Ma eddig: 0 cikk

Hegedűs Zsuzsa és a kökényszedők való világa

16898 119

Hegedűs Zsuzsa mai Magyarországról alkotott képének annyi köze van a való világhoz, mint a valóságshownak a valósághoz. A főtanácsadó két alternatívát kínál a mélyszegénységben élőknek; zenéljenek vagy sportoljanak, ha ezekhez nincs tehetségük, hát szedjenek kökényt. A miniszterelnöki főtanácsadó és az őt alkalmazó kormány által javasolt világban egy mélyszegénységben élő, hátrányokkal küzdő gyereket már az első általános iskolában elkülönítik, majd 15 éves korában útjára engedik, hadd szedjen kökényt az erdőben.

"Boxing is a lot of white men watching two black men beat each other up." (Muhammad Ali)

A minap Hegedűs Zsuzsa, egykori társadalomtudós, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó interjút adott a Heti Válasznak. Kár lenne időt és energiát pazarolni az általa elmondottak értelmezésére és cáfolatára, ha nem a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, az Európai Unió roma stratégiája megalkotásán fáradozó soros elnökének közeli tanácsadójáról lenne szó (ahogy az interjúnak helyt adó újság fogalmaz: „Orbán bizalmasa kitálal“). Érdemes tehát közelebbről szemügyre venni, milyen gondolatok befolyásolják a stratégia megalkotásán dolgozó miniszterelnököt.

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy Hegedűs Zsuzsa a leghátrányosabb helyzetű kistérségben élő gyerekek támogatására még az előző parlamenti ciklusban létrehozott egy alapítványt, amelynek az RTL Klub Való Világ című műsora 178 millió forintot gyűjtött össze. Szép egymásra találás: interjúja alapján Hegedűs mai Magyarországról alkotott képének annyi köze van a való világhoz, mint a valóságshownak a valósághoz.

A főtanácsadó által megszólított „jómódú, zsidóidentitású budapesti emberként“ meghökkentem Hegedűs interjúján, melyben felhívta a velem egy társadalmi csoportba tartozókat, hogy „méltóztassanak lemenni“(sic!) az általa „bejárt kistérségekbe“. Mintha nem így tett volna évtizedeken keresztül számos urbánus értelmiségi, például Kemény István, Solt Ottilia, Havas Gábor, Csalog Zsolt, Ferge Zsuzsa és mai követőik, a társadalomtudósok mellett jogvédők, tanárok, fesztiválszervezők, egyházi emberek, művészek, vagy akár önkéntesek százai, ezrei, akik folytatják az általuk megteremtett hagyományt: középosztálybeli, urbánus értelmiségiként szentelik életüket a mélyszegénységben élők helyzetének javítására.

A való világban nem a fővárosi, zsidónak nevezett értelmiség és a mélyszegénységben élők, hanem az állam és az általa magára hagyottak között van szakadék. Ma a szociális ellátások egyharmadát a legtehetősebb 30% kapja az államtól, még a leggazdagabb 10%-ba tartozók jövedelmének ötöde is az állami újraelosztásból származik. A jóléti ellátórendszer a társadalmi különbségeket nem hogy csökkentené, hanem növeli. Éppen ezért a miniszterelnök főtanácsadójának bőven volna tennivalója, ha az igazságtalanságok és esélyegyenlőtlenségek mérséklése valóban foglalkoztatná.

Ő azonban másfelé tájékozódik, szerinte „aranybányán ülünk, (...) ott van például a kökény. A szemgyógyszerek alapanyaga, csak le kell szedni. Ezek a termékek a legkomolyabb exportcikkeink lehetnek.“ A főtanácsadó szerint a gazdasági fejlődés egyik fontos útját a XXI. században tehát a gyűjtögető életmód jelenti. A való világban ezzel szemben a minőségi oktatás során létrejövő szaktudást igénylő munkahelyek által teremtett, minél magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek a legkomolyabb exportcikkek, nem az erdőben vadon növő gyümölcsök.

A főtanácsadó további érdekes meglátásokkal is szolgál, amikor kifejti, hogy a mélyszegénységben élő fiatalok a társadalmi mobilitás egyik fő eszközének a neki adományokat gyűjtő tévéműsort tekintik, „ezek ugyanazt jelentik, amit az amerikai feketéknek a 20-40-es években a zene, majd a sport.“ Mivel ezen a ponton etnikai jegyekkel ruházza fel a szegénységet, érdemes a magyarországi romák helyzetéről, és az amerikai példáról is szólni.

Az Egyesült Államokban az afroamerikaiak társadalmi integrációját nem a sporttal és a zenével érték el, hanem a szegregáció következetes felszámolásával, a rasszizmus elleni kompromisszum nélküli küzdelemmel, a minőségi oktatás elterjesztésével. Arról, hogy a sport és a zene általi integráció mit jelent, Muhammad Ali fenti idézetén kívül Tamás Gáspár Miklós kiváló cikke is érzékletes képet fest. „Mi az, amit a romákkal nem szabad tennie a fehér, a gádzsó értelmiségnek? Mindenekelőtt nem szabad rájuk vetítenie a magában elnyomott reakciós-romantikus hajlamokat. Ez a gyarmatosítók és antikolonialisták együttes, bár tartalmilag persze nem egynemű szokása. Az elnyomottakról mindig azt szokás mondani, hogy vad, szenvedélyes, érzéki, természeti népek. Erényük nem a fej, hanem a szív, nem az elme, hanem a test.” – hangzik TGM bevezetője.

Ez a romák “felemelésének” hagyománya, amikor nem feltételezik a kellő autonómiát és intelligenciát a megmenteni kívánt népcsoportról, így, noha jóindulat vezérli a “felemelni” szándékozókat, akik Hegedűshöz hasonlóan “lemennek” vidékre, mégis, ugyanannak a rasszista előítéletnek lesznek foglyai, mint ami ellen elvileg fellépni szándékoznak. “A romák pártolói igen gyakran premodern, prekapitalista enklávét látnak a cigányokban (indiánokban, eszkimókban), és így saját romantikus antimodernizmusuk, romantikus antikapitalizmusuk kényelmes ürügyét találják meg bennük. Ez persze ránk, fehérekre - szerintük - nem érvényes. (…) Természetesen van különbség a jóindulatúan lenéző-lekezelő rasszizmus és a gyűlölködő, gyilkos rasszizmus között. Szegény ember vízzel főz: néha kénytelenek vagyunk kiegyezni az előbbivel, mert nincs időnk rá, hogy ezeket az ócska előítéleteket elutasítsuk, amikor éppen életet kellene mentenünk.”

Vajon nem ugyanezt javasolja a főtanácsadó? Az eddigiek alapján két alternatívát kínál a mélyszegénységben élőknek; zenéljenek vagy sportoljanak, ha ezekhez nincs tehetségük, hát szedjenek kökényt.

Hegedűs Zsuzsa világában van azonban egy harmadik kitörési pont is (továbbra is 2011 Magyarországán, az internet korában): “A családok a vetőmagcsomagot és azt a kisállatfajtát, amelyet kiválasztanak, tőlünk kapják.” Eltekintve attól, hogy a választás szabadáságát a tyúk és a disznó közti döntésre szorítja, mintha a valóságról ezúttal se venne tudomást a nagylelkű javaslat. A való világban ugyanis a mélyszegénységben élők nem rendelkeznek földtulajdonnal, ahol a magokat elvethetnék. Minden jelentős kutatás (Kemény István felméréseitől Dupcsik Csaba átfogó monográfiájáig) megállapítja, hogy a legszegényebb sorsú romák többnyire túlzsúfolt telepeken élnek; itt egyszerűen fizikailag nincs hely növényeket termeszteni. Ráadásul az állattartás körülményeit uniós jogszabályok és helyi rendeletek sokasága szabályozza, sűrűn lakott területeken legfeljebb házi kedvenceket lehet tartani, nem haszonállatokat.

A miniszterelnöki főtanácsadó és az őt alkalmazó kormány által javasolt világban egy mélyszegénységben élő, hátrányokkal küzdő gyereket már az első általános iskolában elkülönítik, majd 15 éves korában útjára engedik, hadd szedjen kökényt az erdőben. Szüleit, ha netán sorstársaik többségéhez hasonlóan nem találnak munkát, sokszor bőrszínűk miatt, megbélyegzik. (Kertesi Gábor vizsgálataiból tudhatjuk, hogy a romák foglalkoztatása tartósa közel 20 %-kal elmarad a teljes társadalom legkevésbé képzett csoportjához képest.) A közfoglalkoztatásra szánt forrásokat annak "reformja” jegyében csökkentik, így a korábbinál lényegesen rosszabb helyzetbe hozzák az amúgy is hátrányos helyzetű településeket és az ott élőket. Ha netán nem kökényt, hanem gallyakat szednek az erdőben, börtön vár rájuk. Valóban ezt a stratégiát szeretnénk követni?

Hozzászólások (119) , melyek közül a legfrissebbek:

Ghanima

Adalékként H.Zs. oktondi, tudatlan működéséhez, illetve ahhoz, amiképpen szerintem egy valóban hatékony, ám kétségkívül csak hosszabb távon eredményeket hozó program működhetne:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=457289

működhetne, ha hagynák.

karosult

"Valóban ezt a stratégiát szeretnénk követni?"
Hosszú cikk egy lehetséges megoldási lehetőségről, ami ugye kiindulópont is lehetne. Kár, hogy a cikk írója pusztán kritikát közölt le, de ha már feltette az idézett kérdést, akkor miért nem mutatott egy valós, és általa is elfogadott alternatívát ? Hisz a választás lényege éppen abban van, hogy több lehetőséget mutatnak fel. Szóval, ha nem fogadom el Hegedűs alternatív megoldásait, akkor mit is kellene mást elfogadnom ?
Merthát mondhatja mindenki magáról, hogy ha cigányoznak cigány vagyok, de ki az manapság aki ezt el is hiszi...

Kati Puskas

Mi van abban rossz, ha valaki azt akarja, hogy akiknek van lehetőségük, azok műveljék meg a földjeiket és tartsanak állatot? Pláne ha az a saját pénzükbe nem kerül.
Nekem 140-160 Ft.ba kerül 5db, azaz egy csomag retek. A nyálam csurog egy otthon nevelt, és nem három négy napon át a világ másik végéről utaztatott csirkéért.

Kapálni kell? Nevelni, törődni az állatokkal? Nekem napi 10-12 órát kell dolgoznom, hogy minden rendben legyen. Ez sem könnyű!!!!

állami

Ez a vén zsidesz k-va eladta magát 30-ért! Ennyi!

Celeb Rita

Ha Merker úr ennyire utálja a magyarokat és ennyire szeret hazudni, jó helye lenne otthon a szép napfényes nemzeti szocialista izrajelben!

