begyakorolt rituálé, amelyen nem múlik semmi. De 1957-ben (ahogy a mostaniban is) sok múlott. A forradalmat, a sztrájkokat, a tüntetéseket épp csak leverték, a Nagy Imre-csoportot épp csak hazahozták, a megtorlás épp csak kezdett felpörögni, a MUK-ot épp csak megúszták.

Orbán Viktor nem tankok által, hanem szabad választásokon, nem akasztásokkal, hanem kétharmaddal jutott hatalomra. Nem is itt van az analógia. Hanem ott: Kádár bukása óta nem volt olyan hatalom Magyarországon, amely ennyire saját tulajdonaként használta volna a különböző alrendszereket. Amely a direkt propaganda, s annak visszaigazolása céljának érdekében ennyire bedobhatott volna mindent.

Ennek az összes alrendszert egy Rendszerré gyúró gépezetnek a forrása, legitimitása eltér a kádáriétól. De a használat szándéka, célja oldalán már – finoman szólva – jóval nagyobb átfedések mutatkoznak. Az 1988 előtti tömegrendezvényeket leszámítva mikor adott a hatalom melletti tüntetésnek ennyire kiemelt, merevgörcsösen kidomborított, a mindent túlszárnyaló jelleget sulykoló jelentőséget az állami nyilvánosság, s az annak parírozó közmédia? Ez most ráadásul azért is feltűnőbb, mert akkor (legális ellenrendezvények hiányában) nem volt kontraszt, most van: az Operaház előtti történések közszolgálati kezelése. 2010 előtt einstand nélkül is uralta a közteret a Fidesz. S talán ma is, ha nem is uralná, de nagyobb tömegszelettel lenne ott. Lehet, hogy így volna, csakhogy a jelek szerint egyre kevésbé meri élesben próbára tenni. Ez most teszt volt, főpróba: ha belebuknak, mi hivatalosan nem vettük a rendezvényt a nevünkre.

Március 15-e előtt olyan összetartás, eligazítás lesz itt a karhatalomtól Kubatov irányító törzsén át az MTV-szerkesztőkig bezárólag, hogy az MSZMP KB adminisztratív titkárai és APO-osztályvezetői is bepárásodott szemmel pislognának. A buszkonvoj láttán pedig a veterán Zsil-völgyi bányászok is nosztalgia-telten sóhajtanak.

S végül: idézzünk fel egy képet. A Medgyessy-és Gyurcsány-kormányok alatt gyakorlatilag nem volt olyan állami, ünnepi rendezvény, amit füttykoncert, kereplő-és sípkórus ne szakított volna félbe. A zajbrigádok évekig dolgoztak jóformán háborítatlanul. Valahogy érezték, nem kell tartaniuk se a kormánypárti tömeg (haha, jó vicc, a tömeg az mink vónánk!) reakcióitól, se a rendőrségtől. A Fidesz-politikusok meg cinkos mosollyal dorombolták a kamerába, hogy a Zemberek csak kifejezik jogos elégedetlenségüket a nemzetrontó kormánnyal szemben. De most, egy ilyen után hány, a békésen tüntető Magyar Embereket megzavaró, a nemzetközi baloldal által fizetett, aljas provokátor-bandát leleplező Szíjjártó-közlemény és köztévés riport látna napvilágot?

Mindesetre előre a demonstrációs terv előirányzatának március 15-i túlteljesítéséért, határ a csillagos ég!

Hozzászólások (30) , melyek közül a legfrissebbek:

Rammstein Yooseph

Csak egy kérdés és egyből kettő.
Újságíró, politikus, focista. Ha magyar vagy menj a kurva anyádba!
Már is hoztam az elvárt színvonalat.

hmm

Bá Szalacsi 2012. 01 24., 00:05
Fején találtad a szöget cimbi !

B6MA2c

Vaskos okosságok nem telnek ki tőlem.Ma nem is vagyok tréfás kedvembe!Mélységesen elszomorít a hozzászólások stilusa, és az, hogy megy a nyilvánosan egymás élveboncolása.A nagy Elhatárolódás, mindenki mindenkitőlÉrtékes évek mentek el.És bocs,santa!De én nem tudok egyetérteni az ön áéltal írottakkal. Én nem tudok hinni ennek a sokarcú(leginkább hétfejűú) hatalomnak, amely létrehívta és engedi prosperálni a szijjártókat és a girószászokat, akiknek neve szinonimája a hazugságnak,az arrogáns félrevezetésnek.Nem tudok sem hinni, sem drukkolni nekik. Egyet tudhat a hétköznapi ember, hogy félrenéz, mert nincs az a mennyiségű hányás csillapító, ami megoldaná nehéz mindennapjait.És van egy tanácsom, ha lehet, foglalkozzanak a saját dolgukkal,ott ahol élnek.Maguk nélkül is beledöglünk ebbe a jelenlegi szörnyűségbe.

