Négy év, három igen, kétely
Négy éve tudjuk, hogy az egészségügy nem üzlet, négy éve tisztában vagyunk azzal, hogy a lakosság szerint az első diploma ingyen jár, s hogy három igennel sokat spórolhatunk. A spórolás árát fizetjük most is.
Dátum szerint pontosan négy esztendeje rendezték meg a világtörténelem egyik legabszurdabb szavazását, amelyről máig vitatott, hogy a hatályos törvények szerint egyáltalán kiírható lett volna. A jeles évforduló alkalmából a Republikon Intézet összeállítást készített a hvg.hu elemzőblogján.
A roppant tanulságos, videókat tartalmazó gyűjteményből kiderül például az, hogy Orbán Viktornak van egy „tandíjölő” politikusa Pokorni Zoltán személyében, aki egyszer már eltörölte azt (másodszor meg lehetőséget sem kapott rá, de azt akkor még nem sejthettük), vagy hogy mit gondol a Fidelitas budapesti elnöke a fiatalok elvándorlásáról.
Hozzászólások (35) , melyek közül a legfrissebbek:
Orbán és a Fidesz saját ürülékében tocsog.
"A mi hazaszeretetünk nem takarja el azt a tényt, hogy az Andrássy úton menetelők majd egy évtizeden át a saját törvényükkel szemben meneteltek. A Medgyessy-, majd Gyurcsány-kormány idején Orbán Viktor és hívei, akár Brüsszelben, akár az Európai Néppárt gyűlésein, a Fidesz honlapján vagy a hitelminősítőknél folytatott lobbizásukkal a demokratikusan megválasztott magyar kormány bokáját harapdálták, a kormányzást nehezítették, akadályozták, ahogy csak tudták. Azon dolgoztak, hogy lejárassák, leminősíttessék az akkori magyar kormányt vagy annak állampapírjait. Nap mint nap a demokratikusan megválasztott magyar kormányt becsmérelték, a magyar gazdaság sebezhetőségéről prédikáltak fűnek-fának, és mindent megtettek annak érdekében, hogy az akkori kormány – kétharmad hiányában – az égvilágon sehol se tudjon rendet teremteni, legkevésbé a fejekben. Ahol lehetett, szavakban, tettekben és ha kellett, a népszavazás fegyverével, hátráltattak minden karcsúsítást, költségvetési ésszerűsítést, reformot. A Fidesz célja nem az volt, hogy javuljon a helyzet Magyarországon, hanem az, hogy minél rosszabb legyen, mert ebből lehet saját magának és klientúrájának politikai tőkét kovácsolni. Amikor Gyurcsány egy asztalhoz hívta a pártokat, az érdekképviseleteket, hogy fogjanak össze, beszéljék meg az ország közös ügyeit, a Fidesz egyszerűen nem volt hajlandó erre. Sólyom László államfő még azt is felhozta távolmaradása okaként, hogy az állam nem így működik. Amikor Sólyom László államfő Kanadába látogatott, és Ottawában fogadta a kanadai magyarok vezetőit, semmi gondja nem volt azzal, nem esett nehezére, hogy – az itteniek nagy örömére – az ország miniszterelnökét szapulja."
Forrás: Galamus
Göllner András
Komunisták vagytok. Szerencsére már sose lesztek hatalmon. Menjetek millatüntetésre mind a kétszázan! Mi sokkal többen leszünk, és a Miniszterelnök Úr is szónokolni fog! Nálatok ki fog, a Gyurcsányi? Hihihi. De nagy nálatok a felhozatal, libsibolsikomcsi oldal!
neomodel!
„Sajnos nem tudsz értelmesen vitatkozni,”
nem vagy képes teóriáidat a valóság kontrolljának alávetni, ahogyan azt a természettudósok tették, akik elvetették hamis teóriáikat, amelyeket a valóság megcáfolt.
1. Kérded: Lókupec lennék piszkos fantáziával?
Így van.
2. Te írtad, hogy „„(Az egészségügy) göthös a gebe és percei vannak hátra.”
Ez szembe megy a valósággal, amit személyes tapasztalatok útján szereztem, amikor a közelmúltban egy beteg közeli rokonomat látogattam meg sokszor a Szent Imre kórházban.
Az egészségügyben sehol a világon az erőforrások nem korlátlanul állnak rendelkezésre.
