A családtudomány hete
Családtudományi szemle a Családtudományi Társaság nézeteire érkezett reakciókból.
Egy-két hete jött létre a Családtudományi Társaság, amelynek programjai között a házasság előtti szex mellőzése is szerepelt többek között. A társaság honlapján fellelhető adatokat időközben törölték, aztán pedig letagadták miután nagy visszhangot váltott ki az ötletük. A házasság előtti szex ötletétől nem csak a KDNP politikusai, hanem Hoffman Rózsa is elhatárolódott. A héten sok újságíró, blogger írta meg véleményét az eleve halott ötletről.
Lapunk munkatársa, Hont András a következőket írta Kefélj úgy, mint régen volt című publicisztikájában. „A fajtalankodókkal, bujálkodókkal, egyéb ledérekkel nem az elvetemültségük a gond, hanem, hogy elmaradottak tudományosan! Na, de, hát ezért jött létre a Magyar Családtudományi Társaság, amelynek megalakulása szolgáltatta az apropót az origónak, hogy szexuális kérdésekről faggasson politikusokat. A Társaság – előbb nyilvánosságra hozott, majd letörölt és letagadott – önismertetője szerint ugyanis „az egyesület tagja lehet az, aki egyetért azzal az elvvel, hogy általánosságban a nemi kapcsolat egyedüli helyes tere a házasság”. Így, ni, tudományosan. Ezt Rónaszékiné Keresztes Mónika, aki „állandó vendégként” képviselte a Fideszt az alakuló ülésen – ezek szerint, minden alakuló ülésen ott lesz – azzal próbálta megmagyarázni a portálnak, hogy „a hosszú távú és tartós házasság, a tartós szexuális kapcsolat egy ember mellett, olyan egészségmegőrző faktorokat tartalmaz, amelyeket érdemes belevenni mint kutatási területet a családpolitika egészébe is”. A gondolatot Hoffmann oktatási államtitkár még ennyivel toldotta meg: „egy biztos, hogy az önmegtartóztatásból még soha nem volt senkinek semmiféle baja, míg a promiszkuitás nagyon sok problémát okoz”. Ezzel szemben – nem a csalárdtudományi, hanem másfajta – kutatások szerint az elfojtás számtalan gondot okoz, és nem kizárt, hogy az ember frusztráltságában végül diktátor lesz vagy kéjgyilkos, esetleg pécsi püspök.”
Tóta W. Árpád szerint viszont nem olyan nagy baj, hogy van ilyen társaság, amelynek tagjai amúgy lehet, hogy egy életre nyomorítják meg gyermekeiket a rákényszerítéssel. „"Nem baj, hogy van ilyen egyesület. Direkt hasznos, ha a bárminek oly olcsó legitimációt kölcsönző keresztény-nemzeti mitológiának látszik ez a vérszomjas, perverz, beteg arca is. Figyelmeztet, hogy semmi sem lesz jó vagy értelmes attól, hogy „összhangban van a keresztény értékekkel”. Lehet életveszélyes is. Attól, hogy valaki a kereszténységre hivatkozik vagy bármit abból vezet le, még nem lesz igaza, sőt, lehet, hogy elmebeteg."
Seszták Ágnes azt írja a szombati Magyar Nemzetben, hogy nincs olyan rés, ahová a baloldali sajtó be ne tudná tenni a lábát. Nem volt ez másképpen a Családtudományi Társaság ügyében sem. Most azonban a szerző nem a baloldali sajtóról írt. „Semmi kifogás egy családdal foglalkozó szervezet működése ellen. Sok tekintetben igazuk is van. A médiában megjelenő embereszmény tényleg aggasztó: deviáns, perverz, pornografikus, kiábrándító, és mindenre csábít, csak az egyenrangú férfi és nő kapcsolatára nem. Iparágak épülnek a szingliéletformákra, a család és a gyerekvállalás lenullázására, bármilyen perverzió vagy deviancia népszerűsítésére, nem beszélve a pornóiparról. Ez mégsem ok arra, hogy az egyedüli értéknek tartott viselkedést bárki normává írja elő. Ilyet tenni ma olyan, mint hinni, hogy a Niagara-vízesés tenyérrel megfordítható. A tiltakozás, ha túlzottnak tűnik is, legyen figyelmeztetés, a Fidesznek rosszul áll a szenteskedés. Ne propagáljanak olyan nézeteket, amelyeket a döntéshozók sem tartanak vagy tartottak be életük folyamán.”
