Ne temessük a gyerekkönyvpiacot!
561
7
Nem ok nélkül burjánzik a gaztenger. Az állam teljesen parlagon hagyta ezt a területet, a gyermekkultúra, mint olyan teljes egészében nem ügy. Ha tévednék, kéretik cáfolni, de a magyar állam az eltelt két évtizedben elfelejtette kiszignálni a gyermekkultúra ügyét.
Az áldott karácsonyi internetmentességnek hála, csak a boldogújév első napjaiban sültem szembe azzal, hogy Seres László - karácsonyi ajándék gyanánt - benyomott egy gyomrost a gyerekkönyvpiacnak. Félek azonban, sokan vannak, akikhez később sem jutott el, akikhez pedig igen, azok pedig vállrándítással reagáltak: "nincsen ebben semmi új". Pedig de!No nem az a felismerés, hogy a gyerekkönyvek helyén gaztenger burjánzik. A cikk ezen tartalma mondhatni törvényszerű, mert nem új jelenség, hogy a gigaboltok mesekönyves gondolái közt orkok tanyáznak, az a bizonyos hipergagyi már két évtizede ontja tömegtermelésben a könyvnek látszó tárgyakat.
Az újdonság az, hogy ez a hirtelen felindulásból elkövetett írás – végre – olyan felületen jelent meg, ahol csak ritkán, vagy inkább soha nem esik szó arról, mekkora baj van a gyerekkultúra terén, mely csizma jelesül a mesekönyvek kapcsán kerül az asztalra. Holott nagyon itt az ideje, hogy a közbeszéd tárgya legyen - a közéleti és politikai fórumokon is - a gyerekkönyvek ügye.
Az ugyanis újdonságnak hathat, hogy az utóbbi pár évben, soha nem látott magas színvonalon jelennek meg gyerekkönyvek, az pedig nagy gond, hogy bizony ki vannak téve a veszélynek: megfojtja őket a gaztenger.
*
Mekkora a baj? Nagy. Nem elemző írás lévén, természetesen nincs kifejtve az eredeti cikkben – csak poénként említve –, hogy igenis komoly társadalmi hatása van annak, ami a gyerekkönyvek piacán tapasztalható. Természetesen nem azon szinten, hogy Mesterházy Attilákhoz, Szijjártó Péterekhez, mediterrán házakhoz vezet ez az út, azonban ez a meglátás komolyra fordítandó: a demokráciagyakorlás és a kulturáltság foka, ha úgy tetszik az európai lét szempontjából.
Kiegészítendő ez a PISA-jelentések feltárta katasztrofális helyzettel, s nem mellesleg a felnőtt irodalom is kárát látja, ha a gyerekkönyvek nagyátlaga a szenny kategóriát is csak alulról közelíti.
Kevés a hely mindezeket részleteiben kifejteni itt, mert egyrészt fel kell villantani még pár dolgot, hiszen egyelőre ott tartunk, hogy nyomni kell a vészcsengőt. Másrészt nem merülhetünk ki a jajkiáltásban, hiszen van immár bőven mire mutatni.
Nem ok nélkül burjánzik a gaztenger. Az állam teljesen parlagon hagyta ezt a területet, a gyermekkultúra, mint olyan teljes egészében nem ügy. Ha tévednék, kéretik cáfolni, de a magyar állam az eltelt két évtizedben elfelejtette kiszignálni a gyermekkultúra ügyét. Erre egyszerűen nem magyarázat, hogy ott van az OKM, amíg abban nincs erre a feladatra delegált főosztály, s annak felelős vezetője. Alkalmi ügykezelő, szokásos ügyintéző persze akad, akinek az asztalán landoltatni szokás, de kinevezett ügyura nincs. Az időnként odavetett alkalmi – s hadd mondjam koncepciótlan, mert kiszámíthatatlan - támogatások mit sem változtatnak ezen.
A gyerekkultúra leginkább ide-oda pattog, mert az ügykezelőnek nincs is nagyon más lehetősége, mint a másikhoz irányítani, mondván: ez oktatási kérdés, ahol viszont hamar előkerül, hogy ez tanórán és iskolafalakon kívül kezelendő téma, tehát vissza a feladónak. Szociális téren pedig fel sem merül, hogy egy EU tagállamban a magas tápanyagtartalmú szellemi táplálék is alapvető létszükséglet.
