Hogyan nem vonult be Orbán a történelembe
A társadalmi bizalom nemzeti jövedelemben mérhető érték, e nélkül nem lehet igazán sikeres Magyarország. A maradék bizalom elvesztése nagyobb nemzetstratégiai hiba, mint a MÁV Cargo privatizációja.
Gondjaink egyik eredendő oka, és megoldhatatlanságuk záloga, hogy nincs értelme a fontos kérdésekről, előrevivő vitákat folytatni. Úgysem figyel oda senki. Ráadásul az ilyen viták természetüknél fogva feltárják a valóság bonyolultságát, a bajok gyökeréig igyekeznek hatolni, nem elégszenek meg a bűnbakokkal. Természetük tehát, pontosan az ellenkezője a magyarországi diskurzusoknak. A problémák feltárása és megértése nélkül az emberek egyre fásultabban, tehetetlenül figyelik a történéseket.
Ez a helyzet jottányit sem változott – noha volt lehetőség a változásra – a kormányváltást követően. Még ha az Orbán-kormány problémafelvetései sokszor meg is állják a helyüket, a válaszok biztosan a felszínesség, a bűnbakképzés szintjén maradnak.
A forradalomban nincs idő a vitára, a megoldások hosszas keresésére. Ilyen törvénykezési tempó mellett borítékolhatóan tömegével születnek hibás döntések. Olyan súlyos kérdéseket, mint a társadalmi bizalom helyreállítása, a jóléti rendszer lebontása, a születésszám növelése, a hazai ipar feltámasztása, vagy a munkaerkölcs javítása nem lehet ilyen sebességű és ilyen szűk kör által meghozott döntésekkel megoldani. Egy ekkora gondokkal küzdő ország vezetése komoly problémafelvetést, alapos mérlegelést, valódi társadalmi párbeszédet igényelne.
Kormányzati körökben ma a „cselekvőképességet” tartják a legnagyobb értéknek. Pedig az érv, hogy ha vitát nyitunk a változásokról, akkor azok nem következnek be, vagy a társadalomi érdekcsoportok addig gyengítik az intézkedéseket, amíg már nem érnek semmit, a Fidesz hatalomátvételekor nem volt igaz. A jelek arra utaltak, hogy ezt a Fidesz is tudta. Az elmúlt 20 évben persze minden, a jóléti rendszert érintő döntést sikerrel akadályoztak meg az ellenérdekeltek, de a válság hatására a helyzet alapvetően megváltozott.
Valami hasonló történt, mint Svédországban a 90-es években. Ők a jelenlegi gondokat a többi országnál könnyebben viselik, mert a kilencvenes évek elején átélt válság hatására a társadalom megértette, ha nem fogadja el a változásokat, akkor végzetesen lemarad.
A jóléti állam kiépítésében résztvevő Assar Lindbeck közgazdász a svéd jóléti modell lebontásának élharcosává vált. Ő volt az, aki felhívta a figyelmet rá, hogy válság nélkül a lakosság soha nem fogadja el a változásokat „Új-Zéland például a nagyon gyönge gazdasági teljesítménye miatt kényszerült reformokra korábban, Hollandiában a rendszerek finanszírozhatatlanságának réme ösztönzött cselekvésre, Svédország és Finnország mély recesszióba zuhanva látott neki a feladatnak. Elég nehéz meggyőzni ugyanis a szavazókat arról, hogy ha ma nem hozunk népszerűtlen intézkedéseket, akkor tíz vagy húsz év múlva súlyos problémákkal nézhetünk szembe. .. Nem az ideológia számít, hanem a probléma természete, a lakosság krízistudata.”
Magyarország a válságnak már a választások előtt ahhoz a pontjához érkezett, amelynél a lakosság és társadalmi szervezetek megértették, hogy óriásiak a gondok. Miközben a szocialisták és Gyurcsány megfelelő bűnbaknak bizonyultak, azt is sokan elfogadták, hogy eltávolításuk nem elegendő, az országot gyökeresen át kell alakítani. Ez a szándék még a győztesek által hangoztatott szlogennek is megfelelt, amely szerint „az emberek a változásra szavaztak”. Megteremtődött a társadalmi reformok legfontosabb feltétele, a lakosság krízistudata. Készen álltak a változásokra.
