Ma eddig: 0 cikk

Az illúziók (és az illuzionista) vége

96

Gyurcsány Ferenc természetesen képes a racionális cselekvésre, de csak miután minden más lehetőséget kimerített. Az SZDSZ-nek mindenképpen meg kell köszönnie az önállósághoz jutás esélyét annak az embernek, aki úgy döntött: fontosabb az emberek hangulata, mint az ország helyzete.

look at the hill there is a castel
it was the old king's residency
we have no more kings
because Hungary is a parlamental democracy
(Emil Rulez: Hello tourist) 


Az illuzionista, miután minden kanalat meggörbített, mindenkinek elindította a régi óráját a tévékészülék tetején és mindenkinek változatlanul hagyta a 13. havi nyugdíját, belefogott legnagyobb mutatványába: közölte, hogy véget kell vetni az illúzióknak. Elég a trükközésből, a jövőben minden csak úgy változik, hogy ugyanakkor változatlanul marad. A közönség ugyanis nem visel el több szemfényvesztést, és erre tekintettel kell lenni. 

A neves mentalistának ez volt az utolsó illúziókeltése, ezt is csak azért csinálta, nehogy át kelljen ülnie egy show-val odébb, A hazugság árába, pláne hogy máig nehezen forintosítható az, amibe a 2002 óta tartó illuziókeltés került. Hogy ő maga marad-e, vagy hogy ki lesz a kiválasztott utód, szinte mindegy is: a nyulak elfogytak, a kalap - és az illuzionista - kiürült, a közönség lassan elszállingózik.

"Szeretnék itt mindenkinek a szemébe nézni. A demokratikus politikus nem megválasztott, kiválasztott istenkirály. (...) Én nagyjából addig vagyok a Magyar Szocialista Párt elnöke és miniszterelnök, amíg a Magyar Szocialista Párt úgy látja, hogy velem dolga van" - közölte Gyurcsány Ferenc annak a hosszú, szerteágazó, és helyenként egymásnak gyökeresen ellentmondó üzeneteket megfogalmazó beszédnek a vége felé, amelyben egyszerre ígérte a reformok folytatását és lefékezését, ezen kívül egyszerre ígérte a koalíció folytatását és az egészségügyi miniszter kirúgását. Gyurcsány múlt szombaton nyert, ha mást nem, időt: még van vele dolga a pártnak. 

És mivel komolyan hihetett abban az elvben, hogy egyszerre eheti meg és tarthatja meg a süteményét, másnap nagyon meglepődött, amikor kiderült, hogy elsősorban saját magát verte át. 

                                                                                 *

A szabad demokratáknak eme állásfoglalás után sem illuziójuk, sem választásuk nem maradt. A pártértekezleten elmondott, egyfajta második őszödi beszéd ugyanis egy nagyon fontos, világos statement-et is tartalmazott, amit célközönsége, a szocialista bázis fogott is: titeket választalak, nem a további népszerűtlenséget. Kicsit szeressetek már végre, és kicsit akkor fogtok szeretni, ha kicsit úgy igazítom a politikámat, ahogy nektek tetszik.

Röhej: Karsai Józsefet és Farkas Imrét az MSZP-képviselőcsoport pénzbüntetésre ítéli, amiért nemmel, illetve nem szavaztak az egészségbiztosítási törvényre - majd még aznap kvázi hivatalos pártállásponttá válik a "nem"-jük. A miniszterelnöki statement ugyanis arról szól, hogy már most elkezdünk félni az Albert-házaspártól, már most eltérünk saját, kétszer megszavazott pénztártörvényünktől, puhább, "bársonyosabb", népbarátabb reformot akarunk, ja és arra is rájöttünk, hogy többet kell egyeztetni a néppel meg a szakmai fórumokkal.

"Bársonyos" reform nem létezik, a változások, az átalakítások többnyire szívást jelentenek, valamint esést a Mediánnál. Az emberek már azt is utálják, ha kedvenc tv-sorozatukat keddről péntekre rakják, nemhogy biztosítási reform, kórházbezárás, vizitdíj-automata. De a helyzet az, hogy a felelős kormányzás, a határozott politikai leadership erről szól, nem másról - ahogy azt ő egyébként pontosan tudja is.

Hiszen nemrég még ez volt a hivatalos álláspont: vállalni a reformokat, a népszerűtlenség dacára. Az apró hitelességi gond csak az, hogy a) nem ezt a politikát ígérte, b) a győzelem után elismerte, hogy hazudott a győzelemért, c) mindezzel elvett négy évet az életünkből, plusz ő, aki legalább akart valamit, a nyakunkra hozza a Miniszterelnököt, Aki Nem Akar Semmit.