Persona Non Grata

Kedves János Vida!

Legyen szíves fordítsa le magyarra, hogy a két hozzászólásában, igazából mit is akart írni.

Előre is köszönöm.

János Vida

ne orbánrol a magyarság rol és a nezetről szolt a tőrténet

János Vida

ha kivennéda seggedből a fejed rálátnál vagy rájőnnél hogy it azországrolésa népről szol a tőrténet

santa

Én és még nagyon sok romániai magyar, úgy vagyunk Orbánékkal, mint aki nagyon drukól a kedvenc csapatának és elkeseredve látja, hogy nagyon gyakran rúgja az őngólokat.
Mi kisebbségben élő magyarok, legtöbbet azért szenvedünk és küzdünk, mert azok akarunk maradni kik vagyunk. Nekünk megértésre, segitségre és ezért rokonszenvre van szükségünk. Orbán a nyugati világ ellenszenvét váltotta ki a magyarság iránt és félünk, hogy ezért mi kell, hogy szenvedjünk.
Nem értjük mi haszna van a magyarságnak a médiatörvénnyel és mikor látjuk be, hogy mit veszitettünk és kevesen kérdezik mi értelme volt? Hasonlóan még sok mindent nem értünk, talán Orbán Viktor egész viselkedését, de föképp azt, hogy sok értelmes magyar ember miért hallgat ? Kiabálni kellene, hogy ne csak másokat vádoljunk. Vegyük tudomásúl a hibáinkat, hogy a nyugati világ miképpen gondolkodik. Elitéli a diktator tipusú, öntelt politkusokat, kik ostobaságokat mondanak, de késöbb meggondolják és magyarázkodnak. Elitéli az antiszemitizmust, a cigányozást és az értelmetlen magyarkodásokat. Azokat is kik érdekekből kiszolgálják a hatalmasokat, de azokat is kik csak áldozatok. Tudomásúl kell venni, hogy nem tudjuk megváltozatni a nyugati világ gondokodásmódját, csak a magunkét.

B6MA2c

a műHát igen , a szexben is az a szép, amikor nem kell ajzószer!A spontaneitás nagy dolog.Ez a tüntetés olyan is volt mint egy mű-nő.Volt minden csak lelke nem!

Kovács Ferenc

Szekeres Ferenc igazad van, már vasárnapra bérelhetik is a buszokat majd ott megkapnák ami jár nekik!Akár maradhatnak is!

Krepler Istvan

egy kis vidámság: http://www.facebook.com/pages/Bekamenet/120443731404177

Krepler Istvan

ami a rendszerváltás utáni legnagyobb tüntetést illeti: akkor vagy kétmillióan voltak ;) vagy az azóta tévéelnökké fejlődött rákay philip és társai hazudtak 2002ben.
az ötvenes években pedig nagyságrenddel nagyobb kormánypárti tüntetések voltak :)

Krepler Istvan

pacifista, neked elgurult a gyógyszered. vagy ahonnan a cikket szedted. a környező országokban élő magyarok ugyanolyan magyarok, mint bárki itthon - csak elbaltázott nagyhatalmi politika és egy elvesztett háború következtében odébbvitték fölöttük az államhatárt :( és többségében nem akarják elizélni az országot, bár szeretnének élni majd a jogaikkal (többségében tradícionálisan a jobboldal: fidesz, jobbik mellett, de sokan vannak erdélyben, felvidéken baloldali és liberális emberek is)
ettől még az állampolgársági törvénnyel nem értek egyet, de jobban egyetértek vele, mint ezzel a fröcsögéssel...

oregtitan

PLT hozta a mindent mindenkinél jobban tudó liberális ISO-szabvány szerinti formáját.

Mindazonáltal nem ártana, ha konzultálna a saját oldalán a kevésbé elfogult tollforgatókkal.