Ha megnézted volna a Vészhelyzet című amerikai filmsorozatot, kiváló művészek mutatták be azt nagy kapkodást, amit az idézett elő, hogy a kórházvezetés a profit maximalizálása érdekében takarékoskodott a személyzet létszámával (és bérköltségével).
A rendelkezésre álló erőforrásokhoz képest a magyar egészségügy nem működik rosszul.
Az előző nemzedékek áldozatos munkája is fejlesztette a jelenlegi szintre a magyar egészségügyet.
Persze azoknak a tőkeerős köröknek akiknek érdekében áll ennek a nemzeti vagyonrésznek a megszerzése is (bagóért), azoknak érdekükben áll a „lovat ócsárolni” nagy hangerővel azt állítani róla, hogy dögrováson van.
Te csak besegítesz nekik, ki tudja miért? Nem vevő vagy, hanem csak a csahosuk.
3. Írod: „Megosztott tulajdonosi szerkezetű magánvállalkozás, izé.... nem erről beszélek drágám! „
Miért nem vagy hajlandó erről még gondolkodni sem?
Talán fájna neked, ha a valóság kiábrándítana vaskos téveszméidből?
4. Hasraütés alapján írod, általánosítva: „Az állam a legrosszabb tulajdonos. Érted? AZ ÁLLAM!!!”
Nem vagy képes alátámasztani a valósággal, ami éppen szembe megy teóriáddal.
Nyugat-Európában is az egészségbiztosítás állami kézben van és nem működik rosszabbul, mint az USA egészségbiztosítása.
Ezenkívül nagyon sok állami tulajdonlású vállalat működik jól a gazdaság területén.
A londoni elővárosi vasutakat is korábban privatizálták. A tulajdonosok a gyors haszonszerzés, a profitmaximalizálás érdekében lerabolták a vállalkozást, ezért egymást követték a súlyos balesetek is.
Végül az utazóközönség érdekében, mert annak is lehetnek érdekei, újra köztulajdonba vették a londoni elővárosi vasutakat.
A rendszerváltás után privatizált magyar vállalatok egy részét német és francia állami vállalatok működtetik sikeresen.
5. Fáj neked, hogy „Érdekes, hogy Pécsett egy sikeres francia vállalatot éppen fenékbe rúgtak,”
Ennek a vállalatnak a neve Suez.
Ugyanez a vállalat Párizsban is működött és monopolhelyzetét arcátlanul kihasználva harácsolt, ezért Párizs városának szocialista többségű önkormányzata fenékbe rúgta.
Akkor is zokogtál a Suez-ért?
6. Írod: ” A Hospinvestbe ne menjünk bele,”
Miért ne menjünk bele?
Mert fáj neked, hogy a valóság itt is szembemegy légből kapott teóriáiddal?
„az állam a legrosszabb tulajdonos. Pont. „
Ez így igaz Agricola!
Más kérdés, hogy most a fideszbrancs az ellenkezőjét akarja elhitetni, de csak a legaljasabb szándéktól vezérelve.
Tudniillik, egy állami vállaltból lehet a legtöbbet kilopni. Ide lehet elhelyezni a legtöbb csókost, rokont, havert. Egyik kezükkel kilopják a pénzt, a másikkal állami támogatásként visszateszik.
Ügyes, nem?
Lásd, BKV, MÁV, stb, stb.
No Agricola, felajánlom a tegeződést, úgyis én vagyok az idősebb, de javíts a stílusodon, mert elég ijesztő.
Sajnos nem tudsz értelmesen vitatkozni, látszik azokról az összefüggéstelenül összefűzött gondolatokról amit leírsz.
Lókupec lennék piszkos fantáziával?? Hehe. Hogyan jött elő nálad ez a furcsa asszociáció? Akarsz róla beszélni? Szerintem kellene.
Megosztott tulajdonosi szerkezetű magánvállalkozás, izé.... nem erről beszélek drágám! Beidézed amit írok és valami egészen másra válaszol, elvitatkozol önnön állításoddal, érthetetlen, nem bírlak követni.
Mondom még egyszer, meg a gyengébbek kedvéért;
Az állam a legrosszabb tulajdonos. Érted? AZ ÁLLAM!!!
