Egyenlő erők küzdelme: az Orbán-EU háború
Igazi bozótharcos, ha nincs bozót, visz magával. Most viszont már olyan régen folytatja harcát azzal az ellenféllel, aki igazából barát, hogy annak elege lett. Az első lépés az ultimátum elküldése megtörtént. Jövő héten jön a hadüzenet. Győzelem nem várható, az áldozatok csak a magyar lakosság köréből kerülnek majd ki. Az IMF megállapodás lehetősége pedig a távoli jövőbe tolódik.
Múlt pénteken egy új Orbán Viktor jelent meg a színen. Kedves volt, mosolygós, békülékeny, kompromisszumkész, mintha ő soha nem is akart volna keménykedni a világgal. Érthető, ha stratégiát váltott, mert a hírek szerint a múlt héten a bankokból olyan mértékű lakossági pénzkivétel kezdődött a, hogy arra az aggasztó kifejezés kevés. Meg kellett nyugtatni a lakosságot és persze a piacokat. Úgy tűnt a békülékenyebb hangnem meghozza eredményét, a piacok elcsitultak, hirtelen minden elemző biztosra vette az IMF megegyezést. Pedig a remény nem tűnt megalapozottabbnak, mint korábban, mert az EU számára egy gyors, kevés engedményt tartalmazó megegyezés biztos, hogy nem elegendő, míg nagy engedményeket Orbántól nem várhattak.
Az EU azért nem engedhet alapállásából, és eddig inkább csak célzásokban megfogalmazott elvárásaiból, mert mára nyilvánvalóvá vált, hogy Európa és az Egyesült Államok politikai elitje, sajtója, értelmisége egyértelműen követeli Orbán rendszerének megregulázását, és egyáltalán nem támogatja, hogy az IMF-EU pénzén mentse meg Orbán politikai karrierjét. Talán mostanra a Fidesz számára is egyértelmű, hogy nincs olyan mérvadó kör, amelyik támogatná őket. Kifejezetten kínos, ahogy a jobboldali médiában körbehurcolnak egy-egy árva támogatót.
Orbánt ma szinte egyöntetűen a demokrácia lebontójának tartják. A magyar kérdés az EU politikai vezetése számára egyfajta tesztté vált, amelyben az EU tekintélye forog kockán. Ha nem képesek kezelni egy ilyen kisebbnek számító országgal kapcsolatos gondokat, akkor nem is reménykedhetnek egy sokkal szorosabb Európa létrehozásában. Ha Orbán győz (ami azt jelenti, hogy nem veszít olyan nagyon) az gyengeség jele lesz, és másokat is bátorít majd a konfrontációra.
Az Unión belül, partnerek között a tárgyalások általában bizalmi alapon, az azonos értékek és szabályok tiszteletben tartásán alapulnak. Orbán azonban képtelen bizalomra alapozott tárgyalási stratégiára, sőt képtelen tárgyalásra is. Ő az erő nyelvén szeret beszélni, a harcot szereti, a lőporfüstöt. Igazi bozótharcos, ha nincs bozót, visz magával.
Az EU az ilyen stratégiával nemigen tud mit kezdeni. Bürokratikus rendszere gúzsba köti, ezért mindig csak követi az eseményeket; lefagy, ha valaki olyan kezdeményező és agresszív, mint Orbán. Amit ma Brüsszel tesz velünk, az teljességgel szokatlan és példanélküli. A bürokrácia megkerülésével, politikai tárgyalási stílust követnek, erőből tárgyalnak, sőt mint láthatjuk, kvázi hadat üzennek. Amit az EU tegnap tett, az általában egy háború első lépése, az ultimátum: olyat kérni a másik féltől a békéért cserében, amit az bizonyosan nem teljesít, vagy ha teljesít, akkor az a teljes behódolás jele.
Orbán biztosan nem fog egy héten belül törvényeket visszavonatni, de még lépéseket se tenni ez irányba, mert akkor nem lenne Orbán Viktor. A békülékeny hangnem csak arra jó, hogy konfliktus élezéséért az EU-ra tolja a felelősséget. A hadüzenet jövő héten megtörténik.
Ezzel az IMF megegyezés a távoli jövőbe tolódik ki. Az EU már korábban nyilvánvalóvá tette, addig nincs hivatalos tárgyalás, amíg az MNB kérdését nem rendezik. Most ez kiegészült még két területtel. Háborúban álló országok között a gazdasági segítség a legritkább esetben szokott létrejönni.
Ráadásul az Unió kezében nem csak az IMF-megegyezés lebegtetése az egyetlen fegyver. Eddig nem volt szó erről de mára a támogatások megvonása is bekerült az arzenálba. Ez a lépés pedig nemcsak az országot, de közvetlenül az oligarchákat is érzékenyen érintené. Az infrastrukturális beruházások leállítása sok milliárddal rövidíti meg az állampénzen hizlalt vállalkozói kört, de a mezőgazdasági támogatások megvonása is komoly veszteség lenne, mert (bár ezt kevesen tudják) a földalapú támogatások legnagyobb haszonélvezői is az új magyar bárók. Az utóbbi szankció ráadásul a Fidesz vidéki szavazóbázisának megcsappanásával is járna.
A gyors megegyezést még egy fontos tényező miatt kizárt. A felelőtlen gazdaságpolitika és az Unióval való huzakodás eddig két európai kormány bukásához is vezetett, azonban Magyarországon egy ilyen forgatókönyv nem túl valószínű, és nem is érdekes senkinek. Ha ugyanis ma bárki átveszi Orbántól a hatalmat, az egy romhalmazt kap, amelyik még nem omlott össze. Ráadásul egy olyan közjogi és hatalmi helyzetben kéne kormányoznia, amelyben minden valóságos hatalom továbbra is Orbán Viktor kezében van. Annak a politikai erőnek, amelyik képes ezt lebontani, még létre kell jönnie. Ez is pontosan látszik kívülről is, és ezt a szempontot is figyelembe fogják venni.
A kormányfő relatív nyugalma ebből fakad. Úgy gondolja, az EU semmiképpen sem tudja elérni megbuktatását, mert a parlamentáris út kizárt: a frakció olyan mértékben kézben tartott, hogy nem mernek vele szembefordulni. Az utca nem tudta Görögországban sem megbuktatni a kormányt, pedig sztrájkok és tüntetések követték egymást hosszú hónapokon át. Ráadásul ott még pártalternatíva is létezett a kormánnyal szemben. Meg van győződve arról, hogy az Unió nem talál megfelelő súlyú politikai partnert nálunk, és ezért kénytelen lesz vele megegyezni. Nem a csődben bízik. Sőt, egyenesen azt gondolja, hogy az EU-nak nem érdeke a magyar csőd, mert ez destabilizálná a régiót.
Ebből a szempontból különösen érdekes az osztrák bankszövetség tegnapi bejelentése, mely szerint őket a magyar helyzet nem ingatja meg. A nyilatkozat mintha a kilövési engedélyt adná meg. Orbán Viktor helyében én még sem lennék ennyire nyugodt.
A csőddel kapcsolatos terveiben még csalódhat, mert ebben a kérdésben nem a spekulánsoktól és az EU-tól kell legjobban félnie, hanem saját lakosságától. Amennyiben folytatódik a lakossági megtakarítások menekítése, az bizonyosan a magyar bankrendszer és így az ország összeomlását jelenti, és ebben az esetben már az IMF segítség sem oldja meg a kérdést.
Az orbáni politika által mindennapossá vált bizonytalanság és kiszámíthatatlanság saját ellenfelévé vált. Ilyen szintű kiábrándultság és reménytelenség már komoly gazdasági tényező, ami önmagában megakadályozza a fejlődés megindulását. A miniszterelnök megnyerhet minden csatát, de az ország a háborút biztosan elveszti, mert az amúgy is kétségbeesett lakosság és vállalkozások bizonytalansága, még hónapokig növekszik majd. Ez pedig olyan sebeket okoz, amelyek hosszú évekig nem gyógyulnak be. Még az a jómódú réteg sem lesz bizonyosan nyertes, amely már rég dollárra, euróra váltva kimenekítette pénzét az országból.
Amennyiben Orbán megmenti saját politikai jövőjét, azzal ő maga és a Fidesz pártelitje nyer, és nem az ország. Bár jól tudom, hogy a hívők közül sokan összekeverik ezt a kettőt. Nekünk azonban nem Orbánt kell megmentenünk, hanem az országot.
Hozzászólások (62) , melyek közül a legfrissebbek:
A JOBBIK-kal kapcsolatban sokan nem tudják, hogy ez már nem az a mezítlábas párt. A soraikban egyre több a diplomás, jogi végzettségű tag vagy szimpatizáns! Kár vidéki tudatlan, iskolázatlan emberek gyülekezetének beállítani őket. Arányában a diplomás emberek száma már megközelíti a többi pártokét. A véleményeik, hozzászólásaik egyre szakszerűbbek és figyelemre méltóak, belőlük még lesz valami. Tényszerűen és elfogulatlanul meg kell állapítani, hogy a táboruk egyre növekszik még az összes többi párté csökken. Mielőtt még elkezdjük őket ócsárolni szembe kell nézni a tényekkel !
Egyenlő erők?
Szerintem ilyenről nem beszélhetünk, mert
- viktátorunk már az elején hülyének nézte ellenfelét, mivel az EP értelmi szintjét a sajátjáénál alacsonyabbra becsülte, becsüli;
- a mi kis vityánk még gyengén látóként és nagyot hallóként is kezelte, kezeli őket.
Csodálkoznék, ha nem csak egy hatalmas szélhámoskodás, színjáték volna az egész. Lézerdolgozóembertsemmibevevő janika kb. egy hete azt mondta, hogy várjuk meg a nyarat. Addig olyan fog történni, hogy utána, vagy mindenki fel fog ránk nézni, vagy nagyon ráfogunk faragni!!!
