A cigány nemzet fából vaskarika

4377 26

A roma integráció a „polisz” ügye, tehát politikai kérdés, azok felelőssége, akik hivatásszerűen űzik a hatalom- és felelősségipart. Vagyis a hatalom birtokosaié.

Cigányság-vita a Hírszerzőn
Folytatjuk a cigányvitát, ezúttal Hell István hozzászólásával, aki Forgács István vitaindító cikkére - Ha Ti vagytok cigányok, nem tartozom közétek - és Magyar Kornélia írására - Integrációt, ne asszimilációt - is reagált. 

„Ha épület a műalkotás, akkor ez a vers romhalmaz” – írta József Attila pályatársa, a katolikus papköltő, Mécs László egyik művéről. Ha a politikai publicisztikának meg kell állnia a saját lábán, akkor Forgács vitaindítója eldől – mondom én Forgács István cikkéről (Ha ti vagytok a cigányok, nem tartozom közétek). Egyszerűen azért, mert a szerző látomásaival ellentétben nem attól cigány valaki – mint ahogy nem is attól „etnikai” magyar, német vagy hottentotta –, hogy más népeket lenéz, gyűlöl, vagy más népektől idegenkedik, esetleg rosszul tanulnak a gyerekei. És persze nem is attól, hogy nem, hogy éppen ellenkezőleg gondolkodik. Vagyis nem a politikai és/vagy morális alapállásától, nézeteitől, preferenciáitól –, hanem… mitől is?

„Senki sem választ magának szabadon identitást” – mondta pár éve kávézás közben egy genetikusan (azaz történetileg) anarchista-konzervatív-liberális-szélsőmarxista filozófus e sorok írójának egy lipótvárosi eszpresszóban. Igaza lehetett (és a kávémat is kifizettettem vele). A saját etnikai tudatát a legtöbbször – például anyanyelvével, esetleg genetikai jellemzőivel, bőrszínével, családi hagyományaival, szokásaival, vallásával vagy a nagymama régi receptjeivel együtt – örökli az ember. Máskor – ritkábban – hat évesen az iskola küszöbét átlépve tudja meg a társaitól, hogy cigánysága jelent valamit – noch dazu valami rosszat –, és ezt addig verik a fejébe, amíg elhiszi. (Vagy nem, és megpróbálja festeni magát, mint a VII. kerületi állatorvos X., az állami hivatalban dolgozó jogász doktor Y., a több száz tanár Z – és í. t., beleértve Forgács István választását is. De sem az egyik, sem a másik választást nem nevezném szabadnak.)

hirdetés

Az etnikai tudat nem jelent közös értékeket, morális szempontokat, ahogyan azt Forgács tételezi – a tolvaj magyar is magyar, és a tolvaj cigány is cigány, ha hisz a saját magyarságában vagy cigányságában –, és természetesen ahogyan nem létezik Cigányország, úgy nincs „cigány nemzet” sem. A nemzet ugyanis politikai, nem pedig etnikai közösség. (Az volt 1848 előtt is, a nemesi nemzet idején, és utána is, amikor nemcsak a magyar nép, hanem a „tótajkú és az oláhajkú magyarok”, azaz az etnikai kisebbségek is részeivé váltak. A mai magyar nemzetnek is része minden honpolgár, akár magyar, akár német vagy szlovák, akár cigány.)

Az Orbán-kormány által favorizált etnikai nemzetfogalom röviden szólva náci találmány, nem kellene Forgács Istvánnak még szóhasználatában sem alkalmazkodnia hozzá. A magyar nemzet azonos jogú tagjai mindazok az itt élő, és munkájuk, jövedelmük után itt adózó országlakosok – etnikai tudatuktól, származásuktól, kulturális beágyazódásuktól, világnézetüktől és morális értékrendjüktől függetlenül –, akik saját államukat a saját, néha akár üres zsebükből is fenntartják, és ezért cserébe egyenlő honpolgári jogokra tarthatnak igényt. Talán másnak is feltűnt, hogy a fideszes kormány az elcsatolt történelmi nemzetrészeknek csak a magyar etnikumú kisebbségére tart igényt – az egész egykori nemzet újabb generációira nem.

A „national” szó magyarul – hogy pontosan értsük – annyit tesz: országos. A „nationality”: honpolgárság. A „nemzet” szó etnicista, etnonacionalista értelmezése puszta populizmus és hisztériakeltés. Sohasem volt, és sohasem lesz olyan „magyar nemzet”, amelynek csak az etnikai magyarok a tagjai. Ezért a „cigány nemzet” is fából vaskarika.