Ami most éppen szakmányban folyik. Államosítás. Az vezet a csőd felé. Ugyanis szétlopják, de nem, mégsem, királyod vissza fogja haveri kezekbe privatizálni. Egész iparágakat, hogy amikor elzavarják, még mindig ott fogja rontani a levegőt és ott fog keresztbetenni a gazdasági erejével, ahol csak lehet. Vágod??
Úgy gondolod fantáziálok, méghozzá piszkosan az állami kórházakban általánosan ismert helyzetről. Hát ja. Mondd, te a Holdon élsz, vagy messzebb a Marson? Lehet, hogy nem látogatnod kellene alkalmasint a beteget, hanem befeküdnöd kis időre betegként (nem kívánom egyébként), akkor megtapasztalod amiről beszélek. (Látogattam az ismerősömet, még ilyen érvet, elképesztő.)
Más.
Érdekes, hogy Pécsett egy sikeres francia vállalatot éppen fenékbe rúgtak, mintegy próbaképpen a többi hasonló elkövetező eset előkészítéseként. Hú, de piszkos a fantáziám, csak nehogy igazam legyen.
A Hospinvestbe ne menjünk bele, a bank zárolta a pénzét, a szocialista vezetésű önkormányzat szerződést bontott vele, stb., pusztán zsákmányszerzési érdekek mozgatták a szálakat, tán voltak egyeztetések ez ügyben a hátsó szobákban, ki tudja...
Szerinted én libsi-bibsi-balbolsi-liberál tudja isten milyen oldali vagyok, már ahogyan mindenki mást illettek, akik nem ti vagytok. Sajnos nem, én magammal vagyok, meg a tényekkel, a többi nem nagyon érdekes.
Na zárom soraimat, próbálj sokat olvasni, ahogy Lenin elvtárs is mondta, tanulni, tanulni, tanulni.
neomodel!
Téveszméinek tömegét írta le:
1. „az állam a legrosszabb tulajdonos. Pont. „
Megosztott tulajdonosi szerkezetű magánvállalkozásokat, általában fizetett menedzserek működtetik. A tulajdonosok itt is szembe találják magukat a feladatra alkalmas személyek kiválasztásának és ellenőrzésének problémájával.
Ha a kiválasztás nem volt megfelelő, leváltásuk sem ördögtől való. Ha alkalmatlan személyeket indokolatlanul pozícióban tartanak, annak a tulajdonosok látják kárát.
Semmi elvi akadálya nincs annak, hogy az állami tulajdonos is racionálisan viselkedjen a feladatra alkalmas személyek kiválasztásánál.
Jól bizonyítja ezt, hogy a rendszerváltás után privatizált magyar vállalatok egy részét német és francia állami vállalatok működtetik sikeresen.
És boldogan élnek, míg meg nem halnak.
2. „(Az egészségügy) göthös a gebe és percei vannak hátra.”
Az Önhöz hasonló lókupecek piszkos fantáziájában ez az elképzelés helyénvaló lehet.
Közeli rokonom nemrég esett át súlyos betegségen. A kórházban, ahol sokszor meglátogattam, egyáltalán nem azt tapasztaltam, ami az Ön piszkos fantáziájában megjelenik.
3. „Történetesen a Hospinvest sikeresen működtedte a kórházait, mindaddig, ameddig a "kórházmentők" el nem kezdték áldásos tevékenységüket. „
A létező szocializmusban „Pártunk és Kormányunk” azt állította, hogy munkamegosztás van:
Minden jót „Pártunknak és Kormányunknak” köszönhetünk.
Minden rosszat az ellenség aknamunkája okoz.
„Az ellenség keze betette a lábát”!
Mutatis mutandis az Ön egyszerűnek alkotott agyában a Hospinvest tette a jót a munkamegosztásban, a rosszat pedig a "kórházmentők" (az ellenség) tették.
Az Ön kicsavart agytekervényeiben, az ígéretektől eltérő rossz működés okozói, nem azok akik átvették és működtették a 8 hatalmas kórházat (a Hospinvest és a Medisyst KFT-k), hanem az állítólagos kórházmentők.
A Hospinvest és a Medisyst KFT-k még a szoclib egészségügyi kormányzat alatt mentek csődbe.
Ne akarja azt bemesélni, hogy az állítólagos "kórházmentők" befolyása nagyobb volt, mint az eszes SZDSZ-es egészségügyi kormányzaté!
