Amikor kiderült, mit ért Orbán szabad választás alatt
Véget ért a nagy nyugdíjmizéria, több mint 102 ezren maradtak a magánnyugdíjpénztáraéknál. A kormány elsöprő sikernek nevezte, hogy a tagok 96,8 százaléka az államot választotta Orbán megfogalmazása szerint szabad akaratából. Az IMF beszólt, Matolcsy pedig visszaszólt. A Hírszerző heti összefoglalója a legfontosabb gazdaságpolitikai történésekről.
Véget ért hétfőn a nagy fejtörés a nyugdíjról, végül 102 019-en döntöttek úgy, hogy a magánnyugdíjpénztáruknál maradnak. A legtöbben Budapesten a Fiumei úton (28 723), illetve a Visegrádi úton (17 151) és a Váci úton (15 178). A fővároson kívül Győr-Moson-Sopron megyében voltak a legaktívabbak a kasszatagok, legkevesebben Nógrádban (1202) nyilatkoztak.
A kormány hiszi, ez a szabad választás
Hogy mennyire nehéz volt a döntés, azt az is jelzi, hogy az utolsó napon annyian nyilatkoztak a nyugdíjbiztosítóknál, mint az első három héten összesen. Hétfőn ugyanis egész nap kígyóztak a sorok, a budapesti Fiumei úti kirendeltségen még a sorszámosztó automata is elromlott. Az utolsó nyilatkozó éjfél előtt öt perccel adta le a maradáshoz szükséges papírokat.
Nem meglepő módon a kormány óriási sikernek könyvelte el az akciót. Ezt először a nyugdíjvédelmi kormánybiztos jelenttette ki, majd egy nappal később maga a miniszterelnök tartott váratlanul sajtótájékoztatót. Orbán Viktor azt, hogy a pénztártagok 96,8 százaléka az állami nyugdíjrendszer mellett döntött egy lapon említette a kétharmaddal és az elsöprő önkormányzati választási győzelemmel. Mint mondta, „példátlan volt az összefogás a nyugdíjrendszer megmentésére”, majd kifejtette azt is, hogy az emberek szabad akaratukból és nem zsarolásból hozták meg ezt a döntést.
Orbán Viktor szerint ugyanis volt választási lehetőségük a pénztártagoknak, ezt támasztja alá szerinte az, hogy 3 százalékuk kitartott a kasszájuk mellett. „A 3 százalék pont arra elegendő, hogy azt tudjuk mondani, volt választási lehetőség. Kétségkívül nehéz kondíciók között kellett dönteni, de lehetett dönteni. Mindenkinek meg volt a lehetősége, hogy felnőtt ember módjára válasszon”.
A kormányfő szerint ezzel nem állt meg a nyugdíjrendszer reformja, ám azt, hogy megszűnt a hárompilléres rendszer, véglegesre vehető, és ezen szerinte még az Alkotmánybíróság sem változtathat. "Kár azt az illúziót kelteni”, hogy bármilyen módon, akár alkotmánybírósági ítélettel a jelenlegi helyzet megváltoztatható lenne. Ez egy végleges rendszer, kétpilléres a magyar nyugdíjrendszer, és "biztosak lehetnek abban, hogy a magyar nyugdíjrendszer egy kétpilléres nyugat-európai nyugdíjrendszer lesz" - jelentette ki.
Hamarosan kiderül, kinek mennyi a reálhozama
A 3 ezer milliárdos megtakarításból a pénztárak számítása szerint 350-400 milliárd forintnyi vagyon is maradhat náluk, így körülbelül 4-8 kassza maradhat talpon. Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke szerint mindez áprilisra fog kiderülni, ám mint a Hírszerzőnek nyilatkozta, az már szerinte biztosra vehető, hogy a szektorban ezrek veszíthetik el a munkájukat.
A pénztárak állítása szerint a kasszatagok 70 százaléka reálhozamot ért el. Nekik február 28 kell a pénztárukat felkeresni, hogy a befizetéseik reálhozamát és a többnyire a munkáltatók által befizetett tagdíjkiegészítést felvehesse. Ezeket az összegeket a tag kérésére önkéntes pénztárba vagy az állami nyugdíjrendszerbe is utalhatják. Amennyiben az önkéntes pénztárakba utaltatja, maximum 100 ezer forintos összegig 20 százalékos adókedvezményre jogosult.
Az IMF beszólt, Matolcsy visszaszólt
A nyugdíjpénzek államosítása azonban nagyon nem tetszik az IMF-nek. A Nemzetközi Valutaalap csütörtök este tette közzé országjelentését, amelyben keményen bírálta a magyar kormány intézkedéseit. A szervezet szerint Magyarországnak a középtávon fenntartható államháztartás beállítása jelenleg a legnagyobb kihívás. Az országjelentés a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról is tartalmaz információkat, a koncepció úgy tűnik, augusztus óta nem változott. A Hírszerző nyár végén írta meg elsőként, hogy a kormány rég elfelejtette azt a grandiózus tervet, amelyet a választások után felvetetettek: hogy az állami eszközkezelő átveszi a hiteleket, és cserébe visszabérelhetik a bajba jutottak saját lakásukat.