" Kollégáink nem bocsátkoztak becslésekbe, hiszen a mozgásban lévő tömegnek csak egy részét láthatták egyszerre (6 körül az Oktogonnál és a Kossuth téren tartózkodtak). Évtizedes tapasztalattal rendelkező munkatársaink a rendszerváltás óta nem láttak ekkora tömeget."

http://nol.hu/belfold/kormanyparti_tuntetes__a_koran_erkezok_is_megtoltottek_a_hosok_teret

Netye

ugrócola! Te sajnos továbbra is orvosi eset vagy!

EZT OLVASVA ÁS LÁTVA, MEGMONDVÁN AZ IGAZAT NEM ÉRTEM EZT AZ ÍRÁST........,???

Orbán-Szőke-Románjai békemenetbe induljatok haza!
Free-Press2012.01.23. 20:50

Az elmúlt időszakban nem elöször kellett azzal szembesülnöm, hogy pár viktor által hazánkba importált magyarnak csúfolt szőke-orbán-román, alighogy megkapta a magyar állampolgárságot, már el is akarja venni az enyémet! Nem adom, de nem ám, sem a Magyart sem az Európait!

Anyád az lehet, hogy zsidó "kedves" jobbikos-fideszes szőke-orbán-román!

Álljon már meg a menet! Nem gondolhatta komolyan se a jobbik se a fidesz, se 300 ezer határon-túli szőke-orbán-román magyarnak csúfolt legalja, hogy le fognak zsidózni a hazámban ha nem vagyok hajlandó Viktor (Silov) mellett kiállni?
Aki nem képes egy ilyen kép alapján felismerni egy orosz bűnöző magyarországon felnevelt gyerekét, az csak szőke-román lehet Magyar nem!
Orbán Viktor egy orosz bűnöző Magyarországon felnevelt gyereke, akit megpróbáltak itt magyar hősként eladni.

Kivitte pozsgai imi bácsi rákosi pártitkára az ecserire, vett neki egy diplomát és beültette a parlamentbe.

Mivel orosz katonákkal már nem jöhet ezért a határon túli magyart hozza a magyarra. Nagy vonalakban kb ennyi Orbán Viktor legendája, nézzétek már meg a vonásait! A száját a szemét, ez nem magyar!
EZ EGY RUSZKI!
Azt hiszed azért adta az kettős állampolgárságot mert szereti a magyart? De akkor már válaszolj te nagy meldöngető magyar. Hol a faszba voltál eddig? Miért nem kellett a magyar igazolvány, lusta voltál kérni? Vagy pont le sem szartad?!
Azért találta ki a Viktor (Silov) a kettös állampolgárságot, hogy a szarért húgyért fillérekért megvásárolható, a magyart a szabolcsi romák szintjén beszélő határon túli "magyarokat" rám tudja uszítani. Mondván, nem is lehetek magyar ha nem akarom, az orosz bűnöző aljas kölkét a viktort a nyakamba.Nem, nem akarom. Akkor sem akarom a Viktort ha szarért húgyért fillérekért meg lehet venni a határon túli melldöngető "magyarokat"! Azokat akik nemrég még egymást sugdosták be a román titkosszolgálatnak, ezek még a saját anyjukat is besúgták a securitáténak.

Persze, hogy szarért húgyért megvehette őket a ruszki bűnöző kölke.

A több-millió tisztességes határon túli magyarból volt 300 ezer szőke-orbán-román akinek papír kellett arról, hogy ö magyar mert másként nem tudta. Most hogy már tudja most már azt is tudni akarja, hogy én nem is vagyok Magyar! Mert másként látom a dolgokat mint ő. Anyád! A többi ne félj tudja papír nélkül is hogy Magyar, és legfőképp azt is tudja mire ment ki ez a játék.
De ez a maradék 300 ezer, a legalja, ezek úgy jönnek mint a szabolcsiak, tezsvirem! Aztán ha nem akarsz vele az itt piros hol a piroshoz hasonló olcsó rossz játékot játszani, amire egyébként rámehet az életed, akkor meg már mindjárt zsidó is vagy! Szinte még meg sem kapta a magyar igazolványt, de már elvenné az enyémet! Mindkettőt el akarná venni az erőszakos, a Magyart és az Európait is. Mi több, még megkérdőjelezi, hogy lehetek e magyar ha nem úgy gondolkodom mint ö?! Miért ki a kurva anyád vagy te friss Magyar igazolvánnyal hazánkba szakadt, hogy nekem kéne hozzád igazodva úgy gondolkodnom mint neked? Akár politikában, akár másban? A Romániában megszokott ceausescu-i módszereket itt kurva gyorsan felejtsd el!
Még egyszer elnézést mindenkitől és legföképp a tisztességes határon túli magyaroktól de leírom megint, hogy biztosan értsék. Nekem ne gyere ide magyarkodni egy olyan könyvvel a kezedben, ami egy másik nemzet földjét tekinti szentnek. Ne nézzél majomnak és hadd ne kelljen kötelező módon elhinnem, hogy létezik emberi nyelven beszélő kígyó?!

