Apáti Miklós szomorú a szlovákiai magyar pártok rossz szereplése miatt. A következőképpen fejezi ki fájdalmát: „A szlovákiai pártok versenyében két magyar párt indult, egyik azzal kampányolt, hogy már elég sok szlovák ember érti a magyar nyelven előadott panaszokat, a másik azt szerette volna, hogy aki magyar, vele tartson. Utóbbiak vesztettek, nem kerültek be a szlovák parlamentbe. Így szokott ez lenni. A magyar nem tart a magyarral, előbb cimborálnak az ördöggel, s csak aztán egymással. Nem mindig volt ez így, de olyankor forradalom szokott lenni (1956). Szlovákiában este tízig lehetett szavazni a pártokra, s ha lehet hinni a hétórás híradásoknak, mindkét párt bejutott volna a parlamentbe. Ami nem kis vívmány lehetett volna azok számára, akik eltökélten kiálltak a kisebbségben lévő magyarok érdekeiért, azokért, akik szlovák állampolgárokként is hithű magyaroknak tartják magukat. De aztán történt valami este hét és tíz közt, az éj leple alatt megindultak a sokáig otthonukban lapuló atyafiak. Ők lennének az egyszerű emberek? Nem tudom, de tény, az Egyszerű Emberek Pártja nevű friss formációra adott voksok száma azt bizonyítja, hogy úgynevezett egyszerű emberként könnyebb képviselővé lenni Szlovákiában, mint nemzeti érzelmű, történelmi gyökereitől elszakadni nem akaró magyarként.” A teljes cikket itt találják.