Lehet, hogy pont hatalmas gőgjük miatt, inkább nem állapodnak meg. Ne kelljen visszavonulást fújniuk, inkább dögöljön bele az ország.
Persze, azért tegyünk úgy, mintha akarnánk, de így lesz idő még több pénz lenyúlására, még több barát húsos fazék közelébe kerülésére, stb., stb.
S a vég eljövetelekor durcásan egy távoli adóparadicsomba távozni. Természetesen akkor már a magyar nép lesz a fő gonosz, mivel nem értették meg az ő isteni kinyilatkoztatásait!
Kedves vitya! Sajnos az itt élő, igaz magyar nép most sem érdemel meg téged. Ezért büntetésként - nyugodt szívvel - hagyj minket már most magunkra.
Ha nem akarsz nagyon messze menni, elég, ha csak valamelyik északi, keleti, vagy déli szomszédos országban vezeted győzelemre az ott élő és téged megérdemlő magyarokat. S majd e példa lehet, hogy felébreszti kis köztársaságunkban szenvedők irántad érzett vágyakozását!
A teljes és részleges államcsőd között nem az a különbség, hogy az adósságszolgálat mekkora százalékát törleszti tovább az állam calic!
A teljes államcsőd az, amikor az állam, nemhogy az adósságszolgálatot, de a saját fenntartását érintő kiadásokat se tudja fedezni. A részleges államcsőd meg, amikor az állam valamely nem létfontosságú kiadást kénytelen felfüggeszteni, mint például az adósságszolgálatot annak érdekében, hogy a létfontosságúakat finanszírozni tudja.
Minden hozzászolonak ajánlom a FRANKFURTER ALLGEMEIN ZEITUNG mai kiadását és a hozzászolásokat a MAGYAR ÜGGYEL kapcsolatban!99% a mai Orbán kormány melett van és tudják és elitélik a volt "csokos, kommunista" huhogokat, söt EU ellenesek!Kosa Lajos Oslo p.s ez nyugat Europa álltalános véleménye a piszkos sajto és hazaárulok kampánya ellen!
Blog en tényekkel nem tudsz ennél a barom tolvaj csokos bagázsnál érvelni!Ezek szemellenzösek, az eddigi tolvaj nemzetronto csalo MSZ(M)P-SZDSZ kormányoknak az ajándékozottai voltak!Kosa Lajos Oslo
blog en
"Márpedig ahol vagyunk, ott mi már nem veszthetünk, mert ez minden amit elveszthettünk:
- a hitelképesség
- a fizetőképesség (hamarosan)
- a politikai partnerség"
De! Viki nyerhet: népgyűlöletet
Bankok, befektetők, EU, szempontokon kívül van még egy amire kevés figyelmet pazarolsz, az az eliten kívüli 9,5 millió magyar aki nyer mindennapi nyomort és keserves emberhez nem méltó életet.
blog en 2012. 01 14., 02:20
Hogy stílusodhoz igazodjak: Hülye vagy te ehhez, öcsém....
Csak egyetlen gondolat: Ha a seggszájú szabadságharcos államcsőd esetén újabb bankadót akarna kivetni, ki az az állat, aki azt fizetné is ? Talán a bankok - akik az államcsőd miatt ezermilliárdokat vesztettek - megijednének attól, hogy csutitörp előugrik az ajtó mögül, és azt kiáltja: HU !!!!!!!!!!!!!!!!
Mert más ijesztési lehetőséget ilyen körülmények között elképzelni sem tudok...
Nem nagyon vagy te képben...
A cikk nagyon részletesen leírja a problémát. Ez pedig a jelenlegi kormányzati ámokfutás. Blogen-nel meg nem érdemes foglalkozni, mert őt azért fizetik, hogy hintse a hamis igéit
"megboruló szektoros hülyeségeid"
Értjük. Neked például az egybehangzó külföldi példák nem elegendők, hiszen Magyarország költségvetése lesz az első a történelemben, amit egy államcsőd pozitívan fog érinteni. A Szent Korona segedelmével elérjük majd, ami eddig senkinek sem sikerült, csak imádkozni kell erősen. Nem én vagyok itt a hívő, hanem te.
"az állam semmilyen adósságát nem fizeti"
Akkor most már teljes államcsődöt reklámozol? Eddig még csak a gonosz külföldi spekulánsokat akartad büntetni. Azt ugye tudod, hogy az a "belföldi intézményi" szekció a Fidesz propaganda-irományában a magyar bankokat, befektetési alapokat, biztosítókat jelentik, akik a magyar lakosság pénzét kezelik és fektetik be, többek között magyar államkötvényekbe. Tőlük is meg akarod tagadni a szolgálatot?
Amúgy meg az iromány nagyvonalúan "külföldnek" nevezi az összes devizában denominált államkötvényt, noha abban ismét vastagon benne vannak a magyar bankok/alapok. Ezt a kitettséget még szelektálni se igazán lehet egy államcsőd esetén.
A magyar államadósság tulajdonosi szerkezetének megoszlása:
külföldi: 56%
belföldi intézményi: 40%
belföldi lakossági: 3%
egyéb: 1%
http://www.kormany.hu/download/9/91/20000/%C3%81llamad%C3%B3ss%C3%A1gunk%20t%C3%B6rt%C3%A9nete.pdf
A "megboruló szektoros" hülyeségeid továbbra sem érdekelnek, mert továbbra se tudod semmivel alátámasztani az apokaliptikus vízióidat. Vallásról pedig nincs értelme vitatkozni.
ui. Az adósságszolgálat felfüggesztése továbbra is azt jelenti, hogy az állam semmilyen adósságát nem fizeti függetlenül attól, hogy az külföldi vagy belföldi, banki vagy lakossági kézben van. A tervezett hiány és a valóságos hiány közti tavalyi különbségben meg vaskosan benne van az Euró/Forint árfolyam, ami az adósságszolgálat felfüggesztése esetén nem dobja meg a tervezett hiányt.
"Görögország államháztartási hiánya tíz százalék körüli volt idén, míg Magyarországé három"
Egy ilyen állításnak semmi értelme anélkül, hogy megmondanád, hogyan számolod. Ők pedig nyilván hazudnak:
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/09/aht_2011/
A nyugdíjvagyon hatásának kiszűrésével számítva 6,9% lehetett tavaly a hiány. Lehet, hogy ők nem MNO-t olvasnak?
"2011-ben az adósságszolgálat 1064,4 milliárd Forint volt, míg a tervezett hiány 687,7 milliárd"
Akkor olvasgasd az AKK oldalán az adósság külföldi-belföldi struktúrájára vonatkozó statisztikákat:
http://www.akk.hu/object.941e7641-0ab4-472c-95b6-a1b915e18bae.ivy
A külföldi hitelezők a forinthitel-állomány 37%-át birtokolják, a többi végsősoron a magyar lakosságé a bankokon és befektetéseiken keresztül. A devizaadósság karmadát az IMF-nek lógjuk. A másik kétharmad kint kering valahol és nem tudni, kinek tartozunk vele, de alighanem a magyar bankok és rajtuk keresztül a lakosság is tart magyar devizakötvényt szép számmal.
Szóval egy adósságátütemezés esetén még a legkedvezőbb esetben a kamatszolgálat legfeljebb felét lehetne megtagadni úgy, hogy a magyar lakosság ne legyen érintve azonnal az első körben.
A tervezett hiányt meg dobhatod a kukába már ma is, nemhogy egy államcsőd esetén, ahol egész szektorok bénulnak meg. A görög hiány ezért is ilyen magas.
"Nekünk azonban nem Orbánt kell megmentenünk, hanem az országot." Hát erröl volna szó!!!
Orbán "egy orosz rulettet " játszik, csak egy a hibája, a RIZIKÒ mi vagyunk!!!
Ne hazudozz calic! Az összes magyar államadósságról beszélek és az átütemezése önmagában elég ahhoz, hogy megmentse a költségvetést.
2011-ben az adósságszolgálat 1064,4 milliárd Forint volt, míg a tervezett hiány 687,7 milliárd, amit az adósságszolgálat felfüggesztése esetén nem terhelne az árfolyamveszteségünk.
Görögország államháztartási hiánya tíz százalék körüli volt idén, míg Magyarországé három, ez Euróban huszonvalahány milliárd kontra ötmilliárd. Közünk nincs Görögországhoz calic!
Ezenkívül nem állítom, hogy zéró az apokalipszis esély, hanem azt állítom, hogy túl sok a racionális szabályozó a rendszerben és nem adottak a kiindulási feltételek sem, a magyar államháztartási hiány nem tragikus, Magyarország finanszírozható megszorításokkal, amiknek két belső fajtája is rendelkezésre áll, az adósságszolgálat ideiglenes felfüggesztése vagy a szociális kiadások drasztikus csökkentése, ezért egy százaléknál is kisebb az esélye bármilyen összeomlásnak.
Egyik mondatodban a befektetők bölcs lényeglátók, akiket csak a pénzük érdekel, a másikban meg felülnek a Népszabinak, és milliárdokat buknak a balos hiszti miatt. Nyilván mikor épp mi támasztja alá a mondandód.
1. Tény, hogy a külföldi adósságok átütemezése nem elég ahhoz, hogy megmentse a költségvetést.
Gondolom részletes számításaid igazolják, hogy részleges államcsőd esetén csak pár napig esne a forint árfolyama, és nem csak úgy saccra mondod. Arról tudsz-e például, hogy a jövő évi költségvetést például azért is kellett módosítani, mert 200 milliárdos lyukat okozott, hogy 300-as euró helyett 270-nel számoltak? A külföldi kamatszolgálat felmondásával úgy 4-500 milliárdot nyerne évente az állam, házi feladat kiszámolni, mi történne mondjuk 350 forintos eurónál a költségvetéssel.
"ők biztos meg se próbálják piacra dobni azokat egy ilyen helyzetben"
Hát arról hallottál-e, hogy a görög kötvények névértékük felén forognak? Ezek a hülye befektetők, pedig tudhatnák, hogy nem érdekük.
