A fél országhoz hozzánőttek a különféle tehetségkutatók, majdnem úgy, mint annak idején a táncdalfesztiválok. Viszont amióta lelepleződött ezeknek a zenei showműsoroknak az igazi célja, számomra érdektelenné váltak. Folyamatos nézésük időpocsékolás. Ugyan most is vannak a műsorban tehetséges amatőrök, de szereplésüknek nincs, vagy alig van igazi tétje. Ráadásul eredetiségüket, egyéniségüket már a sorozat elején kiölik belőlük, ahogy teszi ezt Nagy Feró Kováts Verával.

Pedig én is leültem a tévé elé, amikor indult az új X-faktor széria. Két versenyző kötötte le a figyelmemet: a gimnazista Kováts Vera, az aranyos, szeretnivaló tinilány („Sweet Little Sixteen”), és Tarány Tamás, egy már színpadkész rockermackó. Ahogy a műsor szlogenje fogalmaz, megvan bennük az X-faktor, mégpedig körítés nélkül is. Esetükben a márványban azonnal látszott a kész szobor, csak némileg kellett volna faragni a fölösleget, és csiszolással kiemelni az előnyös formákat. Ehelyett a kreatívok, a mentorok máris jól összebarmolták a nemes anyagot.

Nagy Feró szinte teljesen elcseszte Kováts Verát, Tarány Tamásból pedig némely zsüritag táncos komikust varázsolna, de szerencséjére jó sorsa őt Malek Miklóshoz vezérelte, aki remélhetőleg a továbbiakban is mentoráltja torkával fog foglalkozni. A többiek között is akadnak figyelemreméltó tehetségek, de életkoruknál, habitusuknál fogva – talán Muri Enikőt kivéve – már most esélytelenek egy ilyen műfajban.

Az ok: az X-faktor, sajnos, nem az eredeti tehetségeket versenyezteti, mint anno tették azt például a "Ki Mit Tudban" vagy a "Röpüj pávában". A versenyzők nem a saját személyiségüket, ízlésüket, öltözködési stílusukat, dalaikat, dalválasztásukat állítják versenybe, mert ezeket a képernyőre kerülés után gyorsan elfelejtetik velük, s a továbbiakban csak eszközök egy know-how alapján működő, pénzcsináló társulat kezében. Azonnal beszippantja őket ez a gépezet, amelynek tagjai a továbbiakban megpróbálják őket hétről-hétre egy szórakoztató showműsor részeként un.entertainerként (szórakoztatóként) eladni.

Aki ismeri a showbiz világát, az tudja, hogy ez az egyik legnehezebb feladat, s nagyon kevesek képesek rá. A kivételes zenei, előadóművészi tehetség mellé több évtizedes tanulás, rutin szükséges, hogy a művész a színpadon a legkülönbözőbb stílusokban, szerepekben azt nyújthassa, amivel elkápráztatja a közönséget (gondoljunk Barbra Streisandra,Tom Jonesra, Diana Rossra vagy a régi Liza Minellire). Itt viszont ezeknek a rutintalan, zömében kezdő amatőröknek napok alatt kell átváltozniuk a kitűzött heti cél érdekében, s félév alatt gyakorlatilag végighajszolják őket egy gyorstalpaló sztárkurzuson. A brancsba bekerült „szakemberek” a nézettségre koncentrálva előbb „idomítják”, majd hétről-hétre átformálják a versenyzőket, akik szinte semmiben sem dönthetnek maguktól. Ahelyett, hogy abban segítenék őket, amiben jók, vagy ami jól áll nekik, ehelyett azt láthatjuk-hallhatjuk tőlük, mi sokszor előnytelen számukra, nem passzol a személyiségükhöz, nem illik az életkorukhoz (ahogy ez most már rendszeresen előfordul Kováts Vera esetében is).

A kreatívok a show (és nem a versenyzők!) sikere érdekében instruálnak, a mentorok jobb-rosszabb dalokat választanak nekik, a divattervezők, fodrászok, sminkesek saját agyament ötleteik szerint alakítják át őket, a színpadmesterek, koreográfusok az általuk elképzelt mozdulatokat, mozgásokat tanítják be nekik, s aztán a feszített próbák után jöhet az adás, a rivaldafény, s a szokatlan szerepkör. Kívül-belül átformálva, „megcsinálva”, tőlük többnyire idegen szerepkörben az „életben maradásért” el kell kápráztatniuk a közönséget, a zsürit, a médiumokat, hogy a következő héten kezdődjön minden elölről. Hogy ne személyeskedjünk, képzeljünk el egy zseniális rapper srácot, akinek hétről-hétre rockot, nyálpopot, George Michaelt, Demjén „Rózsit” vagy Máté Pétert kell énekelnie, s ehhez illő jelmezekbe kell bújnia. Vagy láthattuk már azt is, amikor 12-13 éves lánykák (Tóth Lüszi, Patai Anna) reménytelenül - olykor esetlenül, olykor nevetségesen – birkóztak a rájuk kényszerített feladattal. Nem is szólva olyan versenyzőkről, akiknek megvoltak a hangi adottságai, de eléggé nehezükre esett a különböző szerepkörökbe belebújniuk, s valósággal lebénultak a színpadon.

Az is nyilvánvaló, hogy ezt a hajszolt, stresszes életmódot, s megfelelési kényszert sokan nem bírják, nehezen tűrik. Az ebből adódó kiborulások, konfliktusok – a versenyzők kiszolgáltatottsága ellenére – most is felszínre kerültek, s hol van még a vége! A pszichés összeomlásokról, lelki terhekről nem is beszélve, merthogy elég nehéz lehet elviselni, hogy „átigazítás” közben a versenyzőkkel a kelleténél sokkal többet „drámáznak”. A felkészülés során, a próbákon, aztán a műsorban, ahol a mentorok előbb értékelés címszóval pengetik az érzelmi húrokat, majd jön a hatásvadász eredményhirdetés, s láthatóan nemcsak a kiesők, de a továbbjutók is hatalmas lelki traumát élnek át.