Ezt igazolja az is, hogy a ma már egyre inkább kiábrándult emberek meglehetős apátiával fogadják az orbáni forradalom legkeményebb intézkedéseit is, olyanokat is, amelyek, nagyon negatívan befolyásolják az életüket. Azt tudják, hogy változtatni kell, csak már abban nem biztosak, hogy éppen így. Sokan még mindig összeszorított fogakkal reménykednek, hogy igaza van Orbánnak és tényleg ez a helyes út. A reménykedők csoportja egyre kisebb, pedig ennek nem kellene így lennie. Svédországban a „svéd modellnek” nevezett nyugdíjrendszert 80%-os támogatottsággal szavazta meg a parlament, és annak ellenére, hogy a nyugdíjak reálértéke 18%-kal csökkent a választók ezt elfogadták. Igaz, előtte négy évig dolgoztak rajta közösen, hogy mindenki számára vállalható megoldás szülessen.
A Fidesznek is adott volt az út egyfajta kiegyezés előtt. Ehhez még csak nem is az ellenfelekkel kellett volna kiegyezni, hanem csak elkezdeni őszintén beszélni. A társadalom jelentős részének politikával szembeni bizalmatlansága, illetve csömöre, az ellenzék gyengesége, és sok év népbarát kommunikációja lehetővé tette volna, hogy olyan látszatot – és adott esetben tényleges formákat is – teremtsenek, hogy Orbán közvetlenül a társadalom egészével összefogva kormányoz.
A fő üzeneteiből is ezt lehetett kihallani. Hogy változásokra kapott felhatalmazást, hogy soha többé nem lehet az emberek feje fölött döntéseket hozni, hogy társadalmi összefogás és konzultáció kell, sőt szerénységről és alázatról beszélt. Úgy tűnt, az emberek a politikai rendszerrel szembeni kiegyezés reményében vállalták a kétharmadot, adtak a Fidesznek ekkora felhatalmazást. Magyarországon emberemlékezet óta nem volt olyan magas a társadalmi bizalom szintje, mint a 2010-es választásokkor.
A vállalkozói képviseletek, szakszervezetek, tudományos, egyházi, egészségügyi, nyugdíjas és még ki tudja milyen szervezetek, mind készen álltak arra, hogy partnerek legyenek a jelentős átalakításában, hogy áldozatokat hozzanak a közös célért. Kisebb műhelyek, magánszemélyek, a közigazgatás Fidesz iránt elkötelezett, de a pártban sokszor egyáltalán nem ismert tagjai messiásként várták Orbánékat. Tele tetterővel, tervekkel és tenni akarással. Azzal a hittel, hogy most végre félretesszük az elmúlt 20 évet mérgező széthúzást, a politika önmaga érdekeit érvényesítő hozzáállását, a hatalmi játékokat. Sokan beszéltek is erről, egyfajta paktumról a társadalmi szervezettekkel, amelyben megállapodnak az átalakításról, amiben mindenki feladja jogai egy részét.
Bár rengeteg ebben a naiv, sőt kifejezetten antidemokratikus elem, mégis ez az energia, a tenni akarás lehetett volna a Fidesz sikerének záloga. Ezzel át lehetett volna lendülni a válság depresszióján, ami önmagában a gazdaság és a fejlődés megindulásának gátja. A mosoly azonban nagyon gyorsan az emberek arcára fagyott és a tenni akarás apátiába fordult, a remény pedig elszállt. Mert korán megértették minden javaslat, terv, jobbító kritika ellenséges támadásként értelmeződik a Fidesz vezetői szemében. A tenni akarás, pedig aknamunkának látszik. Bárki ellenséggé válhatott, aki nem fogadta kritika nélkül az intézkedéseket.