Sebaj. Nézd, ingyen oktatásod itt befejezem. Nekem amúgy most személyes pénzügyi érdekem egy magyar államcsőd, viszont az otthon maradottakért aggódom. Optimista vagyok: akár a hozzád hasonlók kerekednek felül a kormányban, akár a józanabbak, a jó oldalát fogom nézni.
"Továbbra sem adsz semmilyen racionális választ"
Részletesen bemutattam, mi miért történik, de láthatóan nem érdekel. De ha nem voltam elég szemléletes, nézd meg, hogy viselkedik a nép Görögországban:
http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,802051,00.html
Vagy mi történik a görög bankokkal:
http://online.wsj.com/article/SB10001424052970203687504577001641114973320.html
Ja, és persze Görögország euróval fizet, így nemzeti valutája nem tud elértéktelenedni. Képzeljük el ugyanezt forinttal...
Azt is leírtam párszor, hogy nem tudom, mi fog történni. Csak annyit állíthatunk biztosan, hogy az apokaliptikus forgatókönyvek esélye igen magas. A kockázatot normális ember pedig igyekszik elkerülni.
Te viszont egyértelműen azt állítod, hogy az esély zéró, így kockázat sincs. Mondod ezt úgy, hogy kiderült, halvány fingod sincs arról, mit jelent például a forint konvertibilitása, és mit csinál a jegybank egy valutaválság esetén. Döntse el mindenki, neked hisz-e vagy nekem.
Amúgy szólnék, hogy a CDS árazásra a piac nem lineárisan reagál. A CDS amúgy még sosem vizsgázott élesben, majd idővel megtudjuk, teljesíti-e azt, amire kitalálták.
A magyar államcsőd a valóságban így játszódna le:
1. Az EU és az IMF vállalhatatlan politikai feltételeket támaszt a készenléti hitelnek, amiket a kormány kénytelen elutasítani, mert belebukna ha teljesítené (a kormányt nem a balliberális hőzöngők választották meg).
2. Mivel így a költségvetési hiány finanszírozhatatlanná válna hónapokon belül, ezért a kormány immár kizárólag megszorításokkal tudja elérni a hiány betömését. Ekkor Orbán Viktor a kamerák elé áll és nagyvonalakban a következő beszédet mondja:
3. Nem az emberekkel fogjuk megfizettetni a bankok előidézte válságát az EU-nak. Amíg a gazdaság motorjai újra be nem indulnak az állami kiadásokat befagyasztjuk és adósság törlesztését felfüggesztjük, ha ez se lenne elég akkor újabb bankadót is kivetünk. A törlesztést akkor fogjuk újrakezdeni, ha a GPD-nk újra nő, olyan mértékben, hogy a befagyasztott állami kiadásokon felül pluszbevételeink lesznek, amiből immár törleszthetünk. A piacoknak is érdekük kell legyen Magyarország fejlődése, hiszen nálunk van a pénzük, amit egy recesszióban lévő és politikailag ellehetetlenített ország nem fog, mert a kisemberek kizsigerelése és a nemzeti szuverenitás feladása árán nem hajlandó törleszteni nekik.
4. Ez is történik. És ez az a pont, ahol a balliberálisok várta apokalipszis elmarad, mert a csőd a hitelezőkön kívül senki mást nem érint és a hitelezőknek két lehetősük van ebben a pillanatban:
a. tudomásul veszik és csöndben kivárnak, mivel szembesülnek vele, hogy Magyarország bevállalta a részleges államcsődöt, így nincs mivel fenyegetniük minket, amivel saját maguknak ne okoznának legalább akkora kárt, mint nekünk, ugyanis:
b. ha nem veszik tudomásul, akkor semmilyen más lehetőségük nem maradt, mint valamilyen formában megpróbálni bedönteni az országot a rendelkezésükre álló pénzügyi és politikai eszközökkel, annak következményeképp viszont a büdös életben többet semmit nem fognak visszakapni a pénzükből. És mivel ők nem orbánfóbiások hanem befektetők, ezért ennek zéró százalék az esélye.
5. Ha az adósságszolgálat felfüggesztését követő hisztérikus balliberális sajtókampány miatt bekövetkezik is rövid távú kedvezőtlen árfolyamingadozás (350 Forintos Euró és hasonlók), az gyorsan elül. A bankbetéteket senki sem fenyegeti, hiszen éppen az adósságszolgálat felfüggesztése a kemény bizonyítéka, hogy túl vagyunk egy ponton és a matolcsyánus kisajátítás kora véget ért, a kormány nem hajlandó a lakosság jövedelmét és vagyonát tovább sarcolni, az államkötvények döntő többsége nagybefektetők kezén van, ők biztos meg se próbálják piacra dobni azokat egy ilyen helyzetben, szal pánik nem tud hol és miért kitörni.
Körübelül ennyi. Elképzelni sem tudom mi mást érthetnek ép ésszel jelen körülmények között "államcsőd" alatt azok akik a kifejezést használják.
Továbbra sem adsz semmilyen racionális választ arra, hogy miért történne ilyesmi egy olyan közegben ahol a piacok rég beáraztak egy részleges csődöt, ezt jelenti ugyanis az ötszáz pont feletti CDS felár, márpedig mi már hétszáznál tartunk. Egyszerűen Magyarország a jelen helyzetben nem tud komolyabb csődöt produkálni a költségvetési hiánya finanszírozhatatlanná válásánál. Ez pedig kevés ehhez, nagyon kevés:
"a lakosság őrülten veszi ki a pénzét"
Premisszád az, hogy bekövetkezik egy apokalipszis mert csak és ez mind a piaci szereplőket és a lakosságot meglepetésként fogja érni ma Magyarországon. Ezzel nem lehet vitatkozni, ezzel a problémáddal fordulj valamelyik egyházhoz, nekik kidolgozott forgatókönyveik vannak az ilyen Isteni parancsolatra váratlanul és érthetetlenül bekövetkező apokalipszisek esetére!
A nálunk berendezkedett bankok valóban nem szállnak ki. Ők csődbe mennek, tekintve, hogy nem tudnak részt venni a nemzetközi piacokon, a lakosság őrülten veszi ki a pénzét, vagyonuk jelentős részét képező államkötvényeik pedig jórészt leírhatókká válnak.
Szóval szerinted a jegybank csak úgy megteheti, hogy juszt se ad el valutát senkinek forintért. De akkor ki fog adni vajon Kis Géza vállalkozónak eurót, amikor meg kéne venni a következő fröccsöntéshez a műanyagot Kínából? Ki fog adni a MOL-nak benzint, amit aztán eladhat? A kutaknál nem euróban, hanem forintban fizetsz, a kőolajat viszont nem forintért adják. Ki ad a Tescónak valutát, hogy megvehesse a következő hétre a pénztárban odaadott forintokból a külföldi árut? Rajzoljon mindenki magának?
"A magyar állam a hiányát bőven finanszírozni tudja az adósságszolgálat felfüggesztéséből"
Fenéket. A magyar állam hitelezője felerészben te vagy, pontosabban azok, akiknek van valamije a bankban. Az állam a kamatszolgálat felét nem a külföld felé teljesíti, így a részleges államcsődön legfeljebb néhány száz milliárdot nyer. Na és vajon mennyit veszít az összeomló adókon? Nem kell találgatni, meg lehet nézni az államcsődök lefolyását.
"azért nem csinálja mindenki, mert a többség nincs rákényszerítve"
Pedig nem épp most bizonyítottad be, hogy az államcsőddel semmi probléma, sőt, csak nyerni lehet rajta?
"már rövid távon kikényszerítené a költségvetési hiány azonnali megszüntetését"
Egyetértünk, hogy ez lenne a végcél, csak azt is érteni kéne, hogy ez nem úgy működik, mint a család kasszájánál, hogy akkor nem megyünk nyáron nyaralni és kész. Az állam iszonyat tehetetlen nagy tömeg, hirtelen beavatkozásokra a gazdaság pedig durva és kiszámíthatatlan reakciókat ad. Amire öt kormány képtelen volt húsz év alatt, az nem fog menni extrém nyomásra sem két hónap alatt, pontosabban próbálkozás esetén biztos a totális káosz.
"megszabadulnánk egy csapat poszthatvannyolcas maoista patkány belepofázásától a belügyeinkbe"
Ennek a csapat patkánynak köszönhetjük azt a halvány reménysugarat, ami még maradt...
"Ez nem igaz, csak nem képzele bárki, hogy majd a nyugdíjakat, közüzemi számlákat fogják nem fizetni és az adósságot fizetni!"
Ja, pontosan ezt hiszi ilyenkor mindegyik csődbe menő állam. Csak amikor a kasszából elfogy a pénz a végén, és leáll a zene, a nyugdíjasok is seggre fognak esni épp úgy, mint mindenki más.
Persze mind tudjuk, hogy nagyon fasza nemzet vagyunk, és Nobel-díjasokkal tele a padlás, de azt azért nem kéne bedumálni, hogy Magyarország fogja feltalálni a fájdalommentes államcsődöt.
ha NEM tudunk...
Már csak azért is kétséges, hogy lenne e bármilyen páni, mert lassan évek óta számítanak a piacok egy magyar csődre mint az a CDS felárból kiderül. Senkit nem lepne meg, nem kelne egyetlen kötvénytulajdonos se úgy fel reggel, hogy kiköpi a kávéját az újságra a magyar adósságszolgálat felfüggesztése hallatán rémülten szembesülve azzal.
Ugyan ki a fasz lepődne meg rajta, hogy ha tudunk IMF hitelt felvenni tisztességes (értsd: nem politikai) feltételekkel, annak csőd a vége! :D
1. Itt van alattad a link, hogy még a bankok se tudnak kiszálni, mert az ő veszteségük is ezermilliárdos lenne EGYENKÉNT, ha csak úgy megpróbálnának kivonulni! Nem idióták ők, hogy veszni hagyják a pénzüket.
