A Nemzeti Hergelés Kormánya
Az emberek hergelése tehát még abban az esetben is igen egészségtelen tevékenység, ha lehetőség szerint mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne nagyon alkothassanak véleményt, mert előbb-utóbb mindenképpen megteszik, még akkor is, ha annak semmi köze a demokratikus véleménynyilvánításhoz.
Azt az Orbán kormány legmegveszekedettebb ellenségei sem állíthatják, hogy a lassan feléhez közelítő kormányzati ciklus ne lett volna sikerekkel teli. Bő másfél év alatt sikerült elérni, hogy az IMF, amelyet 2008-ban szégyenszemre a nyakunkra hozott a Gyurcsány-kormány, már tárgyalni sem nagyon hajlandó velünk, így végre megszabadulhatunk a multinacionális karvalytőkétől.
Emellett a legfontosabb mutatószámok frontján is jelentős áttörést értünk el. Nemzetgazdasági Minisztériumunk emberfeletti teljesítménye eredményeképpen 10 százalékkal sikerült túlszárnyalni az éves hiánycélt, és egész Európa csodájára jár a 27 százalékos Áfának és a 443 forintos gázolajnak – mondani sem kell, hogy az utóbbi két szám a törvény által védett hungarikumok közé tartozik. Az euró árfolyam kapcsán egyelőre sajnos csak részsikereket értünk el; bár egy időre sikerült az árfolyamot 324 forint közelébe emelnünk, azóta visszaestünk. Minden bizodalmunk megvan azonban abban, hogy a kormány áldozatos munkája révén a 330-as álomhatárt is meghódítjuk a közeljövőben.
Nem túlzás kijelenteni azt sem, hogy országimázsunk utoljára 2006 őszén volt ennyire jó. A világ legnagyobb és legbefolyásosabb médiumai foglalkoznak nagy terjedelemben teljesen ingyen Magyarországgal, tízmilliárdokat spórolva meg a magyar adófizetőknek, egy fülkeforradalmi újításnak köszönhetően pedig nemsokára magyar fiatalok ezrei vihetik el országunk jóhírét Európa szerte, mivel jobban megéri nekik mondjuk Ausztriában, vagy Finnországban továbbtanulniuk, mint itthon.
Mi sem mutatja jobban a Nemzeti Ügyek Kormányának áldozatos és eredményes tevékenységét, hogy utoljára Gyurcsány Ferenc alatt éreztük ennyire rosszul magunkat, pedig ha valamihez, akkor ehhez értünk. A rossz kormányzás terén tehát elértük és meghaladtuk az egy gyurcsány-egységet, de az eredményes hergeléskormányzásnak van egy másik fontos ismérve, ez pedig a választópolgárok hergelése.
Miután 2006 nyarán-őszén kiderült, hogy az MSZP annak köszönhette a leginkább valószínűleg őket meglepő választási győzelmet, hogy magasról tettek a költségvetési hiányra és az államadósságra, ehelyett pedig inkább rohadt drágán autópályákat építettek, és minden fedezet nélkül adót csökkentettek (ők legalább a választás előtt tették ezt, nem pedig utána), pár naiv lélekben felmerült, hogy ezután a szocialisták esetleg némileg visszafogják magukat, és kevésbé látványosan kreatívkodnak az adófizetők pénzével.
Ezek a jótét lelkek sem a szocialisták eredendő jóságára apelláltak, hanem a minimális józan észre és túlélési ösztönre, amely alapján miután a választópolgárok nagy része az MSZP tevékenysége miatt él rosszabbul, a párt politikusai legalább kicsit meghúzzák magukat: kevesebb lesz a politikusi privilégium, és úgy rettegnek majd a korrupciós botrányoktól, mint az ördög a tömjénfüsttől.
Természetesen hamar kiderült, hogy a lehető legnagyobb butaság bármiféle józanságot feltételezni a hatalom birtokosairól, akik a ciklus végére annyira megunták a kormányzást és úgy általában a politikusi karriert, hogy 2009 nyarán egy belharc megkoronázásaként sikeresen kirobbantották az elmúlt 22 év egyik legnagyobb korrupciós botrányát, a BKV ügyet, ami attól is megóvta őket, hogy nagyon kampányolniuk kelljen, elvégre semmi értelme sem lett volna.
A bűnrossz kormányzás és választópolgár hergelés meghozta az eredményét, az MSZP-t 2010 tavaszán kiűzték a hatalomból, jó eséllyel véglegesen. Szerencsére ezután sem maradtunk hergelés nélkül, sőt: a Fidesz teljesítménye ezen a téren igazán lenyűgöző, újabb hungarikum. Az egyéni érdekek sosem jelentek még meg ennyire nyíltan a törvényalkotásban, ahogy azt a különböző lexek végeláthatatlan sora bizonyítja; a Fidesz káderek lassan egy új emberfaj képviselőinek tűnnek, akikkel szemben természetesen a törvény is más bánásmódot ír elő. Eközben a baráti cégek sosem látott virágkora jött el: a NER sikerét mutatja, hogy mindent meg lehet mostanság kapni kellő nemzeti elkötelezettséggel, legyen az porcelángyár, rádiófrekvencia, avagy földgázvezeték-védelem.
Az egy puch-egységnyi mértékben hergelő szocialistákat ezen a ponton meg kell követnünk, még beléjük is több túlélési ösztön szorult, mint a Fidesz jeles képviselőibe, akik valamilyen súlyos mentális zavar miatt a mai napig úgy vélik, hogy a 2010-es 53 százalékot a saját teljesítményüknek köszönhetik, nem pedig az abban az időben tetőző MSZP utálatnak. A valóság ezzel szemben az, hogy a választók utálni mindig is jobban tudtak, mint szeretni, és végső soron teljesen mindegy, hogy ennek tárgya Gyurcsány Ferenc, vagy Orbán Viktor; mind a kettő óriási tehetséggel rendelkezik az utálhatóság terén.
