hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

A Nagy Októberi Pancserforradalom

9628 52

Pécsett már látható a fülkeforradalom és szabadságharc eredménye és még inkább ára – csődközelben lévő város, csökkenő eredményű cég, kirúgott emberek hada, no de legalább a kedves pécsiek 100 százalékban magyar vizet ihatnak. A nagy kérdés az, hogy miután a víz nem lett olcsóbb, a cég nem lett eredményesebb, a pécsieknek meg egyáltalán nem lett jobb, mégis mi értelme volt az egész hajcihőnek, és mi értelme van az országszerte folyó hasonló akcióknak? Ahogy a Tettye esete is mutatja, valakiknek biztos megéri majd; kár, hogy a magyar állampolgárok 99,9 százaléka nem ebbe a körbe tartozik.

Talán emlékeznek még rá páran, hogy a Fidesz azóta világméretűvé vízióvá dagadó gazdasági szabadságharca egy vidéki városból, Pécsről indult, ahol szűk két évvel ezelőtt, 2009 októberében a részben egy francia multi kezén lévő vízművet rohanták le a fideszes élcsapatok. Azóta persze a pécsi vízműháború jelentéktelen fejezetévé vált a Magyarországon zajló permanens forradalomnak, ám egy vonatkozásból mégis igencsak érdekes: Pécsett már látható a szabadságharc eredménye és még inkább ára – csődközelben lévő város, csökkenő eredményű cég, kirúgott emberek hada, no de legalább a kedves pécsiek 100 százalékban magyar vizet ihatnak.

Azon meg sem lepődünk, hogy a francia Suez kiebrudalását Pécsről ugyanaz a Páva Zsolt polgármester végezte 2009-ben, aki 1995-ben beengedte Pécsre a nyugati karvalytőkét azáltal, hogy eladta nekik a helyi vízmű 48 százalékos tulajdonrészét, hiszen ha a világ nem is, Orbán Viktor és ennek megfelelően a Fidesz világnézete nagyot fordult 14 év alatt. A szakmai befektetőkből így egy korhadt világrend kapzsi képviselői lettek, akiknek nincs helyük egy egészséges, büszke országban.

A stratégiai fontosságú vízszolgáltatás teljes egészében saját kézbe vételének ötlete sajnos nem Magyarországon pattant szárba, ezt megtették például a hanyatló Nyugat egyik fővárosában, Párizsban is. Jól jelzi azonban életrevalóságunkat, hogy míg a franciák évekig szöszöltek az ügylettel, addig nálunk a tárgyalásokra két hét jutott. Ez ráadásul még a NER előtti időkben történt, amikor nem voltunk tisztában saját erőnkkel: mostanság már nem is tárgyalunk.

A dinoszaurusz gyorsasággal reagáló franciák észhez sem kaphattak, amikor Pintér Sándor ügyvédje máris lerohanta őket, és egy tollal elfoglalta a Pécsi Vízművet. Pár nyugatbérencnek már akkor feltűnhetett, hogy az önkormányzat egy 51 százalékban saját tulajdonában álló céget foglalt el és tett taccsra, de szerencsére volt másik, a Tettye Forrásház, ami annyira magyar és egyben pécsi volt, hogy még vezérigazgatója is egy Fidesz alapító, a párt volt nagykőrösi elnöke lett.

*

hirdetés

A mai napig tartó vízműháború izgalmas és kevésbé izgalmas fejezeteivel és a magyar jogrendszer csodálatos működésével most nem terhelnénk a kedves olvasókat – bár az olyan színfoltok, mint például a pécsi szippantóskocsik elkeveredése, majd előkerülése, illetve a vízszolgáltatás NER-kompatibilis korlátozása igazán dicsőséges pillanatok voltak –, inkább nézzük, mit is kaptak a kedves pécsi polgárok a franciák igájából megszabadulva!

A Sueznek kétségkívül több történelmi bűne is volt. A francia cég minden évben tekintélyes summát, száz millió forint feletti összeget vett ki a cégből „menedzser díj” formájában, a víz túl drága volt az önkormányzat és a lakók ízlésének, a nyereséget ráadásul nem a víz árának csökkentésére, hanem új cégek létrehozására használták. Ezek voltak a hivatalos és nyilvános indokok, ám a nem nyilvánosak legalább ennyire érdekesek voltak: ezek szerint teljes egészében önkormányzati tulajdonban lévő társaihoz képest a Pécsi Vízmű nem volt kellően készséges a levitézlett, avagy épp ellenzékben sínylődő politikusok igényeihez képest.

A menedzsmentdíj kérdése a Tettyével megoldódott, a franciák immár egy büdös vasat nem visznek ki a pécsiek pénzéből az országból. A kánaán valamiért mégse köszöntött be: míg közvetlenül a foglalás után pr okokból futotta egy kemény egy százalék körüli csökkentésre, egy évvel később már nyolc százalékkal nőtt a teljes egészében magyar és pécsi víz ára. A franciák által kitalicskázott és a nemzeti erők által visszaszerzett pénz tehát nem a vízdíj csökkentésére ment el, és nem is a nyereség növelésére, hiszen a Tettye eredményei rejtélyes okból messze elmaradnak a Pécsi Vízművétől, tekintélyes lyukat ütve az egyébként is szétesőben lévő pécsi költségvetésen.

