Véleményvezér: nem normális, aki ilyet mond
„A magyar politikában borzasztó sok hülyeség hangzik el. Rengeteg támadás, sértés, összeesküvés-elmélet és szimpla ostobaság. Az ATV által a minap közzétett felvételen hallható személy – aki állítólag a gyöngyöspatai jobbikos polgármester – által elmondottak azonban nem ebbe a kategóriába tartoznak. Egy esetleges polgárháború kívánatos voltán való elmélkedés minden politikai közösségben tabu. Olyan tabu, melynek a megszegéséért súlyos büntetést kell fizetnie az elkövetőnek, az őt pozícióba helyezőknek pedig vállalniuk kell a következményeket.” –írja a Véleményvezér.
A szerző felidézi Juhász Oszkár szavait is, amelyek szerint a rendőrség most még a „zsideszre” hallgat, de lesz olyan pont, amikor már „le kell darálni azt a fajtát”. A Véleményvezér a következőket gondolja: „A Véleményvezért nem jellemzik sem a túl színes jelzők, sem a szélsőjobboldali veszély miatti folyamatos rettegés, de aki ilyet tud mondani, az egyszerűen nem normális. Továbbá közveszélyes.” Ugyanis, aki polgárháborút akar és erről vizionál, azt nem lehet tolerálni. A Véleményvezér szerint ebben az esetben a Jobbiknak minimum el kell határolódnia az egész ügytől. A többi pártnak pedig azt kell elérnie, hogy ilyen ember ne lehessen polgármester.
A szerző szerint viszont az egyik legfontosabb, hogy mit reagál erre az állam. „Az illetékes titkosszolgálati és rendvédelmi szervek több mint elegendő indokot kaptak arra, hogy a gyöngyöspatai polgármestert megfigyelés alá helyezzék, a rendőrségnek pedig hivatalból vizsgálatot kell indítania. Amennyiben pedig bármilyen megalapozott gyanú van arra, hogy a Jobbikon belül mások is támogatják ezeket az elképzeléseket, úgy a hatóságoknak ellenük is fel kell lépniük a törvény minden erejével.”
A Véleményvezér úgy látja, hogy a nyilvánosságra került hangfelvétel egy tabut döntött le, ugyanis ha valaki polgárháborút akarna szítani, a tehetetlenség könnyen vezet erőszakhoz. „Egy olyan országban pedig, ahol nem is olyan régen magyar cigányok ellen követtek el kizárólag származási alapon sorozatgyilkosságot, senki nem legyinthet erre a veszélyre.”
Hozzászólások (6) , melyek közül a legfrissebbek:
Ha Juhász Oszit Pártoló védi,az eleve minősíti mindkettőt. :)
Hitler!!
Hatással volt olyan antiszemita politikusok agresszív retorikája, mint Karl Lueger bécsi polgármester,
A Weimari Köztársaság idején Adolf Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) vezére lett. Olyan, később kulcsfontosságú pozíciókat betöltő embereket vett ekkor fel, mint Joseph Goebbels, Rudolf Heß, Alfred Rosenberg, Hermann Göring, Heinrich Himmler, és felkészítette szabadcsapatait.
Ez év novemberében (1923) kirobbantotta a sörpuccs néven elhíresült felkelést, de a Weimari Köztársaság hadserege leverte a lázadást, ő pedig börtönbe került. Pere 1924-ben kezdődött, hazaárulásáért öt évre ítélték.
AZ ÖT ÉVBŐL CSAK EGYET TÖLTÖTT BÖRTÖNBEN. A fogságban töltött idő alatt Rudolf Heßnek diktálta Mein Kampf című könyvének szövegét.
Adolf Hitler 1925-ben szabadult a börtönből
HITLER POLITIKAI FORDULÓPONTJA A NAGY GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG SORÁN ÉRKEZETT EL, AMELY NÉMETORSZÁGOT 1930-BAN ÉRTE EL.
A szociáldemokraták és a hagyományos parlamenti pártok NEM TUDTAK MEGBIRKÓZNI A GAZDASÁGI VÁLSÁG OKOZTA PROBLÉMÁKKAL.
