Nem inkább élni kéne?

15077 85

És most komolyan, egyébként közületek hányan találkoztak már személyesen Szijjártó Péterrel? Én még nem, mégis olyan ő nekem, mint a romlott pacal. És e tekintetben mégis én vagyok a hülye.

Van, akit ha arról kérdeznek, hogy mi történt 2011-ben, akkor azzal kezdi, hogy pártszavazás volt az MSZP-ben, esetleg elfogadták az Alaptörvényt, és Schmitt Pál még mindig nem tanult meg helyesen írni. De valóban ezek maradnak meg emlékeinkben, ha mondjuk, tíz év múlva föl kell idéznünk a most történteket? Nézzük csak: ha vissza kell idéznünk 2001-et, akkor az fog eszedbe jutni, hogy mit válaszolt Borókai Gábor kormányszóvivő egy kellemetlen kérdésre, vagy inkább egy bortúrán szárba szökkenő egyetemi szerelem? Na, ugye.

Mégis elképzelhető, hogy ez a négy év is martaléka lesz a célcsoport-orientált, interaktív eszközökkel felépülő, listák és tankönyvek alapján kidekázott agymosásnak. A bozótharcos politika elnyelheti az időmet, az emlékeimet. Néhány tucat magamutogató félszerzet produkciója szoríthat háttérbe olyasmiket, mint egy gyerek első szavai, egy óvodai ballagás, egy apa megható elnagypapásodása, egy barát halála, vagy egy övvizsga.

hirdetés

Pedig inkább élni kéne, mint belehülyülni a politikába. Pláne akkor, ha az ember nem annak a 386 kiválasztottnak az egyike, akiknek ez a munkájuk (plusz-mínusz kormánytagok, pártvezetők, egyebek). Ha például a húgomat kérdeznék, hogy mi történt 2009-ben, nyilván azt mondaná, hogy megszületett a kisfia, nem pedig azt emelné ki, hogy 2,6 százalékot ért el a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt közös listája az EP-választásokon. Sőt, mivel e tekintetben sokkal okosabb nálam, ma is inkább arról beszélne, hogy a kiscsávó elalvás előtt már egész szabatosan foglalja össze a napi történéseket, miszerint”miau-miau – ablak, szia Mamó – telefon”.

Persze, nem akarok úgy tenni, mintha a privát tragédiák és örömök áthatolhatatlan árnyékba vonnák a közélet eseményeit. Egy kormányváltás, egy adóemelés, egy egyházi törvény ugyanúgy hosszan sajgó sebet vagy épp jóleső simogatást jelenthet egyeseknek, mint az emberi kapcsolatai alakulása. Nem lehet Orbán-mentes életet élni, mert bármekkora is a béke a kiszállási Piros Hetesben, bármilyen messze is van tőlük a Kossuth tér, ott is adózók, leendő közmunkások, apák, vállalkozók, nyugdíjasok ülnek a pikolóval. Alapvetően befolyásolja az életüket minden ilyen döntés. De ugyanez már nem mondható el arról, amikor azon vitáznak a címlapokon, hogy hol és mennyit nyaralt a miniszterelnök, beintett-e az autóba szállva Gyurcsány Ferenc; vagy amikor egy Mesterházy-Orbán-Zuckerberg összeesküvést vázol fel az a gyurcsányista platformtag, aki nem találja a hozzászólását a Facebookon. Vannak fontos dolgok a politikában, de ezekről például Szijjártó nem dönt, csak bejelenti azokat.

És most komolyan, egyébként közületek hányan találkoztak már személyesen Szijjártó Péterrel? Én még nem, mégis olyan ő nekem, mint a romlott pacal. És e tekintetben én vagyok a hülye, mert kérhetnék egy parlamenti belépőt, megkereshetném a folyosókon, megmondanám neki, hogy pfuj, te, és meg lenne oldva a dolog. De nem, inkább hosszú, kimódolt módon megírom, hogy már megint mennyire gáz.

Mert ha például arról kérdeznek, hogy mi történt ez év elején, akkor nem is olyan régen kapásból azt feleltem volna, hogy írtam egy cikket, amelyet csupa Szijjártó-idézetből építettem föl. Nem is sikerült rosszul, legalábbis ti szerettétek. Most is látom magamat, ahogy ülök szombat este a számítógép előtt, és vadászom az idézeteket, szakmányban olvasok Szijjártót mindenhol. Este hat óra van, háttal ülök a csajomnak, aki a kanapén ülve tévét néz, majd elmegy megfürödni, majd visszajön, én még mindig vadászok, ő átkapcsol, majd megint, majd az orrára csúszik a szemüvege, és elalszik. Késő éjszaka végzek, diadalmasan átküldöm a cikket a szerkesztőségbe, fürdőszoba, majd a félálomig eszmélő csajomat felkísérem a galéria, és bealszunk. Ha tehetném, visszamennék januárba, és lekennék két rohadt nagy pofont magamnak, hogy így hívjam fel saját figyelmemet a szombat este tényleges rendeltetésére.

Roppant okos dolog: masszívan és kreatív módon utálni valakit, akivel még sose beszéltem (és nem is tervezem), és nem mondani meg, hogy mennyire szeretem annak, akit tényleg, és éppen karnyújtásnyira van.

Inkább élni kéne, mint rajongani vagy gyűlölni alig ismert embereket. Egy lakossági fórum pont annyi idő, mint lemenni a Rómaira, megenni egy hekket fehér kenyérrel, barna sörrel. Egy esti politikai elemző műsor időtartamába belefér a direkt, technikai családalapítás melltartó-kikapcsolástól a levezető cigarettáig. Amíg felsorolod Orbán/Gyurcsány/Mesterházy általad vélt bűneit a beszélgetőpartnerednek, addig akár azt is elmondhattad volna neki, hogy benne viszont mit értékelsz.

