Egycsilliárdan Orbán Viktor szeplőtelen szívéért
Ahogy az operaházi tüntetéstől függetlenül továbbra sincs kormányképes ellenzéki alternatíva, a Magyarország kényszerpályáját meghatározó nemzetközi szervezetek véleménye, pláne a gazdasági helyzet sem fognak megváltozni az Orbán melletti tömeges hűségeskütől.
Megvolt a békemenet, és a jobboldali rettegők egy pillanatra átadhatják a stafétát a baloldaliaknak: összejött a százezres tömeg, a blama elmaradt. A következő hetek ennek következtében továbbra is a Nagy Semmiről fognak szólni, ami jelen esetben az agyatlan tüntetésmatekot fogja jelenteni: ki vitt nagyobb tömeget, kik vannak többen, ki kit pénzelt, a hazafiak, vagy a hazaárulók, és akkor most százezer, egymillió, és ki lesz többen március 15-én.
Az Opera előtti tüntetés fontos volt, mert megmutatta, hogy Orbán ellenében is ki tud vonulni százezer körüli tömeg az utcára. Ez a tüntetés is fontos volt, mert megmutatta, hogy valóban létezik még masszív támogatói bázis Orbánék mögött. Az operaházin valószínűleg kevesebben voltak, a békemenet viszont erősen, khm "meg lett tolva" hátulról, az egész ország területéről szervezett tüntetőkkel.
Csakhogy amíg az ellenzéki tüntetés az elégedetlen civilek és ellenzéki erők által mozgósított, egymást pártjaiért és szevezeteiért sem feltétlenül rajongó emberek összegyülekezésénél többről nem nagyon szólt, addig ebből a tüntetésből sem derül ki sokkal több annál, hogy van még ebben az országban kb. százezer ember, aki minden hülyesége ellenére feltétlen és odaadó szeretettel hisz Orbán Viktorban.
Ahogy az operaházi együtt tüntetéstől függetlenül továbbra sincs vállalható, kormányképes ellenzéki alternatíva - amint azt a Gyurcsány Ferenc maga is beismerte - , a Magyarország kényszerpályáját meghatározó nemzetközi szervezetek véleménye, pláne a gazdasági helyzet sem fognak megváltozni az Orbán melletti tömeges hűségeskütől. Hiába voltak "kétmillióan" 2002-ben, sokkal jobb helyzetből bukták a választást. Most pedig hiába hitte azt Bencsik András, hogy egymillióan vannak - belőle is lehet még MTV-intendáns - nem ez dönti el az ország sorsát.
Vagyis talán mégis. Paradox módon ez a tüntetés pont arra lehet jó, hogy a Fidesz vezetésében továbbra is elhiggyék: az a gyáva, önámító, hazudozó, tapodtat sem hátráló izé, amit kormányzás címén művelnek, tuti siker. Márpedig minél kisebb a józan belátás, annál nagyobb a bukta esélye.
Hozzászólások (130) , melyek közül a legfrissebbek:
Zoti 2012. 01 23., 13:15
"Orbánt védeni és együtt Békemenetelni Árpádsávos zászlók alatt a Jobbik tagjaival együtt?"
Nem mindenki hazaáruló szemét komcsi mint te.A is jobbik
magyarból van,az Árpádsávos zászlóval eggyütt(Árpád is magyar volt, ha még nem tudtad)és nem olyan komcsiszopó seggtörlő/nyaló semmi emberből milyen te vagy !
Ugy elképzelem Svàjcot, ahogy szavazati jogot ad a Franciorszagban élö franciàknak, a Németorszàgban élö németekneg meg az Olaszorszagban élö olaszoknak, mert ugyebàr a nyelvterület teszi az orszagot, nem igaz?
Ennek a diktátort támogató 100 000-nek legalább 1/3-a,határon túli magyar volt.További 1/3-a vidéki kiránduló,és csak a maradék 1/3-a volt Bp-i.
Míg a diktatúrát ellenző 100 000, mindegyike Bp-i volt.Hiszen senki sem szervezett vidéki-külföldi fizetett statisztákat.
Szerintem bővítsük ki a címet:
.............. és erdeiszalonkátvadászniakaró semjén zsoltika állatbarát keresztény szívéért is!!!!
Ilyen egy igaz magyar! Nemzeti értékeinket védő! Amit nem vadásztak le tilosban az olasz vadászok, azt most nyugodtan hagy tegye meg a magyar!!!
Bizony-bizony. Lényeges dolgok ezek. (Hány szalonkát is kell levadászni, hogy egy ilyen nemes lelkű magyar úr éhségét csillapítsa?)
Persze az is lehet, hogy keresztényzsoltika csak a közelgő gazdasági csúcsra készül. Tudjuk, hogy vezírünk és egész tábora ezen fáradozik. Ezért, hát, megérdemlik a királyi lakomát!!!!!! (Nem akarnak inni egy kis tokajit? Előre, a medve bőrére?)
Lakáj: mint Hippodrom! Csókollak!!!
az a felfogás mindenesetre érdekes, hogy aki nem ért egyet a kormány politikájával az hazaáruló.
mikor is modták ezt korábban?!
@Janó 2012. 01 24., 19:32
"Egyszerűen jobb lett az élet, lakájosabb"
: így van, apa: lakájos, alattvalós, szolgai. Van aki ennek örül, én nem.
(a helyesírási szótár segíthet)
üdv
Számomra nagy öröm, hogy van kétmillió (egymillió vagy négyszázezer) magyar, aki elégedettségét, életörömét, a fennálló renddel és viszonyokkal való totális azonosulását budapesti kollektív sétával fejezte ki. Most így erősebb lett a Fidesz-KDNP, több saját akaratú törvényt, alkotmányt (pardon, alaptörvényt) jogszabályt alkothat, kevésbé kell sandítani az ellenzék szándékaira, a megfideszelt intézmények keserveire, a szoclib világ-összeesküvés serény aktoraira és a multikra. Egyszerűen jobb lett az élet, lakájosabb és kényelmesebb lett a Haza. Valamennyiünk kedves egészségére, a szervezők múlhatatlan dicsőségére, a kormány gyönyörére és Bayer Zsolt üdvére.
asgejzának űzenem hogy itt kőnnyű pofázni a nagyot adni de egy bisztos hogy ez a komcsi kormány halot és velle egyűt az ilye szarházik is leéltem hetven évet de ijen aljas mocskos népet tissztelet az igaziMagyaroknak akkiktudják már hogy ezt kolompér bandát elkel tűntettni bizisten mondom soha nem voltam komonista mint egyesek de ugy érzem hogy a kádár rendszerben bisztonságban voltam és ez a szégyen viktátora nézve amint az Erdélyi erdélyiekre gondolok gondolom hogy csak az alja népe volt itt mert ha nem az bizony nagybaj vének hazudozok gyűjteményei votak jelen kikérem magamnak akki azértkűzdőt hogy kijusunk az országon kivűl most ujbbol visszazárjanak annak idején megvolt pénzűnk de politikai okkok miat nem lehetet most mehetűnk de a mi kormányunk miat nincs mibből melyik a rosszabb kuruc tőrők labanc osztrák orosz náci bolsik már megjártuk most már az igazi magyar embberek jőnnek nép ébredj mert késsőlesz
blog en2012. 01 22., 17:17 részére küldöm.
Blog en, az a helyzet, hogy 18.000-180.000, vagy akár 1.800.000 ember is ott lehetett volna a bayern-bencsik-széles road shown, de nem ez a lényeg, de mivel te sosem látod a lényeget, mely a HAZÁT és az itt élő emberek jövőbeni sorsát illeti, így nem tudok veled érdemi vitát folytatni. Azzal meg végképp ne gyere nekem, hogy átmosták az agyamat, mert 1., nem ismersz, 2., nem tudhatod, hogy a kommunista rendszerben hogy vágták a fát rajtunk, és azt sem tudhatod, hogy miért vagyunk függetlenek a nagy rendszerváltást követően is. Egy a lényeg, a HAZA és abban az egyszerű hétköznapi emberek sorsa. Mond már meg nekem, ha olyan szemfülesnek érzed magad, hogy ebben a békemenetnek nevezett észak-koreai felvonuláson széles gabin kivül hány milliárdos vonult fel orbán apád mellett vagy az ország gyarmatosítása ellen, azt is mond már meg, hogy a fidesz prominensei közül hányan voltak viktárotok békemenetén, és azt is mond már meg, hogy hány nyugdíjas volt jelen. Ezen utóbbi személyek majd a jövő hónapban azért fognak utcára menni, mert egyre nehezebb a megélhetésük. Vajon azt is tudod, hogy a fideszes önkormányzati dolgozóknak kiadták ukászba, hogy szüleiket, nagyszüleiket invitálják oda egy város nézésre és mellé körítésként a határon túlról is hoztak létminimum alatt élő napszámosokat a partiumból. Blog en, én nem értem azt, hogy amikor a Haza sorsa és jövője függ néhány politikai alaktól akiknek, hatalom és uralkodói vágya sokkal nagyobb, mint a Haza szeretete, akkor milyen valós kép és mérleg alapján látod jövőbeni sorsodat, vagy a gyerekeid-unokáid, és szüleid-nagyszüleidét.?
Azért én ma jót nevettem a Magyar Nemzet címoldalán .
Kedves PNG!
Tudjuk, a külfökdnek fáj az új alaptörvény; bár semmi olyan nincs benne, ami az övékében ne lenne...
Tudom, hogy a balosok el se tudják képzelni, hogy fizetség nélkül demonstrájon valaki, de hát mindenki magából indul ki.
A hazugság meg nem túlzás. A hazugságot túlzásnak nevezni, bizony erkölcsi hiányra utal...
Kedves aaa!
Szerintem a legelső, ugyan kicsit rövidre sikeredett ("aaa")hozzászólásod a legjobb.
A többiről csak annyit,
- bárcsak igazad volna a demonstrálók tekintetében, de ezt elég nehéz elhinni, ismerve mind az itthoni, mind a külhoni helyzetetek;
- persze az is csoda volna, ha a"balosok" egy kicsit ne túloznák el a dolgot, de hát ezt már megszoktuk tőlük, így azt elosszuk kettővel;
- az igazi bibi csak az, hogy középen egyre több a narancsos köd mentes látású ember, ami a fityisznek köszönhető, mivel időről-időre mindig kiderül valami stiklijük, ami ráadásul túllő még a hazúgflecon is, közelítve rákosi apánk korát!!!
U.i.: Rossz hírem is van. Egyre több hazai és külhoni jogász, alkotmányjogász kérdőjelezi meg a fityisz alaptörvény érvényességét! Kellett ezt is elkapkodni.
Persze azért jóval zárjunk:
A Somogyi Hírlap 1993. 11. 13-i száma szerint tovaris vitya azt mondta, hogy "Olyanok vagyunk, mint a régi magyarok. Menekülést színlelünk, és hátrafelé nyilazunk." Feltehetően ez juthatott az EU-s tárgyalások során is az eszébe, de arról megfeledkezett, hogy ezt a régi nyugat sem felejtette el, mint az akkori szenvedők.
Igen kedves!!! aaa
Valami zavart érzek nálad ott vállon felül. El tudod azt képzelni, hogy pár tucat Roma Szabolcs-Szatmár megyéből a "Kultúrházban" összedugja a fejét s megbeszélik, hogy fevonatoznak vagy buszoznak Budapestre jó pár ezer forintért fejenként a saját zsebükből, Orbánt védeni és együtt Békemenetelni Árpádsávos zászlók alatt a Jobbik tagjaival együtt?
@ László Polónyi: a gáz az, hogy maga is tudja, hogy hazugságot terjeszt.
Hát, "barátaim", ennyi hazug embert, mint az itt kommentelő balosok, rég láttam. Az embereknek nem fizettek, hogy jöjjenek. Akik vidékről jöttek, azok bizony maguk fizették a buszukat. Szóval, drágáim, hiába vinnyogtok, hogy mibe fájt nektek, megmondom: semmibe. Igen, jöttek a határon túlról is, maguktól, önszántukból, a maguk költségére; jöttek, mert nekik ez az ország fontosabb, mint nektek (ez csak titeket minősít!).
