Végre a fontos dolgokkal foglalkoznak (nem)
Ha jól értem, akkor polgártársaink és vezetőink egy része a szabálytalanul, magánkezdeményezésből telepített temetői fák és padok, valamint a Szabadság-szobor eltávolítását tartják a legégetőbb problémának, és azt, hogy legyen végre Elvis Presley tér Budapesten. Ha jól értem, akkor polgártársaink és vezetőink egy része debil pozőr.
Ha jól értem továbbá, akkor a kormány meg azt hiszi, hogy ez egy általános attitűdje a magyarnak, és ezért például simán átverhető azzal, hogy a Széll Kálmán-terv angolra fordított szövegébe már mást írnak, mint amit magyarul közzétettek. Első pillantásra még igazuk is lehet. Amikor Wintermantel "Életműdíj-alapító" Zsolt maga küldi körbe a sajtónak a fotómontázst, amin Elvisként pózol, és tudatja, hogy az "alkotás kitörő derültséget váltott ki a polgármesterből", azaz belőle, akkor tényleg hajlamos vagyok azt gondolni, hogy Magyarországnak vége. Itt a zöm már bezabált a színes cukorkának nézett hallucinogénekből, sarkából bávatag nyálcsíkot csorgatva vigyorog hülyén, s csak néha kapja föl fejét, hogy a felbuzgó para lendületével kérje számon: hát annak a tujának a nagymama sírja mellett volt-e pecsétes papírja? Meg az a pad, amin a gyászoló unokák ülnek, az hivatalos-e?
Aztán meg újra színes képek jönnek, kezével helikopterezve szaladgál körbe a szobában, és a magas hegy távoli csúcsán álló szoborra mutogat: vegyék le azt onnan! Nem szép! Nem tetszik! Nem szentkoronás! Az már persze önmagában hallucináció valószínűleg, hogy "Bakk István, a Bakk Endre Kanonok Alapítvány elnöke". Meg hogy az állam azzal "állítja helyre Mária Országát" (remélem, elég, ha csak a kezdőbetűk nagyok, vagy írjam inkább így: MÁRIA ORSZÁGA?), leszedeti a Gellért-hegyről a Szabadság-szobrot, és helyére a Nagyboldogasszony szobrát állítják.
A Moszkva tér meg legyen újra Széll Kálmán, mint a terv, a Magyar Köztársaság meg Magyarország "hivatalosan" is, rá tudjuk szánni azt a néhány tízmilliárdocskát, hogy iratokat, táblákat, pecséteket cseréljen az ország, futja rá, érted, már minden fontosabbat megoldottunk, csak a szobor meg a temetői pad és az Elvis Presley tér van hátra.
*
Ezek egy öltést, egy fél percet nem készültek arra, hogy itt majd csinálni is kell valamit, ha hatalomra kerülnek. Vagyis de: próbálgatták a Bakfark Bálint jelmezt a tükör előtt, hogy "majd meglátják ezek a globálszemetek", meg gyakorolgatták az aláírást, ami jól mutat majd a fejléces papíron. Ígértek fűnek-fának közpénzt és közhivatalt, hogy most csak kapkodjuk a fejünket, hogy ilyen miniszterelnöki megbízott meg olyan államtitkár. Ez volt a készülés, de egy nyomorult kockás papír, egy Excel-tábla elő nem került, hogy valamit összerakjanak.
Most meg úgy tesznek, mint az egyszeri frankhiteles, akinek duplájára ment fel a törlesztőrészlete: már inkább ki sem nyitja a postaládát, amiben hónapok óta gyűlnek a sárga csekkek. Fontosabb elfoglaltságuk van, épp világmegváltanak, nemzeti izéket eszkábálnak, szobrot cserélnek meg fát irtanak. Nem, még nem férnek hozzá más ügyekhez, előbb Mária Országa meg az Elvis tér legyen meg.
De a postaládában borzasztó adósság gyűlik.