Biztos elhiszem, ha elhinném akkor bármit elhihetnék. Persze ha nem hiszem el és nem követem az egyébként zsidó jézuskát ahogy te, akkor még én vagyok a szidó meg a zsidó-bérenc, meg nem is vagyok magyar meg amúgy is, ha nem azt akarom amit te akkor biztos liberális is vagyok. Majd otthon romániában ha megengedik, akkor majd ott fogod ceausescu terrorját megvalósítani nem itt!
Vagy megtanulod tisztelni a politikai döntésemet, a nézeteimet, a magyarságomat, a hazámat és a jelképeimet. Nem mocskolod be mindezt, vagy hazahúzol a retkes szőke-r....n kurva anyádba oda ahonnan jöttél! Nekem te ne döngesd a melled, hogy mekkora magyar vagy. Ne akarj beleugatni az életembe, ne akard megkérdőjelezni a világnézetem, ne akard megmondani lehetek e melegítőben vagy farmerban is Magyar, és legfőképpen ne akarj egy diktátort a nyakamba tenni! Egy cigány ember soha nem cigánykodna úgy, mint ahogy te cigánykodsz magyar létedre!
DEHOGY FOGOD EGY FRISS MAGYAR IGAZOLVÁNNYAL A ZSEBEDBEN ELVENNI VAGY MEGKÉRDŐJELEZNI AZ ENYÉMET!
MIT KÉPZELTEK TI MAGATOKRÓL?! ANYÁD AZ A ZSIDÓ, ÉS ANYÁD AZ A RASSZISTA! ........//KIFEJTENÉ VALAKI ENNEK AZ ÍRÁSNAK A LÉNYEGÉT.?//

Attila Bodó K.

Ez a tüntetés lényege:
http://i.imgur.com/sqoBw.jpg
meg ez!
http://i.imgur.com/EQgWX.jpg

Mage Andy

Továbbra is gyanítom, hogy a kormányfő szándékosan ment neki az egész EU-nak. Az egész mögött tényleg lehet egy masszív kommunikációs manipuláció (http://endresy.blogspot.com/2012/01/tomegdemonstracio.html) s ehhez a hatalomnak tényleg nagyobbak a lehetőségei.

Bá Szalacsi

Pár napja a klub rádióban a Bolgár úr nevezetes műsorában felfigyeltem egy beszélgetésre . Egy magát bloggernek nevező gyorsbeszédű fecsegő osztotta az észt .Dicsekedve büszkén beszélt az ő esetéről amivel állást szerzett magának blogjaival az mszp-nél .Felfigyeltek érvelési technikájára és tényferdítő csúsztatási képességeire ezért főfoglalkozásban alkalmazzák egy ideje . Módszereiről kedélyesen beszámolt és ezzel kapcsolatosan tanácsokat is adott a profi és az egyenlőre állásnélküli bloggereknek . Az emlitett módszerek itt e helyen is jól nyomonkövethetőek. Mindegy hogy mi a fejlécen vitaindítóként megjelent téma a lényeg számukra az hogy hol találhatnak benne-rajta "fogást" amivel elkeseríthetik,felbosszanthatják, idegesíthetik, mérgezhetik a normális többség hangulatát . különböző valódinak tűnő álnevek alatt és szimpatikus értelmiségi net -ről szedett fényképek mögé bújva jelentetik meg gyalázatos blogjaikat. A mennyiséget azaz a létszámukat úgy szaporítják hogy több név alatt lehetőleg értelmiségiként bloggolnak látszatát keltve a nagy létszámuknak . Nos kedves jóérzésü honfitársalm ne dőljünk be ezeknek a megélhetési bloggereknek ,halgassunk az eszünke és nézzünk szét több helyen az igazság érdekében . Ezekkel a gazemberekekel vitatkozni is értelmetlen munkakörükből adódóan sohasem fogják belátni az általunk hangoztatott valódi tények igazságát. Aljas provokációjuknak ne engedjenek. Őrizzük meg méltóságunkat minden esetben . Isten áldjon meg minden igaz Magyar embert !