*

Az persze igaz, hogy „magyarországi cigány társadalom”, más szóval egységes magyarországi roma közösség sem létezik. A jórészt magyar anyanyelvű, nyelvileg-kulturálisan asszimilálódott „magyarcigány” (romungro) népességnek már csak a töredéke beszéli az egykor széles körben elterjedt kárpáti cigány nyelvjárást. Etnikailag mást jelent cigányul beszélő cigánynak (lovárnak, másárnak, csurármak, bugárnak, cerhárnak, colárnak, kherárnak, drizárnak, khelderásnak, gurvárnak stb.) lenni – a felsoroltak többsége úgynevezett „oláhcigány”, vlashicko rom –, és megint más a román anyanyelvű beások esete (hogy a hagyományosan mutatványos, céllövöldés, hárfás, cirkuszos „németcigányokról”, azaz a szintókról most ne is beszéljünk). A népszámlálási kérdőív anyanyelvi rovatában megemlített „cigány” nyelvek közé – például, hogy mást ne mondjak – nem sorolható be a beás nyelv, hiszen az egy román dialektus (ennyi erővel a palóc is lehetne „cigány nyelv”, mert sok cigány beszéli, akárcsak a többi magyar nyelvjárást).

Nincs egységes cigány nemzet Hell István szerint
Nincs egységes cigány nemzet Hell István szerint
Forrás: Stiller Ákos

Ha tehát szigorúan vesszük, akkor a magyarországi cigányság nem egy, hanem legalább három, de inkább több etnikum. El is mondják sokszor – akárcsak Forgács István –, hogy ők „nem olyanok”. Erről az archaikus házasulási szokások – a törzsi endogámia és a családi-nemzetségi exogámia szabályai – is tudósítanak (ahol még egyáltalán úgy-ahogy érvényesülnek). Azért sem létezik magyarországi cigány közösség, mert a romák közösségtudata a történelem folyamán soha nem lépett túl saját családjuk, nemzetségük és törzsük határain.
Persze cigányok attól még vannak, ha nincs is közös nyelvük vagy etnikai tudatuk. Ők azok, akik – talán az angliai, skóciai és írországi cigányok kivételével – rasszjegyeikkel is tanúsítják őseik indiai eredetét. (Ellentétben a magyarokkal, akik, hogy úgy mondjam, genetikailag tótok: biológiailag nem a honfoglalóktól, hanem más, jórészt európai népek tagjaitól származnak – éppen csak a nyelvük nem árja, azaz indoeurópai, hanem finnugor. A cigányok nyelve viszont árja.)

*

Magyar Kornélia cikke (Integrációt, ne asszimilációt!) az elmúlt két évtizedben sokat tárgyalt, de ma már kissé közhelyes témát idéz fel. Valóban mást jelent az integráció szó, mint a nyelvi-kulturális asszimiláció, de… Egyrészt a cigányok túlnyomó többségének nyelvi-kulturális asszimilációja Magyarországon jórészt lezárult tény. A mi romáink 80-90%-a csak magyarul beszél, ugyanolyan divat szerint öltözik, és ugyanazokat az ételeket főzi, mint a többségi lakosság, és ugyanazokba a templomokba nem jár. És rohamosan asszimilálódik a maradék 10-20% is. (Magyarul nem beszélő cigányok már jó száz-százötven éve nem élnek Magyarországon.) Másrészt az asszimiláció nem teszi lehetetlenné az integrációt, nem az ellentéte, hanem – esetenként – akár az egyik kísérő jelensége is lehet annak. Aminthogy a legtöbbször az is.

Mindazonáltal a romani anyanyelvű – tehát különböző cigány nyelvjárásokat beszélő – cigányság még mindig messze a legnagyobb anyanyelvi kisebbség Magyarországon, létszámuk a legutóbbi népszámlálási adatok szerint is meghaladja a német vagy a szlovák anyanyelvű honpolgárokét, sőt az összes nem magyar anyanyelvű beszélőét együttvéve is.

A roma integráció mint imperatívusz nem jelent sem többet, sem kevesebbet annál, mint hogy a Magyarországon származásuk és rasszjegyeik alapján romának tekintett népesség tagjai jogilag, társadalmi presztízsüket, iskolázottságukat, szakképzettségüket, anyagi körülményeiket, lakhatásukat, foglalkoztatottságukat, egészségi állapotukat és halandóságukat tekintve, valamint a bűncselekmények elkövetői és sértettjei között (azaz összefoglaló szóval: szociálisan)  a mainál közelebb kerüljenek a nem cigány – magyar vagy nem magyar – többséghez. Vagyis a mainál jobban beágyazódjanak a magyar társadalomba.