Nem a nyúl hordta a puskát!
Orvosi eset balhiteivel és vad kényszerképzeteivel hozzászólása alapján csak Ön lehet.
Szégyenletes a bolsevik örökség az egészség ellátásba. Orvosoknak és ápolóknak nem „hálapénz” hanem tisztességes fizetés jár. Fidesz megmenthette volna az országot ha nem a milliárdos vörösbáró elvtársainak add milliárdokat az egykulcsos adóval hanem tisztességes fizetést az orvosoknak és ápolóknak. Szégyelhetik magukat az elvtársak.
Nem tudom, hogy kerül ide a libatolvaj de inkább maradjon Amerikába hillary clinton szoknyája alatt. Kell a francnak az ilyen jellemtelen ügynök.
Itt lenne az ideje már belátni, hogy az ún. „szociális népszavazás”-nak semmi köze nincs sem az egészségügyhöz, sem az oktatáshoz.
Egyszerűen csak politika volt, az is a legocsmányabb, legundorítóbb fajtából!
Mindenki tudja, aki nem teljesen hülye, mennyi pénzt kell magunka vinnünk, ha csak „bekopogunk” valamely egészségügyi intézmény ajtaján!
Egy szülés 100 000! egy egyeszrű ultrahangos diagnosztika 10 000! Stb, stb.
Aranyos szomszédasszonyom beteg lett, életmentő műtét, az orvos kerek-perec kijelentette, 300 000!!! Addig hozzá sem fogtak semmihez, még ki nem perkálták a pénzt. Nem túl tehetős családnak az egész rokonságát mozgósítani kellett!
Ilyen és hasonló történetei mindenkinek vannak, mindenki tudja, mi a magyar egészségügy!
És elmegy a jó büdös francba, felmenőivel együtt, aki itt még háromszázforintozik!
Bocs, ezt a hozzászólást nem ide akartam!
Kedves iii!
Igazad van az LMP szakmai munkája nekem nem jött át. Pedig az ilyesmi át szokott, a Bajnainál pl. egyértelműen megtette.
Belenéztem a másik cikkbe a kapitalizmusosba ahol fel vannak sorolva a népszavazásra felteendő kérdések - ezek nem szakmai kérdések, ezek látványakciók, érzelmekre bazíroznak.
Majd ha dolgozni méltóztatik az LMP azt föltehetőleg észre fogom venni.
Fidesszel szavaztam csak a vizitdíj ellen...
A vizitdíj nem volt olyan rossz ötlet mert sokan mennek orvoshoz csak azért mert unatkoznak és nincs kinek panaszkodni. Ilyeneknek nem orvos hanem szociális munkás kell akik szépen meghallgatják panaszaikat a hálátlan gyerekeikről meg az unokákról és hoznak nekik egy tányér meleg levest egy szelet kenyérrel. Mégis a Fidesszel szavaztam mert akartam gyurcsánynak adni egy jó nagy pofont. Sikerült is, talán túl jól mert jobb lett volna ha Fidesznek csak a Jobbikkal lenne 2/3-a.
Agricola!
Érzésem szerint a tényeket próbálod úgy összemazsolázni, hogy az az elméleteidnek megfeleljenek, ráadásul még bizonyos tényeket el is ferdítesz, talán túl sokat ismételgette a fidesz ezeket ellenzékben.
Leszögezhetjük, akkor is ha neked és a fidesznek nem tetszik; az állam a legrosszabb tulajdonos. Pont.
Nem kell ehhez SZDSZ, és nem kell ezt az egyébként érvényes közgazdasági tételt rájuk fogni, még a szakszerűség látszatát kelted irányukban, szóval ügyelj az ilyen kijelentéseiddel.
Nem is értem a lókupeces hasonlatod, tán nincs katasztrófális helyzetben az egészségügy?
Nem kívánom, hogy beteg legyél, és kipróbáld, de súlyos, végső stádiumban lévő rákbetegeknek is másfél-kettő hónapot kell várni egy diagnosztikai vizsgálatra, miközben kicsit belehalnak a várakozásba.
Tehát nem kell ezt a lovat különösebben ócsárolni, a vak is látja, hogy göthös a gebe és percei vannak hátra.