Haiser György: Bizony rasszista kirekesztő vagy. Ja és nincs olyan állam, hogy Magyar Köztársaság csak olyan, hogy Magyarország.
aaa
Őket akarja kiszolgálni Orbán Viktor, olyan embereket, akik az ATV stábját inzultálják, akik nem tudnak kultúráltan, európai módon megnyilvánulni ? Neee, inkább az épeszű réteget szolgálja kedves Miniszterelnök Úr! higgye el Ön is jobban jár és az ország is.
Ne csodálkozzon a Fidesz, hogy az Európai Parlamentben leantiszemitázzák a pártot, ha olyan támogatói vannak, mint Bayer Zsolt, Bencsik András. Hiába van több elfogadható arc a pártban, ha a támogatói bázis, hát khm, erősen vállalhatatlan egy épeszű, kultúrált, (nem arrogáns, nem gyűlölködő), szabadságon, gazdaságon, józanságon, jogállamon alapuló normális társadalomban.
Röhejes volt ez a "kormány melletti demonstráció" szombaton. Egyrészt, mert mindenki tudja, hogy tüntetni valami ellen szokás. Az ilyen típusú "felvonulás" csak diktatúrákban szokás "erőfitogtatás" céljából. Ez sem volt más, mint az egykori május elsejei kötelező felvonulás. Gondolom a közszférában dolgozókat ugyanúgy kötelezték most is kimenni, mint anno (emlékszem, mert anno én is akkori minisztériumi dolgozóként kénytelen voltam). A többi résztvevőt pedig buszokkal hozták az egész országból és országon kívülről napi zsoldért. Pataki Attila - mint egyetlen celeb - már csak a nagymamákat tudja mozgósítani. Szóval, kb. ennyi a fidesz támogatóinak a száma, ahányan most elmentek. Ami most következik az országban, attól még a maradéknak is el fog menni a kedve a jövőbeni kormány melletti vonulgatástól. Vity előre hozta a városok/falvak intézményeinek az államosítását fél évvel, ami azt jelenti, hogy újabb tízezrek munkája fog megszünni, eü-intézmények, iskolák stb. esnek áldozatul. Ja, és a járások erőszakos újakialakítása sem lesz egy leányálom.
A számháború semmire sem jó, az elégedetlenek egyre növekvő számát eggyel sem csökkenti.
gyerekek, hát nem látjátok, hogy már megint a gyűlöletjáték győz?
semmi megfontolás. semmi józan ész. csak a fradi.
gyűlöletjáték,
aminek nem lehet nyertese.
csak vesztese.
csakis
csak vesztese lehet.
van is.
Na, még egyszer. Csak a tisztán látás érdekében:
Ad. 1.: Szarkeverővállalkozószíjártó apuka, szavahihetőfiacskája valóban azt mondta, hogy ez volt a legnagyobb létszámú KORMÁNY MELLETTI demonstráció. A lényeg a nagy betűs részben, mivel diktatúrákat kivéve nem szoktak a kormányon lévők mellett "tüntetni".
Ad. 2.: A fityisz baja nem a balliberálisok térnyerése, hisz arról - szerencsére - nem beszélhetünk, hanem a többi (átlag) magyar egyre inkább kinyíló szeme, egyre érzékenyebb füle, és egyre jobban ökölbe szoruló keze!!! Ami nem is csoda, mivel az egyszerű nép valamikori fiacskája kezd rákosi apánkra utaló jegyeket mutatni!!!
ad. 3.: Szóval ne vegyük fel az elénk dobott fityiszes kesztyűt (stílust), ne sározzuk be magunkat.
Igen mondjuk mi is azt, hogy egycsilliárdan voltak viktátorunk szeplőtelen szívéért! Legyen ez a csata az övék. (Elég, ha csak a táboron kívül lévők tudják az igazat, mind itthon, mind külföldön.)
Mi a váltás utáni időkre készüljünk fel!!! Részletesen és a nép jóváhagyásával!!!
U.i.: A sz..ban lévő fityiszféléknek mindig is nehéz volt elfogadni az igazságot, még akkor is, ha már nyakig vannak, s ha már nagyon bűzlik is!!!
Sok pénzünkben kerülhetett ez a "fityesz utcabál" mert ha az erdélyi magyarok 3000HUF/fő/nap napidíját+szállítás és vidéki magyar 1000HUF/fő/nap + ebéd+ szállítási díjával számolunk akkor bizony ha csak a 100 -150 ezres létszámot veszem alapul-a helyiek gondolom szállítási pénzt nem kaptak- akkor is átlag 2000 HU /fő-vel számolva plusz a rendezvény költségei az bizony jó néhány milliót akár több 100 milliós nagyságrendet is jelenthet !!
Nem ezért kaptátok "fiugg" a 2/3-ot és ezért is fog a jelenlegi 1/3 tovább csökkenni!
Először azt hittem a sok 60 év fölötti, idős tüntetőről, hogy egy MSZP gyűlést látok de rá kellett jönnöm, hogy a Fidesz valószínűleg többet fizetett.
Következés képpen a felvonulás nem azt bizonyítja, hogy többen vannak a kormány pártiak. Ez a felvonulás azt bizonyítja, hogy mennyivel szegényebb az ellenzék. Nincs pénzük felutaztatni Borsódból,Szabolcsból a munkanélkülieket. Az egzisztenciájuktól megfosztott emberek anyagilag nincsenek egy súlycsoportban az egy kulcsos adórendszer haszonélvezőivel, a Rózsadombon lakókkal. Egy vonat jegyet sem tudnak megvásárolni. Ezt a harcot az ellenzéknek nem az utcán kell megvívnia. Ezért a frappáns válasz erre a menetre a népszavazás minnél nagyobb arányú támogatása lehet.
Ez valószínűleg csak neked Szekér. Nem járhatsz tüntetni a balosokkal, hát milyen demokrata vagy te! Ha járnál tudnád, hogy a balliberális tüntetéseken a résztvevők 90%-a biztosan hatvan feletti nyugdíjas.
Tipikus balliberális tüntetés a szocik rohamnyugdíjasaival volt a mai Klubrádiós is:
http://galeria.index.hu/belfold/2012/01/22/tuntetes_a_klubradioert/
Jellemző az átlag, hogy egyszerűen nincs kilencven százalék alatt a hatvan fölöttiek aránya.
A tegnapi baloldal +EU elleni és kormánypárti szimpátiatüntetésen a FIDESZ hozta a szavazótáborát, amely vele öregszik, a késő-középkorúakat, a negyven, ötven év körülieket. Ők a rendszerváltás idején voltak az aktív harmincasok. Jellemző volt komplett családok részvétele is, ami szintén jellemzője a fideszes tüntetéseknek.
http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1201/B_kem2012121202534/gallery.xml&rovat=itthon
Ugyanakkor a tüntetők szignifikáns része, több mint tíz százaléka huszonéves volt, ami a tüntetés EU és baloldal ellenességének köszönhető, ők jobbára a szélsőjobboldaliak. Gyakorlatilag csak a szélsőjobboldal tud ma Magyarországon huszonéves tömeget megmozgatni (az LMP is tud huszonéveseket, de nincs annyi szabadbölcsész, hogy tömeget alkosson).
Nem csak nekem tűnt fel a tüntetésben résztvevők viszonylag magas átlag életkora.
A nyugdíjrendszer radikális és nagy valószínűséggel az érintettekre nézve fájdalmas átalakítása viszont csak a közeljövőben várható. Kíváncsi leszek, hogy utána sikerül-e majd ugyanilyen nagyságrendű, a jelenlegi kormány mellett tüntető tömeget összecsődíteni.
Szerintem fájdalmas és kijózanító lesz az ébredés!
blogen! te egy barom vagy!
lehet, hogy rajtad kivül mindenki magyar és azért nem hordanak kokárdát, mert a fityisz leamortizálta a nemzeti szimbólumot!
nagyon gyík vagy öcsém!
és ha ennyien maradtatok a 2,7 millióból, ami a bérfelvonuláson látszott, akkor pánikolhatsz rendesen!
Tehát elmebeteg valóságtagadásodban eljutottál odáig pacifistahazafiakszovetsegegmail.com, hogy ez az Andrássy úton végig hömpölygő több mint százezres tömeg már konkrétan tizennyolcezer:
http://www.erdely.ma/ujkepek/2012/01/nagy/3493577.jpg
http://szegedma.hu/hir/szeged/2012/01/bekemenet-es-kisebb-demonstraciok-a-fovarosban-ott-leszunk.html
Még a pártlapotok, a NOL tudósítói se merték letagadni a kormánypárti tüntetés méretét és leírták, hogy ekkora tüntetést a rendszerváltás óta nem láttak. Ami konkrétan nem igaz, mert a 2002-es választások idején a naggyűlés nagyobb volt, mint a rendszerváltások tüntetései, de azon valószínűleg nem voltak ott ezek a tudósítók konkrétan így csak a falurombolás elleni, meg az újratemetés lehet a viszonyítási alapjuk.
Balhev! Naongy jól értettél... pontosan úgy értem... az kéne még csak hogy bolsik, posztkomcsi, tömeggyilkos, köztörvényes rablók kerüljenek hatalomra megint és szívják tovább a vérünket.. Lószart mama!
PÁRTATLAN FÜGGETLEN, FELKÉRT SZAKÉRTŐI KORMÁNYT ÉS VEZETŐI ELITET!!!! KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN RÉSZREHAJLÓ CSICSKA ELITBÜNÖZŐ, POLITIKUSBŰNÖZŐ CSELÉD LAKÁJVEZETŐT KIFÜSTÖLNI! SZABADSÁG EGYENLŐSÉG TESTVÉRISÉG
http://antielit.blogter.hu/
blog en2012. 01 22., 17:17 RÉSZÉRE!
De Gaulle a zavarosban halászott, a francia nemzettel nem igazán tudott mit kezdeni, a nemzete nem tudta kiheverni azt a megalázottságot, ami 1939 óta folyamatosan érte őket, erkölcsileg és gazdaságilag is a bányász béka fenekén voltak, az országot gyakorlatilag a szén és vas szövetsége mentette meg a teljes gazdasági csődtől. De Gaullenak nem maradt más, minthogy katonai képességét Algéríába mutassa meg, ahol az arabok elfenekelték őket. Nem csak ennek köszönhetően lázadtak fel ellene, hanem a rossz gazdaság politikája ellen is, aminek következtében a tüntőket lelővette, ha neked és orbán atyádnak példa kép, ennyivel érjétek be. Te, aki oly nagy elszántsággal írsz minden hozzá szólónak osztod a parafát, tanulmányozd már át, azokat a törvényeket, amelyek, április 1 és 15.-étől lépnek majd életbe, és rá jössz, hogy a harmadik világ felé sodorja az országot orbán atyád! Ha át mégy majd a piroson lefejeznek! Olyan rendszert épített ki a 1.5 év alatt, hogy ezt még kádárék sem merték volna meglépni, pedig akkor más szelek fújtak. Ha az öltöny alatt, a te nemes fityesz vezetőidnek gerincük is lenne, akkor lenne bennük annyi emberség is, hogy belássák a gazdasági és a társadalomra mért erkölcstelen nép nyúzó politikájuk megbukott.De ha neked tetszenek az intézkedéseik, akkor csókolgasd az orbánt, és rezsimjét. Gyakorlatilag ők már megbuktak. A békemenethez még annyit, hogy gyakorlatilag,
a tömeg létszáma nem haladta meg a 18.000 főt. Az ott vonuló nyugdíjasok legnagyobb hányada, még a kádári rendszerben volt aktív dolgozókból állt, akiknek párt könyve volt, úgy mint orbán atyádnak kisz könyve az apjának s anyjának párt könyve, miről beszélsz te tulajdonképpen akkor, amikor az euró a legmagasabb sávban van és a gazdaság lassan az ön emésztésének utolsó fázisába került, arról, hogy a fityesz közeli szakközgazdászoknak is elege lett az orbáni gazdaság és társadalmi politikából, Járai után, Bod Péter Ákos is úti lapot kötött a talpára, az orbán-matolcsy úraságoknak.