A Fidesz úgy érkezett a hatalomba, hogy egyetlen fontos kérdést sem tervezett meg. Az utolsó utáni pillanatban például átdobta az oktatást a magyar Dolores Umbridge-nek, és Hoffmann Rózsa egyházi barátaival itt és most ötletel azon, hogy mi legyen az iskolákkal. Hogyan szúrjunk ki a diákokkal, hogyan fogjuk rövid pórázra a pedagógusokat, hogyan legyen szigor és hullaszag a tanteremben, hogyan lehet az egyházé az állami iskolarendszer kívánatosabb része? De még csak ki sem számolták, hogy minden elítéltre jusson egy golyó, még a saját ostobaságuk végrehajtását sem tervezték meg! Önellentmondásos, megvalósíthatatlan alkalmi ötletek halmazára alapoznák az oktatást, hát persze, hogy billeg, recseg, csúszik ezerfelé a tákolmány. Még az egyház is tiltakozik, hogy így és ennyi iskola nem kell neki!
Az egészségügyről nem is szólva. A fővárosi kórházigazgatókat Tarlós helyettese kirúgja, Tarlós visszaveszi, majd Tarlós rúgja ki. Tényleg most, élőben kell ezt tesztelni? Szócska Miklós országjárása elején még a Semmelweis-tervet promózta, de mire körbeért az országban, már megbukott a Terv, és a záró eseményen már egy Semmelweis koncepciót ígért. Más felosztás, más területi egységek, más logika. Ismét csak: nem lehetett volna előbb leülni, végiggondolni, kiszámolni, és aztán bejelenteni, majd nekilátni a megvalósításnak?
Tényleg, a kutyafáját, volt nyolc évük gondolkodni. Ehhez képest idepakolják nekünk a csodálatos Széll Kálmán-tervet, ami egy megszorítás-halmaz menetrendje. Dátumok arról, hogy a még mindig el nem végzett munka mely elemét milyen időpontra pótolják. Csak ígéretek a jövőbeli munkavégzésre, meg néhány elképesztően embertelen megszorítás; olyanok, amitől még Bokros Lajos bajsza is lekonyulna. De még ez a terv is annyira képlékeny, hogy mire angolra fordították, már megváltozott a szövege (vagy, a kormánytól egyáltalán nem szokatlan megoldással már megint azt hiszik, hogy senki nem tud angolul, és senki nem veszi a fáradtságot, hogy összevesse a két szöveget).
Lenne rá esély persze, hogy bevegyük a cselt: amikor 2011 márciusában valaki az aktuális közélet fontos kérdései között tartja számon, hogy miért jó, hogy nincs SZDSZ, akkor a kormány elméletileg joggal bízhat abban, hogy gumicsontok és szimbolikus marhaságok bedobásával elterelheti a figyelmet arról a tényről, hogy nem dolgozik. Majd megeszik az SZDSZ-hiányt, meggyógyulnak az SZDSZ-hiánytól, közlekednek az SZDSZ-hiányon.
*
Csakhogy. Ha rövidesen kétszer annyi munkanélküli ül majd méla lesben alkalmi, fekete kőművesmunkáért könyörögni a betonon, akkor azokat marhára nem fogja érdekelni, hogy ez még a Moszkva tér, vagy már Széll Kálmánnak hívják. Rohadtul mindegy lesz (sőt, inkább irritáló, hogy miért ezzel foglalkoznak) a Szabadság-szobor máriaországépítő lecseréléséről a köztévé gejl tudósítása, ha közben alant ledöglenek a buszok, mi meg örök életünkre a szépen, csendben lekapcsolt metróépítés romjain mászunk át. Sőt, a buszmegállókban a szintén kiemelt projektként kezelt dohányzástiltás is ellenőrzés nélkül betartatik, ha a zöm nem tud majd fizetni a bérletért - vagy a BKV roggyan össze. Anyádhoz se azzal fogsz bemenni a kórházba, hogy "oda se neki, anyuka, gondoljon arra, hogy a temetőből kivágták a szabályellenes fákat, meg megszűnt az SZDSZ is"; hanem hogy hiába fizetted le az összes nővért és orvost, ha cirill betűs, rozsdás gépek pittyegése mellett, múlt századi módszerekkel kezelnék szegény asszonyt, mert mégse "mentették meg" az egészségügyet.
Ezt a műsort már nem sokáig lehet eladni. Szükségszerűen közel van az összeomlás, vagy egy újabb őszödi beszéd - a fejét homokba dugó, kreált és/vagy szimbolikus álproblémákat "megoldó" hatalom hiába csinálja a cirkuszt, ha nem ad mellé kenyeret. Persze, mindig lesz egységnyi hülye, aki ennyivel megetethető; de a többség nem ilyen.
Csak az a baj, hogy önmagában attól még nem változik semmi, hogy onnantól már a hazugságok helyett deklaráltan és őszintén szar lesz ebben az országban élni.