A terv három lépcsőből állna: az első körben a bankoktól várják azt, hogy ajánlják fel a kölcsönök átstrukturálásának különféle módjait. Ha ezután az adós ismét nem fizetővé válik, akkor a pénzintézet állami garanciát kérhet a szerződés újabb átalakításának költségeire. Ha e két kísérlet sem segít, akkor az önkormányzaté lenne a lakás, majd bérbe adná az adósnak. A nemzeti eszközkezelő a második és harmadik "pillért" fogja felügyelni, bár ennek szervezete még megalakításra vár.
Ahogy az várható volt, Matolcsy György kiosztotta az IMF-et, kemény hangú közleményében bírálta a szervezetet. Meglepő módon viszont nem szólt be az Európai Uniónak. Olli Rehn, az EU gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa is levélben fordult a magyar kormányhoz, a biztos többek között arra kéri a kabinetet, hogy mihamarabb közölje vele azokat a tartós és konkrét reformlépéseket, mivel a bizottság olyan "költségvetési fejleményekre" lett figyelmes, amelyek lehetséges, hogy "nem egyeznek meg" az uniós ajánlásokkal.
A trükközésre való utalás ellenére a gazdasági miniszter meglehetősen kedélyes levélben válaszolt, a szokásos panelek mellett egyetlen érdemi momentum, hogy 100 ezerrel kevesebb új munkahellyel számol már a kormány 2014-ig.
Titkos áramáremelés
Az országjelentés és a pénzügyi biztos levele egyébként bizonyítéka annak a felfokozott várakozási hangulatnak, amely a piacokat jellemezte a héten. Egyelőre optimistán fogadták Orbán harmadik csomagjáról szóló nyilatkozatokat, igaz, annak tartalmáról még mindig keveset tudni. Mindössze annyit, hogy a nyugdíjrendszert, a közösségi közlekedés kedvezményeit, a gyógyszerkasszát és a segélyezési rendszert fogja érinteni, és főleg kiadáscsökkentő intézkedésekből fog állni. Az Index ugyanakkor a hét közepén azt írta, hogy a bevételnövelő intézkedések között jó pár adófajta bevezetése vagy éppen megemelése is szerepel. Terítéken van a lap információi szerint a Bajnai-kormány által tavaly megszüntetett egészségügyi hozzájárulás visszaállítása is.
A héten egyébként az is kiderült, hogy Fellegi Tamás a legnagyobb titokban megemelte hat százalékkal az áram árát február elsejétől. Mindez csak azután derült ki, hogy megjelent a Magyar Közlönyben, a miniszter és a kormány azóta sem magyarázta meg az áremelést, a Hírszerző is többször érdeklődött erről.
Hozzászólások (21) , melyek közül a legfrissebbek:
Antal. Soros mintha a Bajnai csomagról mondta volna az utolsó állításodat. Az IMF-nek nem kötelező, hogy tagja legyünk. Ki lehet lépni. Hitelt nem kötelező sem tőle, sem mástól felvenni/ ezzel már próbálkozott a Kárpátok géniusza -nem ez a mostani, hanem a göndörhajú, a suszter/. Bele is pusztult, országa pedig máig sem tudta összeszedni magát.
SZABADON ("egész úton hazafelé"...)
kell ötlet! - kerestem...
meglöktek: elestem... ( csak egy kis emlék! )
ANTAL 2011. február 7., 02:27
Antal!
Soros nem szokott hülyeségeket beszélni....
kedves ciporka! igazi magyar,megkeseredett ember vagy. "nekem most nagyon rossz, de legyen a masiknak megrosszabb" azt sem veszed észre hogy madzagon rángatnak. aki adózik és dolgozni szeretne azt rohadtul nem érdekli a politika. az a holdudvar pedig aki jól jár vagy többet kap az aktuális kormánytól,egyszerűen nem töródik az adóval,se velünk. tojik a fejedre, csak felhasznál és megbabonáz a jelszavakkal,hogy nagyon úgy érezd tartozol valahova. "egy a zászló egy a tábor"
Mi a kölcsön?
Az,hogy ma veszem meg belőle,azt amire nem akarok addig várni.amig összegyülik rá a pénzem.
És majd lassan törlesztem az adóságot,és addig is használom,amit megvettem.
Elvtársak!Előre a 99,9%-os terv teljesitéséért!
Nem állunk meg féluton,Rákosi elvtárs pusztuljon!
A Párttal a néppel egy az utunk.......
Ha kell,odaadjuk az utólsó gatyánkat is szeretett vezérünknek!
Elvtársak!Előre a 99,9%-os terv teljesitéséért!
Nem állunk meg féluton,Rákosi elvtárs pusztuljon!
A Párttal a néppel egy az utunk.......
Ha kell,odaadjuk az utólsó gatyánkat is szeretett vezérünknek!
Antalnak
Bizony igazad van vagyis mégsem.
Rossz a meglátásod ha nem lenne IMF akkor most ott tartanánk ahol az Argentínok.