Kászon bég

@nyilassmisi

Bizonyos meccsezés folyik ezen a téren.
Valamicske.

nyilassmisi

Pasinszki 32011. április 17., 13:22
ez az, de nem a sok baromságot a "Nagy Francia Forradalom"-nak nevezett pusztításról, ahol még mindig tartasz (+ holokultusz, meg a Téli Palota ostroma, a másik kedvenc meséd, gondolom)

Tagadni könnyebb mint állítani

Én sem vagyok abban biztos, hogy Hegedűs Zsuzsa megoldása a legjobb, és abban sem hogy egyáltalán jó-e ez a megoldás. Azt viszont tudom, hogy elmondani, hogy rossz a javaslat, illetve még rosszabb fikázni a javaslatot, sokkal könnyebb mint megmondeni a tutit! A korábbi kormánynak 8 éve volt, hogy tegyen valamit eme témában, de egyelőre az MSZP a mélyszegénység kapcsolatában csak az ugyanezen a témán 16 százalékra hízott Jobbik és a kevésbé mélyszegény politikusok és vezetők nokiás dobozai, és törvénytelen végkielégítései jutnak az eszembe. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a mai pozicióban levők különbek, csak azt, hogy az előző koalíció sok időt kapott a megoldásra és nem élt vele!

Pasinszki

Kedves nyilassmisi!
Elnézését kérem, nem akartam beugrasztani. Hozzászólásom úgy kezdődött, ahogy a mesék szoktak, de ez csak azért volt, hogy legyen egy kis színe a kommentárnak. Egyébként a megértéséhez nem elég az óvodai műveltség, középiskolai szinten kell hozzá ismerni a történelmet.

deguduge

Kászon bég!
Na azért ez sok Te és Florián Geyer???
Na ne persze ha egy kis módosítást el végzünk!
Mondjuk ami így szólt hogy " Mi vagyunk a fekete halom" ... helyette azt írtad volna .... sz@r halom ... akkor elfogadom s tisztelem Ön ismereted!

nyilassmisi

deguduge 32011. április 17., 12:27
szöveged alapján te kettőjük keveréke vagy, a legrosszabb fajta, mint Horváth Aladár, sötét vagy, de okosnak képzeled magad

nyilassmisi

Sajo 32011. április 17., 12:39
butaságod úgyis tántoríthatatlan, inkább csak, hogy ne maradjon szó nélkül,
a zsidóság nem származási kérdés, probléma, hanem ártó szellemisége, lelkülete a mérvadó, a kiút a kereszténység (nem azonos a kikeresztelkedéssel !!!!), Jézus szeretet-vallása, amit mindenkinek felkínált, csak nektek zsigerileg gyűlöletes, idegen.
Mindent elárul rólatok, hogy egyéb érv híján, utolsó adutok, ha valakin vágni akartok, hogy ő is csak egy zsidó ...

nyilassmisi

@Kászon bég
alább kiderült , nem szereted a naivitást,
"... közvetlen zsiráfirányítás nélkül történik valami ..."
Orbán tanácsadóinak, nemzetközi találkozóinak ismeretében erős kétségeim vannak, csak az a kérdés, kényszerűségből vagy érdekből, netán meggyőződésből szolgálja ki őket (Páva utcától a liszaboni szerződés olvasatlan megszavazásáig stb.)

Sajo

Te milyen zsiráfgyerek vagy Kászonkám? Keresztény zsiráf? és egy Jézus nevü zsiráfot imádsz, mint megváltót? ...persze ez nagyon ciki, megértem, ha tagadod, mint a holokausztot.

deguduge

Kászon bég az unokád festi magát vagy ilyennek született???
Más ... most akkor a cigányokkal vagy a zsidókkal van bajod????? Melyik emlékeztet apádra???

Kászon bég

@Sajó

Idióta kérdésedre válaszul elmondom, hogy ugyanez a brancs húsz év óta egyszer sem támadta meg Hegedüs Zsuzsához hasonlóan a szadi és más tetűbandák pont ugyanilyen elborult és infantilis cigánypátyolgató hülyeségeit, és sok egyéb mellett ebből is ismét kiviláglik, hogy Dávid zsiráfgyereket most sem maga a téma érdekli, hanem egyedül csak az zavarja, hogy közvetlen zsiráfirányítás nélkül történik valami bármi, illetve az érdekli, hogy Orbánék médiabeli baszogatásából jól meg lehet éldegélni a zsiráfmédiában.
Rozumis?

Sajo

"A cikkíró a művével a saját jómódú zsidó identitásához járult hozzá"
-Mi fáj? A jómód, vagy a zsidó?

Kászon bég

A cigánykérdésnek semmi köze a szegénységi kérdéshez. Az összetévesztésük hiba és bűn és a vezetési alkalmatlanság egyértelmű jele. Az összetévesztés (szándékos sunyi egybemosás) miatt jutottunk idáig.

dollár

Sajo:pont azt mondom, hogy eddig(a tíz milla előtt is) ezt csinálta.Effektív támogatást nyújtanak - nyilván nem a saját zsebükből, de nem ez a lényeg - nyomorúságos helyzetbe jutott embereknek.Hogy a tanácsai érnek-e 10 milliót, és a kormány mennyit fogad meg belőlük, azt nem tudom.

Sajo

"igazi lelkesedéssel mesélt munkájukról, a szegények támogatásáról, ami nem szép szavakban merült ki"
Lelkesedes? 10 millióért lelkesedik, nem tudtad? Lehet, hogy egy hozzáértő kevesebbért használhatóbban lelkesedne.

Sajo

"Ezeket az embereket a városi iparnak és külvárosi lakótelepeknek kellene felszívnia, ám ahhoz az ipari termelésben hasznosítható versenyképes végzettségre kellene szert tenniük."

- Ez a falurombolás már a Ceausescunak is annyira bevált, talán sosem heverik ki. Viszont jól lehet panelprolizni.

dollár

Én nem tudom(nem is érdekel), hogy Hegedűs Zsuzsa kommunista, szélsőbaloldali,,ős-szadeszes vagy orbánbérenc.Annyit tudok, hogy akárhány megszólalását láttam(idén,tavaly,10-20 éve), mindig értelmesen, logikusan és láthatólag igazi lelkesedéssel mesélt munkájukról, a szegények támogatásáról, ami nem szép szavakban merült ki.
Ennek alapján én pozitívan ítélem meg őt és harcostársait.

Celeb Rita

Emelkedjenek a romák, mondjuk a saját országukban romániában, a saját adójukból!

Kászon bég

@ Szalahadin

A cikkíró a művével a saját jómódú zsidó identitásához járult hozzá, más célja nem is volt. Ez itt a Hírszerző, tudhatnád. Tudod is szerintem.

ámulbámul

Önmagában az, ha gyerekek 15 helyett 18 éves korukig maradhatnak az iskolában az nem megoldás.
A valódi megoldás nem duma szinten, hanem valóban elkezdett felzárkoztató oktatás lenne. Ehhez pénz és szakember szükségeltetne. Mert pl -csak egy ötlet- ha valóban kötelező lenne 3 éves kortól az óvoda ott kellene kis-csoportos foglalkozás keretében megkezdeni a felzárkóztatást. Ezeknek a csoportoknak jól, vagy könnyen szocializálhazó és nehezen szocializálható gyerekekből kellene állnia, merthogy legkönnyebben a gyerek minta után tanul, vagyis a másik gyerektől. S ezt minél kisebb korban megteheti, annál jobb. Persze mindezt jól fizetett, hozzáértő óvoda-pedagógusoknak kellene irányítania.
Médiának is lenne dolga, mert nem a celeb romákat , no meg a bűnözőket kellene mutogatni, hanem azokat, akiknek sikerült beilleszkedniük kitartással, munkával a társadalomba. És a kistérségekben is ezekkel kellene szót érteni és együttműködést teremteni, hogy a "saját" kriminalizálódottjaik egyre jobban visszaszoruljanak, ne az legyen számukra a pozitív minta.
Többségi társadalomnak pedig azt kellene megérteni, hogy lehet persze utálni a romákat, és elvárni, hoyg maguktól változzanak meg, de ez nem vezet sehova. Mint ahogy eddig sem vezetett.
Mindannyiunknak érdeke, hogy ez másképp legyen, és mindannyiunknak tennünk kell érte. Természetesen legtöbbet magának a roma társadalomnak. De a lehetőségeket a többségi társadalomnak kell megteremtenie, és a hozzáállásunkon is változtatnunk kell. A roma-gyűlölőknek és a szép szlogenek szintjén megrekedőknek egyaránt.

Szalahadin

Vannak cikkek, amelyeket felesleges megírni. Ha ehhez az irományhoz minden elfogultságtól mentesen közelítünk, és feltesszük a kérdést, mit tudunk meg a cikkből, amit nélküle nem tudnánk, nos ebben az esetben egyetlen dolog marad.
Merker Dávid jómódú. Ez esetben felmerül a kérdés, lehet, hogy Merker Dávid csak dicsekedni akart? Ez a dicsekvés akár kockázatos is lehetne, de mivel a fantasztikusan igyekvő, de 9.500.000 büdös rasszistafasisztanácimagyar között élni kénytelen cigányok döntő része nem tud olvasni, így nem kapnak kiváló tippet, kinek a meglátogatása jövedelmezne sokkal jobban a kökényszedésnél.
Ezen az információn túl csak a szokásos liberális fingfűrészelés zajlik, igyekvő, törekvő cigányokkal és büdösmagyarokkal, akiktől nem kap esélyt.

Néhány mélyenszántó ostobaságot ennek ellenére sem lehet észrevétel nélkül hagyni.

„Ma a szociális ellátások egyharmadát a legtehetősebb 30% kapja az államtól, még a leggazdagabb 10%-ba tartozók jövedelmének ötöde is az állami újraelosztásból származik. A jóléti ellátórendszer a társadalmi különbségeket nem hogy csökkentené, hanem növeli.”
Hiába takarózik a cikkíró Szalai Júliával, ettől nem lesz kisebb ostobaság, amit leírt. Azt, hogy a legtehetősebb rétegnek kiosztott 30%-nyi ellátás növeli vagy csökkenti a különbségeket, módszertanilag úgy vizsgálandó, hogy azt is figyelembe vesszük, az összes olyan befizetésből, amely megteremti az ellátások alapját, ki hogyan részesedik. Ha mondjuk a legtehetősebb 30%-tól származik az ilyen irányú befizetések 60%-a, akkor bizony mégiscsak csökkenti. Az ugye rasszizmus nélkül megállapítható, hogy a mélyszegénységben élő cigányoktól a befizetések 0, azaz nulla %-a származik, minden forint tehát, amit ők kapnak, bizony csökkenti a különbségeket.

„A való világban ezzel szemben a minőségi oktatás során létrejövő szaktudást igénylő munkahelyek által teremtett, minél magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek a legkomolyabb exportcikkek, nem az erdőben vadon növő gyümölcsök.”
Ez még jobban fájt. Önmagában igaz az állítás, de mi köze van mindehhez a cigányoknak? Ha a cikkíró komolyan gondolja azt, hogy van, azt fogalmazhatta volna úgyis, „hogy jómódú, zsidóidentitású budapesti emberként hétköznapi hús-vér cigánnyal eddig kizárólag a Mátyás pincében találkoztam, nagyon szépen muzsikált. Ezzel a rengeteg tapasztalattal felvértezve fantasztikus meglátásaim vannak, hogyan kellene Borsodban az erdő fáit ipari méretekben ellopó, szarvasra kifejezetten a neolit ősemberek módszereivel vadászó, átlagosan 4 általános iskolai osztályt elvégző cigányok bázisán tudásintenzív gazdaságot, magas hozzáadott értékű, nemzetközi piacon is versenyképes iparágakat, valamint információs társadalmat kialakítani”

Epedve várjuk ennek a csodának a receptjét! Annál is inkább, mert olyasmit fikáz a cikkíró, amiről egy lepkefingnyi használható gondolata sincsen, mint tudjuk, dicsekvős típus, ha lenne egy fél gondolata is akár, már eldicsekedett volna vele.