Pedig a gazdálkodás szigorúságára nem lehet panasz, a racionalizálás jegyében több tevékenységet kiszerveztek, a pécsiek nyerjenek szlogen jegyében pedig kirúgták a dolgozók közel negyedét. Nemzetünk erősödését jelzi, hogy aztán természetesen a kiszervezett munkák jó részét Fidesz közeli cégek kapták.

*

Áldozatok persze minden forradalomban és szabadságharcban vannak, jelen esetben például a kirúgott dolgozókon kívül azok a pécsi fogyasztók, akik a számlázási rendszer átmeneti (lassan két éve tartó) zavarai miatt összevissza fizetnek vízdíjat. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem emlékeznénk meg a hősökről is. A vízműfoglaló Winkler Tamás nagykőrösi Fidesz-elnökből a Tettyén keresztül egészen a Dunántúli Regionális Vízmű vezérigazgatói székéig jutott, hű fegyvertársa, Szabó Iván pedig a cég jogtanácsosa lett.

A végső elszámolás mindezekkel együtt még hátra van, hiszen a Bécsi Választott Bíróság még nem döntött abban a nem teljesen jelentéktelen kérdésben, hogy mennyit is ér a Suez tönkretett pécsi biznisze. Ez akár lehet 1,5, akár 10 milliárd forint is, ám ez nagyjából mindegy is a 7 milliárdos működési hiánnyal éppen hogy pihegő pécsi önkormányzatnak: pénz erre úgysem lesz, pláne nem a gyengélkedő Tettyéből.

Egy 155 ezres nagyváros elhullása persze nem nagy ár szabadságunk kivívásához. A nagy kérdés inkább az, hogy miután a víz nem lett olcsóbb, a cég nem lett eredményesebb, a pécsieknek meg egyáltalán nem lett jobb, mégis mi értelme volt az egész hajcihőnek, és mi értelme van az országszerte folyó hasonló akcióknak? Ahogy a Tettye esete is mutatja, valakiknek biztos megéri majd; kár, hogy a magyar állampolgárok 99,9 százaléka nem ebbe a körbe tartozik.

Nem így gondolja? Jobb a Tettye vize? Elszúrták a forradalmat? Írjon: olvaso@hirszerzo.hu

Hozzászólások (52) , melyek közül a legfrissebbek:

bondarcsuk

Orbán elvtárs a Lenini úton halad egyre lejjebb lejjebb amíg a kacsa picsájáig nem ér a szája.

Benbiendi

A szavaknak igen is sulyuk van,amit csinál most a fidesz az nem más mint,varázslás,félre vezetés.Nem lehet egyszerre ,hideget és meleget fujni,ugyan abból a szájból.Vagy igazat mondunk,vagy hiteltelen szavakkal ámítunk.Ezért fontos,hogy idejében észben kapjunk és meg tudjuk ítélni és helyére rakni a dolgokat magunkban.Az el vakultakat,földhöz ragadt az egy oldalú, bezárkózott embereket,hamar meg lehet győzni a bútaságról.

SENKI

Régebben már hallottam róla, de arogánsantinak köszönhetően valóban ismét képbe került.

Szerintem, ha valaki nagyon-nagyon akarná, vissza tudnánk hozni a pénzeket. Fityisz bukása után térjünk majd erre vissza! (Nem szégyen mástól tanulni, nekem is van néhány ötletem.)

nyilassmisi

SENKI 32011. július 29., 11:52
egyrészt ez is tulajdonosváltás,
másrészt súlyos naivitás azt hinni, hogy ez likvid pénzként elérhetően az országban van (offshore-ról hallottál már ...)

nyilassmisi

Igazmondó Juhász 32011. július 29., 09:04
politikai kulturáltság minimuma megkülönböztetni a hatalomban vagy ellenzékben elhangzó megnyilatkozásokat,
valamint a hatalmon és ellenzékben levők és felelősségét.
A politikai küzdelemben ellenzékiként megfogalmazott kritikákat dilettáns ostobaság a hatalomra jutáskor ígéretként kezelve számon kérni.

SENKI

Lehet, hogy már nincs pénz az országban, mivel a fityisz -az mszp-hez hasonlóan- szintén kivitte a rabolt javakat, de csodálkoznék, ha nem volna rá mód, azok visszaszerzésére.

Nem tulajdonosváltásra, hanem állam által történő elkobzásra gondoltam.

szemlélődő

Hiába minden, aki nem látja az vak. Mindenhol jó, de legjobb a, most ugyan kevésbé vidám, de nagyon magyar barakkban. Igazolják ezt közvélemény kutatások is.

enes

"... a Suez osztalék és menedzsment díj formájában a befektetéséhez és tényleges hozzáadott értékéhez viszonyítva hatalmas, mondhatni eltúlzott 1 milliárd Ft-on felüli pénzt vett ki, ami a befektetésének több mint háromszorosa..."

