Minden kényszer nélkül
A hatalom május óta módszeresen veszi semmibe mindazokat az alapértékeket, amikről egy alaptörvény elvileg szól: az egyén szabadságát, tulajdonhoz fűződő jogait, az alkotmányos intézmények függetlenségét, a hatalmi ágak egyensúlyát és kölcsönös kontrollszerepét. Egyelőre úgy tűnik, az alkotmány lesz a kormány új NENYI-je, és ha így csinálják, nagyjából annyit is fog érni. Legutóbb ugye ott tartottunk, hogy értelme „csak modernebb, szabadabb, a joguralmat hatékonyabban garantáló, a fékek és ellensúlyok rendszerét precízen kikalkuláló alkotmánynak van”, ill. lenne, merthogy semmi ilyesmiről nem hallunk. Hallunk viszont sok más érdekeset erről a minden kényszer nélküli folyamatról.
„Politics is the art of looking for trouble, finding it everywhere, diagnosing it incorrectly and applying the wrong remedies.”(Groucho Marx)
Nincs alkotmányozási kényszer. Mégis új alaptörvény készül, ami körül egyre nagyobb a káosz, miközben egyre fenyegetőbben közeledik, mit közeledik, hamarosan a nyakunkon van a jövő március 15-e, amikor a Legfőbb Polgár akarata szerint már az egészet ugye prezentálni kéne, és mindez minden külső és belső kényszer nélkül történik, egyszerűen azért, mert megvan hozzá a kétharmad, és akkor már miért ne. Aki pedig nem lesz hajlandó megszeretni a „szerethető alkotmányt”, az könnyen azon kívül találja magát.
Legutóbb ugye ott tartottunk, hogy értelme „csak modernebb, szabadabb, a joguralmat hatékonyabban garantáló, a fékek és ellensúlyok rendszerét precízen kikalkuláló alkotmánynak van”, ill. lenne, merthogy semmi ilyesmiről nem hallunk. Hallunk viszont sok más érdekeset erről a minden kényszer nélküli folyamatról: turbófokozatba kapcsolt az össznépi alkotmányozhatnék, mindenki előáll valamivel, amit min-den-kép-pen bele kell venni a cuccosba, sőt, Önök kérték alapon alkotmányozási blogok is indultak, Szájeréknél kommentelni lehet központozásilag kétséges posztokat, Pettkó Andrásnál kész tervezeteket lehet leadni.
Lássuk, mi van eddig. A köztársasági elnök ugye alkotmányba foglalná Istent és a tömegsportot, az Állami Számvevőszék szakmapolitikai alapon a Szent Koronát és a kereszténységet, ezoterikus szélsőpolgárok egy sora a Szent Korona-tant, Boross Péter a kétkamarás parlamentet, a KDNP a Himnusz kezdősorát és a vasárnap munkaszüneti jellegét, a Mazsihisz a tízparancsolatot, a Levegő Munkacsoport az ökoszociális piacgazdaságot, az MSZP a fenntartható fejlődést, Lady Gaga a hülye ruhák viselésének alapvető jogát. Úgy tűnik, az országnak leginkább egy wiki-alkotmány kéne, amibe online bárki beleszerkeszthet, hogy a kedvenc verzióját a NENYI helyére kiakaszthassa.
A Fidesz váltig tagadja, hogy már készülne az alkotmány szövege, amit egyrészt nehéz elhinni, ha tartani akarják a márciust, másrészt ha igaz, az még rosszabb hír, mert akkor last minute bármely lobbista benyomhatja a nünükéjét az alaptörvénybe, hiszen az is jobb, mint a semmi. Márpedig ha hírek szerint rövidebb is lesz a szöveg, azért nyilván nem söralátétnyi alkotmány készül, benne kell, hogy legyen… ööö… mi is? Miért is olyan fontos újat írni, milyen alapjog hiányzik, milyen jog is az, amit a mostani nem garantál?
