hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

Lázár, te mekkora tahó vagy!

45961 218

Bárki bármit is gondol Schiffer Andrásról, azt nem vitathatja el tőle, hogy mostani pozíciója saját teljesítményének eredménye. Ellenben Lázár Jánossal, aki mindig csak egy nagy segget látott. Különös gusztussal kiválasztotta a következőt, s rajtaütésszerűen beleomlott.

Egy szokásos hétfőn az LMP ott pöcsölt a Parlamentben. Képviselőik szöszmötöltek az előterjesztések fölött, jogászkodtak, protestáltak, mintha az egésznek lenne bármi értelme. A jövedékiadó-emelésről szóló záróvita során Schiffer András, LMP-s frakcióvezető például azt tette szóvá, hogy a kormánytöbbség percekkel a végszavazás előtt módosító javaslatokkal kívánja átírni az eredeti tervezetet. Ami az elmúlt másfél év jogi ámokfutása után tényleg olyan, mint azt nehezményezni, hogy valaki odaszarik az illegális pöcegödör tetejére.

Hasonlóan lényeglátó és arányos volt a söripari-lobbi törvénymódosító képességének boncolgatása. Egy kis lobbizás fölemlegetése csekélységnek tűnik, amikor kifejezetten haverok gazdasági érdekeire szabnak törvényeket, rapidmódon kerülnek magáncégek kormányközeli erős emberekhez, és teljes üzletágakat terelnek baráti érdekeltségi körbe. Magyarán elég sajátosan különítik el a magánvagyonokat a közvagyontól, már attól, ami még ez utóbbiból megmaradt, mert e téren az előző garnitúra is igen kreatívnak mutatkozott.

hirdetés

Annak ellenére, hogy ők különbejáratú közpénzügyi államtitkárral is rendelkeztek Keller László személyében, aki bokros teendői közepette csupán olyasmik vizsgálatára nem ért rá, hogy miből is épített magának palotát Boldvai László, vagy, hogy miként gazdagodott egyfolytában Kapolyi László, na meg, hogy ki is az a Puch László. Egy a tábor, sok a László.

De ennek immár vége, az új kurzus leghűségesebb támogatói fölszabadító érzésként élik meg, hogy végre az övéik lopják el a pénzüket. A rajongók hiszékenysége a rendszer cinizmusának éltetője, így Lázár János, a Fidesz parlamenti ökle is kellő magabiztossággal utasíthatta vissza Schiffer célozgatásait, egyszersmind megvádolta mindenfélével, amivel újabban az ellenzéket ilyenkor vádolni szokás. Schiffer nem hagyta annyiban a dolgot, s arra kérte fideszes kollégáját, hogy ne alkalmazza „azt a bolsevik típusú érvelést, hogy mindenki, aki vele ért egyet, a világos oldalon áll, mindenki, aki a másik oldalon van, az a sötét oldal”.

*

És ekkor ismételten szólásra emelkedett Lázár János, azazhogy cafrangos szitkokkal mosta büdös száját, mikor is arra emlékeztette Schiffert, hogy a teremben ülők közül (beleértve a szocialistákat is) egyedül ő rendelkezhet tapasztalatokkal a bolsevik mentalitást illetően, mégpedig családi alapon. Schiffer rácáfolva a pszeudóbolsevikok felsőbbrendűségéről szóló sztereotípiákra, kihagyta az adekvát választ, mely úgy hangzott volna, hogy szép öcsém, be nagy kár, hogy apád paraszt volt, s te is az maradtál, ehelyett erkölcsi mélységekről kezdett értekezni.

Mi nem vagyunk ilyen nagyvonalúak. Lázár János ez esetben nem egyszerűen büdösbunkó volt, ami természete és különleges ismertetőjegye neki, hanem az újfideszes gátlástalanság megtestesítője. Vannak irtózatos gecik, ugyebár.
Ezek az irtózatos gecik éppenséggel konzervatívnak hazudják magukat, és csentek valahonnét egy háromrészes öltönyt (nagyestélyit, kiskosztümöt), de mit sem sejtenek a kultúrlények közötti érintkezés minimális feltételeiről. E követelmények – ezt az alant majd megjelenő lelkes kritikusaink kedvéért szögezzük le – véletlenül sem azt írják elő, hogy az ember nem lehet bárdolatlan, adott esetben a helyzethez illően alpári, hanem, hogy bizonyos határokat nem lép át még akkor sem, ha érdekei úgy diktálják. Nem egyszerűen viselkedési formák elsajátításáról van szó, nem tánc- és illemtani probléma ez, hanem jellembéli. Aki a söpredék lelki, szellemi igényeit kívánja kielégíteni, maga is a söpredék közé tartozik. Márpedig aki származási alapon bélyegez meg másokat, az a söpredéknek zenél.

A különös az, hogy Lázár János hívei és játszópajtásai máskor milyen őszintén képesek fölháborodni a hasonló megbélyegzéseken. A szalonfideszes Mandiner jegyzetírója is Kertész Ákos agyrohamával állítja párhuzamba a Parlamentben történteket, lapja nevében hozzátéve, hogy „természetesen közel sem tartjuk azonos súlyúnak a két ügyet”, de egyáltalán nem akarják tagadni azt a tényt, hogy „Lázár is stigmatizál”. Ő is. Mi sem tartjuk azonos súlyúnak a két ügyet: egy író esetében végső soron magánfontosságú – esetleg irodalomkritikai – kérdés, hogy mikor hülyül meg, de az, hogy a brutális túlsúlyban lévő kormánypárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője egy gazember, alighanem közügy.

Egyébként fölkészülhetünk arra, hogy innentől minden galádság el lesz intézve, de legalábbis elrelativizálva egy kiadós kertészezéssel, köszi, Ákos! Illetve, lehet, hogy ez a köszönet félrement, és – bár nem a témába vág, de ne menjünk el mellette szó nélkül – hálánkkal mást kell üldöznünk. Egy közel nyolcvanéves, megkeseredett öregembernek nem kötelező a topon lennie, de azért van a szerkesztő, hogy ha az előbbi vad, embertelen és ízléstelen szöveget állít elő, akkor amaz szóljon, hogy ezt azért mégse, már csak az életmű megóvása miatt se. Ám a gyurcsányista emigráció jeles alakja, az Amerikai Népszava főszerkesztője, Bartus László kapva-kap minden ilyen alkalmon, sőt rá is pakol egy lapáttal, mert neki szabad kollektív érzékenységben tapicskolni, tehetség, humor és megoldási javaslat nélkül nemzeti frusztrációkat bolygatni, majd jól megsértődni a nagyszerűségét értékelni képtelen népre. Ő és itthon ragadt barátai észre sem veszik, hogy magatartásuk milyen mértékben járult hozzá a most uralmon lévők jellemfejlődéséhez, ha e torzulást nevezhetjük így.

Persze ez csöppet sem mentség a lázári trolltempóra, már csak azért sem, mert Lázárral kapcsolatban nem beszélhetünk véletlen elszólásról. A hódmezővásárhelyi közgyűlésben egyszer már vitát generált az egyik baloldali képviselő apjának nyilas múltjáról – szóval, képes ő ezt előadni minden helyen, bármely napszakban, súgógép és lélegzetvétel nélkül.

Hiba volna továbbá a Lázár-fölszólalást önmagában értékelni, és most nem a csőcseléksajtó évek óta tartó, családi kapcsolatokat sem kímélő – és úgy általában semmit sem kímélő – hadjáratára kell gondolni. Elég olyan apróságra fölhívni a figyelmet, hogy ez a kormány az, amelyik reaktiválta Grezsa Ferencet. Nevét már elfedte a jótékony idő, sőt, sokan soha nem is hallották azt, ám műve széles körben terjedt el, s a mai napig itt él velünk. Ő írta a rendszerváltás hajnalán az „Apák és fiúk” című pamfletet az akkori szabad demokrata vezetők lejáratása céljából. A vaskos hazugságokat, eszméletlen képtelenségeket és olyan elmés megfigyeléseket, mint, hogy aki zsidó, annak már a szülei is zsidók voltak, tartalmazó mestermű nagyot taszított a dagonya felé közéletünkön.

Most, hogy már fejtetőig merültünk a dagonyában, előszedték Grezsát is valamiféle drogpolitikai izé területén sertepertélni, de ha rosszabbra fordulnak a dolgok, igénybe fogják venni a családfakutatás terén szerzett szaktudását is.

*

Szükség is lesz rá. Mivel a történelmileg túlképzett Lázár János finoman szólva is mellétalált a családi alapú bolsevikozással. A megidézett dédapa, a baloldali (értsd: kommunistabarát) szocdem Szakasits Árpád politikai pályafutása ugyan a méltányolható szint alatt van, de történetesen éppen a bolsevikok tartóztatták le. Amikor ő és veje, Schiffer Pál börtönben ült, ifjú törtetők – ha volt bennük elég alkalmazkodási készség, s nem volt bennük semmi könyörület – építgettek szédületes karriereket. Amúgy kockáról-kockára.

S itt jutunk el oda, hogy tegyünk még egy összehasonlítást. Bárki bármit is gondol Schiffer Andrásról, avagy politikájának egyszerre doktrinér és inkonzisztens voltáról, azt nem vitathatja el tőle, hogy mostani pozíciója saját teljesítményének eredménye. Nem egy meglévő ranglétrán kapaszkodott fölfele, hanem a semmiből hozott létre pártot. Fáradhatatlanul és ismerőseit nem kicsit megterhelő módon szervezett, szerepelt, apró szubkultúrákat fércelt össze, reménytelen ügyeket képviselt, és futott, telefonált, és szőtte álmát, mint színes fonált. Ellenben Lázár Jánossal, aki mindig csak egy nagy segget látott. Különös gusztussal kiválasztotta a következőt, s rajtaütésszerűen beleomlott. Elismerésünket legfeljebb azzal vívhatja ki, hogy sohasem vétette el a célt.

Hozzászólások (218) , melyek közül a legfrissebbek:

bakter007

Ez a géza gyerek talán már elfelejtette, hogy a fidesznyikok között mennyi olyan ücsörög, akiknek a felmenői komcsibbak voltak a komcsiknál...?)
Pl Nagypolgári Pokorni úr, akinek az áldás elmondása után a vasárnapi ebédnél a papa elfelejtette elmesélni, hogy ő bizony pufajkás volt)
Azok a bizonyos csontvázak amikről a fidesz szócsövei beszélnek, lehet hogy náluk többen vannak a szekrénybe?)
Lázár ékes példája, hogy egyes fidesznyikok a hatalomért bármit megtenne. És sajnos a mai magyarországon meg is lehet, hiszen a média egy meghunyászkodott kiskutya, aki nem meri szembesíteni a fidesz vezetőket a múltban tett kijelentéseikkel.

botond

Lázár olyan mint Orbán lételeme a hazugság humbaba szöveg.

botond

Lázár olyan mint Orbán lételeme a hazugság humbaba szöveg.

evacica

Lázár Orbán szócsöve, ez a fideszes stylus, nem tudnak mást adni csak mi lényegük! A "Főnök"meg büszke "kulturált, okos" beosztotjaira.Ilyenek vagyunk mi" igazi magyarok"oszt jonaot

FENTE LEVENTE

Én nem akarok senkit hitegetni,korbáccsal talpon ütögetni,mert nem látom értelmét,hogy emberek sérelmét bosszúnak szomja nyomja megtorlásba?

Akibe jó poénok vannak és onnét kiszivárogva hatnak,annak nem kell eladnia az édesanyját.Az ember nyelvében viseli a véres kardját,s ha úgy hozza helyzet önként magába a mélybe benyeli?

Csak egy intés,csettintés,és semmi legyintés,vagy mondjuk egy megintés a másik irányába annak hiányába,hogy ember fogja magát vissza,ha túlzásba víve az élet borát issza?

Drapedro

Önről - többek között - a következőket állította a hírszerző:

"Bartus László kapva-kap minden ilyen alkalmon, sőt rá is pakol egy lapáttal, mert neki szabad kollektív érzékenységben tapicskolni, tehetség, humor és megoldási javaslat nélkül nemzeti frusztrációkat bolygatni, majd jól megsértődni a nagyszerűségét értékelni képtelen népre. Ő és itthon ragadt barátai észre sem veszik, hogy magatartásuk milyen mértékben járult hozzá a most uralmon lévők jellemfejlődéséhez, ha e torzulást nevezhetjük így."

Őn ilyeneket ír a hozzászólásaiban:
"És még annyit, hogy a Hírszerző nem képes kievickélni abból, hogy egybegyűjtse az összes utánérzéses hülyét, aki szellemesnek hiszi magát, pedig csak tahó és seggfej."

"Öcsi, Neked fogalmad nincs, miről beszélsz, sem Kertész Ákos levelét illetően, sem a az Amerikai Népszava tekintetében, fecsegsz, locsogsz eszetlenül összevissza. Az ilyen hülyékre igaz a mondás, hogy tudatlan beszéddel elhomályosítják az örök rendet. "

Rögzíthetjük, hogy a lényget illetően a két szerző egyáltalán nem tévedett önnel kapcsolatban sőt, igen finoman fogalmaztak. Szép gesztus Öntől, hogy kézségesen hitelesítette a lényegi állítás valóságtartalmát. Sok sikert a perhez. Vagy Ön az elején idézett állítások valóságtartalmát nem is vitatta, nem emiatt kíván perelni? Akkor bocs.

borbon

Lázár az ország legnagyobb tahója és faszszopója.

FENTE LEVENTE

Elszálló hiány mérgez meg bennünket akár a cián,s ijedten kapkodunk torkunkhoz,hogy mit hoz a holnap korunkhoz viszonyítva?
Bizony itt van most izgalom.Az ígéretek,a halom ígéretek csak kissé lettek mellé méretezve?

FENTE LEVENTE

Így élhetünk,úgy élhetünk,nem kerül el ítéletünk.
Ígéretünk mit kéretünk,hiányától kinézhetünk.
Nyitott poros ablakon,ló lovagol abrakon?

ramirez

A Geza megtalálta a tablettáját mert csendben van!

Ciki

Geiza, Geiza! Neked sokszor elmondhatták az iskolában, hülye vagy fiam, egyes, leülhetsz! :)

Halasi

Geza 2011. október 2., 11:36
Ejnye Géza, hát az eszedet hol hagytad?

grafomankohasz

Lehet,abba kellene már végre hagyni a "bolsizást"! A mai negyvenes korosztálytól felfelé mindenkinek volt valamilyen köze az állampárthoz Valamilyen szinten és mértékben mindenkinek "igazodni" kellett. Sokan nagy energiát belefektetve próbálják elfeledtetni a múltjukat. Csak egy kérdés: ha nem követett el semmit,akkor mit számít hogy volt piros könyve? Nagyon sok embernek volt,és ma már kideríthetetlen hogy ki hordta meggyőződésből a zsebébe, és ki érdekből. Mindenki nézzen szemben a saját múltjával,és ha tükörbe nézve nem kell köpnie,akkor nincs gond. Garibaldi mondta ha jól emlékszem,végigtekintve egy ünnepségen megjelent "veteránok" tömegén,hogy ha akkor amikor harcolni kellett ennyien lettünk volna,könnyebb lett volna Itália felszabadítása.

Geza

Egy hozzátennivaló: ha egy politikus egész családja vezető bolsevik vagy náci volt, és ő is az elődei által "szerzett" vagyonból él, akkor egy demokráciában fontos kérdés arra választ adni, hogyan viszonyul elődei tevékenyéségéhez. És ha elkobzott házban lakik, a bolsevik ősök kapcsolatai kihasznáva jut előre vagy éppen emiatt keült arra a helyre ahol van, akkor itt valami komoly baj van.

Mert nem lehet, hogy nappan küzdünk az emberi jogokért, mert a szegény kirakott kutyák állati jogaiért, stb., este meg hazamegyünk abba a lakásba, mit elvettek valakitől, aki egy koncentrációs táborban végezte.

Geza

Bármit is gomdoljunk Lázárról, azt el kell ismerni, hogy nagyon jó polgármester és nagyon okos. (Ezt a közvetlen közelében levőktől is lehet tudni.) Schiffer pedig egy nagy "senki" abban az értelemben, hogy semmit sem mond, semmit sem csinál. Lehet, hogy azért is van ott, ahol van. Az SZDSZ utódpárjaként csak egy veszély fenyegeti őket: ha szájtépők lesznek, elmennek a szavazók. Ha viszont unalmas, döcögő felolvasásokat tartanak a parlamentben, a "liberális" szavazók, akik stílusra szavaznak inkább, mint intézkedésekre, megmaradnak. (ál-zöld témák, érzékenykedés praktikus döntések nélkül, stb.)