Persze ez a gyerekkönyveken túl igaz a gyerekszínházakra, a filmekre, vagy akár még az internetre is. Nem véletlen, hogy az egyszervolt.hu - ahol dolgozom – szintén az iskolák, az intézményesült oktatás irányába igyekszik nyitni, mert dacára a felvállalt kultúraközvetítő feladatoknak, az ingyen szolgáltatott (hipergagyi mentes) kulturális tartalomnak, a vállonveregetésen túl nem élvez nagy támogatást.
Kettő: Persze, hogy a gaz terjed, mert kultúra terén nincs ISO szabvány, meg HACCP előírás, mint pl. az élelmiszerek terén (ámbár - dacára a szigornak - ott is szép számmal kerülnek polcra egészségtelen, akár emberi fogyasztásra alkalmatlan tételek is).
De ne is legyen, isten őrizz a kultúrdiktatúrától! Mindazonáltal az értő, és hiteles orientációra szükség volna – amolyan "fogorvosok ajánlásával" módján – mely segít eligazodni a gaztengerben, esetleg Vlagyimir Szutyejev Vidám meséi esetében, mely előfordulhat, hogy valakinek megfekszi a gyomrát, de attól még nagyszerű alkotás, akár megkerülhetetlen alapmű. Igaz nem annyira ovisoknak, mint az épp beszélni tanuló 1-2 éves totyogóknak. Belinkelem ide a Három kiscica történetét, alkosson véleményt róla mindenki szabadon.
Harmadrészt azért is burjáznik a gaztenger, mert a gyerekkönyvpiac biznisz: évente 5 millió gyerek és ifjúsági könyv fogy. Még egyszer leírom, nem elütés: Magyarországon évente ötmillió gyerek és ifjúsági könyvet adnak el, amibe nem tartoznak bele a tankönyvek, ellenben vastagon beletartoznak a gyerekkönyvnek látszó tárgyak.
*
Annak, hogy a piac egyszerűen telíthetetlen, egyszerű oka van: évente születik 100 ezer gyerek, aki a következő évben már egy éves lesz. Ugye ne folytassam. De azért összeadom: 0-15 éves korig 1,5 millió ember. Plusz a szüleik még legalább egy millió - mert ugye tesók is vannak, stb. - de plusz a nagyik, és akkor simán azt lehet mondani, hogy közvetlenül érintett minimum 3 millió fő.
S még egy kis adalék: a gyermek- és ifjúsági könyvek forgalma több mint 30%-os növekedést ért el abban a 2008-as esztendőben, amikor a világ gazdasága összeomlott. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének honlapján ezt bárki megtekintheti.
Akkor mi végett ez a sipítozás? Avégett, ami a horrorcikkből kiviláglik: a parlagon parlagfű burjánzik. Ezt most már nem ragozom tovább - de azt igen, hogy a kultúrnövények gondozásra, ápolásra szorulnak. Tér kell nekik, levegő, víz, tápanyag.
Az ugyanis nem róható fel a kereskedőknek, hogy elsősorban azt tartják készleten, ami legjobban fogy (ami azonban tudjuk, nincs összefüggésben a szellemi tartalom minőségével, sem szöveg, sem vizualitás terén). Az meg természetes, hogy a vevő nem fogja keresni azt, amiről nem is tudja, hogy van, hanem válogat abból, amit a polcokon megtalál.
De hiszem, hogy ez képes változni, akár önfenntartó is lehet - ha a most, az indulásánál megkapja a szükséges gondozást, de legalább a figyelmet, mert igen is van igény a minőségi gyerekkultúrára, jelzi ezt pl. az Egyszervolt.hu havi 300 ezer egyedi látogatója - ami egyrészt az internet-ellátottság függvényében értékelendő, másrészt figyelembe veendő, hogy ingyér van.
A gyerekkönyvek terén is bőven tetten érhető ez – alkotói, kínálati oldalról mindenképp – igazán széles körben, és magas minőségben.
Merészen mondok ellent az eredeti horror víziónak - mert ezen az ugaron immár igen is szép számmal vannak szárba szökkent magoncok, csodás virághajtások, tápláló kultúrnövények, még ha az ezeket nevelgető kis kertészetek csak lábujjhegyre állva látszanak is a nyakig érő gaztenger mélyéről. Csakhát őket sajnos (szinte) teljes csend övezi – ld. Aranyvackor 2009 pályázat, s ennek nyomán az ismeretlenség homálya fedi.
