hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

A kádárizmus Kádár nélküli valaga és az értelmes létezés végső határa

10213 69

Egy hatalmas, szocialista segget látunk, barátaim, a tökéletes kádárizmus Kádár nélküli valagát, és nem lehet hibázni: vagy nyaljuk, vagy éhen halunk, nincs középút, hiába vagyunk tehetségesek, hiába vagyunk zsenik, akkor is itt kell élnünk, mert Magyarország a szeretett hazánk, a hely, ahol szívhatunk.

Nem igazán értem, mi ez a hupákolás a filmes pénzek körül, amikor mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elkövetkező ciklusban egy film fog készülni. Orbán Viktorról fog szólni és nagyon helyesen, mert a tömegek azzal a felhatalmazással küldték őt a gonosz Bajnai Gordon helyére, hogy készüljön róla végre film.

A rendezőknek meg kell érteniük, hogy most egy kicsit nem fognak rendezni, mert nem olyan a helyzet. Sem a világpolitikai, sem a belpolitikai, semelyik sem olyan, hogy ők most rendezgessenek, különösen a belpolitikai helyzet nem olyan. Olyan nincsen, hogy készül egy film Liszt Ferencről és egy Orbán Viktorról, mert kioltanák egymást, úgyhogy most csak Orbán Viktorról fog készülni és ennyi.

hirdetés

Ami probléma, az a rendező személye.

Az a baj, hogy a nagy rendezőink mind kommunisták, Bereményi Géza pedig szintén nem jöhet szóba, mert olyan mocskos és undorító módon tették taccsra, hogy azt még magamnak sem merem elmondani. Nemhogy Önöknek. Itt van ugye Szabó István, aki érthető okokból nem rendezhet Orbán Viktorról filmet. Aztán van még egy Jancsó Miklósunk, akinek viszont már a hetvenes években is tellett farmernadrágra, tehát kommunista, mint azt Fábry Sándortól tudjuk. Bár kétségtelen, hogy alkotott egy Szegénylegények című mozit, ami némileg cáfolja ezt, de persze szelep volt ő a rohadt szocialista rendszer kuktáján, alkalmatlan tehát erre a feladatra.

Ki van még?

Tarr Béla nagy rendező, de nem nagyon láttam az emelvényen egyik Fidesz-megmozduláson sem, ilyeténképpen valószínűtlen, hogy megkapja a melót, mint ahogy a többiek sem. Akkor hát? Úristen, emberek, az Orbán Viktor Filmet a magyar nép fogja rendezni, legalábbis a kétharmada, nehogy leragadjunk ilyen apróságokon.

Na jó, de ki fogja játszani Orbán Viktort?

Kell ugye egy fiatal Orbán Viktor, egy érett Orbán Viktor és egy öreg Orbán Viktor, aki visszagondol ezekre az időkre, és büszkén mosolyog Kövér László bajsza alatt. Nem játszhatja mind a hármat Eperjes Károly. Orbán Viktor hitelesen alakíthatja Orbán Viktort, de öregnek nem jó. Meg egyébként is: megöregedhet-e egyáltalán Orbán Viktor, amikor a tömegek azt várják tőle, hogy örökké fiatal maradjon, nem beszélve az örök életről?

Kétségtelen, hogy régen zavaros időket éltünk, amikor a filmesek kaptak ugyan pénzt, de azzal rosszul sáfárkodtak, meg hazudoztak összevissza, plusz áfa. Most nem fognak, oszt jó napot! Mielőtt bárki is arra a következtetésre jutna, hogy nekem bajom van ezzel, jobb ha tudja, hogy nincs. Nekem sem tetszett az előző rendszer, és nem gondolom, hogy 2,26 milliárd áfa-visszaigénylés tisztességes dolog lenne.

Magyarországon nyereséges mozit nem lehet csinálni, és ha nekem kellene, akkor én is ügyeskednék, lopnék, csalnék, hazudnék, trükköznék a számlákkal, tetszettünk volna nyolcvanmillióan lenni, akkor működne a piac. Nagyon helyes, hogy én sem kapok pénzt filmre, mert nem is csinálok filmet, de ha csinálnék, akkor is inkább ne kapjak.

Megérdemlem. Illetve nem.

De persze nem ez lesz, hanem a kézből etetés primitív rendszere: aki jó elvtárs, az csinálhat filmet, aki nem jó elvtárs, az nem. Jó elvtárs, jó színész… A rohadt életbe, ez a kétharmad sok mindenre elég, de tehetséget nem ad. Valahogy a rossz oldalra kerültek a zsenik, még ha számarányukban kevesen is vannak, nem részei az új, forradalmi szisztémának.

Kénytelen lesz az öreg Orbán Viktort is Orbán Viktor alakítani, majd a maszkmesterek megoldják. Mi látsz, Laca? Egy nagy segget látok, de lehet, hogy hallucinálok! Egy hatalmas, szocialista segget látunk, barátaim, a tökéletes kádárizmus Kádár nélküli valagát, és nem lehet hibázni: vagy nyaljuk, vagy éhen halunk, nincs középút, hiába vagyunk tehetségesek, hiába vagyunk zsenik, akkor is itt kell élnünk, mert Magyarország a szeretett hazánk, a hely, ahol szívhatunk.

Boldognak lenni nem valódi érzés.

Én itt húznám meg az értelmes létezés határát, és jellemző a korra, hogy egy gyászjelentés ad némi erőt. Vázsonyi Ádámné, született Felsővályi Emília, zeneművészeti egyetemi rubinokleveles énektanár, a “Ki nyer ma?” törzsjátékosa, életének 98. évében, november 29-én elszenderedett.

