Miért nem kapott Kossuth-díjat Para-Kovács Imre?
A Kossuth-díj kegydíj. Vagy van mögötte igazi teljesítmény vagy nincs, de tényleg igaz rá a közhely, hogy adják, és nem kapják. Senki sem lett tőle még nagyobb művész, esetleg esztergályos, viszont mindenkinek jól jött, mert 8,5 millió az jól jön mindenkinek.
A nemzeti ünnep alkalmából átadott kitüntetések apropóján teszi föl szerzőnk a minket is szorongató kérdést: ő miért nem kapott Kossuth-díjat? Igaz, a hvg.hu-n megjelent írás szerint ez minden évben fölmerül, de ezúttal sem magának, sem környezetének nem tudja megválaszolni az odaítélés elmaradásának okát.
„Ennek a névsornak a hitelesítéséhez én kellettem volna – írja Para – és ezt nemcsak én mondom, hanem az apósom is, ő pedig már találkozott valakivel, aki járt Videoton-meccsen, ráadásul volt Videoton-tévéje is. A Magyar Hírlapnak sem lehetne kifogása”.
Igazából senkinek sem lehetne kifogása, hiszen „a Kossuth-díj kegydíj. Vagy van mögötte igazi teljesítmény vagy nincs, de tényleg igaz rá a közhely, hogy adják, és nem kapják. Senki sem lett tőle még nagyobb művész, esetleg esztergályos, viszont mindenkinek jól jött, mert 8,5 millió az jól jön mindenkinek. A gond azzal van, hogy teljesítményből, díjazható életműből mindig több van, mint amennyi a keret, tehát vannak azok, akik megérdemelnék, és vannak azok, akik megérdemelnék és még szeretjük is őket (mármint a regnáló kulturális kormányzat, nem én és a családom), és vannak azok, akik végül megkapják”.
Ám „a korábbi jobboldali és baloldali kormányok próbálkoztak némi visszafogottsággal, tehát mindig bevettek olyanokat is a díjazottak körébe, akik megérdemelték, de nem szerették őket annyira, már csak azért is, hogy jól mutassanak a névsorban, de elképzelhető némi valódi éleslátás is, miszerint érdemes olyanokat is díjazni, akik nem értenek velük egyet politikailag, hátha ettől kicsit normálisabb lesz a világ”. „Most viszont a kiegyensúlyozottság úgy érvényesül, hogy kapnak olyanok, akiket szeretnek és meg is érdemlik, és olyanok, akiknek egyetlen érdemük, hogy ott fenn szeretik őket”.
Majd az idei díjazotti lista boncolgatása és Demjén Ferenc méltatása után Para-Kovács a lényeget is összefoglalja: „Demjén is, a kormány is és a Kossuth-nagydíjban részesülő Csoóri Sándor is (csak ezt neki kíméletből ne mondják meg) jobban járt volna, ha engem is kitüntetnek. De nem, így hát most jön egy csöndesebb időszak, mert februárig általában nem jut eszembe, hogy kapok-e vagy nem, de aztán megint elragad a hév. Kíváncsi vagyok, kell-e ennél is világosabban jeleznem, hogy az Orbán-kormány legitimációjának egyetlen hiányzó feltétele az én Kossuth-díjam”.
Hozzászólások (18) , melyek közül a legfrissebbek:
Engem speciel egyáltalán nem érdekel, hogy mit írt Csoóri Sándor Rákosihoz. Mindenki volt fiatal és tett olyan dolgokat, amiket később esetleg nem úgy gondolt....(Eörsi István is írt szép szavakat azt hiszem Sztálinhoz) Egyikőjük sem lett ettől hiteltelenebb a szememben. Mindketten később szerezték meg hitelességüket.
Ami a mostani kitüntetéseket illeti egy embernél futotta el a szememet a könny. Sajnos nem a meghatottságtól.
Tudom azt is, hogy iszonyatosan nagy pénz az, amit a díj mellé adnak, éppen ezért ítélkezni sincs jogom, hiszen fogalmam sincs, hogy mennyire van rászorulva az aki kapja. DE! sajnálom, hogy Mártha István ugyanabból a kézből fogadta el a pénzt, amelyik előtte megütötte. Így akármilyen nehezemre is esik, kimondom "olcsójános" lett ő is a szememben. Vajon azok közül, akik hitet tettek mellette és a színháza mellett vajon meddig fogják nyögni a bátorságukat? Legalább meghívta őket egy vacsorára?
És ez az ember Mártha István volt.
Viktor! Olvasva "híveidet" elnézést kell kérnem tőled! Tényleg te vagy abban a táborban a legokosabb! Lehet az is, hogy jók a szónoklataid? Hiszen te vagy a "sötét tömeg" fejedelme!