Schiffer egy nagy senki ... Ráadásul, az sem véletlen, miért egy olyan senkit választottak az elvtársak, akiknek nagyapja is elvtárs volt.

Tehát Schihher vonzereje a következő: (i) semmit sem mond, konfliktus kerülő (vagyis nem Tamás Gáspár Miklós). (ii) van bolsevik háttér, így a régi bolsik is rá szavazhaznak. (iii) a "liberálisok"-nak tetszik a stílusa. Ebből lesz 5-10%.

ramirez

Who is fuck Lázár,Deutsch talán ők vezetik az párt IQ listáját? Olyan is az a párt csak egy a probléma: övéké a hatalom!!Mikor lesznek már elhajtva, meddig nyúzzák még a magyar embereket , rombolják szét a magyar gazdaságot és közben ők tovább gyarapítják a lenyúlt pénzekből a magán vagyonukat??
Tünjenek már el!!

tomi

Ez a Lázár egy nagyon egyszerű ember, az intelligencia messze van tőle. Ha ilyen a FIDESZ egyik vezetője méghozzá frakció vezetője akkor milyen lehet a többi - a kutyák-

Halasi

keddi 2011. október 1., 16:15
Azt hiszem kissé elszálltál magadtól...
És az értékelőket ki fogja értékelni?....:-)

keddi

Rendkívül figyelemre méltó olvasni a hozzászólásokat. Egyértelműen bizonyítják számomra azt a (nem dakota) mondást, hogy : "Az intelligenciát nem lehet megtanulni!" Holott alapjaira szükség lenne, ha valaki meg akar nyilatkozni.

Abban az előnyös helyzetben vagyok, hogy ismétlések elkerülése érdekében felsorolom azok neveit akikkel teljes mértékben egyetértek; - Geo
Kimenetlenül
Andreas
Kathamama
Újbuda. Örömmel tölt el,hogy vannak még intelligens emberek, akik szükségesnek tartják a megnyilatkozásokat. Pál apostol írja a Bibliában: "Hirdesd az igét alkalmas és alkalmatlan időben!"

alomi

A józan eszünkre és a tapasztalatainkra tudunk támaszkoni, mert az új médiatörvény után hihetetlenül sok a visszatartott információ, és megnövekedett a kormány által szerkesztett irányított híradás. Így kénytelen minden objektivitásra törekvő hírfaló külön kutatásokat végezni. Vajon hány ember, választó van aki nem hagyja magát megvezetni? (A különböző megkomponált bejelentéseket, fenntartással kell fogadni.)

pityu

Nem ehhez a témához szeretnék hozzászolni csak itt tudok hozzáférni.Azt mondja az Orbán, hogy menjenek a birák 62-évesen nyugdijba egy hónappal ezelőtt.Tegnap pedig,hogy fellkellene értékelni a nyugdijasok munkáját..Akkor mit akarnak.Ezt nem lehet szo nélkül hagyni .gondolkozz,nem vagyunk mi hülyék.

grafomankohasz

Emett Kyra
Persze hogy értelmesen olvasva mindig kiderül hogy egy cikk szerzője melyik oldalra "húz". Ez gondolom már rólam is kiderült. Úgy szoktam újságot olvasni,TV-t nézni hogy pl. a Hír illetve az Echo tévét ugyan úgy megnézem mint az ATV-t,és megpróbálok valami középutat találni a vélemények között. Azt az igazságot bizonyára Ön is ismeri hogy a legnagyobb hazugságokat igazságokba csomagolva lehet a legjobban az embereknek "beadni". Sokan hiszik azt hogy ha egy tétel igaz,akkor a többi is. Jó éjt!

Emmett Kyra

grafomankohasz, a cikk valóban alpári, de sajna kedvenc politikusaink - főleg a címszereplő - ezt a stílt érti és beszéli, ezért passzol hozzá. Ha jobban figyelsz, Schifferről szólva sehol sem alpári. Nekem tetszik. És én is azért olvasom a hírszerzőt, mert itt még nem fog a cenzné meg az ura cerkája (kopirájt báj Hofi).

grafomankohasz

Bartus László
Nem gondolom hogy védenem kellene a Hírszerzőt,és az is igaz hogy időnkénti alpári stílusa nagyon nem tetszik. A baj csak az, hogy sajnos a magyar sajtó szinte egésze kénytelen volt az utóbbi időben valamilyen mértékben igazodni(!) Ez a tény az objektivitás rovására megy. A Hírszerző minden hibája ellenére valami fajta ellen állást jelent,és kilóg a megfélemlített hírforrások közül. Sajnálatos a dolog,de újságolvasó ember lévén nap mint nap tapasztalom a médiatörvényünk negatív hatását. Természetes hogy a véleményalkotás szabadsága nem jelentheti azt, hogy bárkiről bármit mondhatunk. A legtöbb lap netes kiadásánál újabban a kommenteket nem csak az alpári stílus, vagy becsület sértés miatt törlik,hanem politikai tartalom miatt is. Azt kell mondanom hogy egyenlőre kivételt-ismereteim szerint-a Hírszerző képez. Nyilván értelmes ember a józan eszére hallgatva olvassa a cikkeket,és összeveti az általa megtapasztalt valósággal. Zárásképpen pedig azt gondolom hogy egy írás az íróját minősíti,és az emberek nem annyira buták hogy ne tudnák-ha akarják valóban-kiszűrni az igazságot.

Bartus László

grafomankohasz,

félreértett, ugyanazt kérjük egymástól. Én nem azonosítom Önt az itteni stíkussal és színvonallal, mint látja, Önnek válaszolok, és szívesen beszélgetek. Önt tisztelem, és a véleményét is. A bíróság majd eldönti. Hogy én a gyurcsányista emigráció jelez alakja vagyok, ez tényállítás. Nem vagyok az, gyurcsányista emigráció nem is létezik, magam sem vagyok emigráns. Egy újságíró, jó esetben érzékeny arra, hogy hamis híreszteléssel kétségbe vonják a függetlenségét. Egy ilyen állítás rossz színben tünteti fel azt, aki nem tartozik semmiféle szekértáborba, és a hitelét rontja. Márpedig egy publicistának ilyen értelemben a függetlensége, a kívül állása a hitelének a forrása, ez számára a legdrágább kincs. Azt tudom, hogy a magyar sajtóviszonyok között, ezek már idegen gondolatok, de mégis így van, így kellene lennie. Az alpári, megalázó mocskolódás a szerzőt minősíti. De ez hamis tényállítás, ami sérti a jó hírnévhez való jogomat. Persze, nem akarom Önt meggyőzni, ezt majd a jogászok eldöntik. Mindenesetre ez a stílus és ez az eljárás, amit ez a Hírszerző nevű képződmény művel, véleményem szerint nemcsak alpári és közönséges, hanem nagyon tisztességtelen is. De lelkük rajta. Ez - sajnos - moslék, amit az emberek elé öntenek. Akinek van egy kevés ízlése, az nem fogyasztja, nehogy disznó legyen belőle.

grafomankohasz

Bartus úr! Eszemben sincs Önt minősíteni,hiszen nem ismerem. Azt viszont kikérem magamnak hogy olyan kommentelőkkel emlegessen együtt akik időnként ezeken az oldalakon valóban mocskolódnak. Nekem ez nem szokásom! Ami a vitát kirobbantó cikket illeti abban valóban nem látok olyant ami bíróságért kiált,azt persze nem tudom hogy korábban milyen inzultus érte Önt a cikkírók részéről. Nyilvánvaló részemről hogy joga van bírósághoz fordulni,kíváncsian várom milyen eredménye lesz.

Adófizető

"És amikor ki kell perkálni egymilliót vagy ötszáz ezret, vagy csak háromszáz ezret, amit megítél a bíróság"
"Elnézést, bíró elvtárs, ez az ítélet, nem a vallomásom..."
Még szerencse, hogy a -valamennyire még- független bíróság hoz majd ítéletet és nem egy szarházi bolsevik, mint te.
(Tulajdonképpen örülhetünk neki, hogy a "pofátlan" Lázár János a bírókat IS megalázta.)

Adófizető

Hol vagy Bartus elvtárs?
Vadul gépeled a névtelen feljelentést a Médiahatóságnak, te szarházi bolsevik?

Adófizető

Bocsánat: együTTműködés, kicsit Schmitt Palisan írok, mentségemre szóljon, jogy az 5. sörömet ittam meg éhgyomorra.
Továbbá Köztársasági Elnök sem vagyok, szóval jogomban áll suttyónak lenni.

Adófizető

alomi 2011. szeptember 30., 18:13
Kedves Alomi !
Miféle tagja Ön a Nemzeti Együtműködés Rendszerének???!!!
Az AVH az Alkotmány Védelmi Hivatal!
(Mondjuk, van annyira fos az új Alkotmány, hogy védeni kell.)

Ennél kevesebbért is vittek már Hortobágyra kulákot, szedje össze magát!

Adófizető

Dikics 2011. szeptember 30., 18:12

Dajcs Tomisan, Twitteresen, humorosan (valójában szánalmasan):
Ki a fasz az a Bartus László?

alomi

Kedves Adófizető! Ha a Nemzeti szót nem rakják az Adó és Vámhivatal megnevezése elé, abból bizony könnyen lehetett volna AVH...

Dikics

Bartus László (2011. szeptember 30., 17:59)

Már bocsánat, de ki is az Bartus László?

U.i. E kérdésemért beperelhet. Ha ez a szándéka, kérem közölje és - az Ön adatai ellenében - megadom a saját adataimat.

Adófizető

Bartus László 2011. szeptember 30., 17:59

Ne tipródj Bartus elvtárs.

A Fidesz hivók túlságosan is lusták és unintelligensek ahhoz, hogy dagályos soraid olvasgassák.
Mi lennénk hivatottak olvasgatni veretes soraid, viszont mi szarunk rád, hülye bolsevik.

Bartus László

grafomankohasz:

csakhogy én itt nem cikket írok, hanem egy hozzászólást. Ugyanakkor az én véleményem stílusát ne hasonlítsuk "adófizető" és mások megnyilvánulásaihoz, mert nem ugyanaz. Az itteni gyűlölködő emberekkel nem foglalkozom, nincsenek illúzióm. De tudom azt, hogy sokan elolvassák ezeket a kommenteket, tisztességes és értelmes emberek, és elgondolkodnak azon, hogy valami igazság van abban, amit írok, és hogy éppen ideje, hogy valaki ezt közölje a hírszerzős urakkal. A pert is annak szánom, hogy objektív módon szembesítsem őket azzal, hogy amit tesznek, azt a törvény bünteti. És amikor ki kell perkálni egymilliót vagy ötszáz ezret, vagy csak háromszáz ezret, amit megítél a bíróság, akkor majd meggondolják, hogy talán mégsem kéne gátlástalanul hazudni és mocskolódni újságírásnak álcázva. Akkor majd nem lesz olyan jó vicc a kocsmában mesélni, hogy jót belerúgtunk a Bartusba, leamortizáltuk, holnap pedig másba rúgunk bele, másról hazudozunk valamit, és ebből élünk. Szégyellem magam azok helyében is, akik alpári módon beleszólnak a Hírszerző és a köztem levő vitában, ahol én egy sértett vagyok, mert hazugságokat írtak rólam. Ez a tényállás. De ez a jellemző Magyarországon, hogy ez nem számít, csak az elfogult gyűlölet. Lehet engem vagy mást utálni, de az adott kérdésben igazam van, amit korrekt módon el kellene ismerni, és méltányolni kellene. Azért szánok erre ennyi időt, hogy az internetes fórumokban (és annak szintjére süllyedt újságírásban, lásd Hírszerző) felhívjam a figyelmet néhány olyan alapvető értékre, amit már sokan elfelejtettek. Ez a névtelen köpködés, amely mint látható már nemcsak a hozzászólásokban, hanem már magukban a cikkekben is polgárjogot nyert, hihetetlen módon rombolja nemcsak a közbeszédet, hanem az emberi minőséget, és a falat, ami a korrektséget az inkorrektségtől elválasztja. Nincsenek illúzióim, hogy milyen beírások következnek ezek után, olyanoktól, akik nem ismernek, semmit nem tudnak rólam, vagy amit tudnak, azt nem járták körbe, nem kérdeztek meg róla, de azért megsemmisítő véleményük van. Éppen erről beszélek. De olyanoknak írok, akik csak olvasnak itt, van még emberi érzés bennük, és elgondolkodnak arról a jelenségről, amire mindnyájunk érdekében ilyen sok időt szakítottam. Elnézést, ha visszaéltem a türelmükkel, ennyit akartam mondani, a Hírszerzővel és az álnéven firkáló úriemberrel a többit az igazságszolgáltatás rendezi. Bízzuk szakemberekre annak megítélését, lehet-e jó hírnévhez való jogot sérteni.

Adófizető

Ludas 2011. szeptember 30., 17:32

Csakis egy Fideszes lehet akkora barom, hogy AVH-nak hívjon bármilyen hivatalt.
Persze az is lehet, hogy képzettebb elvtárs és tisztában van az átlag magyar szarházi proli néplélekkel, aki ugyebár fosik mindentől.

Ludas

"A bíróság valóban túlzás lenne.
Egy becsületes névtelen feljelentés az AVH-nál elég lenne."

És tényleg, újra van ilyen!!!

Adófizető

grafomankohasz 2011. szeptember 30., 17:16

A bíróság valóban túlzás lenne.
Egy becsületes névtelen feljelentés az AVH-nál elég lenne.

Halasi

Bartus a hozzászólásaival még egy hétig címlapon tudja tartani ezt a cikket.
Lehet, hogy összedolgoznak?....:-)

grafomankohasz

Bartus úr stílusban nagyjából ott van ahol a kommentelők jó része,tehát e miatt nincs mit reklamálnia. Többször elolvasva a cikket se találtam olyat, ami miatt a mai Magyarországon bárki a bíróságra szaladna Önön kívül. Természetesen nem vitatom hogy joga van bírósághoz fordulni. Tegye azt,itt nálunk úgyis nagy divat a "fülemüle per".

Adófizető

Tulajdonképpen te is kiérdemelted Bartus Elvtárs!
A kurva nénikédet!
:)

Adófizető

"Én is csak azért tévedek ide, mert szóltak, hogy rólam írnak. "

Ekkora ember vagy elvtárs, hogy leszólnak a pártközpontból???!!!

vö.: "Bástya elvtárs, már szart ér, senki nem akarja meggyilkolni?!"

Adófizető

Bartus László2011. szeptember 30., 16:58

Teljesen felesleges itt finomkodnod elvtárs.
Ars-poetica, meg ilyenek.
Aki még hisz bennetek, az a szarházi proli, aki egyébiránt Gyurcsányra is szavazott anno.
Annak pedig teljesen felesleges itt érzékenykedned.

Egyébként pedig, akik visszamenőleges adóztatásra képesek, bármilyen egyéb aljasságra is képesek (példának okáért, megb.szni az anyukájukat), úgyhogy kérlek alássan, ne játszd meg magad.

discret

Csak halkan jegyzem meg, két sorral Lázár János mögött, egy bajszos pacák ül a parlamentben, Pogácsás Tibor, a monori polgármester, akinek apukája MSZMP tag vala, sőt a MÁV-nál pártitkár is vala. Ergo: Schiffer rohadt bolsi :D

Dikics

ló (2011. szeptember 30., 14:54)
"Hozzászólás.
Közügyhöz.
Felelősen, tárgyilagosan, igényesen."

Ma, itt és most? Komolyan gondolja? Ön - a helyzet ismeretében ezt kell mondanom, - végtelenül naív.

hihetetlen

egy anekdota, hogy miért is ilyen lázár szerű alakok a Fidesz vezető politikusai.
Időközi országgyűlési választás volt Jánoshalmán 2003 körül. Fidesz-MDF közös jelölt egy öreg focista volt, aki nem tudott két értelmes mondatot magától megfogalmazni, az ellenfél egy másságáról helyben közismert szadeszes volt. A havert a következő dilemma elé állították tehát vezető politikusaink: "egy hülyére szavazzak vagy egy buzira?!"