Szekeres Ferenc

Most fel tennék egy kérdést ennek az Orsós bandának ennyire nagy rajóngótábora van de még Romániából is akkor miért nem mennek ők is tüntetni,hogy le váltsák a Román Kormányt?

sztrovacsek14993

Pár ezer ember a határainkon túl beült a jó meleg autóbuszba, és eljött kirándulni egy szép napos januári vasárnapon. Utazás közben megitta a kávét, megette a tepertős pogit, majd sétált egy jót, megcsodálta fővárosunk szépségeit, elmondta hogy milyen fasza kormányunk van, azután visszaült a buszba, és haza ment. Esetleg fölvette a napidíjat is.
Hát a kurva édesanyját mindegyiknek!

wila

....a sunyi kommunista Vikteror jól megtanúlta a leckét....nem hiába volt mindig a kommunista pátház az ö iskolája....az biztos ha most otthon (M) élnék akkor is azonnal meglépnék....gyerekek szinte bele borsóztam mikor láttam a sok odahurcólt/megfizetett tömeget....mint az én fiatal koromba...na, ezért nem költözök haza soha :-(

Tethys

Többen is lehettek volna , de a kanadai és az austráliai magyarok különrepülőgépei sokba kerültek volna még a FIDESZ-nek is . :p

Ildiko J

Az utcai politizálás, a vezérért való vallásos rajongás felvonulásos, tömegdemonstrációs kifejezése mindig is jellemzőbb volt a Fidesz szavazótáborára.
Míg a csendes tömeg inkább otthon ül, ha nem muszály, nem megy ki az utcára. Ezt törte meg a Milla-demonstráció.
Az utcán levőket könnyű (könnyebb) megszámolni, mint az otthonülőket :)

Agricola6709

Papp László Tamásnak muszáj valótlanságokat állítani, nehogy „elveszítse a fonalat”.

Látomásaiban beugrik:

1. „a közszolgálati tévé (állítólagos) birtoklása”,

de mi köze ennek a valósághoz. A tüntetést nem a közszolgálati tévé, hanem az Echo TV szervezte.

2. „az egész Kárpát-medencéből képesek voltak összeszedni, felbuszoztatni százezer feletti tömeget?”

PLT szerint a tüntetők, részei annak a 23 millió románnak, akikkel a korábbi balliberális kormányzat rettegtetett.

3. Százezer feletti tömegről beszél.

„A Belügyminisztérium szerint 400 ezer, más becslések szerint negyedenyi-harmadennyi embert mozgósítottak a szombati kormánytámogató vonulás szervezői.”

„A Belügyminisztériumnak módjában állt, helikoptert küldeni a terület fölé, arról fényképeket készíteni, ennek alapján felbecsülni a tüntetők számát.

„Más becslések szerint negyedenyi-harmadennyi embert mozgósítottak”. Ezek a becslések hasra ütésen alapultak, de PLT természetesen ezt valószínűsíti, mivel bagatellizálni akarja a kormányt támogató tüntetést.

4. „Orbán Viktor nem tankok által, hanem szabad választásokon, nem akasztásokkal, hanem kétharmaddal jutott hatalomra.”

Ez az amit PLT nehezen bír elviselni. Nem tetszik neki a képviseleti demokrácia, mert a választók bebizonyították, hogy hülyék, amikor kedvenc pártját, az SZDSZ-t nem juttatták be a parlamentbe.

5. Zavaros gondolatai a „rendszerről”:

„Ennek az összes alrendszert egy Rendszerré gyúró gépezetnek a forrása, legitimitása eltér a kádáriétól.”
„De a használat szándéka, célja oldalán már – finoman szólva – jóval nagyobb átfedések mutatkoznak.”

Erre bizonyíték csak a propagandista PLT kényszerképzeteiben létezik.

Oros Zoltán Zsotya

kiteszik és kétszékköz lesz az emberek igy nem fer jáccon mindenki majd kiderül és sohanem leszvége

Rosta Gyula

mikor a riportban 1.01.-1.06 között a szerencsétlen borsodi romagyerek odafordulva a'góréhoz'+kérdezi:MIÉRT IS VAGYUNK ITT? nos ez nekem mindent elmondott.A választások előtt leírtam,ezt most el kellene halasztani -rendkívüli idők lévén -s hagyni kellene a Bajnai -Oszkó tandemet tovább dolgozni még 4 évig...nevemet-arcomat adom a véleményemhez:sokkalta jobban állna most az ország!

ezusthaju

A jó juhász is tudja:
A birkákat együtt kell tartani, mert szétszélednek.

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X