A Fidesz ráadásul igen kitartó is. Bár páran talán azt hitték volna, hogy most, amikor a nyomor újra általános léttapasztalattá válik, és az emberek már a bankbetétjüket is féltik a kormányzati ámokfutástól, némileg leáll a hergelés, csalatkozniuk kellett: a nagy év végi hajrában csak futotta egy újabb személyre szabott törvényre – amit ráadásul el is rontottak, és Magyarország egyik legjobban eladósodott városában is jutott még néhány millió forint egy baráti cég részére.
Saját szempontjából a Fidesz persze nagyon is okos: a párt az elmúlt másfél évben alternatív valóságot kreált a közmédia segítségével – pechjükre ez az alternatív valóság nem túl népszerű –, és az új választási törvény révén jelen állás szerint egy narancssárgára festett lovat is megválasztanának a kedves választók. Hasonlókat emlegettek Pécs kapcsán is 2006 környékén, amikor elég volt az embernek piros festékben megmártóznia a győzelem érdekében, 2009-ben mégis kétharmaddal végezték ki az MSZP állítólag legnépszerűbb politikusát.
Az emberek hergelése tehát még abban az esetben is igen egészségtelen tevékenység, ha lehetőség szerint mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne nagyon alkothassanak véleményt, mert előbb-utóbb mindenképpen megteszik, még akkor is, ha annak semmi köze a demokratikus véleménynyilvánításhoz.
Hozzászólások (50) , melyek közül a legfrissebbek:
Kedves Eszter! Szintén zenész? :)
Köszönöm, ezt érdemes volt elolvasni!
Szíves figyelmébe ajánlanám a politikusoknak, ha a jövőben még a színen kívánnak maradni!
Minden hozzászolonak ajánlom a FRANKFURTER ALLGEMEIN ZEITUNG mai kiadását és a hozzászolásokat a MAGYAR ÜGGYEL kapcsolatban!99% a mai Orbán kormány melett van és tudják és elitélik a volt "csokos, kommunista" huhogokat, söt EU ellenesek!Kosa Lajos Oslo p.s ez nyugat Europa álltalános véleménye a piszkos sajto és hazaárulok kampánya ellen!
Az egész párt-rendszert be kéne szüntetni.
Szavazzunk egyénekre, ne pártokra, és tartsuk szemmel őket.
Ha nem azt csinálják amit igértek, mehetnek vagy haza, vagy a börtönbe, attól függően mekkora gazemberek.
Itt az ideje megismertetni a politikusokat a felelősség fogalmával.
"és az új választási törvény révén jelen állás szerint egy narancssárgára festett lovat is megválasztanának a kedves választók"
Feltéve ha a törvénykezés és alkotmánymódosítások sodrásában, valamelyik kormánypárti előkiáltó Igen ordítással jóváhagyatja a képviselőikkel azt a választójogi passzust, mely szerint a fideszre leadott igen-szavazatként kell értékelni a kutyaugatást, és a lónyerítést is.
Lemaradt a szociális háló szétvagdosása,+az a lelkesítő eszme,hogy te itt nem lehetsz más: csak egy pénz-fejőgépre kötött 'kecske.És ha már horpad a homlokod az külön előny! Legalább lesz hová tenni az Alaptörvényt!D:)
('kecske=lelkecske)
Adamis, maga szintén hülye. Sose voltam vallásos, nem hogy fanatikus. Maga olyan fárasztó, mint egy kényszermunka, már végig sem olvasom a regényét, nem érdekel, már mondtam és befejeztem magával.
Kedves Eszter. Azért nem ajánlom fel a nyugdíjamat, mert nem vagyok olyan hülye, mint maga. És vagy tanuljon meg magyarul írni, vagy ha küldföldről írogat ide cseréljen klavit!
A választások előtt nem a mostani helyzetről volt szó akkor igértekm torony órát láncostól de sajnos cak a lánc maradt
Adamis Ivánnak!
Még mostanában is eszembe jutnak olyasmik amikkel a maszoposok élhettek volna pl. elképzeltem egy táblát amit a szocik a magasba emelnek a parlamentben.
"Orbán nem vált be, abbahagyni, MSZP"
Ez ugye a Királyhegyi-féle táviratra rímelne.
Jó móka lett volna, vagy lenne, de ezek reménytelenek.
Kedves Adamis Iván!
Kösz!
Kedves Teodora!
Nemigen tudok mit hozzátenni a mondandójához. Azt szoktam mondani, hogy a Fidesz fő történelmi bűne, hogy nekem egyszer is a "komcsikra" kellett szavaznom, a MASZOP történelmi bűne pedig az amit most élünk.
Rengeteget lamentáltam, hogy annyi magas labdát, mint amit a Fidesz feldobott, hogy nem lehett úgy lecsapni, hogy a kialakulhasson valami értelmes jobboldal? Persze a válasz egyszerű: egy MSZP-vel a hát mögött nem kell ellenzék sem. Ettől függetlenül GYF, mint vezető, menedzser - legalábbis ebben a leosztásban, ezen a pályán - csúnyán elhasalt, és a feladatra alkalmatlannak bizonyult. Abban is igazat adok magának, hogy mennyi humor forrása volt a Fidesz. Még néhány Kunczei humorral megáldott ember jó helyen, és vége. Csak ilyesmikre gondolok, például. K Igen, Járai Miniszter Úr, kedves Fónagy miniszter úr, parancsoljon Stumpf miniszter úr, ha már képviselőtársai ilyen vehemensen, habzó szájjal kommunistáznak, mihelyst néhány szóban vázolja MSZMP tagságának mozgatórugóit a párton belül betöltött, szerepét, azonnal, készséggel válaszolok a kérdéseére. És állandóan interpelláltam volna ezeket. És még annyi, de annyi lehetőség! Szerintem, Orbán legnagyobb mázlija, hogy Hofi épp jókor ment el. Hofival nem lenne itt most 2/3. Rajtuk és az egész eliten röhögne kart-karba öltve együtt az ország!