Hozzászólások (49) , melyek közül a legfrissebbek:
amator 32011. március 11., 21:16 ... és társai, a nácizás eleve tudatlanságra vall, amikor tisztes hungaristát illene említeni ..
Aki pedig őket gyalázza a cionista-bolsevik propaganda-történelem agymosása hatására, annak szívesen ajánlok hiteles forrásokat pl. http://betiltva.com/
Ki a kirekesztő?
:)
Szerintem nem kitakarítani kell ezt a sok nácit, hanem agyonhallgatni.
Nem kell írni a náci szövegükre, úgy kell tenni mint ha nem is lennének itt, ez mindig beválik. Meggyőzni úgy sem lehet őket annyira beégett az "agyukba" az a sok hazugság, amit a fidesz 8 évig nyomott.
A fórum alap/vérnácijainak Nyilasss,Szabadhaldú,Kászonbég,stb,stb...jóestét!Kérem,hogy bevált szokásukhoz híven továbbra se vegyenek történelem könyveket a kezükbe és lényüket jellemző legocsmányabb hangnemben hírdessék összeesküvéselméleteiket !!Jóízü tocsogást...
Egyszerűen nem értem a hozzászólókat.Miért kell állandóan a jobboldalt kritizálni.Igenis, a Szabadságszobor helyett csinálják meg a Mária- szobrot, kit érdekel, hogy a gyerekek nem kapnak kaját.Természetesen vele együtt hozzuk létre a Mária valagrend érdemremdet és azt az összes szarcsimbókkal adjuk át az arra érdemes hozzászólóknak.Miért sajnáljátok SP és OV- tól a 800 milkót? Megérdemlik. A rettegő diktátoroknak semmi sem drága, ha az életüket kell védeni.Ez egy jelzés a kicsit balos gondolkodásuaknak, valami recseg, ropog.
Csak az örök reménykedőknek
Márminthogy a Matolcsy álom kemény alapokon áll(t), illetve van/volt értelme az MNYP pénzek lenyúlásának, mert ugye ez az alap a felemelkedésnek (gyors gazdasági növekedés), és hogy pár év múlva itt lesz mostmár a Kánaán (7 % -os növekedés, alacsony kamatok, és mi szem-szájnak ingere):
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/az-unicredit-tud-egyet-s-mast-matolcsy-terveirol-343289
kedves hírszerző, nem kéne már kitakarítani ezt a sok nácit innen? kászon béget és társait. miért kell egy ilyen remek írás után ezt a mocskot látni???
Valóban ezek az urak, akik az ország krémjének hiszek magukat , a tákolmányukat is ugy ollózták össze. szürkeállomámnyukból saját gondolatokra sem tellett. nézzenek már a tükörbe, kutakodjanak a történelmi időkbe, nemcsak a hajduság,cselédség,vármegye korszakra. hol élnek ezek az emberek, ezek időutazáson vesznek részt, visszarepültek a királyok korába, nemhiába a korona nagy kisértés. Szent István jobbja ha életre kelnek, azt hiszem nem egyhelyb en állna. mér akarják kitörölni a nemkivánatos hosszu éveket, akik akkor tettek az ország asztalára, azt hiszem sokkal többet mint ezek az urak, az ő életük után csak füst marad? Hogy gondolják ezt. vagy azért kell az uj tákolmány, hogy az országot behálózó földbirtokjak halastavak, ertdők,szántók, szőlők st legalizálva legyenek, mert ugye ehhez már rang is fog párosulni, a munkanélküli, kiszolgáltatott meg lesz a cselédség, létrejönnek a grófságok,bárók. igen ám, de ebbe bele is kellett volna születni. mi ez, ha nem egyeduralomra való berendezkedés irásban szentesiztése. jó hogy nem attilla koráig mennek vissza, amikor a környező népek imája az volt hogy ments meg URAM a MAGYAROK nyilaitól. hisz ano magyarország is háborus portyázásból lett összeboronálva, akkor mért hisszük,hogy a magyar kiváltságos nép, itt a példa a mostani elit nem azon töri fejét, hogy a szegényeket hogy lehet kicsit felemelni a föld porából, hogy lehet segiteni, hogy kicsit jobban éljen, ahelyett mi történek, fejükre még egy lapáttal, hogy még jobban süllyedjenek el,mig a t. elit életét, akik dőzsölnek minden jóban,pedig az ő napjuk is 24 órából áll- még könnyebbé tegyék, hagy fizessen más helyettük.Egy.ébként teljes egészében igazat adok az ujságiró urnak
"800 milliót kapott a belügy Orbán és Schmitt védelmére"
"Káosz Pest megyében: szombattól a szociális intézményekben sem lesz étel!"