2-3. Majd hülye lesz eladni pánik esetén, ami úgyis levonul néhány nap alatt! Ha egyátalán lenne pánik.
4. A magyar állam a hiányát bőven finanszírozni tudja az adósságszolgálat felfüggesztéséből, márpedig onnan indultunk ki, hogy felfüggesztik az adósságszolgálatot egy irányított csőd formájában, ha sarokba szorítják őket és csak lehetetlen feltételekkel (értsd: magyar szuverenitás árán) kapnának hitelt. Ez egy ezermilliárdos tétel. Ha az államnak a finanszírozása politikai okból történő ellehetetlenítése miatt egy-két hónap alatt tíz százalékkal vissza kell vágnia a kiadásait, akkor pontosan itt, az adósságszolgálatnál fog visszavágni egy tolvonással.
Az államcsődöt pedig azért nem csinálja mindenki, mert a többség nincs rákényszerítve olyan helyzetben, mint amibe most Magyarországot sodornák az ellenségei a szándékolt károkozással és az Orbán-kormány a saját balfaszságával együttesen.
És igen, van egy hatalmas ELŐNYE egy irányított államcsődnek, ezért is ódzkodnak tőle sajnos a jelen helyzetben is Orbánék, mert egyszerűen utánna NEM KAPNÁNAK SENKITŐL HITELT, ezért kénytelenek lennének JÓL KORMÁNYOZNI, amit csak durva megszorításokkal tudnának prezentálni, dehát pontosan erre van szüksége Magyarországnak, hogy vége legyen a hitelből dőzsölés korszakának a kormányzatok annyit költsenek, amennyit az adófizetők adóznak.
Az adósságszolgálat megtagadásával járó irányított államcsőd megváltás lenne, mert már rövid távon kikényszerítené a költségvetési hiány azonnali megszüntetését az adófizetőkön túlmutató alternatív finanszírozási formák hijján.
Bármit is állítasz nem látom objektíve azokat a tényezőket, amelyek akár csak minimális esélyét is adnák egy katasztrofális forgatókönyvnek. Azt látom csak, hogy megy egy teljesen megalapozatlan pánikkeltés két fronton:
1. Az hazudják, hogy az EU kilépés katasztrofális lenne, miközben csak annyi történne, hogy megszabadulnánk egy csapat poszthatvannyolcas maoista patkány belepofázásától a belügyeinkbe.
2. Azt hazudják, hogy Magyarország fizetésképtelenség esetén képtelen lenne levezényelni egy irányított csődöt, ahol az adósságszolgálat felfüggesztésével szüntetnék meg a hiányt. Ez nem igaz, csak nem képzele bárki, hogy majd a nyugdíjakat, közüzemi számlákat fogják nem fizetni és az adósságot fizetni!
blog en:
A külföldi befektetők azért szállnak ki, mert ez nekik aprópénz. A legnagyobb alapok néhány milliárd eurónyi magyar assetet tartanak, ami a portfoliójuk mondjuk 1%-a. Amikor évente 20%-okat buknak vagy nyernek, ennyit simán elmulatnak: nekik a magyar tétek csak a heti lottószelvény, ami ha nem jön be, hát istenkém. Nem fognak a pénztárnál könyörögni, hogy váltsák vissza a nyeretlen szelvényt.
2-3. összefügg: a jegybank ad el nekik devizát, mert pontosan ez a devizatartalék egyik szerepe, hogy biztosítsa a forint konvertibilitását, és biztosítsa a likviditást. Amikor senki sem ad devizát forintért, a jegybanknak kell, különben nincs import, nem lehet külföldi cuccokat venni, a gazdaság egy nap alatt megbénul. Talán ebből már ki tudod következtetni azt is, miért tűnik el a jegybanki devizatartalék ilyenkor. Amúgy 2008-ban a válság miatti pánik alatt 3000 milliárdról 1700 milliárdra csökkent a külföldiek államkötvény-állománya. Ez felnyomta a forint árfolyamát 250-ről 310-re. Ma onnan indulna az árfolyam, ahol akkor abbamaradt.
Persze afelett már nagyvonalúan átsiklasz, hogy ha valami csoda folytán a piacok nem omlanak össze, akkor hogyan finanszírozza majd a magyar állam a hiányát? Mert azt ugye azért nem hiszed, hogy a részleges államcsőd után is lesz olyan hülye, aki továbbra is hitelezni akar Magyarországnak. Mi lesz, amikor az államnak mondjuk két hónap alatt 10%-kal vissza kell vágnia a kiadásait, különben nem tud fizetni?
Amúgy ha ilyen könnyű dolog az államcsőd, akkor miért nem csinálja mindenki? Miért is zavarognak a görögök, ha ez ilyen egyszerű?
Mindegy, ennyiből ki is derült, hogy fingod sincs a témáról. De persze ezerrel propagálod az államcsődöt, és tökéletesen tudod, milyen simán megúsznánk. Mit tudsz te a külföldi befektetőkről amúgy, hogy ilyen fixen tudod, mit lépnének? Én egy ilyen cégnek dolgozom, és ellentétben veled nem állítom, hogy biztosan tudom, mi történne. Azt tudom, hogy a katasztrofális forgatókönyvek esélye hatalmas, és nagyon nagy mázli kéne hozzá, hogy a végén azt mondjuk, megérte. Nekem már az is sok lenne, hogy felteszem az összes pénzem rulettre, de elfogadom, hogy valakinek ehhez van gusztusa. Viszont hazárdjátékba kezdeni másik néhány millió ember bőrére az más kategória: azt már büntetni szokták.
Nagyon nyugtalanító, hogy az ellenzék sem ad pozitív programot, pedig nagyon sok mindennek meg kéne változnia hazánkban.
A rendszerváltozás bő húsz éve vesszőfutásának sem készült el a korrekt elemzéseken nyugvó diagnózisa. (Ez ügyben szerintem érdekközösség van a kormánypárti és ellenzéki politikusok többsége között.)
Én három szinten szeretnék végre korrekt diagnózist:
1. Nemzeti vagyonleltár, különös tekintettel a privatizációra.
2. A közéleti szereplők politikai eddigi pályafutásának számbavétele, elkövetett hibáik megnevezése. (Ez sajnos csak bulvár szinten és aktuálpolitikai érdekek mentén történik nálunk. A politikai felelősség gyakorlatilag nem létező fogalom hazánkban.)
3. Az EU és közpénzek eddigi elköltésének átláthatóvá tétele (és persze ezzel együtt törvényes, jól áttekinthető rendszer megtervezése).
Ezek szerintem sokkal fontosabb kérdések, mint az, hogy meddig marad Orbán hatalmon, és hogy az EU-IMF páros le tudja-e nyomni Orbánt, vagy sem.
Az ország gazdasági helyzetének az okai a következők Apaxp:
- kizárólag az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikája, hozzá nem értése és a fafejűsége. Közel két év után már nem lehet elmúltnyolcévezni, volt szorosan véve is másfél évük, hogy az országot a szociális kiadások brutális redukálásával kihúzzák a szarból. Orbánék elkúrták.
Az ország politikai megítélésének és európai elszigetelődésének az okai a következők:
- a magyar ballibek európai lobbija a balliberális testvérpártoknál, mert nem hajlandók elismerni a brutális vereségüket a 2010-es választásokon és megindították a 1998-2002 közt egyszer már átélt példátlan magyargyűlölő kampányukat az ország ellen.
- a bankok lobbija az európai kormányoknál a bank és különadók miatt.
- a német-francia tengely politikai érdekei, ők ugyanis éppen az európai hatalmukat befonoznák be, ezért minden olyan kisérletet le kell törniük a periférián ami nem a nekik feltétlen engedelmességre alapoz.
- és végül az Orbán-kormány elhibázott külpolitikája, amely kisérletet se tett erős szövetségesek keresésére a konfrontációhoz, hanem egyedül vágott bele, mi több kifejezetten elüldözte őket, ha adódtak volna is. Gondoljunk csak arra, hogy most a stabilitási paktum idején az idióta Orbán milyen elemebeteg módon nyilatkozta, hogy Magyarország soha nem fog egy csónakban evezni Nagy Britanniával.
Összességében az Orbán-kormány legalább annyit hibázott az ország jelen helyzetéhez vezető úton, mint amennyi a különféle gazdasági és politikai ellenérdekeltek ellenséges fellépésének a következménye.
blog en
"Bóvli vagyunk, senki se bízik bennünk, fél Európa ellenünk, stb. A sarokban vagyunk, ahonnan nincs hova hátrálni, gyakorlatilag egy eddig tét nélküli játszmában eljutottak oda, ahonnan nem hátrálhatunk."
Ezt te írtad és összehasonlítva az előtte lévő hozzászólásaidat meg kell kérdeznem hogy szerinted mi az oka ennek? Véleménykülönbségünk ellenére azt el kell fogadnod hogy Magyarország bizalmi indexe még 2008-ban is himalájai magasságokban volt a mostanihoz képest. Ezt viszont nem lehet sem ballibsi sem zsidesz politikára fogni. Ha törpe oroszlánunk semmi mást nem csinált volna csak itthon és külföldön befogja a száját, és nem akarja a szimpatizánsokat 100%-on pörgetni más lenne a helyzetünk. A bizalom akkor veszett el amikor mást beszélt kinn és mást itthon. Ezer éve politizál és még mindig nem tanulta meg hogy az érdekérvényesítéshez nem ágyú kell hanem tárgyalópartner. Ha a tárgyalópartner megvan akkor pedig érvek kellenek, az érvekhez meg józan gondolkodás.