Mindez persze nem jelenti azt a legkevésbé sem, hogy HZs receptje a megoldás, de talán akkor kellene fintorogni, ha van jobb ötlet. Vagy a dicső elődökkel ellentétben a cikkíró úgy gondolja, hogy ő a mélyszegénység felszámolásának nagy közös projektjéhez ezzel a fantasztikus irománnyal járul hozzá? Ha igen, az tényleg nélkülözhetetlen segítség volt…

lola

Bloggennek és Kászon bégnek mindig, mindenhol csak ugyanaz jut az eszébe. Bármiről is van szó ők zsidóznak egyet. Tudományosnak mutatják magukat, de sőtétek. Ugyanazt a szöveget copyzzák be mindenhová,amit nagy tanítójuktól V.G.-tól kapnak direktivakéni.Még mindig Szálasit siratják, és annak szellemét idézik.

nyilassmisi

nincstabu 32011. április 16., 19:58
gondolkodásod, modorod, természeted leleplezi, hogy metélt vagy, ez Jahve cybertérben is látszó jele rajtatok, Allah akhbar

nincstabu

Kászon bég valakivel keversz én nem mutattam meg neked a fütyimet! Az valamelyik ánusz függő pedofil pap lehetett!

nincstabu

Kászon az unokádra legfeljebb azt mondod "kun fajta" attól barna! S máris majdnem ősmagyar!

nyilassmisi

vigyázz, a negatív sugárzás elszívja az erőt,
a biztos haladáshoz mindig a következő lépésre kell koncentrálni,
a harcról pedig nem beszélni kell, hanem felkészülni ("békét akarsz, készülj a háborúra")

Kászon bég

A kisebb ellenállás iránya nem az eltakarodás lesz számukra. Ekkora tömegben lehetetlen. A célhelyszínek sem hagynák.
Hanem helyette a falkában hőbörgés az irány. A másik belső ellenségtől támogatva. Az pedig maga a polgárháború, Mad Max jelleggel.
Az nemigen megoldás.

nyilassmisi

@kászon
tény, a legelemibb természettörvény, a kisebb ellenállás alapján elve működnek, a hagyományos cigány-kultúra viszont rég nem létezik, ezek u.o. elhülyitett konzumproletárok lettek, csak nálunk támogatták a szaporodásukat, meg kell vonni minden támogatást .... és mennek amerre könnyebb, ide is így kerültek ...

nyilassmisi

Kászon bég 32011. április 16., 17:31
sok egyéb, pl. vándornép, nem kötődik helyhez, teljesjogú EU-polgár, minden pénzt megérne pl. a gyerekek nyelvoktatása + rengeteg intézkedés hozható, hogy bárhol máshol könnyebb, kellemesebb legyen boldogulni ... ahol ráadásul magasabb az életszínvonal és rohamosan csökken a népesség .....

nincstabu

Kászon bég inkább a lányodra ügyelj mert cigány unokád lesz s akkor mit csinálsz vele Az majd bele tartozik -e a 800 ezerbe???

fuck

zsuzsika annyira hasznos, mint tamás gazsi vagy heller vagy spiró vagy imre kertesz és sorolhatnám...
mégcsak nem is magyar állampolgár.

Kászon bég

@nyilassmisi

Milyen megoldást lehet megfogalmazni kb 800 ezer cigányra háború nélkül?

nincstabu

Igazi Hazafi bullet32011. április 16., 17:00

Ha csak lopnának! De már gyilkoltak is lásd a tolna megyei eset ahol nyílas keresztet vésett pillangó késével áldozata hátába egy Magyar Gárdista!!! ...s megölte a magyar lányt!

nyilassmisi

Igazi Hazafi t32011. április 16., 17:00
biztos vagy abban, amivel vádaskodsz !?
de az is felvetődik, te ki vagy, kit szolgálsz ezzel, miért is akarod befeketíteni őket,
én viszont nem rájuk, hanem az általuk tematizált cigánykérdés elfogadottságára hivatkoztam

Igazi Hazafi

:DDDD
nyilass gyerek te nagyon vicces vagy.:D

a legnagyobb hazaáruló és románbérenc tolvaj bandát, a jobbikot hozod fel?
annyit lopnak most amennyit nem szégyellnek mig a közvéleményt beetetik a hajduhadházi járőrözés és egyéb szarságokkal.
mocskos tolvaj banda a jobbik.

nyilassmisi

Pasinszki 32011. április 16., 15:42
a tradicionális rend bomlasztása érdekében a Rothschildok és társaik által felheccelt csőcseléknek köszönhető diktatúrára, és azóta jól ismert alapmódszerükre, a történelemhamisításra (lásd holokultusz) utalsz ?

nyilassmisi

Kászon bég 32011. április 16., 15:01
lépni kell, de 1. helyes helyzetfelismerés/értékelés, 2. nevén nevezni a hazugságot, 3. megfogalmazni a megoldást, 4. elfogadtatni, 5. előkészíteni 6 elkezdeni
Most valahol 1.-és 2.között járunk, de a JOBBIK által tematizált ügy közvéleménybeli elfogadásának ismeretében nem reménytelen a helyzet. Főleg a néhány évvel ezelőtti tabuhoz, elhallgatáshoz képest.

Pasinszki

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy királyné. Egy alkalommal népe képviselői elébe járultak, és tanácsot kértek tőle, hogy mit ennének, merthogy nincs kenyerük, és nem akarna-é ez ügyben valamit tenni.
"Hát egyenek kalácsot!" - mondá a Habsburg-lány.
Pár év múlva ezért a bonmotért szeretett népe kipróbálta rajta Guillotine doktor találmányát.
Vigyázni kell a jópofaságokkal!

Kászon bég

@nyilassmisi

Lehetne így is.
Csakhogy a helyzet nem statikus, hanem romlik a minőségében is, a volumenében is.
Mégpedig gyorsulóan.264828

nyilassmisi

magellán 32011. április 16., 03:14
nem kellet visszanyúlnom, több évtizedes folyamatos holo-ideológiai agymosás ellenére is elkerülhetetlen volt ráeszmélnem mit művelnek kis hazánkkal a befogadott kiválasztottak.
Az idézett, és hasonló fehér hollók sem nem cáfolják, sem nem semlegesítik, amit a nyugati világban szerzett befolyásukkal művelnek.
Ez csak a hozzád hasonló, feltehetőleg szintén rokon liberális, életidegen széplelkek hihetik.
Akiknek a hitelét csak az csökkenti, hogy magasztos lelkületük nem háborog a palesztinok földjének kisajátításán.

nyilassmisi

Kászon bég 32011. április 16., 14:12
dehogy nincs, mindenki maradjon a saját kultúrkörében, de ne is akarja egyidejűleg élvezni a másik előnyeit, nem kell őket akaratuk ellenére asszimilálni, de főleg nem mások terhére, azok jóváhagyása nélkül, tudtommal egy magyar sem fogadott örökbe sem egy cigányt, sem más sorstalant, akik jogokat követelnek, viszont ha be akar illeszkedni, hozzon érte ő áldozatot, és ha átlépett, könyörtelenül megkövetelni a rendet, a szokásainknak, hagyományainknak járó tiszteletet.

nyilassmisi

blogen 32011. április 15., 20:43
aki érteni akar, az az örökérvényű alapján próbál tájékozódni, bármely korban ehhez méri a valóságot, '"anyagbazuhant" minősítés napjaink nyugati civilizációjára a legérvényesebb, az ilyesmiben nincs korszerűség..
A rád jellemző relativizáló, az ismerethalmozást a tudással összetévesztő szemlélet sosem vezet el a megértéshez.
A Talmudot illetően sem a szándék, hanem az abból érvényesülő valóság számít, ami a mindennapi magatartásukon naponta, a befolyásuk alatt álló egész kultúrkörben meghatározó.
". a vallási előírásoknak megfelelően eljáró zsidó ." ezekből már csak mutatóban maradt, öket is magába szívta a haszonelvű szellemiségük eluralta fogyasztási kultusz.
Az iszlám az egyetlen, élő hittel rendelkező kultúra, amely még nem szentesítette az uzsorát, a devianciát, a prostitúciót és a többi, a liberálisok által az emberi szabadságjogok kategóriájába emelt bűnt. Nem véletlen, hogy ez a fő ellenség, és a Jézus-gyűlölő zsidók az ellenük folyó harc szürke eminenciásai az oszd meg és uralkodj elvével egymásnak ugrasztva Jézus hitű keresztényt és u.őt prófétaként tisztelő muzulmánt.

Kászon bég

Szembe kell nézni azzal, hogy a cigánykérdésnek egyáltalán semmilyen megoldása sincs.

jozsi

zzzzzz lehet hogy az első pontod rád érvényes. Mert van nagy élő munka igényes növény is de sajnos ezek könnyen ellophatók, vannak a kalászosok nem ellopható és gépesíthető. Mit gondolsz mit vetnek a gazdák ezen országrészben

blogen

A mezőgazdaság a vidéki szegények egy kisebbségének segédmunkásként/idénymunkásként tudna munkát adni. Jelenleg például a magyar fokhagymatermesztés válságban van, mivel nincs idénymunkásuk, annak ellenére, hogy ugyanott segélyezettek élősködnek az államon a kisujjukat se mozdítva. De azt el kell felejteni, hogy a jelenlegi vidéki lakosság 50%-nak bármiféle megélhetés jutna vidéken ebben az évszázadban. Ezeket az embereket a városi iparnak és külvárosi lakótelepeknek kellene felszívnia, ám ahhoz az ipari termelésben hasznosítható versenyképes végzettségre kellene szert tenniük.

Zzzzzz

Aki a szegénység felszámolását (mindegy, hogy cigány vagy magyar), a szegényebb rétegek megélhetésének javítását a mezőgazdaságban látja, az 1/egyszerűen hülye, 2/csak virágcserépben látott földet, 3/fogalma sincs az egészről.

hóvirág

Nem is értem, hogy lehetett már megint kecskére káposztát bízni? Nem tanultunk még a vörösiszapkárosultaknak gyűjtott pénz sorsából?

hóvirág

Nem is értem, hogy lehetett már megint kecskére káposztát bízni? Nem tanultunk még a vörösiszapkárosultaknak gyűjtott pénz sorsából?