No comment.
Kedves Zoltán! Remek cikk! Minden szavával egyetértek!
A kétkedőknek annyit, Mária szobra költségei helyett
legyen ebéd a Pest megyei iskolákban. Mit szóltok hozzá??
Emberek érzitek?Schmitt Pál a ti testvéretek.Lemezt kéne cserélnetek,s békében elélnetek életetek végéig.Emberek érzitek?Schmitt Pál úgy rajong értetek.
Ékszerként gazdag magyar bölcsőm,bölcsen ringattál bölcseknek házához,s tudásom halvány de hallván nagy bölcseket...úgy nyelvünkön át hű leszek hazához?
Panik!!! Se uj autopalya, se volgyhid, se kukoricas alatti alagut. Csak Elvis ter.
Ezeknek semmi viziojuk nincs. Gyurcsit, Kokat vissza, es duborogjunk tovabb emberek, nincs megallas!
szabadhajdu 2011. március 10., 20:11 nak:
Kár hogy egyeseknak a sz@r csak akor szagos, balról fúj a szél. Ha jobbról, akkor menten parfümillatként érzékelik.
Abba a bizonyos általad jelzett helyre éppen most dobtak JOBBRÓL évi 800 Mrd -t (ki, pontosan bizonyos zsebekbe be). És nyúltak le ennek fedezetként - képzavart folytatva: löktek egy kis homok a sz@rra, hogy ne legyen annyira büdös - Kb.: 2500 Mrd -t.
És mostanában kezd valahogy átjönni a szag, mivelhogy látszik a homok csak ideiglenesen fogja le.
De ez nem baj, ha JOBB oldal csinálja, ha bal, akkor menten hazaárulás.
Tudod az én érték rendemben pedig MINDKÉT OLDAL esetében HÜLYESÉG és KÁR.
No itt van egy igen nagy különbség köztünk, sok más mellett. A másik nagy különbség, hogy ha hibádzok, beismerem és nem kezdem másra kenni, hogy az is büdös legyen, remélvén, hogy akkor az én szagom kisebb lesz (Nem, jelzem nem lesz kisebb, hanem csak nagyobb lesz a bűz).
Azt pedig tessék elfelejteni, hogy a maszop, pláne a szadi visszajön.
Nem jönnek.
Szabadhajdú te olyan jó ember vagy!
Cukorba kellene mártani!
Forróba.
F@szom bég!
Már csak ennyire fussa?:))
Mert az általam leírtakra ugyan köpni-nyelni sem bírtál eddig!
"Több meghatározó területen azóta is tart a folytonosság."
Aha!
56-ban, és az után még pár évig, meg nem győzték apámék megtölteni a Haifába címzett csomagokkal a vagonokat, mert az előző "elit" menekült.
Mentalitásodat családi tradícióként közelítve, a te elődeid azt az elitet is kiszolgálták, oszt' most rajtad a sor "elitet szolgálni" hasonló módon nemde?
Emiatt örömködsz a szaros ketrecnek, amit ippeg az kókányol számotokra, aki anno az előző eltávolításáért "hegyibeszédet" tartott az 56-osok újratemetésén!
Jó neked ilyen takonygerinccel élni?
Csak a történelmi háttér szines forgatagából egy villanás.
"Mi akar maga lenni Rákosi kérdezte Sztálin zsidó király?"
Tudja Yuasa ez akkor volt, amikor az ország első öt vezetője zsidó volt és akkor az alja nép volt hatalmon. Több meghatározó területen azóta is tart a folytonosság.
Akkor meg mit itt a kérdés?
Aki sokat olvas Para Kovács, Seres kaca stb cikkeket, az olyan lesz, mint you ass.
Demokratikus elit.
"Libsik majd akkor szóljatok, ha a feneketlen sz@rosgödörbe általatok belelökött országot kimosdattátok, de úgy ,hogy ennek minden költségét ti álljátok."
Vazze!