Miért ezt az utat követte Orbán és pártja? Talány. Miért kellett az emberektől, társadalmi szervezetektől, munkavállalóktól elvenni azt, amit amúgy is odaadtak volna? Érthetetlen. Így utólag sokaknak úgy tűnik, hogy Fidesz eleve ezen úton szeretett volna haladni és soha nem gondolta komolyan az összefogásról mondottakat. Talán csak megijedtek a felelőségtől vagy igaz a tétel, hogy Orbán habitusához közelebb áll ez a fajta vezetési stílus.
A tény tény marad, ma nem az összefogás útját járjuk. Ez az út nem lehet olyan sikeres, mint a másik, mert többek között a Fidesz egyik legtöbbet hangoztatott célját, a társadalmi bizalom helyreállítását nem tudja elérni. Az ilyen vezetési stílus, a jogbizonytalanság a gyors és kiszámíthatatlan változások ugyanis rombolják a társadalmi bizalmat, így éppen ellenkező hatást érnek el. A társadalmi bizalom nemzeti jövedelemben mérhető érték, e nélkül nem lehet igazán sikeres Magyarország. A maradék bizalom elvesztése nagyobb nemzetstratégiai hiba, mint a MÁV Cargo privatizációja. Talán még van visszaút, mert Orbán képes a gyökeres váltásokra. Ki-ki vérmérséklete szerint reménykedjen, vagy lázadjon.
Hozzászólások (27) , melyek közül a legfrissebbek:
Üdv névrokon Kanadába!!Még annyi:az ünnepek elött amikor az
IMf delegáció idő elött elutazott,a tv híradóban a folyosón
egy riporter feltette a nagy kérdést,hogy nem-e a 2.vitatott tv,miatt szakadtak meg a tárgyalások?Viktor szem
rebbenés nélkül rávágta,hogy ami nem kezdödött el,annak nem
is lehet vége!!Ennyi a példaképről!!Persze az is lehet,hogy
az IMF delegáció csupán a nagy karácsonyi bevásárlás a kínai piacon ugrottak át Bp.-re!!
Úgy nem vonul be a történelembe,hogy őszinte,becsületes,
nagy empatikus választóival szemben,szavahihető és soroljam még??Inkább Caligula,Néro és Cézár keveréke!!!Nagyon jól látják az elöttem felszólalók,hogy viktornak a
népe csak eszköz volt a hatalma megszerzéséhez!Esze ágába
sem volt van lesz sorsunk jobbrafordulásán "fáradozni"Egy
koncepciotlan,önimádó arrogáns népnyúzó,aki szemrebbenés,
nélkül hazudik a kamerába,és másokat is hülyének néz csakhogy az IMF és az EU vezérkarábanokos emberek ülnek!!
nem megélhetési politikusok vannak,akik beszopnak bármit
egy nárciszta "politikus"-tól.!!
Ez oké, de nem látom az átalakításokat.
Egyelőre demagóg ostobaságokkal indokolt bányászjárásnak tűnik: Nem mondhatunk le negyvenéves erős emberek munkájáról; csaló rokkantnyugdjasok miatt folyik el az ország vére, -de azt nem mulasztják el hogy a már nyugdjkorhatárt elért rokkantakat nem nyugdíjasként tüntessenek fel, és beleszámolják a rokkantak közé, hogy mutogatni lehessen a kiugró statisztikákat a többi országhoz képest.
A strukturális reformok sem látszanak.
Végül:Annak idején2006-ban a Gyurcsány-kormány ugyanezen intézkedéseit nem hagyták végigvinni, az önkormányzatok számának csökkentését, a régiósítást nem hagyták, a több biztosítós egészségügyet nem hagyták, csak most kezdtek hozzá ezek halovány emlegetéséhez, -igaz, régiók helyett vármegyéket meg járásokat akarnak.
Elegendő megnézni az OV slepp névsorát, ez minősiti magát a nagy Vezetőt is, ha tud valaki nemzetközi mércével is sikeres, elfogadott politikust találni, annak kinya........ét. Értelmes, becsületes ember ezekhez a zavaros, eszement vizonálásokhoz nem adná a nevét! Ez meg is látszik az elmult másfél év teljesitményén. Névsort mindenki megtalálja!
