hirdetés
Ma eddig: 0 cikk

Bogár László szerint Orbán minden szava igaz

723 13

A középosztályról elmélkedik Bogár László a Magyar Hírlapban.

"Azt a tényt, hogy a legnagyobb tőketulajdonosok fogságban tartják a politikai elitet, Orbán Viktor beszédében azzal a drámaian őszinte mondatával tette nyilvánvalóvá, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a leggazdagabb elit valójában egyáltalán nem fizet adót, gigantikus tőkejövedelmeit offshore adóparadicsomokba viszi. Orbán Viktor azonban mindezt elsősorban ellenérvnek szánta az egykulcsos adó kritikusaival szemben, akik rámutatnak, hogy ez az adó nem elsősorban a középosztályt, hanem a leggazdagabbakat szolgálja. Hivatkozásával azt jelezte, hogy ez éppen azért nem érv, mert a leggazdagabbak lényegében úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Ám ha ez így van, akkor hogy értsük a miniszterelnöknek azt a megállapítását, hogy politikailag a középosztálynak kell vezetnie a magyar társadalmat. Ha igaz az, márpedig igaz, amit állít, hogy a legnagyobb tőkestruktúrák urai szerte a világon azt csinálnak, amit akarnak, tehát a lokalitások állama, és az államokat vezető uralmi csoportok, azaz a politikusok csupán általuk mozgatott bábfigurák, akkor vajon miben is áll a középosztály politikai vezető szerepe? És akkor hogyan értelmezzük az Orbán Viktor által javasolt új egyezséget, amelyet a középosztály és a leszakadók kötnének? Ebből is látszik, hogy a középosztály uralmi szerepére vonatkozó stratégia egyelőre még számos belső ellentmondással küzd."

Hozzászólások (13) , melyek közül a legfrissebbek:

Kohasz grafoman

Bogár László nagyon beleillik a Bayer Zsolt,Boros Imre "együttesbe". Ha röhögni akarok ki nem hagynám őket.

egyvalaki

Az egész válságot a bankárok és a politikusok okozták.A bankár pénzt ad a politikusnak,hogy számára kedvező döntések szülessenek.Semmi mást nem csinálnak csak bla-bla-bla és a mi pénzünket költik.

véresszáj10563

Tragedia/Csak annyiban vitatkoznék (elismerve, hogy Bogár László valóban egy vadbarom), hogy az információ megítélését nem onnan kell kezdeni, hogy ki a forrása. Gyorsan hozzáteszem: Nem Bogár Lászlót tekintem az igazság kútfőjének. Közhelyszerű az is, hogy a jobbik politikai felvetései mögött valós problémák vannak, csak ugye a válaszaik...
Elismerve egyébként, hogy pillanatnyilag a kapitalizmus és a parlamentáris demokrácia az egyetlen fejlődőképes gazdasági-társadalmi formáció, azért azon lehet gondolkozni, látva pl. a postban felmutatott problémát, hogy ezek működésén, tekintettel az elmúlt évtizedekben bekövetkezett robbanásszerű technológiai-társadalmi változásokra, hogyan lehetne javítani. Nyilván ebben nem Bogár László fogja megmondani a frankót.

teodora

"... a leggazdagabb elit valójában egyáltalán nem fizet adót, gigantikus tőkejövedelmeit offshore adóparadicsomokba viszi."

Igaza van Bogár Lászlónak. Én sem gondolom, Orbán Viktor és Simicska Lajos pl. sok adót fizetne.

Tragedia

Most olvastam: (eMTI) A szarvas Bogár minden szava Orbán.
Cáfolat? Globál municípium? Az együttműködő globálkapitílista, gobárlezliket nélkülöző hurrákarvalytőke lecsupaszításában érdekelet urali hátrafelényilazós műszertechnikusi látlelet bélbolyhokba kapaszkodó luvnyaváladékot okádó ájemef-tőkemultiplikátor anyját!
Ez egy phd-s kisdolgozat. nemzeti és nincsráidőnkbizottságosdit jáccani, te Laci-típusú találkozás............. Jó ez fű, biztos ÚR, kostólta már? Vagy megél a havi fixből? És a mama mit szív...

