hirdetés
Ma eddig: 0 cikk

Hont: A semmi ágán

3552 5

Mi köze van néhány fanatikus rémképeinek ahhoz, ami folyik? - kérdi szerzőnk, Hont András a Bartus-Stumpf pengeváltásról a hvg.hu-n.

Bartus László őrült szövegét megírta a mindent behálózó katolikusokról, válaszul a heti válaszos Stumpf András átírta a katolikust zsidóra, hogy lássák "odaát", hogy milyen lenne, ha. De van-e ennek értelme? Hont András kollégánk a hvg.hu-n megjelent írásában azt írja, "csak és kizárólag ezért érdemes foglalkozni a fentiekkel, mert a módszer és az azt megalapozó látásmód, siklatja ki valamennyi eszmecserénket." Hont szerint "Stumpf András ott téved, hogy úgy sejti, létezik bármiféle társadalmi közeg, amelyben a szavak életre kelnek; ideges balliberálisok kezdik mutogatni a jelzőket és az igekötőket, kávéházi asztaloknál fogalmaznak petíciókat, s harmadnapon eredeti pompájában lép elő a Demokratikus Charta", holott "nincs kultúrharc, mert nincs kultúra. Roncsok, utánérzések, jólfejlett előítéletek között tapicskolunk. Tartalmatlan nemzeti büszkülés, és klasszicizálódott formabontás – kurzusfüggő, hogy mikor melyik a nyomasztóbb.  Minden emlékeztet valamire, de semmi sem valóságos. S akik az emlékeket előhívják, megjósolhatóan manipulálnak."

Például ott van Hoffmann Rózsa, a keresztényi értékek nevében a liberális iskola ellen harcot hirdető oktatáspolitikus, csakhogy hont szerint ami ellen harcol az nem a liberalizmus, amit pedig képvisel, az nem a keresztény szellem, hanem a hetvenes évek marxista oktatáspolitikája."Ám ő a szent, mert az ördöggel háborúzik." "Nyilvánvaló, hogy az általa elképzelt iskola nem lesz egy csöppet sem keresztényibb, míg, ami ellen hadakozik, annak köze nincs a liberalizmushoz, de ettől még a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke a keresztény értelmiségiek kedvenc politikusaként köszönti az oktatási államtitkárt. Ez viszont untig elég Bartus Lászlónak, hogy országos méretű katolikus összeesküvést vizionáljon, annak ellenére, hogy a katolikus anyaszentegyháznak és az összes történelmi egyháznak együttvéve kisebb befolyása van a rendszerre, mint a Közgép Zrt. beosztott könyvelőjének".

hirdetés

"Persze szabad Bartus Lászlóra reagálni, emberi gyengeség, én sem tudtam ellenállni neki, de az egyik oldal–másik oldal szituációba helyezni, az ország jövőjéért folytatott szellemi harc jellemző – noha szélsőséges – alakjaként számon tartani nem más, mint megadni magunkat a semminek, miközben az orrunk előtt zajlik valami. Valami, aminek megítélésében nem kell egyet értenünk, de legalább a tárgyat határoljuk le, és a fogalmi apparátusban egyezzünk meg, ami kívül van, azzal meg egy darabig ne foglalkozzunk."

Hozzászólások (5)

solima

bartus laci mint gyakorló katolikusból hívő hitgyülissé lett, és ezekután, mint kifosztott ember, első villanyfényét a római katolikus egyházzal kapcsolatban éppen a HITben kapta meg.Teljesen megértem azt a zsigeri ellenérzést minden fajta taktikázó "valláspolitika" ellen,
amit éppen mint tejjel élő hívő a szívnek teljes nyitottságával, fogadott magába. A sebesülés mélysége a megnyitott szív mélységével azonos. Úgy mint a csalódás is.
A nehezen emészthető, vagy kemény eledel az az, hogy a rómkategyházzal kapcsolatos látásmód, éppen a hitgy.-ben alakult ki benne. És bennem is.

famfam

Kedvelem Hon t publicisztikáit, de most épp önellentmondásba keveredett - nem az állításait tekintve, hanem magával a cikk megírásával.
Ugyanis Bartus valóban egy elmebeteg, szélsőséges, és mérhetetlenül jelentéktelen senki. Rá cikket pazarolni felér azzal, amiről Hont ír - közben ő maga is cikket pazarol rá.

Aussichts Los

"Ez viszont untig elég Bartus Lászlónak, hogy országos méretű katolikus összeesküvést vizionáljon, annak ellenére, hogy a katolikus anyaszentegyháznak és az összes történelmi egyháznak együttvéve kisebb befolyása van a rendszerre, mint a Közgép Zrt. beosztott könyvelőjének" - borzasztó leegyszerűsítése a dolgoknak.
A katolikus egyház következetes, kemény, és csak néha, egy-egy konkrét ügy kapcsán közfigyelmet keltő munkát folytat befolyásának kiterjesztésére a gazdaságban, társadalomban, politikában, hatalmas sikerrel. A mainál kedvezőbb körülményei legutóbb Horthy alatt voltak. Ezt Hontnak is pontosan tudnia kell - szerintem tudja is, de olyan jó egyet rúgni Bartusba. A Közgépes hasonlata meg olyan szinten primitív, hogy szóra sem érdemes.

Tourist

Stumpf András attitüdje a jó tíz évvel ezelőtt meghonosított, fidesz paradigmán, a gyűlölet intézményesítésén alapszik. Bizonyos fogalmak jelentésétől függetlenné tett verziójának a gyűlölet célpontjaként kezelésével hergel, uszít. Így jutottunk el odáig, hogy szitokszóvá alacsonyíthatták Kossuth, Széchenyi elveit. Az ország közvéleménye közben annyira besötétült, hogy vaktában acsarog, Stumpf meg erre játszik rá.

Hogy mikor lesz ennek vége? Most, amikor nap mint nap bizonyosodik be, hogy az országot kontárok és szélhámosok vezetik, akik a nemzetre hívatkozva hergelték a családokat, barátokat egymás ellen, s akik most ott állnak meztelenül, mert már egy fügefalevél sem takarja el petyhüdt-fonnyadt képességeiket. A becsapott nép most fogja kifejezésre juttatni csalódottságát, s elmozdítja, sőt talán el is számoltatja őket.

Zöld Klára

a katolikus anyaszentegyháznak és az összes történelmi egyháznak együttvéve kisebb befolyása van a rendszerre, mint a Közgép Zrt. beosztott könyvelőjének - ennyi ebből az értelmes rész, a többi árnyékbokszolás. Ez egyik azt hiszi neki támadni kell a másik meg azt hogy neki meg meg kell védeni Kit? Mit?

Új hozzászólás



hirdetés

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X