Különben mint minden, ahol szolgáltatni lehet, az üzlet. Az egészségügy az egyik legnagyobb üzlet, mert az egészségedért, a gyógyulásodért minden pénzt megadsz. Persze, hogy éppen azok nem akarják, hogy ellenőrzött és átlátható üzlet legyen akik előre közlik az egyébként állítólag ingyenes egészségügyben, hogy mennyibe kerül egy daganat műtétje, egy szülés, sorolhatnám, vannak saját közeli tapasztalataim, hogyan is van ez. Lehet neked nincs. Még. Majd lesz és akkor szeretnéd, ha üzleti alapon működne. Igen, lesz aki jobb ellátást tud megfizetni,kellemesebb helyen fogják kezelni. Aki a paraszolvencia mai rendszerében nem tudja letenni a pénzt, küldik haza, akkor mitől jobb ez, mint az üzleti?
Történetesen a Hospinvest sikeresen működtedte a kórházait, mindaddig, ameddig a "kórházmentők" el nem kezdték áldásos tevékenységüket. Tudod olyan ez, mint amikor mindent ami van leócsárolunk teli pofával, nekiesünk és szétverjük, majd a rombolókról kiderül, hogy lila fogalmuk sincs mi is következik ezután, csak romok maradnak, ők meg szép csendben elpárolognak a balfenéken.
Imerős képlet, nem? Ez a fidesz áldásos tevékenységére jellemző, minden területen, a hülyeségeket még nagyobb hülyeségekkel fejelik meg, és már annyi van belőlük, hogy az egy héttel ezelőttire már nem is emlékezünk, az újabbak elfedik a régebbieket. A romok meg akkorák mint egy hegy.
Lózungokból nincs hiány az írásodban, ez előzőek áldozatos munkája, bala bla bla. Lózung. Persze, ki másé. Meg a mostanaiak áldozatos munkája, hogy még nem dőlt teljesen össze a gyógyítás, de jelzem, nincsen messze!! És elviselik a pofátlanul alacsony munkabért, a pofátlan munkakörülményeket, a pofátlan politikusi ígéretekkel és megszólalásokkal együtt. Csodálom őket. Orvosi esetek lassan ők maguk is, mitől és hogyan viselik el mindezt.
Az üzleti alapon szervezett egészségügyben nyilván kellenek fékek és ellensúlyok, hogy a szegények is kapjanak tisztességes ellátást, a politikusok és az orvosközgazdászok dolga, hogy legyen erre koncepció.
Már most is nyílnak az üzleti alapon szerveződő gyógyítás lehetőségei, nem lehet feltartóztatni, csakhogy ezt gyorsítani kellene és nem a korábbi hülye kijelentéseinknek látszatra megfelelni, hogy a gyógyítás nem üzlet. Kártékony és konkrétan emberek haláláért felelősek ezek a politikusok. Felelősök!
Az erőforrások semmiben nem korlátlanok, sem vízben, sem ásványi anyagokban, sem a gyógyításban, az emberek nem egyformán érik el, nem egyformák a lehetőségeik, nem egyforma a hozzáállásuk, következésképpen nem egyforma a keresetük és az anyagi lehetőségeik. Nem is kapnak egyforma elbánást sehol és semmiben. Ez egy verseny, nem kíméletes sokszor, ezt tompítani és kiegyensúlyozni lennének hivatottak a politikusok.
De ez a garnitúra az elmúlt 65 év (nem 20) során az egyik legalkalmatlanabb és a legcinikusabb kompánia aki valaha is döntési helyzetben volt. Lassan el lesznek zavarva.
Nincs jobb reggeli szórakozás mint olvasni ahogy a fideszes és maszopos kommunisták vágják egymást. Csak így tovább :)
„Négy éve tudjuk, hogy az egészségügy nem üzlet,”
A lókupecek bevált technikája volt egykor, hogy ha a vásárban olcsón meg akartak szerezni egy lovat, többen oda mentek a gazdához és hosszasan ócsárolták.
Az eszes SZDSZ-ek jóvoltából akkor azt is tudtuk, hogy az állami tulajdonos által kinevezett menedzser eleve csak "kutyaütő lehet, míg egy magántulajdonos által kinevezett menedzser állítólag csodákra képes:
Meg tudja ismételni azt a bibliai csodát is, amikor 5 kenyérből és két halból ötezer embert vendégeltek meg.