Kászon bég

A cigányok nem "szegényemberek", hanem cigányok.

ildi

Szép kora tavaszi kökényes napot! Tanyán lakok, a sertés takarmányhasznosításáról már csak múló emlékeim vannak, de egy mázsa kukorica SEMMI, csak csontot és bőrt eredményez, nem foglalkozunk vele, mert piaci áron vett kaja=kiszolgáltatottság, és éhes állatnál rosszabb érzés kevés van. Csak tollasokat tarunk, azok is a legigénytelenebb fajtákból, az utódokat ők költik és nevelik. A hibrid csirkének napos korban alt hangon 25 fok kell és csak táp, ennek hiányában, vagy megfagy, vagy éhen döglik. 40 négyzetméterre elég vetőmag, meg ha hozzávesszük a locsolást, növényvédelmet, tápanyag utánpótlást, talaj előkészítést, már a munkát nem számolom és az időjárást, akkor ez a területen, ha nem megszállott az illető. csak bohóckodik. Ez majomkodás, mert ha a mondást idézem szabadon: "nem halat adjál Uram, hanem taníts meg halászni" csak pénzpocsékolás és Állampártunk Tündéranyukájának a pálcavillogtatása, de annyit ér mint a mesebeli tökhintó, múló emlék.

ildi

Szép kora tavaszi kökényes napot! Tanyán lakok, a sertés takarmányhasznosításáról már csak múló emlékeim vannak, de egy mázsa kukorica SEMMI, csak csontot és bőrt eredményez, nem foglalkozunk vele, mert piaci áron vett kaja=kiszolgáltatottság, és éhes állatnál rosszabb érzés kevés van. Csak tollasokat tarunk, azok is a legigénytelenebb fajtákból, az utódokat ők költik és nevelik. A hibrid csirkének napos korban alt hangon 25 fok kell és csak táp, ennek hiányában, vagy megfagy, vagy éhen döglik. 40 négyzetméterre elég vetőmag, meg ha hozzávesszük a locsolást, növényvédelmet, tápanyag utánpótlást, talaj előkészítést, már a munkát nem számolom és az időjárást, akkor ez a területen, ha nem megszállott az illető. csak bohóckodik. Ez majomkodás, mert ha a mondást idézem szabadon: "nem halat adjál Uram, hanem taníts meg halászni" csak pénzpocsékolás és Állampártunk Tündéranyukájának a pálcavillogtatása, de annyit ér mint a mesebeli tökhintó, múló emlék.

kilencora

Hegedüs Zsuzsa szépen összeszedte a sok pénzt,de BAZ.megyébe nem jutatott semmit,ezt is odadaja az állam adóságban Viktornak.

deguduge

Epe !!!
" Kökényszemű Zsuzsánkat kifejezetten szeretem, művelt, széles látókörű kozmopolitának tartom, aki azonban tényleg nem ismeri a mélyszegénységet a valóságot: Ő egy idealista szemüvegen keresztül nézi ezeket a furcsa embereket, habár tényleg közelről látja. Olyan szüfrazsett.
Mindenki nagyon hálás neki és az alapítványának, gyakorlati segítsége szerintem, szemben a cikk szerzőjével, kiváló." ??????

Na azért ennyire nem lehet hühühü jeee senki sem hogy nem látja Zsuzsika a millákért mindenre képes !!!!
Az ötletelésére csak annyit szedjen kökényt kilószámra most áprilisban ha netán nem megy neki próbálja meg november végén december elején addig meg éljen meg a levegővel mert szinte harapni lehet annyira jó!!!
Egyszerűen ALJASSÁG AMIT CSINÁL!!!! UNDORÍTÓ!!!!!

epe

Hocperte!
Én, mivel nem vagyok semmiféle belvárosi úri gyerek megengedem magamnak, hogy eligazítsalak.
Azt nem tudom Te mit csinálsz, de én kifejezetten hátrányos helyzetű, jórészt cigány gyerekekkel töltöm a napjaimat.
Kökényszemű Zsuzsánkat kifejezetten szeretem, művelt, széles látókörű kozmopolitának tartom, aki azonban tényleg nem ismeri a mélyszegén valóságot: Ő egy idealista szemüvegen keresztül nézi ezeket a furcsa embereket, habár tényleg közelről látja. Olyan szüfrazsett.
Mindenki nagyon hálás neki és az alapítványának, gyakorlati segítsége szerintem, szemben a cikk szerzőjével, kiváló.
Ugyanakkor nagyon sok igazság van abban amit ebben az írásban olvashatsz, például a földtelenség pont ilyen.
Vitatkozni jogod van, de semmi értelmes jogod nincs, nem lehet arra, hogy mást a személyében sértegesd, hogy megtiltsd bárkinek, hogy Zsuzsáról cikket írjon. Különösen ez esetben, amikor a cikkíró olyan általános jelenségre hívja fel a figyelmünket (a tiédet is), amiről fontos lenne értelmes, kulturált vitát folytatni.
Sajnálatos, hogy a Te hozzászólásod (is) pont ezt akadályozza meg.
Kívánok neked sok - sok olvasást e témakörben, valamint azt, hogy dolgozz néhány évig a "szegényemberekkel", a "szegényemberek" között.

jozsi

borzimorzi: 2011 04, 21:24 Kertészet és ahhoz tartozó feldolgozó ipar, nem utca seprés igy igaz. Csak az a baj hogy a magyar adó rendszer nem ismeri o lát vektor - 60000 ft (segély) +60000 adó =120000ft előszor 0 lára kihoznánk ezt a réteget az is nagy eredmény lenne. Másik iparág textil 0val stb

magellán

nyilassmisi,
A Völkischer Beobachterben dr. Göbbels cikkéből tanultad vulgárpszichológiai téveszméidet? Vagy a Haloperidol Depot-t nem kaptad meg? Amennyire kormányunk az egészségügyet felkarolta, az utóbbin sem csodálkoznék. Egyébként gyógyulást kívánok. Hallgass Philip Glasst, az megnyugtat és zsidósága mellett taoista-buddhista. Hátha az is segít.

hocperte

Kedves Miért Kér Dávid?
A sok monogràfia olvasás közben netalán voltál vidéken( Nógràd megye, Észak-Mao., Ormánság,...)
Mint - ahogy írod, urbánus, zsidónak nevezett -értelmiségi, van fogalmad a nem értelmiségi létről?
Szerintem a "nagyszerű", de egyébiránt semmirekellő - mint TE ( sic!) , azaz MiértKér Dávid- körmondataid mögött a fikázáson kívül semmi sincs!
Kérdezlek Téged, és elvtásadat TGM-t, hogy a városi, zsidónak nevezett értelmiség milyen eredményeket mutatott fel eddig a mélyszegénység felszámolsása érdekében?
( persze a hosszú cikkek írásán kívül)
Hegedűs Zsuzsàt a szádra se merd venni, Ő "lemegy" és ad, ellentétben Veled...
A megoldás nem egyszerű, de jó magyar szokás szerint széthúzással, fikázással talán még messzebb van.

sushó

Gyugyuka! Nem engem kell erről győzködni.
Pont arról írtam - olvasd újra - , hogy nem nyugtatgathatja senki látszatintézkedésekkel (vetőmag, naposcsibe) a lelkiismeretét. Csebenhagyásos gázolás áldozatai a cigányok.

gyugyuka

Még egyszer kedves sushó! Itt Észak-Magyarországon igen nagy probléma a cigányság megoldatlan helyzete. Pestről, a Duna -partról ez nem látszik. Ha az értelmiség időben nem lép, öt év múlva Duna-part sem lesz. Kinek hiányzik ez? Vagy éppen ez hiányzik? Nem okoskodni kell, hanem gyorsan lépni. Pénzzel semmit sem lehet megoldani, mert ha könnyen jön, akkor könnyen megy. Így a cigányság támogatása helyett a Félkarú Rabló támogatása történik. A probléma nagyobb, mint gondoljuk.A tisztánlátás érdekében javaslom a nyári üdülést Edelényben letudni.

carramba

növényvédőszerek, víz, ólak...ezek mind pénzbe kerülnek
nálunk vidéken is vannak kiskertek, nekünk is
és faterom csinálja is rendesen, de alig sikerül valami termés már évek óta...a sok esőtől tavaly pl. minden lerohadt idő előtt, aztán volt olyan, hogy a meztelencsigák tarolták le a kertet
szóval a mezőgazdaság az egyrészt kiszolgáltatott az időjárásnak, mint tudjuk, másrészt köll hozzá némi szaktudás meg vegyszer is, ami nem occsó egy ilyen családnak, ahol pár ezer forint az egy főre jutó
meg lehet próbálni a kiskertesdit, biztos lesz, akinek lesz is termése, de hogy az nem teszi ki a 6-8 fős családok éves élelmezését, az biztos
és a fentiek miatt nem is megbízható
gesztusnak jó, egy kis segítségnek is jó
de nagyon remélem, hogy a tanácsadó asszonynak valami több is van a tarsolyában
2011-ben szociológusként a legszegényebbek felzárkóztatása kapcsán kökényszedésről és napos csibékről beszélni csupán finoman szólva is baromi gáz!!
apropó kökény: van aki azt feldolgozza és eladja külföldre? mert ha van felvevő, az teljesen kizárt, hogy nem szedik le és adják el neki, ez csúsztatás

sushó

Gyugyuka! Távol áll tőlem, hogy cigányozzak. nem én írtm. Eltévesztetted a megszólítást.
Mindegy, hogy ki rugja a focit, csak betaláljon a kapuba.

gyugyuka

Kedves sushó! Van különbség a magyar cigány és a magyar focista között? Ugye nincs? Már ami a tevékenységük hasznosságát iilleti. Ugye Te is szeretnél igazi magyar focista lenni? De minek?

sushó

Naiva! Olyasmire gondoltam, hogy akiknek nincs pénzük saját kutat fúratni, szivattyút vásárolni stb., azoknak a megsegítését senki ne akaja kipipálni azzal, hogy kezébe nyom egy-két tasak vetőmag vetőmagot.

Kászon bég

A gazdag cigány semmivel sem jobb.

Aki vitatná, vagy jön agyatlanul a nácizással, annak ajánlom a HÍRSZERZŐ mai hírét a tornanádaskai cigány polgármester cukor viselkedéséről.

naiva

Susho: Erdekes, amit irsz, es nem kotekedni akarok. De a nem kiskertekben termelt zoldseget olcsobb vizzel ontozik? Vagy mar mindent importalunk olyan helyekrol. ahol olcsobb a viz?!

Attol tartok, itt (nemcsak a blogon) senki sem tudja, h.ogy min mulnak, hogyan mennek a dolgok
csak beszelunk ossze-vissza, ciganyokrol zsidokrpl, magyar parasztokrol, Talmudrol,
meg kinek mi jut az eszebe.

Bocs, Susho, tenyleg nem teged akarlak cikizni.

gyugyuka

A magyar értelmiségnek kikiáltott értelmiség (beleértve még TGM-et is) miért nem foglal le egy sportcsarnokot, hogy megoldja a cigány-gondokat? A cigányokkal nem az a baj, hogy cigányok, hanem az, hogy szegények,mert az elvtársak a gengszterváltáskor magukra hagyták őket. Hegedűt meg nagybőgőt nem lehetett privatizálni, mert a vadászházakba elvitték gyújtósnak.

sushó

Egy adalék H. Zs. nagyvonalú vetőmagos ajánlatához:
Vidéki rokonom kellemes méretű kertjében lelkesen és szakértelemmel mindent megtermelt évtizedekig, amire családjának szüksége volt.
Akkoriban szívesen mutatta az általa teremtett paradicsomi állapotokat, büszke volt az önellátásra.
Ma szégyenkezik. A kiégett kertben mostanában csak pipacs és gaz van.
Le kellett mondania a kertészkedésről, mert megfizethetetlen számára a VÍZ.
Szerinte ma az a legdrágább zöldség, amit egy kiskertben termel a tulajdonos.