"...Ugyanakkor a cégkivonat részvényesek adatai ....
Brit Virgin-szigetek PO BOKSZ 3174,
Road Town szerepel, ami külön magyarázatra szorul.”

Hát igne, Virgin szigetek...

Igazmondó Juhász

Tulajdonképpen egyetlen egy dolgot nem értek. Hogyan lehet az, hogy egyesek teljesen egyértelműen (hozzáteszem: jogosan!) el tudják ítélni a ballib-szoci kormányzat ténykedését, de ugyanezek az emberek képtelenek meglátni a jelenleg hatalmon lévők éles irányváltásait, köpönyegforgatását. Azt, hogy ezidáig (ellenzékben) teljesen másról prédikáltak, mint amiket most tesznek.

A stílusról, amellyel teszik mindezt, meg ne is beszéljünk. A sunyi-hazug tolvajok után most nagy dirrel-durral megjöttek a nagyképű-arrogáns-gőgös-hazug tolvajok.

Na most, kérdezem én: annak kellene most örülnünk egy emberként, hogy egy kiéhezett banda más stílussal lop meg minket, mint az eddigiek?

Persze lehet itt a pártkatonát játszani, a győzteshez húzni meg még mit tudom én mi mindent csinálni, csak nem ezt kellene.

Fel kellene már ébrednie mindenkinek, és elismerni-beismerni azt, hogy sajnos az elmúlt 50-60 év politikai elitjének MINDEN tagja megbukott így vagy úgy. Viszont ha ez így van, akkor jelen esetben hogyan tovább...?

nyilassmisi

egyébként,
ahogy 1istván is említi, közvéleménykutatásokat látva az embereknek több eszük van

nyilassmisi

SENKI
"... rég elfelejthettük volna ORSZÁGUNK adósságát ..vagyon elkobzással."
sajnos súlyos tévedés, a két felvetés megoldási szempontból nem függ össze, de játszunk el a gondolattal, ez max. tulajdonosváltást eredményez bizonyos vagyontömeg fölött, kétlem hogy a gazdaság likviditási gondjainak mértékét ismerve (magyarul, nincs pénz az országban) már a kispénzű emberek valódi kereskedelmi, fogyasztási volument adó napi megélhetési beszerzései is csökkennek.
A svájci frank adósságszolgálati többlet netto kiesés a belső fogyasztásból / likviditásból fogyasztásból.
A belső, hazai érdekeltségű (a nem idegen működőtőke alapú, a nyereséget kivivő) gazdaság teljesítménye elenyésző a népesség fogyasztásához és a teljes privatizáció (országvesztés) után ránk háruló adósságszolgálathoz képest.
A neoliberális gazdaságpolitika 20 éves eredménye!
És az itteni szirénhangok még ezt a kurzust folytatnák .....
egy hosszútávú, szerkezeti váltás véghezvitele, hatása "nagy elosztórendszerek"-ben több év,
a kórokozó liberálisoknak a lassú eredmények miatt addig lehet hergelni az embereket a terhek miatt
sakk-matt

bunkó-bankár

A reggeli ürülésemet (pottyantásomat-rottyantásomat) Orbán Viktornak ajánlottam!!!! Egye meg amit tegnap főztem ... ami mára szar lett!!!!
Ez olyan mint az Ő adócsökkentése ami nekem bér csökkentést jelentett!!!

belfegor

Ahol a Fidesz politika megjelenik ott romba dönt mindent. Orbán egy év alatt annyi kárt okozott mint a szocializmus hatvan év alatt. Bődületes marhaságokat tud mondani Tusnádfürdőt ne is említsem ott felülmúlta önmagát Tőkés kismiska hozzá képest. Meddig bírja még a magyar nemzet egy szélhámos bohócnak a rongy rázást.

Trombi

Stemler ezzel az erővel a ruszkikat is visszahívhatja. Akkoriban mennyivel egyszerűbb volt minden.