Azokkal értek egyet, akik nem vártak mást Orbántól, mert odafigyeltek a politikára és ismerték Orbánt az 1990-es évek közepe óta folytatott politikájából. 1998 és 2002 között is olyan volt, mint elefánt a porcelánboltban és 2002-ben sem viselte el, hogy megbukott és kicsavarták a kezéből a kormányrudat. Azóta készült a bosszúra és most azt teszi, ami várható volt tőle.
Nem kell félteni OV - t. Igenis be fog vonulni a történelembe, úgy mint - a régi tanulmányaimat felidézve - az a görög, aki felgyújtott egy szentélyt, hogy a neve fennmaradjon. Fenn is maradt, de mint egy romboló, károkozó stb. egyén - ld.OV - t.
IVÁN ADAMIS hozzászólása nem véletlenül olyan népszerű,de
bizonyos kérdésben ugyanúgy vakságban szenved,mint a fidesz hívők, mégpedig,hogy azt hiszi, egy bajnai nevezetű valaki volt sikeres a fidesz előtt. hát nem, az mszp nőtt fel, sajnos megint későn a problémához. nem a bajnai nyomogatta a gombot, hanem azok, akiket megbüntettek a választók,az mszp. természetesen nem csak a bajnai éra miatt. nem hiszem,hogy bajnai vagy oszkó olyasmit talált volna ki, amit ne tudott volna mindenki,normális politikus,közgazda, egyszerűen az mszp látta be, mi az ország érdeke. sajnos most megint nem látják, hogy el kellene húzniuk, legalább is a frakció 90%-nak, hogy hiteles ellenzéke legyen a mostani rezsimnek, ami, úgy gondolom, az ország érdeke is.
Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: biza por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban (kegyelemben) teremté eleve [Úr] mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki Paradicsomot házává. És mind[en] Paradicsomban való gyümölcsöktől monda neki élnie. Csupán tiltá őt egy fa gyümölcsétől. De mondá neki, mért ne ennék: „Bizony, [a]ki napon eendel az[on] gyümölcstől, halálnak halálával halsz”. Hallá holtát teremtő Istentől, de feledé. Engede ördög intetének, és evék az[on] tiltottgyümölcstől, és az[on] gyümölcsben halált evék. És az[on] gyümölcsnek oly
keserű vala vize, hogy torkát megszakasztja vala. Nem csupán magának, de mind[en] ő fajának halált evék.Haraguvék Isten, és veté őt ez[en] munkás világ[ba] bele: és [az] lőn halálnak és pokolnak fészke, és mind[en] ő nemének. Kik azok? Mi vagyunk. [A]hogy is ti látjátok szemetekkel: íme, egy ember sem múl[aszt]hatja ez[en] vermet, íme, mind ahhoz járó[k] vagyunk. Imádjuk Urunk Isten kegyelmét ez[en] lélekért, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa mind[en] ő bűnét! És imádjuk Szent Asszony Máriát és Boldog Mihály arkangyalt és mind[en] angyalokat, hogy imádjanak érte! És imádjuk Szent Péter urat, akinek ad[at]ott hatalom oldania és kötnie, hogy oldja mind[en] ő bűnét. És imádjuk mind[en] szenteket, hogy legyenek neki segedelmére Urunk színe előtt, hogy Isten ő imádságuk miatt bocsássa ő bűnét! És szabadítsa őt ördög üldözésétől és pokol kínzásától, és vezesse őt Paradicsom nyugalmába, és adjon neki Mennyországba utat, és mind[en] jóban részt! És kiáltsátok Urunkhoz háromszor: uram irgalmazz!
Szerelmes Barát[a]im! Imádjunk ez[en] szegény ember lelkéért, [a]kit Úr ez[en] napon ez[en] hamis világ tömlöcéből mente, [a]kinek e napon testét temetjük, hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze, hogy bírságnap jutva mind[en] ő szentei és kiválasztottai között jó felől iktatva élessze őt! És tibennetek.