Te nem is ebben az országban élsz, vald be, most jöttél a Marsról.
Plágium!
Az "A Nagy Semmi" cím már foglalt!
Eredetileg Czakó Gábor, jeles humanista írónk használta egy esszéje címéül, ebben a formában: A Nagy Semmi Terv.
Kis idézet belőle:
"... A pénz, a fősemmi, mágikus áru. Társaival szemben nem avul, hanem a kamatos kamat jóvoltából értékesedik. A kamat jóvoltából alapja a fönt fölsorolt törvényeknek.
A pénz magántulajdon. Nem az államoké – vagyis, mégoly áttételesen is, nem az embereké –, "független jegybankok" eregetik; nem arany, nem árukészlet, nem valami, hanem semmi, a "bankrendszer fizetési ígérete". 2008 szeptemberében összeomlott egy sor bank a fizetési ígéretével együtt. Egy gombostű sem tűnt el, csak a nullák potyogtak le a folyószámlákról..."
Minek kell itt (is) a jobboldaliakat fasisztázni, a baloldaliakat meg vörösözni. Legyünk már kicsit kulturáltabbak, emberek! Sajnos vannak itt is olyan hozzászólók, akik csak a másik heccelésére írogatnak, ráadásul valami kamuprofillal, mert nem merik felvállalni magukat. Nem kell foglalkozni velük. (Azért nem bánnám, ha a Hírszerzőn moderálnák a stilisztikailag kifogásolható hozzászólásokat.)
Fejedelem Arpad: Ha ugy erted hogy annak a tomegnek nem alternativa az aldemokratikus EU es penzmaffiai IMF,akkor igazad van,elfogjak soporni az itteni es az OSSZES aldemokrata rendszert...
blogen: a baloldaliak nevében kikérem magamnak ezt a "vörös fasisztázást"... Hogy jössz te ehhez?!
blog en! Igen,csak te vagy magyar!Mi a többiek cigányzsidóballibkomcsiidegenszívűjött-mentsöpredékek vagyunk.Hajrá fideSS,gyűjtsd az ilyen alakokat mint ez!
Látom itt jópár kommenten alább a vörös söpredéket fenemód frusztrálja a tény, hogy alig vannak annyian mint egy marék szar! :D
Te azért nem hordasz kokárdát Kovács Miklós, mert gyűlölsz mindent ami magyar és a FIDESZ jó ürügy neked arra, hogy ezt burkoltan ki is mutathasd!
Szép arcok... Ellenszenves, arrogáns seggfejek vonulása... Vannak bőven az országban sajnos. Ezért ilyen pocsék, nyomasztó, negatív hely Magyarország. Ezért is tudnak ennyien összetódulni bégetni nyomorult barmok...
Orbánboboján és nyálcsorgató csürhéje képtelen 1 dkg-mos agyukkal felfogni, hogy csak fokozzák az ország megosztottságát. Ez a tegnapi maszturbációjuk is csak pitiáner szánalmasságuk bizonyítéka. Horror költségeken, propagandával buszokkal, még külföldröl is odadömpereztek zombi tízezreket. LEGALÁBB ENNYI, ILLETVE SOKKAL TÖBB EMBER VAN AZ ORSZÁGBAN, AKIK MEG PONT ENNEK ELLENKEZŐJÉT GONDOLJA!!! Látható volt, ez már több tüntetésen is. A Nem tetszik a rendszer- tüntetésen is százezrek voltak...
Felesleges és szánalmas a számháború. Az agymosott konzervatív buta emberek könnyebben fanatizálhatók nyilván. Eleve unatkoznak, mert a butaságuk miatt nem nagyon tudnak mit kezdeni magukkal, amikor éppen nem "becsületesen a hazáért és családért dolgoznak".. Ez volt az egyik titka Orbánboborjánnak, ezért ment a naggyűléseire sok sok birka... Az értelmes, gondolkodó, autonóm, felvilágosult emberek EGYIKE SEM ÉRT EGYET EZZEL AZ AGYHALOTT ORBÁNI ZOMBIHORDÁVAL!!!! AKIK MELLESLEG KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐK, MA MÉG CSAK SCHMITTRŐL TUDJUK BIZTOSAN HOGY CSALÓ HAZAÁRULÓ, HOLNAP MÉG KIDERÜL SOK MÁS DOLOG IS. AZ ÉRTELMES EMBEREK KIVÉTEL NÉLKÜL MIND A KÖVETELIK HOGY ORBÁNÉK TAKARODJANAK INNEN!!!! A kevés kivétel leginkább fizetett fideszcsicska orbáncseléd...
Az értelmesebb emberek ennyire nem fanatizálhatók és nem rohannak le mint a fanatizált fideszbirkák az utcára ha a megkondul a kolomp.... De van egy pont amikor már eljön a népharag. Nem kéne eljutni oda. Ugyanis ha a népharag jön AKKOR MINDENKI LEMEGY!!! ÉS AKKOR EZT A PÁR SZÁZEZER BÉGETŐ CSICSKÁT... TÖBB MILLIÓ EMBER FOGJA ELSÖPÖRNI... EZT AKARJÁTOK IDIÓTÁK?
Látszik pacifistahazafiakszovetsegegmail.com, hogy valami foximaxin töltötték a fejedbe a hazugságot történelem helyett. De Gaulle azon kevés francia katonai parancsnokok közé tartozott, akik a franciaországi csata idején támadásban is voltak a németek ellen és kisebb csatát is nyertek velük szemben. Nem De Gaulle-on páncélosain múlott, hogy Franciaország vereséget szenvedett, hiszen maguk a németek is őt nevezték az egyetlen valamirevaló francia katonai parancsnoknak a francia szárazföldi hadseregben. És De Gaulle az utolsó pillanatig kitartott Franciaországban, csak akkor volt kénytelen menekülni, amikor a francia kormány fegyverszünetre adta a fejét és az olyan a gyarmatok bázisára építve a háború folytatását követelő parancsnokok körül mit ő elfogyott a levegő.
Szal húzzál vissza nagyon gyorsan a csatornába szutyok, mert De Gaulle az európai antifasizmus vezére volt! Hiszen az antifasizmushoz a kommunista patkányoknak semmi köze, baloldali egyszerűen nem lehet semmilyen formában antifasiszta, mert a baloldali az lényegét tekintve egy vörös fasiszta.
Tisztelt Polónyi úr! A kokárda témáról:Mióta a fideSS kisajátította,azóta nem hordok kokárdát. Ettől még magyarnak érzem,vallom magam.Nem hochmagyarnak,fajmagyarnak,übermagyarnak,csak magyarnak.
Ezt kaptam:
Sziasztok.
Egyszerűen teljesen le vagyok dermedve.Én a Kossuth-tér mellett,a Falk Miksa utcában lakok.Gondnokként teszek,veszek.Megyek ki a ház elé,áll ott egy társaság.Rögtön levettem,hogy románok.Nagyváradról jöttek.Kérdezem tőlük,hogy segíthetek-e valamit.Kérdezték,hogy a Népligethez milyen módon jutnak el,elmondtam nekik.Ezt követően szó,szót követett.Kiderült,hogy fejenként 3500,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy legyenek.A busz, amivel jöttek,azzal a lendülettel,hogy kiszálltak hazament.Gyakorlatilag itt hagyta őket.A beszélgetés közben jött egy idős házaspár,akik szintén kérdezték,hogy merre kell menni a Népligethez.Elmondták,hogy 1000,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy itt legyenek.A busz persze őket is itt hagyta őket,oldják meg jelszóval.Ők Pécsről jöt...tek.Beszélgetés közben szinte megszégyenülve tekerték össze a magyar zászlót és tették el a táska mélyére.
Emberek,én gyerek koromban - már pedig voltam - a tanítónéni a fa vonalzóval ütött szét rajtunk,ha valakin nem volt kokárda.Március 16-án pedig azért,hogy miért van rajtunk.Most - higgyétek el az átlag életkor 60 év volt az általam látott emberek között - szinte mindenki díszelgett a kokárdával.Teljesen szét vagyok esve,egy jelképet ennyire és ilyen módon kisajátítani???És!!!!!!!Láttam olyan molinót,amit már Szolis demón is láttam.Akkor most mi van???Nem tudja,tudják - két emberes molinó - hogy hol vannak?Vagy csak azért jönnek,voltak hogy legyenek???
Szegény törpintyő!
Nagy haverja viktátornak, de most komoly veszélybe kerülhet, mivel a BM csak 500 ezer főt számolt, addig bencsik andrás azt megduplázta!!! (Hétfőn, azért még lehet külön miniszteri nyilatkozatban 1,1 millióra korrigálni, hisz a tényleges számlálás még ma is tart.)
E demonstráció hiába azért készült, hogy a viktátor, illetve a kormány mögött lévő hatalmas és minden rétegre kiterjedő tömeget mutassa meg, ez nem jött össze.
Persze a tábor folyamatos és erős csökkenésével a szervezők is tisztában voltak. Ezért is kellett a csepeli öregek otthonán túl még többet is kimozdítani, a most (pont EU-s pénzből) kifizetett vidéki vállalkozók, valamint a már szokássá vált külhoni magyarokon és a szimpatizáns cigányságon túl.
Szerintem bencsik andrás inkább a szervezési lista összegzésében található számot mondta, s nem a ténylegesen megjelentekét.
Pl.:
- A roma vezetők 500-600 főt ígértek, míg ennek csak töredéke ért a felvonulási helyre. (Én nem azt mondom, hogy nem indultak el ennyien. Hanem azt, hogy csak kevesen értek oda. Kár volt félniük, hisz a jobbik, stb. szélsőségesek már korábban is bebizonyították, hogy lepaktáltak a fityisszel.)
- Jól menő vállalkozókat, a magyar tudományos, valamint a kulturális életet is csak egy-egy fő képviselte. (Nyilván e téren is több személlyel számoltak.)
- Az igazi baj az volt, hogy orvosokra, mérnökökre, jogászokra, vállalkozókra, tanárokra és diákokra is gondoltak!
A hab a tortán az volt, amikor néhány megkérdezett az ország, a haza és nem viktátor, nem a kormány védelméről beszélt!
E demonstrációból azt is le lehetett vonni, hogy a bátor (símaszkos) huligánok, a nagy magyarok (árpádsávos zászlós), a jobbik szélszőségesei, viktátorral, illetve kormányával szimpatizálnak! Vajon miért?
Vajon miért kezdtek el megint komcsizni a fityisz maradék emberei? Amikor csak ezen fórumon már többször olvashatták azon nagy magyarok, nagy demokraták neve után, elvtársi időbeli KISZ, illetve MSZMP titulusukat!!!
Vajon miért emlegetik már megint hazugflecót? Amikor itt már számtalanszor le lett írva, hogy a nép zöme inkább elfelejtené, a többivel együtt!!!
Még egyszer:
Pont a leszerepelt mszp, szdsz és folytatóik miatt reménykedett a nép újból a fityiszben, de mivel e röpke két év alatt bebizonyították, hogy még rákosi korszakánál is rosszabbak!!!
Az előbbi kérdésekre a válasz is egyszerű:
1. A fityisz igenis tudatában van azzal, hogy mit tett, mi lesz annak a következménye, de már annyira hatalom imádókká, függőké váltak, hogy attól semmi áron nem akarnak megválni.
2. Azt is tudják, hogy még nincs olyan erő, aki legyőzhetné őket, hisz az oszd meg és uralkodj játékot profin csinálták, és művelik napjainkban is! Egyébként erő az már van, de mindenki tudja, hogy megfelelő (szakértő és egyben hiteles) leváltó kormány még nem állt össze. Na ezért kevernek-kavarnak, terelik a balhékat hol erre, hol arra! Nehogy véletlenül legyen az igazi demokratáknak idejük ennek összeállítására, az eltérő és elfogadható, hiteles ellenzéknek egyeztetésekre. Inkább ugrasszunk össze mindenkit! Bizonyítsuk be mindenkiről, hogy ő se jobb a viktátornál, a fityisznél!!!