A megyei önkormányzatok akkoriban8 hatalmas kórházat passzoltak át a Hospinvest és a Medisyst Kft-knek.
Ezek nemhogy csodát nem tudtak tenni, hanem egytől-egyig csődbe mentek (még a szoclib kormányzat alatt), hatalmas kárt okozva az adófizetőknek.
Az USA egészségbiztosítási rendszere egy főre számítva több, mint ötször annyi pénzből gazdálkodik, miközben az árak hozzánk is begyűrűznek.
Mégsem bizonyult hibátlannak és tökéletesnek. Nemrégiben kellett módosítani a törvényen, mert 47 millió állampolgár kimaradt az egészségbiztosítási rendszerből.
Az egészségügyben sehol a világon az erőforrások nem korlátlanul állnak rendelkezésre.
A rendelkezésre álló erőforrásokhoz képest a magyar egészségügy nem működik rosszul.
Az előző nemzedékek áldozatos munkája is fejlesztette a jelenlegi szintre a magyar egészségügyet.
Persze azoknak a „lókupeceknek” akiknek érdekében áll ennek a nemzeti vagyonrésznek a megszerzése is, azoknak érdekükben áll a „lovat ócsárolni” nagy hangerővel azt állítani róla, hogy dögrováson van.
Bendiendi
Átvéve kellemes stílusodat: te egy barom vagy.
Drága TEODORA.
Az ön fejében igen nagy a sötétség.
Jobb volna,ha nem személyeskedne itt,ön egy nagyon unalmas,semmit mondó senki.
oligomer:
igazad is van, de ez nem cenzorkodás, csak a hangvételre próbáltam rávilágítani. "A stílus maga az ember..."
Tisztelet a kivételnek, de a jobbos hozzászólások sokszor minősíthetetlenek. Akkor inkább ne írjanak ide semmit, így gondolom továbbra is.
A 300 Ft ellen népszavazást tartattak, akkor most mi van?Az ember alig jut orvoshoz, ha nincs pénze!Komolyabb vizsgálatra hónapokat kell várni,ha csak az ember ne4m olyan szerencsés,-persze zárójelbe téve- hogy rosszul lesz az utcán és elviszi a mentő.A gyógyszerek áráról meg már ne is beszéljünk!Ahelyett, hogy javulna minden, megyünk vissza XIX.századba. Persze a gazdagoknak könnyebb, őket ellátják a magánrendelők.Persze, nekik ki kell fizetni a tarifát, ami valamivel több, mint a 300 Ft!
Arnika!
Ezt írod:
"..az alkohol- és drogbetegek nagy száma a gond. Ehhez Horváth Ágnesnek nem sok köze volt."
Ha az alkohol és drogbetegeknek nagy a száma akkor ehhez a mindenkori egészségügyi miniszternek van köze. Az a munkája ugyanis, hogy ezzel a helyzettel kezdjen valamit. Ha lehetséges akkor szíveskedjék megoldani. Ezért lett a posztra kinevezve. Ez - fájdalom - Horváth Ágnesre is vonatkozik.
Ezzel az erővel azt is írhattad volna, hogy nem az a baj, ha valahol nincsen kórház, hanem az ha sok a beteg.
Kedves neomodel! Erről a mondatról van szó:
".... a lakosság szerint az első diploma ingyen jár, s hogy három igennel sokat spórolhatunk. A spórolás árát fizetjük most is."
Az SZDSZ-es mentalitású Hírszerző azt sejteti, hogy az egészségügyi reformmal minden rendben volt, azt kellő felkészültségű, tehetséges szakember irányította, csak a lakosság volt csacsi.
Az igaz, hogy Horváth Ágnes és az SZDSZ ma már nincs - de itt van a Hírszerző az ő eszdéeszes mentalitásával és lelkesen hülyézi az ország lakosságát minden lehető és lehetetlen alkalommal.
A Fideszről szóló becsmérlő soraiddal egyetértek - bár nem tudom miért hozod fel őket a nekem írt hozzászólásodban.
De örömmel olvastam, én még nálad is sokkal jobban utálom őket.
Kedves teodora!
Ezt írod, zárszóként a postodban:
"Tudjuk, hogy az SZDSZ a saját minisztere hülyesége és alkalmatlansága okán a lakosságot anyázta és anyázza a mai napig. Ismerve a nemes pártot ezen egyáltalán nem vagyunk meglepődve."