Ha Orbán ismerné a XIX-XX. század magyar történelmét akkor tudná hogy 1848-tól eddig 3 forradalom volt és mindhárom elbukott. De lehet hogy úgy gondolja "egyszer már csak sikerül"? A világon mindenhol az ész és nem az erő hatalma viszi előre a dolgokat
Milyen egyenlő erők küzdelméről beszéltek? Egyelőre mi kunyerálunk pár garast, hogy éhen ne dögöljünk!!! Orbánnak azt kellene kérdeznie (10 millió magyarért), hogy "tessék mondani, kinek a seggét kell itt kinyalni egy kis kölcsönért???????"
A cikk teljesen pártatlanul és reálisan vázolja fel az országra és állampolgáraira váró vészterhes jövőt amelynek egyetlen egy okozója van Orbán Viktor miniszterelnök aki az ő parancsait hűbéres módjára végrehajtó apparátusa közreműködésével "lőporszagot" érezve kivont karddal,a huszárregimentjével indult rohamra a nehéz páncélosokkal felfegyverzett EU ellen. A csata már eldőlt/amit már előre lehetett látni hiszen nem egyenlő erők küzdelméről van szó/ és a "nagyvezír" is kezd lassan egyedül maradni hiszen a legutóbbi több kisebb áldozatok után a főkincstárnokát is elvesztette !!Úgy néz ki hogy a harci kedv is kezd lankadni mert a "béketárgyalások" kimenetelei-ahogy az reálisan várható volt- sem tűnnek valami rózsásnak de a "nagyvezír" ezek ellenére sem hajlandó változtatni időnként "skizofréngyanús" viselkedésén mivel a holdudvar nyelvcsapásainak a száma nem sokat változtak! Ez a legnagyobb baj mert még mostanáig sem hangzott el:"Jé a király meztelen!"
Az ámokfutása eddig is keményen érintette a lakosság 80-90 százalékát és a nagyon borúsnak kinéző jövő további nélkülözéseket,millióknak csak a mély nyomort, a megélhetés lehetőségének elvesztését fogja jelenteni!!
Vegye már észre a őfensége udvara hogy a király meztelen!!!
"a bizalom fontos, csakhogy nézd mi a helyzet a mai Magyarországgal! Bóvli vagyunk, senki se bízik bennünk"
ez pedig vajon miért lehet?
Az a név, hogy Lázár mond valamit? és az az állítólagos levél, amit polgármesterként írt a hitelezőjének és abban követeli, hogy a hitelező felejtse el a törlesztés X%-át vagy különben az Országgyűléssel olyan törvényt hozat, hogy csak na? Ez a bóvli - megbízhatatlan - definiciója. semmi más
Alább egy lakossági fórumon rögzített idézet dr. Molnár Géza esszéjéből. Hogy mi köze van ehhez a cikkhez, azt az olvasó fantáziájára bízom!
„Nyolc éves forma legényke lehettem, amikor átment rajtunk a front. Emlékszem, a németek elvitték az állatok nagyját. Azért hagytak tán tízből kettőt, hogy éhen ne vesszünk. No, azért kár volt, mert azt meg az orosz vitte el. Ott maradtunk igavonó barom nélkül. A faluban nem volt férfi, csupa asszony és gyerek, meg néhány vén. Az emberek hadifogságban, vagy hősi halottként ki tudja, hol nyugodtak, mely temetőkben. Nem volt ki művelje a földet. Emlékszem, anyám és a nővére magát fogta be az eke elé, én meg tartottam az ekeszarvát. Nem volt az a föld rendesen megszántva, csak megkaristoltuk a tetejét, de ami magot beleszórtunk, az kikelt, s nem haltunk éhen.
No – fordult e szóval a hallgatósághoz: – aki azt a hatsoros, duplaforgó ekét elhúzza, arra az emberre leszek én kíváncsi!”
blog en
Olvassa már el a Járai a lemondása utáni legutolsó nyilatkozatát-akiről mindent lehet mondani csak azt nem hogy ballibsi- és próbálja kielemezni azt.A visszamutogatása meg már kezd unalmassá válni , jobb lenne ha nem is írna ,ja de akkor miből élne hiszen nem kapná a pártkassza prémiumát!
te blogen,
eddig a gyurcsany/libajnai/mocskostolvajszocilebdem/8evelqras ahibas volt a szlogen ugyanezekkel az adatokkal.
most minden hirtelen az EU hibaja lett?
blog en a mi trollunk. Kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a miénk!
Félelmetes, baljós eszmefuttatás. Talán segít az észhez térítésben, a kijózanodásban. Hogy legyen végre vége a nem látok, nem hallok, nem beszélek folyamatnak. Hogy a /z/emberek végre nézzenek szembe önmagukkal is.
Nagyon jó írás.
Mivel mellékállásban béljóslással is foglalkozom, ha a kartársak megengedik most lemegyek alfába.
Látok!
Látok!
Látok!
Látom magam előtt a Viktort amint elhessegeti a doktor doktort és maga hemzseg bé a Sándor Palotába....
Látom Járai Zsigmondot amint béül a miniszterelnöki székbe...látom amint ezek ketten röhögnek rajtunk, boldogtalan lakosokon...
Azt viszont nem látom, hogy Járai ugyanolyan futóbolond-é mint imádott Viktorunk. Pedig jó volna látnom.
blog en
Még annyit: Ha már nézegeti a térképet, kiszámolhatná, hogy mennyibe kerül az ország bekerítése (tudja, a határ hossza x 1 km kerítés+szögesdrót ára+egyéb költségek)illetve közölhetné velünk, tudatlanokkal, hogy erre ki biztosítana hitelt.
blog en
Ön az idióták szívósságával védi buta nézeteit. Úgy vélem ezzel a teljesítménnyel ma megdolgozott a pénzéért. Pihenésképpen javasolnám, vegyen elő egy Európa és egy Magyarország térképet. Nézegesse. Sokat.
Azt állítod, hogy hülyeségeket beszélek, aztán bődületes fasságokkal állsz elő mint ezek:
1. Nem, azok a cégek, amelyek Magyarországra települtek nem a közös piac miatt jöttek ide. Az a vám, amit előtt fizetniük kellett, ha exportálni akartak az EU-ba vagy onnan Magyarországra bagatel tétel. A különféle árfolyamveszteségek 2009-ben, vagy most nagyobbak annál, mégse mentek és mennek el. Ráadásul az EU-ból, mint politikai szervezetből kilépés még véletlenül sem azonos a közös piacból kilépéssel, ami utóbbi még egy EU kilépés esetén is csekély valószínűséggel történne meg. Továbbá egy gépgyár az nem tud elhúzni. Az nem véletlenül van itt, itt van munkaerő, itt van az infrastruktúra és itt van a súlyos milliárdokból felépített gyár is. Alább ott példa, hogy még a legmobilabb befektetők, a bankok is csak iszonyú vesztességgel tudnának innen odébbálni.
2. Nem csekély mértékben az EU tagság következményei is felelősek azért, hogy Gyurcsány és Orbán balfasz politikája ilyen súlyos következményekkel járt. Egész más eredménye lett volna a hülyeségeiknek, ha nem egy gyarmatosított és éppen lerablás alatt álló országban csinálják meg. És nem, a csehek és a szlovákok és mások sem jártak jól a tagasággal, éppenhogy a csehek azok, akik a leginkább lázadoznak az EU ellen és a szlovákok is keményen felmondták az együttműködést alapvető dolgokban, mert nem hajlandók a saját zsebükből fizetni az EU és Eurózóna tagságuk egyre horribilisebb költségeit. Ha nem tűnt volna fel, akkor most az uniós paktum idején is az angolok és a magyarok mellett a csehek intettek be leghatározottabban!
3. Idióta! Az ÚMFT programjain amelyek a támogatások 90%-át teszik ki szerinted mit vásárulunk bazmeg, magyar metrót, magyar villamost, magyar gyártású vasúti infrastruktúrát, magyar vállalatok építette autópályát, magyar gyártású erőművi berendezéseket! Lófaszt. Nyomhatod a debil szadeszes dumát, de attól még tény, hogy az EU támogatások döntő többség egyszerűen csak átfolyik Magyarországon vissza Nyugat-Európába.
4. Mitől lenne több száz százalékos infláció? Ugye megint az elmebeteg tévképzetek. De a legszebb ez:
"kiesni a vámaszabad területről"
Részegen beesel a rakpartól a Dunába a Csepeli Szabadkikötőnél vagy átbuksz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér integetőteraszának a korlátján vagy, hogy a faszba! Ó Istenem, egyáltalán nem szép megismerkedni a balliberálisok gazdasági nézeteivel, mert rögtön megérted, hogy jutott a csőd szélére az ország 2009-re.
Azt már nem is kommentálom, hogy milyen "demokratikus elvek" lehetnek azok, amiket Barosso féle KOMMUNISTÁK kérnek számon! Ha így haladnak azok ott az EU-ba hamarost akár a német Nemzeti Párt neonácijai is demokratikus elveket fognak külországok szemére vetni. :D
blogen,
amit itt összehoztál, az a legbutább trollnak is becsületére válna. Ennyi hülyeséget ekkora töménységben?
Az egész arról szól, hogy gyűlöld az EU-t és ész nélkül fröcsögsz és a legszánalmasabb érveket hozod fel.
Minden ostobaságra idő és hely hiány miatt nem lehet válaszolni, csak párat kiemelek:
1. Az EU csak a kohéziós alap leállításával fenyeget, van még pár alap. De a legnagyobb támogatás nem a pénztranszfer, az csak pár ezer milliárd... bagatell... a fő maga a tény, az állapot, hogy EU tagok vagyunk, és az ebből fakadó általános gazdasági-politikai bizalom, stabilitás, környezet. Ez az ezer milliárdoknál is sokkal többet ér.
Ha nem lettünk volna tagok, simán csődbe mentünk volna 2008 év végén is, meg tavaly év végén is.
De nagy csomó cég eleve nem települt volna ide, rengeteg nemzetközi szerződés, gazdasági kapcsolat nem jött volna létre, rengeteg ember most nem dolgozna idetelepült cégeknél, vagy éppen kint, és nem utalná haza havonta az itt maradt családtagjainak a túléléshez kellő pénzt.