Meg fog ölni a főszerkesztő, de akkor is muszáj: miután ezt a cikket elolvastátok, azt kérem, pár percre hagyjátok ott az internetet. Gondoljátok végig, ki a legfontosabb, kit szerettek a legjobban, majd mondjátok ezt el neki most. Személyesen, ha ott van, vagy telefonon. Ha ráérsz a publicisztikámat olvasni, akkor belefér még az a két perc is, amit erre szánsz. Apróság, de ilyesmin is múlik, hogy amikor megkérdik tőled, hogy hogyan telt el ez a négy év, akkor az arra fogsz visszaemlékezni, ami veled és veletek történt.

Most már ugyanis tudom, hogy ha arról kérdeznek, hogy mi történt 2011-ben, akkor arra fogok emlékezni, ahogyan az ingeket szedegetem le állványról, a lehető legóvatosabban próbálva elpakolni, mert tudom: nem fogja már más kivasalni őket. És arra, hogy négy és fél év illatait próbálom kitépni az orromból, meg hogy miként igyekszem elfelejteni a hangokat, az ízeket, azt a mókás kis szuszogást hajnalonta mellettem. Ott ásít a borotvám mellett a rohadt nagy üresség a tükör alatt, ahol korábban lábvajtól szemöldökcsipeszig sorakozott a női regiment. Ez a hiány rúg igazán gyomorba, nem a sukorói majdnem-lopás.

Én most nem telefonálok senkinek. Korábban kellett volna.

Hozzászólások (85) , melyek közül a legfrissebbek:

álszent rizsa

Bocsi, de én ezt végig sem bírom olvasni, annyira giccses.

Kata Bihari

Azt gondolom, hogy amiről, amit és ahogyan írt Ceglédi Zoltán az mélyen elgondolkodtató és tanulságos közéletben nyüzsgő és magánembernek egyaránt. Milyen jó lenne végre, ha nem akolszemlélet, politikai hovatartozás, a gyávák irigységére jellemző mentalitás motiválná az itt és máshol /bárhol/ megszólalókat, hanem a tárgyilagosság, netán a közösségért érzett felelősség. A cikket /ezt is/ nyugodt lelkiismerettel oda lehetne tenni a ahhoz a bizonyos asztalhoz, hogy még többen olvassák, tanulmányozzák, s kérjenek a szerzőtől dedikált példányt. Már csak azért is, mert sajnos az internet talán éppen azok számára nem érhető el /még vagy sokáig/, akik a meghatározó többséget alkotják kis hazánkban. Számukra az információáramlás meglehetősen szelektív,s nagy a kóválygás, tévelygés elemi kérdésekben. És milyen jó ez a politikai boszorkánykonyha méregkeverőinek, az oszd meg és uralkodj nagymestereinek.

Finder

A szerzőnek igaza van, szinte mindenben.
De voltak/vannak olyan történelmi helyzetek, amikor az elkeseredés olyan mértéket ölt, hogy a zemberek bármit kockára tesznek a változásért. Bármit. Mert a düh kiszorítja nem csak a szerelmet, hanem az életösztönt is. Szépen haladunk ebbe az irányba.

csak úgy...

Szerintem te ne politizálj, pláne ne irogass. Inkább olvasgass, klasszikusokat, művelődj, okosodj. Nehogy már a gyereked is olyan hülye legyen, mint.

cybercafe

Hogy ez az írás milyen igaz, elgondolkodtató és fájdalmas...egy szíjártó sem érdemli meg, hogy egy fél pillanatot adjunk az életünkből rá ...

töreki

László Soltész

Nocsak te is a söpredékhez tartozol? Miért kell ezért kiabálnod? Örülj hogy ilyen birka nép között élhetsz, reméljük nem sokáig mert tesztek róla hogy felébredjen!

yuasa

"Dekadens társadalmakban a férfiak nem képesek"

"Dekadens társadalmakban a „Dolce Vita”, (Édes élet) iránti igény legyőzi a józan észt"

"A szerző szembeállítja a magánéletet és a közéletet, és kiábrándultságában azt sugallja, hogy csak a magánélet a fontos, a közélet pedig eleve egy fertő."

Szóval, ha "közéletinek" hitt hevületedben/őrületedben felrúgod a kölyködet amikor játszani akar veled, mert ippeg az aktuális bégető naggyülire kell készülnöd/menned, mintha a közélet tönkretételén kívül bármi haszna lenne az ilyes nyálcsorgatásnak, akkor nem éppen magad kókányolod a "dekadens társadalmat"?

Vagy tényleg annyira hülye lennél, hogy abban bizakodsz, hogy a kölyök nem a "nézdd meg jobban hogy élnek anyádék" nézőpontot részesíti előnyben, hanem a te szaros szájszéledtől elalélva veti magát az általad kiválasztott "példakép/vezír" után folytani a seggnyaló tradícióidat?

Korábban az egyik megrendelőm "wareneingang"-jának mennyiség ellenőre mesélte nekem, hogy a lánya kinn él Hamburgban, és most fogja először "élőben" látni a másfél éves unokáját, amikor kimegy egy hétre hozzájuk. De nem marad ott hétvégére,mert nagy "fideszes", ezért a hétvégi naggyülin már feltétlenül itthon a helye.

Sajnáltam a fazont.