Kaptál tőlem ennek okán egy vaskos mínuszt. Miért. Van igazságod, nem kevés. De légy szíves tekints rá a naptárra. Az Úr 2012-ik esztendejét mutatja. Sem Ágica, sem az SZDSZ nem politikai tényező, nem tudom a mai időkben, hogyan alázzák ők együtt, ketten az ország népét. Én azt gyanítom az ország népét kedves vezetőnk és igen cinikus bandája alázza. Ma 2012-ben.
Másrészt, ha már ehhez a cikkhez írsz hozzászólást, akkor maradjunk a tényeknél, és az un. szociális népszavazásról írj néhány keresetlen mondatot, meg arról, hogy ennek van-e szerinted máig ható hatása. Mert, hogy az OPNI üresen áll az tragédia, de, hogy mi minden fog ezek után üresen állni, abba bele sem merek gondolni, jelzem, ezt nehéz lesz Ágicára meg az SZDSZ-re ráhúzni, bár az elvakultság segítebben is, főleg nehéz a naptár apró számait elolvasni emiatt. Szóval 2 évvel a teljhatalom megszerzése után, és négy évvel a szociális népszavazás után tán vállalnak már valamennyi felelősséget az országban történteként, saját jogukon persze és nem a zelmútnyocév emlegetésével. Mert ez már csak szánalmas, de nagyon.
Nem értem. Ugy csinàlunk, mintha nekunk kellene feltalàlni a melegvizet, illetve mintha még mindig a sztyeppén élnénk..
A környezö fejlett Europai orszàgok màr régen kitalàltàk hogyan lehet az egészségügyet sikeresen mükodtetni, nem értem, miért nem tanulmànyozzuk és adaptàljuk azokat?
Csak egy példa: Svajcban az àllam egyetlen petàkkal sem tàmogatja az egészségugyet. Mindenki privàt biztositast köt azzal a biztositoval akivel akar, s annyit fizet havonta amennyit a sajàt anyagi és egészsegi àllapota megkivan. Rendkivul egyszeru ez, pontosan ugy mukodik mint a gépjàrmu biztositas. Az beteg elmgy az orvoshoz, az orvos ellàtja, erröl aztàn küld egy szamlàt, melyet a biztosito kifizet. Ennél nem tudna egyszerübb lenni a dolog. Ez persze csak egy model, amit én ismerek, de van sok màs is màs orszàgokban.
Nem értem, hogy mi magyarok miért nem tàjékozodunk külföldröl, s miért nem adaptàlunk a màr kitalàlt es bejàratott modszerek közül? Ennyire okosnak tartjuk magunkat, vagy ennyire butàk vagyunk? Nem értem!
Kedves teodora!Nem az a gond hogy az Országos Addiktológiai Intézet bezárás megtörtént (bár a betegek ellátása biztosított maradt, és azért nem annyira volt az országos, inkább budapestis volt)hanem az alkohol- és drogbetegek nagy száma a gond. Ehhez Horváth Ágnesnek nem sok köze volt. A cikk meg nem erről szól!
Mert taccsra vágta a lelkem az Országos Addiktológiai Intézetet is.
Az OPNI bezárása Horváth Ágica rémtetteinek csak az egyike, de kétségkívül a legborzalmasabb.
Az ombudsman az Országos Addiktológiai Intézet bezárásáról
2008. április 15.
Budapest, 2008. április 15., kedd (MTI) - Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával és az Országos Addiktológiai Intézet (OAI) megszűnésével előálló helyzet újragondolását, független szakmai testület létrehozását sürgette kedden az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Az addiktológiai járóbeteg-ellátás különösen Budapesten, de
országosan is a működésképtelenség szélére került. A fővárosban az
alkohol- és drogbetegeket gondozó intézmények fix finanszírozása a
felére csökkent - írta Szabó Máté az MTI-hez eljuttatott
közleményében.
Az ombudsman emlékeztetett: az OAI megszüntetéséről Horváth
Ágnes egészségügyi miniszter 2008. március 6-án levélben
tájékoztatta Buda Béla főigazgatót. A május 1-re jelzett
megszüntetésről azonban határozat nem született - tette hozzá. Az
egészségügyi szolgáltató feladatokat az Országos Orvosi
Rehabilitációs Intézet veszi át feladat-átadási szerződéssel.