Kászon bég

@borzimorzi

Lehet, hogy te sorsközösségben élsz a cigányokkal, de én nem.

borzimorzi

Kedves Józsi, örülök, hogy egyetértünk!
Hanem úgy kell Neked, amiért felbátorítottál, mert még nincsen vége. :-)

Amit kormányzati oldalról tenni kell, ahhoz nem kell se Hegedű Zsuzsa, se a többi megélhetési cuccmológus, aki a Várnegyedből vagy a Nagykörúton belülről ki se mozdulva, könyvtárban ülve, kisollóval gyártja a használhatatlan tanulmányokat a mélyszegénységről. Amit tenni kell, azt az USA 26. elnöke már megfogalmazta. Se elvenni, se hozzátenni nem kell semmit se. "Do what you can, with what you have, where you are." Magyarul: tedd meg, amit tudsz, azzal, amid van, és ott, ahol vagy. Ennyi a föladat.

A bódépestiából szalajtott lilaködösöket meg Gyurcsány után szabadon el kell küldeni dolgozni - "Menjenek dolgozni! Én is dolgozom.". Megjegyzem, nemcsak zsidóban van ilyen, a lilaködös társadalomátformálási hevület nemcsak az ő köreikben fordul elő. A hülyeség ugyanis pártfüggetlen és származástól se függ. Na, aztán a falusi lumpeneket fel kell sötétíteni, hogy számukra mit jelent a Roosevelt útmutatása. Azt, hogy ha már egyszer falun élnek, akkor nem nagyüzemi munkahelyek után kell ácsingózni, hanem azzal kell kezdeni valamit, ami ott van nekik, helyben. Egy 300 lelkes faluba senki se fog autógyárat telepíteni. Kistelepülésen szalag mellett munkát óhajtani egy blődli. Éppolyan marhaság, mint az, ha egy eszkimó azon rinyál, hogy őnéki a helyben végezhető halászat nem pálya, de milyen kiváló banánszedő lehetne ő! Csak az állam telepítsen oda neki a sarkkörre egy banánültetvényt, izibe... De hasonlíthatnám ahhoz a busmanhoz is, aki a dzsungelben vadászni nem méltóztatik, de előadja, hogy ő milyen szuper jégszobrokat tudna alkotni. Humbug. A hazai lumpeneket ezért a humbugért tartjuk el 20 éve az adónkból, segélyezés formájában.

Nézzük, mi van a hazai falusi lumpennek helyben? Nos, a föld van neki helyben. Mióta településtípusok léteznek - uszkve 5000 éve - a falunak az a feladata a társadalmi munkamegosztásban, hogy az élelmet megtermelje az egész társadalom számára. Uccu neki, ezzel kell foglalkozni. Ab start meg kell keresni egy megfelelő szakértőt, akinek pontos és több évszázados tapasztalatra alapozott ismerete van arról, hogy az adott helyen mit és hogyan lehet termelni. Na, ezt a speciális szakértőt hívják úgy, hogy magyar paraszt. Őtőle kell tanulni. Nem ellopni, amit termelt, hanem megtanulni tőle, hogyan kell termelni!

Ennek érdekében a 12-14 évesen már szubkulturálisan elvárt módon szülő leányoknak nem verselemzést meg kémiát kell nyomatni, hanem meg kell tanítani őket kertet művelni! A technika órák erre pont jók, plusz el kell venni a többi elméleti tárgy idejéből is, hogy napi 1 órája mindegyiknek legyen háztáji műveléséből! Sok gyakorlattal, iskolai tankerttel.

A mocskos, átkos ... rendszerben az angolkisasszonyoknál nem derogált a növendékeknek paprikát pikírozni, és teljesen mindegy volt, hogy ki s mi volt a szüleje annak a növendéknek. Lehetett az postamester vagy gróf is, meg a kettő közt bármi. Lehet, hogy csak páran hasznosították aztán effektíve sk a saját konyhakertben-fűszerkertben a tanultakat, de kertje mindnek volt, és az alkalmazott kertésznek szakszerűen el tudta mondani, mit kér. S ha nem volt pénz alkalmazottra, maga is meg tudta csinálni. Tudom, mert két nagynéném is ott tanulta meg. Mikor mindenükből kifosztották őket, jól jött. Meg később frissnyugdíjasként is. Persze, a grófkisasszonyok nyilván csak arra használták a tanultakat, hogy saját hajtatású hagymásokkal meg egyéb üvegházi virágokkal kápráztassák el a barátnőiket. Aztán, amikor kitelepítették őket az Alföldre, akkor úgyszólván megélhetésileg is tudtak kapálni...

Egy szó, mint száz, amíg a magyar paraszt meg a magyar cigány ellenségeskedik a kölcsönös tisztelet helyett, és hol a lilaködös ballerekre, hol meg a lilaködös jobberekre hallgatva egymást ócsárolják, addig itt sok esély nincsen. Amíg nem ismerik fel, hogy ők sorsközösségben élnek, és semmiféle fővárosi népboldogító nem fogja megoldani helyettük az életüket, addig csak a segélyhiszti lesz meg a masírozás kéményseprőnek öltözve. Az én adómból e két csoport - munkában és eredményekben manifesztálódó - együttműködését kellene végre jutalmazni, nem pedig az egymás elleni acsarkodást!

20 éve várom, hogy legyen egy olyan párt, amelyiknek leesik ez a 20 fillér, és kiérdemli vele a voksomat. Lassan kezdem belátni, hogy csak akkor lesz ilyen, ha összefogunk, s megalapítjuk. (http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9168409)

Üdv:
b

blogen

Mivel eddig nem szóltak, most szólok neked, hogy aki olyan kifejezéseket használ a XXI. században, hogy "anyagbazuhant lét" az nem komolyanvehető. Vagy száz éve ennek volt filozófiai jelentéstartalma a művelt emberek szájából, de ma csak ezobaromság a népi taplók okoskodásában ahol szinte mindig kocsmai pszichologizálással is társul. A Talmud a kinyilatkoztatásokból logikusan fakadó következményeket taglalja, mint ilyen, teljes egészében a célja, hogy a hívőt a szentségtelentől megóvja. A törvények, azok magyarázatai, a magyarázatok magyarázatai és a magyarázatok magyarázataihoz fűzött magyarázatok célja a zsidó vallásban a zsidó papság heroikus küzdelme a szentség megőrzéséért. A szabad akarattal operáló keresztények ugyan joggal röhögnek a zsidókon, mert a problémát Jézus lényegében megoldotta azzal, hogy "legyetek jók amennyire csak tudtok", azzal segíthettek a helyzeteteken (bár konkrétan garancia nincs), így a keresztények megszabadultak attól a lehetetlenséggel határos küzdelemtől, amit a zsidók és az időközben bekapcsolódott muzulmánok mára az igazhitű szürrealizmusig fokoztak, de ez semmiben sem devalválta a zsidók törekvését a törvény meghagyta vékony ösvény bejárására. Ha értenéd mit beszélsz, akkor felfogtad volna magadtól, hogy egy a vallási előírásoknak megfelelően eljáró zsidó nem tud a szentségtelen létben alámerülni, ily módon a Talmud, ahogy a Misna, stb. semmilyen formában nem a szentségtelenség valamiféle aljas eszköze az ember megrontására, hanem ellenkezőleg.

Dehát ugye nagyot akartál!

axa

A program azt sem veszi figyelembe, hogy gazdálkodással korábban soha nem foglalkozó emberek nem tudnak egyik pillanatról a másikra növényt termeszteni, állatot tartani. Csak a gangról tűnik úgy, hogy disznó (meg a krumpli) csak úgy magától megnő. Megint csak halat adnak, pedig halászni kéne tanítani. De ahhoz hosszú távra kéne gondolkodni, kampányok helyett. (Ráadásul az előítéleteknek lehet adni egyet fél év múlva, ha a projekt sorsszerűen bedől, a "büdös cigányok nem akartak dolgozni" jelszóval.

Igazság

Svájcban bevált és alkalmazott Romák felemelésének módszere a következő:
- munkanélküli segélyt csupán öt megszakítás nélkül ledolgozott év után kapnak.
- ha a felkínált munkát elutasítják, semmilyen támogatást nem kapnak.
- ha a munkát saját hibájuk miatt vesztik el - alkoholt fogyasztanak a munkahelyen, akkor támogatást nem kapnak.
- ha a községi lakást vagy az állami tulajdont megkárosítják, akkor ki kell fizetniük a javítást vagy leülni börtönbe és ott dolgozni, míg ki nem fizeti az adósságát.
Ezért érthetetlen számomra, hogy senki sem kritizálja Svájcot, hogy nem akarják munka nélkül etetni a hátrányos helyzetüket.
És Európában senki sem beszél svájci rasszizmusról.
Mi miért nem a Svájci módszert alkalmazzuk. Minden handabandát elhiszünk a liberálisoknak, rend fegyelem nincs, csak a nagy szabadoság.

deguduge

Misi tőled tudatlantól mit kérdezzek?????? Okoskodsz itt de ismered a mondást!!!
Az okos ember hülyéskedik a hülye meg okoskodik!!!! Mondj valami nagyon okosat Misi valamit ami hozzád illik!!!

nyilassmisi

deguduge 32011. április 15., 19:08
"...a magyarok nyolcadik törzse .." a magad egyszerű gondolkodásával alighanem hallottál valamit a zsidók nyolcadik törzséről, sokadik, zavaros forrásból.
Artur Köstler valóban írt ilyesmiről, aki kiváló koponya volt, de ebben a felvetésben valószínűleg inkább zsidó identitásproblémáját és budapesti születésű révén óhatatlanul dolgozó "magyarságát" próbálta összhangba hozni.
a többi felvetésed még ennyire sem értelmezhető,
hallgass inkább, figyelj és kérdezz nyugodtan, ha nem értesz valamit, türelmesek leszünk

jozsi

borzimorzi jó irás a lényeget ragadtad meg!

