Az elmúlt húsz év legundorítóbb írása a Mandineren

Lapszemle és coming out

Úgy tűnik, ma csupa mértéktartó orgánummal kell foglalkozunk. A kuruc.info szerkesztési kérdéseinek boncolgatását és a mindig visszafogott Amerikai Népszava szemlézését követően – mivel semmi érdekes nem volt a napi sajtóban, és amúgy is vasárnap van – ráfanyalodtunk a Mandinerre is. Bevalljuk, hogy amióta nyilvánvalóvá vált, hogy ezen az oldalon anonim kormánytisztviselők szemétkednek fiatal nőkkel, kevésbé vagyunk lelkes látogatói a portálnak. Most is csak egy nap késéssel olvastuk blogjuk bejegyzését, bár ne tettük volna. Illetve ne tettem volna, mert hogy a Mandiner bloggere is kétszemélyes szerzői név mögé bújik, és mivel ilyen hasonlóságot is kínosnak tartok, meg hát a legmocskosabb munkára fölbérelt szolgákkal nem párbajozik az ember, hanem nyílt színen pofozkodik, ezért egyes szám első személyre váltok.

Egei-Horváth (E.A.-H.Zs. stb) tehát búcsúzik. Amúgy is csak játék volt, számomra érdekes stíluspróba, ha valaki kérdezte személyazonosságomat nem titkoltam, bár azt nem kértem, hogy nárcisztikus elemzők ezt ki is szerkesszék. No, de ne legyen ennyi titok se, és hogy Mihancsik Zsófia is megnyugodjon, meg mind azok, akik a mai napig képtelenek eldönteni, hogy Orbán Viktor megdöbbentően őszinte nyilatkozata ál-e vagy valódi, ezennel közlöm: jó napot kívánok, Hont András vagyok.

És most lehánylak titeket.

Kínai Kálmán akcióban

Történt, hogy a nagytestvér háta mögül kikiabáló ifjú ideológiai titkárok fiatal, méréskelt konzervatívok szócsöve gyomorforgatóan undorító okádékot finom iróniával fűszerezett beszámolót közölt egy büdös faszszopótól az ELTE adjunktusától. Ha összefoglalnám a cikk tartalmát, nem hinnék el, ezért szó szerint idézek belőle, egyben jelzem, hogy az oldalt lementettem, mert a gerinces konzik el szokták tüntetni kellemetlenné váló posztjaikat, mint ahogy az akkor is történt, amikor Budai Gyula filozófusok elleni hadjáratát kellett humoros glosszával megtámogatni. A feladatot Kínai Kálmán-Trágár Tóni álnevű képződmény vállalta magára, akinek részéről ez különösen bátor cselekedet volt, hiszen saját kollégáit taposta meg névtelenül.

Ám Kínai tud mélyebbre is süllyedni, a retteget filozófusok után, a félelmetes válaszadási potenciállal rendelkező hajléktalanok is sorra kerülnek. „Hajléktalan-ügyben érintettek vagyunk – írja –, mivel a házunk egyik befalazott kapualjában él egy idősebb fedél nélküli úr. Azt hogy él, konkrétan onnan lehet tudni, hogy levet ereszt. A lé szarból, húgyból, tablettás borból, barack ízű alkoholos italból és tébécés turhából áll, amely a szóban forgó kapualj előtti járdaterületen terül el egy 2-3 méter sugarú félkör formájában”.

A szerző valószínűleg nagyon viccesnek találta, hogy egy élő, de magatehetetlen emberről leírja, hogy „levet ereszt”,  s ha ez még nem volna elég, akkor ezt követően betekintést nyerhetünk Kínaiék gyereknevelési szokásaiba is: „a gyerekeket, akikkel nap mint nap itt járunk el, nem kell beoltani semmilyen nyavalya ellen, mert egy életre immunizálódnak minden ellen. Ráadásul amikor meglátjuk a bácsit, fel lehet idézni nekik a Tatuin bolygó dzsaváit, így elterelődik a figyelem arról, hogy éppen a kibaszott óvodába megyünk”.