Hozzászólások (69) , melyek közül a legfrissebbek:

amator

Csak köszönet a "jobbról"beiróknak:ha kellően ocsmány szavak szinezik álandóan használt érvrendszerüket "rohadtkomcsi,mocskoscigány,buzizsidó-román-tót-amcsi-francia,stb."úgy tudható ki óhajt résztvenni teljes szellemi kapacitásával bármely vitában.

Bakos László

Jót nevettem a cikken, kínomban. Az írás arról szólt --nekem--, hogy mennyire szűköl az a réteg, amely magát "érdemi"-nek tartja, mert látja, nem lesz "érdemi"...
Gondolom, ha a kedves P-K.I. jó édes anyjáról merne valaki hasonló stílusban írni, pisztolyt ragadna (természetesen csak akkor, ha van valami a tökében, hogy az ő sítlusánál maradjak,,),...
S akkor még "ők" mernek arról beszélni, hogy vége a demokráciának. Ahol ilyen gyalázkodás megjelenhet, ott nem demokrácia van, hanem némi hülyeség..Remélem, csak átmenetileg..
De az is lehet, csak taktika (én ebben bízom): mondjad csak mondjad hülye gyerek, legalább megtudom mire kell felkészülni, s mi az ami ellen küzdeni kell.

valodi

Úgy vélem, ideillenek az alábbi gondolatok:
„Mansoor Ijaz milliárdos spekuláns nyilatkozatát idézi Paul Hellyer volt kanadai miniszterelnök-helyettes a könyvében: ’A világ központi bankárai, miként a gazdasági döntéseket hozó politikusok is, tökéletesen lényegtelenek a folyamatban. Nincs olyan központi bank a világon, amely képes volna fölvenni a versenyt a világ első három-négy spekulánsával. Nincs hozzá elég pénzük. Ahol úgy látjuk, hogy a politikusok alkalmatlan dolgokat cselekszenek, igencsak befűtünk nekik. Oly módon tesszük ezt, hogy a pénzt A helyről B-re irányítjuk. Ez már nem is lesz másképp a világtörténelemben. Szerintem mi leginkább egy nemzetek fölötti világkormányra hasonlítunk.’
Mi dolgozunk, szeretünk, játszódunk a demokráciával, a pénz urai pedig röhögnek rajtunk. Sem őket, sem az általuk fölépített hírességeket, vélemény- és izmusgyártókat nem választottuk. Amelyik politikust nem ők találták ki, azt szakadatlanul gyaláztatják bérenceikkel, az álprófétákkal.” Czakó Gábor http://www.okotaj.hu/

afkfk

nem direkt volt, szar az egerem!

afkfk

Visszatekintve, ha már elfogyott a szarozás, elhallgatnak a népek! Komoly felvetésre már szerzőnek sincs véleménye! Bezzeg, ha Torkos Matild nénit szólítottam volna meg!
Sebaj, mindenki csendben teszi dolgát, és ez tök jó!

afkfk

Visszatekintve, ha már elfogyott a szarozás, elhallgatnak a népek! Komoly felvetésre már szerzőnek sincs véleménye! Bezzeg, ha Torkos Matild nénit szólítottam volna meg!
Sebaj, mindenki csendben teszi dolgát, és ez tök jó!

afkfk

Visszatekintve, ha már elfogyott a szarozás, elhallgatnak a népek! Komoly felvetésre már szerzőnek sincs véleménye! Bezzeg, ha Torkos Matild nénit szólítottam volna meg!
Sebaj, mindenki csendben teszi dolgát, és ez tök jó!

afkfk

Visszatekintve, ha már elfogyott a szarozás, elhallgatnak a népek! Komoly felvetésre már szerzőnek sincs véleménye! Bezzeg, ha Torkos Matild nénit szólítottam volna meg!
Sebaj, mindenki csendben teszi dolgát, és ez tök jó!

HUHU

Hatvan százalékos kamatra adott kölcsönt egy Békés megyei cigány férfi és egy nő. A házkutatások során az egyik gyanúsítottnál engedély nélkül tartott több ezer lőszert, egy hangtompítós pisztolyt, valamint két puskát találtak a nyomozók; a vizsgálat jelenleg szakértők bevonásával folyik

hel

Becsületes iparosmunka, sallangmentes orbánozás, nyilván már nem lehet belőle fényesen élni, mint a posztkomcsi kurzus idején, de a reggeli berúgásokat láthatóan fedezi.

afkfk

Tuggyák maguk, kis kommentelők, hogy lehet ám cikizni Para Kovácsot is, meg egymást szarkázni is, de kiállni, hogy én imádom Orbánt, vagy Apró Piroskát, ki amúgy tényleg egészen jó, s nem lelib közgarázda, nahh ehhez kéne ám kommentes arc!

1 István régi okos kommentelő is mán fél? Mitől? Kitől? Harisnyát beiktatásakor fel nem vett médianénitől? Tudják maguk kedves médiaokikák, hogy szociológiailag a legaljasabb nyomás, amikor a hirdetések hangosabbak, mint maga az adás?
Néni betiltotta, nagyon helyesen! Persze mi, praktikus szupermarketing állatok mindannyian Goebbels bácsi gatyójából és Réni néni szoknyája alól bújtunk elő, mégha nem is valljuk be tudományosan.

Tessetek engem most támadni, kedves kispöcsű és impotens barátok! Mertha nem, hát gyorsan felveszem a vörös bélésű SD tábornoki egyenruhámat, s minden baromállatot megfenyegetek elvitelileg. Pizza nem lesz, de kínai kaja sem! Csak banán és langyosvíz!
Tessetek csak!

Szilikon Vali

Tényleg érdekes film készülhetne a pályafutásáról! Annyi abban a kanyar és fordulat, hazugság és alakoskodás, hogy egy egész sorozat kitelne belőle.

afkfk

Most őszintén, minek nekünk film Liszt Ferencről, kérdezte volna Debringer Sunász Jenő, a neves sosemvolt Conti utcai tudósító?