"Kedves Adamis Úr!
Ha már így hirtelen elöntötte a baloldali indulat és nekem esett, akkor felhomályosítom, nekem nincs szeretett pártom, Önnel ellentétben, én csak egy jobboldali érzelmű ember vagyok, aki jobb híján a Fideszre szavazott, de Önnel ellentétben sohasem fogok egyetlen baloldali pártra sem szavazni. Lehet, hogy többet nem fogok a Fideszre, mert Önnel ellentétben nem vagyok elvakult, akiből csak úgy fröcsög a baloldali gyűlölet és elvakultságában mindig baloldali szavazó marad bármi történik is mindhalálig. Én inkább nem megyek akkor szavazni, vagy másra szavazok, de aki nem baloldali.
Részletekben nem fogok Önnel most vitázni, gondoljon amit akar én is gondolok amit akarok, innentől kezdve pedig egy lófaszt, hogy az Ön szavával éljek."
Kedves Petrik Úr!
1,) Maga elsősorban nem jobboldali szavazó, hanem vallási fanatikus.(A kettőnek sokszor jelentős számosságú metszethalmaza van. Tény: ELvakult Orbán-fan millió körüli van, míg hasonló Gyurcsány-fan, talán 100-200 ezer.) Azt is mondhatnám, Maga bizonyos szempontból buta ember.
2.) Engem nem a baloldali hév ragadott el, hanem a tényekre oly érzéketlen, emberi ostobaság - mint szinte egytlen erre képes dolog - hozott kis sodromból.
3.) Én, bár olykor illettem Magát illetlen jelzőkkel, nem fröcsögtem, hanem időt, didaktikát nem sajnálva, érvekkel támasztottam alá - ha tetszik, tiszteltem meg Önt - azzal, ami minden értelmes ember számára szinte kezdettől világos volt, a kevésbé értelmesek számára hónapokkal ezelőtt kezdett világossá válni, a maga fajta vallási fanatikusok számára pedig - gyanítom - sose fog világossá válni. De tudja mit, a világ maga a halálcsillag, és összeesküdött a Szent Grál birtokosai, az Orbán-hívők ellen. AZért nem írom, hogy Mgayarország ellen, mert én egyáltalán nem csodálkozom a világ magatartásán, pláne, ismerve annak valóban kissé romlott működését. Csak ezt egy Orbán kaliberű Államférfinak is kellene.
4.) AZ Ön állításával ellentétben, én nem fogok minden körülmények közt baloldali pártra szavazni, pláne, hogy magamat inkább szociálisan érzékeny, nem politikai értelemben vett liberálisnak tartom. Kapaszkodjon meg, az első válsztáson még aFidesz és az SZDSZ közt vacilláltam. Én volnék a legboldogabb ember, ha mondjuk lenne egy Merekel vagy Sarkozy tónusú kvázi jobboldali pért, és ha jobban tetszene a programjuk, nyugodt szívvel szavaznék rájuk. A jól működő országokban, uram, ugyanis épp az a titok, hogy az összes fő eszme, a maga társadalmi súlyával képviselve van. Figyelmébe ajánlom az elmúlt3 németországi váasztási eredményeket: http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9metorsz%C3%A1g
A jobb- és a baloldal szinte mindig fej-fej mellett halad, most épp a bal nagyobb hátrányban, köszöhetően a szuperkoalíciónak, de lám, a liberálisok 15%-on! És Merkelt nem fogja hazaárulózni, strigázni hallani, meg fenyegetőzni, hogy egyenként vadászunk le benneteket. És még valami. Az a jobboldal maguknak egy liberlis fertő.
Hadd emlékeztessem egy újabb tényre: 2002-ben maga OV személyesenjelentette ki, hogy itt a múlt gonosz erői és a jó csap össze. Ennyit arról, honnan indul a gyűlölködés. Én nem utálom magát, mert hithű jobboldali, egyszerűen csak nem értem a vak kritikátlanságát, ami az intellektus bizonyos hiányára utal.
Én eszmékben hiszek, nem politikai alakulatokban.
Maga pedig, ha valóban, egyszerűen csak jobboldali lenne, és nem Orbán hívő, hát égne a képéről a bőr Viktora helyett, mint ahogy az enyém égett sokszor a MASZP-SZDSZ alatt. Ön azért nem vallja be, hogy Orbán-hívő, mert nagyobb ciki az ma már, mint annak idején vak GYF-hívőnek lenni.
5.) "Részletekben nem fogok Önnel most vitázni, gondoljon amit akar" - valóban nem fog, mert ahhoz érvekkel kellene rendelkeznie, azzal pedig Viktor nem látta el híveit e 18 hónap alatt. Az azelőttiek, meg már akkor is gázosak voltak, így lejárt szavatossággal pedig büdösek. "én is gondolok amit akarok, innentől kezdve pedig egy lófaszt, hogy az Ön szavával éljek." Ámen!