Bár a magyarországi Kemény–Havas–Kertesi-féle, rendszeresen megismétlődő cigányvizsgálatokhoz fogható más országokban nem volt, és nincs, az a személyes benyomásom, hogy a magyarországi cigányság integrációja a fenti szempontokat és körülményeket tekintve messze a leginkább megvalósult ebben az európai régióban. A magyarországi cigányok – minden tragikus lemaradásuk ellenére – tanultabbak, szakképzettebbek, kevésbé szegregáltak, egészségesebbek, hosszabb életűek, mint a szlovákiai, romániai, szerbiai, boszniai, moldáviai és bulgáriai romák, több köztük a foglalkoztatott, és kevesebb a bűnelkövető. Magyarországon – hála Mária Terézia cigányrendeletének és Rákosi Mátyás fekete színű (a csavargókat megkülönböztető) személyi igazolványának – nincsenek vándorló romák (ellentétben a Balkán országaival és például Franciaországgal). A születéseket nálunk mindig anyakönyvezik, és az állandó lakhelyeket az esetek túlnyomó részében regisztrálják, ezért – hacsak az iskolák másképpen nem döntenek, például „magántanulóvá” nem nyilvánítják őket – mindenki bekerül az alapszintű oktatásba, és az egészségügyi ellátásra a regisztrált munkanélküliek is jogosultak. Nincs ez mindenhol így.

De mindegy is: a magyarországi romák minden eddiginél teljesebb integrációja ha könnyebb feladat is, mint a fentebb idézett országok cigányaié, nem kevésbé fontos, és nem kevésbé sürgető. A mi cigányaink is 15-20 évvel korábban halnak meg, mint a mi gázsóink, a magyarországi munkaképes korú cigány lakosság 80-90%-a is nyilvántartott vagy nem nyilvántartott munkanélküli, illetve alkalmi feketemunkás, és jelentős részük nem, vagy nem megfelelő tudással – alkalmasint funkcionális analfabétaként – végzi el a 8 általánost. Nálunk is kevesen kerülnek érettségit és/vagy szakképesítést adó középiskolába, és a mi romáinknak is mindössze 2%-uk jut el a felsőoktatásig. Jelentős részük él a világtól elzárt aprófalvakban, egykori bányász- és munkáskolóniákon, cigánytelepeken vagy városi gettókban, és – bár erről nincsenek adatok – a többségi lakosságnál sokkalta többször válnak bűnelkövetővé, illetve bűncselekmények sértettjeivé és áldozataivá. És ez nálunk is tűrhetetlen.

*

Mi a teendő? „A kultúra elsajátításának, a társadalomba való beilleszkedésnek, az integrációnak elsődleges színtere az általános iskola, azon belül is az alsó tagozat” – írja Magyar Kornélia. Kétségtelenül sokat számít a jövő nemzedék – a rendszerváltás hajnalán munka nélkül maradt, jelentős részben cigány népesség unokái – minőségi és integrált iskolai oktatása és erre épülő szakképzése. Sokan hiszik, hogy ez az a láncszem – hogy lenini hasonlattal éljünk –, amelyet megragadva megmozdíthatjuk a problémák (a diszkrimináció, a presztízshiány, az aluliskolázottság, a korai halandóság, a kriminalitás, a munkanélküliség) egész láncolatát.

Csakhogy – és ezt nyilván Magyar Kornélia is tudja – a problémahalmaz, a „lánc” sokkal súlyosabb annál, hogy egyetlen szeménél fogva felemelhessük. Frontális, a kirekesztettség minden elemét „megtámadó”, parlamenti és kormányzati ciklusokon átívelő társadalmi program nélkül lényegi eredményekre nem lehet számítani.

Lehet beszélni a romák – külön-külön minden felnőtt cigány ember – személyes felelősségéről, ahogyan ezt Forgács István teszi. De társadalmi kérdéseket nem old meg, így a roma integrációt sem fogja megoldani, ha csak odáig jutunk a kibeszélésben, hogy „ők a hibásak”. Ma az ország 7-8%-a a „hibás”, de pár év múlva a mai iskolás korú hányad, mondjuk 20-30% lesz az, pár évtized múlva pedig talán a többség – anélkül, hogy bármi is történne. Az integráció elhúzódása, elodázása előbb-utóbb mély szociális válságba sodorja az egész országot. Hét-nyolc százalékos terhet talán még elbír ez az ország, de 20-30 százalékosat aligha, 40-50 százalékosat pedig már biztosan nem. Bárki is a hibás. A roma integráció a „polisz” ügye, tehát politikai kérdés, azok felelőssége, akik hivatásszerűen űzik a hatalom- és felelősségipart. Vagyis a hatalom birtokosaié.