Kell-e magyar filmművészet helyett sok-sok gagyi magyar film? Természetesen bárki forgathat magyar „közönségsiker” filmet, ha van pénze rá, s megéri neki, de ne kérjen hozzá állami támogatást! Tragikus, ahogy a magyar belterjes, vén álfilmesek szétlopták az állami forrásokat az elmúlt évtizedekben!

Nem volna rossz egy igazi magyar filmalap, melyből az igazi fiatal tehetségek pályázhatnának. Elég lenne csak a francia szisztémát másolnunk!

Én azt se bánom, ha Andy Vajna fog bábáskodni a magyar filmre szánt állami eszközök körül, mert jó producer; érti a csíziót. Igaz, nem sok művészeti érték került ki kezei közül, de sikeres közönségfilmek tucatjai igen!

Nyilván nem fog film készülni Orbán Viktorról. Kádárról lehetett volna talán valami igazi nagy dokufilmet csinálni 20 éve a History csatorna számára, de ma már ez se érdekel senkit, sem itthon, sem a világban, ahogy Liszt Ferenc élete se érdekel senkit.

A Facebook alapítójáról készült egy elég sikertelen film. Lehet, hogy kevesen tudják, de a LiveJasmin.com eredetileg magyar fejlesztés, s igazán világsiker. Igaz, a fejlesztők és a tulajdonosok is háttérben maradtak, nem úgy, mint a Facebook kitalálója.

A LiveJasmin egy igazi világméretű szociológiai és marketing tanulmány, sokkal nagyobb, mint a Facebook, sőt sokkal praktikusabb is.

Ha a LiveJasminról készülne magyar film, biztos, hogy világsiker lenne, s abban is biztos vagyok, hogy a kóla-puska-sültkrumpli vonalat magasan verné nézettségben.
Nyilván nem kéne nagy állami támogatás a film létrehozására, sőt a KDNP kifejezetten ellene lenne, de ki tudja? 3D változata még az Avatart is überelhetné bevételben, természetesen csak és kizárólag a 18 éven felüli nézők körében.

Országimázsunknak is kifejezetten jót tenne. Országimázsolhatnánk olyan clipekkel, hogy csárdás zenére a Lánchíd középső ívén felragyogna a site címe, vagy ugyanez tüzijátékként a Gellérthegy tetején. Természetesen közben bemutathatnánk hagyományos kultikus értékeinket és kulináriáinkat, mint… nem sorolnám, úgyis tudjuk.

Én nem vagyok filmes, s pénzem sincs ilyesmire, de hátha valaki elköveti ezt a filmet; szabad a gazda! Szívesen mennék marketing-tanácsadónak a produkcióhoz, s honoráriumomat arra fordítanám, hogy egy 19 éves colombiai srác nálunk dietetikát és microbiológiát tanuljon valamelyik egyin.

Emlékszünk még a kubai import szövőnőkre? Egészségügyi hiányszakmáinkat ma leginkább colombiai fiatalok itteni ingyenes képzésével tudnánk orvosolni. Persze egy időre röghöz kéne őket kötnünk, de bizonyára szívesen vállalnák, hisz arrafelé a tanulmányi lehetőségek nem annyira jók, mint nálunk. Ki ne szeretné, ha kórházban lévén, sok-sok édes kis Pocahontas venné körül?

Aki jóban van a honi eü. kormányzattal, csak tessék-tessék írni nékik erről a megoldási lehetőségről! Egy ösztöndíjat azért az én kedveltemnek is tessenek juttatni!

Oksa, ez itt csak az ingyenreklám helye. Majd én is írok pár sort a minelnek, a köztelöknek, Szócskáéknak is, pár honi gazdagnak, ha kidolgoztam a részletes ösztöndíjterveimet. Addig is mindenkitől fogadok épkézláb javaslatokat erre a mailcímemre: afkfk@freemail.hu.

Mit mondana minderről Debringer Sunász Jenő? Előttetek a posztó, kezetekben az olló!

Kővári András, alias afkfk

fidler52

Alig várom, hogy láthassam, utoljára a "Lenin Lengyelországba" tetszett akkor 17 éves voltam, azóta most várhatóan újra megindul a korrekt szeretett Vezírünkröl szóló objektív új film, hajrá fiúg

ledzep

Imrénk részegen hányt egy irományt!

Kitűnő!

ratkooporonty

Igen, a mezőgazdaság az az egyetlen ami még itt van, pontosabban nincs itt, mert már van gazdája annak is, ezért van betiltva. Pontosabban nincs betiltva, de a presszófelirat szerint is van hitel, de csak száz év felett, szülői kisérettel. Be van tiltva a mezőgazdaság, a bányák maradéka bezárva, tehát nemcsak etióp az éhinség, de még a tél is fagyos. Most láttam valahol, hogy Hatvanban lesz egy nagy naperőmű. Valami terméketlenebb helyen is lehetne. Eljön a lehetősége a külföldi vásárlóknak, a kijelölt emberek, csak aláírják a biankó szerződést és lesz itt mezőgazdaság. Fog majd vigyorogni II. Viktor Őfelsége; íme, egy rakás munkanélküli mehet summásnak, és már meg van az eszük is, hogy álljanak az eresz alá ha esik.

nyilassmisi

ratkooporonty 32010. december 18., 14:56 .. konkrét értelmezésként, bizony nincs más út, mint a falugazdaság, vidékfejlesztés, mert sose a város, hanem ez táplálta az életet. A város természetéből adódóan élet és természetellenes. Viszont el kell vetni az iparosított, tömegáru-termelő nagyüzemi gazdálkodást, és kihasználva a magyar föld komparatív előnyeit. pl. kevésbé szennyezett, és igényesebb, magasabb hozzáadott értékű kultúrákat kell termeszteni az állattenyésztéssel összhangban. Mindez ráadásul szakértelem és munkaerőigényes!

