A tudományos rangokhoz, fokozatokhoz ezen a, khm, kerülőúton is legitim dolog hozzájutni. Az érdem relatív fogalom. Sőt maga a tudás is viszonylagos, hiszen ki tudja már, mi az eredeti és mi nem, mi a lényeges, és mi nem?

Végre arról szól a Schmitt-ügy, amiről valóban szólnia kéne, nem pedig arról, megy-e vagy marad; persze jó lenne, ha ő legalább lerövidítené a Guttenberg-féle két hetet, és a Kossuth rádióban – szánalmas magyarázkodása helyett – végre közölné: sajnálom, hibáztam, méltatlan vagyok, egy l-lel. De most nem ez a lényeg.

Mint azt ugye a hvg.hu kellőképpen tényfeltárta, Schmitt Pál (emlékeztetőül az alaptörvény azon mondata, amit változatlanul átvettek a „sztálinistából”: „Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”) doktori disszertációjának 215 oldalából úgy 180-at csont nélkül átvett egy bolgár sporttudós évekkel korábbi tanulmányából. Az ügyet a kormánykacsa elintézte a „bulvárkacsa” minősítéssel, az elnöki hivatal meg csak jól visszautasítani, de cáfolni nem tudta a plágium vádját. Viszont.

Mielőtt Schmitt Pál nyilatkozott volna a közrádiónak (elismerve, hogy csak tényleg úgy 30 oldal az övé), nemrég arról beszélt, hogy az UNESCO 2012-t a száz éve született Szentágothai János agykutató emlékének szenteli, „és ez ráirányítja a figyelmet a magyar tudomány világszinten is kiemelkedő eredményeire.” Bingo. „Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira” - olvashatjuk az alaptörvény preambulumában is. De ha ez tényleg így van, akkor az eddigieknél egy hangyfasznyival behatóbban kéne megvizsgálni, mi is következik a jelenlegi elnök plágium-botrányából a hazai tudományos, akadémiai és médiavilág jelenlegi állapotára vonatkozóan.

Mit üzen a Schmitt-ügy elkenése a jelen és a jövő tudósainak, a doktoroknak, doktoranduszoknak, PhD-zőknek? Az ilyen eljárást valószínűleg futószalagon lehetővé tévő akadémiai nagyüzemnek? A forrásmegadás nélkül copy-paste-elő, híreket nyúló „újságíróknak”? Mindazoknak, akik vért izzadnak, hogy a maguk erejéből, saját kútfőből és saját kutatással hozzátegyenek valamit a nemzet össztudásához, vagy csak szimplán az adott tudományág jelenlegi állásához? Hát azt, hogy a tudományos rangokhoz, fokozatokhoz ezen a, khm, kerülőúton is legitim dolog hozzájutni. Meg hogy az érdem relatív fogalom. Sőt maga a tudás is viszonylagos, hiszen ki tudja már, mi az eredeti és mi nem, mi a lényeges, és mi nem?

Az újkori olimpiai játékokról szóló munkát elbíráló volt bizottsági tag, Kertész István ókortörténész (!) „fontos alkotásnak és jó dolgozatnak tartja a doktori disszertációt, amely szakszerű volt és gazdag információanyagot tartalmazott. Formai kifogásait ugyanakkor jelezte a bírálatkor.” Takács Ferenc egyetemi tanár – szintén néhány formai bírálat mellett – hangsúlyozta: „Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez a problémakör sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban eddig ilyen részletességgel nem diszkutált”.

Ha viszont akkor nem tudtak/nem tudhattak a bolgár anyagról, nem lenne ideje szembenézni a tényekkel? Ha már tudományról diszkutálunk? Tényleg, és ma már összeférhetőnek tartják akkori elbírálói pozíciójukat azzal, hogy tagjai voltak a Schmitt-féle Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának?

„A plágiumgyanú nyomán nem azért kell vizsgálatot indítani, mert az az ország legfőbb közjogi méltóságát érinti, hanem azért, mert ez az ügy mindazok becsületébe belegázol, akik ugyanezen az egyetemen szereztek akármilyen doktori fokozatot, és ugyancsak lefokozza azok teljesítményét, akik más egyetemen doktoráltak” - írta a SOTE dékánjának Szabó Máté Dániel egyetemi oktató, új vizsgálatot kérve az ügyben. Ugyanezt sürgette a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke, Bazsa György is, valamint az a másfél ezer doktorandusz, akiknek a petíciója szerint a plágiumgyanúval „árny vetül minden magyarországi egyetemen, tudományos intézményben szerzett tudományos fokozatra, minősítésre.”

Az egyelőre bíztató jel, hogy a Semmelweis Egyetem rektora felülbírálta a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánját, aki határozottan közölte, „nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság”, sőt, Tóth Miklós szerint az értekezés megítélése, a kisdoktori cím kiadása „az általános eljárásrendnek megfelelően, szabályszerűen történt.” Pedig nem, nem szabályszerűen történt, na most ez az ember dékán, for Christ's sake. A rektor viszont azzal bízta meg ugyanezt az embert, hogy hozzon létre tényfeltáró bizottságot az ügyben.

Kíváncsian várjuk a bizottság beszámolóját, addig is itt van a kormányközeli fiatalok Mandinere, amelynek üzenete: „...ameddig az intézményi felelősségi kör nem tisztázza saját magát, addig ingatag dolog konkrét lemondási felszólítással fordulni Schmitt felé.” Az egyetlen dolog, ami itt ingatag, az ezen kijelentés morálja.

A morális relativizmus eddigi csúcsteljesítményét azonban a Professzorok Batthyányi Körének elnöke, Lovas Rezső nyújtotta, aki a Népszabadságnak halál komolyan azt nyilatkozta: „A merítésnek is sok módja lehet, és az idézés és a kifejezett plágium között folytonos az átmenet. (…) A bebizonyosodás éppen emiatt valószínűtlen, amint hogy az is valószínűtlen, hogy a vádaskodás bukásának mindenki hitelt adna.” Folytonos az átmenet? Nincsenek is többé egzakt dolgok, minden folyvást változik? Brooklyn sem tágul? De kár, hogy a hülye tények állandóan közbeszólnak. És ez az állásfoglalás simán elmegy akadémiai körökben, bezzeg ha én lopok a szakdolimban, és ugyanezt előadom védekezésül, akkor diszkvalifikálnak?

A Guttenberg-ügyben nem a sajtó vagy a politika, hanem a német tudóstársadalom és az internetes közösség adott valódi súlyt a politikai botránynak azzal, hogy napról napra több mozaikdarabot hozott nyilvánosságra a kezdetben elbagatellizált, lábjegyzetek és források nélküli doktori disszertációról. Ha nálunk egy ilyen szintű plágium-ügy megúszható, akkor nemcsak az államfő, de maga a tudomány is egy nagy lábjegyzet marad. Forrás nélkül.

• Egy szír felkelő levele a magyar barátaihoz »

• Helyreigazítás »