Ma eddig: 0 cikk

Globális birodalmi szereplők viszik ki a pénzt

318 2

Bogár Lászlótól olvashatunk a Magyar Hírlapban egy amolyan "bogárlászlós" cikket.

"A megszorítás az a folyamat, amelyben az állam a belföldi szereplőktől anyagi erőforrásokat csoportosít át a külföldi szereplők felé. Talán érthetőbb a lényeg, ha inkább úgy fogalmazunk, hogy a lokális szereplők felől a globális („birodalmi”) szereplők felé történő permanens újraelosztás az, amit megszorításnak szokás nevezni. A megszorítás fontos eleme az uralkodó beszédmód által strukturális reformnak nevezett cselekvéssor, amelynek során az államháztartás kiadásainak szerkezetét úgy változtatják meg, hogy a lokalitás népének közösségi rendszerei rovására (főként egészségügyi-szociális és oktatási-kulturális szféra) igyekeznek növelni a lokalitásban tevékenykedő globális hatalmi tényezők (multinacionális vállalatok és globális bankok) által elsajátítható erőforrások részarányát (kivitt profit és kamat). A franciák és a görögök is ez ellen a folyamat ellen léptek fel, ám feltehetőleg anélkül, hogy valóban megértették volna, igazából mi is történik. Csak ezzel magyarázható, hogy a franciák elégségesnek tartották azt, hogy a szocialista elnökjelölt kijelentette: nem ért egyet a megszorításokra épülő stratégiával – és ígéretet tett arra, hogy innentől bezzeg minden másképp lesz. Ám azt, hogy akkor eddig miért így ment, és ezután miért megy másként, homályban hagyta. Pontosabban: nagyjából „azzal intézte el”, hogy eddig „rossz emberek” csinálták a politikát, mostantól kezdve viszont „jó emberek” fogják csinálni." A teljes cikket itt olvashatja.

  • Hozzászólások (2)

    Eszter

    PS: Edes Istenem! Ilyen baromsàgok megjelenhetnek magyar napilapokban? Hovà lett az orszàg jobbiik esze? Mivé lett ez az orszàg? Nem is a középkor, hanem az öskor felé megyünk vissza!!!

    Eszter

    "A megszorítás az a folyamat, amelyben az állam a belföldi szereplőktől anyagi erőforrásokat csoportosít át a külföldi szereplők felé."

    No ezt az àllatsàgot melyik kurzuson tanitottàk T cikkiro ur!?!?

    A megszoritàs az, amikor valaki nem tudja a termelésböl produkàlni a lovét, igy a kiadàsokat kell drasztikusan csökkentenie. Hogy belföldi, vagy külfüldi a hitelezé, annak a dologhoz semmi köze nincsen!

    A Görögök egyszerüen nem tudnak olyan hozzàadott értékkel termelni, ami finansziroznà a kiadàsaikat, ezért kell a megszoritas. Igy van ez nalunk is. Ennyi ez dràga uram, nem kelle ezt tulmiszticizàlni!

    Majd ha mi is és a (Görögék is) fejlesztünk, uj technologiakat, nagy hozzàadott értékkel leszünk kèpesek elöàllitani, (mint példàul a németek, japànok vagy a finnek) akkor nem kell majd a megszoritàs.
    Addig viszont, amig hagyjuk (söt kifejezetten arra jàtszunk), hogy a külföd olcso bérmunkàsai legyünk, nem lesz növekedés, csak megszoritàs!! Ennyi,ez! Hagyjuk màr abba a sajàt sarunk màsra kenését!

    Új hozzászólás



    TWITTERZŐ

    Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

    X