Mert én a legnagyobb hajtásban is inkább dolgozok hajnal háromig, ha bármelyik unokáim játszani akar velem délután, pedig nap mint nap találkozunk.
Szerinted melyik példa generálja a dekadenciát a majdan felnövőkben?

grafomankohasz

T. Agricola!
Hogy a "csajom" kifejezést használta a szerző abból én nem vonnék le olyan messzemenő következtetést,mint Ön. Nyilván amikor az ember a magánügyéről a nyilvánosságnak szól,nem akar gyengének,sebezhetőnek látszani. A magam részéről ennek tudom be a szóhasználatot. A többi gondolatával egyet értek,és nincs vita közöttünk

uborkasanyi

le kéne vágni azt a béna kecskeszakállt, oszt akkor lesz asszony és nem lesz sírás.
Szíjjártó meg olyan mint a pornószínésznő:most sztár,de amikor majd kiöregszik a forgatásból és a hétköznapokba kell visszatérnie, a zemberek kajánul összekacsintanak majd mögötte:"emlékszel arra a jelenetre,amikor 4 extra méretű töltötte minden oldalról?"

spániel

Mancika! sürgősen menj vissza Ceglédihez. Megérdemli. Még mindíg Téged Szeret!!!!!!

spániel

Mancika! sürgősen menj vissza Ceglédihez. Megérdemli. Szeret!!!!!

barack osama

én együtt végeztem szíjjártóval az egyetemen. élőben pont olyan ellenszenves, arrogáns, primitív faszkalap volt már akkor is, mint amilyennek most képzeli, aki még nem találkozott vele.

1istvan

Kajáljátok és be is veszitek ezt az ócska szöveget, hogy elhagyott a csajom!

Mami54

"Japánbérenc" hozzászóló minden gondolatomat leírta, csak sokkal szellemesebben. Talán ő az egyetlen, aki valóban úgy értette a fenti (amúgy igen jó) írást, ahogy a szerző gondohatta. Tetszett.

ke

Egyutterzes. Kommentar: Annak szerintem nem orulne a volt partnered, hogy az ingvasalas volt az elso gondolat..."nem fogja már más kivasalni őket".

László Soltész

itt kell szóvá tenni, hogy 1. töreki tanulj meg írni ha már olyan nagy magyar vagy. 2. ha már nem tanultad meg, hogy nem rondítunk bele más érzéseibe, akkor takarodj Dörnerhez te fasiszta barom.

Fata Morgana

Kösz, Zoli, ez most tényleg szép írás volt!
Látod, te is tanultál valamit az idén. Legközelebb
jobban csinálod majd.

Hátha olvassa az a lány, amit írtál ...

kekeckecc

ez egy szép szerelmi vallomás, publicisztikába oltva. örülök, h ilyet is lehet. én a moszkvatéren akartam egy kurvanagy felületet fűnyírni, mikor késő lett, remélem, zoli, nektek még nem késő, szurkolok én is!

Agricola

T Grafománkohász!

A „csajom” kifejezés, kifejez egy életérzést, ami egy nő szerepét egy férfi életében beszűkíti, és kizárólag a szexuális örömszerzésre redukálja, hasonlóan azokhoz a drogokhoz, amelyek ugyanúgy megemelik a dopamin szintet az agyban.

Nem szabad elfelejteni azonban, hogy mi is a természet részei vagyunk, noha tudatunkkal és fejlett agyműködésünkkel kiemelkedtünk az állatvilágból, annyira, hogy manapság képesek vagyunk megérteni a természet működésének sok műhelytitkát.

Mégis ahhoz hogy Ceglédi Zoltán cikkeket írhasson a Hírszerzőbe és mi hozzászólhassunk, szükség volt arra, hogy előttünk élő nemzedékek hosszú sora továbbadja az életet számunkra.

Ebben a nők sokkal nagyobb szerepet vállalnak és vállaltak.

Életüknek ebben a szakaszában szolidaritásra, támaszra van szükségük, hogy teljesíteni tudják az élet továbbadásának feladatát, amiben a természet rájuk nagyobb terheket rakott.

Dekadens társadalmakban a férfiak nem képesek vállalni a szolidaritást.

Erre a nők válasza, hogy ők nem vállalják az élet továbbadásának terheit.

Dekadens társadalmakban a „Dolce Vita”, (Édes élet) iránti igény legyőzi a józan észt és a természet parancsait.

Nem kell jövő, adjunk az erotikának, énekelte Janicsák, jól kifejezve a „csajozók” életérzését.

töreki

Itt kell szóvá tenni mert az eredeti cikknél nem lehet, hogy az a szégyen judapest ezeket szörnyeket díszpolgárrá választotta akik most jártatják a pofájukat Dörner ellen!

Grifter

Juj, a végére lealacsonyodott nagyon és átcsapott nyáltengerbe rendesen.

A csajomat meg inkább nem ébresztem fel, hogy bármit is kérdezzek, mert azért fog elhagyni, hogy hajnal 4-kor hülyeségek miatt felkeltem :D

Ez, itt, most borzasztó szar volt. Szánalmas.
Objektíve, elképzelve, vagy másról, az oké.
De hogy ezt most így... ejjej.

Grifter

Rossz a memóriám, fingom sincs mit csináltam 2001-ben. Mondjuk akkoriban sokat szívtam, így lehet azért.