Bartus László

Rendkívül tanulságos az eset. Nem mindenki venné a fáradtságot, de leírom. Nem az itteni hozzászólók némelyikének szól, akiket már ezzel a bulvár színvonallal ide vonzottak, míg normális ember ide nem jön. Én is csak azért tévedek ide, mert szóltak, hogy rólam írnak. Nézzük a tényeket. Írnak egy cikket ebben a köpedelem stílusban, sms-esek és részeg debil blogolók színvonalán Lázár Jánosról és Schiffer Andrásról. Amihez sem Kertész Ákosnak, sem nekem, semmi közünk nincs. De belekevernek a szövegükbe, mert az olyan jópofa dolog gyalázkodni, leugatni, lejáratni, mocskolni, sok olvasót hoz a Blikk és a Való Világ "mutasd a seggedet" szintű táborából. Lehetne arról beszélni, komolyan vitázni, érvelni, hogy Kertész Ákos levelét miért jelentettük meg. Fel lehetne sorakoztatni az érveket és ellenérveket. Ennek van értelme, és soha nem zárkóztam el ilyesmi elől. De itt, ebben a csatornatöltelék stílusban csak annyi történik, hogy egy indifferens témánál, minden indok és érv nélkül lehánynak minket, leköpdösnek, mocskolnak, egész személyiségünket sárba tapossák, miközben tényállítások formájában hazugságokat írnak. Bocsánatot kérek a Blikktől, mert ők ilyen aljas eszközökkel nem dolgoznak. Ehhez képest Kiszel Tünde és Stadler Ilona egy úrinő. Az újságírásban az "olvasottság" érdekében elkövetett aljasságot, hazugságot, alantas stílust nevezik prostitúciónak. Ti prostik vagytok, nem újságírók, hanem ócska kurvák, a bulvár hozzátok képest akadémiai színvonal. Szégyellheti magát a HVG is, hogy ilyen mocskot fenntart. A pénzért mindent?

Adófizető

Miután kellőképpen kontraproduktívvá tettem magam:
gratula a szerzőpárosnak, kiváló írás!
:)

Dikics

Geo (2011. szeptember 30., 09:53)

Ván bene válami! (Rajkin)

Adófizető

Apropó, biztos, hogy Bartus László a neved? Ismerek egy B.L. monogramú kádert, végig lopta a szocikkal a 8 évet, most pedig a Fidesz oszlopos tagja.

Adófizető

Tudod mit, Bartus László, megtiszteltetés lenne számomraa vádlottak padján állnom, szóval: baszd meg a nénikédet, te bolsevik geci!

Adófizető

Bartus László bullet32011. szeptember 30., 16:32

Tedd meg a feljelentésed nyugodtan.
De te sem fogod megúszni a sorsod. Együtt fogsz velünk megrohadni, ebben a rekordidő alatt (gyk.: másfél év Orbán-kormányzás) szétbaszott országban.
Idióta...

Bartus László

Leírták az ars poetica-jukat, az olvasottság miatt mennek le a csatornapatkányok szintjére, lenézik az olvasókat. Azt hiszik, szellemesek, pedig csak ocsmányok, és nemcsak az igényesség tekintetében vannak ezen a színvonalon, hanem a tényekkel is így bánnak. Bátorkodtam szóvá tenni, hogy három tényállításukból három hamis. Ez őket nem zavarja. Újságírót zavarna, de ők nem azok, hanem felelőtlenül köpködő, poénkodó hoppmesterek. Jól mondja az egyik hozzászóló, hogy éppenséggel a Hírszerző ezzel a nihillista, cinikus, alpári stílusával, ostoba jópofáskodással, nagyon sokat tett azért, hogy Magyarország ma oda jutott, ahol van. Seres Laci egy újságíró, nem tudom, hogyan engedheti meg, hogy ilyen csatornatöltelékek, akik azzal próbálnak olvasottá válni, hogy trágárak, aljasok és a tényeket semmibe veszik, ráadásul álnéven írogassanak. Ennél lejjebb nem lehet süllyedni. Lehet itt mocskolódni, de éppen ideje lenne szembesíteni a Hírszerzőt azzal, hogy tévednek, az újságírás nem ez a patkánykodás. Undorító, amit művelnek, felelőtlen és aljas is. A magam részéről megteszem, amit egy polgár ilyenkor tesz, a hazugságaik miatt a maximális kártérítést kérve, beperelem őket. Nagyképű pojácák, akik a minimális emberi tiszteletet, szakmai alázatot és a tényekkel szembeni elkötelezettséget nem ismerik. Szélhámos stricik, nem újságírók, hanem szófosó kalandorok. Lehet folytatni a mocskolódást. A magyar sajtó lezüllesztésének éllovasai az Index-el karöltve.

Ludas

Igazából a probléma ott kezdődik, hogy már a fejünket se kapjuk fel arra - és a címzett se kéri ki magának - ha a patkó túloldaláról azt találja mondni valaki, hogy XY hazudik.

Adófizető

Kurva anyád, Lázár János!
Már csak az egyszerűség kedvéért.

Alfred Tarski

Kitűnő írás, gtratulálok. Én azért ilyen stílust nem engedek meg magamnak. Ha a Fidesz mocskos szájú, akkor ennek nyomán nekem nem kell azzá válnom.

Geo

egeihorváth:

A stílus tényleg túl van beszélve. Talán nem is véletlen, hogy annak idején országgyűlési tudósításokat sem írhatott akárki. S nem politikailag akárki, hanem íróilag.
A publicisztika mint műfaj nem azonos a stílustalansággal. Ha a mondanivaló, az eredeti híranyag, a velős és tényekkel, érvekkel alátámasztott mondanivaló nem elegendő az olvasóközönség megtartásához, akkor egy folyóiratnál, még a neten is régen rossz.
Higgadt elemző módjára meg lehet írni a Lázár kartárs előéletének tényeit. Lehet a butaságait szó szerint idézni, a saját bunkóságaival szembesítve hülyét csinálni belőle. Az újságírás (lenne). Ez a stílus kb. a "lulukavokok,dugjatokmeg" szintű blog stílusa. Nem vitatom, hogy van egy réteg, amit az is meg tud szólítani. Nem vitatom, hogy a hirdetőknek kattintásszámot kell felmutatni. Nem vitatom, hogy ez attól még nem lesz újságírás. Ha meg az olvasottságmaximalizálás a cél, írjatok valami egetverő bulvárt arról, hogy az UFO-k mosták ki a lapgazda fejét, vagy ilyesmi. Biztos azt is sokan olvassák majd.
S akkor deklaráltan nem kell sem a tényektől, sem a fogalmazási elvárásoktól, olvashatóságtól zavartatni magatokat :-)

Nos, én - amennyire emlékszem - egyetértek Kertész Ákossal, nem mintha verifikálható lenne történelmileg az, amit mond, hanem azért, mert azt (afféle "költői" lelkülettel) pontosan mai viszonyainkról mondja - visszavetítve. És ez talál. Manapság visszatérő motívum a "politológusi" és magánelemzésekben, hogy "nincs alternatíva". Hát nemigen látszik, valóban. Ez legyen tehát K.Á.-nak megadva.

Más.
Az a benyomásom, hogyha Isten újra akarná indítani a Bábeltornya-projektet (mint ahogy akarja is), akkor nem lehetne jobb ötlete, mint a "kommentelés" elterjesztése. (S lám, el is terjesztette.) Az a vízióm a "kommentelésről" (lájkolásról stb.), hogy olyan, mint amikor kisgyerekek összevesznek a homokozóban és sikoltozva rúgdossák a homokot egymás szemébe - mindenki mindenkiébe. Ilyenkor elkel egy felnőtt, aki rájuk ordít, hogy "ne vesszé már meg". De ez csak a gyerekekkel van így. A felnőttekre nincs, aki ráordítson, mert ők felnőttnek tartják magukat, akik felett nincs már senki.

Hozzászólás.
Hozzászólás.
Közügyhöz.
Felelősen, tárgyilagosan, igényesen.

Lé Hűtő

"mikhail"!
Nagyon pontosan fogalmaztál!
Ezeknél mocskosabb, hazugabb bosszúáló
banda, nem sok létezik a világon!
Stílusuk utánozhatatlan ,modoruk: hát a lópokróc
az hozzájuk képest bársonyból van,
a szájuk meg okádék! Szalaiannamariska meg
ott sepregethetne,és akkor a való világ szóhasz-
nálata már nem is bántaná a szemét! a szemét!
a fülét! Azt a szüzet! Az is szerintem azért
műbalhézik mert kiöregedett a lelkem a csapat-ból! Már nem jelentkezhet!

Angela Merkel

Égei, (vagy ki? még a nevedet sem vallalod) , megélhetési publicista vagy (ez a müfaj csak a genetikailag alattvaloknal van divatban). Nem nagyon erölteted meg magadat, ami a témavalasztast illeti. És ha mar a felelösségröl irsz : " Ő és itthon ragadt barátai észre sem veszik, hogy magatartásuk milyen mértékben járult hozzá a most uralmon lévők jellemfejlődéséhez, ha e torzulást nevezhetjük így.", akkor ugyan irj mar par sort ugyanilyen vehemenciaval arrol is, hogy a kialakult helyzetért a Hirszerzö milyen felelösséggel tartozik. A Lazar meg egyéb idiotak elemzésén tul, itt sem vazolnak fel semmi uj megközelitési modot, a lazarozas is ugyanabba a pöcegödörbe megy, amiröl irtal itt. Ezzel jol elszorakozik a nép, aztan lesz amikor nem lesz ez annyira szorakoztato. Most a gyurcsanyozas nem kap jo hatszelet, akkor megkerestétek Bartust. De nem a HirTV-böl kellett volna tajékozodni, ami a részleteket illeti. Vagy ez egy régi reflex?

mikhail

"Ezekkel az emberekkel csak pénztárnál találkozunk, amit leperkálnak szépen a bíróság ítélete alapján a hazudozásaikért, jó hírnév sérelme miatt."

Most tényleg viccelni tetszik az úrnak??

Ha a portál látogatói közül azok, akiknek lételemük a szólás szabadsága, megvetik az aljasságot, kiröhögik az idiótákat érkezzenek jobbról vagy balról, csak egy ezrest tolnak bele abba a bizonyos kasszába, nem lesz gond adott esetben kifizetni az igazságtalan büntetést, persze ha egyáltalán lesz bíróság, amelyik nem dobja vissza röhögve a beadványt.

mikhail

"Még annyit: nem az "illetlen" szavakat kell elítélni, hanem a mocskos, gonosz mondatokat, erről szól a post a gyengébbek kedvéért."
Egyetértek, ez a lényeg, pontosan erről van itt szó. Remélem az idióták legalább elgondolkodnak ezen, ha fel sem fogják egyből, előbb utóbb csak beépül valami a kis buksi fejükbe.....
A szerző(k) képtelenek annyira mocskos szájúak lenni, mint amennyire undor keltőek voltak Lázár szavai. Aki ezt nem érti, az tényleg semmit sem ért..

Halasi

Szegény Bartus, hülyét csinált magából.

véresszáj

Tanácsolom a széplelkeknek, hogy olvasgassanak leányregényeket. Amúgy ez a fajta stílus (gonzo) elterjedt a nálunknál sokkal kifinomultabb politikai- és minden egyéb kultúrával megáldott országokban. Még annyit: nem az "illetlen" szavakat kell elítélni, hanem a mocskos, gonosz mondatokat, erről szól a post a gyengébbek kedvéért.

Jobbágy

Elborzasztó ,hogy értelmes művelt emberek hozzászólásait olvasva gyűlöletig fajulnak a vélemények. mikor vesszük észre pont ezt akarják és teszik minden kurzusba, Átkozták az osztályidegent de a pártvezérek és ők a hegyen jó szomszédok voltak ma Mszp,Fidesz,MDF,Kisgazda,KDMP,MSZDP,és az összes többi aki ezután ér fel jó szomszédok egymáshoz járnak kerti partira,gyermekeik jó barátok ,partnerek nevetve nézik a hegylábánál élő milliók megosztását azok gyűlölködését Tudat alatt érzik ha a megosztás megszűnne a luxusból ki lennének takarítva !

testardo

Aha,szóval csak az számít,hogy hányan olvassák a cikket,a stílus és a tartalom nem jelent semmit.Ennyi erővel bármit hazudhatok írásaitokban,például azt is,hogy holnaptól az ég lesz zöld és a fű kék,vagy azt,hogy ti mindketten etikus cikkírók vagytok.A lényeg: sokan olvassák....

egeihorváth

Kezicsókolom, ez a stílusmizéria kicsit túl van beszélve. Tessék megmutatni nekünk, hogy miként kell KULTURÁLTAN, higgadt elemző módjára megírni a témát. Majd azután meglessük, hogy hányan olvassák el.

Geo

Ilia 2011. szeptember 29., 10:34
" A vulgáris stílus itt nem önmagáért való, feltételezem a szerzőkről, hogy szalonképesebben is meg tudták volna fogalmazni mondandójukat. "
Ha valaki nyilvánosan meg tudná fogalmazni a gondolatát szalonképesen, de nem teszi, az bunkó. Ha publicistaként nem teszi, akkor is. Persze lehet Lázár is bunkó, és az is. De aki disznók közé keveredik, előbb utóbb röfögni kezd. Ebből a szempontból nem érdekes, hogy az Egei Antal - Horváth Zsolt duó hány éves, hogy valóban ők írták-e, és valóban léteznek-e. Bárki jegyzi valójában ezt a szöveget és stílust, az bekeveredett a malacok közé és disznóvá lett.
Ez nem pernahajderkedés. Rejtőnek nem kellett túllépnie a cinikus humoron ahhoz, hogy kifigurázza a stupid kispolgárt, vagy az akarnok katonákat. Ha valaki a sertések szintjén sérteget, az lesüllyed a dagonyaszintre és sáros lesz.
Természetesen nem vitatom, hogy van akinek a szellemi igényét a Való Világ elégíti ki. Azt sem, hogy egy falusi kocsmában ennél a szövegnél is vaskosabbak hangoznak el. De az, aki nem mer az említett kocsmában ilyen hangot megütni, mert fél, hogy utána fogorvoshoz kell járnia a kapott pofonok miatt, annak teljesen felesleges ezt leírni, és közzétenni. Vagy tegye azt egy blogban, ha már mindenáron a ezen a szinten akar írni. De ne nevezze újságírásnak és publicisztikának. Mert nem az.
S kár ezen megsértődni. Mert ez pont olyan, mint az, akit levideoznak a melegfelvonuláson másnap megsértődik, ha homokosnak mondják. Maguk vállalták a stílust, ne bánkódjanak, ha lebunkózzák őket.

Agricola

gahiser

A véres vágyú varangy.

Ilyen alakok jelentkeztek hajdanában önként a kivégző osztagokba működtették a megsemmisítő táborokat.

Bunkó-vs-mégbunkóbb

Vakok között a süket a király ?
Muhahahaha...Lázár lehet hogy sok mindent nem tud, de egyet igen, a saját nyelveteken támad bennetek, ti meg szépen beveszitek.
Gyermekeim még sok spenótot kellene enni...

nedudgi

kündü antimagyar, komcsi apával mint vicctor

ghaiser

A helyzet a következő: ahogy a náci jobbik viselkedését sem elemezzük, s ezzel legitimáljuk ezt a csűrhét, úgy a igaz ez a fasiszta fityeszre, minden tagjára és híveire. Akárcsak megelőző korokban úgy járunk el, mint akkor a törvényen kívüliekkel: ha ilyen szemetekkel találkozunk a nyílt utcán, vagy bárhol, akkor nyilvánosan felpofozzuk, bántalmazzuk ezeket a patkányokat! Számunkra ezek a tetvek csak akkor léteznek, amikor verbálisan és fizikailag is inzultálhatjuk őket. Nem minősítjük tetteiket, nem bocsátkozunk vitába ezekkel, nem érvelünk (ezek ilyet soha nem tesznek)... elvileg nem léteznek, csak ha kárt okozhatunk nekik/bennük...

Kündü

Bartusgeci!!!!

Döntsd már el bazmeg kit perelsz!

ZS-írszerzőt vagy a Hócipőt?

Nem mindegy, bár összesnek hosszú az orra!

Mint a TIED, te, te, te, gyurcsányista ÁLLAT!

Ne antimagyarkodj itten mert MEGÉLÉNKÜLÖK!

SENKI

Bocs! Nem akartam duplázni!

SENKI

Bocs! Nem akartam duplázni!

SENKI

Lehet, hogy a cikkben írtak fájóak, de sajnos ez a valóság a parlamentben, nagy magyarjaink körében!