5+1) Idézzen nekem kérem egy intellektuálisan értékelhető, spontán nyilatkozatot Orbántól, amiben megvillan még nehezítésképp az önkrtitika, az önreflexió! Gyurcsány egy oltári nagy fasz, de ő ilyesmire olykor képes volt.
5+2) Ma az internet korában igazán nem lenne megterhelő számomra, eljuttatni Önnek egy hang - és képanyagokkal, hiteles forrásokkal telitűzdelt cyber-bokrétát elkészítenem Önnek illusztrálandó, ki mit ígért, mondott alig egy-két éve, és ebből mi lett, de ennek a Fidesz jóvoltából elkészülhet a napi változata is. Abból is kijön egy manyasszonyi csokor.
n.) Kedves öreg barátom, higgye el, időegység alatt ennyit még egyetlen párt sem hazudott, kamuzott, balfaszkodott, bénázott a cinizmus ilyen szédítő fokán, nemzeti szín marcipánnal leöntve. S ha ez a galeri bukik, nagyobbat bukik, mint GYF, mert ettől, magával az élen csodát vártak. Hát let is csoda! CSak nem pont ilyenre számítottak. Ezekhez képest a MASZOP dilettáns elkúró egylet volt, ez egy professzionális elkúró istálló!
5.)
T. Peter Pertik! Ha On ugy gondolja, hogy helyes volt bekebelezni az allampolgarok verejtekkel megtermelt penzet, mellyel a nyugdijukat akartak kiegesziteni, akkor miert nem ajanlja fel mindjart az allamnak az osszes vagyonat? Elvegre helyes volna, ha minden egyes forint az az allam zsebeben landolna nemigaz? Csakugy mint a komunizmusban!!! Ok is allamositottak eroszakkal, most ugyanezt teszi az Orban! Hajra csak ugy tovabb az ostobasag utjan Tisztelt vakbottyan Elvtars!!!
Szaz szazalekos igaza van az "Urasagod"-nak !Bizony ugyelni is kene a magyarnak hiszen szet-szedi sajat magat !Minden hazon beluli vitat nem kene a kulvilagba vinni !
... nem a Forint-ot kell "temposabban" rontani,hiszen annak nincs is ...es nem is lessz soha ... olyan erteke amire gondol a hazai ember mert most az "Uj"milliomosok azon törik az agyukat hogyan tudnak szetszedni darabokra a forintot,h.minnel többet haracsojanak maguknak !!!
Kedves Uraim!
Ha végig olvassák a nyilatkozataikat, vajon milyen következtetésre jutnak? Finoman szólva; a másik fél mindig helytelenül gondolkodik.
Ha ilyenek maradunk, mi magyarok fogjuk magunkat eltakarítani erről a földről.
Soha nem azt kell nézni ami szétválaszt, hanem azt ami közös bennünk, és a jövőnket e közös érték mentén kell kibontani.
A megosztottsághoz valakiknek komoly érdeke fűződik, mert míg mi marakodunk, Ők könnyedén halásznak a zavarosban!
Ha nem marakodnánk, könnyedén letudnánk őket fülelni!
Magyar a magyarnak ne vájja ki a szemét. Figyeljünk egymás értékeire, és ne a hibát keressük!
Aki hibázott, az anélkül is tudja a hibáját, ha nem vágom a fejéhez naponta.
Olyan pártot várok, amely mindkét oldalból csak az értéket veszi át, nem versenyre hanem együttműködésre törekszik, és olyan pártelnököt, aki az egóját a nemzet érdekében félre tudja tenni, és tényleg szolgál, s nem uralkodik.
Kedves Adamis Úr!
Ha már így hirtelen elöntötte a baloldali indulat és nekem esett, akkor felhomályosítom, nekem nincs szeretett pártom, Önnel ellentétben, én csak egy jobboldali érzelmű ember vagyok, aki jobb híján a Fideszre szavazott, de Önnel ellentétben sohasem fogok egyetlen baloldali pártra sem szavazni. Lehet, hogy többet nem fogok a Fideszre, mert Önnel ellentétben nem vagyok elvakult, akiből csak úgy fröcsög a baloldali gyűlölet és elvakultságában mindig baloldali szavazó marad bármi történik is mindhalálig. Én inkább nem megyek akkor szavazni, vagy másra szavazok, de aki nem baloldali.
Részletekben nem fogok Önnel most vitázni, gondoljon amit akar én is gondolok amit akarok, innentől kezdve pedig egy lófaszt, hogy az Ön szavával éljek.
Hiába! Sportnemzet vagyunk, "sportos" vezetőkkel. Természetes, hogy rekordokra törünk. Ebből is kijut bőven. Sikert, sikerre halmozunk. Hiszen a negatív rekord is rekord. Hogy nem egyszer fordítva ülünk a lóra. Istenem! Ez mással is előfordulhat. Hát nem tudunk mi már semminek sem örülni? Talán, ha esetleg leszállnánk a magas lóról?
Kedves Adamis Iván!
Olyan szép hosszút írt, hogy az embernek kedve támad válaszolni rá. Lényegileg egyetértek, csak némi kiegészítést fűznék hozzá.
Ami a Gyurcsány vesszőfutását illeti, hát pont ez jelezte a tehetségtelenségének egyik aspektusát, hogy nem találta meg a fidesz retorikájának ellenszerét. Pedig meg lehetett volna.Nem voltak a fiúk olyan zseniálisak....
Ki lehetett volna pukkasztani a baromságaikat, ki lehetett volna nevetni és nevettetni őket. Ehhez azonban olyan feltételekre lett volna szükség amelyek - főként Gyurcsány hibájából - nem álltak rendelkezésre. Gyurcsány mögött nem állt ott kőfalként az MSZP - hát hogy is tett volna ilyent amikor Gy. kedvenc szokása volt a saját pártját úton útfélen simfölni a nyilvánosság előtt.