Még ez a "szarosgödör" is túl jó a fajtátoknak, ami mindezt maga barkácsolta, "színes cukorkának nézett hallucinogénekből" bezabálva, miközben szája "sarkából bávatag nyálcsíkot csorgatva vigyorog hülyén," !:)))
Ugyanúgy mit az egypártrendszer ótvaros ketrecét, ami miatt majd csak később keztek el bőgni ostoba barmok!
Gondolom, majd akkor is mindennek a "zsiráfok cigók".. stb. lesznek az okai, csak nektek ne kelljen soha tükörbe nézni!
Misi 2011. március 10., 18:54
Nem hiszem, hogy mindig rosszabb jönne, hol rosszabb, hol kevésbé jó legföljebb.
A holokauszt meg totál nem érdekelt soha. Nem vagyok már fiatal, de már én is 10 évvel ezen esemény után születtem. Tehát, aki ilyen címen lelkiismeret furdalást akar bennem kelteni, azt elküldöm a jó francba! Meg azt is aki törvényileg akar szimpátiát kicsikarni ez irányban. Nekem megvan a saját bejáratú véleményem a pajeszosokról, de ez nem 60-70 éves hanem mai.
Nemzeti önvédelem, ha-ha, még hiszel a mesékben!
Sok országban hallottam már, hogy van ilyen, de nálunk!?
Ez jobb lenne Magyarország Zsiráfköztársaság?
Itt minden köztársaság zsiráf?
Libsik majd akkor szóljatok, ha a feneketlen sz@rosgödörbe általatok belelökött országot kimosdattátok, de úgy ,hogy ennek minden költségét ti álljátok.
Addig meg néma csend.
@ Ciki és társasága ... ismeritek a mondást, mindig rosszabb jön.
Ciki lesz ezeket visszasírni, mikor a ZSIDESZ bukásával a holokultusz is véget ér, feléled a nemzeti önvédelem, Numerus Clausus ....
Csak egyet nem értek.
Azt, hogy a zsiráfok miért kívánják és sürgetik Orbán bukását.
Mert ami utána következik, az még érdekesebb lesz.
A zsiráfok helyében hosszú életet és nagyon jó egészséget kívánnék Orbánnak.
Na de nem vagyok zsiráf.
Zoltán, gyakrabban írjon! Nagyon kell ez a keményen leleplező, szarkasztikus hang. Ébreszti a forradalmárokat. De ha megbukik a fülkényi forradalom, hogyan tudjuk felszámolni a vívmányait. Engem ez foglalkoztat, mert sok dolgot visszafordíthatatlannak látok.
"de a többség nem ilyen"
hát pedig de. masszívan 60 %-on áll a párt.
Miért nem érdekli a népet a média törvény,alkotmánybíróság? miért nem érdekli a zembereket,hogy miközben a fizetésvédelmi kommandó győzelmi jelentésekben harsogja,hogy itt senkinek nem csökkent a bére,miközben a felső tízezernek százezrekkel nőtt a fizuja?
Mert amikor a nép már éppen kiábrándulna Viktorából,ő elővesz egy nagy táblát és felmutatja az ő népének. És ki van azon a táblán:Gyurcsány Ferenc van azon a táblán. És a nép lehorgasztja a fejét,dörmög egy kicsit,morgolódik egy kicsit és amikor jön a közvélemény kutató ember azt mondja neki:Viktor kell ide és az ismeretlen programja.
Kászon/haszon bég/bégetető!
Meglehetősen átlátszó próbálkozás, ha nem értesz, vagy nem akarsz valamit érteni, akkor azt kivetíted!
Persze rögvest érthető ha kínodban ilyes "pöceidolokkal" rukkolsz elő mint ez a "bogár"!:))
Legalább az feltűnhetne neked ennél a "bogárnál", hogy egy valahai kummunista nagyember, később rabló privatizátor, majd globalizációs technikával hízó guru, manapság média császár, felbérelt balfaszaként hírdet, antikommunista/antglobalizációs sülbaromságokat, lealázva még azt a kevés tudást is, ami a "szakmájából" úgy ahogy bevésődött törpecsimbók agyába!:))
Az MDF-es "karrierjét" és annak kártételi hatékonyságát nem is említve.
Mert ahhoz már némi koponya béli tartalom is szükségeltetik, hogy a "csikóbőrös kualcsainkat egymásközt cserélgetve világhatalommá válunk" közgazdasági abszurdumán átverekedd magad.:))
Azt értem, hogy a "zsiráf" meg a "kelptokrácia" teljességgel kitölti az űrt nyak fölött nálad, de akkor meg mi a fenének égeted magad a többivel?