Csak magukkal vannak elfoglalva, s ezért nem érnek rá az ország bajára.

Visszajött a sötét középkor, a kiskirályok világa!

SENKI

Lehet, hogy a cikkben írtak fájóak, de sajnos ez a valóság a parlamentben, nagy magyarjaink körében!

Csak magukkal vannak elfoglalva, s ezért nem érnek rá az ország bajára.

Visszajött a sötét középkor, a kiskirályok világa!

Bartus László

Ja, és persze, perkál a Hírszerző is, mint a másik alprees. És ezen túl az összes szemétkedéseikért beperelem őket, amikor hazugságokat írnak, tódítanak, jó hírnévhez való jogot sértenek. Lapot és szerzőt együtt.

Bartus László

Kedves szalaiannamarie,

ezek a fiúk lekéstek a sörről. Ahhoz előbb felhívnak, megkérdeznek, mi az igazság, mielőtt hazugságokat közölnek. Esetleg tájékozódnak, és nem a fóbiáikhoz használnak fel, mindenkit egy táborba terelve, akit utálnak. A sört akkor kapták volna, ha az igazságról értesülve azt mondják, hogy bocs, tévedtünk, és nem sértegetni kezdenek még ezek után. Ezekkel az emberekkel nem sörözöm, barátaival megy sörözni az ember. Ezekkel az emberekkel csak pénztárnál találkozunk, amit leperkálnak szépen a bíróság ítélete alapján a hazudozásaikért, jó hírnév sérelme miatt. Szó nincs szurkálásról, ez egy sima polgári peres eljárás, rutin bármelyik bíróságon.

grafomankohasz

Kedves FENTE LEVENTE! Ugyanazt a szöveget két különböző témához betenni... Ha már szólsz terjedelmesen témához igazitsd szöveged "gyermekem" (ez utóbbi szó csak a rím kedvéért,elnézést érte)

szalaiannamarie

Bartus László 2011. szeptember 29., 17:02

Kolléga! Nem kéne ezt inkább külön megbeszélni?
A bíróságra rohangálás semmit nem old meg, viszont 2 sör mellett talán könnyebben szót értenének. Nem kéne tán a világ előtt összeszurkálniuk egymást! Kérem!

FENTE LEVENTE

Szememet befedték ködfoltos homályok,vagy szürke sok hályog elvakítja
látásomat,de gondolataim képekben hevernek fejemnek egészén,így örömmel
futkározok rímeim tarka vetésén.És én boldog vagyok.

Egyre szebben,levegősebben,szépen összeválogatott szavakkal alkot mondatokat a magyar.
Hamar magamhoz tértem.
Kérem,én gratulálok minden pozitív változásokon átment érintettnek,minden normális,ideális embernek,jobbról át balra,s szeretettel gondolva azokra akik pártállástól függetlenül bizonytalanok,politikai hovatartozásukat nézve hontalanok?
Nem fog összedőlni a világ,ha ember magából rímeket kiráz.Írjatok velem együtt,s minden egyes írás a rímeléses tudás szemszögéből,azon belül annak az öléből,élből,egyből szeretetből,gyengédes édes erőből simogassuk kellemesen nyelvünket,nehogy elvesszen,nehogy elvesszenek benne kimagasló,kiváló értékei,esetleg születendő mai gyermekei?
Követőim!
Kövessetek a rímelésben.Kövessetek el mindent,hogy rímeljetek.Stimmeljetek ott ahol stimmelni kell,mert több százezer szem figyel rátok.
Én oda látok,ide látok:
Ti engem nem is irritáltok.

Ha kertünkben ásunk magatartásunk keresi megoldásunk legelőnyösebb
oldalát.Tartásunk a társunk,ha kell tart másunk tükröt elénk,hogy lássuk mi
is van odaát,odaát a láthatatlanban?

szalaiannamarie

dmarica 2011. szeptember 29., 18:22

Drága, nem akarom kihagyni, de a szerzőpáros látatlanban és átérezve a helyzet súlyát, Önt is beleszőtte a remek publicisztikába:
"E követelmények – ezt az alant majd megjelenő lelkes kritikusaink kedvéért szögezzük le – véletlenül sem azt írják elő, hogy az ember nem lehet bárdolatlan,....."

grafomankohasz

"Gyönyörű" ez a "vita"!Egyértelműen tetten érhető benne közéletünk totális megosztottsága. Elkeserítő ahogy emberek egymás torkának esnek,mert a másik nem áll vele egy oldalon. Utálom a nagy szavakat és az észt se akarnám osztani,de EMBEREK VEGYÜK MÁR VÉGRE ÉSZRE HOGY EGY HAZÁBAN ÉLÜNK! Többször leírtam,most is megteszem. Amíg mi egymást marjuk tönkremegy az ország!! Műbalhékkal ugrasztanak bennünket össze. Sajnos nem tudom a megoldást,csak azt látom hogy végzetes szemben állásunk nem vezet sehova. Jó lenne olyan országban élni ahol a más véleményen lévőket nem tekintik ellenségnek. Valószínű hogy ez csak álom,és ideje felébrednem.

tapa

"...nem én változtam meg, hanem Magyarország." -írta Bartus László.
Jó tudni, hogy van valami, ami változatlan ebben az állandóan változó világban. Ez a változatlanság New York-ban lakik...

abramovics

Házi Árpád, te szerencsétlen Árpád házi sértés!

A te kalandos kombinációid engem nem érdekelnek.
Már csak azért sem, mert köszönő viszonyban sincsenek a TÉNYEKKEL.
Inkább iszonyban. És iszonyatos, hogy te még mindig azt hiszed – bár tudnám miért – hogy bárki is kíváncsi a silány szellemi produkciódra, mely kimerül mindenféle elméletek kitalálásában. Értve ez alatt, hogy a képtelen kitalációidat, kalandos kis elképzeléseidet, s az ahhoz tartozó kitalált állításaidat más hozzászólók szájába adod.
Továbbra is fenntartom, hogy semmit sem értesz abból, mit leírtam.
Pont leszarom a Lázárt.
Kertész Ákost is csak azért „védem meg”, mert egy ilyen senkiházi, soha, sehol,semmit nem produkáló kis majom NE VEGYE MÁR A BÁTORSÁGOT MAGÁNAK, HOGY EGY ÉLET MUNKÁSSÁGÁVAL A HÁTA MÖGÖTT MEGÖREGEDETT EMBERT MINŐSÍTGESSEN!
A ti führeretek amúgy is szeret az indiánokra hivatkozni. Lásd a dakota – kitalált, mint a te állításaid – közmondásait!
A természeti népekre – vajh miért – jellemző, hogy az idős embereket nagy tisztelettel, törődéssel veszik körül.
Ennek a mi kis kurvaországunknak egyik legnagyobb bűne – sőt több, hibája! – ahogy az idős emberekkel bánik. Ha ilyen kis senkiháziak ebben az alpári, primitív bunkó stílusban nyilatkoznak meg egy olyan emberről, akinek VAN TELJESÍTMÉNYE, akkor abban az országban nagy a gond!
Egy újabb idézet, amit megint nem fogsz érteni:

„Királyok között bölcsesség ragad az emberre!

Keresd a királyok társaságát, egy-egy gondolatuk évek töprengéseit takaríthatja meg neked . Azt viszont szem előtt kell tartanod, hogy az élet igazi királyai ritkán viselnek koronát, sokkal gyakrabban jelennek meg bohócsapkában, vagy átzsírosodott paraszti kalapban.”

Remélem, egy villanyoszlopon végzi a senkiházi vezérével egyetemben.
Elnézve képességeidet, s hozzászólásaid silányságát – melyből a te emberi silányságod is tetten érhető – könnyen lehet, az egyik kötél húzogatója éppen te leszel.
Még annyit a végére, s ezzel véled én végképp befejeztem – hiszen te hülye vagy – NEM ÉN SZÓLÍTOTTALAK MEG TÉGED, HANEM TE ENGEM.
Arról pedig végképp nem tehetek, hogy ilyenre sikeredtél, mint amilyen vagy, azaz képtelen vagy megérteni a magyar nyelven leírt szöveget.
S MOST BÚCSÚZOM TŐLED VÉGLEG TE SZEGÉNY………

Bartus László

Kedves Ilia, kár ironizálnia, mert előző hozzászólásomban is leírtam, mit kifogásolok, az pedig természetes, hogy jó hírnevet sértő, rágalmazó, hazug állításokkal kapcsolatos vitát a bíróság kompetenciájára bízok. Különösen azután, hogy a hamis tényállítások elismerése és bocsánatkérés helyett a szerzők sértegetnek. Majd a bíróság megmondja, mennyit értek ezek a hamis tényállítások. Valóban jól gondolja, a keresettel kapcsolatos megbízást már el is küldtem az ügyvédemnek. Ami pedig utolsó megjegyzését illeti, ez nyilván ízlés és megítélés dolga. De ha már így megszólított, hadd mondjam el, hogy én sajnálom legjobban azt, hogy ilyeneket kell írnom, de nem én változtam meg, hanem Magyarország. Ahogyan én reagálok, az nem más, mint annak tükörképe, ahogyan a külső, demokratikus világ tekint arra, ami Magyarországon történik. A nyugati sajtó is hasonló hangvételben ír, és hasonlóan látja, mint amit a mi publicisztikáink tükröznek. Nem tartják olyan viccesnek a magyar helyzetet, mint a mű laza gyerekek és gyenge Tóta W. utánzatok itt a Hírszerzőn. De nem muszáj egyetértenie, csak jelezni akartam, én hogyan látom ezt. Köszönöm, hogy megtisztelt véleményével.

dmarica

Hogy lehet ennyi értelmetlenséget összeírni?? Ezért kellett két szerző? Az utolsó bekezdésből minden kiderül!!!!!!!!! A stílus és Schiffer dicsőítése önmagáért beszél!!!!!!!!!!

FENTE LEVENTE

Éretlenek azok az emberek,akik azt hiszik,hogy véletlenek csak úgy maguktól termelődnek ki?
Politikusok jó muzsikusok,elhúzzák nótánkat és összetörik óránkat,hogy álljon meg az idő?Így milyen lesz a jövő?
Nem érdemlünk demokráciát,vele visszaélünk?Bizalmunk irántunk,maga az ember felé nem lehet az,ha egymás alól talajt kirántunk.Kit bántunk,lelkébe szántunk?

Ilia

Bartus Úr! Bár Ön már nyilván a keresetlevelet szövegezi, talán mégis újra belepillant ebbe a hozzászólásfolyamba. Ez esetben köszönöm, hogy második felindulásában tényszerűen megfogalmazta, mit kifogásol a cikkben.(Első körben nem tette, éppen ezt hiányoltam.) Köszönöm, hogy jóvoltából gyakorolhattam az olvasást és a szövegértelmezést; több évtizedes pályafutásom alatt erre alig-alig volt módom. Sok sikert a pereskedéshez - bár szívesebben kívánnék sikereket publicisztikai tevékenységéhez. Ha az még az egykori B.L.-re emlékeztetne... (Remélem, ezért a véleményemért nem kell a bíróságra mennem!)

tapa

Jó írás, gratulálok. Van, amikor az irónia deríti fel sötét hétköznapjainkat. Köszönet érte.

Wernernek: a parasztokat hagyd békén, te középosztálybeli "polgár".

teodora

Kertész szövegével nincsen semmi baj.
Én egyetértek vele.
(Kertész védekezésével viszont nem értek egyet, miszerint őt itthon nem bírálhatják azért amit külföldre írt. Ez baromság. Bárki bírálhatja, neki csak annyit kellett volna mondania, azt írta amit gondol és érez és minden szavát vállalja.)

mikhail

Házi Árpád 2011. szeptember 29., 17:02
Legalább 3 nagyságrendet tévedtél, barátom, nem csoda persze, a nagy nemzeti amnézia átlag 20 évente lenullázza a biteket

Közelebb lennél a valósághoz, ha mondjuk 300-500 ezer embert mondtál volna, de ha 3-5 millió is lett volna, akkor sem lehet ilyet mondani egy egész nemzetre. Persze Kertész nincs egyedül ezzel, Kedves Vezérünk is mondott valami hasonlót, mégsem akarta senki megfosztani őt, egyébként meglehetősen infantilis módon, a címeitől.

teodora

Komoly hajcihő alakult ki a végére (nem ismerem ki magam rajta) én a magam részéről visszatérnék az alpári stílushoz, amit nehezményezek.
Nemcsak a nyilvánvaló ok miatt (ez a stíl randa és gusztustalan), hanem azért is mert ez többnyire a népszerűséghajhászás.
Úgy vélekednek fennkölték hogy mostan ők alászállnak a plebshez, és a szóhasználatukat is hozzájuk igazítják....
Mer' a nép eztet szereti a jó szaftosat...
Mint nép, közlöm az urakkal, hogy szívből utáljuk a randa beszédet,
azt meg pláne ha lenéznek minket.
A fenti stílt tartogassák a táncoslábú nénikéjüknek.

mikhail

Bartus Úr ! Akkor kisegítem: a "gyurcsányista emigráció" egy metafora. A kifejezés nem utal semmilyen konkrét bejelentett lakcímre.. stimm?
de ez már tényleg kezd megalázó lenni..
Kezdem érteni, hogy a szerkesztőségben miért nem volt senki, aki megvédte volna Kertészt saját magától.

antikajmánista

Bartus László: nézd, nekem a Hírszerző igen távol áll az ízlésemtől, egy ember miatt olvasgattam régebben, PLT miatt, akit már a fényképekről is retusáltak.

Az AN meg aztán végképp távol áll tőlem, azt meg a te említett egyetlen egy cikked miatt olvastam.

Pl. egy Galamusra sosem nézek fel, mert ott valódi nullák vannak, a nettó antimagyarizmus és értelmiségi ködevés meg engem nem érdekel.

Mint láthatod, nemcsak a magamfajták véleményére vagyok kíváncsi.

A hírszerzős cikk lényegével egyetértek, miközben az vitán felül álló módon baromság, hogy te gyurcsányista lennél, legalábbis amennyire ismerem munkásságod. De ehhez a véleményükhöz joguk van! Mindenkinek joga van hülyének lenni!

Én maximálisan kiállok a te véleményed szabadsága mellett is, a Hírszerzőé mellett is, a kuruc.info meg a többi szabadsága mellett is. Pont ezért baromság pereskedni! Miért nem kéred inkább, hogy csatolják a cikk végére a reagálásod? Sokkal normálisabb elintézési mód lenne, és biztosan megtennék.

Ákos Kertész kapcsán is azt mondom, joga volt a förmedvényéhez, és neked is jogod volt azt közzétenni, a retorzió pedig nem lehet ellene semmilyen per vagy büntetőeljárás - a kitüntetéseit viszont nem érdemli meg.

Szeretek csatázni, de a verbális keménykedés maradjon meg az éterben, felesleges bíróságra rohangálni ilyenek miatt, csak kiröhögteted magad, ha nyersz, ha nem!

hsz

Bakker. Eszméletlenek a kommentelők. Nem ismerik az Egei-Horváth-sztorit, és azt sem tudják, hogy a cikk szerzője Hont András. Hont a Hírszerző legjobb publicistája, és most megint zseniális passzban volt. Elképesztően jó írás! Bartus László kommentjeit pedig lehetetlen elhinni. Kész, vége, az Amerikai Magyar Népszavának ezzel tényleg befellegzett, nem lesz egészséges ember, aki még ezek után olvassa!

Szilikon Vali

Egyébként a fidesz a maga módján a legőszintébb párt. Az ország legantipatikusabb figuráit tólja az előtérbe: frakcióvezető Lázár, szóvivő Szíjjártó. Büszkén vállalják: ilyenek vagyunk, ennyit érünk. Nincs apróbetűs rész, nincs megtévesztés, aki minket választ, ezt kapja.

mikhail

Bartus télleg nem százas...

Az ugye nem probléma, hogy megjelenik a honlapján (bocsánat, nem akarok pert a nyakamba, egy bartus-közeli honlapon), hogy a magyarság (engem is bizonyára beleértve) genetikailag alattvaló, de az perért kiált, ha valaki gyurcsányistának meri őt nevezni. Elismerem, ez tényleg ciki lehet, de még nagyobb gáz bíróságra futkosni ezért.