Sose értettem, emberek miért időpontokra emlékeznek események helyett. Ez nem történelem óra. Pont kurva mind1 mikor ismertem meg az első szerelmem, a lényeg, hogy máig emlékszem a pillanatra ;)

igort

CZ, téged nagyon félreértenek :)
egy elképzelt állapotváltozást írtál le, mint a kvantum-reset, ami pillanatokig ,pardon:pillanatig tart csak, hogy aztán minden ott folytatódjon,ahol abbahagytad
szp-től nem szabadulsz :)

Köntörfalak nélkül

Megvagy, Zoli! Örülök.
Régebben, máshol írtam neked, hogy időnként fékezned kell.
A legfontosabbak az emberek, akikhez közünk van, a magánélet, a privát szféra, az arányok.

kiss rudolf

janka68!
Ceglédi származásáról semmit sem tudok és nem is érdekel - ahogyan másoké sem. Nem tartozik senkire, de legyen ez a "coming out" ideje: egy vagyok azok közül, akiket ebben az országban szokás "lesorstalanozni"....
Megélhetési önsajnálat, mert nem mellesleg pénzért írta ezt a cikket Ceglédi. Nem a politikai, hanem az emberi hozzáállása irritáló számomra. Egy narcisztikus, exhibicionista, egocentrikus férfi önsajnálata. Szegényke, itt maradt egyedül , szükségletei kielégítetlenül maradnak (szex, vasalás, főzés), meg kell a Szívnek szakadni.
Hálás lennék,ha megtudhatnám hogyan lehet a kommentelésből megélni!
Baszomazanyám

kiss rudolf

janka68!
Ceglédi származásáról semmit sem tudok és nem is érdekel - ahogyan másoké sem. Nem tartozik senkire, de legyen ez a "coming out" ideje: egy vagyok azok közül, akiket ebben az országban szokás "lesorstalanozni"....
Megélhetési önsajnálat, mert nem mellesleg pénzért írta ezt a cikket Ceglédi. Nem a politikai, hanem az emberi hozzáálása irritáló számomra. Egy narcisztikus, exhibicionista, egocentrikus férfi önsajnálata. Szegényke, itt maradt egyedül , szükségletei kielégítetlenül maradnak (szex, vasalás, főzés), meg kell a Szívnek szakadni.
Hálás lennék,ha megtudhatnám hogyan lehet a kommentelésből megélni!
Baszomazanyám

grafomankohasz

Kedves agricola!
Mondja,elolvasta értelemszerűen a cikket? Próbálja meg kérem még egyszer elolvasni,mert szerintem félre értette.
Nekem nagyon tetszett a cikk! Valóban-főleg mi férfiak-hajlamosak vagyunk "világ megváltó álmokat szövögetni",és azt hinni hogy valami igen nagy befolyásunk van a dolgok menetére-pedig nem. Amíg álmainkat szövögetjük bizony valóban elmehet mellettünk az élet,és azokkal nem törődünk eléggé akik valóban fontosak számunkra. Mindez persze nem jelenti azt hogy nem kell álmokat szőni,politizálni,csak a helyes mértéket kellene megtalálnunk. Aki a helyes mértéket elvéti úgy járhat mint a cikk szerzője,akinek őszintén kívánom hogy sikerüljön visszatalálnia a Kedveshez

ókút

gáz,hogy otthagyott csajod,kis hercegnek igaza van,ha lehet még menteni,rohanj utána!

fruit

Természetesen sajnálom a történteket és sok sikert kívánok a továbbiakban az általam is kedvelt újságíró közszereplőnek.

Az egy szubjektív dolog, hogy az én fülemet sérti a "csajomozás". Nyilván nem csak kigyúrt agyú fazonok körében használatos a kifejezés, és valószínűleg nem (vagy nem mindig) függ össze a kifejezés használata az érzelmek és a kötődés minőségével. Alternatívát egyébként én sem tudok; a kedvesem és társai geil egy ilyen műfajhoz, a páromtól falra mászok, stb.

Akárhogy is (most elvonatkoztatva ettől az írástól) fundamentális különbség van a "van egy csajom, akivel együtt élek, oszt lesz ami lesz", és a randevúzás-elköteleződés folyamata között. Persze egyéni a dolog, az utóbbi is létezik manapság is.

Kisherceg

Bar nagyon sajnalom, ami veled tortent, es igazad van a politikanak megvan a helye az eletben, amin manapsag igencsak tulterjed az utalkozas stb (koszonettel a medianak), a sajat helyzeteden megse ragodj... Exupery mondta: Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba. A te hivatasod, amit szeretsz es ertekelsz az azzal jar, hogy publikalsz es este kesoig vered a gepbe a szavakat. Ha ez neki nem fontos es nem vallalja azt az aldozatot, amivel ez jar, akkor talan jobb igy...

Ákos Lucza

Zolikám, az Isten szerelmére! Nem telefonálsz, rendben - viszont azonnal pattanj kocsiba (vonatra, buszra, biciklire, görkorira) és rohanj utána! (Egyszer aztán, amikor tényleg találkozol Szijjártóval, ne szólj be neki, csak mérd végig tetőtől talpig, és csendesen jegyezd meg: "Bakker, miattad majdnem elvesztettem a csajomat." ..... és röhögd ki.

-CsL-

Zoli :)

Bakker... Az gáz. Mondjuk ismerős az életérzés - ezt mindenki átéli aki ír, hogy a csaj már elmegy aludni, majd a falon kopog át, miközben még mindig azt a +!%/=(-t cikket írja az ember...

Igazad van, pl. 2011 mai napjából nem az marad meg később az emberben hogy Szíjjártót megint felhúzta valaki bábozni. VAgy ki-mikor-mit hazudott.

:)

Ede bácsi

teodora 2011. október 12., 14:41
Jobban tennéd ha inkább egy társkeresőre írnál....:-)

teodora

Ede bácsi, Ede bácsi...nem vagy te véletlenül Béla bácsi?!

Ede bácsi

teodora 2011. október 12., 14:35
Köszönöm, neked is hasonló jókat kívánok.....:-)

teodora

Ede bácsinak és Galagonyának őszinte részvétem!

Ede bácsi

Nem inkább élni kéne!

Amikor az est leszáll
Viktor csak egy csókra vár...

(Jézusmária, már megint hol tekereg ez a Selmeczi?...)
Javítás.......