A fenti eszmefuttatásban részleteket közöltem, a posztNER világ kérdései című apokaliptikus népnemzeti alapműből..
tercsifercsikataklára,valahánynévanaptárban, eljövökméghozzátok, a viszontlátásra pajtások!

Tragedia

Ez a seggfej elfelejtette az idevágó felismerését 2010. februárjában közölni. De ha a szélesbékemenet ezért fizet neki, lelke rajta. Ez mér hír? Ha én sok pénzt kapok azért, mert hülye vagyok, RÓLAM is írtok? Kérem az ÁSZF-t és a fizetési feltételeket!!! Had gazdagodjak!

bankár

véresszáj10563 2012. 02 21., 20:44
Ezekben tévedsz, amikor ezeket írod : " Ugyanakkor ezek a semmiből előtűnő hatalmas pénzösszegek idézték elő a hihetetlen pénzbőséget, majd az ezután következő pénzügyi összeomlást. Valahol azt olvastam, hogy a Magyarországon elharapózott svájci frank hitelek mögött a gazdag német polgárok elcsalt adói álltak."
Olvasd el a legújabb posztomat : " Devizahitelek deviza nélkül, forintbetétekből " És a korábbi posztomat " A válság " . Itt vezetem a blogomat . A címe : Én a bankár ...

véresszáj10563

Szeretném hinni, hogy a Bogár lászlónak nincs igaza, és abban végletességben, ahogy ő látja a világot, valószínűleg teljesen tényleg nincs. De sok igazság van abban, amit itt mondott. Ha olvassuk Pogátsa Zoltán blogját, ott sok erre utaló írás van. Egy amerikai kutatóintézet pl. kimutatta, hogy az USA gazdasági törvényeit gyakorlatilag az ország legbefolyásosabb vállalatainak megbízottjai, lobbistái írják. Máshol arról ír, ugyancsak független kutatók publikációira hivatkozva, hogy az offshor-cégeken keresztül az adófizetés elől elrejtett összegek olyan csillagászati mértékűek ma már világszerte, hogy az évtizede a Kínában beketetett külföldi tőke - nagyjából 1500 milliárd dollár - mintegy fele innen származik. Nem csoda, hogy még a leggazdagabb országok, így Németország is, adóbevétel hiányában kénytelen visszafogni szociális kiadásait. Ugyanakkor ezek a semmiből előtűnő hatalmas pénzösszegek idézték elő a hihetetlen pénzbőséget, majd az ezután következő pénzügyi összeomlást. Valahol azt olvastam, hogy a Magyarországon elharapózott svájci frank hitelek mögött a gazdag német polgárok elcsalt adói álltak.

bankár

A "globálszivattyú-elméletes" Bogár professzornak most igaza van. Persze én már korábban megírtam azt, amit ő most itt boncolgat. Ez a blogom egyik jelmondata :
" Ha azt hiszitek, hogy a politikusok irányítják a világot, akkor tévedtek. A világot ugyanis mi, bankárok irányítjuk a politikusokon keresztül."

maradi

Hát ez aztán a mélyliberális érvelés, gratulálok. minek időt fecsérelni holmi ellenérvekre.

abissus

Azt a tényt, hogy Bogár Lászlót fogva tartja méretes rögeszméje, amely jó tíz éve egy balatoni napszúrás nyomán uralkodott el rajta, nem vitatja senki! Kezelése folyamatosan késik, ezért a rögeszmés pali hallgatása, olvasása csak korlátozott ideig ajánlatos, mert különben a jóérzésű embereknél kiütést, agressziót és esetleg tartós dührohamot válthat ki!

Fodor György

Lehet, hogy van aki nem tudja , hogy ez a Bogár gyerek egy barom állat?

Új hozzászólás



hirdetés

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X