Retttenetesen naiv írás. Ha írója így gondolkodik, akkor soha, de soha nem ismerte Orbánt. Sajnálok mindenkit, aki valaha is azt hitte, hogy Orbán az országért akár egy fűszálat is keresztbe tenne. Ő sajnos egy kicsinyes, szűklátókörű, rosszulnevelt, beképzelt törtető. Sajnos a cikk írójához hasonlóan sokan nem az embert nézik és hallgatják, hanem a vágyaikkal ruháznak fel egy bábot, aki úgy beszél, ahogy nekik tetszik, de ha hatalomra kerül, ismét kibújik az igazi énje. Sajnos sok ember csak néz és nem lát.
Azért az szórakoztató, hogy nyomot se hagy a történelemben, ez télleg fájhat neki :D
Most évekig dolgozhatunk azon, hogy Mucsa-Alsóból újra tisztességes köztársasaság legyünk. Pedig más dolgunk is lenne.
A Puskás (Purczel) Ferenccel egyenértékű a hazaszeretete!
Nem ártana, ha követné általa kinyalt seggű példaképét és el húzna a francba!Majd ágyútalpon Őt is elhúzzuk a Bazilikába!
Azt még nem tudja senki, hogyan vonul be a történelembe!
Majd meglátjuk!
Egy biztos, akárhogy csimpaszkodik is lehet örökös miniszterelnök, lehet király!
Államférfi(nő) nem lesz belőle!
Azt elbaszta! Ha szerencséje van a külhoni magyarok majd
elhúzzák a vereckei szorosig "oszt jó napot"!
A baj tényleg az, hogy indulatok nélkül már nem lehet beszélni a mai helyzetről. Éppen ezért nem a valódi kérdésekről vitatkozunk, hanem csak arról, miért utáljuk vagy védjük Orbánt. Habár a védők egyre kevesebben vannak. A vita inkább arról folyik, mi az oka, hogy csődöt mondott a Fidesz. Már a hívők jó része is így látja, csak ettől még hívők maradnak. A kudarc okait sem a valóságban keresik, hanem a zsidókban, a kommunistákban, a nemzetközi körülményekben. Ezért aztán nem is lehet megjavítani, ami elromlott.
Azért azt sem illik elfelejteni hogy Orbán a választási ígéret licitben messze Gyurcsány fölé ígért,és mi lett belőle? Ennek ellenére még most is Gyurcsány a hazug,őt mondják hiteltelennek!
"jár a pont". Én még emlékszem megboldogult narancs-fan korszakomra.Akkor egy piros lada,vagy zsiguli hozott farmeres srácokat akikkel lehetett egy jót dumálnia a kötelező körök után,szinte bármiről.Persze akkor még nem voltak milliárdos bányabirodalmak!És a nyakkendő hatalmi államhatalmi jelképnek számított!!!Ezzel szemben ma egyszerű köztörvényes bűnözőnek tartom szinte az egész csapatot,akik csak azért nem töltik megérdemelt büntetésüket,mert a törvényalkotás hatalmával visszaélnek.
1. A "példátlan felhatalmazást" a Fidesz nem azért kapta 2010-ben, mert az nép krízistudata olyan fokra hágott, hogy bármire elszánták volna magukat. Azért kapta, mert az akkori helyzetet módszeresen rosszabnak hazudta a valóságosnál (melynek kialakulásában egyébként, maga is kulcsszerepet játszott, cinikus hazug ellenzékiségével) és ebből GYORS, FÁJDALOMMENTES, AZ EMBEREKTŐL ÉPPENHOGY SEMMIFÉLE TOVÁBBI ÁLDOZATOT NEM KÖVETELŐ "megoldást" igért=hazudott a népnek. A temérdek birka meg elhitt mindent. Szóval, itt senki sem áldozatvállalásra adta a voksát 2010-ben.
Ettől még a lehetőség valóban történelmi volt, így annak elbaltázása is történelmi bűn.
