Hát ez nem is annyia szalámi-taktika, inkább csak egy szomorú, ám reális kórkép. A következménymentesség (mármint a valódi!) hosszú-hosszú korszaka után nem is lehet csudálkozni rajta, hogy hol is tartunk morálisan. Ez alól a legdemokratikusabb pártok/mozgalmak/kezdeményezések sem kivételek: azt hittük egy pillanatra, hogy egy kis rendszerváltás és egyből jó lesz megint (?) minden: de nem! Mózes egy egynapos távolságot 40 év alatt tétetett meg az ő népével, hogy kihaljanak mindazok, akik a bűnös időkben bűnrészesként éltek, és még az se lehetett teljes siker. I. Fülkefor kétharmadossága sem ok, hanem okozat: az előző moral insaniti társaság uralgásának következménye, ami nyilván magában hordta a "bárkit, csak ezeket ne!" reflexet a választásokon. És a hirtelen nőtt pártok/mozgalmak vezetői sem mentek (nem is lehetek azok, gondolkozzunk már józanul!) attól a morális fogyatékosságtól, ami a pártok adekvát feladatának a hatalomszerzést- és gyakorlást tartja, ami a tettek minősége helyett azok kommunikációján csámcsog, ami a net személytelenségét kihasználva a minimális tiszteletet sem adja meg se vitapartnereinek, se az olvasóknak, ami a politikusokat az Ördög-angyal dicsotómiában tartja és fő céljának a közjó megvalósításának együttes szándéka és a közös gondolkodás helyett az ellenfél mindenegyes megnyil-vánulását baromságnak, árulásnak stb.-nek állítja, és magát teszi meg az osztó igazság bajnokának. Ez folyt már 1848-ban is (Kossuth-Széchenyi viszony, Kossuth-Görgey viszony, de a sor tetszőlegesen folytatható előre és hátra is...és ettől kelene valahogyan szabadulni. Nem igaz, hoyg lehetetlen! Csak helyzetfelismerés, szándék és főleg IDŐ kérdése. Lehet, hogy negyven év Orbánei-ra ítéltettünk, mint a portugálok Salazar alatt, sokminden lehet, de az biztosnak látszik, hogy nem érett még meg az idő - nagyon sajnos! - a nagyformátumú változtatásokra. Talán megint azzal kellene kezdeni, amivel a "de" kezdte: el kellene kezdeni tisztességesen és alaposan gondolkodni. És úgy viselkedni, mintha egy normális országban élnénk, következetesen. Aztán, ha már belejöttünk, el kellene kezdenünk erről beszélgetni, egymás között. Ha megerősödtünk és elértük a kritikus tömeget, akkor el lehetne kezdeni másokkal is megbeszélni ezeket a dolgokat. Addig-addig, amíg nem sikerül elérni, hogy a normális legyen a trendi és az abnormális a ciki. Talán az unokáink nemzedékének sikerülni fog. A gyerekeinkének láthatóan nagyon nem ment (Én már 72 vagyok).