hopkins

1 István!Az alábbi kommentet nem én fogalmaztam,de teljessen egyetértek vele.Érdemes lenne elgondolkoznod rajta: Sokat írtál, de nem mondtál semmi értelmeset! Te is ugyanazt a papagájkommandó által létrehozott szöveget adod, mint a többi FIDESZ-es. Ha egy miniszterelnök azt mondja, hogy hazudtunk, az nem csak Őrá és pártjára..., henem az egész magyar politikai elitre vonatkozik, épúgy Orbánra és a FIDESZ-re is. Egyébként, ha elolvastad volna az őszödi beszédet, akkor nem mondanád, hogy GyF hazudott - vagy nem tudod értelmezni a szöveget (ez általános iskolai szint alatt van). Mert éppen az ellenkezője igaz, amit mondott GyF az volt az elmúlt 20 év legőszintébb megnyilvánulása. Végigolvasva "szösszeneteidet" nem úgy tűnik, mintha közgazdasági kérdésekben is nagy jártasságod lenne. Hogy ki hogyan tette tönkre az országot erről is beszélhetnénk, de Te kifelejted pld. a 2010-es választások utáni Kósa-Szijjártó forintleértékelő megszólalásait, elfelejtetted, hogy Orbánék az egykulcsos adóval kb.77-ről 81%-ra emelték meg az államadósságot! Most nagyvonalúan Orbán megígérte, hogy 4%-al csökkenti az államadósságot, pedig csak visszaállítja a Bajnai kormány által átadott államadóssági mértéket, ami akkor 77% volt. Amit 2002-2010 közötti kormányok tettek, az mind benne van a lakosság zsebében - a tiédben is. Most viszont Orbán az egykulcsos SZJA-val folyamatosan bővíti a költségvetésen meglévő lyukat - gondolkozzatok már egy kicsit! Kedves Mária! Nem általánosságban kell beszélni, mert akkor fizetett FIDESZ-es rajongónak látlak. Konkrét felvetésre, konkrét választ - ez a vita lényege. Az ilyen vitának van értelme. De hogy Gyurcsány töntre tette az országot ezzel egy normális ember nem tud mit kezdeni! Mert ez különben sem igaz! Az hogy Orbán despota ez konkrétum. Az, hogy Orbán a demokráciát folyamatosan feszámolta/felszámolja, ez is konkrétum. Az, hogy Orbán az ügyészséget és bíróságot saját céljai elérése érdekében irányítja ez is konkrétum!

1istvan

bocs!...nem egyedülálló nyolc év...

1istvan

SENKI 2011. július 28., 18:54
IGEN! és közben elfelejtették hogy ez nem egyedülálló négy év volt. a horn kormány besegített kemény négy évig. igez az ország szégyenére ugyan de demokratikus választással kerültek hatalomra, hogy bebizonyíthassák az előtte uralomban töltött majd 60 év se volt nyomtalan. mind mind a tehetségtelenségről a rombolásról a tömegek elhülyítéséről szólt. szóval nem a 8 hanem +4 meg majd 60 hibáit kellene helyrehozni.
gigászi munka!

1istvan

SENKI, szép értekezést írtál, gratulálok. DE!!!
a legújabb közvélemény-kutatás adatai szerint (persze tudom, nem közvéleménykutatást kell nyerni)
a fidesz 59 mszp 19, - az előbbi konzekvensen növekszik és korrigálja az első negyedévi havonta mért csökkenő adatokat, a második konzisztensen csökken az utóbbi 3 hónapban,- támogatottságú.
elég alázónak tartom, és a felsőbbrendűség érzeted jelének tekintem a fityeszezést, de most ezt hagyjuk. nem akarok kitérni az első négy évre, ha nincs az azóta szerencsére nem létező lassan a nevére sem emlékszünk liberális marhaság lopstop kampánya és nincs a nagy sajtótámogatottság a mostanihoz hasonló hazugságok sulykolására, talán nem itt tartunk.
most viszont azt gondolom, megadom nekik az esélyt a következőre. és úgy látom a közvéleménykutatási adatok alapján, mások is ezt teszik. szerintem helyesen. és ezért bánt az a sok mocskolódás, bár úgy látom nincs akkora ereje mint '98-'02 között volt, sokaknak kinyílt közben a szeme, ami itt megy.
semmi köze ennek az általad mérgezettnek ítélt gyümölcshöz.
a fentiekre is figyelemmel úgy gondolom a NÉP is másképp látja mint itt sokan, te is. biztos vagyok benne elég szar belátni. rosszul érzitek magatokat. sajnállak titeket. elromlik az a kis örömötök is ami a sikerek miatt esetleg eltölthetne benneteket. az enyémet nem tudjátok elrontani. a hajót ti szeretnétek sűlyedőnek látni, de bízom benne, hogy az általad csak nemes egyszerűséggel "példamutató MAGYAR vezérünk"-nek mint a pökhendiséged kivagyiságod újabb jele, aposztrofált miniszterelnök és a stábja minden lekicsinylő degradációtok ellenére is tudja mit csinál.
a te érdeked is ez.

Benbiendi

Nagyon félnek azemberek,hogy el lesznek küldve a munka hejjükröl ,ha nem válaszolnak úgy,hogy ők most is a fideszre szavaznának.Az utcán más a vélemény a piacon ,a busz megállokban és föleg az orvosi rendelökben,

wila

RITARU!
Hogy értenék meg, ha ezt mind amit most leirtál elolvastadnád a város összes lakósával, közel fel fel se fognál az értelmét.
Pedig nagyon értelmesen és egyszerüen van megfogalmazva.
Az ország borzasztóan analfabéta!
Tudod, hogy van tanúlt analfabéta is?
Akik csak azt fogják fel amit bemagóltak, Nem tudják az összefüggést abból ami körülöttük történik.

ritahu

Ahogy már valaki itt írta, szerintem is a pécsi vízmű einstand volt a főpóba. Ha ezt meg lehet csinálni gond nélkül, és sajnos meg lehetett, utána újból megválasztották Pávát, ha ez a módszer, ami kísértetiesen hasonlít az éjszaka államosított patikákhoz, üzletekhez stb, csak nagyon keveseknél verte ki a biztosítékot, akkor ugye bármit meg lehet csinálni. Meg is csinálják, a manyup eistandolásától kezdve a média tv-ig, új munka tv-ig, új választójogi tv-ig bezárólag mindent. És még mindig nagyon keveseknek esik le a tantusz, hogy mi folyik itt:((

SENKI

Bizony sok "hülye" volt, akik azt hitték, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy elsőként a fityisz vezetés, majd az egész fityisz párt, valamint a fityisz szimpatizánsok hitték, hisz azt vallották az "elmúlt nyocév" alatt.