*
A parlamenti vitában Varga István képviselő (Fidesz) halálkomolyan azzal indokolta az új alaptörvény szükségességét, hogy ugyanazon a napon, amikor Orbán Viktor letette kormányfői esküjét, 1205-ben királlyá koronázták II. Andrást, aki ugye anno az Aranybullát – minden nemesi vagy más lobbista kényszer nélkül – kiadta. Gondoljunk erről bármit, eddig ez a legkomolyabb érv az új alkotmány mellett, nagyon más meggyőző érvet eddig nem hallottunk. Pálinkás József (MTA) szerint az új alkotmány létrehozása „különösen sajátos folyamat”, s vita van arról, hogy „a preambulum milyen módon része az alkotmánynak”. Lenne egy tippem, csak hogy időt nyerjünk: a preambulum az a rész, ami az ambulum előtt van.
A Common Sense Society minapi rendezvényén az alapvető alkotmányos reform hívei három dologgal érveltek: egyrészt ezzel a politikai és szimbolikus aktussal kell végre lezárni a rendszerváltást, szövegbe foglalva felhasználni annak tapasztalatait; másrészt húsz éve, az akkori alkotmány-átírás óta változott a helyzet, benne vagyunk az EU-ban és a NATO-ban, így ideje újra megfogalmaznunk pl. a nemzeti szuverenitás kérdését; végül itt vannak a szakmai okok, felnőtt egy új jogász-generáció, amely új nyelvezettel bevihetné új tudását. Magyarul, ha már itt vannak, használjuk őket, ez mondjuk elég utilitarista érv.
A folyamat legitimációját természetesen a Fidesz ismert mértékű választási győzelmével indokolták, hangsúlyozva, hogy a párt éppen közigazgatási, igazságszolgáltatási és választójogi reformot hajt végre, amihez nagyon is szükséges az új, „szerethető” alkotmányos alap. A rendezvényen ellene érvelők viszont megelégednének egy évszám-módosított, valamelyest reformált régi alaptörvénnyel, leginkább azért, mert a mostani elég jól működik, akárcsak a szintén 1949-es német Grundgesetz; a rendszerváltást ily szimbolikus módon befejezni már kicsit késő, a nagy államreform még nem látszik, elég tehát új preambulumot írni, az legitimációnak még kevés, hogy azért alkotmányozunk, mert megvan a kétharmad.
Az igazán meglepő a rendezvényen az volt, hogy sem a radikális alkotmányreform mellett érvelők, sem a mérsékelt újraíráspártiak nem beszéltek alkotmányos alapelvekről, mint a szükséges legitimáció filozófiai alapjáról, mondjuk az egyén jogairól, a magántulajdon szentségéről, a jogbiztonságról, meg egyáltalán: a rule of law mikéntjéről Fidesz-kormányzás idején; arról, hogy az új alaptörvény hogyan fogja megvédeni az egyént az államtól, milyen garanciái lesznek a hatalmi ágak egyensúlyának, ilyenek. Überpragmatikus, technikai nézőpontból közelítettek, mi hibázhat, mi nem, miért jó/nem jó most alkotmányozni. Holott.
Ami a fent idézett bohóckodásokon túl komolynak szánt fideszes adalékok az új alkotmányhoz, azok inkább elvesznek, mint hozzátesznek az eddigi szabadságjogokhoz. Boross behozná a második kamarát, Pozsgay leépítené valamelyest szegény túlterhelt alkotmánybíróságot, Schöpflin kivenné az eddig főként stabilitást (2006 őszén némi zavart is okozó) konstruktív bizalmatlanság intézményét, nem is olyan régi fogadkozásuk ellenére megadnák a szavazati jogot határon túli véreinknek. Lázár János visszahozná az egyszer már sikeresen kipaterált „munkához való jogot” is (jön, jön, jön a többi szociális „alapjog”, mint a lakhatás), enyhén szólva figyelmen kívül hagyva, hogy a munkához való „jog” kőkemény kötelezettséget teremt a másik oldalon, érintve emberek tulajdonhoz való jogát, hiszen azt a munkahelyet valakinek fizetnie kell.