Ede bácsi

Agricola 2011. október 12., 13:58
Te sohasem javulsz meg....:-)

Ede bácsi

Nem inkább élni kéne!

Amikor az est leszáll
Viktor csak egy csókra vár...

(Jézusmária, már megint hol tekereg ez Selmeczi?...)

Agricola

Ceglédi Zoltán önértékelése helytálló: „És most komolyan, egyébként közületek hányan találkoztak már személyesen Szijjártó Péterrel? Én még nem, mégis olyan ő nekem, mint a romlott pacal.

És e tekintetben mégis én vagyok a hülye.”

Inkább Ceglédi Zoltán propaganda szövegére jellemző, hogy olyan, mint a romlott pacal.

„Roppant okos dolog: masszívan és kreatív módon utálni valakit, akivel még sose beszéltem (és nem is tervezem)” vallja be a szerző.

Ha ez így van, inkább meg kellene szívlelnie a rómaiak tanácsát:

„Ira furor brevis est”, azaz a „Harag rövid őrület”.

Az elvakult politikai szenvedély, a „vörösköd” ami megszállja a szerző agyát, megakadályozhatja a racionális gondolkodást.

A szerző szembeállítja a magánéletet és a közéletet, és kiábrándultságában azt sugallja, hogy csak a magánélet a fontos, a közélet pedig eleve egy fertő.

Nem tartom racionálisnak ezt a fajta érvelést.

Az ókorban a nagy római költő, Vergilius, sokkal reálisabban érzékelte a politikai elit szerepét, mint Ceglédi Zoltán.

Egykor így fohászkodott a kétarcú Janus istenhez:

„Jóakaratúan állj a vezérek (vezetők) mellé, akiknek gondos munkája által békét élvez a vad Föld és a Tenger.”

Valóban a jó politikusi munka nagy tehetséget, feladatra alkalmasságot igényel, sok ember sorsát képes jó irányba befolyásolni.

A politikusi tevékenység lebecsülése, megvetése, a nihilizmus, a cinizmus, az anarchia utáni vágyakozás nem vezethet jóra.

Ede bácsi

teodora 2011. október 12., 09:26
Kedves Theodóra!
Vizsgáltasd meg magad.
Lehet, hogy még gyógyítható....

Galagonya

RE: teodora - 2011. október 12., 09:26

Kedves teodora,

saját magadra is alkalmazd az elméleted és te is hagyd meg másoknak a szabad vélemény nyilvánítást. Még ha ez a vélemény éppen a másik véleményre adott reakció, akkor is. ;)

stefen

Jó írás, több ilyen kellene.A csajom kifejezés szerintem elfogadható és az írás stilusához abszolút illik!!
A "békésegymásmellettélés" elősegítéséhez az alábbi sorokat javasolnám amit egy másik portálon szúrtam ki két levelező "baráti" közeledésének kibontakozásánál:

"Hogy az a nőnemű ősöd hozzon világra egy tüskéshátut Te népi cserépedény!!"

Milyen szép is a mi magyar nyelv!!

Lipi

Köszönöm, ez megérte a ráfordított időt!

japánbérenc

Jaj, még egy dolog eszembe jutott, miről is szól még a cikk, és közéleti szempontból miért is lehet nagyon is aktuális (szintén "oldaltól" függetlenül):

Ceglédi rájött arra, hogy ezt most elrontotta, és ezt nemcsak magának és a Őneki merte elmondani, hanem egyenesen országnak-világnak. Ez a világon az egyik legnehezebb: magadba nézni, és megmondani valakinek, hogy "hülye voltam, nem volt igazam, elcsesztem, nagyon sajnálom. Kérlek bocsáss meg." Ehhez k*rva sok szív, agy, gerinc és tökösség kell. Erre csak igazi felnőtt nők és férfiak képesek. (Úgyhogy részemről hatalmas nagy respect a publi szerzőjének.) Tudom, nekem is nehéz volt nem egyszer. Egy ehhez hasonló szituáció után több mint egy év volt, mire rájöttem, hogy mi lett elrontva, hogy én rontottam el nagyrészt, és aztán ezt a beismerést meg mertem tenni... És még mindig hol vagyok attól, akinek kéne lennem...

De gondolom, triviális: sok embernek ez nagyon nem megy - sem magánéleti, sem közéleti, politikai szinten. Inkább magyarázzák a bizonyítványt folyton, és védik, ami nyilvánvalóan védhetetlen...

geri

Hát öreg, szólok az Ádám öcsémnek, hogy ezért most ne bántson. Ez egy kurva jó írás, és tök igaz. Veszek is a nejemnek egy szál virágot. Neked meg nem kéne annyit foglalkoznod a politikával, inkább ilyeneket írjál, mert ez jobban megy.

testardo

A Ceglédi úr tényleg azt hiszi,hogy ebben az országban mindig és mindenki a politikával foglalkozik? Ki kell ábrándítanom,nem így van. Itt,ahol én élek Magyarországnak nyugati felén,ebben a kistérségben magas ívben leszarják azt,hogy mi folyik Budapesten. Már bocsánat a kifejezésért. Vannak baloldali szimpatizánsok,vannak jobboldaliak meg vannak "semmilyenek" is és mégsem akarjuk naponta "legyilkolni" egymást. Ilyesmire nincs idő a munka mellett,a család mellett. De írhatnám azt is,hogy hekkzabálás és sörivás közben is legfeljebb csak kiröhögjük az örökös gyűlölködőket,a megélhetési politikusokat,a névtelen fotelforradalmárokat,a rettegőket,stb.....