Hozzászólások (26) , melyek közül a legfrissebbek:

grafomankohasz

Kedves "blogen"!
Ebben a témában úgy tűnik nem tudjuk egymást meggyőzni de sebaj. Az hogy Ön is és én is elmondhattuk hogy mit gondolunk az jó. Nem is lenne jó ha mindenben egyet értenénk,de jó volt Önnel vitatkozni úgy hogy közben nem bántottuk egymást. Köszönöm.

blogen

Nem létezik magyar revizionizmus ha tévét nézek, ha újságot olvasok. Leszámítva néhány netes jobboldali médiumot legföljebb irrevizionizmus létezik és ha trianon szóba kerül akkor a szélsőbalos magyarellenes szöveg megy mindenhol. A szélsőségesen liberális FIDESZ is csak akkor mozdult meg, amikor a szerbek már egyenesen a délvidéki magyarság kollektív bűnösségéről hoztak törvényt, mert azt már az ő libsi gyomruk se vette be.

grafomankohasz

Még annyit,hogy a magyar ellenesség éppen abból is fakad hogy lassan hivatalos politikai irány lesz a revizionizmus Magyarországon.

grafomankohasz

Kedves "blogen!
Komolyan mondja hogy nem létezik magyar revizionizmus? Kérem értelemszerűen próbáljon tv-t nézni,és újságot olvasni,és megtalálja. Nyilván lehet azt hajtogatni hogy nem nyugszunk bele Trianonba,és lehet reménykedni is,csak sajnos jelenleg semmi értelme. A dolgok maguktól nem változnak,és ha most akarnánk változtatni az háborút jelentene amit én speciel nem szeretnék. A párhuzam a török 150 éves uralommal egy kicsit sántít több okból is. Természetesen eszembe sincs önt sértegetni. A véleményéhez,és annak leírásához joga van mint ahhoz is hogy valaki azzal ne értsen egyet.

blogen

Semmilyen összefüggés nincs a gyakorlatilag nem is létező magyar revizionizmus és a szomszédos ország magyarellenessége között. Azért magyarellenesek, mert a magyaroknak van merszük létezni azon a földön, ahonnan az emléküket is ki akarják irtani és a magyarellenességük addig fog tartani, amíg a magyarok léteznek bárhol a világon.

Ezenkívül a realitások:
zsidók Izraelben 1880-ban: 25 000
130 év múlva
zsidók Izraelben 2011-ben: 5 850 000
+23 400%, azaz huszonháromezernégyszáz százalék

Ez a realitás, ez a követendő példa, se most, se kétezer év múlva a magyarság a földjének elvesztésébe nem törődhet bele, semmilyen formában. Nem számít hány ezer éve élnek ott idegen betolakodók, az a mi földünk örökké és bármikor visszatérhetünk, csak akarni kell. Ha van valami, amiben példát kell vennünk a zsidókról, akkor az ez.

Nem mellesleg a trianoni hódoltság alig kilencven éves, a török hódoltság meg százötven is volt, szal semmi okunk nincs csüggedni, egyelőre messze nem állunk olyan rosszul, mint a zsidók álltak ezernyolcszáz évvel a második templom pusztulása után.

grafomankohasz

Kedves "blogen"!
Legutóbbi kommentjéből az derül ki ha jól értelmezem sorait,hogy bennünket ellenségek vesznek körül,és úgy gondolja hogy cigány-magyar szövetségre lenne szükség hogy védekezhessünk. Nem gondolja hogy meg kellene keresnie elgurult gyógyszerét? Volt már Magyarországnak olyan honvédelmi minisztere aki kőrkörös védelemre rendezkedett volna be,gondolom (vagy inkább remélem) hogy alkalmas helyen kikezelik ebből a mániából. A szövetség magába véve még nem is lenne rossz gondolat,ha nem egy képzelt ellenség ellen,hanem saját érdekünkbe történne. Mi tesszük ellenségünké a körülöttünk élőket azzal hogy a revizionizmus tüzét folyamatosan tápláljuk. Nyilván nekem is fáj Trianon,én is szeretnék egy nagy és gazdag Magyarországon élni,de tudomásul kell venni a realitásokat.

blogen

Nem illeszkedtek be, ugyan hogy illeszkedtek volna be! Nem hajlandók szlovákká, románná vagy szerbbé válni, hiába erőlteti az integrációjukat a szlovák, román vagy szerb állam. Ha egy faluban valahol a határon túl él tíz magyar és száz cigány, akkor a szomszédos állam hatóságai számára az a tíz magyar a legfőbb probléma koppány17!