nyilassmisi

blogen 32011. április 15., 18:48
ne beszélj butaságokat,
1/ a szabadverseny az erősek, előbb (többnyire protekcionista környezetben) megerősödöttek szirénhangja, hogy kiénekeljék a sajtot a másik szájából, másrészt rég bebizonyosodott, hogy alkalmatlan a piaci alapra nem helyezhető közösségi feladatok közösségi érdekeknek megfelelő ellátására
2/ a marokkói, kínai vagy a francia paraszt életszinvonalát kívánod a magyarnak, (amit magadnak nem kívánsz, másnak se kívánd!)
a Talmudot illetően:
itt nem adott a keret a Tóra és a Talmud szellemisége közötti különbség alapos kifejtésére, tömören (ami mindig kiforgatható), az első a Törvény (isteni), a második a Tanítás/Hagyomány (emberi), ami már önmagukról szól. A kettő a zsidó lét alapját képező kiválasztottság-tudatban közös, ebben gyökerezik a gójjal szembeni felsőbbrendűségi kényszerképzetük.
Az istenkép mindig a néplélek kivetülése, az ő istenük nem mindenek szerető teremtője, hanem az egyetlen kiválasztott nép iránt elkötelezett Úr (Jahve). Adott a lélektani alapképlet, az önző személyiséghez vezető egyke gyerek lelkülete.
A Biblia, (vallás)történetük másról sem szól, mint annyi prófétát kitermelő bűnös, istentagadó lelkületükről. Ezért van az, hogy számukra régóta gyakorlatilag nem a Tóra, hanem a Talmud, tehát nem a magasabbrendű, hanem az anyagbazuhant lét a meghatározó. A hitetlen ember szeretetlen és félelemben él, aki fél az agresszív, mindenkiben ellenséget lát, aki szeretetlen az önző, és mindenkit kihasznál. Aki fél, az uralni akarja környezetét, a szeretet-hiányos lélek pótcselekvése pedig az olthatatlan birtokolási, szerzési vágy, ami egész sorsukat meghatározza. Természetükből következik az összeférhetetlenség, a magasabbrendű tövényekken alapuló, alázatot követelő rend és az ezen alapuló társadalmi berendezkedés bomlasztása, ami az egyéni szabadság mézesmadzagjával csábító liberális elvekkel taszítja a fogyasztói társadalom (nézz körül) sosem tapasztalt mentális mélységeibe a „modern” kor emberét.
A neoliberalizmust illetően, ez elsősorban közgazdasági kategória, és sehol nem teremtett a társadalom igazságérzetét kielégítő gazdasági állapotokat, hanem csak szélsőséges jövedelmi viszonyokat, jelentős nyomorban élő tömegekkel.

borzimorzi

A cikkíró masszív ismerethiányban szenved. Különösen a korszerű agrártechnológia tekintetében, mivel azt képzeli, hogy egy átlagos magyar faluban, ahol 500-as telkeket parcellázott a tanács anno, most meg az önkormányzat, ott ne lehetne élelemmel ellátni egy 5-6 fős családot. Minden különösebb földbirtok nélkül, pusztán a háztájiból. Mert nagyon is lehet! Ha netán még fóliáznak is, akkor piacra is jut a feleslegből. Csak mondom, hogy érdemes ellátogatni Amszterdamba is, mert én ott nemcsak a coffee shopokat vettem észre (olyan büdösek, hogy már az utcán hányingert keltenek), hanem azt is, hogy még a csatornák partjai mellett lehorgonyzott lakóhajókon is folytattak dézsás növénytermesztést. Többnyire fűszernövényeket, hónapos retket, törpenövésű bokron termő borsót és paradicsomot láttam, meg persze sokféle csilit. Volt, ahol fel volt futtatva a kabinra az uborka. Ja, és akinek van pénze ott horgonyzóhelyet bérelni a hajójának, az nagyjából gazdagabb, mint a Hírszerző szerkesztőségének összes tagja együttvéve... Aztán a hollandusoknak mégse derogált a "háztáji"...

Üdv:
b

A baj nem ez. Hanem az, hogy van a mai magyar falun egy nagy létszámú lumpen réteg, amelyikkel elhitették, hogy az egész falu végiglopkodása rendben van, "megélhetési bűnözés". Közben meg minden normális jogállamban azokat, akik a bűnözést megélhetésnek tekintik, azokat karrierbűnözőnek hívják. Ebbéli minőségük pedig nem, hogy nem enyhítő körülmény a bíróságon, hanem súlyosbító. Ugyanis a társadalom számára legkártékonyabb magatartás a törvényszegésre, a bűnözésre bazírozni egy egész életet.

Emiatt a sáskajárássá fajult megélhetési bűnözés miatt lehetetlenült el a magyar falu. A sorozatos lopkodások miatt már nem éri meg gazdálkodni. A lopók meg nem is akarnak megtanulni gazdálkodni, hiszen tőlük is ugyanúgy ellopnák a tesók a termést.

A szívásból persze a városiak sem maradnak ki. Ugyanis addig, amíg a őstermelő Mariska nénik szép számmal ott voltak a piacon a szárazbabjukkal meg a szárnyasaikkal, addig a hipermarket se kérhetett érte annyit, amennyit nem szégyellt. És e tekintetben tökmindegy, hogy a kedves vevő csülkös bablevesbe vagy sóletba akarja azt a babot, ugye. S amíg a Mariska nénik ezerszám ott voltak a piacokon, addig a Hegedűs Zsuzsa is olcsóbban jutott a jó kis tölteni való libanyakhoz, meg a Merker Dávid anyukája is. (Meg én is, de ez most mellékes.) Most, hogy a megélhetési sáskajárás egyre nagyobb területeket tarol le, kezdik már érezni a budapestiek is, hogy kár volt azt a sok habókost erisztgetni a vidékre, hogy mantrázzák a parasztoknak az épp aktuális frankót és szabadítsák rájuk az épp aktuális ideológiai hablatyot.

Kászon bég

Mennek ezek a kenetes zsiráfdumák a cigányokról.
Aztán a zsiráf blogokon mit látok: úgy szidják a nyugat-európai moszlim bevándorlókat, mint a sicc, és pontosan ugyanazon az alapon, amin mi a cigányokat utáljuk.

haarpia

Magyarország, a világ legmocskosabb országa, mert a gyerekeit SZÁNDÉKOSAN nem eteti meg. Aljas, akasztanivaló legalább 80ezer vezetőbeosztású primitív kapzsi bunkómagyar.

............ etióp tipusú éhínség van..............

És ezért minden egyes értelmiséginek felenie kellene, ha nem lenne maga is ......BUNKÓ......szocializálzságú KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEGYIK!

Latrok!, az egyházi vezetőkkel együtt, mert azok is csak a fejüket és a zsebóket tömik.

..........Mocsok férgek........

deguduge

Kászon bég!

Hogy tud a magyarok nyolcadik törzse egyes kutatások felvette a zsidó vallást s ez a törzs honosította meg az a szefárd eredetű ezüst - vörös csíkos zászló amit ma Árpád sávos zászlónak nevezünk tévesen!
Az eredeti Árpád féle zászló az az egyszínű vörös volt!!! Tehát valójában az 1980-as években lobogtatott vörös zászlót tekinthetjük Árpád Ősi zászlójának is!!
Genetikailag meg a cigányság lehet a magyarok - hunok kilencedik törzse amely az 5. században a hindikus vidékére vándorolt s onnan a 13-14.században vándorolt Európába a testvér népei után!!! Na ennyit a tudományról!!! No mennyire hihető????

deguduge

Blogen! Alighanem Misi gyökerezik valamiben de lehet hogy Ő maga a gyökér!!!

nyilassmisi

deguduge 32011. április 15., 18:33
ne add fel, koncentrálj és olvasd újra, és újra, még neked is sikerülhet megérteni (annyit segítek, blogenről szól)

Kászon bég

Olvastam egyszer a neten egy hosszadalmas és láthatóan tudományos igénnyel megírt tanulmányt, amit egy kétségkívül felkészült zsiráf írt, talán Abraham a neve. Azt bizonyította be nagy történelmi-orientalisztikai-etnológiai részletességgel, hogy a cigányok nem más, mint Izrael elveszett törzse.
Nem tudom, tényleg van-e a zsiráfokban - vagy legalább egy részükben - ilyen alapú indíttatás.

blogen

Szabó Dezső ma a globális kapitalizmus szabadversenyére tenné a tétjeit. Ahol dotációk nélkül megél a kínai, marokkói, brazil paraszt a szabadversenyben, ott a magyarnak is meg kell. Ha nem tud, akkor alkalmatlan arra, hogy magyar parasztnak nevezzék, mert a magyar paraszt a tatár és török uralmakat, a jobbágyságot és háborúk megannyi sarcát élte túl és küzdött kapzsin és mohón a javakért a pillanatnyi békés szünetekben. Az a minimum, hogy egy vacak globális szabadversenyben leiskolázza a lélegeztető gépen tartott EU-s kripliket.

A talmudban nem gyökeredzik individualizmus, pláne nem globalista neoliberalizmus. A Talmud ezeknek jobbára esküdt ellenségeként a szellemi restség és emberi szolgaság rettenetes irománya. A Talmud csak a magyar és az izraeli szélsőjobb zavaros fejeiben egyesül a neoliberalizmussal vagy bármivel ami a vélt zsidó világuralom eszközeként szolgálhat.

deguduge

Misi! Ezt a beteges böszmeségedet bővebben is kifejtenéd?
"Az igazi kérdés mégis, hogy rendelkezhet valaki egyszerre antiszemita és ugyanakkor a talmudban gyökerező közösségellenes individualista és globalista neoliberális elvektől átitatott gondolkozással"

simonmondja

Ja, egyébként nyugodtan osszanak magot meg malacot, és akár földet is és csináljanak mezőgazdasági közmunkára munkahelyeket, csak azt nem tudom, hogy miért harcoltak 20 évig a téeszek ellen, amik azelőtt a falusiakat ellátták munkával és természetbeni segítséggel.
Ez az elszegényedési spirál mind nem lett volna, ha a jobbos agyvihar akkor épp nem a vidéket reformálja meg olyan zseniálisan.

nyilassmisi

blogen 32011. április 15., 17:21
legalább két kérdés is fölvetődik,
* mit gondolna, javasolna SZ.D. a generációk alatt tszproletárrá züllesztett parasztról, hogyan gondolná visszaoltani a javarészt kiölt gazdaszellemet,
* "...állam dotáción, közsegélyen hizlalandó a pénzt visszaosztó ..." neoliberális szellemű frázisfűzérre, ha tudod mi jelent az árolló, hol csapódik le az agrártermelés haszna, milyen tőkét igényel az időjárásnak kitett mezőg.term. szezonális hozamkockázata stb, akkor nem gondolod komolyan, hogy a mai agyontámogatott európai agrárversenyben enélkül a padlóról a lábára lehet állítani a mégoly kedvező adottságú magyar mezőgazdaságot,..
Az igazi kérdés mégis, hogy rendelkezhet valaki egyszerre antiszemita és ugyanakkor a talmudban gyökerező közösségellenes individualista és globalista neoliberális elvektől átitatott gondolkozással

deguduge

Alighanem Hegedüs Zsuzsa pont annak az erkölcsileg teljesen lezüllött értelmiségi rétegnek az egyik jeles képviselője aki jó pénzért bármire képes és bármi mellet képes kiállni! Az a mű felháborodás amit a Gyurcsány és Bajnai kormányok alatt művelt az az Orbán éra alatt pár tízmillióért már el is tűnt! Alighanem talán ékes példája annak hogy Jézus koporsóját sem őriztek ingyen, de sajnálatosan képmutatásával Ő még rá is tesz egy lapáttal!!!!!! Ha pénz van a saját zsebbe akkor csak ilyen agyalágyult böszme ötletekkel kell elő jönni s a közönség számára már meg is van oldva a szegény kérdés!!! Közben meg tombol a szegregáció, a kisemmizés, az eleve elrendeltetett nyomorba döntés .... persze Hegedüs Zsuzsa kapja a milliókat Orbántól saját magának! A szegény meg azért is kell mert akkor minek kellenének a Hegedüs Zsuzsa félék!!

blogen

Ez nem is hangzik rosszu simonmondja! Mondjuk:

"A diszkrimináció csökkentésének elősegítése a médián keresztül – TÁMOP–blabla
A konstrukció átfogó célja, hogy a média eszközeinek felhasználásával a diszkriminációval fenyegetett, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok (elsősorban a romák, a fogyatékosok, valamint a nők) társadalmi befogadását erősítsük, az irántuk megnyilvánuló előítéleteket és hátrányos megkülönböztetésüket csökkentsük annak érdekében, hogy elősegítsük mind a társadalmi, mind a munkaerő-piaci integrációjukat.
A pályázat meghirdetésekor a konstrukció keretében a támogatásra rendelkezésre álló teljes keretmennyiség 4t Santana fajtájú étkezési szárazborsó, 6t Burton fajtájú hibrid kukorica vetőmag és 74 hízott gödölye.
A Közép-magyarországi Régió területén a tervezett keretmennyiség legfeljebb 30 %-a, azaz legfeljebb 3t és 22 gödölye kerül felhasználásra (pro-rata számítási módszer alapján)."

simonmondja

A magosztogatás kissé abszurd volt.
Különösen a szöveg, hogy ezzel most az egész évi táplálékukat megkapták,.....vagy valami nagyon hasonló.
A Való Világban pedig egy kecskét és gidát küldtek egy óvodába valamilyen faluba.