Bartus László

Antikajmánista: az említett hócipős cikk és Kertész Ákos írása, vagy hasonló írásaim, ugyanannak az érzelemnek a kifejezése, annak másik oldala, mindkettő ugyanarról szól.
Szerintem korrektebb egy vitát az igazságszolgáltatás előtt lezárni, mint önbíráskodva, ez tőlem teljesen távol áll.
Az, hogy én a "gyurcsányista emigráció jeles alakja" vagyok, az nem vélemény, de majd a bíróság kimondja. Egy kis adalék: itt van Gyurcsányék website-ja http://dkp.hu/ . Ennek címlapján alul található, hogy híveiknek mit javasolnak, nézni, olvasni, hallgatni. Ezek között nincs az Amerikai Népszava. Ennyit arról, hogy bennünket maga Gyurcsány mennyire tart gyurcsányistámnak, és mennyire tartozunk ehhez az irányzathoz. Arról nem beszélve, hogy gyurcsányista emigráció nincs, és magam sem vagyok emigráns. Fröcsögés az egész, ez nem újságírás. Még a pernehajderkedés szintjét sem üti meg. Erről ennyit, a többit a bíróságon.

Házi Árpád

Bartus!

Hogy a te stílusodban reagáljak: mekkora egy f..sz vagy. Nem írsz semmit, ami tartalomnak lenne vélhető, de azt durván. Nem tudom, hogy néha olvasod-e magad, de ha más írna így, mint te tevéd, akkor teljes joggal mondhatnád: de egy bunkó állat. Nos ezt a jogot most én is fenntartanám magamnak, sőt élni is kívánok vele.
Senki nem mondta azt, hogy Kertész mindig hülye volt. De ERKÖLCSTELEN GAZEMBER vagy gyáva féreg az, aki egész népet bélyegez meg névszerűen felsorolható 3-500 ember bűnéért!!! Vedd magadra. De még ha ötmillió ilyen magyar is lenne, a másik ötmillió akkor sem az. Egy író tudjon pontosan fogalmazni. Egy újságíró is. Vagy újságíró-helyettes.

Nem akarom az Amerika Népszavát méltatni. Nem ösmerem. De tökikém, (Bartus utánérzés), a stílusodból kiindulva nem is támadt ingerenciám megismerni.
Talán, ha olyan nagyon bátor és tiszta vagy, írd meg szép ánglius nyelven, hogy az amerikai egy genetikailag gyilkos nemzet, aki mások vérén gazdagodik. Talán még találnánk erre is példát. És hamarosan megtudnád ott helyben, hogy mi nem tetszik itt nekünk benned, a védett állításokban.
EgeiHorváth-ot sem ismerem. De ők itt írnak. Olyan szinten, ahogy tudnak (bár nekem tetszett). És bár te nem vagy főszerkesztő (és remélhetőleg ezzel a stílussal és kritkátlansággal nem is leszel), akkorát nem tévedtek, amekkorát te, amikor elvszerűnek vélsz védeni egy amúgy rendes embert, akkor is, amikor hibázik.

enmary

Ezt a cikket, tartalmi változtatás nélkül, szalonképesebb szavakkal is közre lehetett volna adni...

antikajmánista

Semmi esélyed nincs a perben, László, ugyanis a gyurcsányista emigráció egy vélemény, amihez joga van mindenkinek, és egységes a joggyakorlat. Hazudni is szabad egyébként, és a rágalmazás határát véletlenül sem súrolja, ha egy újságírót (közszereplőt, de ez is mindegy) valaki egy politika követőjének nevez. A gyurcsányistánál sokkal komolyabb "vádak" (nácizás, komcsizás) esetén sem lenne esélyed.

Jobban jársz, ha inkább segget csinálsz a szádból, és nem pereskedsz. Ilyenért perelni amúgy is vicc, ha nem tetszik, törölnéd inkább képen a szerzőt, még az is elegánsabb.

Sajnálom, hogy nekem nem válaszoltál, pedig alapvetően jóindulattal álltam hozzád csak azért, mert tettél már le egy korrekt cikket az asztalra. Emiatt tettem félre az Ákos Kertész-féle incidenst is és minden más negatív megnyilvánulásodat.

Komolyabb arcnak képzeltelek, mint hogy perrel akarj lezárni egy vitát.

Agricola

Valóban: „ Egy közel nyolcvanéves, megkeseredett öregembernek nem kötelező a topon lennie, de azért van a szerkesztő, hogy ha az előbbi vad, embertelen és ízléstelen szöveget állít elő, akkor amaz szóljon, hogy ezt azért mégse, már csak az életmű megóvása miatt se. Ám a gyurcsányista emigráció jeles alakja, az Amerikai Népszava főszerkesztője, Bartus László kapva-kap minden ilyen alkalmon, sőt rá is pakol egy lapáttal,”

A balliberális értelmiség egyetértő hallgatása jelzi, hogy Kertész Ákos és az Amerikai Népszava az ő álláspontjukkal is harmonizál,
amikor a magyarokat még emberszámba sem veszi, az állatok között is utálatot keltő, röfögő moslékot zabáló disznóknak tekinti őket.

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken Mester Ákos a 168 órától.

Ezt írja: „olyan ez a szörnyű szöveg, mintha nem ő írta volna, hanem az önazonos, de kontroll nélküli írótársa az idegrendszer”.

A köznyelvre lefordítva, mintha meghülyült volna.

Ennek Kertész Ákos életkorában lehet is egy bizonyos valószínűsége.

A cikk megjelentetése azonban nem csak rajta múlott, hanem az Amerikai Népszava szerkesztőjén, Bartus Lászlón is

Bartus László meghülyülésének is lehet egy bizonyos valószínűsége.

A valószínűség számítás elméletéből viszont tudható, hogy egyidejűleg bekövetkező események valószínűségei összeszorzódnak.

Tehát két kis valószínűségű esemény egyidejű bekövetkezésének valószínűsége nagyon kis szám lesz. Lehet mondani, hogy a bekövetkezés nagyon valószínűtlen.

Inkább az a valószínű, hogy Kertész Ákosban és Bartus Lászlóban, az Amerikai Népszava szerkesztőjében olthatatlan gyűlölet fortyog a magyarok iránt, amelyik ki-kirobban, mint a vulkán.

Elképesztő. hogy ez a szennylap, az Amerikai Népszava, milyen mérhetetlen gyűlöletet érez a magyarok iránt és terjeszt a magyarokkal szemben,

Bartus László

Elnézést, most már csak a pontosság kedvéért egészítem ki a feljelentésünket: 4. bizonyítani kell, hogy én az Amerikai Népszava főszerkesztője vagyok (nem vagyok az, hogy Ti azt hittétek öcsi, azt majd a bíróság minősíti) 5. Az Amerikai Népszava gyurcsányista (ennek az ellenkezőjét könnyedén bizonyítom)
A többi az igazságszolgáltatás dolga, kezdjetek el spórolni.

Bartus László

Bocsánat, természetesen nem a Hócipőt perelem a szerzőkkel együtt, hanem a Hírszerzőt. Elnézést kérek a Hócipőtől.

Bartus László

Ostoba fajankók vagytok, öcsi, és még hazudoztok is. Maradjunk ennyiben. Hazug állításokat írtatok. Egyetlen mondatot kellett volna csak írnotok a sértegetések helyett: cikkünkben hamisan állítottunk négy dolgot, tévedtünk, olvasóinktól és az érintettől is elnézést kérünk. De ti ilyesmire nem vagytok képesek, mert valóban csak pernahajderek vagytok. Az, hogy "a gyurcsányista emigráció jeles alakja", az nem vélemény, kisfiam, hanem tényállítás. És ezek után most beperellek benneteket a Hírszerzővel együtt, és Nektek bizonyítanotok kell, hogy 1. van gyurcsányista emigráció (nincs) 2. én emigráns vagyok (nem vagyok az) 3. én a nemlétező gyurcsányista emigráció alakja vagyok.
Nem kell ezen itt vitatkoznunk, a sértegetések után most már beperellek benneteket, aztán majd a bíróság megmondja, mik a tények, lehet-e újságírásnak nevezni a hazudozást és a rágalmazást, és majd kiszámolja fejben, hogy Ti és a Hócipő mennyit fogtok fizetni ezért. Ettől kezdve kiszálltam innen, lehet tovább nyugodtan gyalázkodni, ehhez értetek úgyis, mert ezt nevezik ma "ép"-nek felétek.

Halasi

Akár én is lehetnék, az én nevem sincs ott, az lenne csak az igazi abszurd....

Bartus László

Halasi, ezt remélem, mindenki látja, milyen cinikus csúsztatás azt állítani, hogy Ön csak megnézte az impressziumot. Ön nemcsak megnézte az impresszumot, hanem azt állította, hogy ugyan nincs ott a nevem, mint főszerkesztő, de mivel senki neve nincs ott, akár én is lehetek. Ez Kafka. Ez abszurd. És nem jóindulat, maradjunk annyiban.

Bartus László

Lia: az olvasást is szíveskedjék gyakorolni. 1. Nem vagyok az Amerikai Népszava főszerkesztője, de ezt állították. 2. Nem vagyok emigráns, pedig ezt állították. 3. Nem ismerek "gyurcsányista emigrációt", szerintem nincs is, pedig ezt állították. 4. Az Amerikai Népszava nem gyurcsányista, ez tényszerűen ellenőrizhető, pedig ezt állították.
Egyetlen tényállításuk nem felel meg az igazságnak. Magyarul hazudtak. Ezen kívül minősítettem a véleményüket, mert jogom van nem egyetérteni a véleményükkel, véleményem pedig nekem is lehet róluk, nemcsak nekik rólam.
De a fentiekben pontokba szedtem Önnek a tényeket.
Remélem, sikerült a tényeket idéznem, amelyekben a cikk tévedett, amelyekben a "pernahajderek" (ez saját önmeghatározásuk) hazudtak.

Halasi

T. Bartus László, én csak elolvastam az impresszumot.
Már az is baj?....:-)

egeihorváth

A gyurcsányista az nem tényállítás, hanem minősítés. Ezt a minősítést pedig fenntarjuk, de most nem vagyunk hajlandóak a bartusi életműből idézni. Egyszer talán. A főszerkesztőt tevékenysége és aktivitása alapján joggal hihettük, mert mint azt az egyik előttünk szóló is jelezt az impresszumban nincs név.
És hogy teljesen egyértelműek legyünk: Bartus Lászlóra (akit egyebekben nem sorolunk az ép személyiségek közé, ezért komolyan sem vesszük) azért vagyunk kifejezetten dühösek, amit Kertész Ákossal művelt.

Bartus László

A rend kedvéért: ha egy impresszumban nem szerepel valakinek a neve főszerkesztőként, az nem azt jelenti, hogy gondolhatjuk azt, hogy akár ő is lehet, mert ennyi erővel gondolhatjuk Egei Antalt is. Ha egy impresszumban az áll, hogy Szerkeszti a Szerkesztőbizottság, akkor az nem azt jelenti, hogy Bartus László vagy bárki más lehet a főszerkesztő, hanem azt, hogy nincs főszerkesztő. De minimum azt, hogy ha van (egyébként nincs), akkor az nem ismert. Ha az impresszumban ilyen jelölés nincs, akkor az nem azt jelenti, hogy bárkit kitalálhatok, mert nincs odaírva, hogy ő nem az. Ha feltételezhetem, és ez lenne a "rend kedvéért", akkor mindent lehet. Ezt képzelik ezek az emberek, pontosan, hogy mindent lehet. Ha ilyen mélyre süllyedve ezt lehet védeni, akkor mindent értek, csak legyen világos mindenki előtt, hogy azt találnak ki, amit akarnak, és azt írnak le, amit akarnak, az nem számít, hogy mi igaz ebből. Ezt teszik, ez világos, éppen erről beszélek, de akkor tessék ezt odaírni, "a rend kedvéért".

Ilia

Évtizedekig gyakoroltam a szakmát (az újságírást), és nem voltam képes megtanulni, hogy - mint B.L. - úgy írjak le 13 sort, hogy semmit nem állítok és semmit nem cáfolok benne. A komment tényeket kér számon "öcsin" és "nem újságján", viszont egyetlenegy tényt nem idéz, amiben a cikk tévedett (volna), csak általánosságban vádaskodik. Így aztán most nagy zavarban vagyok: B.L. netán Lázárt vette védelmébe?...

Halasi

A rend kedvéért:
Az Amerikai Népszava internetes kiadásának impresszuma nem tartalmazza a főszerkesztő nevét. Így aztán az akár Bartus is lehet.

antikajmánista

T. Bartus László, volt egy (1) jó cikked egyszer a Hócipőben(!), arról írtál, mennyivel jobban megbecsülik az amcsik a saját állampolgáraikat, mint a mi hazánk (talán a Böszme idején írtad a cikket). Egy '48-as honvéd történetét mesélted el, aki Amerikába menekült a megtorlás elől, és az Adrián védte meg őt az amcsi flotta a kiadatását kérő Monarchiától. Az egy jó cikk volt, hazafias keserűséggel megírva. Miért csapott át a hazafias keserűség velejükig antimagyarista cikkek futtatásába?

marci

A cikkiró lázárjanis jellemrajza tökéletes és ez a fidesz egyenruhája! Ami aljasság, mocsokság és gazemberség jellemző erre a pattkányra(lázár), az jellemző orbán viktortól a szó szerint utolsó seggnyalóig!!!
Ilyen patkány társaság, mondhatni a magyarság söpredéke, erkölcs hulladéka még soha nem vezette az országot. Persze ezeket a rablópandúrt játszó senkifiakat ezek nem zavarjákm saját fazonukra akarják átszabni az embereket, pedig az emberek többsége általában becsületes, embertisztelő és hazug szemét állat. Nehéz fába csapták a töküket, de működik a rabszolgatartó demokrácia épitése és degradált értelmiségiek és sportolónak tűnő zsenik ( sp:djenie) ott tolonganak a nagy fényes segg előtt(orbán) és várják a következő falatot. A szájuk sarkát elfelejtik megtörölni, azon mindig marad egy kis szar, ami jellemző az egész emberre.

Almás

A publicisztika „tárgya” és stílusa harmonizál. Gratulálok!

Benny Sk

LOL! Ja, hogy Anti Nemzetes volt… Így már értem a gyurcsányozást. A reflex az reflex még akkor is ha tanult :D
Ám látjátok feleim, ha ez a vonal kimaradt volna Bartus úr sem sérült volna be.

Szilikon Vali

Nagyszerű írás, gratulálok! A szitkozódás pedig igazán veretesre sikeredett.

Bartus László

Maradjunk annyiban, hogy ez nem jópofa publicisztikai pernahajderkedés, ne próbáljuk beállítani úgy, mintha nem vaskos minősítések hangoznának el, minden alap vagy indoklás nélkül, bele a vakvilágba. Ostobaságról nincs mit mondani, tahóságot gyógyítani nem lehet, csak megkülönböztetni a cikk műfajától, a kocsmát lehet elválasztani a szerkesztőségtől. De ez legyen a Hírszerző gondja, amely sikertelenül próbálkozik e gyenge utánzatokkal, hogy a húsz évvel ezelőtti Magyar Narancs legyen. Maradjunk a tényeknél: Ti, öcsi, leírtatok két tényállítást, amiből egyik sem igaz, még az ellenőrizhető tények tekintetében sem tudtátok véletlenül sem eltalálni az igazságot. Ezek a tények. A többi megállapítás ugyanilyen szilárd lábakon áll. Lehet ezt utána elintézni, hogy csak pernahajderkedünk. Kéretik odaírni a cikkek elejére, hogy nem kell bennünket komolyan venni, állításainknak, ostoba vélekedéseinknek, bornírt szellemeskedésünknek semmi alapja nincs, mi csak pernahajderek vagyunk. És akkor minden rendben van, egyetértünk, így olvassuk a szellemi szellentést. Még véletlenül sem fogjuk azt gondolni, hogy ez újságírás lenne, a termék, amiben megjelenik, újság.

antikajmánista

Jól emlékeztem erre az Egei Antal névre:

http://mn.mno.hu/portal/356839

Nagyon helyesen szólt fel a zsideszes kajmán nyomulása ellen annak idején, és a Lázárnak való beszólás is rendben van, igaza van a cikknek a lényegben.

Benny Sk

Maximálisan egyetértek az alap felvetéssel, vagyis azzal, hogy Lázár egy hatalmas tahó, egy igazi büdösbunkó. Azon viszont nem akadnék fent, hogy a 2/3-os kormány frakció vezetője, mert abban a frakcióban, a túlnyomó többség centire ugyan ekkora paraszt. Találó, hogy „ aki a söpredék lelki, szellemi igényeit kívánja kielégíteni, maga is a söpredék közé tartozik” mert a fidesz a „polgári párttá” válása óta erről szól. Lázár tehát hibátlanul testesíti meg pártját és frakcióját egyaránt.

