A gyermek a jövőnk záloga, alapos felkészültséggel kell őt harcedzetté tennünk, hogy később megtalálja természetes helyét a táplálékláncban.

„Amilyen a ma iskolája, olyan lesz a holnapunk ebben az országban.”

(Hoffmann Rózsa)

A forradalom tehát lezárult, a rádió meg a tévé híreiből azt veszem ki, hogy ez már a konszolidáció időszaka. Most, hogy mindent igyekeznek kézben tartani, és még jövő évi költségvetés is van, a hála és megkönnyebbülés jeleit veszem észre magamon. Meg másokon, bár azt inkább ritkán.

Nagyon nehéz most a kormánynak, szinte egyedül maradtunk az egész világgal szemben. Kivétel persze nagy stratégiai partnerünket, a vörös népköztársaságot meg azt a fontos arab monarchiát, amelyek egy szép napon majd felvásárolnak és megfinanszíroznak minket, én legalábbis már most vágom a centit. Az országunkat lejárató, nyilvánvalóan külföldi spekulánsok finanszírozta bértollnokok persze folyamatosan napirendre tűzik nyugaton a „magyar kérdést.” Jól tudjuk, kik súgtak nekik...

Nem könnyű most országot, hazát építeni. A szűk nemzetközi mozgástérből kell kihoznunk a legtöbbet (a vezérünk ilyenkor szokott kacsintani...). Vannak persze, akik képtelenek elfogadni, hogy a parttalan szabadságot – ami csak szabadosság – fel kell váltania a józan korlátok betartásának, ezeknek türelmesen el kell magyarázni: a nép kétharmada arra szavazott, hogy válassz minket, különben lelőjük a kutyádat. Nem tudom, egyesek hogy jönnek ahhoz, hogy kétségbe vonják a dolgozó nép kétharmadának akaratát. Most több nyugalomra és kevesebb kutyára van szükség.

Nyugalom és békés építőmunka kell, nem pedig ellenzéki-ellenséges hőbörgés. Aki a pártot kritizálja, az országot, végső soron a nép hatalmát kérdőjelezi meg. Csak a vak nem látja, hogy ha kicsit kevesebbszer szólalunk meg feleslegesen, politikai okokból, akkor a kormány is békén hagy, nyugodtan vásárolgathatunk, sőt utazhatunk nyugatra is, amíg van devizakeret. De marad idő a háztájira, a géemkára meg a balatoni víkendházra is.

Lassan befejeződik a kollektivizálás, az államosítás. A népé már a Mol, a Mal, a Rába és a Rábca, és persze nem engedjük el a Malév, a MÁV, az MVM és stratégiailag szintén fontos Szerencsejáték kezét sem, bármit huhogjanak is a nyugati bértwitterelők. A Zrt. mi vagyunk. És igen, lesz egységes opera és nemzeti könyvhálózat is! Keleti szél fúj. A nyugati típusú magántulajdon öncélú fetisizálása csak önző, céltalan, atomjaira szabdalt társadalmat eredményez, nem olyat, mint a Matolcsy-féle Új Gazdasági Mechanizmus.

Rendszerünk, a nemzeti együttműködés azért emberséges, mert működtetői jó fejek, nem élnek vissza a törvény biztosította határtalan lehetőségeikkel. Az MNB-t se akarják összevonni a PSZÁF-fal, az csak egy lehetőség, nem tudom, mit nem lehet ezen érteni. Úgy látom, odafent értik, hogy az írott jog önmagában egy nagy szar, ellenben hiteles emberek személyes, szóbeli garanciavállalása a demokrácia záloga. Az írás elszáll, tessék csak meglobogtatni egy alaptörvényt az ablakban, majd elengedni! A szélsőségesek által gyalázott médiatörvény is ugye milyen humánus, továbbra is mindent meg lehet írni, holott milliós büntetéseket szabhatnának ki. Vagy lövethetnének! Csak az féljen, akinek vaj van a fején (és akkor mi lehet a füle mögött).

Annak különösen örülök, hogy végre egy, állami kézben összpontosul a köznevelés ügye. Aki nagyon szereti a színeket, az majd nyilván hiányolni fogja őket, de szerintem egyre többen megértik, hogy ha egyszer a szürke az elvárás, akkor miért ne szürkét termeljen ki a tudásgyár? Az iskolában nincs helye az egyénieskedésnek, különben is, van ugye külön világosszürke meg sötétszürke szín.

Igaza van a szakmai tudását az MSZMP-ből a KDNP-be sikerrel konvertált Hoffmann Rózsának, amilyen a ma iskolája, olyan a fogadjisten. Beszéljünk nyíltan: kizárólag a központi tanterv, központi tankönyv, államosított pedagógus képes azt az alkalmazkodni képes, államhű, a mindenkori közösség érdekét előtérbe helyező, önfeláldozó és alázatos gyereket előállítani, amelyre rendszerünknek ma okkal szüksége van. A gyermek a jövőnk záloga, alapos felkészültséggel kell őt harcedzetté tennünk, hogy később megtalálja természetes helyét a táplálékláncban.

Ugyanígy a közmédiában dolgozók is meg kell hogy értsék, hogy lojálisnak kell lenni a magyar kultúra, a magyarság és annak szabadon választott kormánya iránt. A magánrádió nem ügy, azt végképp eltöröljük, de az állami médiának a tények mellett a kormányzat álláspontját is illik figyelembe vennie.

Hiba lenne persze elhallgatni, hogy vannak még visszásságok. Nincs még például teljes foglalkoztatottság. De talán majd a BM alá tartozó közmunkalágerekben kreatív stadionépítésre használt magyar munkaerő jó példa lehet arra a munkaalapú társadalomra, amely egy nap leveti az IMF rabigáját. Ha egyáltalán visszahívjuk őket, én a helyükben nem bíznám el magam.

Egy biztos: aki magyar, szereti a nemzeti együttműködés rendszerét. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Addig jó, míg Orbán él.

• Búcsú Gyurcsány Ferenctől »

• Feloszlatták a görög parlamentet »