A legizgalmasabb újítást azonban Gulyás Gergely vezette elő: szerinte „el kellene gondolkodni” azon, hogy belevegyék: „a tulajdon kötelezettség is”, a „közjót” kell szolgálnia, van közösségi funkciója is; ezt nyilván Robert Mugabe kommentelte az alkotmányblogra. Hogy aztán ez a „kötelezettség” pontosan mit, milyen arányú intézményesített lopást jelent, azt a Nemzeti Együttműködés Kormányának Társadalmi Felelősség Albizottsága majd jól megmondja a tulajdonosnak.
*
Ha megnézzük az új kormány eddigi tanulságos működését, és azt, hogy október végére mit hagytak meg a korábbi Magyar Köztársaságból, hangyafasznyit érthetőbbé válik, mi lehet a baj a mostani alkotmánnyal. Van benne például egy olyan, rögtön az elején (1.§), hogy „Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni”, itt nyilván az utóbbit lenne érdemes csekkolni, a hatalom kizárólagos birtoklását; az ellenállás joga egyébként már az Aranybullában is fontos zárórendelkezés.
Meg olyan is van a hatályos alkotmányban (13. §), hogy „A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.” Még egyszer, ha Ön ezt átugrotta volna: csak kivételesen, törvényesen, és csak teljes kártalanítás mellett lehet ilyet csinálni.
Ehhez képest vegyük elő a Mal Zrt. állami kontroll alá vételének módját, és az eddigi kormányzás fénypontját, a közel 3 ezer milliárdos magánnyugdíjpénztárak deklarált lenyúlását, és tegyük fel a kérdést, hogy hiteles-e Biszku Béla nyilvános meghurcolása, ha egyszer csontra az ő gazdaságpolitikája valósul meg? És ha már Mal Zrt.: mit kezdjünk azzal (56.§), hogy „A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg”? Nem kéne ezt átírni arra, hogy „A Magyar Köztársaságban bűnösnek az tekinthető, akit a miniszterelnök annak tekint”?
A magánpénztárakban a polgárok névre szóló számláin jól-rosszul gyarapodó tízmilliárdok lenyúlása egyébként alkotmánybírósági szempontból is kínos lehet, hiszen ha az Ab tükörbe akar nézni (ez nem tudom, cél-e még), akkor emlékeznie illene azon határozataira, amelyek szerint az állam nem nyúlhat bele csak úgy a társadalombiztosítási jogviszonyba. Ne az emberek fizessék meg a válság költségeit? Muhaha! Hát a háromillió pénztártag micsoda? És a telekom- meg energiaszektor fogyasztói kicsodák? Bingo. És a következő mondat hol található meg, ha nem az alkotmányban (8.§.): „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.” Igen, jól látta, el-ső-ren-dű.
Nincs alkotmányos kényszer, csak a kormány, az alkotmányoz kényszeresen. Kár, hogy alapvetően halvány elképzelése nincs a teendőkről, csak válogatott bizottságai, munkacsoportjai, amelyekről nem lehet tudni, mire jók.
A hatalom május óta módszeresen veszi semmibe mindazokat az alapértékeket, amikről egy alaptörvény elvileg szól: az egyén szabadságát, tulajdonhoz fűződő jogait, az alkotmányos intézmények függetlenségét, a hatalmi ágak egyensúlyát és kölcsönös kontrollszerepét. Egyelőre úgy tűnik, az alkotmány lesz a kormány új NENYI-je, és ha így csinálják, nagyjából annyit is fog érni. Fülkeforradalmárok fülkealkotmánya.
Hozzászólások (28) , melyek közül a legfrissebbek:
I received my first <a href="http://bestfinance-blog.com/topics/personal-loans">personal loans</a> when I was 25 and that helped me very much. However, I require the auto loan again.
Maga a szent korona elnevezés is félrevezető.
Máig nem bizonyított, hogy a korona később összeállított két része közül melyik, mikor keletkezett, s mikor ötvözték össze őket.
Annyi bizonyos, hogy ez a korona soha nem volt I. István fején. Amivel megkoronázták, az egy abroncskorona volt, és nem a pápa, hanem III. Ottó német császár küldte Istvánnak. Ez volt a latin korona, ami ami a korabeli koronázási paláston lévő ábrázolaton is látható.