„Különös gusztussal kiválasztotta a következőt, s rajtaütésszerűen beleomlott”
Egyszerűen priceless :D

A „gyurcsányista emigráció” viszont már kicsit sok volt. Nem mintha magamat a gyurcsányisták táborába sorolnám, igazán még baloldali sem vagyok. De ebben a témában odáig húzni a szálakat, hogy még egy kis gyurcsányozás is beleférjen, nem a földön fekvő oroszlán rugdosásával, hanem annak sírjának összehugyozásával egyenértékű – kb.

antikajmánista

Ha valaki vitatkozik valakivel, akkor ne kajmánozzon, hanem érvre érvvel feleljen, akkor is, ha kajmán valamelyikük vagy mindkettő. Ez a bolsizásra is igaz. Mindennek megvan a maga ideje. Lázár ideje is eljöhetne már.

egeihorváth

Még mindig nem tegeződünk Bartus Lászlóval. De ellenben velünk, akik publicisztikai pernahajderkedünk csupán, Bartus legalább telepakolta érvekkel hozzászólását.

Bartus László

Nagyon gyenge válasz, öcsi, arra, hogy két tényállítást teszel egy cikkben, és mindkettő hamis. Ez nem válasz arra, hogy szellemesnek hiszed a tahóságot, viccesnek az ostobaságot. Öcsi, Neked fogalmad nincs, miről beszélsz, sem Kertész Ákos levelét illetően, sem a az Amerikai Népszava tekintetében, fecsegsz, locsogsz eszetlenül összevissza. Az ilyen hülyékre igaz a mondás, hogy tudatlan beszéddel elhomályosítják az örök rendet. De nem Te vagy a hibás, hanem az, aki ilyen takonypócok verbálmaszturbációit megjelenteti, és cikknek véli.

Geo

Amikor elfogynak az érvek, jön a személyeskedés?
Különben valamennyire azt hiszem Bartus László-val is egyet lehet érteni. A Hírszerző sajnos úgy tűnik a netes sajtó VV-ának szintjlére kezd "emelkedni". A híranyagok ugyanazok, vagy szegényesebbek, mint a többin. Saját hírek alig vannak. A publicisztikák csusznak a minősítő altestiség szintjére.
De hát ez van. Néha mégis lehet jó olvasni. Legalább azért, mert az ember bemérheti azt, hogy hol tart az on-line sajtó eme szegmense

egeihorváth

Ellentétben Bartus Lászlóval, aki szellemes, művelt és kiegyensúlyozott

Bartus László

Miután szájára vett a két alak, aki ezt a firkálmányt jegyzi, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy nem vagyok az Amerikai Népszava főszerkesztője. Ezt honnan veszik? Olvastak már impresszumot életükben? Nem vagyok gyurcsányista sem, aki elolvassa az Amerikai Népszava publicisztikáit, az nem mond ekkora baromságot. A cikk többi része, beleértve a Kertész Ákossal és lapunkkal kapcsolatos megjegyzéseket is, ostoba és tahó. Lényegét tekintve hadd idézzem az egyik hozzászlótót: "A két szerző az utolsó bekezdésben sikeresen egy nagy segget látott. Különös gusztussal kiválasztotta Schiffer Andrásét és rajtaütésszerűen beleomlott." Ehhez a magunk részéről csak annyit hadd tegyünk hozzá, hogy elismerésünket még ezért sem tudjuk kifejezni, mert ezzel a seggel ők elvétették a célt. És még annyit, hogy a Hírszerző nem képes kievickélni abból, hogy egybegyűjtse az összes utánérzéses hülyét, aki szellemesnek hiszi magát, pedig csak tahó és seggfej.

szadam

Végre már valaki pontosan és találóan kielemzi Lézer-Lázár "egyéniségét" mert én is azon a véleményen vagyok mint a cikkíró sőt még annyit hozzátennék: húsz év távlatában ennek a Fidesz-kormánynak van a legbutább,legszürkébb államfője és a legbunkóbb, legfelkészületlenebb frakcióvezetője,a többiekről nem is szólva!!

Szegény hazám, szegény magyarok!!

kimeletlenul

Eddigi hozzaszolasaid alapjan en is egyertek nagyjabol Veled, csodalkoztam is az elozo szosszeneteden. Koszonom az utolso kommentet. Ha mindenki (vagy a tobbseg) igy allna (es allt volna)a dolgokhoz (gondolkodas, a masik szempontjainak meghallgatasa, ertekelese, esetleg elfogadasa), akkor nem itt tartanank, sot nem volna mirol vitatkozni.
Tartsunk ki, talan sok lud disznot gyoz (ezuttal jo ertelemben). Nehany hasonlo komment meg van szerencsere.
A cikk lenyegevel egyet lehet erteni egyebkent, a stilus csak szinezi es kihangsulyozza a jelenseget, jollehet az angolszasz, nemet. francia, stb. sajtoban ilyen jellegu portalon ilyen stilus nem fordulhat elo.

Házi Árpád

@kimeletlenul

Megkövetlek. Úgy látom, gondolkodásunkban nagyon sok a közös vonás. Talán néhány következtetésben és értékelésben van eltérés közöttünk (mármint a múltat érintően), a jelen és a jövő sajnos nagyon gyászos. Vívódásod szimpatikus, megoldást ugyanúgy nem látok. Ha megannyi kiművelt emberfő is lenne (engem már buzdított abramovics, hogy iratkozzam be a 2. osztályba, de még vívódom), akkor sem biztos, hogy meg tudnánk védeni magunkat magunktól.
A pesszimista = tapasztalt optimista. Hát így lettem magam is optipesszimista.

Geo

Agricola,
A cikk szóhasználata az egy dolog. Az LMP egy másik. A szóhasználattal lehet egyetérteni, vagy sem. Nekem személy szerint az altesti publicisztika nem tetszik. Ahogy Fábri altesti humora sem. De ettől még mindkettő át képes vinni némi mondanivalót is.
Az LMP politizálásának zsigeri megítélése Lázár elvtárstól nekem azért sem tetszik, mert nem hiszek a "fiukban hetediziglen" való minősítgetésektől. Lázár esetében már csak azért sem, mert Lázár egy unintelligensen törtető kifejezett konzumerbürokrata. Abból is az idiótább fajta.
De, kedves Agricola, hogy Téged idézzelek:
"A parlamentáris demokrácia olyanféle rendszert jelent, ahol a kérdéseket először vitára bocsátják, megbeszélik, igyekeznek kompromisszumra, konszenzusra jutni, majd ha ez nem sikerül, marad a többségi döntés."

Nos! A vita alapja az érvek és ellenérvek menti valós kompromisszumkeresés lehetőségének a biztosítása. Tekintettel a bizottságokat megkerülő, utolsó pillanatokban benyújtott egyedi indítványokkal való operálásra a FIDESZ nem hisz a demokráciában. Pontosítok, nem az a baj, hogy Lázár kartárs, a főkaparnok nem hisz a demokráciában, hanem az, hogy a FIDESZ és fulajtárpártjaként a KDNP nem is gyakorolja. Sőt! Úgy sem csinál, mintha gyakorolni akarná.
Sajnos úgy tűnik hazánk eljövendő államformája a parlamentáris diktatúra. Ezen nem csodálkozom, mivel Orbán mindent a Kádárrendszernek köszönhet és békés teknővájó lenne anélkül. De ettől még nyugodtan lehet ezt annak hívni, ami.

László Soltész

1istvan 2011. szeptember 29., 13:49
Valóban, a hottentotta az reálisnak hangzik!! Köszi.

mikhail

Hát akkor Istvan (2011. szeptember 29., 13:20), akkor legalább ketten vagytok így ezzel, persze a rezsim kiszolgálóin kívül...

1istvan

László Soltész bullet32011. szeptember 29., 13:39
Honnan tudod, hogy magyar lopta el. Esetleg nem egy hottentotta vagy marslakó?
Ez a baj az ilyen kertész dumákkal. Színezed, ferdíted, félremagyarázod és következtetést vonsz le.

László Soltész

kimeletlenul 2011. szeptember 29., 13:44
És élnek is ezzel a joggal szép számmal e kies hazában. Egyetértek a kommenttel, bár most nyilván besorolódtam a nemzetvesztők közé. :-))

Halasi

Agricola 2011. szeptember 29., 13:37

Hát ez meg mi a fene volt Agricola?

kimeletlenul

@Hazi Arpad
Eppenhogy tul sok tortenelmet olvasok es nemcsak magyarul (a kepeket meghagyom neked :-)). Es a tenyek makacs dolgok, elvtarsak! A vegso egyenleg pedig az, amit leirtam. Elbukott forradalmak, elpazarolt eletek nem vittek elobbre a nemzetet. A kiegyezes hozott fejlodest, de abban a 40 evben az egesz vilag rohamosan fejlodott. Abbol jutott nekunk is egy cseppnyi.
termeszetesen minden altalanositas tulzo es egyes emberekre vetitve igazsagtalan is lehet. Vsz. Te nem tehetsz arrol, ami Mo-n van. Es a hozzaszolok tobbsege sem. De attol meg a tortenelmi tenyek azt mutatjak, hogy az orszag folyamatosan sullyed, negativ spiralban van. 500 eve. Egyre kisebb, egyre fogy a lakossag, egyre kevesbe vagyunk europaiak, meg a kornyezetunkban is elvesztettuk a sulyunkat. Ezek a tenyek. A tobbi szubjektiv erzelem.
A megoldas nem a politikusokban van, mert ok csak hazudni tudnak es sajat szuk csoportjuk erdekeit vedik immoralis es bunos uton. Sajnos nincs megoldas. Lassu, evtizedes, az oktatasra, a kozossegre, egeszsegugyre, alapveto erkolcsi normakra hangsulyt fekteto (mas szoval utopisztikus) politikara lenne szukseg, ami nem azonnali udvozulest iger. De hany szavazoja lenne ennek? Gyanitom, nem sok. Ellentetben a skandinav es mas eszaki, protestans orszagokkal. Masreszt Mo. geopolitikailag is a legrosszabb helyen fekszik. Katonailag vedhetetlen, gazdasagilag nulla (Romaniae viszont a jobb adottsagok ellenere minusz 1), stb. Mindez masreszrol a dilettans, rovidlato kormanypolitikak miatt is bekovetkezett es felgyorsult.
A jelenlegi vilagrengeto, nemortodox gazdasagpolitika pedig recesszioba vitte a gazdasagot ismet, ezt mar nem kenhetik az elozo kormanyra vagy a vilagra. Jovore az eddigiek helyett meg legalabb 1000 milliardos megszoritasra lesz szukseg az eddigiek felett. A nep meg tovabb dagonyazik. "Hulyenek lenni aljkotmanyos jog." (S.L.) Nem?

katkamama

Jaj elfelejtettem, hogy azért is kár a nagy felhárborodás, mert mint Czeizel Endre professzortól tudjuk, olyan hogy magyar gén nincsen.

László Soltész

"kíméletlenül"
Had értsek egyet. A politikusaink sajnos eszenciáját adják az ország lakóinak. Ilyenek vagyunk, hiszen ezeket azembereket emeltük hatalomba. 20 év alatt megismerhettük mindet, hiszen új nem igen van közöttük. Megosztanék egy történetet magunkról: egy vállalat kirakott a körútra víz autómatákat, (50!Ft. egy fél liter ) a bevételt megduplázva felajánlották egy beteg kislánynak. Mivel az autómata becsületkasszaként működött, drága honfitársaink a bevétel 70%-át ELLOPTÁK. egy beteg kisgyermektől loptak. Erre varjon gombot minden szittya fajmagyar! Szégyen, mint ahogy az is, hogy ilyen politikusaink vannak. Ők olyanok, amilyenek. Miért viseljük el őket???

Agricola

Katkamama!

Írja: „Kertész Ákossal kapcsolatban pedig nem értem a felháborodást, nem értem miért a tükröt kell összetörni, ha nem tetszik amit mutat.”

Az Ön logikája szerint Hitler is csak tükröt tartott a zsidó nép elé.

Mondja kérem Ön normális?

1istvan

katkamama bullet32011. szeptember 29., 13:34
Pont ezt javasoltam! :-)

Házi Árpád

Tisztelt Abramovics!

Meglehet, valamit nem értettem meg. De meglehet, ön sem. Esetleg olvassa el a cikket. Lázárról szól. Ön erre írt kommentet. Gondolta a fene, hogy eltévedt, és nem is erre cikkre reflektált, hanem a 'Népszerű etnogenetika mindenkinek' kiadványt elemzi a Jövőheti Hírharsonában.
Kertész Ákos hiába míveli a nyelvét, ha marhaságot mond. A forma nem menti a tartalmat. És ha Kertész általában kijelentheti (Önről is mondta), hogy mennyire gerinctelenek vagyunk, akkor már had mondjam ki én is, bár kevesebb Kossuth-díjam van(volt), hogy Kertész meg hülye. Nem a hírnév teszi az igazmondást. Kevéssé ismert újságírók is mondhatnak igazat. És náluk jóval híresebbek (vagy inkább hírhedtek?) meg nem.

Abramovics, bár stílusod a vége felé rohamos hanyatlásnak indult (talán belefáradhattál abba a rengeteg nagy eszedbe), azért figyelmeztetnélek, veszélyes dolog azt hinni, Te vagy a legokosabb. De ha ettől vagy boldog. A látatlanságbani IQ-vitéz címet neked ítélem.
De ne keverd össze te sem a véleményt a ténnyel. HA hangosan mondják, attól csak vélemény marad. Ha sokan mondják, csak vélemény marad. Ha akár csak egy is bizonyítja, attól válik ténnyé.

katkamama

1istván
Sajnálom, meggyőzni nem akarlak és ilyen sommás véleményem sincs Rólad, hát gondol így ha így akarod és agy Neked jobb.
Az a lényeg, hogy Neked jó legyen!
Na viszlát mert más dolgom is van!!!!!

1istvan

katkamama bullet32011. szeptember 29., 13:28
Mondta helyetted kertész.
Akivel egyetértesz.
A többi merő duma.

katkamama

1listván
Vagy talán Szent István? (Ez csak a tréfa kedvéért!) Semmiféle olyat nem írtam, hogy mindenkire általánosítható, genetikai következtetéseket ki lehet mondani. Se magyarra, de osztrákra se cigányra, se zöldre, se kékre. Se azt nem lehet mondani senkire ha nem úgy gondolkodik mint Te (mert legalább gondolkodik valamin, nem úgy mint Te, mert próbál a szavak mögé is nézni, nem kell mindet elfogadni és egyetérteni de gondolkodni igenis kell) szóval Te is csak azt tudtad most ebből levezetni, hogy én és akik így gondolknak nem emberek. Hát sajnos jelzem neked mi is emberek vagyunk, talán Te is gondolom és magyarok és ehhez a nemzethez tartozók, és valóban erre nem mindig büszkék és nem tartjuk magunkat sem jobbnak sem rosszabbnak más nemzeteknél. És ha valki kemény szavakkal a a saját nemzetét bírálja, nem biztos, hogy egyet értek vele és stílusával, de legalább elgondolkozom azon miért is gondolhatja így és nem akarom egyből agyagba döngölni.
Hát ez az én felfogásom, és ez valóban alapjaiban más mint a Tiéd.
Azért én nem gondolom, hogy nem vagy ember és szép napot Neked élvezd a napsütést amíg lehet!

katkamama

1listván
Vagy talán Szent István? (Ez csak a tréfa kedvéért!) Semmiféle olyat nem írtam, hogy mindenkire általánosítható, genetikai következtetéseket ki lehet mondani. Se magyarra, de osztrákra se cigányra, se zöldre, se kékre. Se azt nem lehet mondani senkire ha nem úgy gondolkodik mint Te (mert legalább gondolkodik valamin, nem úgy mint Te, mert próbál a szavak mögé is nézni, nem kell mindet elfogadni és egyetérteni de gondolkodni igenis kell) szóval Te is csak azt tudtad most ebből levezetni, hogy én és akik így gondolknak nem emberek. Hát sajnos jelzem neked mi is emberek vagyunk, talán Te is gondolom és magyarok és ehhez a nemzethez tartozók, és valóban erre nem mindig büszkék és nem tartjuk magunkat sem jobbnak sem rosszabbnak más nemzeteknél. És ha valki kemény szavakkal a a saját nemzetét bírálja, nem biztos, hogy egyet értek vele és stílusával, de legalább elgondolkozom azon miért is gondolhatja így és nem akarom egyből agyagba döngölni.
Hát ez az én felfogásom, és ez valóban alapjaiban más mint a Tiéd.
Azért én nem gondolom, hogy nem vagy ember és szép napot Neked élvezd a napsütést amíg lehet!