Hiába áll a magyar lakosság kulturálisan, civilizációs fokában a helyi román vagy szerb lakosság fölött, mivel elutasítja az integrációt a helyi román vagy szerb társadalomban, ezért ők jelentik a legfőbb ellenséget. Ez a képlet ezen a ponton már nem analógiás a cigánysággal, a magyarországi cigány lakosság kulturnívóját tekintve egy kisebbségüket leszámítva a helyi magyar lakosság alatt áll, de ettől függetlenül az analógia működik. Mind a magyarországi cigányság jelentős része, mind a határon túli magyarság azért páriája az adott társadalomnak, mert elutasítja az integrációt az adott társadalomba, miközben az adott társadalom szemszögéből olyan idegen testet képviselnek, amelynek a létezése ellenséges az adott társadalommal. A magyarság azért, mert idegen nemzetiség, a cigányság meg azért, mert asszociális kisebbség egy része, amiből az egészre általánosítanak.

Ne reménykedj benne koppány17, hogy a határon túli magyarok valaha is pozitívabb szerepet fognak játszani a körüllakó fehérek szemében, mint a te szemedben a cigányok játszanak! Komplett elmebeteg az a magyar, aki azt hiszi, hogy összefoghat a körüllakó vagy más európai fehérekkel azok ellen a cigányok ellen, akiket ezek a fehérek kevésbé rühellnek mint minket magyarokat.

Viszont ha mi magyarok össze tudnánk fogni a cigányokkal és olyan vonzó integrációs modellt tudnánk kialakítani vagy inkább kikényszeríteni, ami révén nemcsak a magyar cigányság sorsa fordulna jóra (munka-->felemelkedés), hanem magyar cigánynak lenni vonzóvá válna a térség cigánysága számára is, akkor a cigánymagyarság szövetségesünk lehetne a mi igazi ellenségeink, az országunkat felosztó és minket felszámolni akaró fehérek elleni harcban. Hiszen a cigányok készen állnak, hogy teleszüljék a Kárpát-medencét. Ha a pedig a jövő magyarsága kreolabb lesz, abban nincs semmi rosz, hiszen a kortárs pedig fehérebb, mint a honfoglalók voltak például. A magyar nép történetének sikeres fázisaiban a populáció rasszjellegeinek változása éppen a sikerünk egyik titka volt, miszerint vonzó asszimilációs célt jelentettünk.

Ha már a cigányságnak se tudnánk kívánatos kettősidentitást felkínálni, akkor a magyarság története véget ért.

A magyarok pedig nem őshonosak sehol, pláne nem az alig ezeregyszáz éve meghódított Kárpát-medencénkben!

koppány17

feri57

Nagyon nagy tévedésben vagy mert a magyarok őshonosak a Kárpát medencében is!

koppány17

blogen

Alapvetően rossz az ok fejtésed! Amíg a magyarok mindenhol beilleszkedtek a környezetükbe ez a cigányokról és a zsidókról se mondható el! Amiben kirívunk mindenhonnan az a türelmünk és mai szó használattal emberségünk ami valóban nem mondható egyetlen népről se a környezetünkben de a talán az egész földön se. Nekünk soha nem volt természetünk az esztelen gyilkolás bárhogyan is akarják ezt ránk fogni. Ha egyetlen kis . igaz lenne azokból a hazugságokból amivel rágalmaznak bennünket akkor nem lenne se tót, se rác, se oláh, se labanc, se ruszin, se zsidó, se cigány a Magyar Királyság területén!

blogen

A cigányok a magyarokkal ellenséges fehérek lakta Európában természetes szövetségeseink lennének és nagyon kell vigyáznunk mit kívánunk nekik, mert gyakran szóról-szóra ugyanazt és ugyanolyan hangnemben kívánják nekünk a fehér szomszédaink. A románok, szlovákok minket dettó Ázsiába küldenének vissza, mert jobban rühellnek minket, még a cigányoknál is. Az idióta magyar szkinhednek csak arra kellene gondolnia, milyen erőfeszítéseket tett a szovjetukrán*, a szlovák**, román***, vagy éppen mostanában a szerb állam, hogy minél több cigányt telepítsen be a magyar településekre. E derék szomszédos fehérek szemében a szegről-végről velük rokon indoeurópai eredetű hozzánk képest még "fehérnek" is elmondható (a kreolban legalább nincs mongol vér!) cigányok még mindig jobbak, mint az ázsiai magyarok. Persze, ha nem lennének magyarok, akkor a cigány lenne náluk is a legrosszabb.