Galagonya

Kedves Ceglédi Zoltán, ez igazán szép volt. Remélem az is olvasta akinek szólt. Kívánom, hogy a dolgok helyrejöjjenek.

keserű

"Orbán a fizikai munkáért kampányol" Cimü irásra válaszolva!!!! Viktorkám, amig a T képviselők megint a saját zsebüket igyekeznek megtölteni - ugymond legálisan 750 eFt + ilyen olyan kifizetés + 3 munkatárs/ mit vársz a szegény kétkezi honfitársaidtól??????? Azt várod, hogy 48-50-70.-eft-ért majd megszakadnak, hogy a Ti zsebetek mindig tele legyen???? Azért szakadjon meg a szegény ember, hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek, a szegények még szegényebbek.??...??? Hát nem!!!! Ilyen kormány mellett, aki nem törödik a nép 60-70 %-val, annak nem érdemes dolgozni. Próbáljátok meg TI minimálbérből megélni, gyereket nevelni, öreget ápolni stb!!! Mondja az egyik rokonom, hogy vasárnap azt prédikálta a pap, hogy türelemmel, alázattal, el kell fogadni, hogy mostanában olyan világot élünk, hogy nem mindennap jut kenyér az asztalra, el kell fogadni, amit a jóisten ránk mért!! Érdekes mikor az MSZP volt kormányon, akkor pont az ellenkezőjét prédikálták.!! Hát hogy van ez????? Orbán Viktor kiadta a papoknak, hogy nyugtassák a népet?????? Nagyon átlátni a szitán!!!!! Emberek amig politikusaink dözsölnek, nem áldoznak semmit a haza oltárán, öket nem érinti az éllelmiszerek égbekiáltó ára, addig mi meg nyomorogjunk!!!!! NEM JÓL VAN EZ IGY!!!!!!!!!!!Bővebben

Jabuszama

Köszi japánbérenc; megspóroltál nekem egy hozzászólás bepötyögést. :-)

teodora

Kedves janka68!
Kénytelen vagyok merengeni kissé a kiss rudolfnak szánt anyázásodon.
Talán kezdjük ott, hogy aki nyilvánosan publikál az bírálható. A szerző itt a magánérzelmeinek ad hangot (nem a politikán van a hangsúly, Szijjártó itt tünetként funkcionál).
Mivel magánérzelem megfogalmazásáról van szó én nem éreztem indíttatást arra, hogy különösebb kritikával illessem, mert minek. De ez nem jelenti azt, hogy másnak az ilyesmi tilos.
A publikált mű esztétikai jellemzőkkel bír és mint ilyen igenis bírálható, akár kiss rudolf, akár más által.
Miért ne lehetne egy nyilvánosan megjelent, az irodalom területére kirándulást tévő cikket bírálni esztétikai szempontból?

Muszáj, hogy mindenkinek tetsszen a fenti mű?
Akinek nem tetszik - esztétikai okokból - az zsidózik?

kedves janka68!
A te hozzászólásod és érvelésed a Kertész Ákos-elleni hajsza reciproka.
Ott Kertész Ákos írói eszközökkel kifejezi azt a rettenetes boldogtalanságot és kiábrándultságot amelyet érez a hazai közállapotok láttán. Az írása elsősorban a baloldal elócskásodására van kihegyezve - ez a momentum később feledésbe merül.
A stupid Jobbik azonnal lecsap...és a magyar haza és a magyarság védelmezőjének tolja fel önmagát, erre a baromságra repül rá a Viktor.
A mi jobboldalunk ugyanúgy 'nem engedi meg' Kertésznek, hogy el legyen keseredve mint ahogyan te 'nem engeded meg' a kiss rudolfnak, hogy te tetsszen neki a fenti írás.
Ez ugyanannak a stupiditásnak a színe és a visszája.

japánbérenc

Úgy érzem jó páran nem értik a cikk lényegét.
Pedig egyszerű: habár a politika manapság megkerülhetetlen, mégis kevés olyan ország van, ahol a NAPI PÁRTPOLITIKA ennyire megmételyezné (nemcsak anyagilag!) az emberek életét, mindennapjait, kapcsolatait. Családok, házastársak, testvérek vesznek össze azon, hogy ki kire szavazott, mI a f... ? Lassan óvodától öregek otthonáig, melós kantintól egyetemi előadókig, munkahelytől hálószobáig csak a kocsmapolitika megy, a közélet, a művészet, a tudomány, sőt már a mindennapi munkánk és nem egyszer a privát életünk is már csak a pártpolitikáról szól. Mint az átkosban. Kocsmapolitika és törzsi háború.
És az aktív, "civil" közösségi közélet és a napi pártpolitika két különböző dolog! Példának okáért az előbbi nem cseszi szét az idegrendszert, a kultúrát, az identitást, a fontos dolgokat, a Hazát, vagy éppen az alapvető emberi kapcsolatokat. Ha belemerülsz ebbe a sz*rtengerbe, csak idegeled magadat, ahelyett, hogy örülnél minden egyes napodnak.
Bőven elég sok hülyeség van itt a Hírszerzőn is nap mint nap, de szerintem speciel Ceglédi pont, hogy fasza csávó, talán a nagyon kevés megmaradt újságírók egyike.
Sajnálom, ami történt, Ceglédi, tarts ki és vigyázz magadra.

PS: a bértollnokozóknak üzenem, hogy: 1. ha elolvassák a korábbi cikkeit is, látható, hogy ő az, aki már nagyon régóta és következetesen ostorozza a hülyeséget - "oldaltól" függetlenül. 2. az írásból az is kiderül, hogy ("oldaltól" függetlenül) az újságíró is csak ember. 3. Aki meg más nyomora láttán is csak a sz*rdobálásra képes, az meg nem annyira az.

