Ma eddig: 0 cikk

Hogy lehet visszafogni gazdasági és politikai rendszer összefonódását?

210 0

Török Gábor politológus a nagyvállakozók és a politika összefonódásának lehetséges megakadályozásáról ír blogjában.

"De hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen? A – helyesen - egyre szigorodó átláthatósági szabályok csak megnehezítik a rejtőzködést, de nem teszik lehetetlenné a működtetést. Valami olyan tilalomfára lenne tehát szükség, amelyet a minap egy hazai üzletembertől hallottam: olyan szabályozás kialakítására, amely a „csókosokat” is rákényszeríti arra, hogy piaci körülmények között is megállják a helyüket. Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van. Az állam által elkényeztetett cégek így nem bújhatnának el teljesen a verseny elől, törekednének arra, hogy a politikai mankók nélküli világban is megállják a helyüket. A közpénz tehát nem csupán – a minden kurzusban megjelenő és nehezen kiiktatható - klientúra építést szolgálná, hanem áttételes módon hozzájárulna ahhoz is, hogy egy üzleti környezetben bizonyítani képes, hosszabb távon a politika nélkül is elboldoguló cég megerősítésével az ország javára legyen. Ha pedig ez nem megy, mert az adott cég amúgy életképtelen, a szabályozás még időben megakadályozhatná, hogy arra tökéletesen érdemteleneknek adjuk a közpénzt." A teljes bejegyzést itt olvashatja.

  • Hozzászólások (0)

    Új hozzászólás



    TWITTERZŐ

    Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

    X