http://www.youtube.com/watch?v=QvEZE8osruY

*a szovjet Ukrajnában a cigányokat szervezetten telepítették be Galíciából a kárpátaljai magyar falvakba, hogy velük szabdalják fel az összefüggő határ menti magyar településterületet és egyben egyfajta szociális szemétlerakóként is használva a magyar falvakat.
**ugyanez történt Csehszlovákiában is.
***Erdélyben a szisztemazáció (mi falurombolásnak nevezzük) során létrehozandó községközpontok irányába is volt ilyen irányú telepítés, bár legnagyobb mértékben ott az egykori szász falvakat cigányosították el, Királyföld egy-két generáción belül egy Székelyföld méretű cigány tömb lesz Erdélyben.

blogen

India megfelelője a hasonlatban az ugor-őshaza lenne, ami valahol Nyugat-Szibériában volt, az Uráltól keletre feri57, ugyanis a magyarok már Levédiába magyarként érkeztek Magna Hungáriából, ahova szintén magyarként érkeztek a Nyugat-Szibériai magyar őshazából, amely magyar őshaza az egykori ugor őshaza területének déli részén volt megtalálható. A cigányok azon vándorlása, ami a cigányságot Európába vetette, nem a cigány őshazából indult ki, hanem egy közös őshazájából egyes máig dél és nyugat Ázsiában élő a cigányokkal rokon népeknek mint az indiában hátramaradt domák (magyar relációban ők lennének az obi-ugorok), vagy a nyugat-ázsiai domarik (ők magna hungáriai magyarok, vagy szavárd magyarok lennének, ha megérik a jelenkort) például, a cigányok ellentétben a magyarokkal az út következményei, míg a magyarok vagy ezer évvel nyugati irányú vándorlásuk kezdete előtt is magyarok voltak már az ázsiai őshazában.

feri57

koppány17:..

Ha a cigányoknak őshazájuk India a Magyaroké Levídia

Csak Alma

Mindenkiben van egy kevés cigányvér, egy kevés zsidóvér oda-vissza. Akkor miről is besélünk,

koppány17

Felőlem lehet akár cigány nemzet is de a származási helyükön azaz Índiában! Ennyi, se több, se kevesebb!

exrefis

A nemzet szó értelmezgetése jelen vitában mellébeszélés. Mert semmit nem old meg semmin nem változtat.

Hell:"a roma integrációt sem fogja megoldani, ha csak odáig jutunk a kibeszélésben, hogy „ők a hibásak” "
Remélem Hell úrnak azért lejött világosan, hogy a sokat próbált "mindenért a többség hibás" szemlélet nem hogy nem oldott meg semmit, hanem egyre rontott a helyzeten.
Ha hibás is a többség valamennyire, mert mért ne lenne, azt is tudni illene, hogy cigányság nyomorának akkor sem az az oka.
Bizonyításképpen emlékeztetném egy tényre. Van itt Magyarországon többszáz éve egy másik kisebbség, üldözött és kirekesztett üzemmódban, mégis mindig a társadalom felső rétegeibe küzdi fel magát.

Hell: "Ma az ország 7-8%-a a „hibás”, ... Hét-nyolc százalékos terhet talán még elbír ez az ország, de 20-30 százalékosat aligha, 40-50 százalékosat pedig már biztosan nem."
Jellemző, hogy a cigányok felemelkedését, csak a többség teherhordása által képzeli el, pedig a cigányság saját erőfeszítés nélkül, a többségtől várva mindent, soha nem fog felemelkedni.
Nincs más út a cigányoknak sem, a magyar lecsúszottaknak sem, mint a tanulás, munka, küzdés, erőfeszítés.
Teljesen felesleges romastratégiákban gondolkodni. A felfelé vezető út mindenkinek ugyanaz.

exrefis

A nemzet szó értelmezgetése jelen vitában mellébeszélés. Mert semmit nem old meg semmin nem változtat.