nyilassmisi

ratkooporonty 32010. december 19., 14:03 ... túl általános, persze, de amikor jobb híján már csonkolni, rombolni kell, nem kell bedőlni a károgóknak (főleg, ha ők idézték elő a helyzetet, eladósodás, demográfiai csőd egymást gerjesztő ördögi köre), hogy az feltétlenül öncélú, és nem a radikális változás igéretét hordozza. Az ilyen vészmadarak mindig az legalsó csakra szintjén, a primer ösztönök, mint biztonságérzet és létfenntartás rétegében (Maslow) támadnak. Alantas eszközök ellen csak a magasabbrendű értékek, az emberben rejlő jó megszólításával , az igazi értékek felmutatásával lehet esély.
Régi szabály, a következő lépésre kell mindig koncentrálni, de a távoli cél folytonos emlékezetével.

nyilassmisi

jogorvos 32010. december 18., 08:49 .... csúsztatások és tévedések halmaza, vérbeli szobatudósként azt hiszed tudsz valamit is egy általad tételezett 1 millióról, lenézed az embert, hogy a szocialista-liberális emberképtől eltérően más is mozgathatja, mint szaros egzisztenciája. Hogy ne lenne képes felismerni nemzetromboló folyamatokat ... A mai napig kitartó kormány-támogatottság, a legkülönfélébb irányú, de a magyar lélek mélységes konzervativizmusát mutató mégis ez utóbbit igazolják.
A '30-évekbeli példának örülök, találó, viszont a cionista történelemhamisításon alapuló téves következtetéssel. Az ugyanis gazdasági csodát eredményezett, hogy kivették a gazdaságok a zsidók kezéből, épp ezért a veszélyes precedensért kellet Németországot legázolni. És ettől rettegve feketítik Hitlert, fújják a mai napig a náciveszély nótáját. Az érdeklődőknek ugyanis elegendő lenne betekinteni a nemzetközi politikai élet sajtójába pl. 1935-38 közötti időszakra, kiderülne, mennyire nem volt szalonképtelen az akkori, még cion-liberális ideológiamentes keresztény Európában. Mára szerencsére az egész világ látja a globalizmus mögött lopakodó cionizmus igazi arcát, csak az erősen zsidófertőzött magyar média próbálja ezt még palástolni.

ratkooporonty

Jó-jó, Nyilassmisi, de ez már olyan tág értelmezés, amivel nem lehet mit kezdeni. Igen, ez így igaz, úgy nevezik, HÁTTÉRHATALOM. De éppen ezt akarják, ezt sulykolják az emberek fejébe!, tök mindegy mit teszel, úgyis a hátérhatalom az úr. Ez persze nem teljesen van így, csak szeretné a háttérhatalom. Most élünk, most kell elviselhető szinten tartani az önkényt. Mivel a lakosság totálisan lebutult a zertéeles és egyéb (összes) tévé "példamutatásától", azt kell tenni, amit a XIX. sz. végén: mindent kijátszani, hogy túlélj...és ha elég sokan csalnak lopnak abból ami már úgysem magyar, előbb utóbb elfogy. .......A döglégy is addig van a mócsingon, amíg az, bűzlik....mert abba bízni felesleges, hogy újra lövik a TéliPalotát!.

nyilassmisi

Ciki 32010. december 18., 18:42 ... akit idézel közönségesen liberális, ami - bármennyire is jobboldalinak hívja magát - ellentétes a konzervativizmussal. A konzervatív ebben az összefüggésben pl. az örök magasabbrendűt leképező e világi rend, tehát a közösségnek alárendelt egyén, és nem az indivídum mindenek előtt, az egyén szabadságának közösségromboló mákonya.

nyilassmisi

az emelkedéshez szükséges önrendelkezést a közösség iránti alázattal, áldozatok (de nem a további neoliberális elszegényítés) vállalásával lehet elérni. Ehhez le kell bontani a cselekvési korlátokat, könyörtelenül átszabni a gazdasági- és médiahatalomba betonozott idegenszolga szoclib maffiát védő "jogállam"-ot, ha kell diktatórikus eszközökkel.
Ha vonyítanak, azt jelenti, jó helyre ütöttek. Minél jobban vonyítson a médiasamesz PKI!

nyilassmisi

demokrácia, jogállam és egyéb féltett önámítás, amióta világ a világ, egy szűk elit irányít, nyíltan vagy demokráciát hazudva. Az országot az eladósítás, privatizáció útján immáron többb, mint 4 évtizede a nemzetközi pénzközpontok (lásd. H. Ford "A nemzetközi zsidó) gyarmatosította. Az összes liberális duma a szabadságjogokról ennek a ködösítése, hogy a tudatlan csőcselék azt hihesse lehet akarata.