Épp Bajnai mutatta meg, mennyit lehet egy éva alatt is fejlődni, konszolidálódni következetes, ideológia-, duma- és retorikamentes csendes cselekvéssel. Halkan jegyzem meg, épp felminősítés előtt álltunk. Érdekes módon, az ő adóváltoztatása után nem kellett magyarázkodni, meg bérkommandózni, pontosan azok jártak jól, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá, és pontosan annyival, amennyit mondtak. A lehető legrosszabkor jött Viktor. Ha akkor nem zavarják el a valóban balfasz szocikat az emberek, akkor vszínű Bajnai is maradt volna, de mindenestre addigra a szocik beláttak már valamit a bűneikből, és nem hiszem, hogy le mertek volna térni a jó útról. Térden áééva könyörögtek volna Bajnainak, hogy maradjon még. Orbánék semmit sem láttak be bűneikből.
2.) Orbán nem képes megváltozni. Pozitív irányba legalábbis nem. Ebben bízni dőreség. Ő 20 év alatt ide jutott. Már 92-93-ban lehetett sejteni, mi az ő útja. Na annál csak rosszabb lett. Saját cinikusan hazug viselkedésének az áldozata. Innen nincs kiút számára.
3.) Ha még egyszer meghallom, hogy Orbán, tehetséges, nagyformátumú politikus, Esküszöm ütök. Orbán valóban tehetséges - manipulátor. Aki az emberi hülyeség maximális kihasználásában valóban egyedülálló eredményeket ért el. Ezen kívül, még egyetlen dologhoz, a hatalomépítéshez van érzéke. Az üzemeltetéshez, a valódi építéshez már semmi. És azt hiszem, mostanra elveszett saját hazugságerdejében, mert nem okos, nem precíz, rossz stratéga, és arra sem jött rá, hogy ha ez így van, akkor magát viszont okos, precíz, jó stratégákkal vegye körül.
...szóval, hogy a lakosság kialakult krízistudata révén mennyire állt készen 2010. tavaszán a változtatásokra, annyival árnyalnám, hogy ha Viktorék a kampányban mást se szajkóztak volna, mint, hogy olyan szar lesz, mint amilyen most (már, ha erről nekik lett volna halvány gőzük is, mint ahogyan dehogyis volt), akkor azért nem tudom, mi lett volna a választással, meg, hogy mi újság lett volna a kétharmaddal. egyébként ők is lehazudták az égről a csillagokat, a kánaán volt terítéken, gondolom, ennek is vaskosan része volt a hülye szavazó X-ében.
Tény hogy az Orbán kormány olyan lehetőséget halaszt el, most már nyilvánvalóan, ami elég kevés kormánynak adatott meg. A párbeszéd,a vita mellőzése,az autoriter kormányzás meghozta "gyümölcsét". Elveszett az emberek hite és bizalma abban hogy belátható időn belül jobb lehet. Már jogtalanul hivatkoznak a 2/3-ra,mert elfogyott időközben.
Igazán értelmes cikket olvastam.
Èn ma már peszimista vagyok mert nem bizom meg az Orbán Ùr joakaratában és minden valószinüség szerint a lehetöségeiben sem.
Minden valoszinüség szerint Magyarország nem tudja elkerülni a gazdasági összeomlást.
Itt Svédországban nem figyeljük és nem is értjük meg mi történik Pannonia földjén. Számomra is értelmetlen miként lett Magyarország az egyik leggyengébb a volt szocialista országok között, miként vesztette el politikai, gazdasági és diplomáziai elönyét 1989 után.
Vannak a társadalmi változásokban pozitiv adatok; bizonyossan de sajnos nem elegendöek.
A magyar vezetés megmutatta eddig is hogy nem tud mit tenni a lehetöségekkel és az állampolgárok pedig utánozzák a vezetöiket. Tehát egyáltalán nem jobbak az Orbán "bandától".