Ha nem lépünk be, minden cég a szomszédos országokba megy, amik elhúznak tőlünk. Ha nem lépünk be, nincs egy szövetségesünk sem, egy ilyen hangyafasznyi országnak szövetségesek nélkül cudar sorsa van.
2. Látom szépen bemásoltál egy csomó adatot :) Ezek szerint nem Gyurcsány/Orbán kúrta el, hanem az EU? :) Nem is a magyar kormány kormányozta az országot? :) És hogyhogy a csehek, szlovákok, lengyelek, szlovének jól jártak a tagsággal? (amúgy mi is, nagyon, enélkül még rosszabb lett volna)
Minket direkt visszahúznak, gátolnak, mert utálnak valamiért, ugye? :)
3. Látom elővetted a régi jobbikos mantrát, hogy a támogatás visszamegy az EU-ba... ja, ha te mondod... bizonyíték persze nincs... de ahogy elnézem az autópályák itt vannak... meg az üzemek, a csarnokok, a kombájnok és traktorok... és ugyan melyik magyar cég tud villamost gyártani? vagy metrókocsit? vagy mobiltelefont? egyik se. de igényünk, az van rá.... és a kisvállalkozások ezrei ugyan hová utalták tovább a pénzt? te vicces vagy. épp most számolták ki az osztrák bankok magyar kitettségét... sok milliárd euró... ennyit fektettek be, ezt veszítenék el egy magyar csőddel...
4. Hogy menne-e vagy maradna itt egy csomó cég? Csőd esetén talán maradnának, bár nekünk abban nem lenne köszönet, mert a 300% infláció miatt nem sokat tudnánk vásárolni, inkább egymást ölnénk egy szelet kenyérért. De ha ki is lépnénk, akkor már végképp nem védené őket semmilyen jog, simán kizsebelhetné/államosíthatná őket végképp a fidesz, szóval nem egy vonzó jövőkép, na meg kiesni a vámszabad területről a mind a cégeknek mind az országnak a hirtelen halál.
Kilépés = Magyarország öngyilkossága. Bár egyeseknek annyira gyűlölik az EU-t, hogy nekik még így is megérné. Beteges, de nagyon durván.
Te gyűlöld az EU-t, mert szigorúan számon kéri a demokratikus elveket a tagországaitól, amit szíved mélyéből megvetsz és gyűlölsz, amin láthatóan naponta 50 órát dühöngesz, és mert a mániád a totalitárius állam, és az EU nem hagyja hogy ilyenek kialakuljanak a területén.
A balliberálisok kapituláns viselkedése szinte mindig két tényezőből fakad:
- mérhetetlen kisebbrendűségi komplexus.
- a realitásérzék teljes hiánya.
egyébként virág elvtársat tudnám még idézni:
jól átvertük az imperialistákat, nem lennék most a helyükben!
blog en észak koreában szeretne élni, vikt or bán vezetése alatt...
röviden, tömören ennyit jelent a sok agymenése
A forgatókönyved ott bicsaklik meg calic, hogy több alapvető tényezőt nem veszel figyelembe, például komplett idiótának nézed a hitelezőinket, pedig még véletlenül se azok, annak ellenére sem, hogy ezek a kapitalisták egy csomó pénzt adtak kölcsön szocialista kormányoknak:
1. Csak egy kisebbség próbálna azonnal szabadulni a kötvényeinktől, azok java csekély számú nagybefektető birtokában van. Nekik nem érdekük e kötvények elértéktelenedése, ők pénzt akarnak érte kapni, azért eszük ágában se lenne piacra dobni.
2. Miért adna el valaki nekik devizát egy olyan szituációban, amikor egy potenciális pánikhelyzet miatt csak rohamosan elértéktelenedő Forintot kaphatna helyette. Majd hülyék lennének egy ilyen szituációban a bankok devizát eladni! Ezért az árfolyam tényleg produkálhat néhány napig tartó megugrást, akár több száz Forintos növekedést is, amit a devizaeladástól elzárkózó bankok okoznak majd és ami aztán szépen visszaáll a háromszázvalahány Forintra eladók hijján és annak a ténynek a következtében a kötvénypiacon elmúlik a pánik, mivel a nagyok ott nem jelennek meg.
3. Az MNB szépen csücsül a devizatartalékain és esze ágában sincs kiengedni azokat a keze ügyéből egy ilyen szituációban.
4. Ebből adódóan az első ijedség végén szépen minden piaci szereplő átértékeli a stratégiáját és nagy kötvénytulajdonosok időpontot kérnek a kormányunknál a probléma megoldása érdekében, amely tárgyalásokon aztán nagyon konstruktívak lesznek, mert más választásuk nincs. Nálunk van a pénzük.
Ez így is van Apaxp, a bizalom fontos, csakhogy nézd mi a helyzet a mai Magyarországgal! Bóvli vagyunk, senki se bízik bennünk, fél Európa ellenünk, stb. A sarokban vagyunk, ahonnan nincs hova hátrálni, gyakorlatilag egy eddig tét nélküli játszmában eljutottak oda, ahonnan nem hátrálhatunk. Hibát követtek el a bankok, amikor a vacak bankadó miatt akkora patáliát csaptak, hogy az végül parttalan leminősítésekhez vezetett, hibát követtek el ugyanezek a bankok, amikor a bankadók miatt támogatást nyújtottak az európai szélsőbalnak, hogy az minden fronton indítson támadást Magyarország ellen abban a reményben, hogy a kipicsázott magyarok majd engedelmeskednek.
Ami lehet, hogy még meg fog történni, hiszen Orbán Viktor liberális, az SZDSZ kvázi ifjúsági tagozatának egyik vezetőjeként kezdett anno Soros pénzén, szal a behódolás ösztön nála igazi konfliktushelyzet esetén, míg a nemzeti érdek védelme csak hazudozás. De mivel a szavazótábora nem liberális, ezért azt remélhetőleg ő is tudja, hogy belebukik, ha meghátrál innen.
Márpedig ahol vagyunk, ott mi már nem veszthetünk, mert ez minden amit elveszthettünk:
- a hitelképesség
- a fizetőképesség (hamarosan)
- a politikai partnerség
Innentől a bankok, a hitelezők és az EU veszít. Mert ne legyen félreértés, ha a bankok a vacak bankadó és a végtörlesztés miatt ekkora hisztit pénzeltek, akkor van vesztenivalójuk. A Szovjetúnió utolsó éveire emlékeztető megoldhatatlan gazdasági és politikai problémákkal küzdő Európai Únió egyes vezetői pedig frusztrációjukban ilyen agresszívek Magyarországgal, végre találtak egy olyan szituációt, ahol nem őket rugdossák, hanem nekik van ürügyük valami fennsőbbséget felmutatni. Ez az arrogancia, amit Barosso tanúsít idézi azt a szovjet beképzeltséget, ami a széteső birodalom huszonnegyedik órájában a jelentéktelen balti peremvidékén tömegbe lövetett (legalább a csuhanoknak jól megmutattuk ki az úr a háznál!).
Azt alább a link a lelépni akaró bankok egyenként potenciálisan ezermilliárdos veszteségén látjuk, hova vezetne a bankok további erősködése. Az EU-nak pedig jelen helyzetben, amikor inkább iszonyú milliárdokért a görögöket is megmentik végképp nem hiányzik a precedens, hogy valaki lelépjen. Épp eleget jósolják a zóna felbomlását a londoni tőkések ahhoz, hogy egy EU tagállam kiválása, ami legalább ilyen durva lépés lenne a brit, tehát a pénzvilág által prioritásként kezelt spekulációkat beteljesítő jóslattá váljon az EU jövőjére nézve.
A hitelezők meg bizony bajban vannak ha Magyarország nem fizet. Azt még nyögvenyelve lenyelték, hogy a görögök nem fognak mindent visszafizetni, de ugye megint a precedensnél tartunk. Már pedzegetik a józanabb elemzők, hogy nagy baj lesz, ha valamiért Magyarország olyan szituációba kerül, hogy felfüggeszti a adósságtörlesztést, mert túl sok olyan állam van az eladósodott világban olyan helyzetben, hogy csak egy precedensre vár, hogy valaki valaki felhagyjon a tisztességes piaci magatartással és ő is megteszi közölve, hogy márpedig csak a felét vagyunk hajlandók visszafizetni a tartozásunknak:
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/11/kovetokre_talalhat_orban/
Egyszerűen elszámolták magukat akik ilyen durva eszközökkel nyomást gyakoroltak Magyarországra. Az összes jó lapjukat kijátszották egy tét nélküli partiban, ahol mi most attól függően, hogy mennyire higgadt a kormányunk mosolyogva ülhetünk az asztalnál és kezdhetjük lehívni a mi opcióinkat:
- el a kezekkel a Magyarországnak járó úniós támogatásoktól, különben kilépünk. Játszatok egyedül új Moszkvát!
- jó lenne leállítani a hecckampány országunk ellen, mert közelben egyes nagyhatalmak szintén uniót (Putyin Eurázsiai Uniója) szerveznének és deklaráltan számítanak ránk is ebben. Viselkedjetek barátainkként!
- készenléti hitelt akarunk igen jó feltételekkel kedves IMF, különben újragondoljuk az államadósságunk visszafizetésének mértékét és ezzel a gondolattal nem vagyunk egyedül a világban!
- stb.
blog en mesélek neked arról, mi történne a külföldi hitelezők újratárgyaltatása esetén.
A manyupok megszüntetése óta a magyar államot 50%-ban a külföld hitelezi. A külföldiek államkötvényállománya történelmi csúcs közelében van. Amit ezek meghallják, hogy nem kapják vissza a pénzüket, mindenki azonnal szabadulni próbál a kötvényeitől, egyszerre. A kis piac alacsony likviditása miatt ezt irtózatosan nehezen menne nekik, de amint visszakaptak érte valami forintot, azt azonnal valutába konvertálják a spotpiacon, és futólépésben távoznak.