A másik részt, a görög koronát, a X. sz. közepén Konstantinápolyban járt magyar vezetők hozták magukkal, VII. Konstantin bizánci császár ajándékaként, nem István (Vajk), hanem Géza fejedelem számára. Egyéb forrásokból is úgy tűnik, hogy Magyarországon a keresztény vallás gyökerei nem Rómába, hanem Bizáncba nyúlnak vissza. (Források: Bertényi Iván: A magyar korona története; H. Tóth Imre: Konstantin-Cirill és Metód élete és működése)
oregtitan bullet32010. október 22., 01:03
"Meder alatt nem áradnak a folyók."
Ajaj, dehogynem!
Még hegyek alatt is. És kitörnek...
Akik nagy előszeretettel emlegetik párhuzamként az Aranybullát, nem valószínű, hogy tudják, mi az.
Az Aranybullát a szerviensek (köznemesek) kényszerítették ki II. Andrástól. Ez az okmány gyakorlatilag rögzítette a jogilag egységes nemesség kialakulását, később, évszázadokon át, a sarkalatos nemesi jogok legfontosabb dokumentumaként szolgált hivatkozási alappal.
Mi köze ehhez a mai Magyar Köztársaságnak?
Talán csak nem az, hogy a jelen alkotmányozók a jelen kor nemeseinek (a felső tízezernek és politikusaiknak) sarkalatos jogairól akarnak alaptörvényt kreálni?
Mert ha igen, akkor jogos a hivatkozás az Aranybullára.
Csak hát nem kérünk belőle.
Baloldali bullet32010. október 25., 13:45
Nyilván te már látod előre, ahogyan Orbán Győző felkeresi a nemzeti vagyonkezelőt és leadja az államnak az 1991-1992-ben elprivatizált bányáit, Simicska a MAHIR-t, a Kövér-klán a nyomdáit, stb-stb-stb.
Nem ártana gondolkodni is, nem csak nyomatni az "ezek loptak" dumát, mert ezen az alapon bizony "amazok" is loptak - vagy senki sem lopott, csak élt a törvényes lehetőségekkel és tovább működtetett lepusztult állami vagyonokat, munkahelyeket tartott meg, profitot termelt, amiből adózott...
vérbeli kapitalisták (mármint az MSZP) és foggal-körömmel küzdenek az államosítások ellen, mert attól félnek, hogy az általuk elprivatizált társadalmi tulajdont visszaszerzi tőlük az állam.
Ezek szerint azok, akik fidesz-közeli oligarchák, nem vérbeli kapitalisták, tehát önként s dalolva adják vissza az államnak az általuk elprivatizált társadalmi vagyont: Demján, Csányi, Széles és a többiek...
Kedves Barátaim!
Az MSZP azért ordibál a nyugdíjpénztárak államosítása ellen, mert félnek, hogy ezt a péncsapot is elzárják előlük. Ők vérbeli kapitalisták és foggal-körömmel küzdenek az államosítások ellen, mert attól félnek, hogy az általuk elprivatizált társadalmi tulajdont visszaszerzi tőlük az állam.
Különben a magán nyugdíjpénztárakból már régebben sokan vissza akartak az állami pénztárba. Most itt az alkalom megtehetik én örülök neki, hogy van visszaút.
Mint baloldali ember egyáltalán nem bízok a magánnyugdíj pénztárakba, ahová bekényszerítették az embereket.
A magánnyugdíj pénztárakat is elözönlötték a szocialista káderok, nemn sok maradt volna ezekből talpon. Úgy jártak volna mint az országgal tették szétlopták és kiárusították. Ha Kádáér elvtárs feléledne ezeket a millárdos, nagytőkés "szocialiostákat" azonnal lecsukatná.
Aki ezek mellett szónokol az az ország és a saját nyomora mellett beszél. Aki szereti a hazugságokat hallgatni és saját magát is becsapni az csókolgassa őket továbbra is!
Egy köztársaságban teljesen röhejes a Szent Koronára hivatkozni, de egy királyságban teljesen logikus.