Abszolúte egyetértek, de kár, hogy ez a "joggal keleties viszonyt ápoló" társaság amúgy még egy öszödi beszédre sem lesz majd képes...
...Kiváló kommunikációval (mellébeszéléssel), közhatalmi és média terrorral, valamint zsarolási technikákkal és apró alamizsnákkal el fogják érni, hogy a választók többsége semmit sem vesz majd észre: eddig is sz*r volt, most is sz*r van és ezután is sz*r lesz...
..De, rend lesz a temetőben, ellenállunk a klerikális lobbynak (mert marad a Szabadság szobor), az Elvis Presley tér pedig kifejezetten jó média fogás (mégha a Budapest díszpolgárság nem kicsit túlzás is).
you ass,
Próbáld figyelmesen elolvasni, amit írtam.
Ezúttal balról jobbra, bármilyen szokatlan.
Bár nem valószínű, hogy legalább másodjára érteni fogod.
Remekül illusztrálod azt, amit Bogár László oly gyakran elmond: a kommunikációs tér kisajátításával a háttérhatalom elérte, hogy a fogalmak csakis azt jelenthessék a birkák számára, amilyen jelentést ő, a háttérhatalom szuggerál.
"Eszmélnél, de eszme csak az övé jut eszedbe"
Kászon/haszon bég/bégetetó!
Oszt mi lesz ha kiábrándul ez az általad kiváló minőségűnek tartott takonytömeg, amely tehetetlenségében teljhatalommal ruház maga fölé bárkit?
A "bégető taknyok" talán tudnak ellene menni a globalizát termelési struktúrának? Főleg a "judeokleptokrácia" tőkéje nélkül?
Anno Ady idején a "tőketulajok", asszimilálódni akarván, fellendítették a gazdaságot, függetlenül attól ki birtokolta a hatalmat.
Kaptak cserébe néhányan bárói rangot, a többség meg "numerus clauzus"-t , majd némi "konzervatív holiday plus"-t, az akori "takonytömegtől", oszt azóta legföljebb kizsákmányolni járnak errefelé, de eszük ágába sincs mégegyszer "takonyfürdőt" venni!
Akkó te most miféle szükségszerűségről hablatyolsz valójában?
Kedves Zoltán, ittam minden szavadat! ebben az országban már most is szar élni. csak a fene nagy optimizmusodért irigyellek. honnan veszed, hogy a többséget nem lehet átverni? eddig is lehetett. honnan veszed, hogy közel az összeomlás? ezt mire alapozod? hiszen ez a regnáló csürhe épp most önti magát betonba (alkotmány). csak egy vigasz van: ők nem talicskával viszik ki a pénzt. hanem kamionnal.
Szívemből szóltál Barátom.Bennem már az is felmerült,hogy azért akarják Simort meneszteni,mert rá akarják tenni a kezüket a tartalékra.Azzal egy darabig ellennének megint.Ne legyen igazam.Nyolc év éhkopp után azt hiszik mindent szabad.
Remek írás! Gratula!
Hát, hogy is mondjam csak.....
Rendesen tökön töröltük magunkat hegyes csipőssel!
Ugyanezt tették a szerencsétlen Veszprémiek is.
Ebből a slamasztikából békés uton egészen biztosan nem távozunk!
Sikerült ama jó magyar szokásként kiválasztanunk a legrohadtabb gyümölcsöt, amelyet már pálinkafőzésre sem ajánlatos felhasználni,egyedüli helye ennek a történelem szemétdombja, de nagyon-nagyon mélyen elásva!
Na ja, ez az ország nem Mária országa hanem a jelenleg regnáló hülyéké!
A szerintem legblődebb elképzelés a Szabadság szobor átalakítása, Szűz Mária kegyhellyé. Én úgy tudtam, Mária nem volt keresztény és ebben Benedek pápa készülő könyve is megerősít.István királyunk egy zsidó asszonynak ajánlotta Magyarországot, nem lesz ebből baj, ha a szélsőjobb is megtudja?
Ez egyrészt zavaros és érthetetlen, másrészt olyanokat tulajdonít nekem, amiket nem mondtam.
Amiket viszont igenis mondtam, azt felfogtad?
Kászon bégnek:
Ja persze. Persze, ahogy akis tudatlanka gondolja.