1930-BAN A NEMZETISZOCIALISTA PÁRT A VISZONYLAGOS ISMERETLENSÉGBŐL HIRTELEN 18,3%-OT SZERZETT ÉS 107 KÉPVISELŐI HELYET A REICHSTAGBAN, AMELLYEL A MÁSODIK LEGNAGYOBB PÁRTTÁ VÁLT.
HITLER A NÉMET PARASZTOK, HÁBORÚS VETERÁNOK, KÖZÉPOSZTÁLYBELIEK TÁMOGATÁSÁRA APELLÁLT, akik az 1920-as infláció és a gazdasági válság KÖVETKEZTÉBEN FELLÉPŐ MUNKANÉLKÜLISÉG legnagyobb szenvedői voltak. A városi munkásság általában közömbös volt Hitler nézeteivel szemben, Berlin és a Ruhr-vidék pedig különösképpen ellenséges volt. Az 1930-as választás kifejezetten bukásnak számított a jobb-közép kormánynak, amelyet most egy többségi ellenzék fogadott a Reichstagban.
MÍG HEINRICH BRÜNING RENDELETEI KEVÉS GAZDASÁGI FEJLŐDÉST HOZTAK, a kormány igyekezett elkerülni az 1932-es elnöki választásokat, és abban reménykedtek, hogy náci segédlettel sikerül Paul von Hindenburg elnökségét meghosszabbítani. Hitler ezt elutasította, és Hindenburg ellen lépett fel az 1932-ES ELNÖKI VÁLASZTÁSON, MÁSODIKKÉNT FUTVA BE MINDKÉT FORDULÓBAN. TÖBB MINT 35%-OT SZERZETT AZ ÁPRILISI FORDULÓBAN.
Hindenburg feloszlatta a kormányt és újat nevezett ki a konzervatív Franz von Papen vezetésével, amely azonnal új parlamenti választásokat indított. 1932 júliusában a Náci Párt 230 képviselői helyet nyert, ezzel a legnagyobb parlamenti párttá vált a Reichstagban. Mivel a nácik és kommunisták most többséget szereztek a parlamentben, egy középpárti kormány alakítása lehetetlenné vált. A Papen kormány bizalmatlansági indítványon, 84%-kal elbukott.
PAPEN ÉS A KATOLIKUS CENTRUM PÁRT TÁRGYALNI KEZDETT A NÁCIKKAL egy új kormány alakításáról, DE HITLER TÚL NAGY KÖVETELMÉNYEKET TÁMASZTOTT: KANCELLÁRI CÍMET KÖVETELT, ÉS AZ ELNÖK HOZZÁJÁRULÁSÁT A RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEKHEZ.
1932. szeptember 12-én feloszlatták a Reichstagot, és ismét új választásokat írtak ki, fél éven belül immár a másodikat. Az előjelek kedvezőtlenek voltak a náci párt számára. A november 6-án lezajlott új parlamenti választásokon az NSDAP kétmillió szavazatot veszített (az előző 37,3% helyett 33,1%-ot ért el). 230 képviselői hely helyett 196-ot szerzett.
LOGIKUSAN ÚGY LÁTSZOTT, HITLER ÉS PÁRTJA RENDKÍVÜL TÁVOL KERÜLT A HATALOMTÓL. Téves tehát az a felszínes (és hamis) egyszerűsítés, hogy Hitler választások útján került volna hatalomra. Papen és Kurt von Schleicher tábornok féktelen hatalmi küzdelme azonban más útra vezette a német (és a világ)történelmet.
Mivel Papen nem tudott többséget szerezni, Hindenburg Schleicher tábornokot nevezte ki, aki azt ígérte, hogy többséget szerez a szociáldemokratákkal, és a disszidens náci frakcióval, akiket Gregor Strasser vezetett.