0. Viktor nem egyszerű választástól lesz király, hanem a 2/3-os nemzeti egységtől és attól, hogy megkoronázzák a Szent Koronával. A király legitimiációja isteni eredetű, tehát nyilván Istennek is helye van az alkotmányban.
Mellesleg mivel a király legitimációja Isteni eredetű, így nyilván tévedhetetlen is tehát mindenki, aki nem ért egyet Őfelségével az hazaáruló. Sőt, ami rosszabb, hogy az isteni eredetet is kétségbe vonják, tehát pogányok vagy ami még rosszabb, eretnekek. Az ő lelküket pedig csak úgy lehet megtisztítani, ha máglyán égetik meg őket, másként a pokolra jutnának. Egy hívő kereszténynek pedig egyik legfontosabb kötelessége hogy embertársai leki üdvéről gondoskodjon. 0, Viktor pedig annyira szent ember hogy még életében szentté fogják avatni, Isten őtet úgy segélje!
Elég nagy itt az érdektelenség, pedig a Alkotmány / Szent Korona kérdése az, ahol egy igazi töréspont van az ország egyik fele és a másik között.
Esetleg úgy lehet célszerű megemlíteni a Szent Koronát, és kapcsolódó tanokat, mint a múlt, amellyel már az új, modern Magyarország nem vállal közösséget, ellenben a cikkben felsoroltakkal igen :)
Engem mélységesen felháborít ez az egész szentkorona baromság. Ha ezt a fidesz komolyan gondolja, gondolom mást is felháborít, hogy az alkotmányba elavult hülyeségeket akarnak beletenni - kirekesztve az ország nagy részét az alkotmányból, aki nem római katolikus vagy nem vallásos egyáltalán. Szívesen elmennék tüntetni is ellene, ha erre lehetőség adódik.
Amúgy pedig az a véleményem, hogy ez az akotmányosdi csupán elterelő hadművelet, hogy ne azzal foglalkozzanak az emberek, hogy október végefelé járunk és még MINDIG NINCS KÖLTSÉGVETÉS!
Seres megint (sokadszor) elmondta a liberális (egykori) "fősodor" mantráját.
Na és?
Meder alatt nem áradnak a folyók.
"A koronatagság a későbbiekben sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy a magyar nemzetet egységbe fogja. A magyarságnak olyan kiemelkedő képviselője például, mint gróf Széchenyi István, a leghatározottabban elutasította, hogy őt bárki a Szent Korona tagjának tekintse. Mint híres munkájában, a Stádiumban írta: az, „hogy a szent koronának tagja, vagy Szent István köpenyének egy darabja vagyok, de facto sem physice, sem moraliter nem igaz".
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201002/ofelsege_a_szent_korona
A Széchenyi Tervhez sem fog passzolni a Szent Korona.
Na jó, szóval annyira zavaros az egész, hogy jobb lenne teljesen elfelejteni és betenni a Koronát oda, ahova való, a Múzeumba.
Demokráciában minden hatalom eredendően a népé. A nép egy alkotmány elfogadása által lemondhat a közvetlen hatalomgyakorlásról, választott képviselőkre ruházhatja a döntési jogát és a végrehajtó hatalomra az állam működtetését.
Ha az alkotmányt nem erősíti meg népszavazás, akkor az per definitionem illegitim. Sohasem mondtuk le a közvetlen hatalom gyakorlásról. Az országgyűlésnek nevezett gengszterklubot sohasem hatalmaztuk föl törvények meghozatalára, az általuk törvénynek nevezett fogalmazványok jogilag nem törvények.
Redivivus!
89 nyarán milyen felhatalmazásuk volt?
Ki választotta őket?
Az egész ellenzéki kerekasztal önjelölt szereplő volt. A kommunisták pedig helyből illegitimek.
Teljesen más a jogállásuk a választások után.
A felsoroltak személyes kvalitásai még nem teremtenek jogi felhatalazást.
Meg lehet nézni a Szent Korona Rádió honlapját. Ha a 2006-os évről azt mondják, kiszaadult egy szellem a palackból, akkor a jelen folyamatokról állíthatjuk, hogy ezt a szellemet akarja Alkotmányba foglalni. Ez egyértelműen azt jelentené, hogy a legmagasabb politikai és jogi szinten lenne szalonképes az antiszemitizmus szelleme.
"Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság alkotmányos alapértékek munkacsoportjának részkoncepciója szerint a preambulumban hivatkozni kell a Szent Koronára. ....
A munkacsoportban két álláspont rajzolódott ki a Szent Korona kapcsán: az egyik szerint megjelenítése egyáltalán nem lehetséges az alkotmányban, míg a másik szerint a Szent Koronára való utalás nem mellőzhető."
Folyik a harc... Hol itt a Nemzeti Egység ?
Nincs "nemzeti egység" és ezt végre el kellene fogadni, kijönni az álmok világából. Ha Orbán Viktor tényleg azt akarja, hogy mindenkinek jó legyen, akkor nem engedi, hogy a Szent Korona vagy ~tan szerepeljen az Alkotmányban.
Néhány név a "jelenlegi alkotmányt létrehozó illegitim erők" névsorából: Sólyom László, Tölgyesi Péter, Kónya Imre, Szabad György, Kulcsár Kálmán, Kutrucz Katalin, Hack Péter.
Szabadhajdu, hogy te mekkora barom vagy...
"A kereszténységre való utalást, a Szent Koronát, az anyanyelv védelmét, a család és a gyermek alkotmányos alapjogait is beemeléné Schmitt Pál köztársasági elnök az alkotmányba. " (HVG)
Ez a kereszténységre való utalás ravasz dolog, ugyanis, nem feltétlenül a kereszténység a lényeg, hanem az abból levezethető értékek. Mert milyen/melyik kereszténységre utaljunk ? Arra, amelyik kivégezte ellenfeleit ? Vagy arra, amelyből létrejöhetett egy olyan hely, mint az egyesült Államok ? Ha csak a méltó emberi élethez szükséges értékek maradnak meg, mint például a lelkiismereti szabadság, az éppen elég arra, hogy mindenki képes legyen a maga módján keresni a boldogságát.
Azért kell átutalni, tisztelt szabadhajdu, mert az NEM az állam pénze! Az állam csak postás, amikor a befizető (munkavállaló) járulékát átveszi, és a befizető utasításának megfelelően továbbküldi annak a nyugdíjpénztárnak, amelynek a befizető tagja, egyszersmind tulajdonosa. Ha az állam ezt nem teszi meg, akkor ugynúgy jár el, mint az a postás, aki a gondjára bízott pénzt nem kézbesíti ki a címzettnek, hanem saját zsebébe rakja. Ezt a postást a bíróság lopásért elítéli... No, ennyi, kedves barátom!
Nagyon egyszerű az egész, csak egy kicsit vissza kell emlékezni.
A jelenlegi alkotmányt illegitim erők hozták létre és szavazták meg.
Vagy tessék mondani a MSZMP legitim párt volt és a szocializmust pedig szabad választásokon akartuk? A
Azaz illegitim erők által szentesített alkotmány elfogadható?
Tehát a diktatúra örököse a mai köztársaság? Az ellenzéki kerekasztalnak kitől volt felhatalmazása?
Bár, ahogy az Apró családot elnézem, a válasz igen!
Tessenek mondani miért kell a nyugdíj járadékot x vagy y nyugdíj pénztárnak átutalni kötelező jelleggel?
Miért vonult ki az állam erről a területről?
Ki a tulajdonosa ezeknek a pénztároknak és nekem milyen tényleges beleszólásom van az ügyek menetére?
Na ezekről tessék írni legközelebb.No meg a legitim alkotmány miben létéről.
Nagyon egyszerű az egész, csak egy kicsit vissza kell emlékezni.
A jelenlegi alkotmányt illegitim erők hozták létre és szavazták meg.
Vagy tessék mondani a MSZMP legitim párt volt és a szocializmust pedig szabad választásokon akartuk?
Azaz illegitim erők által szentesített alkotmány elfogadható?
Tehát a diktatúra örököse a mai köztársaság?
Bár, ahogy az Apró családot elnézem, a válasz igen!