Szőnyi Szilárd a Heti Válaszban azt kérdezte, van-e joga bárkinek is a házasság előtti szexet tiltani. Kérdését meg is válaszolta: „„Szerintem attól függ. Ha a diákokban azt - a világnézettől független igazságot - szeretnék tudatosítani, hogy mekkora kincs a testük, és milyen lelki ártalmakhoz vezethet a túl korai, fűvel-fával történő kufircolás, akkor nagyon is. Ha viszont az iskolát hitvédelmi gyakorlóterepnek tekintik, akkor, fájdalom, nem - sőt attól tartok, ezzel a saját ügyüknek is többet ártanak, mint használnak.”
A Varánusz bloggere szerint a probléma nagyságát és a megoldására jelentkező társadalmi igényt talán az szemlélteti a legjobban, hogy 10 évvel hamarabb találták föl az elektromos vibrátort (1880), mint az elektromos vasalót. (1890) Így a házasság előtti szex tilalmát az "önmegtartóztatás nem árt meg senkinek " mantra alapján megközelíteni pont annyi értelme van, mint kandisznón a mellbimbónak. De ennyi értelme van nehéz idegen szavakkal akasztófát játszani az ortodox keresztény konzervatívokkal is.”
Andrassew Iván pedig rájött, tulajdonképpen szereti a Családtudományi Társaság tagjaihoz hasonló embereket, csak azért aggódik, mi van ha valakibe beleszeretnek és nem házasok, de mégis gyermek lesz a vége. A magzatot elhajtani pedig bűn. És nehogy kiderüljön, hogy gyermeke esetleg melegnek született. „Mert akkor el kell ám dönteni, hogy Isten teremtménye a gyerekünk, és alázatos szeretettel kell fogadnunk a teremtő akaratot, vagy bűnös, akinek puszta emlékét is ki kell tépni a szívünkből. Nekik se könnyű ám egy letagadott világban az igazság elől együtt bujkálva egyenes gerinccel élni. Akár támogatja őket a kormány meg az MTA, akár nem.”
Hozzászólások (4)
a cst. tarsasg tagjai ugyan csinaltak-e hazassag elott.
en ugy vagyok vele az kiabal akinek a haza eg.
Amugy a linkeket lehetne sorolni napestig, ami ezzel az egylettel foglalkozik. Kettőt magam is hoztam korábban is.
http://endresy.blogspot.com/2012/02/nemzeti-nyoszolya.html
http://endresy.blogspot.com/2012/03/nemzeti-nyoszolya2.html
S írt róla szinte minden forum.
MIndamellett azt hiszem ez egyfajta kommunikációs próbakacsa volt a hideg zuhány majd egy KDNP-s törvénytervezetben lesz.
Persze azért jó tudni, és ezt a Varánusz sem titkolja, mert közli a linket, hogy a vibrátort először orvosi segédeszközként fejlesztették ki.
"A kezdő orvosok sokszor a fanatikus egyéneket összetévesztik a rögeszmés elmebetegekkel. Ha a beteg nem az önműködő villamosjegyet vagy hasonló fizikai képtelenséget tekinti sürgősen megvalósítandó reformnak, hanem a többtermelést vagy a serdületlenek által készített péksütemények fokozott állami ellenőrzését, úgy lehet, hogy később miniszter lesz vagy publicista. A rög- és valódi eszmék fanatikus ismételgetése ma még nincs precízen elhatárolva az orvostudomány előtt. Ezért olykor nagy reformerekről későn derül ki, hogy eszméjük nem valódi volt, hanem rög. De ilyenkor már nem lehet kezelni őket, mert magas pozíciót, nagy tekintélyt, és világraszóló érdemrendet kaptak."