Még ha bankoknál fedezték is a pozíciót opciókkal, valakinek el kell végeznie a konverziót. Van neked fogalmad arról, mi történik a forinttal, amikor háromezer milliárdot akarnak belőle eladni igen gyorsan, plusz beszállnak a hiénák is a buliba? Mondjuk becsüljünk egy laza ötszáz forint/eurós árfolyamot, amit az MNB a devizatartalékok teljes elégetésével úgy-ahogy fenn tud tartani. Ez ugye közel ezer forintos benzint és az import teljes leállását jelenti. A B változat a forint konvertibilitásának korlátozása, ami viszont azonnal elzavarja az összes ipari céget, tekintve, hogy napi szinten nem képesek a működésüket biztosítani.
Bármi is történik, az bizony begyűrűzik a reálgazdaságba: a lakosság fogyasztása leáll, a kereskedelem leáll. A GDP első évben minimum 5-10%-ot esik. Az állami adóbevételek összezuhannak, a költségvetés hiánya katasztrofálissá válik.
Márpedig az egyetlen forrást, akik ki tudják segíteni a magyar költségvetést, nevezetesen a külföldi hitelezőket épp az imént zavartuk el véglegesen. Az állam pillanatokon belül fizetési nehézségeknek néz elébe: egyszerűen nincs pénze kifizetni a béreket, fenntartani a szolgáltatásokat. Vagy levezényel egy kolosszális kiadáscsökkentést (ami politikailag vállalhatatlan), vagy fizetésképtelen lesz, immár befelé is, nem csak kifelé.
A végjáték ízlés szerint színezhető: lakossági pánik, bankrohamok, bankok összeomlása, bankok államosítása, megtakarítások leírása, pénznyomtatás, utcai zavargások, politikai káosz és összeomlás.
Ez a legvalószínűbb forgatókönyv, ennek megvalósításáért kampányol például a Jobbik. 2014-től lehet, hogy sikerül is majd nekik implementálni. Elemeit meg lehet nézni pl. Görögországban, akiket egyébként rohadtul véd az, hogy euróval fizetnek és sokan érdekeltek a túlélésükben, különben már messzebb lennének az eseményekben. Nálunk még ezek sem adottak.
Persze hiheted azt is, hogy semmi extra sem fog történni, és persze van is valamicske esélye. De ezt megkockáztatni annak érdemes, aki szeretné élete összes megtakarítását feltenni piros páratlanra.
Én azt a nevelést kaptam jó régen hogy ha nekem adnak (vagy kérek) valamit azt vissza kell adni mert ha nem ez történik akkor onnan soha többé semmire ne számítsak. Nem csak az üzletben de a politikában is a numero uno a Bizalom. Ha ez nincs meg akkor semmi nincs. Azt meg te sem hiszed hogy ha nemfizetéssel szabadítunk fel pénzt azzal hosszútávon megélünk amikor szinte mindent importálunk (energia, kaja...). Igaz fűt majd bennünket a büszkeség és az elhivatottság ( Árpád népe vagyunk vagy mifene).
Tudod mi az érdekes? Hogy nem egyformán látjuk a körülöttünk zajló eseményeket és mégis tudunk beszélgetni/érvelni kultúrált módon. Na ezt kéne meghonosítani és nem az autokráciát. Azzal csak azt kapjuk továbbra is hogy helyetted/helyettünk más gondolkodik és más dönt.
Miért építenék le? A képletednek az a gyenge pontja, hogy ugyan miért lépne le bárki? Milyen crach ütne be? Csak nem azt képzeled, hogy itt egy részleges államcsőd esetén majd a nyugdíjakat fogják nem fizetni. Lófaszt, az államadósság törlesztését fogjuk szüneteltetni, mégcsak a belső fogyasztásunk se sínylene meg egy államcsődöt. Nem állunk olyan rosszul, hogy az államadósság fizetésének felfüggesztésével ne tudjuk a kellő pénzt felszabadítani a költségvetés hiányának a betömésére legrosszabb esetben.
Persze tudom, Orbán olyan diabolikus, hogy hozzá apokaliptikus összeomlás dukál, de az nem fog bekövetkezni.
Azzal meg szembe kell nézni, hogy az urambátyámvilágot a demokrácia csak katalizálja, hiszen a demokrácia a "rokonok" tökéletes élettere. Magyarországon a korrupt viszonyokat csak egy erősen rendpárti nemzeti autokrácia tudná felszámolni. Potenciálisan a JOBBIK ilyen lehetne, ha gazdságpolitika terén nem elmebeteg harmadikutasként viselkedne, de úgy viselkedik, ezért nem alternatívája a szar demokráciának. Aminek ezért jelenleg nincs alternatívája a kortárs magyar politikai kínálatban. A törvényeket ugyanis senki nem tartja be, ha teheti, ezért a történyeket nem betartani, hanem BETARTATNI kell.
blog en
Ha itt beüt a krach akkor hidd el hogy a veszteség minimalizálása mellett rakéta sebességgel leépítenek mindent a bankok is és a termelők is. A fogyasztás lecsökken ezért a hipersuper marketek is lelépnek. Ezután majd lehet bizonygatni hogy milyen jó nekünk egymagunkban.
Soha ne történjen meg ez, de arra kíváncsi lennék hogy ha ez bekövetkezne akkor előttem vagy közvetlenül utánam lépnéd át az országhatárt. Ha ez bekövetkezik akkor én az elsők közt leszek az tuti mert a családomat nem akarom éhezni látni. Vmelyik fórumon volt egy kommentelő aki bizonygatta hogy a csőd milyen jót tett Argentínának. Na odaküldenék mindenkit élni aki azt hiszi hogy az milyen jó.
Nem az az ország alternatívája hogy csukjuk magunkra az ajtót hanem az hogy végre kinevelődjön egy olyan sokszínű politikai rendszer ahol jobbról balra vagy balról jobbra (nekem mindegy) megjelenik a palettán a civil, a párt, (ha kell) az egyházak és elkezdődik egy országépítés ahol mindenkinek a véleménye számít. Elég volt az elmúlt cca. 70 év a hatalmi irányításból. Meg kéne próbálni egymás kezét fogva elindulni egy racionális, kompromisszumokra képes, bürokrácia mentes, "urambátyám" mentalitás nélküli Magyarország felé. Ehhez nem sokat kell csinálni csak a törvényeket betartani ill. elhinni azt hogy a másik is a jót akarja az országnak.
Azt hiszem érdemes lenne korábbi számokat is keresgélned.
2004 óta csak a befizetés és kifizetés kérdése izgalmas, amiből annak ellenére 800 milliárd forint a hasznunk, hogy mezőgazdaságra csak a következő években érjük majd el azt a támogatási szintet mint a régiek.
Magyarország már a 90-es évek vége óta egyenjogúan folytat szabad-kereskedelmet az EU-val és ebből folyamatosan profitál. Ráadásul sok tízmilliárd eurót ruháztak be, míg ingatlanjainkhoz nem juthattak hozzá. Számaid csak azt mutatják, hogy az 1 évtizede csak lassú növekedésre képes Eu-ban és Magyarországon is a 2008-09-es válság óta csúnyák a számok, amiken az átmeneti Bajnai javulás után, a kormányváltás (kalandorpolitikája) óta egyre meredekebb lejtőre kerültünk.
Most már senki nem hisz nekünk és hitelt se ad, a mindennapi élethez Hazánknak és az EU még azt is belengette, hogy azt a 800 milliárdot se kapjuk jövőre, ha továbbra is megbízhatatlan ország leszünk. Ez az ő állampolgáraik adóeuro-ja, nem várható el hogy a klubbunk szabályait figyelmen kívül hagyó Magyarországot és annak ámokfutó kormányát szó nélkül etessék. Olyan hitelrontás zajlik, amire a magadfajta butaságoknak bedőlők, az Orbánt követő rövidéletű, de önsorsrontó kormánya fog a legmélyebb pontra eljuttatni. Ráadásul súlyosan le lejáratódik a haza, a nemzet, a polgár, a konzervatív szó, mert ezt a katasztrófát fogják evvel összekapcsolni. Ezután 1 évtizedet kell majd küzdenie az országnak, hogy újból legyenek partnereink és ne kelljen restellni magunkat szomszédaink között. Engem ez elkeserít, mert egy okos, bátor, büszke, szabad, kreatív, megbecsült... Magyarországban szeretnék élni!
Egyetlen multi se hagyná el Magyarországot egy kilépés esetén. Pont ma derült ki, hogy még a legkönnyebben továbbáló pénzügyi szektor cégei se tudnának lelépni innen, egyszerűen túl jó üzlet Magyarországon lenni:
"1000-1500 milliárd forintos veszteséget okozna egyenként az Erste, a Raiffeisen és a KBC számára, ha a Magyarországról történő rendezetlen kivonulás mellett döntenének - állapítják meg frissen közzétett anyagukban a Citigroup elemzői."
http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/ezermilliardokat_buknanak_a_bankok_a_kivonulassal.161282.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201201
De amúgy se lenne rá semmi okuk, a nagy multik többsége az EU tagság előtt érkezett. A termelése nyereségességének semmi köze a politikai szövetséghez. Mint ahogy egyébként a közös piacból való kilépés se üldözné el őket innen.
Gazdaságilag az EU tagság csak negetív értelemben érint minket jelenleg, a kilépés valószínűleg hosszú távon jót tenne a gazdaságnak.
Jó húzás lenne az unioból kilépni. Főleg egy államcsőddel a nyakunkon. Ipar nulla, multik haza, mezőgazdasági termelés arra nem elég hogy önellátók legyünk.