Tessenek mondani miért kell a nyugdíj járadékot x vagy y nyugdíj pénztárnak átutalni kötelező jelleggel?
Miért vonult ki az állam erről a területről?
Ki a tulajdonosa ezeknek a pénztároknak és nekem milyen tényleges beleszólásom van az ügyek menetére?
Na ezekről tessék írni legközelebb.No meg a legitim alkotmány miben létéről.
Mikor az ember elméjét aggasztó gondolatok lepik el, mindig jól jön egy kis humor, köszi Redivivus.
Mi lenne itt, ha nem lenne a plurális demokrácia, a lelkiismereti szabadság, a magántulajdonhoz való jog (stb.) eszméje az életünk része ? Mi lenne ha ez a fékező erő kiiktatódna ? Mi lenne itt, ha szabad kezet kapnának ? Tényleg itt az ideje, hogy azt mondja az ember, hogy elég, ebből nem kérünk !
.... azelőtt pedig a 3. ... hiába, nehéz dolog az alkotmányozás... :)
az utolsó paragrafus természetesen a 4.
Az új alkotmánynak (közvetlenül az immár teljesen misztifikált jelentőségű preambulumot követően) a következő paragrafusokból kell állnia:
1. Magyarország államformája: orbánság.
2. A Magyar Orbánságban Orbán Viktornak mindig igaza van.
2. Ezért Orbán Viktor azt csinál Magyarországon, amit akar.
2. Amennyiben Orbán Viktornak mégsem lenne igaza, és ezért elméletileg nem csinálhatná mindig azt, amit akar, a 2. paragrafust kell alkalmazni.
Isten őtet úgy segélje!
És itt be is lehet fejezni az alkotmányírás bonyolult és fáradságos műveletét...
Valóban egyáltalán nincs szükség alkotmányozásra. De hirtelen nagyon sűrgőssé vált. Vajon miért ? Milyen szellem, milyen erő, milyen motivációk, milyen célok húzódnak meg a háttérben ? Mi az, amit ennyire bele akarnak szuszakolni az életünkbe ? Amit meg akarnak pecsételni, amire majd mindig hivatkozni akarnak ?
A megoldás a Szent Koronában rejlik, ez jelképezi mindazt, amiért ezt az egészet csinálják.
"A Szent Korona, a katolikus vallásos királyság jelképe, a pápai tekintély kötelező érvényű szolgai elfogadásának politikai pecsétje. Azt jeleníti meg, hogy a király a pápaság alárendeltjeként, a mindenkori pápa parancsait, rendelkezéseit országán belül és kívül, elkötelezett hűbéresként engedelmesen kész végrehajtani, és országát katolikus hitre hajtja, királyi, törvényhozói és végrehajtói hatalmát akár katonák bevetésével is felhasználva. Tudjuk, hogy István király ezt megcsinálta, minden politikai-vallási ellenállást letörve, elnyomva, megtizedelve.
A köztársasági demokratikus államforma másról szól. A demokrácia sokféle hitű, egymástól több dologban eltérő véleményű emberek által létrehozott és működtetett államforma, ahol az állam a vallási-világnézeti semlegessége alapvető evidencia. Ez a politikai rendszer szükségszerű történelmi válasz a középkori katolikus Európát végigdúló vallásos terrorra, a pápai parancsok által vezényelt rémtettekre, hatalommániára.
A demokratikus jogállam tehát nagy kincs! Ne engedjük, hogy a Szent István-i állameszményben hívő, középkorba visszavágyók lerombolják! A Kossuth-féle országcímerben okkal nincs korona! Kossuth jól tudta, hogy a császári-királyi-feudalista rendszer veszélyes. Ő nem hitt a Szent István-i állameszményben. Józan demokrata volt, és jó hazafi!
http://www.hetek.hu/velemeny/201010/2010_oktober_8_ai_szamunkban_irtak
mert kimaradt a banán jelző :-)
A jelenlegi alkotmány nyilvánvalóan korszerűtlen, hiszen úgy kezdődik, hogy Magyarország köztársaság. Ezt a tévedést aztán legalább 100-szor meg is ismétlik benne.