Kassbauer Wilhelmina

országépítő !
Mit veszel te meg? Hát egy büdös vasad sincs, de a pofád az jó nagy....

ratkooporonty

Öregfickó!, komolyan azt gondolod, számít a sajtószabadság "eltörlése"? Volt itt ilyen? Szólásszabadság azért van, de nem árt azzal is vigyázni ha konkrét a leírás!! Itt minden maradt a szociálizmusból ami rossz és mindent átvettek a kápitálizmusból ami rossz. ......nem lehet komolyan gondolni, hogy számít valamit, hogy ki nyeri a választást. Orbán annyival lesz szarabb, hogy mukkanni se mer, még a PintérElvtárs is sakkban tartja, mert kapott az olajos koncból, ahogyan mindegyik. A történelem címeres gazemberkén tartja majd számon ezeket. Orbán a legsunyibb az egész garnitúra között ami a gyarmattartók elvárásait illeti. .....kihittevolna még '90-ben....

kele cola

ó Te Orbán csicska országépítő Te szerencsétlen akkor miért vagy elmaradva a számlákkal meg hogy nincsen hiteled akkor te vagy az az albínó sumer sügér Kálvin téri hajléktalan biztos aki két hosszúlépésért kiabálta VIKTOR VIKTOr mi? A kukázott sörös dobozokból örülj ha a száraz kenyeret megtudod venni Te szerencsétlen Orbán csicska!

országépítő

kerge cola:soha nem vásárolok hitelre, tavasszal ha árverezik a házad, majd olcsón megveszem. ha nem vetted volna észre már kaptál üzenetet a kormánytól ezügyben:-nem kell mindenkinek saját lakás (lehet bérelni is pl.tőlem), nem kell mindenkinek autó.ENNYI

fityesz

Nem volna jó, ha csak egy fimművészeti alkotás készülne. Kell még a kőbányász papáról és a szölőmunkás anyuciról is egy-egy, hogy lássa a nép, hogy micsoda fáradtság munka nélkül vagyont szerezni. A viktor film alcime pedig a "Nagy kaméleon" lehetne, hiszen igen rég készült hazánkban hiteles állatfilm.

fityesz

Nem volna jó, ha csak egy fimművészeti alkotás készülne. Kell még a kőbányász papáról és a szölőmunkás anyuciról is egy-egy, hogy lássa a nép, hogy micsoda fáradtság munka nélkül vagyont szerezni. A viktor film alcime pedig a "Nagy kaméleon" lehetne, hiszen igen rég készült hazánkban hiteles állatfilm.

kele cola

Milyen igazság te szerencsétlen ? Az hogy Te álmagyar seggbúvár kisemmizett, megszívatott vezéred, már csúszol a törlesztőrészleteddel de Te még mindig ennek a selejtnek a seggét nyalod. Tavasszal elárverezik a házad Te meg beveszed a hülyegyerek meséjét. Menj át a szomszédba aztán kérj egy kis okoságot, mert téged mindig átvágnak Te szerencsétlen magyarkodó orbán csicska!

országépítő

kerge cola: nem tetszik az igazság, böszmétek mondta: el lehet menni, ez picit módosítva rátok:
el lehet takarodni

kele cola

országépítő vagy mi a fasz? "országomat egy lóért mi?" Annyi közöd van az építéshez mind vakondoknak a modern baletthez! Te csak szavakban höbörögve vagy bármi is, 2 év mulva meg újra a komcsik seggét nyalod, mert te mindig időben váltasz s furakodsz a sor elejére! Szerintem te voltál Horn Gyula utolsó pufajkása is. Döbrentei Kornél szavaival élve a takonygerincű magyar.

országépítő

jogorvos te sötétség nézd meg az OVB lapját 1994:maszopos gecik 54,15 ez annyira kéthamad mint amennyi brummogás található a macisajtban, csak a szadeszzel együtt volt meg, 2010: ne csúsztass mert a csürhédnek a szokása csont nélkül FIDESZ-KNDP 67,88% + kompenzációs lista =68,13% a csürhédnek ilyen eredménye soha nem volt és soha nem is lesz.Ha tanár vagy egyes, leülhetsz. megj: tőletek még egy Franco féle diktatúra is sokkal jobb

jogorvos

Kedves "Országépítő" és társai!

Pusztán ismereteitek bővítése érdekében:
- 1994-ben MSzP 54.15%, SzDSz-el együtt 71,67%, 3.156 ezer (!) szavazattal,
- 2010. FIDESz-KDNP együtt (külön nem tudni, mennyi) 52,73%, 2.706 ezer szavazattal.
Sok nehéz felfogású tanítványom volt, hozzád is van türelmem, hátha fel tudsz fogni valamit és akkor elgondolkodhatsz rajta. Ne sírj vissza egy Rákosi féle korszakot, nem volt az jó senkinek, mégha antikommunistának vallaná magát a diktátor, akkor sem.

Ciki

Ez a mai Magyar jobboldal "ratus"!
Legalábbis ők annak mondják magukat!
Pedig, mint már annyiszor leírtam, a kisputyinnak, meg a bandájának, semmi köze a jobboldalhoz!

Íme egy meghatározása a jobboldalnak!
"A konzervatívok úgy tartják, hogy az emberi választás szabadsága abszolút érték, hogy a magántulajdon (a döntési szabadság jelképe) természetes jog."
Michael Oakeshott: jobboldalinak lenni.

ratus

Én azt hiszem, Orbán Viktor és társai csak egy minta arról, hogy milyen népek is laknak ebben az országban. A baj az, hogy az egész egy együttműködésképtelen, gyűlölködő társaság, de már évszázadok óta. És ezért nem jutott sehová.

Nem. Nem a ronda külföld és az "idegenek" tették tönkre, ez teljesen önerőből ment.

Közben a csehek, lengyelek, szlovákok megértették, hogy miről van itt szó. Modernizálódtak, beilleszkedtek, elfogadták őket mások is, fejlődnek. Ugyanis nem elég hőbörögni, hanem tenni kell. De persze az fárasztó és kitartás kell hozzá.

Nálunk meg az ország egyik fele folyton el akarja pusztítani a másikat. Amit reggelre alkottunk, azt lerombolják estére. Nem véletlen, hogy verbálisan is hányszor fordul elő erőszak minden hozzászólásnál. Egy mocskolódás az egész. Kíváncsi vagyok, milyen lelkű emberek írják ezeket. Hogy tudnak a gyerekük, házastársuk, szerelmük szemébe nézni, amikor ilyen gyilkos indulatok forognak bennük. Ha mindenki meg akar ölni, elzavarni mindenki mást, aki nem ő, akkor ki marad itt, mi lesz itt? Majd ülnek véres szájjal egy romhalmon?