Papen meg akarta győzni Hindenburgot, hogy nevezze ki Hitlert kancellárrá, akit MAJD Ő KÉZBEN TART. Amikor Schleicher koalíciós kísérlete megbukott, a parlament újabb menesztését kérte, de Hindenburg megbuktatta, és Hitlert kancellárnak, Papent pedig alkancellárnak nevezte ki. A KABINETNEK 4 NÁCI TAGJA VOLT, HITLER, GÖRING, GOEBBELS ÉS WILHELM FRICK. 1933-BAN HITLERT HIVATALOSAN KANCELLÁRRÁ NEVEZTÉK KI.
A Reichstag felgyújtása után, amellyel a kommunistákat vádolták, Hitler az állampolgári szabadságjogok felfüggesztését rendelte el. SOK KOMMUNISTA ÉS SZOCIÁLDEMOKRATA KÉPVISELŐJELÖLTET BÖRTÖNBE ZÁRTAK, ILLETVE KÜLFÖLDRE ÜLDÖZTEK. A márciusi választásokon a nácik így már 43,9%-ot nyertek.
A párt többséget szerzett a parlamentben a Német Nemzeti Néppárttal (DNVP) való koalícióban. Hitler megszavaztatta az ún. Felhatalmazási Törvényt, mely diktátori jogokat biztosított neki.
A törvény megszavazása során súlyos jogsértések történtek.
A kommunista képviselőket kitiltották. A szociáldemokraták úgy tervezték hogy nem vesznek részt az ülésen, így nem lett volna meg a Parlament szavazóképessége, de a náci párt elfogadtatott egy olyan módosítást, mely szerint a hiányzó képviselőket jelenlévőknek kell tekinteni. Így a szociáldemokraták is részt vettek, és nemmel szavaztak, kivéve börtönbe zárt, vagy rejtőzködő 26 képviselőjüket. Mindezeken túl az SA körbevette az épületet, és megfélemlítették a képviselőket. Ebből következik, hogy mivel a törvény elfogadása a hatályos jogszabályok megsértésével történt, így az formailag érvénytelen. Ennek legfőbb jelentősége elvi jellegű, mivel minden erre a törvényre alapozott jogszabály így formailag szintén érvénytelen, ezért nem igaz az a legenda, miszerint Hitler Németországa a német belső jog alapján jogszerűen követte volna el a genocídiumot. A kabinet ezután már a Reichstag kikerülésével adhatott ki rendeleteket és csak a kancellár által engedélyezett rendeleteket adhatta ki, és ez négy évig tartott volna. Természetesen a törvényt négy év múlva megújították.
Senki se mondta azt amit a bolsevik csótányok próbálnak összehazudni és rávarrni Juhász Oszkárra.
no erre
Hont András publicista jól mondta az atv-be
Ezt normális ember de a aki zsidó roma mind tudja a jobbik egyik célja a kisebbség irtás!!Afelől nincs is kétségem ha kezükbe lenne a hatalom meg is tennék!!Ki az a naiv aki azt hiszi hogy nem így lenne.De így lenne sajnos.Fidesz semmit nem csinál Gyurcsány se csinált semmit ami érdembe ellehetetlenítette volna ezeket.Ide nem elég a szöveg ide törvény kell.Naiv emberek ez csak egy jobbos felszín felszín alatt már többet is tesznek !!Aki azt gondolja nem az nagyon naiv.800ezer ember ért egyet velük mert rájuk szavaz!!!Aki rá szavaz egyet ért!!Szóval nincsenek illúzióim mint sok embernek van és amikor az igazságot meghallják hüledeznek de vajon miért?????
Sok mindenért utálom a szadista, gyilkos, hazug, tolvaj bolsevik csótányokat de az undorít leginkább a bolsevik csótányokba, hogy kiszednek egy részt mások beszédéből vagy írásából, azt meghamisítják, hozzá adják a saját hazug fantáziájukat és elkezdenek sipítozni, hogy ilyet nem lehet mondani.
Senki se mondta azt amit a bolsevik csótányok próbálnak összehazudni és rávarrni Juhász Oszkárra. Ezek a bolsevik csótányok, aljas, nyomorult, sunyi hazugok.
„A magyar politikában borzasztó sok hülyeség hangzik el"
...ez is egy ilyen,az MSZP által szerkesztett/terjesztett marhaság...