Külföldröl igy látom egykori szülöföldem:
Korrupcio - igen
pesszimizmus - igen
munkanélküliség - igen
kutatás - nem
iskolai oktatás - hanyatlás
konstruktiv dialog a pártok között - nem
antiszemitizmus - igen
antiziganizmus - igen
általános gyülölet a szomszéd oszágok ellen - igen
demokrázia - nja
dohányzás, alkoholfogyasztás - igen
vonzóerö - nem
nyelvek ismerete - nem
sport - hanyatlás
lakosság - fogy
stb, stb ...
...mindaddig, amíg a magyar többségben az alaptézis az, hogy a vezér zseni és tévedhetetlen...addig a sikertelenség okai csakis az "ellenség" (tetszés szerint variálhatóan: zsidók, cigányok, komcsik, libsik ill. ezek kevercse!)...esetleg vitán felüli objektív körülmények lehetnek.
Vagyis, semmit nem tanultunk, és mindent elfelejtettünk....de hála a nem létező szuverenitásunknak...túl nagy baromság elkövetését nem engedik meg nekünk a szponzorok.
Orbán csak akkor mutatkozik tehetségesnek ha a politikai riválist ki kell ütni a nyeregből.
Mára már mindenkit kinyírt (a szocik Gyurcsány révén a kardjukba dőltek), ellenzék nincs, de kormányzás sem.
Mert ehhöz nem ért a mi Viktorunk, a kormányzáshoz tökhülye. Mondjuk agresszív az igaz, de politikusnak harmatgyenge.
pld fehér lovon,mint a szenilis vén példaképe!!
Ezt az Orbánt konkrétan meddig kell még tanítgatni lágyan, szeretettel ?
Nincs valami felzárkóztató, ahova beirathatnánk ?
Addig meg kérünk befésülni, felnyakkendőzni - egy másik fülkeforradalmárt,
ha már olyan sokan vannak.
M.Kovács T. nagyot téved, amikor azt írja, hogy orbán képes a gyökeres változtatásokra. Szerintem orbánnak ma már semmire sincs képessége, elvette az eszét a hatalom iránti mérhetetlen vágy. Hataloméhségében rengeteget ártott hazánknak. Hazudozásai, "félreértett szavai" teljesen hiteltelenné tették itthon és külföldön is. Akkor tenne jót hazánknak, ha minél előbb eltakarodna a színről! Lopott eleget, eddig sem dolgozott, ezután sem kell! Tűnjön el, hogy ne árthasson többet!Vigye magával hozzánemértő kormányát is!
"Ez vonatkozik azokra az értelmiségiekre is, - köztük az egyházak vezetőire - akik félrevezették a magyar emberek jelentős részét, és így túlhatalmat tudott szerezni a jelenlegi neonáci banda, aki törvényesítik hazánkban a rablást és az alapvető emberi jogok sárba tiprását. Ez az egyszerű igazság. Már csak abban bízhatunk, amit Heidegger, az ateista filozófus"
Azt hiszem ez így zseniális. Egy ilyen hosszú szövegrész, amiben még az írásjegyek is hazugságok vagy súlyos tárgyi tévedések, majdhogynem az elképzelhetetlen kategóriájába tartozna, ha nem lennének ballibek és nem lenne Orbán, hogy ezt kiváltsa belőlük! :D
Túl sok a kérdés, hogy Orbán miért ezt az utat választotta. A válasz egyszerű; aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. Orbán vezér és kancellár egyáltalán nem ért a politikához, gazdasághoz, alapvető szervezési kérdésekhez. A tudatlanság nem bűn, de nem lenne szabad vele visszaélni. Ez vonatkozik azokra az értelmiségiekre is, - köztük az egyházak vezetőire - akik félrevezették a magyar emberek jelentős részét, és így túlhatalmat tudott szerezni a jelenlegi neonáci banda, aki törvényesítik hazánkban a rablást és az alapvető emberi jogok sárba tiprását. Ez az egyszerű igazság. Már csak abban bízhatunk, amit Heidegger, az ateista filozófus halála előtt írt le. Nur noch ein Gott, kann uns retten!