Az én disznóm is kapott Kossuth díjat.
Miről is beszélünk?
A Kossuth-díjasok listája:
http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2012/03/14/2012-marcius-15-kossuth-dijasok
Nem mondom, hogy nem lehetne jobbat összeállítani, de egyik név sem vállalhatatlan.
Nyilvánvaló, hogy ez egy szélsőbaloldali lista és az ide irkálók zöme a bolsevik MSZP/DK csürhét támogatja. Nem minden szélsőbaloldali stílusa egyforma és nem mindegyikből ömlik a moslék ahogy a bolsevik csótány hetusból de azért nincs kétség, hogy hova tartoznak. Valószínűleg azért tűrnek meg egy ilyen listán néhány nemzetit is mert nem akarják, hogy csak a bolsevik csótányok köpködése jelenjen meg mert akkor a lap olvasói a töredékére csökkennének. Az amerikai népszava egy előzetesen szigorúan moderált bolsevik szennylap. Ott csak a bolsevik csótányok levelezhetnek és az egyetlen elfogadható téma a magyarok mocskolása. Hírszerző szerkesztői elismerést érdemelnek amiért nem a bolsevik szennylap amerikai népszava példáját követik de a dicséret nem feltétlen mert még egy normális szélsőbaloldali lapnak is tartani kéne egy minimumot és a hetus -féle esztelen, undorító mocskolódókat le kéne inteni még akkor is ha ennek a mocskolódónak a szellemisége és értékei megfelelnek a honlapnak.
Ez az ami a sok agitprophoz szokott,féloldalasan terhelt törzsi levelező soha sem fog megérteni.Para irónikus-önirónikus irásainak"dekódolása"oly annyira hibádzik mentálhigénéjükből és tudatukból.Csak az állandó harcra fel,és a tökéletesen önreflektálatlan beszűkült tudatállapot.Szerintem Para magasról ejt rá-bár a"zs"neki is jól jönne-naná.Akiknek meg jó alany Para,hogy falkában vetődve hányjanak-egészségükre.
Pártoló 17.42
„Az ilyen hetus -félék arra jók, hogy mindenki láthassa milyen primitívek a bolsevik csótányok.”
Nos mint általában az önálló „gondolataidra” a fentiekre is kaptál 1 db. pluszt (no persze ezt te adtad saját magadnak persze tény, van amikor kapsz még kalmárkától illetve kósertől is hiszen ugyanaz a suttyó, nemzetáruló fajzatok vagytok) és 8 db. mínuszt. De nemritkán 25 db. mínusz is beérik neked (nektek) egy-egy lehúzott sliccű nyilas dumáért, nos ezek után előadni amit fentebb idéztem tőled ismét csak azt bizonyítja, hogy közöd nincs a valósághoz egyben hazudsz te vadbarom, nyilas besugóházmester!
Őszintén megmondva a Kossuth díj, a kokárda, a Himnusz , Március 15, Október 23 és sok más valóban nemzeti értékű magyar tradíciók már régóta elvesztették valódi értéküket! Hétköznapivá tették az aktuális politikusok.
A kitüntetéseknél valóban csak a "zsozsó" számít ami-kevés kivétellel- a nyelvcsapások számának növelésével és nem a tettek milyenségével lehet elérni! Sajnos és ez szégyenteljes!
Ja majdnem elfelejtettem,
Kalmár Lajos:
Lala, a tabletták a tálaló alá gurultak , szóljon a nővérkének vagy már megint kiengedték?
Kossuth Lajos nevét nem tudják bemocskolni akár hány érdemtelen, mocskos kommunistának adnak Kossuth díjat. A Kossuth díj egy egészen más dolog mert bolsevik csótányok annyi bolsevik csótánynak adtak Kossuth díjat, hogy bemocskolták a díjat de ezen lehet segíteni ha megvan az akarat.
Helyre tudná hozni a Kossuth és minden más díj tekintélyét ha szisztematikusan átvizsgálnának minden díjat és vissza vonnák azokat amiket érdemtelen bolsevik csótányoknak adtak.
Kalmár Lajos
Te szerencsétlen bunkó, tahó. Mersz ide akár egy sort is írni, miközben Kossuth nevét nem tudod leírni (Kosútdíjat...).
Leszakad a pofám. Helyetted szégyellem magam.
Ha minden bigott Fideszes/Jobbikos ekkora gyökér, akkor baj van a Nemzeti-nek nevezett oldallal.
Te született hülye is vagy, mert csak ennek a cikknek címét kellett volna legalább egyszer elolvasni.