Szóval:
- ne vegye fel senki se a primitív fityisz kesztyűt,
- a leváltásért tegye mindenki félre előítéleteit, mérlegeljen és csak az után lépjen,
- az önös célokat is el kell felejteni,
- ne csip-csup csatákra, hanem a végső győzelemre, a háború megnyerésére - legitim (népszavazással megerősített), tisztességes, szakértői kormány összeállítására - készüljön,
- a mielőbbi talpra állás érdekében pedig, már most el kell kezdeni a váltás után azonnal hatályba léptetendő intézkedések kidolgozását is!!! Az új kormány megerősítését szolgáló népszavazás alkalmával ezen lépésekre is kelljen minden MAGYARORSZÁG-ban élőnek nyilatkozni, szavazni!
A magyar népnek igazi demokráciát, csak a magyar néppel lehet megteremteni!!!
ASKgejza.kb.egyidősek lehetünk.Megdöbbentett,hogy ennyi zagyvaságot,hogy lehetett ki találni.Jó narancs evést kívánok.
elnézést kérek mindenkitőlaz előző hozzászólásom hangvételéért, de kicsit felment a vérnyomásom marci elvtársozásáért, mert ez nagyfokú félrehallásra vallott.
a probléma nem az, hogy ki a komcsi-bolsi és ki a rákosista fidesznyik, hanem, hogy melyik kormány lop-lopott többet a mi zsebünkből és melyik néz nagyobb hülyének bennünket, az aljanépet, a szegénysort.
nem érdemes azon vitatkozni, hogy hol találhatók a volt komcsik, mert akárhova fordulunk, mindenütt beléjük ütközünk és ez alól a fityisz sem kivétel.
nem kétséges,az elmúlt 60 évem tapasztalatai alapján, ez a mostani fityisz-rablóbanda viszi el az időarányos rombolásban-rablásban a pálmát....
Marci Te már ki vagy lökve!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Amig két ember lesz a földön mindig is lesznek viták. Ezzel nincs baj. A probléma az empátia hiánya. A Fidesz esetében a gazdagok képtelenek bele érezni a munkanélküliek a szegények problémáiba. A Fidesznek mit számít ha nem teremtenek munkahelyeket? Mit számít ha lebontják az amúgy is gyenge szociális védőhálót? Mit számít másnak a véleménye? Ezt a magatartást önzésnek hívják. Hiányzik belőlük a társadalmi szolidaritás. És erre még büszkék is. Pedig politikájukkal nem csak a baloldalon állnak bosszút.
Marci - az "álamfőnk" is az előző rendszer gyümölcse ám, meg még sokan, a Fideszben.
Uncsi már az előző rendszert szidni, amikor a jelenben semmi sem változik, csak romlik.
Sokáig nem lehet visszamutogatni előrelépés nélkül!
Ha egy mód van rá, próbáljunk meg kulturáltan fogalmazni, mert saját magunkról állítunk ki szegénységi bizonyítványt! Vagy panelpatkányéknál ez a trendi?
Valóban van sok magyar (mint ahogyan más náció is!) aki a széthúzásban találják meg az örömüket, de nagyon bízom benne, hogy nem ez a jellemző! Ezeket előbb utóbb úgy is megismerjük, és egy egészséges közösség kilöki magából!
Marci
Tisztelt Gejza, és határon túl élő magyarok.
Egy Orbán rajongókkal tűzdelt kórházban az orvosok ma vakaróznak, hogy hát nem is volt hülyeség a FIDESZ által népszavazáson elsöpört vizitdíj. Akkor miért támogatták? Mert utálták Gyurcsányt. Szép?
2004 ben tudják mi volt a szavazólapon? "Kapjon e állampolgárságot az a nem Magyarországon élő nem magyar személy aki a ...... törvény értelmében magyar igazolványra jogosult?"
Önök szerint az állampolgárság etnikai kérdés? Hát nem. Az tudni illik egy jogviszony. Az állam és az egyén között. Nemzetiségi státusztól függetlenül. Nálunk a magyar, cigány, szerb, szász, zsidó hottentotta és ezek tetszőleges kulturális és genetikai keveréke lehet állampolgár.
Tudják miről szólt a cirkusz 2004 decembrében? Arról, hogy Viktor rásüsse a kormányra, hogy nem is magyar. Akkor gusztustalan módon a kormány anyagi szempontokkal (elvi helyett) sikerrel vette az akadályt. De Önöknek ez máig fáj. Érthető. Én sosem voltam a szülőföldemen kisebbség. De azért tán nem kéne Magyarország legkártékonyabb társaságát támogatniuk (no nem mintha olyan magas lenne a mérce)csak mert Önök szerint magyarabbak mint egy másik. Az országgyűlés választás pedig egy országra tartozik, ami területi alapon szerveződik. Mint egy megye, vagy bármely önkormányzat.
Itt van az EU amelynél az a kérdés, hogy Kína, USA, kistigrisek versenyében mennyire életképes. Élhetnénk egy azon keretek között mi magyarok végre ismét (Románia most pl jobban fejlődik mint Mo). Ehhez képest az EU összes országa elképedve nézi mi a fenét csinál a magyar kormány.
Nézzük kivülről magunkat: A budapestiek utálják a vidékieket, a magyarországiak a határon túliakat (még jobban azokat, akik nem is magyarok), a szegények a gazdagokat, a baloldaliak a jobboldaliakat, a keresztények a zsidókat stb. stb. És persze viszont is: kölcsönös a gyűlölködés. Magyarnak lenni egyenlő egy frusztrált, öngyűlölő nép tagjának lenni. Ez az Európába igyekvő, XXI. századi magyar társadalom. Kell ez Európának? A segítségükre lenne szükségünk, de csak az kaphat segítséget, aki maga is akar magán segíteni.
marci!
te szellemi vagonlakó bőrszivattyú!
már megint az orbán seggébe néztél?
ugyanis ott található a legtöbb komcsi-bolsi fidesznyik csicska-birka volt mszmp-s, kezdve a gazdáddal, de azok nem büdösek, mi?
agyatlan töltött zokni, ne ugass bele,amihez nem értesz!
mindegyik mszmp-s alomból jött, aztán libsi-demokrata, aztán Antall-tanítvány, aztán jobboldali nemzeti, mindig, ahogy az érdekeik megkívánták!
ez a fityisz- szélkakas története!
tanulj tinó, fityisz-csicska lesz belőled!
Sosem fogom megérteni , hogy a mellüket döngető határon túli magyarok milyen jogon szólnak bele az itt élők életébe . Jöjjenek át , telepedjenek le , dolgozzanak itt , fizessenek adót és egyéb járulékokat . Ja , hogy ez nem megy ? Akkor tessék csndben maradni , nézegetni az ingyen kapott kettős állampolgárságról szóló papírost , várni a magyarországról jövő milliós segélyeket , de kérném szépen NEM BELEPOFÁZNI AZ ITT ÉLŐK DOLGAIBA!!!!
Hány évig is voltak hatalmon elvtárskáink? (mert mindegy, hogy Lenin fiúk, kisdobos-, úttörő, DISZ-, KISZ-, MSMP-, MSZP titkárok, egy tőről fakadnak, mind velejéig rothadt!)
Tehát ez alatt a sok év alatt nem tudtak kimenni nyugatra, és ellesni a csíziót? Könnyebb volt persze maguknak összelopkodni a privatizációkor a gyárakat, üzemeket! Nyugodt lehetsz, sok román ismerősöm van, járják azok a világot, és meg is tanulják ami jó! De ők ráadásul vagy 3 nyelven beszélnek! Mi még oroszul se, pedig 12 évig kötelező volt! Nézd meg Ferike is hogy ökög makogott, pedig a fél nyelviskola azon volt, hogy beleverje az angolt!
Marci
Még valamit elfelejtettem: ez a kormány nem azért adott ám nektek állampolgárságot és szavazati jogot, mert annyira szeret benneteket, hanem azért, mert majd segítetek nekik hatalomban tartani őket. És anélkül, hogy megbántanám az anyaországon kívül élőket, de mi, akik itt élünk, baromira nem szeretnénk, ha ez a kormány mégegyszer hatalomra kerülne. Mi itt élünk, és tudjuk miért. És egyeltalán, aki nem itt él, az ne nagyon szóljon bele az itteni dolgokba. (Ha annyira bele akarna, akkor költözzön ide...)
Nem tetszik, hogy már azok is kommunistázzák az itt élőket, akik a határ túlpartján maradtak.
Kedves Marci! Ha egy magyarországi nem tudja mi volt a securitate, mert nem élt benne, akkor egy erdélyi honnan tudná mi volt az ÁVO? Egymásról csak TV-ből rádióból tájékozódunk, az pedig befolyásolható. Javasolnám a határontúliaknak, hogy legközelebb ne álljanak meg Magyarországon hanem menjenek személyesen és nézzék meg a nyugati országokat is. Nem kell félni, sok mindent ellehet tőlük tanulni. Ahogy Széchenyi István tette.
//askgejza2012. 01 22., 10:27
Tisztelt BALf@szok!//
Megkérlek, hogy ne használj alpári szavakat, a más véleményen lévők irányába. Nem hiszem el, hogy az erdélyi testvéreinknek ez lenne a szokványos szava járása, /nekem is vannak ott élő rokonaim/ és azt sem hiszem el,hogy össze kellene ugrasztani egy mindenre elszánt hatalomra éhes fószer miatt. Én azt mondom, hogy vehemenciádat az erdélyi autonómia mielőbbi elnyerésére fordísd, mert ha tisztán látnád, amit a Martonyi, egykori honfitársad külügyminiszterként nem tesz meg, és nem tesz meg a bálványként imádó orbánotok sem annak érdekében, hogy mielőbb megkapja Erdély az autonómiát, ennek mi lehet az oka.?
Aztán nézz jobban a romániai kormányotok intézkedései mögé, mivel-mennyivel vagytok előrébb 1990-hez viszonyítva és azóta, hogy Eu tagország lett belőletek, jelen helyzetben miért tüntetnek többségében a románok.
Aztán vegyél egy nagy levegőt, és gondold végig, hogy mi lenne jobb a népnek, akár baloldali vagy jobboldaliaknak, az ha a gyerekeikre nem tudnak ruhát venni, az ha nem tudják majd etetni őket, az ha nem tudják kiváltani a szükséges gyógyszert nekik, ez minden politikai beállítottságtól mentes, mert a ,,népen,, csattan az ostor, a politikai és gazdasági elittet ez úgy sem fogja meghatni. Akkor elképzelheted, hogy orbánotok ki ellen is vívja a szabadságharcát.??? Demagóg szövegeit benyelitek, miközben a ,,nép,, kisérleti nyúl csak az eszköztárába. Már azon is ellehet gondolkodni, hogy eme emberkének, miért pont a De Gaulle a példa képe. Nagy elődeink közül is választhatott volna példaképet,IGAZ HAZAFIAK közül, de neki az az ember jött be, aki a Szajnába lövette az ellene tüntetőket. De Gaulle elzárkozótt az akkori nyugattól, Kína és Oroszország felé nyított, csak azt elfelejtette említeni, hogy az angolokhoz lépett le, mert annyira megijedt a náci veszélytől, hogy hanyatt-homlok menekült, mit kellene tenni a haza védelmének érdekében, katonaként-nem tudta, majd szépen begyalogolt, Franciországba, amikor már az amerikaiak felszabadították azt, úgy állítva be magát, hogy micsoda ellenálló volt. Orbánotok is kereste a helyét Berlusconi árnyékában, mire rájött, hogy nem az Eu miatt hanyatlik az olasz gazdaság, hanem a pojáca miatt. Most majd keresheti a helyét, Koszovó és Albánia gazdasági érdekeltségeiben, majd onnan kapunk kezdő löketet.
Akkor, amikor Hazám politikai vezetőinek szájából olyan mondatok hangzanak el, amire a világ piac úgy reagál, hogy drágábban kapunk olajat, dollárt és eurót, akkor a kiejtett szavakkal lehet tündökölni, de a nép fizeti meg kamatostul annak hatását, addig amig felelőtlenül és tudván azt, hogy felelősségre vonás nélkül megtehetnek gyakorlatilag bármit, a ,,népnek,, nem marad más választása, csak az ellenálás. Addig tündököl még, amig felnem áll egy szakértői kormány, tisztán a civil szférára alapozva. Én úgy gondolom, hogy Húsvétra váltás lesz és jön a megvilágosulás.