Így teljesen természetes, hogy Seres László is – dacára mindennemű jó szándékának, csak kevésről ejtett szót írásában, illetve, hogy teljesen érthető dühében, egy szerencsétlen mondatban a kortárs gyerekszerzők összességéről sikerült kijelentenie: "A gyerekkönyvszerzők új generációi mindent elfelejtettek és semmit nem tanultak, ontják a gagyit, mintha gyerekkel mindent meg lehetne csinálni, csak azért, mert még kicsi." Szerencsére ez nem igaz.
*
Olyannyira nem, hogy ő maga is említ párat cikke végén. Néhány kiadóval kiegészítem, rögtön előrebocsátva, hogy messze nem teljes a felsorolás a magas színvonalú gyerekkönyveket kibocsátó műhelyek köréről. Egy kisebb merítés ABC sorrendben azok közül, akiknél csak véletlen bénaság okán lehet mellényúlni: Cerkabella, Csimota, General Press, Holnap, Könyvmoly, Móra, Naphegy, Pozsonyi Pagony. Hozzáteszem: a nagy, felnőtt kiadók is jelentetnek meg rendszeresen kiváló gyerekirodalmat.
Mi több, megjelentek, és sokasodnak a minőségi gyerekkönyvre szakosodott meseboltok is! Csak amikről én tudok, Budapesten a Pagony mellett már van az Anno, a Két egér, a Berzengócia; Dunaújvárosban a Bucka manó kuckója, Budakeszin a Betűtészta, Piliscsabán és Solymáron az Óperenciás.
És fóruma is van a gyerekkönyveknek, amire figyelmet érdemes irányítani. Írnak róluk az ÉS-ben, a Könyv Hétben, a Litera.hu-n, a Pagony.hu-n, persze az Napocska.hu-n is, nincs is hely végigsorolni (de itt egy nagyobb gyűjtemény).
Mindenképpen ki kell emelni azonban a Csodaceruzát, mely a minőségi gyerekkönyvkiadás egyfajta origója. Az újságárusoknál is kapható lapon kívül a honlapján is folyamatosan tájékozódni lehet a kortárs gyerekirodalomról. Alkalmasint felróható neki, hogy elitizál, de éppen ezzel tökéletes ellenpéldája annak a kijelentésnek, hogy csak a gagyi van. Aki veszi a fáradtságot, és megnézi a honlapját, vagy a főszerkesztő, Sándor Csilla által üzemeltetett gyerekirodalom blogot, érteni fogja, miről beszélek.
Ám ahhoz, hogy e röviden összecsapott ismertetőben említett kiadókról, boltokról, fórumokról, nem mellesleg: alkotókról tudomást szerezhessen a potenciális közönség, ismertségre és figyelemre van szükségük. Ha úgy tetszik reklám, megmutatkozási lehetőség olyan terepeken is, ahol egyelőre nem esik szó róluk – például a közéleti, belpolitikai rovatokban is – s ott is első körben harsogó figyelemfelkeltésre van szükség.
Egy ötletem mindjárt van: április 30 - május 2 között újra lesz Gyerekirodalmi fesztivál, szám szerint a hatodik, és ha akkor a meghatározó napi sajtó (plusz TV, rádió, internet) venné a bátorságot, hogy az addigra már a választási kampányba, politikai vagdalkozásokba belecsömörlött olvasó-néző-hallgató kolumnás terjedelemben kaphasson információt erről – kvázi felüdülésként –, már sokat tenne a gyerekkultúra, a gyerekkönyvek ügyéért.
A szerző az Egyszervolt.hu szerkesztője.
Hozzászólások (7) , melyek közül a legfrissebbek:
That's known that money makes people independent. But how to act if one does not have cash? The only one way is to receive the <a href="http://bestfinance-blog.com/topics/business-loans">business loans</a> or just student loan.
Rögvest sietek leszögezni már az elején: nem vagyok pedagógus, csak egy háromgyerekes, és elkötelezett családanya. Ennek fényében kell értékelni tehát meglehetős affinitásomat a pedagógia és pszichológia iránt.