Úgyhogy jobb, ha ezentúl hallgatsz, vagy a Jobbikot segíted márkás megjelenéseddel.
Pá.
Az ilyen hetus -félék arra jók, hogy mindenki láthassa milyen primitívek a bolsevik csótányok.
Lahos,
tudod ahogy a többi mára fideszes kaméleon úgy Csoóri is belülről bomlasztotta Rákosi féle versikéjével a szocializmust, éppúgy ahogy a Demokrata féle véresszájú Bencsik András sírt (nyilván ő is szándékosan megtévesztette az elvtársakat) amikor Brezsnyev elvtársat temették.
De hát az itt bloggolók között is vannak volt komcsik: pártoló és kalmárka besugóházmeteri munkájukért anno többször is megkapták a vörös csillag érdemrendet, és ma is ugyanabban a munkakörben tevékenykedve csak új segget nyalva ortodox nyilasként.
Komunisták!
Azér nem kapott Para(szt) Kovács Imre Kosútdíjat, mert tehetségtelen. Ugye nem akarjátok Ákoshoz vagy Demjénhez hasonlítani akiknek életművük van, neki meg csak pár uszító cikke az öreg Kádár komcsik számára. Szánalmasak vagytok
Nevetséges és gyalázatos ez a rengeteg kitüntetés? Senkinek se jár semmilyen kitüntetés ebbe a kifosztott országba, különösen a mocskos kommunistáknak és ügynököknek akiknek nem kitüntetés hanem börtön ruha járna.
Pártoló
rossz hírem, hogy szerinted és jobbik nyilas bagázsod szerint mi járna és mi a valóság ez két külön dolog. Az viszont egy dolog hogy szeretett Vona vezéred és a többi nyilas fattyú előbb utóbb Mussolinihez hasonlóan marhakampón fejjel lefelé fogja végezni valamelyik téren a demokratikus tömeg előtt egész addig míg az oda irányított keselyük a bűzlő szétrohadt testüket fel nem zabálja avégett, hogy nehogy már magyar földbe legyenek temetve ezek a szemetek. (Na most nekilódulhatsz a szokásos helyesírási és értelmezési problémáiddal mint a fenti első kérdőjeled, a mocskos kommunistázással te vadbarom)
Para a gyűlölet keltés nagymestere,
a legközelebbi szegfűsök díjazni fogják, ha nem hát tévedtem.
Nem értem a szerzőt, miért kifogásolja Csoóri Kossuth-díját (sőt Nagydíját). Az alábbi verset Rákosi Mátyás 60. születésnapjára írta Csoóri :
"Aranyos madaram,
sárgatollú madár,
merre szálltál eddig? -
régen láttalak már.
Régen jártál erre,
régen énekeltél -
sugaras nyarunkról
még nem is meséltél.
Tavasz óta fekszem
álnok betegségben
és te még csak meg se
látogattál engem.
Gyönyörû madárkám,
gyere szállj a fámra,
levélejtõ fámról
szobám ablakába.
Biztató éneket
dalolj onnan nékem:
feledjem a bajom
feledjem egészen!
Szállj ide és maradj,
maradj itt sokáig,
ezüstös reggeltõl
alkony beálltáig.
És hogyha útrakelsz
csillaggyúlás elõtt
Budapestre repülj,
ne is tarts pihenõt!
Rákosi elvtársnak
szállj az ablakába,
s illendõen, szépen
kocogtass be nála.
Mondd meg neki, mondd meg,
- de ne panaszlóan -
hogy betegen fekszem,
azért nem hall rólam.
Mondd meg neki, mondd meg,
így, ahogy üzenem:
hogyha felépülök,
tüstént fölkeresem
és a színe elõtt
teszek hitet rája:
én leszek a leghûbb
ifjú katonája."
[Csoóri Sándor]
Nevetséges és gyalázatos ez a rengeteg kitüntetés? Senkinek se jár semmilyen kitüntetés ebbe a kifosztott országba, különösen a mocskos kommunistáknak és ügynököknek akiknek nem kitüntetés hanem börtön ruha járna.
Azt írja a cikk, hogy a Kossuth-díj kegydíj, nem feltétlenül teljesítményalapú. Akkor most mi ez a kettős mérce?
komolyra fordítva: ha a Para-Kovács Imre rendes oknyomozó újságíró lenne, mint például a Bodoky Tamás, akkor még rendben is lenne a sóvárgás, de véleménycikkírónak Kossuth díjat adni, na az kb. olyan, mint zsidót gyóntatni. Lehet, csak semmi értelme.
Nehogy már a megélhetési alapon űzött közpolitikai véleményalkotás is díjképes teljesítmény legyen, mert ez valóban devalváló lenne...