Aki sz@rúl él annak nincs pénze utazgatni tüntetni,Esztergomban már tudják a fideszesek milyen a népharag elől rendőri védelem alatt menekülni,már nem kell sok idő és egyre több helyen így lesz.Aki nem tudja milyen szegénységben élni az nem is értheti meg föl nem foghatja milyen érzés elkeseredettnek lenni,aki nem tudja milyen érzés amikor ennivalóra is alig telik,az ne ítéljen,hogy ne ítéltessen.Mióta az a kormány regnál millióknak lett rosszabb sorsa,még pár hónap és robbanni fog a szegénységi bomba.És senki ne jöjjön,hogy ezek az emberek tehetnek saját sorsukról,el kell jönni borsodba látnának csodákat.Gondolom van még az országban elmaradott térség,Felcsút nem az.Nem az a kérdés mennyien "tüntettek" a kormány mellett(nevetséges)hanem az mennyien vesztesei ennek a remek kormánynak.Manyup tagok,300 ezer alatti fizetésüek,cafetéria ügyek,rokkant nyugdíjasok stb.Gazdasági szabadságharcról már ne is beszéljünk.A közmunka program a világ nagy baromsága,többen dolgoznak csak kevesebbet kapnak.
Mellesleg mindenkinek az a hazája, ahol él...
askgejza: látod, ez a legnagyobb baj a hazai politikai felfogással: aki nem ért egyet Viktorral, akkor az szegfűs...
Mi magyarok, képesek vagyunk egymás torkának ugrani azért, ami más országokban természetes (kormánypárt - ellenzék.)
Marci! Akkor Gejza hisztizzen otthon,ne itt. És nem az ÁVO ellen,hanem a szeku ellen.Én sem pofázok román-belügybe...
askgejzának megint!
látom, baromira nem érted a probléma lényegét!
ha annyira nem akarsz eljönni Erdélyből de mégis magyar állampolgár akarsz lenni, szervezzetek népszavazást a Székelyföld és Erdély visszacsatolásáról és megoldódott minden gondotok!
a csöcsre visszatérve, sajnos az én családom sose volt a közelében, mert mindig kersztény-konzervatív volt, a z apám m.kir.honvédtisztként részt vett a Felvidék, Kárpátalja, Észak-erdély és a élvidék visszacsatolásában, végigharcolta a világháborút, jutalmul kapott 5 év hadifogságot és 3 év rákosi-börtönt, az anyám Ura-vidéken volt tanítónő, a nagybátyám Kassán alpolgármester, úgyhogy mit mondja, eléggé osztályidegenek voltunk, tehát ne magyarázd meg nekem, hogy mi a csöcs! nem hiszem, hogy illetékes lennél ebben a kérdésben!!!
és láss csodát! ennek ellenére tartom az eddigi véleményemet!
wila! Mi fizettük ezt a majomparádét,abból a pénzből,amit a Führer és a fideSS-bandája lenyúlt tőlünk.
Már megint a Sz@rházi -s csúsztatás! Még hogy a külföldről érkezők voltak többségben? Ugye ezt azért te sem hiszed el! És bizony nem Gejzáék szítják az ellentéteket, hanem a szocik! Még arra is vetemednek, hogy saját hazájuk ellen izgassanak nemzetközi ballibes barátaikkal! És nem Viktor volt az, aki a NEM -re buzdított! Már nem emlékszel rá? Szelektív az emlékezeted!
Gejza ugyanolyan magyar, mint te vagy én! Hogy közben tőle függetlenül elcsatolták tőlünk a szülőföldjét, még azért magyar maradt! És igaz, hogy Romániában nem volt ÁVÓ, de volt ennél keményebb, a Securitáte! Erre sem emlékszel ugye?
Marci
askgejzának!
mégegyszer!
egyébként ez az egész egy nagy baromság, mert a téma nem arról szól, hogy ki a magyar, ki nem, ki a jobboldali, ki baloldali, ez csak a fityisz szokásos megosztó politikájának bevált elterelő taktikája, hanem arról, hogy jobban, vagy rosszabbul élünk-e itthon, mint két éve, akár politikailag, gazdaságilag, szociálisan.
a gyurcsány-érában belefeküdtünk a sárba, a bajnai-kormány alatt megpróbáltunk feltérdelni, az orbán rablóbanda meg visszalökött a földre és még a fejünkre is rá állt, hadd fulladjunk meg és te ezeknek drukkolsz?
olyanoknak, akik a saját nyugdíjas szüleiket tennék a hullazsákba, éheztetnék a munkavállalókat, ellüldözik a fiatalokat külföldre, tönkrevágják az egészségügyet, munkahely-teremtés helyett gulágokat és málenkij robotot szerveznek és rokonokkal tömik tele a vezető pozíciókat, stb.!
gratulálok! ez nem nemzeti szuverenitás kérdése, hanem a gátlástalan, erőszakos hatálomvágyé!
ha abban a hitben élsz, hogy ez az összmagyarság szívevágya, akkor nagyon tévedsz és kívánok mielőbbi kijózanodást!
Hát pontosan ez az askgejza jobbf@sz az, aki annak ellenére, hogy külföldön van a hazája és szomszédos országnak adózik bele kibicel a magyarországiak dolgába. A Fidesz kormány bakklövéseit mi ismerjük és szenvedjük el. Felmerül-e egy ilyen jobbf@sznak, hogy Orbánkája miért is ellenezte még tíz éve a kettősállampolgárságot? Vajon egy ilyen jobbf@sz külföldi honnan tudja mi volt az ÁVO. Hallottam erdélyiektől olyat, hogy a kádárrendszerben rendszeres áramszünetek voltak. Jelenleg Magyarországon, legyen az jobbos vagy balos, pártoktól függetlenül főként az idős emberek többsége a kádárrendszeren szocializálódott. Ezek nem hajlandóak tudomásul venni, hogy Magyarországot nem idegen hatalmak teszik tönkre hanem a tehetségtelen politikusaink, közgazdászaink és vállalkozóink. A magyar vállalatok néhány kivételtől eltekintve nem képesek versenyképes árút előállítani. Szemetet külföldön pedig nem lehet eladni. Szinte semmi nem illeszkedik a nyugati rendszerekhez. 2004-ben az EU belépéskor lyukas hajóval szálltunk tengerre. De erről nem nyugat hanem az országunk vezetői tehetnek. Széchenyi forogna a sírjában a Fideszes hazugság politikától. Én nem voltam Kilián körös, KISZ tag és MSZMP tag.
Szívesen élnék én is itt Magyarországon, mert még most is jobb, mint Erdélyben! Én látod nem kívánom, hogy legalább 2 évig éljél ott, több okból sem! Talán magadtól is rájössz, miért nem!
Ha mindenki elmenne Erdélyországból, akkor már tényleg vége lenne egy nagy álomnak! Ami ma talán még csak álom, de mi merünk nagyot álmodni! Én közvetlen érdek nélkül jöttem, csak a szívemre hallgatva, Te a csöcsöt nem akarod kiengedni a kezedből, amit már régen kiütöttek belőle!
Gejza
askgejzának!
ha annyira a hazádnak tartod Magyarországot, akkor éljél itt, adózzál itt, kapjál fizetést itt legalább két választási cikluson keresztül, mert az,hogy ideautóztál egyszer, az nagyon kevés, mint elefántba az extratampon, kívánom, hogy a szülőföldeden is legyél ugyan olyan nagymagyar, mint Budapesten és akkor tisztelni foglak, ha ott is kiállsz a saját magyarságodért!
nem vonom kétségbe a magyarságodat, de ne az anyaországiak péniszével verjed a saját csalánodat!
jobb, ha tudomásul veszed azt, hogy akik itt ellenzik a mostani kormány "tevékenységét", azok jobban tisztában vannak a helyzettel, mint te valaha is leszel egyáltalán!
egyáltalán nem illik a magyarságodhoz, hogy a tevékenységeddel saját nemzettestvéreidet fordítod egymás ellen azzal, hogy beleszólsz az anyaországi problémákba, minden itteni tapasztalat és hozzáértés nélkül, mert ezzel csak azt éred el, hogy az anyaországiak egyre nagyobb ellenérzésekkel tekintenek a külhoniakra...
ez olyan, mint amikor a szomszédod állandóan beleugatna az életedbe és kötelezően megszabná, hogyan éld az életed!
ez neked se tetszene, ugye?
"askgejza" láthatóan nem érti, hogy azok, akik "NEM"-mel szavaznak, azok nem a magyarságát vonják kétségbe a határon túliaknak, hanem azt, hogy erre hivatkozva egy másik országban élve akarnak beleszólni abba, hogy ebben az országban mi történjen.
Az az érdekes, hogy tulajdonképpen a kormányzat és annak támogatói is a Kádár rendszert, és a "komenistákat" ostorozzák, míg az ellenzők "kádárista" hatalomgyakorlásnak látják mindazt, ami most történik.
Ha már olyan közel laksz, miért nem nézted meg a saját szemeddel is, mennyien voltunk? Mi a saját zsebünkből, a saját autónkkal, zsebből tankolva utaztunk át, és következő alkalommal még többen fogunk átutazni, mert immár nekünk is ez a hazánk, és mégegyszer nem szeretnénk átadni azoknak, akik annak idején velünk ijesztgetve, a NEM -re buzdítottak! Csak az a baj, hogy ezt ma is csak azok szégyellik, akik pedig IGEN -nel szavaztak! Tehát Fecó jól megtanított hazudni, nekünk nem fizettek, mi a szívünk után jöttünk!
Gejza
askGejza
Ön olyan lelkesen szidalmazza a komcsikat, hogy szem nem marad szárazon!
Tudja a magántulajdon államosítása (MNYP-babakötvény, CBA, MOL) komcsi szokás.
"Megvédjük a békét" menetelni komcsi szokás. A bankokat és pénzembereket, a nagytőkét (imperialistákat :) ) bűnbakozni komcsi szokás.
Ezzel bizony azt akarom Önnek mutatni, hogy bizony a FIDESZnek 20 év alatt sikerült kommunistább párttá lenni mint a legtöbb néhai MSZMP-s szoci párt.
Számháborúzni nincs értelme, de azt elárulom Önnek mert tán nem szokott részt venni rajta, hogy a bringáss Critical Mass résztvevői rekord létszámban úgy 50 000 fővel számoltak, ennyien pedig a Deáktértől a alagúton (!) át a Hősök teréig ért a menet(valahol tekerés, valahol tologatás) . Vagyis a mozgási sebességgel nagyon megnő ám a menetoszlop által lefedett terület.
Nem irigylem Öntől a "Szeretlek Viktorozást", és az gyarmatosítók (Kik azok? Ez vicc?) köpködését, sajnos ha államcsődhöz viszonyítunk és nem demokratikus intézményekhez, akkor Gyurcsányék sem voltak sokkal jobbak.
A leminősítések aránya mint tudja 3-3.
Önt persze valószínűleg már nem lehet meggyőzni semmiről. De akik ezt az újságot olvassák, bizony várnak egy új vállalható politikai pártra. S ha a statisztikákat nézzük nincsenek is olyan kevesen.
Tüntetni pedig fogunk mi is. Az Ön szentjei ellen. Ebben biztos lehet.
Tisztelt BALf@szok!
Valószínű, még egy-két brossúra kiolvasásra vár, és néhány sejtgyűlésen részt kell venni, hogy tudjátok mennyi 1+1! Aki csak 100 ezer résztvevőről beszél, és az elnöki hivatal előtt pedig sokezres tüntetőről, az bizony csúsztat! De ezt már megszoktuk, még az ÁVÓ -s időkből! Akkor lett az utolsó helyből az "előkelő második hely"! És milyen jól hangzott!