Hell:"a roma integrációt sem fogja megoldani, ha csak odáig jutunk a kibeszélésben, hogy „ők a hibásak” "
Remélem Hell úrnak azért lejött világosan, hogy a sokat próbált "mindenért a többség hibás" szemlélet nem hogy nem oldott meg semmit, hanem egyre rontott a helyzeten.
Ha hibás is a többség valamennyire, mert mért ne lenne, azt is tudni illene, hogy cigányság nyomorának akkor sem az az oka.
Bizonyításképpen emlékeztetném egy tényre. Van itt Magyarországon többszáz éve egy másik kisebbség, üldözött és kirekesztett üzemmódban, mégis mindig a társadalom felső rétegeibe küzdi fel magát.

Hell: "Ma az ország 7-8%-a a „hibás”, ... Hét-nyolc százalékos terhet talán még elbír ez az ország, de 20-30 százalékosat aligha, 40-50 százalékosat pedig már biztosan nem."
Jellemző, hogy a cigányok felemelkedését, csak a többség teherhordása által képzeli el, pedig a cigányság saját erőfeszítés nélkül, a többségtől várva mindent, soha nem fog felemelkedni.
Nincs más út a cigányoknak sem, a magyar lecsúszottaknak sem, mint a tanulás, munka, küzdés, erőfeszítés.
Teljesen felesleges romastratégiákban gondolkodni. A felfelé vezető út mindenkinek ugyanaz.

Agricola

Blogen írja:

Jelenleg a világon egyetlen olyan nemzet létezik, amely genetikai alapon definiálja a nemzetet éspedig: Izrael.

Egyébként a bibliából is megtudhatjuk, hogy a zsidóság Isten kiválasztott népe.

Neves genetikus tudósunk Czeizel Endre „Az érték bennünk van” című művében foglalkozott azzal is, hogy a Nobel díjasok között számarányukhoz képest milyen feltűnően nagy a zsidók száma.

Hivatkozott arra, hogy az askenázi zsidóknál kimutatható egy speciálisan rájuk jellemző gén, ami megmagyarázhatja ezeket a kiváló szellemi képességeket. A vallás szigorú házasodási szabályai lehetővé tették, hogy ezek a gének ne híguljanak fel.

A lóversenyzésben ismert, hogy az angol telivérek nyerési esélyei a legnagyobbak.

Kimutatható, hogy ezek mindannyian több száz évvel ezelőtt szerencsésen importált néhány ló leszármazottai.

A tenyésztők szigorú szabályok szerinti tenyésztési elveket alkalmaztak és ezzel sikerült az angol telivérek fölényét biztosítani a lóversenypályákon.

blogen

Még hozzá kellett volna tennem, hogy az angol kétszer is szerepel, mivel az angol politikai nemzet a felbomlás állapotában van, a helyén skót, walesi és angol nyelvi/kulturális nemzetek formálódnak szemünk láttára.

blogen

Jelenleg a világon egyetlen olyan nemzet létezik, amely genetikai alapon definiálja a nemzetet turidani, éspedig: Izrael.

Íme a világ egyetlen hatályos faji törvénye a náci Németország bukása óta:
"4B. For the purposes of this Law, "Jew" means a person who was born of a Jewish mother or has become converted to Judaism and who is not a member of another religion."
http://www.mfa.gov.il/MFA/MFAArchive/1950_1959/Law+of+Return+5710-1950.htm

A legtöbb európai nemzet vagy a nyelvi/kulturális nemzetfogalmat használja, egy nemzetbe az azonos nyelvet beszélők (magyar, lengyel, német, stb. nemzetek), vagy az azonos politikai/kulturális egységhez tartozók (angol, spanyol, olasz, stb. nemzetek) tartoznak. A politikai nemzet fogalmát, tehát az azonos állampolgárságúak alkotta elméleti nemzetfogalmat csak meglehetősen kevés nemzet alkalmazza, lényegében az angol és észak-amerikai példán kívül nem igazán terjedt el a kortárs világban.

Ezt Hell István is tudja, valószínűleg, ha kérelmezte valaha az izraeli állampolgárságot akkor neki is bizonyítania kellett faji származását. Mégis mint annyi más téren, itt is a zsidó származásúak rágalmazzák nácinak a civilizált Európa nyelvi és kulturális hovatartozáson alapuló etnikai fogalmait, ahelyett, hogy a ténylegesen náci (vagy a náci folytattak zsidó) faji gyakorlatot folytató Izraellel szemben lépnének fel és küzdenének meg a civilizált zsidó nemzetiséghez való jogért, tehát azért, hogy a zsidó az legyen, aki zsidónak vallja magát és ne az, aki zsidó anyától születik, vagy neadjisten zsidó vallású. Szépen is néznénk ki ha magyar csak az lehetne, aki bizonyíthatóan keresztény anyáktól származott le, mit hisztériázna akkor nekünk itt a debil Hell! :D

turidani

"Hell István azt mondta, hogy Orbán Viktor azt mondta, de ettől még nem lesz valóság az amit Hell István mondott."
(Agricola)

Bocsi, de Heller nem azt mondta, hogy Orbán azt mondta.
Hanem Heller csak azt mondta, hogy Orbán favorizálja.