A gyermekkönyvek ügyét éppen ezért én az egyszerű, mezei szülő szemszögéből látom. Szó se róla: rendszeres könyvvásárlóként igencsak munkás dologra vállalkoztam, amikor olyan gyerekkönyvet akartam a gyerekeim kezébe adni, ami segít is a gyerekeimnek - a fejlődésben. Mindegy, hogy az esztétikai érzékét, vagy a fantáziáját, szókincsét, nyelvi kifejezőkészségét, etikai érzékét, lényeglátását, következtetések levonásának képességét akarom segíteni (biztos van még ezer más dolog is, amivel egy jó mese, vagy gyerekkönyv hozzá tud járulni a gyerek fejlődéséhez, nekem hirtelen szülőként csak ennyi jutott eszembe).
Ha viszont tényleg ilyen könyvet keresek, a vállakozás vetekszik a Mission Impassible nehézségi fokával - még a könyvesboltban is. (Egy kisváros közelében lakom, ami kistérségi központ ugyan, és van is benne több könyvesbolt, meg olyan áruházlánci hipermarket, amiben könyvet is árulnak, de valljuk be őszintén, ezek a helyek azért nem veszik fel a versenyt mondjuk a Hírszerzős írásban emlegetett boltokkal. És azért az ország nagy többsége ilyen helyeken tud csak könyvhöz jutni.)
Vagyis oda akarok kilyukadni, hogy szükség van a Péter által szorgalmazott irányítási, szemlélet- és koncepcióváltozásra, de a szülők, nagyszülők felvilágosítására is. A könyveket ugyanis nagyobb részt ők veszik a gyerekeknek, és élek a gyanúperrel, hogy nagyobb részt az ár, és nem a minőség a legfontosabb vásárlási szempont. Ezért (is) terjedhet az olcsó gagyi, mert van felvevő piaca.
Az áron túl viszont van még egy ok, ami a könyvvásárláskor kedvez a gagyinak: a kritikus tömege. Vagyis az, hogy a kínálat nagyobb részét ezek teszik ki. A szülők, nagyszülők meg többnyire kutyafuttában vásárolnak, max. a könyv borítóját, a lelkiismeretesebbek talán még a tartalomjegyzékét is megnézik, ha még színes is, vagy rajta van a Barbie, akkor már gondolkodni sem kell tovább, tutti nyerő lesz a gyereknél. Annál is inkább, mivel ezekből a könyvekből a legritkább esetben fognak a szülők mesélni a gyerekeknek. Pedig ha mesélnének, valószínűleg ők is rájönnének, hogy mivel próbálják meg szellemileg "felturbózni" a jövő nemzedéket.
A harmadik szempontom szülőként a pedagógusok hozzáállása, szemlélete, amit Pöszke már elkezdett feszegetni. Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a sulikban megállt az idő. Az én 13 éves fiam pl. még most is ugyanazokat a kötelező olvasmányokat olvassa, és olvasta alsó tagozatban is, mint anno én. A gyerekirodalomra való rálátás nélkül pedig elég nehéz is lenne bármi használhatót ajánlani a gyerekeknek.
Ha bárkit sértett volna a véleményem, elnézést, de sajnos a tapasztalat beszél belőlem.
Én a jó ügy érdekében pl. felvenném a kapcsolatot a szülőszervezetekkel is, hogy minél szélesebb fórumot biztosítsak a jó ügy propagálásának, ill. a szülők felvilágosításának.
Szép napot!
:) Csilla :)
Én szülőként alaposan átválogatom, mit olvasunk a gyerekeknek, de így is beszivárog a gagyi, ezzel már keveset törődöm, mert szerencsére a gyerkőcök (már/remélem/talán) érzik a különbséget. Ami nagyon-nagyon hiányzik, az a színvonalas,jól kitalált gyermekújág, magazin az óvodásoknak, iskolásoknak. Lenne rá kereslet...
Én szülőként alaposan átválogatom, mit olvasunk a gyerekeknek, de így is beszivárog a gagyi, ezzel már keveset törődöm, mert szerencsére a gyerkőcök (már/remélem/talán) érzik a különbséget. Ami nagyon-nagyon hiányzik, az a színvonalas,jól kitalált gyermekújág, magazin az óvodásoknak, iskolásoknak. Lenne rá kereslet...
Mióta először megjelent a Csodaceruza (2001), minden évben felcsillant a remény, hogy na végre, eljött a mi időnk: végre nem éhbérért fogunk dolgozni, hanem úgy, ahogy ez a terület megérdemli. Volt már Olvasás Éve, NAGY KÖNYV ÉVE, Sulinova szövegértés-fejlesztő projekt milliókért vagy milliárdokért, de a gyermekkönyvekkel, gyermekirodalommal foglalkozó orgánumok sosem kaptak lehetőséget. Ha munka lett volna, azt elvégezte más..., ha hirdetési felületet ajánlottunk, ahhoz nem voltunk eléggé komoly partnerek.