Ez iszonyatos! Elkeserítő.

öregficko

Egy diktatúra alatt a Sajtószabadság törlése az első helyen szerepel !!!
A diktatúra egy olyan szűk embercsoport mint O.VIKTOR és HAVERJAI-nak uralma,
amely a feladataihoz és/vagy a társadalomba játszott szerepéhez képest
jelentős, döntő és szükségtelen túlhatalommal rendelkezik.
Ennek egyik példája az a pártállam,
amit O.VIKTOR és HAVERJAI a demokratikus elvek eltemetésével építenek!
Ha ezt a 2,5 millió választó polgár tényleg így akarta …..........
akkor a többi 7,5 millió polgárnak ezt viselni kell.......????!!!!

országépítő

jogorvos:tudásod hiányos 1996-ban pufajkás gyilkos hornunknak megnyerte a választásokat, 50%+X % al, DE NEM VOLT 2/3-a,miután koalícióra lépett a szadesszel lett meg a2/3. koalíciós kormányzást folytatott, nem azonos a mostanival, mert most helyből a FIDESZ-KNDP pártszövetség nyerte 2/3-al a választásokat, jelenleg nem koalíciós kormányzás van kishazánkban, mond ha kávét iszol akkor az már világít belőled jogorvos

1istvan

döbbenet ahogy beveszik egyesek ezt a mocskot amit para ideböfögött. bármi is az. épeszű ember nem olvassa, a bevezető szöveg tökéletesen rávilágít a lelkivilágára és mindenkiére aki ezt ragozza.
nem tudom igaza van e nyilasmisinek, mármint az összehordott sefüle irományról, de kifejezetten bájos ahogy kele cola ragozza és egy komplett filozófiai tanulmányt kerít hozzá.
vagy ahogy jogorvos ragozza a semmit. pedig a 2/3 az bizony 2/3, bármennyi ember ment is el szavazni. a szabály ugyanis nem az, hogy az elmenteket felosztom a többi otthon maradottat meg hozzáadom ahhoz aki nekem tetszik.

emberek ér ennyit?

ratkooporonty

Igen az ország segge igen kitágult mostanra, és milyen sikamlós már a sok szeressd magad akcióktól, talán beleférne már egy-egy méretes lófasz (is).
Igen, helyére került Magyarország. Német seggdugacs lett ismét. Ez a természet rendje. Kár a Kárdárra fogni.
Ossszunk fődet a szegényeknek, annak az 5 mllkó koldúsnak, úgyse tudják eladni a búzát...Jaaaa, akkor mi lesz a germánzsidóval, alig várják, hogy (vissza)vehessék jussukat a magyar földet...Talán ezért van betiltva a mezőgazdaság, ezért gereblyézi a sok munkanélküli a patakpartot, ....lejár a földvásárlási moratórium, mehetnek a gereblyések summásnak, már azt is megtanították nekik, hogy ha esik, álljanak az eresz alá.
IGAZ-E KEDVES MAGYAR(?) ÉRTELMISÉG? lássam a nyelvetek! mennyire szaros, hogy autótokból nyílik a cseresznyefakaputok. .... JÁR EZ NEKTEK.... ....én....

ratus

Úgy látom, a szavazófülkés forradalom árja a csatornákat is jól kimosta. Most felszínre tört, ami eddig - helyesen - rejtve maradt és csak ott büdösödött.

Kedves fidesz fanok! Menjetek a saját oldalaitokra trollozni!

jogorvos

Kedves "Országépítő"!

Nem mindenki "ballib" (komcsi, stb.), aki nem elfogult a Fidesz mellett, vagy aki olyan tényekre hívja fel a figyelmedet, ami neked és a hozzád hasonlóknak nem tetszik. Tárgyi tudásod még bővítésre szorul, 1994-ben az MSzP egymaga 2/3-ot ért el. A stílusod és a modorod alaján ítélve remélhetőleg, nem olyan ország épül, amilyet te vizionálsz. Ezt fideszes barátaim nevében is mondom.

nyilassmisi

Csillag 32010. december 18., 00:49 ... szánalmas, akinek ez jelenti a GONDOLAT-ot, persze nehéz azoknak, akik ezzel kénytelenek beérni

ritahu

félixstumm, abból amit leírtál, egyedül az felel meg a tényeknek, hogy te a mandínerről jársz ide "unatkozni". De miért is? Ellensége vagy tenmagadnak? Miért nem odajársz, ahol csupa izgalom az élet számodra?

ritahu

Földes Hilda, ne aggódj, kívánáságod hamarabb fog teljesülni, mint szeretnéd. Jön, jön a cenzúra tv., és akkor már ilyen közerkölcsöt sértő förmedvényt úgyse lehet írni, legfeljebb az asztalfióknak:((

ritahu

Mostanában nekem is gyakran eszembe jut a "mit látsz Laca"...)), de én nem tudtam ilyen monumentális, gyönyörű képben folytatni, mint te: hatalmas szocialista segg! lol
"Boldognak lenni nem valódi érzés". Ezt viszont nem ismerem. Tudja vki, honnan van ez?

felixstumm

Fájdalmadat mélyen átérzem kedves Imre, a baj csak ott van, hogy problémáid már nem az ország problémái, nem is a nagyvilágé és már erőd sincs, hogy akként fogadtasd el őket, következésképpen magánügyedet osztottad meg a nagyközönséggel, mérsékelt érdeklődést keltve, nem feledveazt sem, hogy a csendes többség a mandinerről jár ide szórakozni. Ez már nem véleményformálás, ez már csak csendes unalom.