Én kiváncsi lennék, hogyha a fideszes honatyák magokat, kecskét és gidát kapnának
a tiszteletdíjuk helyett, akkor mit szólnának vajon...
Ugye, munkaviszonyuk az nekik sincs.
Talán ki kéne próbálni.

Kászon bég

Az egyik link az Ámbédkár tanodára mutat mint pozitív példára.
A cikkíró nem tudja, mit beszél.
Vagy nagyon is tudja :(((

Van "szerencsém" ismerni a témát.
Bűnügyi kategória.

marek

david, ezt a remek irast a 68'as szep napok alatt kellett volna felolvasnod egy utcasrakon, biztos sikered lett volna a reszegebb 'lazadok' koreben.

egyebkent debil gomdolataid vannak, aminek semmi koze nincs a valosaghoz. a felsorolt urbanus ertelmisegiek kistersegi terepmunkajaval kapcsolatban csak az jut az ember eszebe, tenyleg ilyen hulye vagy?

tibi

a sok hülye szociológus most hebeg habog, mert nem tudja mit kellene csinálni az orbánék áldásos közreműködésével a mocsárba sülyezstett vidékkel, benne az 1 milliót meghaladó romával !
Persze anno adták a tanácsot a népszaporulat növelésére, nyaklónélkül adták a kormányok a segélyt, családi pótlékot, aki nem akarta adni az a dicső ellenzék hazaárulónak bélyegezte, és
100 ezrével csináltatták a gyereket csak éppen azok nem szültek akiknek kellett volna, akik folymatosan szültek, azoknak meg nem kellett volna. És most a bukott és talán egy értelmes gondolatot soha meg nem fogalmazó de jól dörzsölődzők ujabb tanácsokat adnak milliókért, holott a roma csládok közé kellene költözniük és megtanítani őket megbecsülni amit kapnak, dolgozni és nem a társadalom vérszívóiként viselkedni. Ahhoz sem pénz sem támogatás nem kellene, hogy a roma családok a saját környezetüket rendben tartsák, saját maguknak termeljenek és ha mást nem, közmunkát végezzenek, de erre nam hajlandók.
A romáknak ávszázadok álltak rendelekzésükre ahhoz, hogy asszimililálódjanak, megtanuljanak dolgozni, de ehhez nem fülött a foguk. Azt pedig ne várja el senki, hogy a rajtuk kivüli népesség a romák cselédje legyen !! Ha nem alkalmazkodnak az általános rendhez, munkához, akkor..két lehetőség van: megszoknak vagy megszöknek !!!
Nem véletlen hogy az eu mindent magad azoknak, akik nem engedik nyugatra a romákat , pedig ők is megtapasztalhatnák, hogy a "nevelésük" eredménytelen.
A rendre és munkára kényszeriteni kell mindenkit, aki ebben az országban akar élni !
Véget kell vetni annak, hogy anép túlnyomó része gürcöl, termel, a kisebbik rséze pedig feléli, ellopja, rabolja a mások által előállított javakat. Félelemben tartja a környezetét, és ezt a kormány kéjesen nézi, közbeavatkozni nem mer vagy nem képes rá!!!! Márpedig a jövőben az fogja akormányrudat, aki képes a vidéki népet megvédeni a bitangoktól és nyugalamt teremt vidéken is. A kormánynemberek magánhadseregük mögé bujva ( akiket persze a mi adónkból fizetnek !!! galád módon ) leszarják a vidéki ember problémáját !
Már nem elehet a gyereket az utcára engedni egyedül, az utcák sötétedés után kihalnak, idősek rettegnek éjjel-nappal, hogy a roma hordák mikor-kit-miért rabolnak-fosztanak ki/meg
és gyilkolnak meg embereket. Ha ezt egy kormány nem képes megoldani, akkor egyhuron pendül a bitangokkal.
jogvédelemmel kapcsolatban mondanám hogy a többség jogaiért miért nem emeli fel senki a szót?? miért csak a roma jogokért küzdnenak ügyvédek százai? miért nem mondják el a romáknak, hogy az első a kötelesség és utánna jöhetnek a jogok??? miért nem tudatják velük, hogy a gyereket nemcsak megcsinálni kell, hanem el is kell tartani ???
Ebben a kérdésben a politika és politika csinálók a bűnösek és ha nem képesek arra, hogy a közrend és közbiztonság kérdéseiben a rendszerváltás előtti állapotot ( nyugalmat, biztonságot, békességet, emberséget ) helyre állítsák, amit kurvára elszurtak, akkor takarodjanak a portáról és vigyenek magukkal 100 romát

blogen

Döntsd el magad:

"Ez a gyanakvó és ravaszul elrejtőző, ez a makacsul szerző s még nehezen sem adó lélek mentette át a magyarságot a változások viharain, ez győzte le a múlt véres zivatarait, a modern politika veszélyeit, a megemésztő zsidót, a háborút, a kommünt. Pirospozsgásan, húsételtől erősen, kék bankóval tömött bugyellárissal diadalmasan áll a magyar paraszt a magyar rögök felett, s egy erős, győzedelmes jövő rengeteg ereje áradt belőle. Mi lett volna a magyarsággal, ha a falu népét is a szerencsétlen középosztály rühes, öngyilkos idealizmusa marná a halál felé? Nem a falu népébe kell átvinni a haldoklásában tetszelgő középosztály pszichéjét, hanem a magyar középosztályt kell átitatni a magyar paraszt legyőzhetetlen lelkével. Földet, házat, jószágot, pénzt szerezni: ez a magyar evangélium első parancsa. Ha ez megvan, akkor aztán duzzadhat a lelkünk, mint hízott libában a máj, és jöhetnek a szép mondatok."
Szabó Dezső: A magyar paraszt, 1921

Hasonlítsd össze a diadalmasan tőkefelhalmozó kapzsi parasztképet a JOBBIK nyomorult, állam dotáción, közsegélyen hizlalandó a pénzt visszaosztó városi pártértelmiségnek kiszolgáltatott paraszti jövőképével és máris látni fogod a szakadékot amit a Szabó Dezső fajvédelme és a JOBBIK urbánus eredetű kisiklott szélsőjobboldalisága közt feszül.

nyilassmisi

blogen 32011. április 15., 16:38
az előfordul, hogy az ihlet néha észrevétlenül elsodorja az embert (ismered S.Zweigtől a Sakknovellát?), azért nem árt néha arra is figyelni, mire reagálsz, mit is szólt a másik.
Szerintem te, figyelmetlenebb pillanatodban még önmagadtól is elhatárolódnál...
visszatérve, próbálom megfejteni , "népi bokrétás urbánus idiotizmus " (kétfrontos harcod jegyében) egyszerre vág a népieken (régi és mai) és a zsidókon ...
tesztkérdés, Szabó Dezsőt pl. hova sikerült besuvasztanod,
lehet, hogy nálunk te vagy a belga ( ha ismered a viccet a vallon- flamand vitáról), aki valójában .....

Grifter

Jó látni, hogy ennyi szakértő van ebben az országban, minden szinten. (Persze a zsidók tehetnek mindenről, nem lepődnék meg, ha szép lassan kiderülne, hogy ebben az országban csak zsidók élnek meg cigányok.)

Adott több száz évnyi tapasztalat és bármire példa akörnyezetünkben, csak tanulni kéne belőle meg átvenni. Ehhez képest fogyatékosok és életük során teljesen elhülyült, szűklátókörű agyhalottak magyarázzák hogyan is kéne, de még véletlenül sem találni példát arra, hogy egy működő modellt sikerülne akár csak elemeiben megvalósítani. (Legalábbis állami szinten, mert persze magán kézbenvan ilyen, ott az állam mint akadályozó tényező lép fel.)

Aki tud elmenekül, aki itt marad az vagy azért sír, mert fél elmenni, vagy azért, mert mások is itt maradtak vele (az a fajta mélymagyar, aki egyedül akar lenni kárpátia koncerten is), a maradék hülye hozzá, hogy bármit is felfogjon és nem is tudom, hogy számokban kifejezhető-e az a szűk réteg, aki mindezek ellenére szívesen él itt, mert a fasz se tudja miért, de azt hiszi egyszer jobb lesz.

Zseniális. Bár egy Hofi nem ártana a mai világba se, hogy legalább...

Kászon bég

Á, csak túl nyakatekertnek tűnt ahhoz, hogy ilyen hamar meg lehessen írni.
Még gondolkodnom kell rajta.
Nem baj?

Addig is megkínállak egy hatodik vagy hetedik generációs neolitizálással:

Ott vannak a sok pénzt zsákmányolni kívánó judapesti ifjú humán értelmiségiek, magyarán belvárosi zsiráfok, akiknek a vérükben van, mi az a kapcsolati tőke. Különben is az újmódi pályázatos világban szocializálódtak, és a szadeszos két évtized alatt abba nőttek bele. Észrevették, hogy Ny-Európa mennyire retteg a várható cigányáradattól, és hogy a Magyarországon marasztásukra rendes nagy pénzek szedhetők le a zsiráf kapcsolati tőkén keresztül. "Le"járnak ide "Vidékre", mindenféle elbaszott programokat szerveznek flancos jelszavakkal, löknek valamit a helybeli cigányoknak, lepapírozzák a felmarkolt pályázati pénzeket, közben lóvénak a nagy része csendben náluk marad, de senki sem mer nyikkanni, mert aki ellenkezik, az fasisztának van bélyegezve azon nyomban.
Tisztára mint Róbert bácsi, aki abba gazdagodott bele, hogy ingyen osztotta a levest.