Az SZDSZ is bele-bele rúgott Gyurcsányba és a szocikba, hol okkal, hol ok nélkül, bár a koala partner nyilvános anyázása nálam a főbűnök közé tartozik.
Gyurcsány lelkileg megroggyanva, önbizalomhiányos állapotban és a kellő értelmi képesség nélkül sodródott egészen addig amíg Bajnai meg nem érkezett és csöndben, halkan neki nem állt rendbe hozni azt amivel Gy. nem volt képes megbirkózni.
Kedves Petrik Péter!
Kerülni akarván a személyeskedés látszatát is, inkább nem kísérlem meg kitalálni, miért is esik Önnél 0,0000001 g-vel a tantusz. Azaz, miért csúsztat, miért nem arról beszél, mairől valóban szó van.
Mert nem arróé, a jobboldali folklórban közkeletű kérdésről van itten nagyba' szó, hogy hínnye, mikor nem köllött a segély (hitel), akkor az vó a baj, most meg mán, hogy köll, az a baj! A fene tud eligazodni ezeken a büdöslábú nemzetrontó libibolsikon, ugye!?
Tudja meg az Úr, hogy, még én, a meglehetősen nem jobboldali, is - tudván, hogy szeretni ezt a bandát a nemzetieskedő, patetikus, de közben végtelenül cinikus és álnok retorikájuk, szimbolikus cselekedeteik okán szeretni sose fogom - de, még én is, még is, bíztam az igazán lényegis sorskérdések (GAZDASÁG, nagy ellátó-, elosztórendszerek, pénzszivattyúk, stb) területén valamifajta profizmusban, pragmatizmusban, józan logikában. Na persze nem azért, mert az Uraktól/Úrfiaktól valami megvilágosodásfélét reméltem, pusztán arra gondoltam, végignézve, asszisztálva, sokszor előmozdítva GYurcsányék vesszőfutását, közben folyamatosan "osztva az észt", hangoztatva, mennyire fel vannak készülve a kormányzás árvételére (a hataloméra volta felkészülve, mint kiderült.), tényleg azt gondoltam, hogy az "eszük egy része észhaz tér" - egyszerűen, mert az MSZP és saját maguk ellenzékisége után NEM MARAD MÁS VÁLASZTÁSUK.
Tisztelt Uram, mint bizonyár Ön is tapasztalta, szeretett szervezete nem tért észhez még részben sem, nem láttak be semmit, és ÉPP AZT GONDOLTÁK: van más választásuk.
Hivatkozva azóta rombadőlt reményeimre, ha az első pillanattól kezdve, a megfelelő prioritásokat felállítcva, tervszerű, pragmatikus gazdsagágpolitikát, és ezzel helyzetünkből addóan, mértéktartó, egyenes külpolitikát - vagy annak legalább a szándékát látom - érthetően kibontva, és nem csak én, hanem minden honfitársam, minden nemzet, akiktől függünk, akkor bizony mind e felsoroltak sokkal elnézőbbek vagyunk a kormány magatartásával szemben. PÉlda. Ha másfél éve leülünk az IMF-fel, leteszünk nekik egy programot, elemzés az asztalra, melynek alapján azt mondjuk, köszönjük, a szándékot, de egyelőre úgy gondoljuk, a piacról is tudjuk finanszírozni magunkat, ellenben a világpolitikai helyzet változásával, ez változhat, emel fővel köszönhettünk volna el. Majd - hangsúlyozva, hogy minden ,a transzparens tervesk szerinti erőfeszítéseink ellenére - a geopolitikai helyzet máskénti alakulása következtében, mégis szükségünk támad némi áthidaló jitelre, akkor:
1.) a kutya nem kérte volna esm itthon sem külföldön kárörvendően számon, hogy na mi van, mégse olyan büdös az IMF? (De uram, emlékszik ugye Ön is, az ominózust 3 nappal megelőző Matolcsy níilatkozatra, mely szerint, kifejezetten az IMF ellen hangoljuk a politikánkat?)
2.) Nem kellett volna szégyenteljes, sunyi módon a hivatalos tájékoztatás emgküldése előtt laphírré degradálni a bejelentést, majd végignézni a sok Fideszes honatyát, ahogy a kamerát kerülve tekintetével, próbálnak elosonni. ÉS nem kellett volna végigszenvedni szóvivőcsapatunk virtuális-valósaág magyarázatát.
3.) Az IMF sem tekintette volna jogos sérelemnek, és valószínűleg, kedvező feltételekkel, MÁR meglenne a megállapodás.
Borítsak le még Ön elé, kedves Fidesz szavazó még egy-két platós IFA-nyi hasonlóságot, vagy kezdi kapiskálni, mi is a nem hívő honfitársaink és a világnak problémája például az IMF-hiellel vagy úgy általában a Fidesz-politikával?
Még egy kiegészítés, miért SCI-FI kategória, még a fentiekben felvetett rózsás kép is. Sajnos, az értelmes politizálás lehetősége már az első nap elbukott, amikor kiderült, mik is volnának a Fidesz-gazdaságpolitika fundamnetumai. Numero Uno. Az egykulcsostól felpörgő gazdaság, beinduló fogyasztás, ami egy-két év alatt növekedési pályára lövi az országot. Illetve az üzenet, hogy azzal, úgy bevezetve (ezen a hangsúly), mindenki jól jár. Mindkettőtől, mindenki jó előre megmondta, nem fog működni. Mindenki ki tudta számolni. CSak Matolcsy nem. A növekedés helyett viszont azonnal lett egy akkora 5-600 milliárdos luk, ami a Titanicot 3 mp-en belül a fenékre küldi. És itt meg is állhatnánk.