kele cola

Parának abban igaza van segg nélkül mit ér az élet, de azért nem mindegy mire használjuk.
Alighanem Ő itt most csak 1 féle változatát ismertette s az a baj mintha nem is ismerne más lehetőséget.
Az a nyalunk vagy éhen halunk abból a hibás valójában a diktatórikus rendszerek által az emberekbe plántált felfogásból eredeztethető amit sajnálatosan a jelenlegi magyar értelmiségi elit (milyen fellengzős kifejezés) képvisel. igenis van más lehetőség 1, pl a seggbe bele rúgunk egy jó nagyot. 2, saját seggünkkel meg rászrunk a hatalom fejére. nem törődünk vele.
Persze bajban van az átlag kisember mert amikor látja , hogy a valamikori általa is csodált rendszerváltok hogy tolakodnak segghez való nyelves hozzáféréshez az ember elszomorodik de még mindig jobb megvetni őket mint velük azért a szrcafatért harcba szállni. Előttünk ment le kutyába Tölgyessy, Kéri, Török Gábor (ép a mai istenimádó bloggja is mutatja), média szereplők hada (persze ők mindig is a trágyalé felszínén való maradásuk érdekében képesek voltak rá): Fásy, Pálffy, Trvko, Azurák, Obersowszky Fábry ..... persze mennyivel könnyebb lenne le írni azt aki nem. A kis ember a valódi polgár már mindentől undorodik.

országépítő

jogorvosnak:2006-ban 42 e szavazattal nyert a ballib (keseregtünk is rajta) az idióta böszme fletó akkor azt mondta elég 1 szavazat a többséghez (nem így mondta de ez a lényeg) a ballibnek üzenem 1,8 millió + szavazat rájuk 940 v 970 e. szavaztak. nektek nem a győzelmünk fáj, hanem az a tudat hogy rátok a büdös életben soha, sem a múltban sem a jövőben nem fognak szavazni ennyien, ÖNNÁLLÓAN soha nem volt 2/3 otok, de nem is lesz.
A 2/3 az 2/3 szabályosan törvényesen ( nem kékcédulás rezsim orosz gyarmat).Döglődő gerinctelenségetekben nyalogassátok csak sebeiteket.

bold

Az élet cukor, csak nyalni kell tudni, örök igazság.
Ki nyer ma? Jó a kérdés......

jogorvos

A szerzőnek, ha ezt olvassa!

A "2/3" nem egészen egyharmad: 8,1 millió szavazóból kb. 2,7 millió szavazott magát "jobboldalinak" mondó jelöltre, pártra. Ez a választójogunk sajátossága miatt az Ogy-ben 2/3-hoz juttahatta őket. A rájuk szavazókból legalább 1 milla azt hitte, hogy ők majd eltörlik a banki kölcsönöket (nem csak lakásra, hanem autó(k)ra, lcd tv-re, fényképezőre, telefonra és minden fölösleges szarságra észnélküél vették fel a hitelt, aztán nagyot néztek egyszercsak, hogy azokat vissza is kell fizetni! Következmény: rossz közhangulat. Módszer: el kell hitetni, vagy legalábbis hagyni elhinni, hogy "mi majd megoldjuk"! És tessék, itt a választási redemény! Persze, ma már erősen fogy a bizalom és a hit, ami rohamosan terjed. Ez viszont, sajnos egyre élesedő szembenálláshoz vezet, ami a kommentekből is látszik. Hasonló folyamat már valahol Európában a 30-as évek elején lejátszódott egy nagy, nyugati országban: gazdasági válság, munkanélküliség, "idegen" nagytőke okolása, munkahelyteremtés, közmunka, ellenzék bűnozőként való beállítása (remélem, nálunk nem gyújtják fök a Reichstagot) nemzeti összefogás, önmegsegítő nemzeti gazdasági program, megfelelő vezér, stb.stb...

országépítő

sorstalan01! OV klasszisokkal nagyobb politikus és vezető, mint az összes ballib csürhe együttvéve nem beszélve arról a szar szemét gerinctelen hazaáruló véreskezű hóhér Kádárról aki teljesen tönkre tette a magyar népet 1956-ban és akkor a ruszkik seggét nyalva hívta vissza őket, mivel Kun Miklós történész a szovjet levéltári adatok alapján nem akartak itt maradni és szabadon élhettünk volna utána, ha ez megvalósult volna akkor ma legalább Osztrák életszínvonalunk lenne, ne felejtsük el 1938-ban Mo-on magasabb volt az életszínvonal mint Auszriában.Kár hogy Kádár 1989-ben megdöglött mert ha élt volna utána és lett volna halálbűntetés a megtorlásokért fel kellett volna akasztani.45 éves vagyok össze tudom a múltat hasonlítani a jelennel.

szabadhajdu

Jancsó Miklós, Makk Károly, Tarr Béla, Mészáros Márta, Gothár Péter, Jeles András, Grunwalsky Ferenc, Maár Gyula, Mészáros Márta meg a P. Koltai szép egy csapat.
Itt meg újra ír eze a szerencsétlen.
Pedig együtt vannak a levesben.

Csillag

A NYILASS-ok, tóthmarik, szerencsétlen magyarkodók, akik soha nem fogják megérteni a PKI gondolkodókat. OV imádatukbn nem látják, milyen bajban van szegény hazánk. A gyalázkodásuk csak őket minősíti. Igaz a mondás, "akinek humora van mindene van, akinek nincs , mindenre képes" Ők ilyenek!

oregtitan

nyilassmisi 2010. december 17., 20:22

Hol tartanának? Ugyanott, mint az elmúlt 20 évben.