Az Országos Addiktológiai Intézet működési problémái alapvetően
két okra vezethetők vissza. Egyfelől folyamatosan csökkent a nemzeti
alkoholpolitikai, kábítószerügyi adatgyűjtés, a szakmai, módszertani
és fejlesztési feladatok költségvetési támogatása. Miközben romlott
a finanszírozás, az OAI új tennivalókat kapott az illegális szerek
fogyasztásával kapcsolatos adatgyűjtésben.
Másfelől 2007 áprilisától júliusig a szenvedélybetegeknek is
vizitdíjat kellett fizetniük, ami 20-30 százalékkal csökkentette a
rendelésre járók számát. A fix díjak radikális és hirtelen
visszafogása pedig a gondozók bevételeinek gyors eséséhez vezetett,
amit a teljesítményvolumen-korlát emelése nem volt képes
ellensúlyozni.
Szabó Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy az országos intézet
megszüntetése következtében az alkoholpolitika koordinációjának nem
lesz hatékony háttérintézménye. Lassulhat, akár időlegesen le is
állhat a szakterület orvos-szakmai fejlesztése. A megszűnő
rendelőkből elmaradó betegek egyéni és közösségi veszélyforrást
jelenthetnek, elsősorban a budapesti alkohol- drog- és
hajléktalanhelyzet romolhat.
Az ombudsman kiemelte: a változásokkal kialakuló helyzet
átgondolásakor együtt kell kezelni az Országos Addiktológiai Intézet
és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ügyét, mivel e
kettő a pszichiátriai ellátás egymástól el nem választható része.
"Négy éve tudjuk, hogy az egészségügy nem üzlet, négy éve tisztában vagyunk azzal, hogy a lakosság szerint az első diploma ingyen jár, s hogy három igennel sokat spórolhatunk. A spórolás árát fizetjük most is."
Ennél azért többet tudunk.
Azzal is tisztában vagyunk, hogy az SZDSZ erre a nagyon kényes és nagyon érzékeny területre képes volt egy olyan buta libát delegálni mint Horváth Ágnes. Nyilvánvalóvá vált, hogy Horváth képtelen a feladat ellátására, nem egyeztet a szakma egyetlen résztvevőjével sem, nem tud és nem is akar senkivel szót érteni, de láttuk, hogy az SZDSZ ekkor sem váltotta le. Láttuk, hogy Gyurcsány nem mer szólni Ágica legförtelmesebb rémtetteinél sem, pl. az OPNI bezárását sem merte kifogásolni, aminek az épülete azóta is üresen áll.
Tudjuk, hogy az SZDSZ a saját minisztere hülyesége és alkalmatlansága okán a lakosságot anyázta és anyázza a mai napig. Ismerve a nemes pártot ezen egyáltalán nem vagyunk meglepődve.
oligomer,
Kálmár Lajos hozzászólása se nem baloldali, se nem jobboldali, egyszerűen primitív... Lehet hogy te igényt tartasz ilyesmire, de annak nem lehet sok köze politikához...
@gaborbalasko@t-online.hu!
Átvetted Lendvai Ildikó szerepét és cenzorkodsz? Ha csak balos hozzászólások lennének, akkor minek a fórum? Pont ez a lényeg, hogy legyen ilyen is, olyan is.
Kalmár Lajos: figyelmedbe ajánlom Schmitt Pálnál tett hozzászólásomat... És ha lehet, a saját térfeleden próbálkozz, ilyen hangvételű hozzászólásokra itt semmi szükség. Semmi hasznos mondanivaló, csak a más véleményűek pocskondiázása. Ennyire telik? (Ha már a másikat fikázod, legalább tanuld meg helyesen leírni: "kommunista." Vagy ez is Plagi bácsi hagyatéka?)
Lajos! Te meg egy hüjje vagy! (sitt plagi hejesirásával)
1. Ko m m unista az anyádnak a csúnyája!
2. Kedves olvasók! Ez itt fent a tipikus fideszes tahó. Ez az ország kétharmada?
Komunisták, jobb lenne ha lenne vizitdíj? Az egészségügy ugyanúgy romokban lenne, mert Gyurcsány csak ellopta volna még azt a a kis pénzt is. Tandíj most sincs, demagógok. És aki akar fizessen korházi napidíjat, ha beteg, közületek.