Úgyhogy (egyáltalán nem)tisztelt szekfűsök, próbáljátok lenyelni a békát, mert ugyan a nótátok szerint: "ez a harc lesz a végső", de számotokra remélem az utolsó is! És már Moszkvába sem érdemes mennetek, mint Rákosi nagy vezéreteknek, mert már ott is más szelek fújdogálnak! Kevésbé "fényes", annál inkább tárgyszerű!
"A kutya ugat, a karaván halad!" Ezt véssétek a bukott ideológiától eltompult agyatokba, meg azt, hogy "Kutyaugatás nem hallatszik az égig!" A kedves ATV -s riporternő pedig egy közönséges bérenc!
Gejza
Felhívnám a figyelmüket, Gorcsevnek, askgejzanak, dany82nek, hogy a tényeket, akár utólag is célszerű lenne megismertetni a fityeszt támogatókkal.
///:Józsefné Kürti Egy szemtanú mai Facebook-os bejegyzése:
Sziasztok.
Egyszerűen teljesen le vagyok dermedve.Én a Kossuth-tér mellett,a Falk Miksa utcában lakok.Gondnokként teszek,veszek.Megyek ki a ház elé,áll ott egy társaság.Rögtön levettem,hogy románok.Nagyváradról jöttek.Kérdezem tőlük,hogy segíthetek-e valamit.Kérdezték,hogy a Népligethez milyen módon jutnak el,elmondtam nekik.Ezt követően szó,szót követett.Kiderült,hogy fejenként 3500,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy legyenek.A busz, amivel jöttek,azzal a lendülettel,hogy kiszálltak hazament.Gyakorlatilag itt hagyta őket.A beszélgetés közben jött egy idős házaspár,akik szintén kérdezték,hogy merre kell menni a Népligethez.Elmondták,hogy 1000,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy itt legyenek.A busz persze őket is itt hagyta őket,oldják meg jelszóval.Ők Pécsről jöttek.Beszélgetés közben szinte megszégyenülve tekerték össze a magyar zászlót és tették el a táska mélyére.
Emberek,én gyerek koromban – már pedig voltam – a tanítónéni a fa vonalzóval ütött szét rajtunk,ha valakin nem volt kokárda.Március 16-án pedig azért,hogy miért van rajtunk.Most – higgyétek el az átlag életkor 60 év volt az általam látott emberek között – szinte mindenki díszelgett a kokárdával.Teljesen szét vagyok esve,egy jelképet ennyire és ilyen módon kisajátítani???És!!!!!!!Láttam olyan molinót,amit már Szolis demón is láttam.Akkor most mi van???Nem tudja,tudják – két emberes molinó – hogy hol vannak?Vagy csak azért jönnek,voltak hogy legyenek???
És egy másik video:
http://www.youtube.com/watch?v=1Jh7b08DPhA&feature=youtu.be:///
Utóirat, természetesen a videó anyagot azóta stornózták!
Ennyit a nagy tömegű béke mentről.
Görgey: Magyar sajátosság ez a bűnbakkeresés a nemzeti fiaskó retusálásához?
Kosáry: Ez is a nemzeti romantika következménye, az a feltételezés, hogy a nemzetet soha sem érheti vereség, mindig kell valaki, akire rá lehet testálni a balsors előidézését. Ebben az esetben a nemzeti romantika egyébként eufemisztikus megfogalmazás, mert ez ostobaság. Ahelyett, hogy a saját valóságukkal szembe néznének, a felelősség mindig a másé. Ők nem hibáznak és nem is hibázhatnak, mindent jól látnak ma is, és ezzel a csalhatatlan látással megáldva mennek neki mindig a falnak
Görgey Gábor: Öt arckép. Corvina. 2011.
Görgey: Magyar sajátosság ez a bűnbakkeresés a nemzeti fiaskó retusálásához?
Kosáry: Ez is a nemzeti romantika következménye, az a feltételezés, hogy a nemzetet soha sem érheti vereség, mindig kell valaki, akire rá lehet testálni a balsors előidézését. Ebben az esetben a nemzeti romantika egyébként eufemisztikus megfogalmazás, mert ez ostobaság. Ahelyett, hogy a saját valóságukkal szembe néznének, a felelősség mindig a másé. Ők nem hibáznak és nem is hibázhatnak, mindent jól látnak ma is, és ezzel a csalhatatlan látással megáldva mennek neki mindig a falnak
Görgey Gábor: Öt arckép. Corvina 2011.
Persze, a várban meg több százezren voltak csak a Zorbán miatt nem lehetett jól fotózni! Sajnos muszáj lesz deportálnotok a magyarságot, ha újra judeobolsi kormányt akartok! :D
Ponky66!Azt nem elképzelhető,hogy élnek ebben az országban olyan emberek is,akik máshogy gondolnak dolgokat mint te?Egy utolsó pici pontot sem ér meg a listádon?Érdekes könyveid vannak a demokráciáról...(lehet,hogy pár oldal hiányzik belőlük)
Agricola, gazdasági ügyekhez nem értek (most nem Brechtet akarom cáfolni, dehogy), de érzésem szerint elég jól meg tudom állapítani, hogy valamely politikus észnél van-é avagy nincs.
Meg: hogyan áll az illető tisztesség dolgában?
Ha van bizalmam az alanyhoz a fentiek alapján akkor a gazdasági tevékenységére is hajlamos vagyok rokonszenvvel nézni, aminek a véleményézéséhez a nálam e téren jártasabbak véleményét szoktam megkérdezni.
teodora2012. 01 2
Viszont Bertold Brecht nem hízelgő véleménye a bankokról:
"Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest!"
Nem osztozom az általánosításban, de nem állítható, hogy minden esetben alaptalan lett volna Bertold Brecht véleménye.
A 2008-as válság után az USA-ban hatalmas állami pénzek felhasználásával konszolidálták a legnagyobb bankokat, amelyek hazárdírozva korábban hatalmas összegeket kaszáltak.
Cinikus közgazdászok ott erről így vélekedtek:
"A nyereséget privatizálják, a veszteséget szocializálják.
Ami azt jelenti, hogy a "szent és sérthetetlen magántulajdon" nem mindig jön létre "szeplőtelen fogantatás" révén.
Ezért nem kell mindig olyan szent áhítattal gondolni rájuk, ahogyan sokan teszik.
Ennek a tüntetésnek több tanulsága van:
1 A kormánypártnak több az anyagi támogatója, szemben az operaházi tüntetőkkel. Mig a tegnapi meneten még a határon túlról is szerveztek buszokat az operaházi ellenzéki tüntetők csak Budapestről illetve környékéről voltak szervezve.
2 Hogy 100 000 vagy 1 millió tüntető volt-e a tegnapi felvonuláson, az IMF-t és az EU-t nem fogja érdekelni.Még abban az esetben sem ha 5 millióan lettek volna. A demokrácia alapszabályai tankönyvekben vannak lefektetve és ezt aligha fogják Magyarország nemzetieskedő kedvéért újra írni. Feltünt nekem, hogy a Fideszhez közeli tüntetésen sok volt a már nem aktív korú ember, akik még a kádárrendszer alatt aligha tanulhattak a demokráciáról.
3 Ha nem tetszik ki lehet lépni az EU-ból és nem kell felvenni pénzt az IMF-től. Tudtommal nem vagyunk katonailag megszálva, tehát szuverinitásunk ezt lehetővé teszi.
4 Egészen fiatal koromból még emlékszem a május 1.-ei felvonulásokra ahol hasonló tartalmú tranzparansekkel vonultak mint a tegnapi felvonuláson. Számomra a tegnapi vonulás azoknak a kiskommunistáknak a vonulása volt, akik tagadják a múltjukat. Le a gyarmatosítókkal?!
De mit is akarunk mi Európától? A szellemiségük, demokráciájuk, tudásuk az nem kell nekünk - cégeik, bankjaik, embereik meg pláne nem kellenek. Csak a pénzükre van szükség. Pontosabban arra sem, mert van nekünk sajátunk. Úgyhogy ha annyira erőltetik a pénz adását, akkor tegyék be szépen egy borítékba és aztán csúsztassák be a nagyvezér zsebébe (doktorunk is van csak egy kicsit szeplőske szegény és mostanság nem mer kimenni a szobájából). Nálunk ez így szokás, vegyék tudomásul. Örüljenek, hogy egyelőre nem indítottuk újra a kalandozásokat. Ott nem kellett sokat dumálni, vittük ami mozdítható.
Európa meg azt gondolja: Ennek a kis országnak nevetséges a felfúvalkodott, handabandázó, múltbamerengő vezetése. De úgy látszik sokaknak szimpatikus ez a számunkra érthetetlen attitűd. A fővezér most mindenfélét igérget ugyan, de egyszer sem azt mondja, hogy úgy tűnik nem helyesen tettünk ezt-azt. Az a szokásos szövege: hát ha annyira akarjátok, akkor kicsit majd módosítunk. Utána meg Európára uszítja a népet és sunyi módon a megegyezések és törvények kijátszására koncentrál. De miért is akarná ezt annyira Európa?
Ha senkinek nem kell ez a kínos viszony, akkor nagyon gyorsan meg is fog szűnni. Európa legyint egyet: sag schon. És Magyarország is csak legyinteni fog?
hát mindenesetre, elég nosztalgikus volt...már csak az úttörők piros nyakkendője hiányzott széles úr nyakából, jó rákosista-kádárista szokás szerint, aztán mindenki megkapta a sör-virsli-perec-lufi-pénz adagját és elmentek haza és jól éreztél magukat vala...
hát, ha négyszáz-ezren voltak az egész országból is, némi "internacionalista segítségnyújtással" együtt, akkor se sokan maradtak a két évvel ezelőtti 2,7 millióból...
legközelebb mi is menjünk Pozsonyba, Bukarestbe, Belgrádba tüntetni az ottani kormány mellett, hátha mi is kapunk némi lóvét.
könnyű most külhoninak lenni Budapesten a mi adónkból, meg széles-pénzből, csak hogy megtámogassák a vezír EU-IMF hitel kunyerálását...
Gorcsev 2012. 01 22., 07:01
Az üzenetet vették.Már elég régen,de biztak egy kicsit.Hát,ha rosszul tudják,látják.http://atv.hu/cikk/video-20120104_rona_peter
Aztán lehet örömködni
Mikor jövűnk rá hogy csak igéretek kormánya,a jólétre csak a közeláloknak van reális esélye,a népnek semmi.
....na, ..most akkor hívjuk haza a Fellegit,...aztán jöjjön a "nagymagyar független államcsőd"...
Engem ez a tömegtüntetés kísértetiesen emlékeztet az 1957 május 1.-re...
Glocke írja:
"A baromfiudvar a róka mellett tüntetett."
Ez nagyon jó, kár, hogy nem nekem jutott az eszembe.
A gyurcsányi "beismerés" mögött föltehetőleg az van, hogy a DK még csak néhány százalékon áll. Gyurcsánynak idő kell amíg beeteti a potenciális szavazóit akik esetleg mögéje állnak.
Saját magát ez a marha alkalmasnak találja - csak a pártja népszerűségét kevesli.
Ez áll az "emelkedett" szellemisége mögött.
Azt hiszem a tömeg mérete volt olyan meggyőző, hogy az operás tüntetéssel való összehasonlítása nevetséges próbálkozásnak hat. Ami lényegesebb, hogy csattanós választ adott azoknak a felhergelt ballib csoportoknak, akik azt képzelték, hogy övék az utca és ők fújják a passzátszelet. Gondolom az EU_IMF duó is vette az üzenetet: itt nem lesz ripsz-ropsz miniszterelnök csere, mint Görögországban vagy Olaszországban.
Kedves Szekfűsök!