Amit aztán addig mondogattak, hogy a végén el is hitték, s így ezzel indultak 1 1/2 éve a választásoknak!!!!! Lehet, hogy erre kedves - szabadságról visszatért- "nyilassmisi" nem emlékszel, de ettől ez még így volt. Mint az is, hogy meglehetősen sokan merték már akkor ezt megkérdőjelezni.

Bizony nagy baj az, hogy az országvesztők még szabadlábon vannak. Úgy illene, hogy azért először mindenki nézzen tükörbe, és vegy észre a saját szemében lévő gerendát, ne csak a szomszéd szemébe került fogpiszkálót!

Már rég elfelejthettük volna ORSZÁGUNK adósságát, ha mind a szocis, mind a fityiszes rablók rács mögött lennének, teljes vagyon elkobzással!!!!

SENKI

1istván beírásai alapján történő megítélése sokkal egyszerűbb, mint a történelmi István királyé.

Királyunk, a mindenkori politikai vezetők szerint:
- hol nemzetteremtő, hiszen pont jókor vette fel a kereszténységet, s ennek köszönheti országunk, hogy nem tűnt el a történelem süllyesztőjében;
- hol az igazi magyarságot eláruló, mivel felvette a kereszténységet, megtagadva az ősmagyar vallási beállítottságot.

1istván, még mindig narancs párti, bár egy kicsit sárga és egy kicsit savanyú a mérgezett gyümölcs. (Szerintem Éva és Ádám esetében elképzelhető, hogy nem is alma volt, ami a bűnbe vitte őket, hanem magyar narancs.)

Természetesen nem baj, nem bűn, ha valaki fityisz párti, mivel sokan vannak, akik tényleg és még mindig a többpárti formát szeretik, tartják demokratikusnak. A baj ott kezdődik, hogy a fityisz bő egy éve alatt rendre megcáfolja saját igéit, sőt posztkommunista kezdéssel keményen tart a diktatúra felé. Tudjuk, hogy nagy divatja van a retrónak, de az maradjon inkább meg a zene, az öltözködés terén. Az ötvenes évek, bár rég voltak, de sikerült maradandó nyomokat hagyni több generációban is, s így vannak még olyanok, akik saját "élményeiket" fel tudják eleveníteni, el tudják mesélni, át tudják adni. Pl.: édesapámat azért vitték el, mert valaki feldobta a SZER (szabad európa rádió) hallgatása miatt! Szerencsére búváros kapcsolat, stb. nem merült fel nála, így 1/2 év múlva előkerült, élve.)

Szóval (istvánok közül is az 1)! Lehet, hogy sok itt irkálgató családjában is volt hasonló "élmény", akár az elmúlt mszp-s 8 év alatt is, de a fityisz első uralkodása sem volt semmi.
Vajon mit tehettek, ha 4 év után leváltották őket? Majd mit csinálhattak, ha a NÉP elkurt flecó első négy éve után továbbra sem a fityiszre szavazott??? A narancsvidékieknek ezen kellene elgondolkodni!
Az elmúlt, bő egy évről pedig nem is kell beszélni, mivel az önmagáért beszél.

Már írtam, hogy nem az a baj, hogy az elvakult mszp-sek mutogatnak a fityiszre -sajnos az esetek többségében jogosan-, hanem, hogy már nem csak az átlag (ide-oda) szavazgató magyarok, hanem a narancs szimpatizánsok, sőt már számos volt FIDESZ-s is!!! (Persze viktátor sem hülye, pont a napokban jelent meg egy -természetesen- független cég felmérése, amely szerint a fityisz egyre nagyobb mértékben múlja felül az mszp népszerűségét.
Ad. 1.: kit érdekel az mszp kontra fityisz? (Amikor már a kisgyerekek is tudják, hogy az egyik rosszabb, mint a másik.)
Ad. 2.: Csak nem a NÉP valamennyi rétegének elnyomását, kiszolgáltatottságát, tönkretételét szolgáló diktatórikus intézkedéseknek köszönhető?
Ad. 3.: Csak nem HAZÁNK keleti-nyugati szomszédainál, a nemzetközi szervezeteknél történő egyéni és állami szintű leégetésének tudható be?
Ad. 4.: Érdekes az is, hogy pont most kezdett élénkülni az lmp és a jobbik is. Ráadásul olyan témákban, amikben a fityiszt simán verik! (Persze lehet az lmp-t zsidózni, a jobbikot nácizni, de mindenki tudja, hogy ez csak egy gyengécske visszacsapás a fityisztől.)
Egyébként is hol vannak a kemény fiúk? (Lézer janika, arogánsansúnyi tonika, hiszen legalább ők írni és olvasni is tudnak. Köteles lacika, vagy részegdisznódojcstomika inkább maradjon, maradna csöndben.) A fiúk megint lementek a bányába, hogy még mélyebbről hozhassanak majd módosító javaslatokat, a rabszolgatartó társadalom mielőbbi és még keményebb megteremthetősége érdekében?