1istvan

tatamtatam bullet32011. október 12., 08:40
Amúgy én is ;-)

1istvan

Janka68 bullet32011. október 11., 23:08
Azért Janka68 nem"baszomazanyád" mert álszent. És mert vélhetően ennek ellenére fizettek érte. Hogy megéljen. Lehet máshol írt mást, de ebből is az üt át igazán, hogy "...mégis olyan ő nekem, mint a romlott pacal..." Nem is ismeri, neki nem ártott, hacsak nem emiatt ment el a csaja, hacsak nem sikerült neki olyasminek lenni mint a tárgya. Közben álszent módon érzelmes dolgokat arra használ, hogy rúgjon bele Schmittbe, csípjen Borókaiba, Orbán mentes élete élésének a vágyával.
Gyenge hülyeség, aljas demagógia, álszent írás. De el kell ismerni, ehhez nagyon értenek.

tatamtatam

hát ha így érez a szerző akkor talán nem újságírónak kellett volna mennie...részvétem, főleg mert amúgy egyetértek. :D

marek

meghato. szipp-hupp.

egyebkent mi a rak az az ovvizsga?? karatejozason kivul semmi nem jut az eszembe.

a "csajom" hasznalata az ilyen piar dolog? Kapcsolatkereses a fiatal es egyszeru emberekkel?

Lenyegeben teljesen igazad van. Szijjartoval foglalkozni, rola irni (mindeig ugyanazt) teljesen felesleges). Ha nem foglalkoztal volna vele, nem irtal volna rola, akkor sem valtozna semmi az entropiaban.

Vitezlaszlo

Regota elvezettel olvasom az irasaidat. Bar ez nyilvan nem karpotol Teged a vesztesegert, azert jo ha tudod hogy sokan olvasnak es szeretik az irasaidat. Ara van annak amit csinalsz de sok haszna is. Elgondolkodtatsz, megnevettetsz sok ezer embert. Sajnalom ami tortent, de ne hagyd abba az irast.

Sparrow

Hiába kevernél le magadnak kettőt, nem használna. Ha írni kell, akkor írni kell. Ez van. Ha írni kell, akkor nincs hatalom, ami meggátolhatná az írót abban, hogy írjon. Nem tudnád megváltoztatni a múltat. Egyszerűen így alakult, és azért, mert nem alakulhatott volna máshogy. Próbáld elfogadni. Jobbulást. :(

Döme

Hm, különös olvasni ezt az írást, meg a kommenteket is. Azt hiszem, kevesen értik, mert C. Z. nem így szokott írni. Azazhogy mégis, csak máshol, máskor, másoknak. Az érti ezt az írást valamennyire, aki olvasta azokat a másikakat is. Amik már nem lesznek többé, állítólag.

A „csajom” kitétel ne sértsen senkit. Kevesen tudtak szebben írni a csajukról, mint C. Z. tudott – máshol, máskor, másoknak.

Nem, nem „voltál”, hanem „vagy”, még mindig, Z., talán most még inkább. És ezt jó látni, a szomorúság ellenére is. Ismeretlenül is szorítok neked.

Janka68

kedves kiss rudolf, áruld már el, baszomazanyád, hogy mitől "megélhetési" az önsajnálat ebben a cikkben, te nyomorult pondró? legalább zsidózd le rendesen, nyíltan, mint a fajtársaid a korábbi hozzászólásokban.
tényleg menthetetlen ez a kurva ország, ahol már senki nem a cikkek tartalmához, hanem saját politikai ostobaságait zsolozsmázva szól hozzá
Megélhetési kommentelő, te nyomorult, az vagy

kiss rudolf

De igen, élni kéne és nem nyavalyogni. Émelyítő a nyilvános, magamutogató, megélhetési önsajnálat. Közhelyes. Hiteltelen. Romlott. Nem pacal, hanem valami más.

igort

megkeresem azt a cikket, de
attól függetlenül, ez az írás JÓ
nekem nem azért, amiről szól, mert, CZ,ugye nem gondolja, hogy nem ezrek,tízezrek,százezrek gondolják ugyanezt ?
de, sokan ezt gondolják, én is. viszont soha nem tudnám megírni ilyen stílusban, ilyen könnyen azonosulhatóan, még azt is mondhatnám, indulattól mentesen. talán az utóbbi lenne a számomra a legnehezebb :)
szóval,tudja az ember,hogy mozogni jó - nem mozog, tudja azt is, hogy politikusokra figyelni = rövidebb élet és a kevésbé ártalmas dolgokat ne is említsem,mint a cigi,pia. kellene valami bizalomkeltőbb jövőkép ? talán, de lehet,hogy genetikailag erre programozott az ember, aki nem tud szabadulni az szp-től. brrrrrrr

hsz

a vége nagyon megható, de a hárítás problematikája azért ennél általánosabb.

fruit

This is the time of your life. Egyetértek, csak ez a csajom kifejezés nem tetszik :) Pont úgy idegesít, mint anno a pasizás. (Plázacica stílus) "Merj gyengéd lenni" :) Mert vagy one and only, vagy csajom. A kettő nem ugyanaz.

teodora

Az én fülemet sérti a "csajom" kifejezés.
Lekezelőnek érzem. A "kedvesem" teljesen idejét múlt?
Azért jó dolog, hogy Romeó soha nem nevezte Júliát a csajának.

Lill

Kedves Zoltán,

köszönöm, hogy ezt a tanácsot ilyen kifejezően osztotta meg velünk, igyekszem észben tartani.

Mindazonáltal az említett Szijjártóról szóló cikkén a mai napig elmosolyodok, ha eszembe jut, le is mentettem magamnak. Nyilván nem azt mondom, hogy megérte, de azon is látszik, hogy szívvel-lélekkel dolgozott rajta, azért is "jön át" az olvasóknak.