1istvan

mikhail bullet32011. szeptember 29., 13:13
Pedig ha jól belegondolsz, abszolút igaza van.

haarpia

Szarabb helyzetben van az ország, mint a török után a német alatt. Még a sárgacsekkest is nekik fizetjük. ..........úgy kapták meg a Kerekasztaltól az ország gazdaságát, mint az osztrákok, földjeink dunántúli részeit, ZSEBSZERZŐDÉSSEL. .....mindenki zsidózik, cigányozik, Lázározik és persze tiszta VAK! Nem veszi észre, hogy aki a gazdaságot uralja, azé a hatalom, az szab feltételeket, még a JOGINTÉZMÉNY IS a németet védi! (nyert már valaki pert az EON ellen, például?

Itt meg elkezdenek bohóckodni azzal a VEZÉRSTRICIVEL, aki mellesleg nagyon tehetséges, mert még a JAPÁN VEZETÉS is hozzá jár FEHÉRKURVÁT DUGNI.

Mi a külömbség Lázár és Schiffer között?: az, hogy a nyolcbetűs Schiffer-ben két magánhangzó van only. ....na és kibaszott intelligens: megkérdezi a magyartól, kényelmes-e a kötél.

mikhail

Agricola 2011. szeptember 29., 08:33 !

Semmit, de semmit sem fogtál föl. Reménytelen eset vagy..Vajon hányan lehettek még így ezzel? Vigyázz, mert a végén még egyedül maradsz így tudatlanul...

1istvan

katkamama! "Persze ez csak az én véleményem!"

A szomorú rátok nézve a véleményetek. Hogy tükröztök és egyáltalán megfordul az agyatokban, hogy akármelyik népre általánosító, mindenkire egyformán érvényes, genetikai okokból fakadó következtetést vonjatok le. És ezzel dicsekedjetek. És magatokat embernek tartsátok. Ráadásul a népcsoport, nemzet tagjának.
Helyetekben szégyellném magam, és könyörögve kérném a moderátort, hogy törölje ki amit ideförmedtetek.

Házi Árpád

@kimeletlenul

Természetesen nagyon sajnálom Kertészt, hogy ő ezt érzi magáról. Hogy ő genetikailag mennyire beteges, az ő dolga. Hogy szükségesnek érezte ezt mindenkinek a tudomására hozni, ezt meg betudom az agyrágó bogárnak. De amint határozottan kijelenti, hogy én vagyok egy gerinctelen ez meg az, a legmélyebb tisztelettel elküldöm őt a halálfa...ra. És ha ezek után erősködne, nagyon sekély lelkiismeretfurdalással vágnám atyailag szájba. Merthogy elébb bizonyítsa be. Ha tudja. Ha meg nem, akkor fogja be.
De hogy ne legyen katartikus élménye ezzel a másik oldalnak sem, tőlük sem viselem el fennhéjázó magatartásukat.

"Milyen nep az, amelyik keptelen szembenezni sajat hibaival es buneivel, mikozben gyenge es tehetsegtelen?" Nos, ha olvasnál néha magyar történelmet (tudniillik, a képek között vannak szövegek is) , akkor ilyen marhaságot nem is kérdeznél. És ha olvasnál egyetemes történelmet, akkor tudnád a választ is. Mi emberek nem vagyunk egyformák. Elítélhted azt, aki megkötötte a személyes érdekei és az elvei közötti kompromisszumot. (vagyis megpróbált túlélni), de mindig volt, aki meg s halt az elveiért. És volt ilyen magyar, német, latin, szuhaéli és klingon is. Nahát, azok mind jogosan kérik ki maguknak Kertész Ákostól és Lázár J-től is.

@nemtudomka. Ott téved szerintem, hogy nem az a baj, hogy L. Jánosról azt mondják, hogy tahó.Hanem az, hogy alkalmak sorával bizonyítja az állítás helyességét. Ha nyilvánvalóan nem lenne tahó, akkor az állítás maga végezné ki az állítóját. Szerinted ez a helyzet???

neroka

katkamama! "Persze ez csak az én véleményem!"
.
Nincs igazad, mert ez az én véleményem is! Tehát már min. ketten vagyunk, ill. hárman, most látom Andreas is hasonlóan látja. Ja négyen! Üdv kiméletlenül-nek, akárcsak én írtam volna! Na szóval vagyunk páran akik nem akadtunk ki kertész meglátásain, mert nagyon is igaz dolgokat állított = szomorú ránk nézve, de így van!

abramovics

Kedves Házi Árpád!

Reflektálok arra mit írni, voltál szíves a számomra.

HŰHA! Nagy a baj! Nálad.
Valami nem megy, úgy látszik.
Elolvastam a hozzászólásomat, s kövezzenek meg érte,

DE

sehol sem találok benne utalást az alpári stílusra, avagy szóhasználatra – a Te szavaiddal élve - nem kifogásolom sehol.
Ha, és amennyiben sikerült volna megfejteni írásom LÉNYEGÉT, világos lenne a számodra, hogy én azt kérdőjeleztem meg, miből gondolja/gondolják a cikket jegyző/k/, hogy pálcát törhetnek Kertész Ákos felett, mert írta, amit írt.
Ám úgy látszik, ezt nem sikerült megfejtened.
Nincs semmi baj!
Csak fogadd meg a tanácsomat, mit a lapíró uraknak adtam, s Te is fogj hozzá az élethosszig tartó TANULÁSHOZ!

A továbbiakkal, mikor azt adod a számba – hogy én mit adnék neked, az, más kérdés – hogy én Lázár tahó tolvajlásairól elmélkedek, nos azzal a fentiek alapján már nincs mit kezdenem.

Andreas

"Milyen nep az, amelyik keptelen szembenezni sajat hibaival es buneivel, mikozben gyenge es tehetsegtelen? Mindig masokban keresni a hibat es magunkat tomjenezni? A szemetdombon kukorekolni es az egesz vilagot kioktatni, nulla teljesitmennyel a hatunk mogott?"
Teljesen igaz.

katkamama

Kertész Ákossal kapcsolatban pedig nem értem a felháborodást, nem értem miért a tükröt kell összetörni, ha nem tetszik amit mutat.
Szerintem egy írónak joga van véleményt írni, beleértve saját magát is, nem másokról mondot kemény szavakat, hanem a magyarokról, akik közé Ő is tartozik, ez akár tetszik sokaknak akár nem, így van. S ha valaki kimondja, hogy mekkora marhák vagyunk, hogy még mindig hagyjuk magunkat megvezetni, nem tanulunk a saját történelmünkből, akkor nem hiszm, hogy azt kell keresztrefeszíteni aki kimondja, hogy meztelen a király.
Persze ez csak az én véleményem!

nemtudomka

senki@
Én soha nem állítottam azt, hogy kényszerből olvasom a az itt megjelenő írásokat! Pusztán az
alpári címe "fogott meg" és nem a tartalma.
Mindenkinek joga olyan véleménnyel lenni egy közszereplőről, amilyen a saját ertékrendje megenged. Ez magánügy! Az viszont nem magánügy, ha egy-két ujságíró ilyen stílusú irományokat ír. Lehet, hogy ez Önnek tetszik, lelke rajta.! Olvassa reggeltől estig! Ne lepődjön meg majd azon, ha a kedves gyermeke
estleg az unokája hasonló stílusban válaszol mint a cikk írója: " senki te mekkora tahó vagy"
A helyesírásomról pedig: valószínű, hogy nem tökéletes, de Ön, tisztelt senki, Ön az?
egyébként a tanácsát megfogadtam, ezt ritkán olvasom!

kimeletlenul

El kene azon is gondolkozni, hogy Kertesz Akosnak nincs-e igaza. A ballibsi oldal a szelsojobbot lekorozi Kertesz eliteleseben (szenilitasaval magyarazva keseru szavait).
A tenyek azonban mintha ot igazolnak. Az elmul 500 ev mirol szol? A jobbagysag ma is fennall, a dagonyazas, moslekeves nemzeti sport, a kontraszelekcio, a hazudozas, voluntarizmus csak az elozo bolsevik idokben (voros-es feherterror, Szalasi-, Rakosi-era) volt ilyen meghatarozo. Trianonrol obegatnak egyesek, mikozben az akkori idiota feudalis dzsentri politikai reteg kartyazta el az orszagot.
Milyen nep az, amelyik keptelen szembenezni sajat hibaival es buneivel, mikozben gyenge es tehetsegtelen? Mindig masokban keresni a hibat es magunkat tomjenezni? A szemetdombon kukorekolni es az egesz vilagot kioktatni, nulla teljesitmennyel a hatunk mogott?
Az ezerszer kifosztott nep meg odatartja a pofajat: hatalom, adjal meg egy pofont, rugjal meg belem!
Ezek a tenyek. Kinek van akkor igaza?

Házi Árpád

Kedves Abramovics!
Egy dolgot mindenképp bizonyítottál: kulturáltan is lehet mondani marhaságot. De Te legalább kulturáltan tetted.
De aki csak a cikk szóhasználatát figyeli, az a lényegéről mond le. Mert a lényeg vagy nem érdekli, vagy nem érti, vagy nem ért vele egyet.
Azt mondod: Lázártól már tudjuk, hogy aki nem tudott annyit lopni, mint ő, akkor az egy senki, de ezt szép szavakkal mondja, akkor jó. Ha én erre azt mondom, Lázár, ez esetben bekaphatod, akkor én vagyok a rossz?
Már megtudtuk: ha panelben élünk, akkor kössük fel magunkat (ezt Kövér úrtól tudom). Normális dolog listát vezetni a párt megbízásából, ki milyen pártállású? Normális dolog Kaja Ibrahimmal üzletelni, Ha nagyapám kuruc-labanc-zsidó-nyilas volt, akkor én egy senki vagyok? Nem csak a szavak teszik (bár fontosak) az embert, uraim.
Azt mondják: Politikus az, aki úgy küld el a jó ..... ba, hogy alig várod, mikor indulhatsz. Nos, a mi politikusaink már erre sem képesek.
Félreértés ne essék: végtelenül a beteg lennék, ha az MSZP valaha még a hatalom közelébe jutna, mert már megmutatta: képtelen vele hasznosan, a köz javára élni. És nincsenek illúzióim a többi majdani hatalom-tulajdonosról sem. De legalább viselkedjenek kicsit, legalább a látszatot teremtsék meg.

Mindenkinek ajánlom: Edgar A. Poe: Az inga leng c. novelláját. Tanulsága: nincs az a szélsőség, amit ne váltana fel a saját ellentéte. És minél jobban kileng, annál gyorsabb lesz a visszaút... Én kivárom.

maskep

@nemtudomka bullet32011. szeptember 29., 10:51

Az írás folytatta a gondolataidat: "E követelmények – ezt az alant majd megjelenő lelkes kritikusaink kedvéért szögezzük le – véletlenül sem azt írják elő, hogy az ember nem lehet bárdolatlan, adott esetben a helyzethez illően alpári, hanem, hogy bizonyos határokat nem lép át még akkor sem, ha érdekei úgy diktálják."

maskep

@vaspingvin bullet32011. szeptember 29., 09:27

Valóban hálátlan szerep Lázáré. De biztos a szememmel meg a fülemmel van a baj: Nem láttam, hogy pisztolycsövet tartottak volna Lázár halántékához, és nem hallottam, hogy megfenyegették volna: Élet vagy tisztesség...

riperes

Kicsit vitriolosra sikeredett az urak cikke,de sok igazság van benne. Több mint valószínű Lázár úr gyerekszobáját anno kiadhatták,mint ez már korábbi megnyilvánulásaiból is kitűnt. A kádári időszakban is voltak ilyen bicska-nyitogató stílusú politikusok,ebből következik a rendszer változik,de az ember ugyanolyan gyarló,gyenge.

senki

nemtudomka 2011. szeptember 29., 10:51

meg veletlenul sem kotelezo jellegu az itt megjeleno iromanyok elolvasasa. Ennyire egyszeru ez... En meg amugy tanultam helyesirast, de mint a kedves hozzaszolasdbol is latszik, nem tett igy mindenki...

murzsa

ilia!Ott minek?Ott már tudják a frankót,itt kell elmondani hogy lássák: még ha nem is tehetünk ellene, azért tudjuk miről van szó

Egyetértek!!! Tahó!!!! De nem csak a Lázár!!! Tahó mind! Balsai, Orbán, Kövér, Szijjártó, Schmitt, Semjén, Hoffmann, Vona, Novák, Morvai Krisztina , Schiffer, karácsony, Mesterházi, Horváth, Puch, Szili stb, stb, stb. MIND!!!!!!

nemtudomka

Én mindíg azt gondoltam, hogy az ujságírásnak vannak bizonyos szabályai. Úgy látszik tévedtem. A neveltetésnek is vannak szabályai.
Ebben is tévedtem. Úgy tudtam, hogy minden ember magából indul ki. Nos, ebben nem tévedtem! Azt, akit ilyen irományok megírására tanítottak, attól nem lehet mást várni! Azt az ujságot pedig amelyik ilyet leközöl, nos, attól sem. És még maguk beszélnek ujságírói etikáról? Megdöbbentő, hogy a tisztelt cikkíró urak ebből élnek!

uborkasanyi

"Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van " mintájára kimondható a tétel:aki bunkó az bunkó.
Szegény Schiffer még mindig nem vette észre, hogy rossz hírű külvárosba keveredett, ott is a legrosszabb környékre. És befáradván valami ócska lebujba, úriemberként kíván viselkedni az olcsó kurvák,uzsorások, leütéses rablók társaságában. Én nem tartozom az LMP törzsszavazói közé,sőt,de az a polgári visszafogottság,ahogyan megpróbálta rendre utasítani alpári beszólóját, az szívmelengető a mai való világban.
Én nem tudtam volna magam oly annyira megtartóztatni a helyében. Felhívtam volna a frakció vezető úr figyelmét,hogy vigyázzon ezzel a bolsevikos múltazással. Még a végén kenyér adó gazdája megfedi,hogy azért az ő családi viszonyait is felemlegeti ezzel,sőt. Meg esetleg a kormány tagjai közül is igen sokan magukra vehetik az ilyen beszólásait, sokan nem is családi okból,hanem saját jogon is.
Egyszóval a Lézer úr ne haragítsa magára saját frakcióját,kormányát, pártját, ilyen bolsevik gyökerekre való utalgatással.

László Soltész

vajon miért van az, hogy a kommentelők jelentős része nem akarja érteni az írásokat, nem arra reflektálnak, csak jön ki belőlük az indulatvezérelte ostobaság? Kedves kommentelők, ez nem pszichiátria! Kíméljetek meg bennünket a terápiás agymenésetektől. Köszi. Az intellektuális mocskot ne a mi nyakunkba öntsétek!

Zsírszerző

Ilia:

Ezért is lehet elküldeni a kurvaanyjába a szerzőt azaz Hont Andrást. Széplelkűségből.

haarpia

murzsa bullet32011. szeptember 29., 09:42 Spartacus bullet32011. szeptember 29., 09:33

......cigányasszony meg haza, látja, hogy a férje ül a lyukas karosszéken, lógatja a tökit meg a fa...szát és a négy éves Lajcsi fia, játszik az apja fa...szával. -Lajos, te nem vagy normális, a gyerek kezibe adod a fa..szodat? -mit aggyak a kezibe, zsilettpengét?

....négy év alatt és kilencven felett hiszik el, hogy ha lopod villanyt, akkor a többieknek drágább lesz...--egy nagy lófaszt!, éppen annyit számláznak, mint "nyugaton", plusz a falusi felár.......így van ez az országházban is: Oda, magyar ember még nem lépett be, akkor sem ha szeretnétek, hogy a Vona magyar legyen.