Meg sem merem említeni, hogy az elmúlt rendszerben hogyan működtek a gyermeklapok szerkesztőségei... Főmunkatárs, képszerkesztő, szerkesztőség, grafikus stb.
Annyi mindent össze lehetne szedni, hogy az elmúlt 10 évben mi minden nem kapott támogatást a gyermekirodalom területén. Pedig ha értékteremtés történt, akkor az elmúlt 10 évben nagyon sokan és sokat tettek a jó gyermekkönyvek ügyéért, abban a reményben, hogy ez előbb-utóbb kifizetődik. De nem ez történik... Mindenki csak vár, és reménykedik.
És továbbra sincs gyermekirodalmi intézmény.
Nincsenek gyermekirodalmi kutatások.
Nincsenek nemzetközi kapcsolatok.
Nincsenek szakkönyvek, lexikonok, fordítások, hiányzik a külföldi szakirodalom a könyvtárakból.
A tanítóképzés és az óvónőképzés nem fektet elég nagy hangsúlyt a mai gyermekirodalom iránt, a hallgatók tájékozatlanok. (tisztelet a kivétel)
Nem vagy alig jelenik meg külföldön magyar gyermekkönyv (más országok ehhez is nyújtanak támogatást).
Nincsenek pályázatok kifejezetten gyermekirodalom témában.
Nincsenek jó gyereklapok, megszűnnek vagy tengődnek.
Stb.
A szponzorok és a támogatók nem szívesen támogatnak gyermekirodalmi ügyeket.
Vagy mert nekik a fő célcsoport a 18-47.
Vagy mert nincs belőle közvetlen üzleti haszon.
Vagy mert a gyermekkultúra és azon belül is egy részterület (gyermekirodalom) nem elég vonzó... egy szponzor számára nem célcsoport az olvasni szerető gyerek...
Vagy mert gyerekeket eleve nem támogat.
A fenti okok miatt még nagyobb felelősség hárul az Oktatási Minisztériumra, hogy az egyetlen lehetséges támogatást megadja az ügyön dolgozók számára.
Péter cikkében figyelemre méltó passzus: „Nem ok nélkül burjánzik a gaztenger. Az állam teljesen parlagon hagyta ezt a területet, a gyermekkultúra, mint olyan teljes egészében nem ügy. Ha tévednék, kéretik cáfolni, de a magyar állam az eltelt két évtizedben elfelejtette kiszignálni a gyermekkultúra ügyét. Erre egyszerűen nem magyarázat, hogy ott van az OKM, amíg abban nincs erre a feladatra delegált főosztály, s annak felelős vezetője. Alkalmi ügykezelő, szokásos ügyintéző persze akad, akinek az asztalán landoltatni szokás, de kinevezett ügyura nincs. Az időnként odavetett alkalmi – s hadd mondjam koncepciótlan, mert kiszámíthatatlan – támogatások mit sem változtatnak ezen.”
Azt hiszem, a leghamarabb ezen kellene változtatni.
Csak halkan jegyzem meg: van egy író, aki évtizedek óta a hazai ifjúsági irodalom ikonja, évi száz író-olvasó találkozóra hívják, kötelező olvasmányok a regényei az iskolákban, beválasztották a Nagy Könyv száz legjobbjába, IBBY díjat kapott, imádják a gyerekek, ehhez képest soha még egy jó szót sem kapott az aktuális kultúrpolitikai vezetéstől, nemhogy egy csóri kis állami kitüntetést! Nógrádi Gábort is csak a halála után ismerik majd el, mi? Akkor majd poszthumusz díszpolgárrá avatja Nyíregyháza, és könyvtárt nevenek el róla, igaz?
Miért nem tudjuk addig becsülni a nagyjainkat, amíg életben vannak?
Szép dolog a mese, de az ismeretterjesztő könyveket rongyosra olvassák a gyerekek. Képeslexikonok, Hogyan készült a..., Mitől működik a..., Tesz-vesz sorozat, Nagy hódítók, történelmi korok, öt kontinens állatai, csillagok-bolygók-űrhajózás, dinoszauruszok, .........