Ma eddig: 0 cikk

Kövér nem érti a sajtó és a hatalom viszonyát

219 1

Hargitai Miklós szerint Kövér László tollforgató terroristázása a hatalom és a sajtó viszonyának alapvető félreértését mutatja.

„Kövér úr talán úgy gondolja, hogy az első számú sajtófunkció a – közvetve vagy közvetlenül mindig közpénzből végzett – pártszolgálat, ami alapvető tévedés. A valóság az, hogy demokratikus országokban a sajtó legfőbb feladata a többi hatalmi ág kontrollja a nyilvánosság eszközeivel – ez az, amiért a médiát különleges jogokkal látják el, és alkotmányos oltalomban részesítik. A békemenet-szervezés, a miniszterelnök családjának és háztartásának bemutatása vagy a bajba jutott politikusok alákérdezős interjúkkal történő kimosdatása nem érdemelne egy vesszőt sem az alkotmányban, ám a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom ellenőrzésére érdemelt volna.”

Hargitai Miklós a következőket írja Kövér tisztánlátását segítendő: „Ha egy miniszterelnök azzal szögezi a székbe a közönségét, hogy bevallja: alapvető kérdésekben félretájékoztatta a választókat, és hazugsággal jutott hatalomra, akkor a sajtónak ugyanaz a dolga, mint ha egy köztársasági elnökről kiderül, hogy a doktori címének megszerzése érdekében plagizált. Ha a média ezeket az ügyeket nem tárja a polgárok elé, bűnpártolást és alkotmányos mulasztást követ el.”

Egyébként meg az alkotmányban benne van: „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit” – fogalmaz az aktuális alkotmányunk is, és talán még Kövér László sem gondolja azt, hogy nem tartozik a demokratikus közvéleményre, ha az állam vezetői lopnak, csalnak vagy hazudnak.”

 

  • Hozzászólások (1)

    Persona Non Grata

    Igaza van kövér köteles lacikának!!!

    Egy fityisz demokráciában, aki mást akar, aki mást ír, mint a kormány, az mind terrorista, az mind hazaáruló!!!

    U.i.:
    Evidens az is, hogy hazudni, lopni csak az ellenzék tud! Aki kormánypárti, az csak begyűjti azt, ami neki jár!
    Aki kormánypárti, az mindig csak azt mondja, ami a fityisznek jó! Tehát igazat mond!!!

    ÉLJEN VIKTÁTIA! ÉLJEN A FITYISZ VILÁGKÉP ELTERJESZTÉSE!!!

    Új hozzászólás



    TWITTERZŐ

    Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

    X