Azki oda belép, annak igazolni kell, hogy Nagy Gazember. ........ennyit barátocskáim! Spartacus-nak pedig még annyit, hogy az Imre is inkább német mint magyar, nem várható el tőle, hogy ne legyen németimádó és persze némileg sunyi......kinek fizeti a magyar lakós a sárgacsekkes százszázalékát?, Barátom?!:, a NÉMETNEK!!! kik oltogatták/ják az Ertéelen a lakósokat, hogy a "magyar nem mobil, de majd az lesz, mert nem lesz háza" (láttam!!!)????Kijéé is az Ertéel? ........NÉMET.......egy szálig ki fogja irtani a magyart, mert NÉMET!!!! és a NÉMET gyilkos nép! ....és a magyar németimádó és Kertész-írásos! ezért irtják ki.

Ilia

Előrebocsátom: nem vagyok híve a mosdatlan beszédnek, de az itt megjelent háborgásokkal messze nem értek egyet. A vulgáris stílus itt nem önmagáért való, feltételezem a szerzőkről, hogy szalonképesebben is meg tudták volna fogalmazni mondandójukat. Csakhogy az erős kifejezéseknek itt szerepük van: utalnak a személy és viselt dolgai minőségére, a közegre, amelyben az illető mozog, a gusztustalan, alpári hangnemre, szemléletre, amely a közéletben eluralkodott. Ebben a kontextusban nyugodtan félretehetjük a széplelkűséget.

666826

HAHAHAHAHA! Jól megkapta Lázár!

preddy

Ehhez nincs mit hozzátenni! Így kerek, mint az ezt megelőző segg...

László Soltész

Gratula, egyben osztva" ló lajos " aggodalmát a stílus okán. A stílus maga az EMBER.

magicics

A két szerző az utolsó bekezdésben sikeresen egy nagy segget látott. Különös gusztussal kiválasztotta Schiffer Andrásét és rajtaütésszerűen beleomlott.

Ilia

Spartacus, murzsa: Muszáj ezt? Ez a duma ezen a fórumon nem nyerő. Vannak portálok, ahol mint a cukrot kapkodják ezt a nézetet - ott kellene villantani.

Zsírszerző

"Vannak irtózatos gecik, ugyebár"

Hont András. Kiss Ádám. Seres László. Para-Kovács Imre. A gecik. Ugyebár.

Ilia

Az egész írás tetszett, grat! Külön köszönet a Bartus Lászlóval foglalkozó fejezetért. Élek a gyanúval, hogy a gyurcsányista emigráció jeles tagja nem egyszerűen "átengedte" K.Á. cikkét, hanem egyenesen tüzelte a szerencsétlen öregembert a megírására. Gusztustalan Bartus toporzékolása, s olyan nyilvánvaló, hogy a be nem folyt cash miatt olyan dühös népére, nemzetére. Kétszáz támogató valóban nem sok. Milyen érdekes, hogy az általa kutyázott Klubrádió felhívására néhány hónap alatt több mint 30 ezren adakoztunk...

Okost Ojgli

"Ő és itthon ragadt barátai észre sem veszik, hogy magatartásuk milyen mértékben járult hozzá a most uralmon lévők jellemfejlődéséhez"

Tehát nem mondhatom el a véleményem mert biztos lesz aki félreérti/magyarázza és abból baj lesz. Remek egy megoldás.

Georg

Ez egy vérbeli publicisztika, gratulálok!
Én is elteszem rosszabb időkre...

ló lajos

A publicisztikai műfaj stílusa a szájbertérben többet is elbír, mint a nyomtatott sajtóban, be lehet tudni a szerzők felháborodásának. Bajjer Zsóti amúgy is űberelhetetlen e téren (is). Túllépve a stíluson magam is osztom diagnózisukat.

Werner

Kevesen vannak kultúrában messzebb bármilyen polgári középosztálytól, mint az Orbán-Lázár féle felkapaszkodott parasztivadékok.

abramovics

Egei Antal.
Mintha hallottam volna e dicső nevet valahol – van, aki nem nevet?
Horváth Zsolt a másik. Ki ő?
Két ember?
Egy ember két néven?
Ha jól tippelem, az említett urak ifjú emberek, legalábbis Kertész Ákoshoz képest.
Elhiszem én, hogy ők tudják a tutit.

DE

Adjuk már meg a tiszteletet – ha az embernek nem is, legalább a megélt kornak, s az abban lévő élettapasztalatnak – ha kérhetem!
Tudom, tudom, nem kérhetek én itt semmit, örüljek, hogy a nagyméltóságú lapíró urak lehetőséget biztosítanak egy, az egyszerű pórnépet képviselő halandónak a hozzászólásra.

Na, mer’hogy ők tuggyák a tutit, ugyi?

Segítek e rettenetes tudással, s magabiztossággal megáldott lapíró uraknak – bár mentalitásuk engem mintha a cikkükben szereplő főszereplő tahóra emlékeztetne eben a vonatkozásban – s figyelmükbe ajánlom Tersánszky Józsi Jenő művét, a Kakuk Marci címűt.
Már csak a nyelvezete végett is akár – tán tanulhatna belőle a mai modern magyar nyelvet művelők/védők hada – ám van benne egy idevágó mondat.
Miszerint: „sokat tanul az ember, hogy aztán vigye magával a sírba!”
Szóval, kedves lapíró „barátaim”, Ön/Önök még sokat kell tanuljanak – remélhetőleg képesek is lesznek rá – addig, míg a tudásukat elviszik magukkal a sírjukba!

DE

Itt, és most nem igaz a jobb későn, mint soha elve!
El kéne kezdeni! Akár rögtön, s nem visszabeszélni, élve a média adta lehetőséggel!
Kénytelen vagyok ezt a végére tenni, hiszen a mentalitásuk magáért beszél, s várhatóan élnek a lehetőséggel.

Házi Árpád

Tisztelt Szerzők!
Annyira a szívemből szólt írásuk, hogy ezt most szépen elmentem, és időről időre újra fogom olvasni. De attól tartok, nem oly soká eljő az az idő is, amikor ennél még sokkal súlyosabb intelligencia-deficitről is beszámolhatnak. De hát a jelen helyzetre is igaz lesz a mondás: "Ha az Úr el akar veszejteni valakit, elöszőr önhitté teszi."
Nos ez már megtörtént. Oly mértékben önhittek és tévedhetetlenek a saját zárt körükben, oly mértékben elszakadtak a valóságtól, hogy ennél belterjesebbek már nem tudnak lenni. És már most elkövettek annyit, ami bukásuk után sok-sok izgalmas cikket, nyomozást és büntetőpert, és reményeim szerint letöltendő állami ellátást fog eredményezni.
Találós kérdés: Ki Hódmezővásárhely milliárdosa? Kit hívnak Debrecenben TPM-nek (Twenty percent Man?) Vajh miért is?

murzsa

JA,Spartacus! A megbízói mindkettőnek ugyanazok...mivel ők is azok.

murzsa

Az egymással szembeni problémáikat vitassák talán meg a zsinagógában, ne az Országházban. Sztem. Schiffer is szeretne odaférni a nagy segghez ,csak ott már nagy a tolongás. Viszont a Lázár az ritka ocsmány 1 csúszómászó, de sikerült neki 7 szóban összefoglalni az orbánizmus lényegét:"Akinek nincs semmije,az annyit is ér."Ne legyenek illúzióink.

Spartacus

Schiffer Andriska megbizói sokkal mocskosabbak mint lázás seggnyalása. Lázár nem megy szembe a nemzettel,de Schiffer az ő megbizói nem magyar nemzeti érdeket képviselnek hanem Magyarország tönkretételét,kifosztását. Igy hát a szokásos megtévesztő cikken érdemes elgondolkodni és azon is,hogy második a Jobbik.

Igazmondó Juhász

Re: Agricola

Átírtam kicsit a kommentedet. Nyomtatott nagybetűk jelzik a módosításokat.

Jellemző a FIDESZRE és szellemi színvonalÁra kocsmai stílusA.

Az alantas eszmefuttatásból kiviláglik, hogy a FIDESZ mélyen megveti a képviseleti demokrácia intézményeit.

A parlamentáris demokrácia olyanféle rendszert jelent, ahol a kérdéseket először vitára bocsátják, megbeszélik, igyekeznek kompromisszumra, konszenzusra jutni, majd ha ez nem sikerül, marad a többségi döntés.

Ezt a mérhetetlenül nagyképű, fölényeskedő FIDESZNYIK elvtársak pöcsölésnek, szöszmötölésnek, jogászkodásnak, értelmetlenségnek festik le.

Nagy mellénnyel az elmúlt másfél év jogi ámokfutásáNAK TAGADÁSÁRÓL hablatyolnak azok a FIDESZNYIK elvtársak, akiknek halvány fogalmuk sem lehet a jogról.

Ezt bizonyítja az a sok mocskos marhaság, amivel beszennyezték a KÖZÉLETET.

Gondolataik ÉS TETTEIK „az illegális pöcegödör” legalján járnak.

--------------

Tudod: csak hogy ne legyen kettős a mérce.

vaspingvin

K. jó kis glossza!
Annyit azért jegyezzünk meg Lázár frakcióvezető Úr védelmében, hogy nagyon hálátlan szerepkör az övé: egy kvázi-parlamentáris demokráciában olyan alapjaiban elhibázott és kapkodó kormányzati lépések kritikájára kéne érdemben (vagy legalábbis frappánsan elcsapva a mondottak élét) reagálnia, melyeket az emberek többsége, az ellenzék, a Fidesz jelentős hányada, de még valószínűleg ő maga sem gondol komolyan. Hiába "álláshalmazati" kereset, az állandó reggeli savtúltermelés egy idő után frusztrálttá teszi az embert.

szegfűbors

A Fidesz ökle oda csap ahova kell, ezt jól csinálja, de Ő legalább nem fogja be a száját, igaz a fák sem nőnek az égig...
Schiffer András, aki feljelenti a volt miniszterelnököt, saját erejéből hozott létre egy pártot, ilyen demagógiát leírni szégyen.
Ha lenne rengeteg pénzem és is tudnék létrehozni a szellemi tőkémből pártot, ez ma nem érdem...

enmary

Egy hódmezővásárhelyi zsidó nyilatkozta róla:

"Rengetegszer láttam Lázárt vigyázzállásban telefonálás közben, úgy hogy majd’ elsírta magát, mert Orbán Viktor vagy Navracsics Tibor valamiért leszidta."

http://corpuscuit.us/joma/index.php?option=com_content&view=article&id=1163%3Aexkluziv-a-fidesz-beluegyminiszter-jeloeltjenek-hazi-zsidoja-kitalal&catid=73%3Akazar-szindroma&Itemid=45

Bár az itt közölt honlap beállítottsága nem kérdéses, azért eléggé sok konkrét információt megtudhatunk a "valódi" Lázárról, a szintén hódmezővásárhelyi Raguczki Gáborral készült riport alapján (érdekes fotókkal).... ÉRDEMES ELOLVASNI!

Lázár valóban elődje, Rapcsák serpája volt. Titkárként ő szállította a kuglófot is. Így is indulhat egy karrier. Hét év polgármesterség után, már a milliárdosok klubjába tartozik.

Szerintem, egyet nem lehet elvitatni. Nagyon jó a beszélőkéje és agymosó tevékenysége.
***
Schiffer és pártjának politizálása nem felel meg annak a imázsnak, amit a választási kampányban kialakítottak magukról. Számtalanszor közelebb áll a retorikájuk a szélsőjobbhoz, mint egyéb demokratikus pártokéhoz. Mintha egy zárt világba élnének, alig képesek felfogni, hogy már szinte teljesen lebontásra kerültek a demokrácia alapintézményei, és nem képesek valódi súlyponti kérdésekkel foglalkozni. Valahogy nagyon rosszul találják meg a helyes arányt. Sajnos, szívesen általánosítanak...

újbuda

Én egyébként azt hiszem, Kertész egyáltalán nem talált messze a célól. a magyar történelem telis-tele van genetikailag elfajzott "hősökkel", szolgalelkűek vagyunk és a politikában totálisan tehetségtelenek, áskálódók, széthúzóak. Miért kell ezt letagadni, mikor milliárdnyi példa igazolja? csak jó magyar szokás szerint úgy kell tenni, mintha nem így lenne és egy jó kis fantaszta ideológiával vigasztalni magunkat. és hogy a felhozatal nem "romlik" azt OV és a pereputtya minden nap ékesen bizonyítja.

csakmeraze

teodora :"Két problémám van: miért használnak az újságcikk írói randa szavakat? Ezek nélkül nem képesek kifejezni magukat?"
A glossza már csak ilyen műfaj, ld TWÁ.

Agricola: "Jellemző a szerzőkre és szellemi színvonalukra kocsmai stílusuk"
Jellemző az olvasóra, hogy fogalma sincs a publicisztika műfajáról. Egyébként nem kötelező olvasni, de ha már olvasta, kár, hogy csak ennyi ragadta csak meg belőle, és nem a mondanivaló. Hogy az Ön stílusában válaszoljak: esetleg funkcionális analfabéta?

szabojgy

Nagyot alkottak a cikk szerzői, stílusban legalább is. Hozták magukat. Kérdésem, hogy hol az oldal moderátora és mit csinál? Stílusgyakorló tanfolyamon van éppen?

sorstalan01

Nagyon jó cikk, gratulálok! A hasamat fogtam a kacagástól, annak ellenére, hogy nyelvezete meglehetősen vulgáris. A fityesszel és alattvalóival csak ilyen módon lehet beszélni, mert ők is ezt teszik a többségi társadalommal (igen, már egyharmaduk sincs!), ahogy az eszeveszett törvényeiket alkotják. Aki kiszolgálja őket, annak csak a meglévő munkahelye kell, ezért fogja be a száját. Éljen a D-day!!!

blogen

Lázár Jánosról mindig Rowan Atkinson-ra asszociálok, egy humortalan kádárista apparatcsik kivitelben.

0% KDNP

lázár elmerült orbán seggében, agricola meg elmerült lázáréban...

könyörgöm, tegyen ki valaki egy 18-as karikát...

Varga Jozsef

Mégis csak igaz volna a dagonyával kapcsolatos kijelentése Kertésznek ?

teodora

Lemaradt a kérdőjel a mondat végéről.
Ezek nélkül (mármint a randa szavak nélkül) nem képesek kifejezni magukat?
Azért is tartom fontosnak az ilyesmit, mert már a Gyurcsány is azzal indokolta a trágárságait Öszödön, hogy az ő beszéde "szenvedélyes igazságbeszéd" vala.

Agricola

Jellemző a szerzőkre és szellemi színvonalukra kocsmai stílusuk:

„az LMP ott pöcsölt a Parlamentben. „
„Képviselőik szöszmötöltek az előterjesztések fölött, jogászkodtak, protestáltak, mintha az egésznek lenne bármi értelme.”

„ Ami az elmúlt másfél év jogi ámokfutása után tényleg olyan, mint azt nehezményezni, hogy valaki odaszarik az illegális pöcegödör tetejére.”

Az alantas eszmefuttatásból kiviláglik, hogy a szerzők mélyen megvetik a képviseleti demokrácia intézményeit.

A parlamentáris demokrácia olyanféle rendszert jelent, ahol a kérdéseket először vitára bocsátják, megbeszélik, igyekeznek kompromisszumra, konszenzusra jutni, majd ha ez nem sikerül, marad a többségi döntés.

Ezt a mérhetetlenül nagyképű, fölényeskedő újságíró elvtársak pöcsölésnek, szöszmötölésnek, jogászkodásnak, értelmetlenségnek festik le.

Nagy mellénnyel az elmúlt másfél év jogi ámokfutásáról hablatyolnak azok az újságíró elvtársak, akiknek halvány fogalmuk sem lehet a jogról.

Ezt bizonyítja az a sok mocskos marhaság, amivel beszennyezték a képernyőt.

Gondolataik „az illegális pöcegödör” legalján járnak.

teodora

Két problémám van: miért használnak az újságcikk írói randa szavakat? Ezek nélkül nem képesek kifejezni magukat:
A másik: az LMP akkor írta ki magát nálam a reményt nyújtandó pártok sorából amikor anno dacumal följelentették Gyurcsányt.
Teljesen világos volt, hogy publicitásra vágytak. Reklámra nem volt pénzük tehát felültek a Gyurcsány iránti ellenszenv farvizére....
Az a párt amely tisztességtelenséggel kezdi, az nálam sehogyan sem folytatja.

Halasi

Lázár egyet tud, de azt tökéletesen csinálja. Ordít mint az albán szamár.

szalaiannamarie

Izléses és lényeglátó írás.
A Lázár-féle karriert azért jobban kibontottam volna, mert az látszik, hogy nem véletlenszerű bunkótermelés folyik Lakitelken és a felcsúti pajtában.

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X