Csak egy pillanatra gondolj bele, hogy a teáltalad annyira nem kedvelt demokrácia ellenpontjaként egy azon alternatívája valósul(na) meg, amikor a legfelső vezetés / ember PONT UGYANAZT csinálja mint most a Fidesz / és vezetői.
Miben is lenne akkor most más a helyzet? MÁS FOG lenni az? NEM!!!
Illetve talán csak éppen annyiban, hogy azt aztán tényleg nem igazán lehet majd kirobbantani békésen.
EZT elméletileg lehet, bár tény, hogy sokan gyúrnak arra, hogy minden ezen lehetőséget kizárják. (Ja gyengébbek kedvéért, nem tényleges tettekkel, érdemekkel és sikerekkel, hanem csak a más lehetőség(ek) jogi kizárásával).
Szóvval az ilyen álomképekből javaslom a ygors ébredést. Ugyanis az ilyen álomképek ki nem mondott háttér-feltételezése, hogy a legfőbb fő(k), majd tutira jól csinálja('K), meg igazságos, meg CSAK Magyarország érdekeit nézi(K), meg ++++ minden jó dolog.
Sajnos nem. Ők is emberek lesznek, gyengeségeikkel együtt, csak éppen már kirobbanthatatlan formában. Aztán jön megint a köznépi szívás...
A fidesz / OV tevékenysége is pont ezt igazolja. Éppenhogy folyik a hogyan tudjunk más alternatívákat kizárni folyamat, és a vezért, a csapatát, meg a képességei(ke)t pedig jól látjuk. Sajnos. - Mármint az eredmények miatt sajnos.
Olyannyira kifarolt a rendszer, hogy valójában már észre sem veszik, hogy a lakáj egyház/hol az igazi keresztényi papság.......??????/ is kezdi unni a reá tukmált vagyoni javakat.
A bakk/igy csupa kicsivel/ azonnal felmegy a Gellérthegyre, lebontja a szobrot , elhelyezi a neki kivánt szobrocskát, de vigyen magával c24 24 kk min. betont mert gyengébb minőségüből még képes és kimászik!
Most komolyan:
Orbánnál és bandájánál már csak a zsiráfokat és az előző nyolc év kleptokráciáját utálom jobban.
De a veleszületett jóindulatomnál fogva igyekszem meglátni Orbánban is a jót, és sikerült:
"Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
Mert ő is az Idők kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja,
Ez a világnak nem közösse. "
Ezt Ady írta Tisza Pistáról, bár meglehetősen méltatlanul. Orbánra és egyáltalán a mostani világra viszont frankón igaz. Történelmi szükség van a Viktátorra, mert végképp kiábrándítja a jónépet az utóbbi húsz évnek a judeokleptokráciás és azzal szemben csak ilyen fideszes szélhámosokat produkálni képes democsokráciájából, és közelebb hozza azt a forradalmat, amit tetszettünk volna csinálni 89-ben, és ami csak késik, de nem múlik.
Kedves Zoltán!
Jól érted. Polgártársaink és vezetőink egy része debil pozőr. A nagyobbik része.
"Mindig lesz egységnyi hülye, aki ennyivel megetethető; de a többség nem ilyen." Ebben viszont tévedsz. A többség ilyen.
ÚJ ALKOTMÁNY!
- 1§ A Vezérnek mindig igaza van!
- 2§ Ha esetleg, bármely, előre nem látható oknál fogva, mégsem lenne igaza, úgy automatikusan az első paragrafus lép életbe!
Csak azt nem tudjuk milyen államforma lép a köztársaság helyébe.
Királyság, utópista populista, despotista autokrácia, oliggarchális diktatúra, vagy mi?
Vagy csak egyszerűen,
Magyarországénmondomafrankóttöbbinekmegkuss!???
Az szdsz szemétdombra kerülése feletti ajvékolástól eltekintve ezzel most nagyjából egyet lehet érteni.
Az elmúlt két év választásain és szavazásain az derült ki, hogy a többség ilyen. Úgyhogy hiába vársz beismerést.
Tetejébe még a KÖZTÁRSASÁG is megszűnik!!!
Nagyon jó cikk, csak egy a baj hogy szóról szóra ez folyik itt. Fel kéne már ébredni.
Szenzációs cikk. Minden szava ül. Gratulálok!
Remélem, valaki vezeti egy "kockás füzetben", mit kell majd visszacsinálni, ha Orbán megbukik.