Szóval, aki nem látja az erdőt a fától, az bizony orvosi eset. (Bocsi, de én nem szoktam dakota mondásokkal élni, mint nagy, bátor, önzetlen, férfias és főleg példamutató MAGYAR vezérünk! Meg aztán, én csak egy SENKI vagyok, így ne várja el senki, ha kiskorúként bohóckodok a többi sorstársammal együtt.)

Nomber one istván! Természetesen azt is tudjuk (a szent királyból kiindulva), hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Ezért nem haragszunk rád. Nyugodtan írj, akár hivatalból is figyelhetsz minket, hisz a narancsvidék egyre szűkülő táborának jövőjén te is elgondolkodhatnál. (A süllyedő hajót a kapitány szokta utoljára elhagyni, ezért ezt hagyd meg viktátorunknak.)

nyilassmisi

tényleg ennyi hülye van, aki azt hitte, hogy egy év alatt helyre lehet állítani 8 év rablást, rombolást,
vagy csak a szokásos galíciai pofátlanság szól belőlük,
ha valamit fel lehet róni, hogy az országvesztő szoclib stáb még mindig szabadlábon élvezi a zsákmányt

tilinkó

1istván!
Ezzel egyetértek!! Te írtad!
"rablócigányörökkéhazudóorbán..."

Igazmondó Juhász

1istvan bullet32011. július 28., 14:54

A gond ott van, hogy azt gondolom, én tudom pártatlanul és semlegesen szemlélni ezt az őrületet. Mindez rólad nem mondható el, durván elfogult vagy.

Hogy kettőnk közül ki a nagyobb demagóg, szintén elgondolkodhatnál. Ott, a te óriási magasságban található (arcban legalábbis) über-szinteden.

Benbiendi

Le kellene cserélni már azt a nyolc évesnek mondott lemezt. Már nagyon unalmas,kopott,meg igen demagóg.Új korszakot hozott ez a fülke foradalom,mar a nyugat is megy a magyar lecsóba.Remélem nagyon hamar el jön az a nap,egy tisztességes,Isten félő ember vezetheti ezt az országot,.

1istvan

igen csaki
nagyon elkeserítő. mármint olvasni, hogy borzongsz. elvakultnak gondolod azokat, akik másképp látják mint te? akik dühösek, alkalmanként elkeseredettek, de nem rablócigányörökkéhazudóorbánozzák le a kormányt csak azért mert nem úgy döntenek ahogy te szeretnéd? nem gondolod, hogy ez az igazi elvakultság?

pedro_amigo

@1istvan: és ha többen is idézték, ebből nem következik, hogy összetartoznak. Vagyis nem indokolt a Ti, helyette, pl. azok akik ezt mondják.

csaki

1istvan:
"...akik akkor is a fideszre, ha érzékelik, rosszul jártak. mert pl megértik, ez az ára annak, hogy..."

Borzasztó az ilyen sorokat olvasni. Tényleg ez van egy elvakult -szerencsére nem mindegyik - fideszes gondolatában? Nyelj le mindent, mert akkor jobb lesz? Ez nagy baj...

sport

Jobban belegondolva a pécsi fidesz gyakorlatilag BKV-t csinált a helyi vízműből. Azaz fideszes kifizetőhely lett, közpénz-szivattyú, mint anno a Hagyóék Pesten.

1istvan

igazmondó, nem vagy egyedül. többen is idézték már ezt, a fidesszel kapcsolatban.ez a ti.

ez a másrészről szöveg, meg annyira demagóg. semmi értelme, semmi jelentősége, és semmi igazságtartalma. arra jó, hogy elzárj minden lehetőséget egy vitában, ha valaki érvelni akar az igaznak vélt gondolatod ellen.
gyakorlatilag szalonképtelenné, vitaképtelenné tesz.

a szintbeállításodról te tehetsz. arról is ha neked a kettő ugyanaz.

kobor71

Hogy is van az a régi mondás? Aktualizálva szerintem valahogy így: akik hittek a Fidesznek, azt kapták jutalmul, amit azok akik nem hittek büntetésül. Vagy mi...

Igazmondó Juhász

1istvan bullet32011. július 28., 10:33

"a jelszó az mszpé. bárhogy szeretnétek másnak átadni."

Ki az a MI, akik át szeretnék adni?

Másrészről a Fidesznél többet hazudó, hiteltelen, köpönyegforgató, megosztó, összeugrasztó pártot még nem sokat láttam.