Innentől lehetett tudni, ez a geleri kész. És ekkor voltak, akik azt hajtogatták, hogy dehát, még csak alig pár hónapja, jár nekik is az egy év, stb. Plasztikus példa: hA tudjuk, hogy Pestről Zalaegerszegre tartunk, mondjuk 2,5 órával tervezve, majd a sofőrünk elindul az M3-ason Nyíregynek...egy óra múlva, tuti azt mondom neki, hogy még alig egy órája megyünk csak, adok még neki másfelet, hátha odaérünk időben? (Nyíregyre tényleg, Csak Egerszeg vót a cél.)
Azér kicsit folytassuk. A soha be nem indult növekedéstől a luk sosem tudott befótozni. A gond, hogy még átmnetei terv sem volt arra, mi lesz addig, amig - na jó, na jó felpörög - de a víz ettől nem ömlik be lassabban.
Hát ekkor jött a talált hajófoltozó szett: a MANYUP.
És el is érkeztünk a következő, rettenetesen cinikus, ám tipikus Fideszes húzásig. Ez a lépés ugy később (egyéb vetületektől eltekintve), úgy "lett kommunikálva", mint átfogó nyugdíjreform. (Melyről maga OVI ismerte ele Ma reggelben 2010 februárjában, hogy nem foglalkoznak vele). Tisztelt Uram! A lófaszt! Ez a gombhoz a kabát tipikus esete. ELŐSZÖR köllött a rengeteg pénz, de nagyon, AZTÁN gyártott a központi ideológiagyár hozzá szép központi ideológiát. Neve: Nyugdíjreform. (És, hogy mégjobban megzavarjam, nem is tartottam feltétlen ördögtől valónak A MANYUP rendszer átalakításaát. Ami tavaly még egyetlen Fidesz politikus szemét sem szúrta, hogy én maradt MANYUPOS, bár ugyanúgy befizetem a 24%-ot, mint Maga, mégsem részesülök, először csak egy, majd 2-3, majd 1000 évre állami nyugdíjban, ideén hirtalen igazságtalanná vált Matolcsy Úrnak is.
Tisztelet Uram! Lassan ékzdi érteni, mi a baj Szíve válazstottjával? Hol tart a tantusz? Harmadúton?
Ugyan, ugyan. Eltolcsy miniszer szándéka az volt, hogy belépjünk az Eu övezetbe. Csak a sorrend sikerült rosszul, mert ha az árakat nézzük (euroban), nem is állnak olyan rosszul a dolgok. Igaz, az üzemanyag euban számolt árának csökkenése miatt muszáj lesz a jövőben a forintot tempósabban rontani.
A választási győzelemhez az is kellett /egy kis ideig/
Én csak kaptam, - mint maga a 13. havi fizetését, meg az egészségügyiek az 50 %os bérfejlesztést, - nem adtam.
Kedves Petrik Péter!
A 13. havi nyugdíjnak gondolom, nagyon örült. Akkor biztos nem gondolt rá, hogy emiatt is eladósodik a Köztársaság.
Én a Gyurcsány kormány alatt is csak a fidesz és a TASZ miatt éreztem rosszul magam
Kedves Hírolvasó!
Először is én már nyugdíjas vagyok. Lehet, hogy az én nyugdíjamat Ön fizeti az Ön szülei nyugdíját meg az én fiaim fizetik. Én meg fizettem mondjuk Aczél György, vagy apró Antal nyugdíját. Ez így érthető ugye?
Az hogy a kormány most Amerikában térdepel segítségért? Amíg nem kért a segélyből az volt a baj, most hogy kér, most az a baj? Ha nem folyamodunk az IMF-hez, lehet, hogy jön az államcsőd, ha igen akkor meg jön az általuk követelt megszorítás. Akkor melyik legyen?
Különösen szimpatikus Klárika kommentje, aki olyan nagyon szurkol, hogy ne legyen megállapodás, omoljunk össze, aztán majd megint jönnek ők és folytatják azt, amit az elmúlt 8 évben csináltak.
Peter Petrik.
Hát hozamot azt én is kaptam. De mint tudjuk, ha egy pénzügyi szerződést a lejárta előtt felrúgunk (mondjuk politikai nyomásra), akkor a kilépő nem jár jól.
Kötelezettség? Elméletileg mindenki azt kapja nyugdíjra amit gyűjtött. Gyakorlatilag persze a fizetésem járadékát osztják szét a jelenkor nyugdíjasai között. Az előző kormányok bevállalták, ennek következményeit (igen a fidesz is), aztán jött egy saller Brüsszelből és nagy mellénnyel elfüstölték.
Hagyjuk, hogy ki minek ül föl, remélem Ön elégedett lesz a majd nyugdíjával. Remélem a mai szociknak írmagja sem marad 30 év múlva, mindemellett az ön által támogatott kormány saját baklövései miatt most éppen hitelért térdel Washingtonban. Hű de "helyes"!
Nagyon remélem, hogy ennek az ámokfutásnak nagyon hamar vége lesz, azzal, hogy az IMF nem tárgyal Fellegivel, vagy olyan kritériumokat ír elő amit a kedves vezér súgói nem tudnak betartani. Akkor azután Orbán és 2/3-a mehet a levesbe, de előbb a Markóba, de csak is rabszáron vezetve, majd akkor meglátjuk, milyen érzés fogja eltölteni szívüket. Remélem, meg jön az eszük és ezt a sok baromságot, amit 2010. májusa óta tesznek rendbe hozzák, vagy tényleg utilapú lesz a vége, én csak reménykedni tudok az utóbbiban.