Amúgy pedig a genetikai alapú nemzetdefiníció valóban náci találmány.

Olyannyira, hogy az emberi fajok genetikai besorolásából ők még "tudományt" is próbáltak csinálni.

Manapság, a génelemzés korában persze már pontosan tudjuk, hogy ez abszolúte kóklerség volt, ami csak a genetikához tökhülye politikusoknak juthatott az eszükbe.

A világ népei ugyanis rendkívül kevert genetikai eredetűek, tehát ilyen alapon egyént semmiképp, de még egy régiót is csak statisztikai átlagban, korreláció szintjén lehet értelmes módon besorolni.

De a genetikai alapú nemzetmeghatározás márcsak azért is vitathatatlanul náci találmány, mivel a nemzethez tartozást a nácikon kívül a világ minden táján az állampolgársággal azonosítják.

Egyedül a nácik próbálnak genetikai alapon az állampolgárok között különbséget tenni.

grafomankohasz

Azzal egyet értek a cikk íróval,hogy a roma kérdés megoldása politikai ügy,de nem csak az! Úgy vélem mindannyiunk ügye,mindannyiunké akik megpróbálunk több kevesebb sikerrel együtt élni velük. A politika az érdekek mentén polarizálódik,és nem biztos hogy érdeke a megnyugtató megoldás,mert hiszen nem jobb ha mi egymással acsarkodunk közbe meg...? Nem hagyhatjuk pusztán a hatalomra a kérdés megoldását,a civil szférának kellene kikényszeríteni hogy elinduljunk egy európai megoldás felé. A huszonnegyedik órában vagyunk!

Agricola

Hell István találmánya ez a mondat:

„Az Orbán-kormány által favorizált etnikai nemzetfogalom röviden szólva náci találmány, „

Hell István azt mondta, hogy Orbán Viktor azt mondta, de ettől még nem lesz valóság az amit Hell István mondott.

Hell István a propagandista tartozott az ördögnek ezzel a mondattal.

Egy kis mindennapi nácizás, fasisztázás nélkül nem élet a propagandista élete.

Ez egy tiszteletkör, amit minden „szakmabelinek” le kell rónia ahhoz, hogy a „szakmában” szakértőként elismerjék.

Különben fekete bárány lesz belőle, akit kiakolbólít a „szakma”.

blogen

Kicsit előresiettem a gondolattal, ez kimaradt:

a cigányok és magyarok -a cigányságvitákból való eddigi totális kirekesztettségének- megkérdőjelezése nélkül

blogen

Na erre nem számítottam. Még Brigitte Bardoton viccelődtem, hogy az eddigi megnyilatkozók után logikus folytatás lenne, de hogy Hell Istvánt, ezt pária szélsőségest a baloldali szakadék pereméről bárki megkérdezze bármiről, neadjisten pont a cigánykérdésről. Fú bazmeg, tudtok ti! :D

Tehát ez akkor itt már hivatalosan is úgy néz ki, hogy egy díszcigány vitaindítója után elsősorban zsidók és gyurcsányisták "vitatkoznak" itt a cigányok és magyarok megkérdőjelezése nélkül amely "vita" alaphangja az, hogy a mocskos náci kirekesztő magyarok kontra a politikailag hiperkorrekt kisebbségkép cigány változata.

Ezért fölösleges volt, ha ennek a cikksorozatnak az lett volna a célja, hogy bármilyen módon bekapcsolódjatok a magyar társadalomban jelenleg már a JOBBIK diktálta mainstream cigányságdiskurzusba, hát azt nagyon elkúrtátok. Hell Istvánokkal és csúcsbankárokkal lassan már az Amerikai Népszavába se lehet becsatlakozni... :D

László Soltész

minden autoritás hatalomtechnikai eszközként kijátsza a nemzetiségi kártyát. Így van ez nálunk is. Amíg valamirevaló DEMOKRATIKUS gondolkodású, az ország lakosságáért felelőséget érző vezetőink nem lesznek, addíg ez a helyzet nem fog változni. A cikket tárgyilagosnak, tiszta hangnak hallom. Köszönet érte.

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X