Én még emlékszem arra amikor narancs banán pult alatt max. karácsony körül volt. De ez a luxus. Ha valaki azt hiszi hogy államcsődös unio kilépés után itt még 50% feletti munkanélküliség esetén nem hal éhen (mert importárura lóvé nem lesz) az egy idióta, vagy az agresszív kismalac történetein nevelkedett. Export termékeinket ha megnézzük akkor az csak az "átkozott" multik gyáraiban készülnek. Ha azok viszik kifelé a motyót akkor eladni sem tudunk semmit. Ha a határokat visszahúzzák körénk akkor rosszabb helyzetbe kerülünk mint Románia volt a 80-as években Csau idejében. Az igazi csőd viszont ezután az lesz mikor az értelmiség elkezd disszidálni és nem lesz orvos, mérnök stb. csak kacagány meg virtus. Nagyon hagymázos álmok azok hogy mi alig 10 milliónyian megmutatjuk hogy milyen f@sza gyerekek vagyunk.
Jól van tiborka, remélhetőleg azok közé tartozol, akik disszidálnak innen mondjuk Izraelbe - mert azért tőlünk nyugatra keményen verik a zsidókat a szép színes bevándorlók -, amint megvonják azokat a támogatásokat, mert már ezzel fenyegetődznek, ha Magyarország nem engedelmeskedik a az diktátumaiknak.
Amely támogatások egyébként semmilyen formában nem ellensúlyozzák az EU tagság iszonyú hátrányait, mert a támogatási pénzek döntő többsége nyugati cégek zsebébe vándorol vissza, hiszen mi már nem gyártunk metrót, villamost, de vasúti sínt se. Az EU támogatások csak átfolynak Magyarországon vissza Németországba, Franciaországba, viszont a mi kétszázmilliárdunk amit befizetünk nem folyik vissza hozzánk.
Csak túl hülye vagy ahhoz, hogy ezt átlásd.
Néhány statisztika az EU tagság katasztrófájáról:
magyar CDS felár (maximumok): NO COMMENT!
2004: 50 alatt
2005: 50 alatt
2006: 50 alatt
2007: ~200
2008: ~600
2009: ~650
2010: ~400
2011: ~650
2012: ~700
államadósság a GDP százalékában: MÁSFÉLSZERESÉRE NŐTT
2004: 57,6%
2005: 55,5%
2006: 60%
2007: 65,8%
2008: 73%
2009: 80,8%
2010: 80,2%
2011: 82,6%
Forint/Euró árfolyam (maximumok): NEGYEDÉVEL NŐTT
2004: ~250
2005: ~250
2006: ~260
2007: ~260
2008: ~270
2009: ~310
2010: ~290
2011: ~320
2012: ~320
10 éves magyar államkötvény hozamok (maximumok): MÁSFÉLSZEREÉSRE NŐTT
2004: ~7%
2005: ~7%
2006: ~8%
2007: ~8%
2008: ~10%
2009: ~13%
2010: ~8%
2011: ~8%
2012: ~10%
magyar GDP bővülése: NEGYEDÉRE CSÖKKENT
2000: +5,1%
2001: +4,3%
2002: +4,3%
2003: +4,1%
EU csatlakozás
2004: +4,6%
2005: +4,3%
2006: +4,2%
2007: +1,1%
2008: +0,4%
2009: -6,5%
2010: +1,1%
2011: +1,5%
munkanélküliségi ráta: MEGDUPLÁZÓDOTT
2000: 6,4%
2001: 5,7%
2002: 5,9%
2003: 5,9%
EU csatlakozás
2004: 6,1%
2005: 7,2%
2006: 7,5%
2007: 7,4%
2008: 7,8%
2009: 10%
2010: 11,2%
2011: ~11% (még nem találtam pontos adatot)
stb.
Jól látható, hogy hazánk az EU tagság egyértelmű és brutális vesztese. Jobb volt az EU nélkül és még mindig megmenthetjük Magyarországot, ha kilépünk! Az EU-n belül ugyanis Magyarország jelenleg egy lerabolt gyarmat, amit ráadásul úgy akarnak kezelni a brüsszeli komcsik, mintha ők moszkvai komcsik lennének. Ez így nem működik, itt határozottan be kell inteni és el kell indítani a kilépés mechanizmusát, hogy Magyarország újra önálló legyen, ami jelenleg az ország megmentését jelentené a teljes összeomlástól, amit nem csekély részben az EU tagságnak is köszönhetünk.
blog en:igen kevés eszed van,mert az EU-tól négyszer annyi támogatást kapunk,mint amennyit oda befizetünk! Hurcolkodj a kormányoddal együtt Belső-Ázsiába,ahol Orbanisztánt várja már Kirgizisztán,Tadzsikisztán,Türkmenisztán és Üzbegisztán... Majd akkor fecseghetsz "nemzeti katasztrófáról" ostoba emberke...
A Síp utcában ez nyilván így is van Kárpáti Gyula. Csakhogy vidéken nem találsz olyan parasztot aki ne szavazna gondolkodás nélkül a kilépésre és lassan a városokban se nagyon találsz a politikailag motivált "történelmileg különleges városnegyedeken" kívül. Tény, hogy Magyarország 2004-ig viszonylag rendben volt. Azután elszabadult a pokol, az EU tagságtól kezdve az államadósságunk az egekbe szökött, a hazai ipar és mezőgazdaság leépülése hatványozódott, a munkanélküliség, a kilátástalanság példátlan mértéket öltött.
Az EU tagság nemzeti katasztrófa.
Nem csoda, hogy tömegek reménykednek már abban, hogy visszatérhetünk az EU tagság előtti állapothoz. És a visszatérés szükséges is, mert Magyarország az EU brutális vesztese és ebből a nemzetvesztő szövetségből menekülnünk kell.
Mostanra egyértelművé vált: kizárólag az EU-n kívül van reményünk a leszakadás megállítására. Mert itt tartunk 2012-ben. 2004-ben még joggal reménykedhettünk felzárkózásban, de nyolc év EU tagság után, már csak a leszakadás megállítása lehet a reményünk, az EU-n belül pedig erre nincs esélyünk, mert az EU a tönkremenetelünk egyik fő okozója.
Az EU közel áll ahhoz, hogy megvonja a támogatásait. Ha ez megtörténik többé nincs mivel fenyegetni Magyarországot és a magyar választókat, mert az EU támogatások az egyetlen előnye a magyar EU tagságnak, minden más téren brutális ráfizetés. Szal imádkozz, hogy ne vonják meg őket, mert akkor a magyar EU tagságnak a magyar kormány és választók egyetértéséből vége lehet, azután a büdös életben többet ehhez a nemzetellenes hülyeséghez támogatás nem lesz meg, így a JOBBIK-nak csak annyit kell tennie, hogy összegyűjti a neveket a népszavazáshoz, amin simán átmegy majd a kilépés.
Szerintem kell hogy legyen egy csoport a Fideszen belul, ami tisztan latja a helyzetet, a gazdasagi katasztrofat, ami fuggetlenul, vagy hozzaadva az altalanos gazdasagi helyzethez, nyomoritja Magyarorszagot. Olaszorszagban a 7%-os allamkotveny kamat volt a hatar, amin felul Berlusconinak mennie kellett. Magyarorszag ma 10%-nal jar. A magyar szocialistak es LMPsek leghamarabb 2014-ben jutnak abba a helyzetbe, hogy kormanyvaltasrol szo essen. De a Fideszzen belulnagyon is lehetseges, akar holnap, ledvaltani Orbant es Matolcsyt es ezzel uj arcokat, uj iranyt mutatni a vilag fele. Raadasul az uj kormany tovabbra is elvezne a 2/3-os tobbseget, amivel az eddig is demontstralt sebesseggel megszavazhatja az alkotmany valtozasokat es sarkalatos torvenyeket. Szerintem itt az ideje, hogy a Fide4szz eloszor tortenelmeben uj vezetoseggel jonne elo.
ritahu aggodalma bizonyára jogos, de én nem hiszem, hogy 50 % lenne az EU-ellenesek aránya, mivel sokan dolgoznak az Európai Unióban magyarok, azoknak vannak családtagjai, akik bizonyára nem akarnak rosszat a családtagjaiknak, itthon nincs munka, és ahogy látom, továbbra sem lesz, sőt megint egy csomó embert küldenek el sok helyen. Csak azért tűnik úgy, hogy magas az EU-ellenesek száma, mert a hivatalos (állampárti) médiákban állandóan ezt szugerálják az emberekbe, hogy miért rossz az EU stb. Különösen a rádióban (Kossuth). De az emberek nagy része már megtanulta, hogy amit a média mond, az nagyrészt hazugság. Az okosabb, saját fejével gondolkodó emberek tudják, hogy az ország tragédiája lenne az euból való kilépés, egyenes út a sötét középkorba. Ez az egyetlen lehetőségünk, hogy modern, demokratikus, szabad ország legyünk. Az eu nélkül kb. észak-koreai sötétség (orbán-rezsim) és nyomor várna ránk. Én például egyetlen embert nem ismerek a környezetemben, aki eu-ellenes lenne, sem a családomban, sem a munkahelyemen. Sőt!
Orbán csak vigye magával a bozótját, lehetőleg minél előbb és minél messzebb (mondjuk Afrikába). Sajnálom a családját, nagy teher lehet nekik egy ilyen zsarnok.
http://www.artpresszo.hu/content/kapaszkod%C3%B3
"Nekünk azonban nem Orbánt kell megmentenünk, hanem az országot." Ez a lényeg. Csak én már komolyan aggódom, hogy Mo ki fog lépni az EUból. A jobbik már nagyon aktív ez ügyben, és ma olvastam (vmelyik netes újságban), hogy itthon már 50% alatt vannak, akik az EUt támogatják. Azt is írták, hogy ez kb 2 éves procedúra, lehet, hogy azalatt észhez térünk. 2 év hosszú idő EUs pénzek nélkül meg különösen.
ez a bozót.. visz magával , baromi szellemes.