Én ezt látom, Blogen, egyre nagyobb szélességben.

nyilassmisi

te „jómódú, zsidóidentitású budapesti “ Merker, biztos vagy, hogy Solt Ottilia és társai vállalnák veletek a közös szubkultúrát ?!

blogen

Nem egészen nyilasmissi, mivel már a Horthy-korszak idejére eltanulták a magyar radikálisok a zsidók minden hülyeségét, így a népi bokrétás urbánus idiotizmus lobogó fáklyáját agrárkérdésben ma a JOBBIK emeli magasra.

blogen

Ezt minden történelemből hármasnál nem rosszabb átlaggal a középfokú oktatást elvégzettnek le kellene tudnia írnia. Nem gondoltam volna, hogy erre bárki rá fog csodálkozni, de csodálkozásodat látva, valószínűleg a XX. század urbánus álmodozók diktálta agrárpolitikájának nem ismerete írogathat ilyen hülyeségeket a hozzád hasonlóan gondolkodó JOBBIK politikusaival is a programjukban:

"A Jobbik a helyi értékekben rejlő lehetőségekre építi nemzeti programját, és EU-tagságunknak is ezzel kell összhangban lennie, különös tekintettel az agrárpolitikánkra. Szakprogramunknak három sarokpontja van: a vidék népességmegtartó képességének helyreállítása és növelése, az egészséges mezőgazdasági alapanyag- és élelmiszer-előállítás és az adottságainkra épülő turizmus. A vidék élénk gazdaságának a feladata a társadalom minőségi, GMO-tól mentes élelmiszerrel való ellátása. Ez egyben egyik alapja is a betegségmegelőző egészségturisztikai szolgáltató ágazatnak. Ezek a célok nem valósíthatók a meg termőföld- és vízgazdálkodási politika gyökeres megváltoztatása, belső és külső mezőgazdasági és élelmiszerpiacaink visszaszerzése nélkül. Szükség van egy állami vagy szövetkezeti tulajdonú vidék bankja és biztosítója intézményre is. Számolunk az anyagi és más erőforrásokat helyben tartó önkormányzatok kezelésében álló pénzhelyettesítők bevezetésével is A Jobbik szerint a föld és vizeink nem tőke kategória, hanem a haza természetföldrajzi megtestesítője, nemzeti kultúránk hordozója, életterünk, lételemünk és a legjelentősebb lehetőségeket hordozó munkahelyteremtő eszközünk. Az állami tulajdonban lévő, illetve az állam által felvásárolt földbirtokot nemzeti tulajdonban kívánjuk tartani a létrehozandó Nemzeti Birtokpolitikai Központ kezelésében. Innen kaphatják meg hosszú távú bérletbe elsősorban fejleszteni szándékozó háztáji gazdálkodók, őstermelők, gazdálkodni vágyó fiatalok, családok vagy önkormányzatok, közösségi földprogramjaik keretében. A mezőgazdaság a vidékfejlesztés legfontosabb alrendszere. Az úgynevezett „erős fenntarthatóságot” – vagyis a természet eltartó képességét tekintjük annak a keretnek, melyen belül a generációkon átívelő teljes emberi tevékenységet fenntartható módon lehet folytatni. A mezőgazdaság a mi értelmezésünkben nem a profit maximalizálását kiszolgáló, a globális piacra holtmunkával monokultúrás alapanyagot termelő ipari üzem. A Jobbik a teljes vidéki népesség fenntartható tájgazdálkodását, a magas hozzáadott értékű egészséges élelmiszer-alapanyagot és más közjavakat előállító emberi tevékenységet érti elsősorban mezőgazdaságon. Ezért a vidék- és agrárfejlesztés területét érintő minden gazdasági tervet, programot és pályázatot társadalmi szintű gazdasági és „közjóhatékonysági” mutatókkal is meg kell alapozni. Hasonló elv alapján számoltatjuk el az elmúlt időszak politikai és agrár-technokrata elitjét a közpénzek és az állami földvagyon felhasználásának társadalmi hasznával. Amit törvényessé tettek, az kevés esetben szolgálta a közjót, a törvénytelenségekről nem is beszélve. Felülvizsgáljuk a csatlakozási szerződés számunkra hátrányos elemeit és más nemzetközi kötelezettségeinket (pl. WTO) annak érdekében"
http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf

Ez a szöveg ugyanis a második generáció idején kötött kompromisszumokra és a második generáció népiségének negyedik generációs újra felfedésének népi ideológiáira rímel, részben előremutatva a mostani hatodik generáció ökoneolitizációja irányába. Egyszóval idült hülyeségek válogatott gyűjteménye.

nyilassmisi

lassacskán csak eljutunk odáig, hogy a népi-urbánus vita is zsidók között folytatódik

blue

H Zsuzsának van valami betegsége? Olyan csúnya volt az arcbőre, hogy a gyengeidegzetűeknek kellett volna figyelmeztetés. Nagyon durva volt, thrillerbe is elmenne. Mitől olyan, valaki tudja? (Bocs az offért)

Viktus

Hagyjuk már ezt a bőrszín dumát ... a probléma gyökere az amit a cikkíró is felszínesen érint az pedig még nem is a szaktudás, hanem a 21. században az analfabétizmus! , ha v.ki nem tud írni-olvasni tök mindegy hőfehérke-e , vagy hupikék ... nem kap munkát. Felnőttoktatást kellene beindítani a segélyezésért cserében nem pedig közmunka, disznó meg kökény ... aztán, ha tud a hátrányos helyzetű legalább írni-olvasni meg eljut egy szakmáig mindjárt jobb esélyekkel indul a munkaerőpiacon.

blogen

HG tipikus képviselője az urbánus zsidók öt generációjának. Az első generációt a XIX. század végén ette le a fene vidékre, ahol rácsodálkozott a nyomorra, amiért nem az önellátó neolitikus magyar falut, hanem az egyedül világszínvonalon funkcionáló nagybirtokot okolta utópista dühében, ami a neolitikus önellátás a nagybirtok felosztása révén való maximális visszahozását jelölte meg elérendő célnak és a nincstelen zselléreket sikerrel fel is bújtotta e célra, amiből bebörtönzött és szarrá kardlapozott agrárszocialisták egy generációja lett csupán. Ugyanakkor a korabeli parasztság többsége nyomorult idiótának nézte ezeket a szocialistáknak és tömör véleménye a kardlapozásuk feletti elégedettségben fejeződött ki.

A második generáció a nagy utópia az ország kétharmadába kerülő brutális kudarca után a két világháború közt settenkedett vissza vidékre és újra felfedezvén a parasztokat megpróbálta bejárni az előző generáció útját. Annyi különbséggel, hogy tanultak az agrárszocialisták bukásából és engedményeket tettek a paraszti sajátosságok irányába. Bizonyos népiesch vonásokat figyelembe véve próbáltak neolitizálni. Kis mértékben sikerült is, de a konkurencia ezúttal éber volt a parasztokba még idejekorán beleplántálta, hogy a városi zsidót kell kifosztani és nem a nagybirtokost. Hát így is lett, a zsidóság a holokauszt idején azt a sorsot szenvedte el, amit a radikális zsidók szántak a nem zsidó burzsoáknak. Volt egy harmadik csoport is, ami valamiféle romantikus népi idillt pedzegetett, nekik még később lesz szerepük.

A harmadik generáció a sztálinista diktatúra idején megvalósította végre az utópiáját, felosztotta az európai színvonalú a nagybirtokot, kifosztotta a szakképzett középbirtokos és feltörekvő kisbirtokos parasztságot, majd az egészet odaadta a vidéki lumpenproletariátusnak. Úgy vélve, hogy az engedményeket tevő második generáció kudarcot vallott, amikor utat engedett a reakciónak elvették és kiírtandónak tekintették a népi kultúra minden elemét. Mikor ez érthető okoknál fogva nem vált be, gyorsan újjászervezték a nagybirtokot kolhozként, engedményt téve ezzel egy fejlettebb állapot, a félrabszolgatartó templomgazdaság irányába, ahol legalább valamilyen szinten hasznosítani lehetett a bekényszerített tanultabb parasztság tudását a termelésben, ám annak irányítása és a haszon lefölözése mégiscsak az osztályuralomhoz jutott értelmiség kezében összpontosul. A parasztok sírva vigadtak, mert ők megmondták előre, hogy a városi zsidógyerekek hülyeséget beszéltek, neolitizációról, dehát ki hallgatott a kulákjára és végső soron a TSZ alig valamivel jobb mint a teljes kuláki jogfosztás!

A negyedik generáció a Kádár-korszakban cuppant rá a vidéki idillre és természetesen ők is jobban tudták a vidékieknél a frankót. Lejártak, néhányan még parasztházat is vettek ott, tanulmányozták ezt a különös életformát és a kevésbé zsé részeik a magyar hippiség csúcspontján újra felfedezték a népi vidéki idillt visszanyúlva a Horthy-korszak népi romantikájához is. Ők lesznek az MDF-esek és mindenféle posztmodern organikus ősei. Míg a nagyon zsé lejárók a cigányokban felfedezik végre a kedvükre való elnyomottakat, hogy szegénységkutatás címén megalapozzák a vidékieket baszogató semmirekellők ötödik generációját. Ők tanulva a tabula rasába ötvenhatban brutálisan belebukó harmadik generáció kudarcából engedményeket tesznek, megőrizve modernizálandónak tekintik a népi kultúra számos részét.

Az ötödik generáció visszatért az első generáció hagyományához és újra a nincstelen vidéki lakosságot bujtogatja minden valamirevaló vidéki termelőerő ellen, mi több komoly részsikerük, hogy ezt a nincstelen réteget jelenleg a termelőerők pénzén tenyésztik és tartják el az ő nélkülözhetetlen közreműködésükkel. Semmi meglepő nincs HG kökényszedős elgondolásában, hiszen a korai neolitikum gyűjtögető, alig termelő, ha mégis akkor csak önellátó időszakához való visszatérés már a falura járó urbánus zsidók első generációs programjának alapvetése volt és ettől azóta se tudnak elszakadni. Nagyon fontos, hogy időközben felnőni látszik a hatodik generáció. A negyedik generáció kudarcából azt a következtetést vonják le, hogy nem szabad engedményeket tenni a bőgatyás kisgazda fasizmusnak és az elmaradott népi életformát fel kell számolni odadobva a világpiacnak, kivéve a cigókat, azokat segélyezni kell.

A hatodik generáció, amely az LMP-s neolitikus ökogazdálkodásra teszi a tétjeit. Tanulva az ötödik generáció a JOBBIK sikere és az SZDSZ bukása révén bekövetkezett kudarcából újra engedményeket tesznek és a már csak a városiak képzeletében létező népi kultúrát a neolitikus ökogazdálkodás keretei közt konzerválandónak tekintik.

Szal van ennek az őrületnek egy szép ritmusa. Valószínűleg az lenne az optimális megoldás az ördögi kör megtörésére, ha a humánszakon végzett zsidóknak megtiltanák Budapest közigazgatási területének elhagyását.

hadobasne hegedüs paulina

A cikk irójának fogalma sincs arról,hogy nem kökényt de még mást szedni sem mennének pedig igen is a 70-80-as években nagyon sokan szedték nem csak a kökényt ,ha nem a csipkét is!!! persze nem romák csak simán magyarok akik pénzt szerettek volna kapni!!
Én a postánál lakom ,és tudom mi folyik ebben az országban segély ügyilek ,és ami még borzasztóbb ,még nyugdij is jár nekik!!! Honnan van nyugdijuk ?? az én apukám 48 évet dolgozott és 62ezer a nyugdija. Szóval sajnos felnőtt egy nemzedék akiknek fogalmuk sincs mi a munka,nem hogy még kökény szedés?? hol él ön?? kedves cikk iró ??? ebben az országban büdös a munka !!

slow death

8 milláért lehetne okosabbakat is mondani. HZs eladta a lelkét az ördögnek.

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X