Kínai Kálmán bizonyára a kibaszott Pekingi 55. sz. középiskolában – ahol középfokú tanulmányait végezte – szedte magára azt a mélyen empatív szokást, hogy kiszolgáltatott embereket űrlényekhez hasonlítva göcög együtt ezen a tréfán a gyerekkel. Ám ettől nem leszünk megbocsátóbbak, mivel K. Kálmán a Mandinerre oly jellemző öncsalással folytatja írásművét: „Szóval visszatérve a hajléktalanokhoz: mint ismeretes, hétfőn a parlament elfogadott egy jogszabályt, mely szerint bizonyos esetekben a visszaeső utcán alvókat böribe lehet csukni. Ez ugye nyilvánvaló baromság, valószínűleg az előterjesztők is csak viccnek szánták, viszont a törvény valahogy mégiscsak átcsusszant, mint annyi egyéb köcsögség az elmúlt időszakban”.

Ez a ti öncsalásotok, az átcsusszanó köcsögségek nem a véletlen művei, hanem azokból épül a Nemzeti Együttműködés, mégpedig azért, mert a rendszer támogatói és médiapartnerei is pontosan olyan köcsögök, mint ti vagytok – a szónak nem homoerotikus értelmében. Milyen az már, hogy köcsögségnek neveztek egy intézkedést, de a legalpáribb módon fikázzátok az ellene tüntetőket? Milyen? Olyan mandineres. Ez maga a Mandiner. Az Orbán-rendszer Ludas Matyija, amelyik kigúnyol marginális jelenségeket, viszont szépen belesimul a kurzus propagandagépezetébe.

Táborokba gyűlt bitangok

S hogy a köcsögség mennyire kiterjedt, s nemcsak az emberi érzések és a tartás teljes hiánya, de kulturálisan is beazonosítható jelenség, azt jól mutatja az az apróság is, hogy Kínai-Trágár egy képet is mellékel „házi hajléktalanjáról”, illetve nem is róla, hanem – ha-ha! – Müller Péter Sziámi „zenész-üzletemberről”, aki szintén részt vett a hajléktalanokat elzárással sújtani kívánó jogszabály elleni tűntetésen.

Megboldogult fiatalkoromban kissé kapatosan én is üvöltöztem fölfele a színpadra, hogy „hülye, ripacs gyere le!”, de azért mondjuk már el az affektáló, jópofizó kis köcsögöknek alterkonziknak, hogy az URH, a Kontroll meg a Sziámi igenis korszakos jelentőségűek voltak. Jó eséllyel még akkor is fognak Müller Péter-dalokat dúdolni ebben az országban, amikor az álneves adjunktust és az egész Mandinert már rég ellepte a feledés homálya. Bármennyire is kellemetlen: ez a „zenész-üzletember” egy jó költő.

Nagy költő pedig József Attila, akit ugyanebben az írásban (tényleg remekműről beszélünk) szintén sikerül gunyorosan emlegetni. A mandineres blogger ugyanis átballagott a hajléktalanpárti demonstrációról a József Attila szobrának elmozdítása ellen tiltakozó eseményre, amely szerinte azért jött létre, hogy „felhívják a figyelmet: a 16-17 éves, pattanásos nagykamaszok kedvenc költőjének mindenképpen a Kossuth téri bukszusok között kell maradnia”.

Sajnos 16-17 éves pattanásos nagykamasz sem vagyok már, de Pilinszky mellett, vagy tán afölött a kedvenc költőm nekem is József Attila, igaz, ez semmi többet nem bizonyít, mint hogy képtelen vagyok értékelni olyan költőóriások munkásságát, mint L. Simon László. Azt viszont nem értem, hogy ezen árulkodó bekezdés után a Mandiner miért gondolja magáról, hogy üdítő kis oázis a létező jobboldal kulturális silányságának sivatagában. Szépen húzzatok vissza, fiúk, Wass Albert mellé, az való nektek.

Illetve még egy dolgot nem értek, mégpedig azt, hogy mit nem értettem egykor. Tavaly – mivel megtévesztett a mandiner néhány normális cikke – azon csodálkoztam, hogy az egyébként elfogadható oldal, hogyan tudta a világszutykát kommentelőként összegyűjteni. Én is bedőltem a „polgári underground” imázsépítésének, annak, hogy a viták ellenére emberszerű lények gyülekeznek arrafelé. A netes kommentdroidok viszont megérezték, hogy a máz mögött mégiscsak hasonszőrűekkel van dolguk. Hiába: a trolloknak jobb a szaglásuk.

(Cikkemet az Ifjúkommunista 1979-ből való lapszámával illusztráltam - nem tudom miért jutott ez eszembe a Mandinerről, de kérdezzék meg az újság egykori munkatársát, Fricz Tamást.)

• Egy szír felkelő levele a magyar barátaihoz »

• Helyreigazítás »