Ugye ti sem gondoljátok komolyan, hogy az Operaház előtti tüntetés, léptékeiben összehasonlítható, a Békemenet -ben összegyűlt 400 ezer - 1 millió résztvevő elszántságával? Annak idején Lendvai Ildikó elvtársnő egyszerűen elintézte az ellenzék megnyilvánulásait: "Tetszettek volna megnyerni a választásokat!" Hát ha még eddig nem esett volna le a 20 fillér: megnyertük, méghozzá elsöprő, 2/3 -os többséggel! Ezt tessék tudomásul venni, és nem a hatalomért ácsingózni ismét! Volt rá mód, kedves Rákosi, Kádár, Horn, Gyurcsány elvtársak idejében, hogy csak a legszemetebbeket említsem! Én nyugdíjas vagyok, sem nekem, sem másoknak nem fizettek, hogy ott legyek a szimpátiatüntetésen! Lehet, hogy kommunistáknál ez a módi, de itt nem volt, és nem is lesz! És ott leszek, leszünk máskor is mindig, ha arra szükség van! Kommunista szlogen: "Hallasd a hangod, mindig, mindenütt!" Hát mostantól mi is hallatni fogjuk! Különben vsak hallassák a szocik a hangjukat! Van egy mondás: "A kutya ugat, a karaván halad" Hát csak hadd ugasson, ha már KUTYA! Bocsánat, nem akartam megsérteni a kutyákat! Egyébként meg: "Kutyaugatás nem hallatszik az égig!" Még akkor sem, ha a nemzetközi szocik összefogtak hazánk ellen! Csak egy kis légypiszok, amibe a kommunisták orrát fogjuk beledörgölni! Hazaáruló, senkiházi had!
Gejza
Lehet. hogy bekaphatjátok?
Ádám, Te mekkora hülye vagy... közel százezres tömeg az operánál anno... az opera és az oktogon között. Amikor megtelt a Kossuth tér, az Alkotmány utca és megkérték az embereket, hogy távozzanak, akkor a tömött sor vége kb az oktogonnál volt. Vegyél elö egy google mapset és matekozz. arányaiban phillip a 2 milllióval nem lött annyival fölé 2002ben, mint Te most.
KEDVES HÖLGYEK ÉS URAK,
kérem ne legyünk forma bontóak,ha a fityesz szerint a mai szimpátia tüntetéssel azt bizonyították, hogy a nép velük van, legyenek ebben a hitben. Közben egy kisebb csoport Sicch Pali lemondását követelte a budai várban, események lesznek még.A következőkre hívnám fel a figyelmet, azon nyugdíjas korosztályra a békemenetben, mert azért ők voltak többen, mintsem a fiatalabbjai, azok közül többen ott voltak az Operaháznál is, amikor Vitya ünnepelte az alkotmányt, ezen nyugdíjasoknak fél árban fogják adni a gázt, villanyt-vízet és a legalapvetőbb élelmiszereket, valamint a benzin kutaknál az üzemanyagot, de ez még semmi ahhoz képest, hogy ezen nyugdíjasok gyerekeinek és unokáinak, a svájci frankos hitelüket nem kell visszafizetni, és minden hozzátartozójuknak nyugdíjas korukig tartó munkahelyet biztosít a fityesz. Ha majd szórakozásra vágynak, pataki att tilla énekére, a kör közepén állokra mulathatnak, aki szintén elúszott a frankos hitelében. A romániából érkező látogatók, városnézésen vettek részt, majd találkozhattak az itteni rokonaikkal, akikkel kölcsönösen megbeszélték, hogy valójában nagyon nehéz az élet, itt és oda át egyaránt, de azért bíznak még. Mind e közben a Romániába szakadt testvéreink, óvakodjanak, hogy az 1989-es események bukaresti forrásból újjá ne éledjenek. Mert ha a dákó románok megéheznek, akkor lesz csak víg aggodalom. Na meg aztán eme béke mentben gyalogoltak egymás mellett a romák a szélső jobbosokkal, egymásra lelnek bíz én azt mondom, van az a pénz, amiért házasságot is lehet kötni,farkas-orbán-vona hiszen családban marad. Csak nehogy elvegye De Gaulle az állami juttatásokat, a csa segélyt, mert akkor lesz csak családi perpatvar ásó-kapa-fakalnál, aztán jön a terrorelhárító kommendó és a Szajnába lövik a korgó gyomrú tüntetőket.
Mi van ha elfogy a kenyér?
Izrael rá a példa, hogy az elkövetkező kétezer évben a trianonba való beletörődés még irreális lenne JohnyD. Várjuk ki a végét!
ui. Kellene valami trianonsiratófal nekünk is, ami mindig emlékeztet arra, mit kell újjáépítenünk!
Kenyeret és cirkuszi játékot.
Egyrészről: a határon túli magyarok lerománozás/leszlovákozása... egyértelmű baromság.
Másrészről: Trianonon is túleshetnénk már (92 év!!!!!).
Harmadrészről: a szerbiai magyarok esetében picit szigorítani kéne az állampolgárságot (Uniós állampolgárság nem kicsi előny). Erdélyieknél meg szlovákiaiaknál tökmindegy. Viszont az kikérem magamnak, hogy az én életemet olyan emberek (is) szabályozzáka szavazataikkal, akik nem fizetnek itt adót, nem élnek Magyarországon.
Rorschach2012. 01 21., 2
Ha fáj a valóság, tartózkodj az olvasástól.
Akkor semmi sem zavarja látomásaidat.
Agricola6709
Ön igen nagy tévedésben van. Hogy a saját szavait idézzem: "Az egyedüli út bizony a meghunyászkodás". Ön nyilván nem vette észre, hogy Orbán már el is kezdte. Mert kedvenc sajtói úgy tálalták a Viktor újabb januári kukoricán térdelését, mintha Kinizsi módra szájába kapná Merkelt, hóna alá meg ChonBendit et és Sárközyt s úgy járná a csárdást Brüsszel főterén.
Jópofa dolog nemzeti színben keménykedni a gyarmatosítók ellen. Csak ha e gyarmatosítók nem adnak majd pénzt, és azt mondják íme a felszabadulás, Önön kívül csak 100 000 ember lesz boldog a szittya sátorban fakéregrágással.
Agrikola!Mit szólnál ahhoz, hogyha egy MSZP közeli cég miatt be kéne perelned egy MSZP által irányított önkormányzatot és a bíróság feje egy MSZP-s komisszár lenne. Na a mi társasházunk éppen ilyen helyzetben van a Fidesszel.
A baromfiudvar a róka mellett tüntetett. Vajon tudták, hol vannak?
Mit akarhatott ezzel orbán bizonyítani? Hogy még mindig ötnél több embert képes manipulálni, vagy megvenni?
Hát sikerült, csak épp a kutyát nem érdekli...
Agricola6709:
Mivan, Vidéki, idetoltad a büdös pofádat a vastagbőrröl? Nyugodtan hazudozzál, persze.
Varga Zoltán
Írja: „2010-ben létezett független bíróság és alkotmánybíróság, míg most már nem létezik.”
Nem fél, hogy leszakad a mennyezet ekkora hazugságtól?
Ön nagybeteg agybeteg. Forduljon elmeorvoshoz.
„az a gyáva, önámító, hazudozó, tapodtat sem hátráló izé, amit kormányzás címén művelnek, tuti siker”?
Az EU parlament legutóbbi ülésén Göncz Kingáék az őrjöngők és üresen fecsegő provokátorok kórusában hangosan ócsárolták Magyarországot.
A világ bonyolultabb annál, mint ahogyan a szerző elképzeli, miszerint az egyedül üdvözítő megoldás a korlátlan meghunyászkodás lenne, amikor még attól is rettegni kellene, hogy érveinket kifejtsük, mert akkor még jobban bevadulnak ránk "az őrjöngők" és az "üresen fecsegő provokátorok".
Kár mocskolódni,egyet vegyünk figyelembe mikkor Bajnai átadta a kormányt, a frank l50.-ft vol az eu.meg 245.- Ennyi!!!
Drága Blog en, gondoltam ír valami szellemeset amire lehet válaszolni, de az imánti bejegyzés elég laposra sikeredett. Sajnálom. Na mára ennyi, jó éjszakát mindenkinek!
Nyugtatgassátok csak magatokat, szerencsétlen flótások! -:)
Nyilván mindenkinek megvolt a saját külön bejáratú motivációja is -- amellett, hogy szimpatizál a bizonyára általa is megválasztott kormánytöbbséggel --, az enyém (szerintem sokakkal együtt) speciel az, hogy Hírszerző hangadói és a hozzájuk hasonlók vegyék nár észre: még mindig nem a befőtt teszi el a nagymamát (bárhogy tépi is a száját), és nem a nyúl viszi a puskát.
Úgy hogy utóbbiakat lehet is rögvest leadni a ruhatárban, kicsi huszárok!
De a baloldal legalább te majom ki állt a dolgozókért, ezek meg ki mellett vannak a Gazdagék mellett,az övékbe betett a zsebükbe havi 2-300 ezret,a dolgozótól meg ki vett havi 20 ezret, de lehet,hogy te is a gazdagékhoz tartozol azért irod a sok hülyeséget!!!
Azért nem kéne általánosságban minden határon túli embert lerománozni, leszerbezni,stb. A szlovák választáson is pofára esett O. Viktor mert nem az általa támogatott párt jutott a parlamentbe. Akiket ide szállítottak buszokkal, szintén magyarok, csak éppen az erkölcseikkel van némi probléma. A Fidesz cucliján nevelkednek. A kibic szó jobban illik rájuk. A tisztességesebbje ott avatkozik a dolgokba ahol adózik. Ők vannak többségben.
Azért ezen a kormányt védő meneten megfigyelhető volt a rengeteg fiatal és szegényesen öltöző munkanélküli.
Orbán közvetlen üzlettársait leszámítva a teljes 2/3 ott volt ma a szimpitüntin.
verdasati: "Feltétel nélküli balosok!Szerintetek mi az oka a fidesz kétharmadának?Meg a sok változásnak amit ez hozott?"
A mérhetetlen hazudozás és hogy ezt be is szopjátok, az bazmeg.
Ha neked zsír a 324-es euró akkor egy dolgot tehetsz, megbaszhatod szépen anyádat. De előtte/utána vegyél eurót, jót mondok, akár 324-ért is mert lesz az még drágább is. Tudniillik csődbe fogunk menni. Kibaszott kedves vezetőtök csődbe viszi az országot.
Igen, a magyargyűlöletet nagyjából azzal tudnám jellemezni amit maga ír Soltész László és ez egyben a balliberális krédó is.
verdasati:
Én mint azelőbb mondtam nem tudom hogy havá soroltatnék, de válaszolok legjobb tudásom szerint.
1. talán ez előző kormányok kiábrándító teljesítménye.
(nem sorolnám őket a balos elkötelezettségűek közé...)
2. A mostani sok változásnak a mérhetetlen hatalomvágy az oka, de erre térjünk vissza fél év múlva!
Akkor is lesz kint 100 000 ember az utcán, .......de az nem lesz jó.
Feltétel nélküli balosok!Szerintetek mi az oka a fidesz kétharmadának?Meg a sok változásnak amit ez hozott?
Blog en: Határozza már meg kérem a balliberális fogalmát, Ön nyilván tisztában van vele, én meg végre eldönthetném, hogy oda tartozom-e, vagy csak szimplán szeretem a demokráciát, és gyűlölöm az agresszió minden államilag előadott verzióját! Előre is köszönöm, Ddig is leginkább úgy határoznám meg magam , mint egy eurofil júdeobolsevista, liberális cigány, oszt tessék utálni, ha Önnek úgy kényelmes.
A nacionalizmusról csak annyit, legyen olykedves, mielőtt tényként közöl személyes meggyőződést, talán, ha elolvasná az 1848-49-es törvényekben, reformkorunk nagyjai hogyan gondolkodtak Oláh-ról, Tót-ról, és egyb kisebbségeinkről.
Aztán gyorsan el kellene kezdeni bocsánatot kérnünk tőlük.
Talán. A megbékélés jegyében. Meg leszedni azt a sok sohanemvolt magyarország matricát a kocsik hátuljáról.