Szerintem ez a lényeg, hogy a munkánkat (is) odaadással műveljük, attól lesz értéke. De egyetértek, a munkánál sokkal fontosabbak az emberi kapcsolataink és azok ápolása.

nagyozi

Nem vagyok mai"csirke" ,de megfogott! Óriási igazsága vagyon!

olvasó

Kedves Simonmondja!
Én meg rég akartam már neked írni, találkozván veled egy pár különböző fórumon, hogy egy piszok cinikus ürge vagy.

lencsi

Kedves Zoltán, ez nagyon szép írás volt! és nagyon emberi! vigasz nincs, közhelyeket meg nem akarok mondani. csak írj tovább!

simonmondja

Én szóltam talán, hogy monomániás vagy Ceglédi.
Vagy ha nem, akkor akartam szólni.
Nem csak Szijjártóval, de a Gyurcsánnyal is problémád van.
Na, mindegy. Asszony odahatott, aztán ha ez se elég, akkor úgymaradsz.

olvasó

Kedves Ceglédi Zoltán!

Maga jó cikkeket ír és jó publicista.

yuasa

Baba alias noé hisztina!

Te most sem olvastad el végig a cikket amihez röfögni kezdtél.
Amúgy "felütésre" elröfögöd a már unalomig ismert zagyvalékot, mint ahogy mindeddig tetted, lett légyen bármiről szó, oszt mégy' a moslékosvályúhoz a jutalomért.:)
Megértem, hogy a "végkifejlet(vályú)" reményében nem unodod meg ezt a "rutint", de valóban annyira hitvány lennél, hogy képtelen vagy, legalább a "változatosság gyönyörködtet" jegyében, némi variációt becsempészni napi "rutinodba"?:))

mérges

Valóban ezt kéne, hagyni őket a francba, nem foglalkozni csak a valóban fontos dolgokkal.
Éppen pár nappal ezelőtt mondtam a páromnak, hogy úgy érzem magam, mintha egy társasházban laknék. Körülöttem minden rendben, a lakás szép, a család imádnivaló, minden kerek, boldogok vagyunk.
Csakhogy: a szomszédaim politikusok.
Az alattam lakó bombát gyárt, a mellettem élő droglabort üzemeltet, a felettem lakó pedig öngyilkossági szándékkal buherálja a gázcsövet.
Hiába van velem minden rendben, előbb-utóbb rám fog dőlni a ház.
Nem tehetem meg, hogy ne foglalkozzak vele, sajnos.

Noé hisztina

találkoztatok már Mesteházy AttilávaL? éN NEM MÉGIS NEKEM ÚGY TÜNIK MINTHA MESEHÁÉZY LENNE VAGY INKÁBB EGY ORRÁN száján öklendező szarházy.
Találkoztatok már árokásó kornéliával az anarchista szélsőbaloldali liberális biliblibsi barommal ha igen akkor köpjétek le a nevemben remélem elöbb utóbb horogra akad a kornélia elvtárs.

kalap

Egy liberális, akinek esze is van, meg szíve is. És azért van érezhetően több esze, mint a többi liberális "elemzőnek", mert van szíve. El is éri ezáltal köztük a fehér holló gyakoriságát. És érezzünk együtt most vele, mert ennél többet tehetünk-e érte? Talán még próbáljuk kifejezni annak a lánynak: nem kellett volna cserbenhagyni azt a fickót, aki sokak helyett volt okos, bátor, egyenes. Egyszerűen: elviselhető egy mind elviselhetetlenebb korban.

Los Aussichts

Ugyanazt a görcsöt érzi, amit én is az első Orbán-kormány idején, meg most is, csak hát képtelen vagyok elszakadni attól a nyomasztó gondolattól, hogy itt minden nap kotyvasztanak valamit a parlamenti (beleértve a kormányfői) boszorkánykonyhákban a hatalmasok, amiből én biztos nem jövök ki jól. Ez az állandó ugrásra kész állapot, hogy a lehető leggyorsabban reagáljak, hogy minimalizáljam a rám és családomra váró hátrányokat, az állandó "résen levés", hogy milyen cselekedetemmel melyik helyi vagy megyei kiskirály haragját zúdítom magamra, ez egy szörnyű tudat. És kitapasztaltam: ideig-óráig segít, ha néhány napra külföldre (jellemzően Erdélybe) tudok szakadni. Csak hát háromszázötvenvalamennyi nap mégis csak itthon telik... Ezeken a napokon meg 24 órás hatású tudatmódosítás igen költséges dolog. Vagy lehet, hogy én is kezdjek itthon pálinkát főzni?

Péter Cseplész

Nagyon sajnálom. Ez a pár sorod viszont krva hiteles, ennél meg nem kell több.

szerénke

Szolidáris férfiként csöndben hallgatok.

Nyulcipo

Nem vagyok egy nagy Ceglédi-rajongó,
de ez hiteles, bármi is a célja ezzel, remélem, eléri.

valami

Elment elment, ne foglalkozz vele. Van másik.

kispotzak

3 bekezdéssel a vége előtt már vakaróztam mindenhol. jajnemár, világmegvált a cikkíró, meg lelkiz, meg olyan tanácsokat ad, amilyet naponta tucatjával olvashatnék a postaládámban landoló "Ezt el KELL olvasnod" spam-ekben...
De végigolvastam, és eljött az a pillanat, amikor borzasztó hitelessé vált.
És rájöttem, hogy ami fáj, az még mindig szíven üt. Ha másnak fáj, akkor is.
...
Vajon mi a műfaj.
Publicisztika, vagy inkább üzenet egy palackban?
..

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X