Ki a népszerűbb politikus: Caesar vagy Brutus?
Egyértelműen Caesar, a centrális erőtér harcosa az.
Ha az EU átmegy Brutusba, Caesar mennybe megy!
Hírolvasó! Amit Ö ír, az egyszerűen nem igaz,de hát sejtem honnan ír. Sőt, az egyik fiam még örült is neki, mert kapott valami hozamot, amit az állami befizetés után sose kapna meg. Megismétlem, takarékoskodni az után kell, hogy leróttuk az állami kötelezvényünket és nem helyette. Az intézkedés igen is helye s volt és ha magának úgy tetszik,m akkor tapsolok hozzá. Az egy más kérdés, hogy ezt a pénzt mire fordították, azonban a pótlására nem kell külső forrásokat igénybe venni. Azonban annak csak maga ül fel, hogy majd 30 év múlva az állam nem tud nyugdíjat fizetni. Majd jön egy újabb szocialista kormány és felvesz óriási hiteleket újból eladósítva az országot és majd fizeti a nyugdíjakat. Az intézkedés helyes volt.
Péter Petrik a magánnyugdíj pénztárat azért vezették be, mert demográfiai okokból és politikai tisztán látásból világos lett még Pufajkás Nemszeretem a vizet H Gyulának is, hogy érdemes a dolgozóknak a nyugdíjuk legalább felét saját erőből megteremteni.
Hogy ez az öngondoskodás mennyire hiánycikk hazánkban azt most inkább hagyjuk.
Ön szerint helyesen ellopták az összegyűlt pénz jelentősebb részét. Elköltötték büszkén (talán még helyesen is!) államadósság csökkentésre, majd gazdaságpolitikájuk miatt ez államadósság a törlesztés előtti szint FÖLÉ emelkedett.
Így igaz, hogy nem lopták a pénzünket hanem MEGSEMMISíTETTÉK!
Ön ehhez tapsol!
Produkció Direktrossz: Ha elolvastad a szöveget, akkor tudod a választ a kérdésedre. Ha nem, akkor az előbb olvas, utána ír szubrutin alkalmazását javaslom a jövőben.
Péter Petrik:
ha az a pénz a mi számláinkon landolt volna talán elfogadható lenne az érvelésed, azonban viktor és gyuri a mol-al eltőzsdézte és több százmilliárdos hiányt termelt...
A nyugdíj pénz az nem ellopás, hanem egy nagyon helyes döntés. Az lopta el, aki /a Maszop tette kötelezővé/ ezt a megtakarítását kivonta az állami, szolidarítási elven alapuló Társadalombiztosítási rendszerből és ennek pótlására Qrva magas kamattal hiteleket kellett felvenni. Először mindenki tegyen eleget az állami kötelezettségének, aztán magán számlán még takarékoskodjon ha tud. Az intézkedés helyes volt!
apu1975: Matolcsy a végleges hiánycél bejelentése előtt két héttel módosította (újra felfelé) a hiánycélt, ami azt jelenti, hogy két hétre sem tudja felmérni az ország folyamatait. Bokros idejében emlékszem egy évre látták előra a folyamatokat a normál, 3%-os hibahatáron belül.
De ez Matolcsy sokadik húzása, amivel nep mint nap bizonyítja alkalmatlanságát, ahogy főnöke is azzal, hogy nem rúgta már rég ki.
A Bajnaizáson tényleg röhögünk, mert 2010-ben már növekedés volt, 2009-ben pedig fél EU recesszióban volt a világválság miatt, bár ezt fideszesek soha nem hajlandóak meghallani. Őket minősíti.
És semmiféle Bajnaizás nem cáfolja, hogy 2010-ben azért nem szállt el a hiány, mert ellopták 12 év megtakarításait. Igen, azokat, amikhez a szocik nem nyúltak hozzá (he tették volna, jobbos hisztéria lett volna, joggal), sőt a válság közepén is tartották, amiket mint egy nagy arannyal teli ládát, itt hagytak a fidesznek, amelyik aztán képes volt, mint Rodolfó, eltüntetni fél év alatt nyomtalanul.
Az új választási törvény pedig egyszerűen nem a nép akaratát tükrözi, a Fidesznek kedvező határokat húztak, a fideszes szavazatok így többet fognak érni, a nem fideszesek meg kevesebbet. Ez a választási törvénybe foglalt intézményesített választási csalás. Mintha az olimpián egyik úszó 20 méter előnnyel indulhatna, a többi úszónak meg a derekára lenne kötve egy zsák tégla, oszt ússzon ahogy tud.
Végezetül az országot csődközeli állapotba vezető, a demokráciát pártállammá züllesztő kormány a magyar érdekek ellen dolgozik.
Ez egy nagyon jó írás. SubRosának annyit a felsorolásból kifelejtette a szocpol megszüntetését és biztos volt még más is.
apu1975
de, jóember, ellopni a nyugdíjpénzt és különadóztatni nem lehet a végletekig. ez nem gazdaságpolitika csak a fideszes bírkák veszik be ezt a maszlagot.
A banki adót és a telekomadót is mi szívjuk a felemelt díjak miatt, illetve amikor majd az eu-s döntések miatt vissza kell fizetni...de akkor a nagy vezír már héthatáron túl lesz és jót röhög
SubRosa:
A tények makacs dolgok. Bajnai maradéktalanul végrehajtotta az IMF lakossági megszorításokra vonatkozó követeléseit: és 4% fölötti hiányt produkált, recesszióval. Orbán megadóztatta a bank-, energia-, és telekomszektort, államosította a magánynyugdíjpéztárokat - és 3% alatti hiányt produkált, minimális növekedéssel.