Az én értékrendemben egészen pontosan a szocik szintjén van a fidesz is. Tetszik, nem tetszik, ez van.

tilinkó

"Újabb tanácsadói szerződést kötött egy ügyvédi irodával a nemzeti fejlesztési miniszter. Az NFM ügyvédi költségei ezzel lassan elérik a tavalyi költségek hétszeresét - írja a Stop. "

A költségek 7 azaz hét szeresét!!!
A sok bunkó forradalmár meg elmút nyócévezik!!!
Na ennyit a magyar választóról! Hülye mint a ....

1istvan

juhász! viccelsz ugye? a jelszó az mszpé. bárhogy szeretnétek másnak átadni.

az alattad íróval nagyjából egyet lehet érteni.

lizi, szerencsére van egy megmondó réteg, aki meghatározza mi a humor, mi az irónia és aki nem érti az hiába nézte a tanut. a második részed pedig minősíthetetlen, igaz alátámasztja az elsőt. mit lehet kezdeni ilyen szavakkal? ".. nem azért utálják mindenütt, mert cigány ...buta, bunkón viselkedik, kiszámíthatatlan, köpönyegforgató, szemedbe mosolyog, majd kést döf a hátadba. ... csak egy átlagos magyar. Pont mint ti." mindenkit lenézel, pökhendi vagy, mert nincs semmi érved.

azalejó! ugye nem gondoltad komolyan? "...99,9% rosszul jár!)..." az ilyen mondatok hiteltelenítik el az egészet. igaz nem közvélemény kutatást kell nyerni, de akkorát mégse tévedhetnek, hogy 0,1 % maradjon. látnod kellett volna tegnap dominaolga arcát, mikor egyetértve a szocialistákkal azt kérdezte, de ki az akire...? na látod. én is ezt kérdezem? tudsz mondani akire az általad vizionált 99,9 % szavazhat? már ha nem tekintjük azokat (sem) akik akkor is a fideszre, ha érzékelik, rosszul jártak. mert pl megértik, ez az ára annak, hogy 12 évig, meg mittudom én majd 50 évig előtte is uralkodtak azok akik saját bevallásuk szerint is elkurták.

tilinkó

Fuckmszpszdszfideszlmp!!!

Szerintem te a fideszre szavaztál, ha még mindig a 8 évvel jössz!
...csak valaki megsúgta neked hogy átdobtak mint szart a kerítésen -meg talán még azt is hogy böszme vagy hogy hittél Orbánnak
. Most eljátszod hogy én nem is ezekre szavaztam, pedig nyaltad a segget addig amíg rá nem jöttél hogy neked még a szarból is a rosszabb jut!
Megérdemled!
Persze kezdj mantrázni most mást hátha valami másik segg még oda enged!!!

Igazmondó Juhász

Fuckmszpszdszfideszlmp bullet32011. július 28., 09:59

Igazad van egyébiránt. A baj az, hogy minekutána a ballibek kiírták magukat a hatalomból, megérkeztek a fülkeforradalmárok, és ámokfutásba kezdtek.

A zászlajukra a következő mondatot hímezték fel: "Hazudtunk, reggel, délben, meg este.." És ezért az elvért aztán életüket és vérüket ugyebár...

Fuckmszpszdszfideszlmp

A fideszt nem kedvelem, de előtte 8 évig balliberális f@szkalapok voltak kormányon, és megmutatták mit tudnak. Vajon miért lett 2/3- a fidesznek? Ezen el kellene gondolkodni a ballibnek. ( kihangsúlyozóm nem szeretem a fideszt, és nem szavaztam rájuk). Nem ismerős? "Hazudtunk, reggel, délben, meg este.."

pedro_amigo

Ööö, ahol vágják a fát, ott hullik az az izé forgács, vagy mi. Még nem működik olajozottan az új paradigma, ez érthető, a hazaárulóelmúltnyócév után ne várjuk már, hogy egy, ööö, másfél év alatt rend legyen...

Igazmondó Juhász

Naná, hogy nem arról szól most itt a buli, hogy a pécsieknek fikarcnyival is jobb legyen, olcsóbb legyen stb. stb.

Egyszerűen lepróbálták Pécsett, hogy hogyan is működik egy "visszaállamosítás" a gyakorlatban. Hogyan is lehet a mocskos imperialisták kezéről két hét alatt a saját haverok kezére játszani egy komplett vízművet.

Egész biztosak lehettek abban, hogy ha a szíjjártó petike a kamerák elé állna, akkor gigantikus sikertörténetnek állítaná be az ügyet. Ha esetleg cáfolhatatlanul bebizonyosodna, hogy mégsem az, akkor azért kizárólag a mindent ellopó, hazaáruló ballib-komcsi banda lenne a felelős, semmiképpen nem a Nemzeti Együttműködés Kormánya és annak "pécsi tagozata".