*

Apropó mentorok. Miközben know-how nyugati, s a versenyzőktől elvárják, hogy világsztár-hasonmások legyenek, addig a zsüriben helyet foglaló, befutott magyar celebekből árad a kelet-európai igénytelenség.Jópofiznak, ripacskodnak, közhelyesek, unalmasak. Mivel ők is egy-egy szerep kiválasztottjai, kevés a mozgásterük, s a jelek szerint a második évad közepén már képtelenek megújulni. „Értékeléseik” az egymás fikázásán kívül kevés érdemi észrevételből állnak. „Nekem tetszettél”, „Engem meggyőztél”, „Imádlak”, „Kurva jó vagy”, „Ez nekem most bejött” stb. Ez hányavetiség, lazafaszaság (kivétel Malek Miklós, bár ő is „oldódik”) a teljes semmibe vétele annak a munkának, amit a versenyzők hétről-hétre beletesznek a produkciókba. Ráadásul Nagy Feró és Keresztes Ildikó állandóan a rock and rollt (rock helyett) emlegeti, miközben amit itt képviselnek, s főleg ahogy képviselik (ruha, smink, jólfésültség, megcsináltság, műmájerkedés stb.), annak semmi köze az igazi rockhoz, annak szellemiségéhez. Majomparádé, annak is a legalja, mert hazug és álnok.

A tehetségkutatásnak ebben a modelljében a sztáripar szereplői egy profitcentrikus gépezet jól fizetett kis- és nagyfőnökei. A tehetségek viszont, akik a hátukon viszik a műsort, valójában csak trógerek, akik olcsó munkaerőként termelik – közvetve vagy közvetrlenül – a profitot. S ha vége az idénymunkának, akkor – bármit is ígérjenek nekik – nagy többségük mehet Isten hírével. Nem is értem miért szoronganak annyira a versenyzők a heti végítélet előtt, hiszen az előző szériák láttán már előre tudhatnák a sorsukat. Nemhogy a hetedik-nyolcadik helynek nincs tétje, de ma már az első helyeknek se túl sok, ha az illető nem továbbhasznosítható (Szíj Melinda), nehezen marketingelhető (Takács Nikolas, Vastag Tamás, Tolvai Renáta), nem rendelkezik celeb tulajdonságokkal, bulvárért kiáltó sztárallűrökkel (Lakatos Krisztián, Kállay-Saunders András)

A szűkülő hazai poppiac régóta telített, a közönség is egyre érdektelenebb, mert nincs pénze kultúrára, szórakozásra. A médiától független karrieresélyek ezért a minimálisra korlátozódtak. A médiában viszont lényeg változatlan: a mostani verseny is a mindent és mindenkit alárendelő nézettségről, a reklámbevételekről, a szponzorpénzekről, a beküldött sms-sek végösszegéről stb.szól. A zeneipar eközben ma már érdektelenül figyeli a versenyzőket (momentán senki nem akar pénzt (legfeljebb szponzorpénzt) pumpálni a műfajba), a kacatpop pénzcsinálói (szerzők, menedzserek, producerek, hakniszervezők) pedig majd a műsor végén csapnak le azokra, akikkel ők is megkaszálhatják a pop szcéna egyre soványabb legelőjét.A szerződések ugyan titkosak, de az azért ma már nyilvánvaló, hogy a versenyzőket egyrészt a műsor alatt és a műsor után is röghöz kötik, másrészt csak azokat foglalkoztatják, akikkel még további profit termeltethető. A lehetőségek azonban így is nagyon korlátozottak. Nemcsak óriási a túlkínálat, de ma már piaci alapon nem nagyon érdemes CD-ket kiadni (kivétel az aktuális karácsonyi piac), a koncerthelyek száma vészesen fogy, sorra zárják be a klubokat, művelődési házakat… Marad a hakni, a falunapok, a pláza-parkolók, a bulvár, a prostituálódás.

A versenyzők sorsát azonban a bekerüléstől kezdődően már nem ők alakítják, hanem profitcélokat szolgáló háttérszereplők. A mentorok – köztük Nagy Feró – is ezt teszik. Ezért nemcsak magából, de ha ez kell, akkor egy őstehetség tinilányból is hétről-hétre bohócot csinál. A „nemzet csótánya” mindezt már leplezetlen cinizmussal vállalja. Kováts Vera valószínűleg most „tanulja” ki a szakmát. Rajta múlik, hogy a továbbiakban melyik utat választja. Nem adja fel önmagát, s elindul egy kátyús, rögös úton vagy a sikert, fényt, csillogást választja, s kiszolgáltatja magát a „médiavágóhíd” iratlan törvényeinek. Egyik úton sem várja nagy boldogság. Viszont az utóbbi út, mint egy mai mesében a pénzhegyekhez is elvezethet. Elég körbenéznie a sztárvendégek, a mentorok vagy a műsorvezetők körében, hogy biztató vagy riasztó példákat lásson.

A döntéssel viszont sietnie kell, mert a show jövő héten is hasonlóképpen folytatódik, s már bejelentették, hogy jövőre ismét lesz Csillag születik és Megasztár. A futószalagot más teamek is beindítják. Lehet jelentkezni, közben venni a bulvár lapokat, küldeni az sms-t, mégha nincs is fűtés a lakásban.

• Búcsú Gyurcsány Ferenctől »

• Forradalmi pártfinanszírozás »