Azóval Uram vegyen egy kis történelem leckét, és halkabban a szólamokkal. Köszönöm.
beraktuk magunkat a tálibok és az al-Kaida mellé. ha nekünk az EU gyarmattartó, meg valaki, aki ellen küzdeni kell, akkor ne legyen kétségünk, ők fogják előbb azt mondani, hogy menjünk isten hírével. ha én EU-s politikus vagy befektető lennék, és ezt a gyarmati feliratot olvasnám, másnap javasolnám, hogy rakjuk ki Magyarországot kb. mindenhonnan, minél gyorsabban. gondolom, aki elment, az ezzel tisztában volt, sőt ezt is akarta. szegény, szegény Magyarország, nem volt eklg gazdaságilag bedönteni Mo-t a 2008-as hülyenépszavazással, most politikailag is bedöntjük ezzel a gyarmatosdival. kész, 20 év veszteség ismét.
lám-lám, alig telik el pár óra a tüntetések óta, és máris acsarkodik a kommentelők fele. Az egyik féligazságot állít be tényként, a másik ugrik rá mint gyöngytyúk a .....ra, szóval látom minden a rendes kerékvágásban.
Olyan jó itthon lenni!
"Mi ugatunk, a karaván meg szép csöndben halad. fenttartom egy másik cikkhez tett bejegyzésemet:
Ja, a lényeg. Orbánék kinyalják az összes 8EU-s) döntéshozó seggét, azok adnak egy kis zsét, ettől orbán mennybe megy, mondván megnyerte a szabadságharcot, a nép, az istenadta nép pedig éljenzi a királyt. Nem változik semmi. Minden fideszhívő meg lesz győződve, hogy a legtökéletesebb országban él. Szuper."
Teljesen mindegy, hogy 100 ezren, vagy 400 ezren voltak a kormánypárti tüntetők. Ettől még tény, hogy 2010-ben nem állt a csőd székén Magyarország, míg most ott áll. 2010-ben létezett független bíróság és alkotmánybíróság, míg most már nem létezik. 2010-ben tekintélyes köztársasági elnöke volt az országnak, míg ma egy párthű pojáca, és már köztársaság sincs. 2010-ben voltak az embereknek idős korukra tartalékaik, míg most már nincsenek. 2010-ben sem volt ennél nagyobb az államadósság. 2010-ben nem a kormány haverjai vezették több ciklusra bebetonozva az ügyészséget, a média felügyeletet, míg most ez a helyzet. 2010-ben még nem az államtól és személyesen a miniszterelnöktől függött az egészségügy, az oktatás sorsa, míg most a totális államtól függ mindenki.
Azokat a gazdasági lépéseket a Gyurcsány-kormány tette Hirolvaso.en. Az Orbán-kormány bűne, hogy az országot nem emelte ki a gödörből, ahova a balliberálisok taszították.
A magyaroknak pedig semmilyen elfogadottságra nincs szükségük a saját hazájukban a Kárpát-medencében. A szomszédos országok EU csatlakozása óta töretlenül növekvő magyarellenesség oka a szomszéd népek trianon óta töretlen identitásproblémája, nem tudnak mit kezdeni azokkal a területekkel, amiket meghódítottak, de a történelmükbe és identitásukba annak magyar volta miatt integrálhatatlanok. Amíg ők nem fogadják el saját magukat, addig a magyar kisebbség a saját identitásproblémájuk bizonyítéka marad és mint ilyen ki lesz téve a repressziónak.
Szóval ez lesz a propaganda: buszokkal hozott határon túliak tömege tüntetett. Nagyszerű, azt hiszem pezsgőt bonthat a jobboldal, egy kis balos uszítás a magyarság ellen pont jól jön most nekünk! Jelenleg ez a kép a balliberális ellenzékről a magyarok között:
1. Bármi áron készek hatalomra jutni, nem érdekli őket, hogy az általuk sugalmazott Magyarország elleni gátlástalan európai uszítás a magyarságnak okoz károkat és nem a diabolizált Orbánnak.
2. Ez a ballib ellenzék személy szerint ugyanaz a mocskos korrupt banda, akik itt nyolc évig hatalmon voltak és egyszerűen nem tudnak beletörődni a megérdemelt vereségükbe.
Ha ehhez most e tüntetés kapcsán sikerül hozzáadnotok egy kiadós határontúlizós, románozós magyargyűlölő kampányt, akkor jön egy harmadik pont is:
3. A színtiszta magyargyűlölet a balliberális ellenzék kovásza.
Szal egy esetleges határontúlizós kampány, ahol az agyatlan kapcsolat.hu-s szoci elmebetegek telehánnyák az összes létező médiafelületet a románozással pont jókor fogja a magyarok és a balliberális ellenzék közti szakadékot áthidalhatatlanná mélyíteni! A "határon túliak" ugyanis a magyarok szemében egy szimbolikus fogalom, ami semmilyen valós különbséget nem takar, ezzel szemben a balliberálisok szemében ők idegenek, mintha csak afrikaiak lennének és erre épül a románozás és szerbezés is és ezért vált ki a magyarokból undort ez a tipikus balliberális magatartásforma, amely nem ismeri el a magyar nemzet oszthatatlan egységét a világon különös tekintettel a Kárpát-medencén belülre.
Éppen ezért, az ilyen hiszterikus és tipikus balliberális reakciók miatt ez a tüntetés többet ér el, mint puszta erődemonstráció. Megerősít egy lebonthatatlan falú balliberális gettót pont akkor, amikor a kisebbségben levő balliberálisoknak szót kellene érteniük a magyar választópolgárokkal beleértve a kettősállampolgár szavazókat is.
blog en
Te sötét szerencsétlen. Ki van a magyarság ellen? Az a kormány aki olyan gazdasági lépéseket tesz, hogy hazája a régiója legsutább országa lesz? Az aki egy írni alig tudó egykor zseniális sportembert nevez államelnöknek?
Netán az EU tagországai akik komoly pénzeket fizetnek ennek az országnak?
Az IMF van Magyarország ellen, aki hajlandó piacinál olcsóbb hitelt adni ha sejteni véli a visszafizetési képességünket?
Vagy talán a nácik, akik szarszlovákiáznak és zsidóznak? Ezzel nehezítve a felvidéki magyarok elfogadottságát.
De csak ne csak egy barom trollra OFFoljak:
Meglep valakit, hogy a 2002 óta épülő polgári kör háló, állami segítséggel ide tud szervezni bő 100 000 Orbán hívőt? Ne legyen ez meglepetés. Emlékszünk milyen tüntetések voltak Athénban a görög kormány csődelhárító próbálkozásai ellen? Van aki akkor is hinni fog a bölcs vezetőben ha az személyesen vágja pofán és veszi el a pénztárcáját. Majd csak makogja maga elé:"A ballib komcsik miatt nehéz a helyzet és most össze kell fogni".
Nem igazán értem, mi ez a kispénisz komplexus még mindig a fityeszesekben...? Oké hogy 2006-10 között kellett a méricskélés, hogy mennyien vannak, számháborúzás és acsarkodó manipuláció. De most hatalmon vannak kétharmaddal, és mindenki tudja jól, hogy a támogatottsága MÉG, azért legalább 30% társadalmi támogatottság stabilan megvan. (és ha befejezik az arrogáns ámokfutást a rohamos csökkenése is megállítható lehet) Az ugyebár kb 3 millió ember, plusz a határon túliak kb fele. Tehát kb Ismerten 5 milliós táboruk van. Akkor mi a para? Mit kell demonstrálni?
Az már más kérdés, hogy ezek két nagy csoportra oszthatók, nagyon nagyon buta emberek és a nagyon nagyon naív emberek. Még van 5 millió ember, akinél még működik az átverés, agymosás, szemfényvesztés, manipuláció... A vallásos emberek persze eleve zömmel ilyenek (kevés kivétellel, azok meg szimpla képmutató hazug emberek), pontosan ez a nagy orbáni manipuláció része, hogy cselesen becsempészte a hatalomba a rég SZDSZ-szinten megbukott keresztény fantompártot, s azt hazug, álszent, képmutató sleppjével és elvárásaival, követeléseivel. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, megszerezte a keresztények jelentős részét az összefosás szavazójának, és még a keresztények befolyását és vagyonát is, ami még maradt a tömeggyilkos, emberiségellenes bűncselekményeikből, aminek ugyebár vállaltan egyenes ági örökösei. (miközben a kommunizmus örökösei ellen acsarkodnak persze, holott az egyenes ősük százszor annyi embert mészárolt le és nyomorított meg, mint a kommunizmus összesen)
Híveik eleve agymosott, megtévesztett, naiv, buta emberek ill leprogramozott zombik. Kicsit módosítani kell a programot és kész is a Fideszes szavazó zombi. Tudjuk van még sok, hiszen tudjuk, hogy sajnos a magyar társadalom szellemi szintje elkeserítő.
Mielőtt azonban valaki acsarkodni kezdene, hogy libsi, bolsi vagy jobbiknáci vagy mittudomén mi lennék. Jelzem, hogy ha ebből a felhozatalból választanom kéne, nagyon muszáj lenne, legfeljebb az LMP-t választanám, bár az meg erőtlen és szétesett. Egy anitelitista, antihierarchista lázadó vagyok. Ugyanúgy kőfejtőbe küldeném Gyurcsánférget és Orbánpatkányt is, nem kell aggódni...
Mocskos édesapád faszát Klárika meg György
Mi a jogalapja annak, hogy román/szerb/stb. állampolgárok tüntetnek a Magyar Köztársaság területén, a Magyar Köztársaság állampolgárai elől viszont évekre lefoglalja a pofátlan kormány a közterületeket?
Lehet, hogy a harminckétmillió román is eljött Petrekanics Klára!
Ott nyeltem félre, hogy az Opera elé kivonult százezer ember Orbán ellenében. Az még a Népszabadságban is jóindulattal volt több tízezres tüntetés csak. Oké, hogy a balliberalizmus derékhadát adó bölcsészek közt nem erősség a tény mint olyan, de ha így haladtok az inflációban, akkor mire kitavaszodik utoléritek Bayert és millióan voltatok ti is! :D
Persze értem én, hogy ez a legkínosabb momentum, ez a tényleg százezres tömeg ma, hogy a részben Orbán Viktorban hívők agyatlan tömege és részben a hozzájuk csapódó szintén nem csekély számban a Magyarország elleni balliberális hadjárat ellen tiltakozók korántsem agyatlanok tömege sokszorosa annak az ellenzéki tömegnek, amely olyan nagy reményeket keltett sok ballibben tavaly karácsonykor és a jobboldali sztárszónokok részt se vettek rajta, ez csak sebtében összerántott jobber civil megmozdulás volt, míg az Operánál a balliberálisok a teljes nehéztüzérséget bevetették és bőven volt idejük felkészülni.
Igazán szar lehet most visszagondolni arra, hogy ott és akkor az Andrássy úton kisebbségben skandáltátok, hogy "európaiak vagyunk" azt híve, hogy ez valami pozitívum hazánkba, mert most kiderült, hogy az EU ellenesség és konkrétan a ti rühellésetek sokkal több embert visz az utcára. Mert ezek a tüntetők ellenetek tüntettek, azért tüntettek, mert rühellik a mocskos virtschaftot amit műveltek a magyarság ellen. Így az egész európaiságra építő, részben külföldről pénzelt és támogatott, részben a külföldi intervencióban bízó magyarellenes kampányotok kontraproduktív, amit egy ideje már próbálnak megértetni veletek a hirtelen melldöngető európaivá váló ballibeket mosolyogva elnéző fasiszták, hogy ennek a kónbendites barosós balliberális EU-nak nincs meg a támogatottsága Magyarországon, mi több, kifejezetten allergiás reakciókat vált ki a magyarból.
Ébredj wila,gmaci ,meg még páran!A baloldal sincs a kizárólagos igazság birtokában!Lehet,hogy szomorú hír ez,de ez van!
Egycsilliárd nyugdíjas puszilgatta a fletót is.Meg kétcsilliárdot lőttek a dunába.
A százezer tüntető fele határon túli volt a másik felének meg kötelező volt részt venni.
érdekes, hogy egyetlen buszt sem állítottak meg és fordítottak vissza a rendőrök...
úristen, mennyibe került nekünk kifizetni ezt a sok megvezetett csicska-barmot?
....na azért valakinek eszébe juthatna, hogy ki fizette a több száz, akár ezer busz és más jármüvek költségeit. Nem utólsó sorban a határton kivülröl inportált drukkereket.
..sötét ellenzék, megvezetett nép, világ komédia, tömegcsalás.....:-(
Èbredj Magyar ébredj, de józanúl és megvilágosodva.