"Ne legyél nyugodt, ma már nem a pincében stencilezünk, hanem blogokat írunk, e-mailben és közösségi oldalakon üzenünk, cenzúrázhatatlan csatornákon kommunikálunk. Tudunk egymásról, látjuk és elérjük egymást - és igen, sokkal jobbak is vagyunk, mint azok a szerencsétlen, féltehetségű mamelukok, akik a ti szolgasajtótokat írják." --- olvasható ugyanitt egy másik nagytudásútól.

"Ezek" (sic!) még mindig azt képzelik, hogy ők a megmondók, sőt, véleményformálók.

A "mainstream".

Pedig csak egy kis habzás az esőverte pocsolya tetején.

A folyók -- kedves libbant urak -- ma más mederben folynak.

Békalencse önökkel!

makkaTM

Bankár, sajna, ezen nem illik, hanem kell röhögni, értelmiségi alapmagatartás: az önmagát túl komolyan gondoló hatalom ellen csak ez véd meg. Az önbecsülés meg mindenkinek önnön dolga, benne van a nevében.

bankár

Most leszünk csak igazán bajban . Már P.Koltay Gábor sem fog tudni többet lopni. ( Bevállalt 35 filmet, de csak négyet csinált meg . A 35 filmért járó 4,2 milliárd forintot azonban elvitte. )

nyilassmisi

a cikk iskolapéldája, hogyan lehet összehordani több bekezdés sefüle-sefarka baromságot, egyetlen poénként az orbánozást alkalmazva.
A kádári összekacsintás beléjük ivódott, otthonos hangulatában az áporodott eltés liberális szubkultúrából sarjadzott köldöknéző, önmagától elájult "mérvadó" kiválasztott értelmiségünk tapsrendje szerint ezen persze nyihogva illik röhögni. Önbecsülés kérdése.

nyilassmisi

kevéssé sem tisztelt sorstalanok !
Hogy miért olvassuk, hát azért, hogy tudjuk hol tartanak a manipulálás mesterei és mivel hülyítik agymosott liberális országlakosságot (honfitársaink ugyanis máshol tájékozódnak). Naszályinak üzenem, ha megtudja egyszer, mi az, magyarnak lenni, sosem fogja szégyellni magát, de többet nem is fogja élvezni PKI-féle szellemi környezetszennyezést. De ez jelentős tudati, de még inkább lelki fejlődést, erőfeszítést követel!

Naszályi Gábor

Sok hozzászólót nem értek meg. Minek olvas el egy ilyen cikket? Vagy ha elolvasta, miért nem gondolkozik kicsit. Hátha megértené. Én biztos nem olvasnám Mondjuk Bayer Zsolt írását vagy Szerető Szabolcsét. Ha mégis, nem szerezném meg azt az örömöt nekik, hogy ezt még nyilvánosan el is áruljam úgy, hogy leírom a véleményemet. (Sajnos a sor sokkal hosszabb ennél a két általam említettnél és a cél az, hogy még hosszabb legyen és csupán ez az egyetlen sor létezzen.) Egy biztos: 43 évig nem szégyelltem, hogy magyar vagyok. Tavasz óta ez már nem így van. Én örülök, hogy még vannak Para-Kovács Imrék. És bízom benne, hogy maradnak is. Köszönöm, Imre! Aki meg nem ért egyet velem, megtarthatja a véleményét, tudom sajnálni. Csók.

Mr.orBeen

Önkioldós filmfelvevőt, hogy magáról készítse?
IIIIIgen! Olyan Kalacsnyikov márkájút!
Az ocsmány szavak nekem az elkeseredett lemondást mutatják, a tehetelen beletörődést, és esetleg ezen keresztül a felrázás próbálkozását egy megfásult nép felé....
Ugyan úgy mint Gyurcsány öszödi beszédében.

Az meg röhögésre gerjeszt, hogy fundamentalista ovibálványozók mindenkit kummunistának néznek aki nemoda nyal, ahova ők. Én liberális vagyok: ők nyalják csak továbbra is fényesre, engem nem zavar.... Csak szánom őket, és kinevetem.
Igen! A viktatúrában csak a szarkasztikus, irónikus fellépés ami megmaradt. Röhelyessé és szánalmassá kell tenni! Az ami ellen nem tud védekezni, csak kiderül, hogy milyen pojáca....

PGuszti

Szánalmasan szar az egész iromány.

Földes Hilda

Könyörgök, nem lehetne egyszer, csak egyszer az éltben olyan publicisztikát írni, amiben nem szerepel EGYETLEN ocsmány szó sem? Amúgy egyetértek, kedves Imre!

is

@toth maria: van annak valami diszkret baja, hogy Onnek ezt sikerult ebbol a posztbol kiolvasnia. ugye jol ertem, hogy ha valakinek Orban nemtetszik, az onnel zsigerbol, elemi osztonbol azt jelenti, hogy akkor az a szocikat sztarolja? mert hogy ertelembol nem jon ki sehogy, az eleg biztos.

tóth mária

Van annak valami diszkrét bája, hogy a bukott szocikat sztárolják még mindig egyesek! Remélem tetszett az állami pénzek ellopása, a sok hazugság, a lenyúlt pénzek... stb. igen nagyon is! ez a helyes irány!? hányinger az egész mpszmp!!!!!!!!!!!

sorstalan01

A nép Kádár ülepét szívesebben nyalná, mint Orbánét. A két vezető között hatalmas különbség van és nem Orbán javára. A helyzet megoldására valóban kiútnak látszik az egyéni és a nemzethalál is!

6. Lenin

Nem tudom miért panaszkodik a cikkíró, szocialista, sőt liberális seggek nyalásában ő már meglehetősen gyakorlott médiaszakembernek számít.

Kassbauer Wilhelmina

Vegyenek neki(a költségvetésből) egy önkioldós filmfelvevőt és majd megoldja maga.....:)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X