Lehet terelni, sírni ezen meg azon, de bizony a tényeken ez nem változtat.
Nem kell bántani az Igaz Magyarok kormányát!
Totálisan sértő ez az erdélyi, fel,és alvidéken
élő magukat végre MAGYARNAK érző ÚJ POLGÁRTÁRSAINKNAK!
Részemről inkább szégyelem, ezt a széthúzó gyűlölködő
a másiknak inkább gáncsot vető irigy népséget!
Ha tudnék: MENEKÜLNÉK!! Sajnos a balsors ideköt!
"Igen. Úgy. Míg akkor, amikor a Minden Szempontból Libátlan Gordon szolgaian lefutatta az IMF programját, befagyasztotta közszféra béreit, megszüntette a 13. havi jutattást és nyugdíjat, csökkentette a gyest, a táppénzt, a családi pótlékokat, megvágta a tömegközlekedés támogatását és az agrártámogatásokat - nos, akkor háromszor módosított hiánycélt sem sikerült tartani, 3% alatti helyett 4% fölötti volt. És recesszió. Lehet röhögni.
Igen. Úgy. Míg akkor, amikor a Minden Szempontból Libátlan Gordon szolgaian lefutatta az IMF programját, befagyasztotta közszféra béreit, megszüntette a 13. havi jutattást és nyugdíjat, csökkentette a gyest, a táppénzt, a családi pótlékokat, megvágta a tömegközlekedés támogatását és az agrártámogatásokat - nos, akkor háromszor módosított hiánycélt sem sikerült tartani, 3% alatti helyett 4% fölötti volt. És recesszió. Lehet röhögni."
ne dobáljon ilyen magas labdákat.
Most csodagyuri hálás ténykedése miatt, a bkv a csőd szélén áll, akik keveset keresnek 15.000-20.000 forinot veszítettek a szupi alkotmányosan rögzíttett egykulcs miatt, a rokkant-szolgálati nyugdíjat eltörölték stb. stb.
No de Stemler efftáls, a Nemzetközi Szocialista Hergelés mivel jobb? Mennyivel kevésbé kártékony?
""És ezzel csatlakozásunk óta első ízben megmaradni a maastrichti kritérium alatt, ugyebár."
:))))
úgy, hogy ellopták a nyugdíjpénzeket, különadók stb. stb."
Igen. Úgy. Míg akkor, amikor a Minden Szempontból Libátlan Gordon szolgaian lefutatta az IMF programját, befagyasztotta közszféra béreit, megszüntette a 13. havi jutattást és nyugdíjat, csökkentette a gyest, a táppénzt, a családi pótlékokat, megvágta a tömegközlekedés támogatását és az agrártámogatásokat - nos, akkor háromszor módosított hiánycélt sem sikerült tartani, 3% alatti helyett 4% fölötti volt. És recesszió. Lehet röhögni.
"Kedves apu1975, a fenti szöveg ugye épp arról szól, hogy meddig utálják sokkal hevesebben a hatalom előző birtokosait, mint a mostaniakat."
Azt nem tudom, nincs kristálygömböm. De most kétségtelenül jobban utálják, és az elmúlt két évben nyoma sem volt bármiféle arányváltozásnak ebben.
teodora
emúttnyócév-emúttnyócév-emúttnyócév..........
"És ezzel csatlakozásunk óta első ízben megmaradni a maastrichti kritérium alatt, ugyebár."
:))))
úgy, hogy ellopták a nyugdíjpénzeket, különadók stb. stb.
ford fairlane szavaival: Ilyen gazdaságpolitikusok minden bokorban teremnek...
:)Nagyszerű írás, minden mondatával egyetértek.
Tiszta mázli, hogy a nyavalyás maszop és a hasonszőrű Gyurcsány mellett ott volt - égbekiáltó ellentétként a fantasztikus, mindenkit lenyűgöző SZDSZ.
Amely párt eszméletlen sikereket ért el, munkássága lenyűgözte a népeket szerte,s szana.
Kóka, Magyar, Horn, Horváth Ágica....e nevek máig fényesen ragyognak hazánk egén.
Ah, SZDSZ...!
Gyöngyök a cocák között!
Kedves apu1975, a fenti szöveg ugye épp arról szól, hogy meddig utálják sokkal hevesebben a hatalom előző birtokosait, mint a mostaniakat. A minél minőségibb összeesküvés-elméletek kiötlése érdekében Philip K. Dick életművének tanulmányozását javaslom.
http://7torony.hu/content.php?c=42194
"Nemzetgazdasági Minisztériumunk emberfeletti teljesítménye eredményeképpen 10 százalékkal sikerült túlszárnyalni az éves hiánycélt"
És ezzel csatlakozásunk óta első ízben megmaradni a maastrichti kritérium alatt, ugyebár.
"és az új választási törvény révén jelen állás szerint egy narancssárgára festett lovat is megválasztanának a kedves választók"
Az új választási törvény éppenséggel egy minimális többséget is jobban jutalmaz, mint a régi. Stemler Miklós tartóinak épp ez a fő baja: még egy minimális többségre sincs az égvilágon semmi esélyük, olyan (demokratikus) választási rendszert pedig még nem sikerült kitalálni, ahol a szavazatok egyharmadával meg lehet verni a szavazatok kétharmadát.
Nem azért választanának meg egy narancssárga lovat is, mert a választási törvény ilyen, vagy lyan, hanem azért, mert a stemmlermiklósok minden igyekezet dacára az emberek továbbra is sokkal hevesebben utálják a gazdáit, mint a kormányt.