A propaganda már csak ilyen. Goebbels óta mindenképpen.

azalejo

Szerencsére a gondolkodó emberek látják, tudják hogy mire megy ki a játszma (99,9% rosszul jár!) de mit tudnak tenni.
A városvezetők azt gondolják, hogy ha a siker városáról süketelnek, akkor az emberek elhiszik a nagy semmit, sajnos ezt rosszul gondolják.
Remélem a Fidesz következetes lesz abban, hogy aki eladósít egy várost, szándékosan kárt okoz a mutyizással, annak bíróság előtt kell felelni és többet nem kerülhet semmilyen pozícióba.

lizi

ez természetesen NEM Belfegornak és Sportnak szólt...

lizi

ejj de idegyűltetek. Segítek azért. Lehet, hogy sokszor láttátok a Tanút, de csak annyit értettetek belőle, hogy kicsi, savanyú, de a miénk és ez így jó. A humor és az irónia nem az erősségetek.
A miniszterelnökünket pedig nem azért utálják mindenütt, mert cigány lenne - nem mintha ez bármit is számítana -, hanem mert buta, bunkón viselkedik, kiszámíthatatlan, köpönyegforgató, szemedbe mosolyog, majd kést döf a hátadba. Végülis semmi extra, csak egy átlagos magyar. Pont mint ti.

sport

Ez a cikk még kedves is volt a pécsi fideszhez.

Ugyanis nem csak arról van szó, hogy 8%-kal nőttek a vízdíjak.

Nem csak arról van szó, hogy fideszes cégek kezdtek nyerészkedni közpénzeken.

Nem csak arról van szó, hogy több milliárdos, a város számára kifizethetetlen kártérítés vár a pécsiekre. Csak azért, mert a fideszes balkáni-önkényúri-mucsai várfoglalós mentalitás nem kompatibilis a hanyatló nyugati civilizáció jogrendszervel.

Hanem arról is, hogy a pécsi vízvezetékrendszer karbantartására pl. egy ideje nem költenek, azaz szépen gyűlik az amortizáció költsége, amit legkésőbb akkor kell majd megfizetni, amikor nem fog folyni a csapból a víz.

És arról is, hogy így is anyagi gondjai vannak a cégnek.

Tehát: a vízdíjemelés miatt több bevétel, a csőrendszer elhanyagolása miatt kevesebb kiadás, és mindezzel együtt anyagi problémák.
Na most ha több a bevétel, kevesebb a kiadás, akkor hová folyik el a pénz? Csak nem fideszesekhez? A 8%-os emeléssel a pécsiek a vízcégen keresztül a fideszes haveri körnek adóznak?

haarpia

Ha az ivóvíz, az energia, a gazdaság, a jog magyar!!!!!! kézben van, az se baj, ha drágább!

Mert ha a gyarmattartó kezeli, akkor az olyan lesz, mint a teszkó meg az ósen: olcsó árakkal odaszoktatják a vevőt, és amikor az előzőeket gallyra vágták, elkezdik az árakat növelni a csillagos égig, a konkurencia hiányában.

Sajnos, az egész ország, minden téren ide jutott mostanra.

Az is igaz, hogy a Fidesz, zavarosban halászgat, amikor visszaállamosítás címén és hazafias szlogennel zsebrevágja a megtakarítást, de akár az egészet. /nyugdíj/

A jövő a nyomor, a despotizmus és a halál.

Magyarország története: néhány ezer nagybajszos nagybunkó zsíros-paraszt-nemes és a sokmillió jobbágy, ami mostanra még azt is alulmúlja.

Kivételt képez a negyvenéves "mocskos kommunista elnyomás".

tankréd

A víz nem lett drágább, a cég eredménye nem lett rosszabb, a pécsieknek meg egyáltalán nem lett rosszabb. Akkor mi a baj? Miért kéne francia kézbe hagyni a vízszolgáltatást? Mérhetetlen ostobság azt feltételezni, hogy a pécsi költségvetést páva tette tönkre 1 év alatt és a maszop bandának semmi köze hozzá. ugye?

1istvan

és mit lehet kezdeni ilyen rosszindulatú fröcskölődéssel, mint:
Fidesz horda ,
csürhe magyar nép
Ellopta a kormány pénzét
féleszű cigány gyerek
Nincs a világnak olyan szeglet ahol ne utálnák a cigány miniszterelnököt

eszednél vagy? tényleg kár hozzászólnod!

belfegor

Amihez a Fidesz horda hozzányúlt az mind mind tökre ment vagy csődbe van.A nemzeti Együttműködés jegyében történik mind ez ami itt folyik kicsi hazánkban. A Fidesz hazudik éjjel nappal a nap minden szakában a csürhe magyar nép meg eltűri a sok sok megaláztatást.
Ellopta a kormány pénzét, nyugdíját , a megmaradt életét a magyarnak azért, hogy a féleszű cigány gyerek jól éljen. Nincs a világnak olyan szeglet ahol ne utálnák a cigány miniszterelnököt De nincs a világon még egy ország ahol cigány irányítja az országot és lopja ki a nemzet szemét gátlástalanul.

1istvan

el
elszúrták.
nem gondoskodtak róla, hogy ne hülyéskedhessetek ostoba pancserforradalmi gúnyolódással.
nincs addig tárgyalni és magyarázni való, hogy megérthessétek miről van szó, amíg nem tesztek le a felsőbbrendűségetek biztos tudatának érzetével megjelentetett nagyképű kioktató yrásokról.

marci

A hataloomal az ész nem jár együtt !!! Az vagy van születéskor vagy nincs soha

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X