"Látom és értem, hogy Horváth Ágnes menesztése élesebb reakciót váltott ki az SZDSZ-ből, mint amire számítottam" - közölte két nappal az ominózus beszéd után Friderikusszal, mint aki legalábbis nincs tisztában azzal, hogy a dolgoknak következményei vannak. Nem könnyű eldönteni, melyik a jobb variáció, a "valami változást akartam, de nem tudtam, hogy ekkorát fog robbanni" naivitása, vagy a cinizmusba hajló, jéghidegen kikalkulált sakklépés: ha felállítom Horváthot, persze hogy feláll a pártja is, hát pont ez volt a cél.

Azt mindenesetre maga sem gondolhatta komolyan, hogy büntetlenül arra az egy személyre háríthatja a teljes jelenlegi eü-mizériát, akinek legalább volt világos elképzelése egy valódi, piaci elvű biztosítási reformról, majd amikor azt kilőtték, csont nélkül lenyelte és azóta lojálisan képviselte a súlyos kompromisszumot jelentő, állami többségű több-pénztáras modellt; egyébként meg egy éve végigasszisztálja a péntekenkénti eü-mítingeket, hol? A MeH-ben, miniszterelnök úr kérésére és többnyire jelenlétében.

Gyurcsány Ferenc természetesen képes a racionális cselekvésre, de csak miután minden más lehetőséget kimerített. Addig még az új helyzetre szabott új ideológiát kell hallgatnunk, amelyben önmagát immár két szélsőség, a "sokkterápiát" hirdető SZDSZ és a semmilyen reformot nem akaró Fidesz közé pozicionálja; amelyben azt mondja, "szerintünk csak annak az átalakításnak van értelme, amit el lehet fogadtatni az emberekkel"; amelyben - elfogadva a népszavazás utáni Kövér László (Fidesz) és Tóth Károly (MSZP) közös álláspontját - közli: "a társadalom többségének érzéseit, véleményét tudomásul kell venni." Valamint illúzióit.

                                                                               *

Az SZDSZ meglépte azt, amit a helyzet megkövetelt, és amit már 1996-ban és 2002-ben, a D-209 ügy kirobbanása után meg kellett volna lépnie. Hol van most az az elemzői-publicisztikai kórus, amely a legkisebb krízisnél a légüres tértől óvta a liberálisokat, hol vannak azok a párton belüli és kívüli liberálisok, akik a "koalíción kívül nincs élet" furkósbotjával jöttek, amikor a párt egyre csak nyelt a megalázó helyzetekben? Most épp az a bajuk, hogy az SZDSZ túlságosan is döntési helyzetben van, önálló lett, nem tűr tovább nyűgöt, nyilakat, stb., hanem proaktívan lép. Egyébként még az is lehet, hogy légüres térbe. Miért, eddig hol volt?

Az SZDSZ, miközben kívülről valóban támogatnia kellene az MSZP gazdasági stabilizációs, reformszerű lépéseit (ha lesznek ilyenek), azzal tesz a legjobbat az országnak és választóinak, ha most elsősorban önmagára figyel. A botrányos tavalyi elnökválasztás miatt kikényszerített új küldöttgyűlést nemcsak személyi, hanem elvi pozíciók tisztázására is fel kell használnia, és ha majd a kisebbségi kormányzás beáll működő üzemmódba, nem szabad megijednie egy esetleges pártszakadástól sem. Szabadpiaci és ökoszociális liberálisok ritkán maradnak meg egy pártban.

Fodor Gábor az elmúlt napokban egyszerre volt lojális a közös döntésekhez és saját különutasságához. A lehetséges elnökjelölt a koalíciós kilépés után majd egy napig lebegtette lemondásának aláírását, ám az okmányt - kapaszkodjunk meg - egy páncélszekrényben őrzi, nehogy "illetéktelen kezekbe kerüljön", mert az "visszaélésre adhat okot". Ezt hogyan kell elképzelni? Például Szekeres Imre lobogtatja majd, hogy ő Fodor Gábor, és szeretne lemondani a hó végén? Ami még rosszabb: Fodor "őrültségnek" látja, hogy az SZDSZ nem akar tovább nyűglődni az új, antireformer MSZP-vel, és még mindig ad 50 százalékos esélyt a koalíciónak. A jelek szerint komolyan gondolja.

Mindezek miatt gyökeres fordulatot is vehet a hazai liberalizmus története, ha az április végi küldöttgyűlés netán egyszerre döntene a koalíció felmondása és Fodor Gábor elnöksége mellett. Az SZDSZ megmaradt nem ballib tagjai - és talán sok pártonkívüli - számára így valódi esély kínálkozna egy új, klasszikus liberális, szabadpiaci párt létrehozására. Persze addig még sok habzás lefolyik a Rábán. Az önállósághoz jutás esélyét azonban a szabad demokratáknak mindenképpen meg kell köszönniük annak az embernek, aki úgy döntött: fontosabb az emberek hangulata, mint az ország helyzete.

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X