Nyilvánvaló hogy aki kölcsön adásból él az minél többet minél hosszabb időre szeretne kölcsön adni minél nagyobb haszonnal aki ezt nem így csinálja az egy h.lye.
A kölcsön vevőnek meg az kellene, hogy legyen a célja, hogy a felvett kölcsönnel olyan dolgokat valósít meg amelyek hasznából vígan megéri neki felvenni a kölcsönt mert vagy anyagilag vagy erkölcsileg vagy kényelmileg de megéri.
PL. ha valaki nem tud készpénzből lakást venni vesz kölcsönből és így is megéri neki a kamat ellenére, a kölcsön adók nem ördögtől való ki irtani való gonoszak ez így egy hülyeség. Annak aki a kölcsönt felveszi annak kell mérlegelni neki mi éri meg mire van szüksége kell e neki a kölcsön esetleg amikor fogyogat a pénze előre kell gondolkodni ha ezt így folytatja tovább abból baj lesz muszáj lesz bazi rossz kondíciókkal kölcsönt felvenni a végén és esetleg időben megállni a költekezéssel.
Ez itt a fő baj elcsesztük a pénzt hülyeségekre az összes kormány MDF MSZP FIDESZ kivétel nélkül mindegyik, azt kénytelenek voltunk felvenni a rossz kondíciókkal a kölcsönöket, én sajnos nem látom hogy ez változna most is csak folyik el a pénz ami pár évem belül újabb kölcsönfelvételhez vezet szerintem. A végén meg jó Magyar szokás szerint sírunk meg anyázunk hogy, hogy mernek tőlünk kamatot kérni meg ilyen kondíciókat szabni ahelyt hogy belátnánk hülyék voltunk magunknak köszönhetjük és tanulnánk belőle.
Tolvaj kormány, gazemberek gyülekezete.
T. HOZZÁSZÓLÓK !
Kommenteket olvasva olyan érzésem támadt mintha a tulnyomó többség képtelen meglátni a fátol az erdőt.
Az IMF egy közönséges profitorientált bank, akit csak az érdekel hogy aki egyszer bejött a csőbe ,az ott is maradjon és minden létező erejével neki fizesse a kamatot, és ebből a csapdából soha ne is legyen képes kikecmeregni.
Az ilyesmi mellébeszéd hogy :
-- "országokat, gazdaságokat megmenteni", nos éppen ez az amire semmi szükségük nincsen.
Ugyanis az éppen azt jelentené hogy nem kellene több kamatot fizetni, sőtt később mint konkurens
tőkekölcsönző jelenne meg az un. megmentett ország ill. gazdaság.
Ugyanis ezen a szinten már az adósokért folyik a verseny.
--Igazából dehogy is fontosak nekik azok a valós gazdasági adatok amelyek alapján tisztán látszik a gazdaság
helyzete –baja és az abból való kilábalás utja.
Nemhogy nem akarnak segiteni, hanem leginkább ugy tartanának mindenkit a szakadék felett hogy mindene
kizsarolható legyen.
--A hitelminősitők pedig éppen azért vannak hogy a kezükre játszanak.
Jellemző eset volt mikor az első ORBÁN kormány hamarjába kifizette az összes magas kamatú IMF kölcsönt.
rögtön megjelent a SOROS hogy "jajj mi a baj már nem kell a pénzünk sem?"
--Mellesleg alkalomadtán érdemes volna figyelni SOROS-ra aki a minap nyilatkozta, hogy a pénzügyi kelepcéből
kivezető utat egyedül a magyarok ismerték fel helyesen
Ciporka! A tények akkor is tények, ha nem veszel róluk tudomást. Orbánékkal kapcsolatban is.
Á Jemy! Szerintem meg már álmukban is hazudnak!
Ciporka! Akkor is együtt szívtunk, meg most is!
Most ettől jobban érzed magad?
Én örülnék a legjobban, ha már az utolsó csaló politikus is börtönben lenne. Csak akkor most ki irányítaná az országot?
jemy9148
Savanyú a szőlő?
Bizony sajnálhatjátok az igazság bajnokait.Süllyesztőben meg börtönben vannak és még sokan követik őket. HAHAHA
hugo9147
és mi nem ittuk a levét amikor évekig a nyakunkba varrtátok a Gyurcsány,Bajnai.Meggyesi bandát?
Ciki! Ön igazságtalan! Csak nappal hazudják amit éjjel megálmodnak !
Ugyanúgy hazudnak éjjel-nappal, mint Böszmeék!
Jó lenne egy lista arról, hogy a kormányunk valamint a FIDESz-KDNP tagok közül kik maradtak - név szerint - magánnyugdíj pénztártagok?
Csak csinján azzal a "forradalmi" 2/3-al! A választásra jogosult 8,2 millió magyarból csak 2,7 millió fideszes a "fülkeforradalmár", és ez bizony csak 1/3-ad!!!
Válassz! - Kis dolog, vagy nagy dolog, vagy mindkettő?
De a kutya nem "veszi be", de a forradalmár kétharmad igen. A baj csak az, hogy a fennmaradó egyharmad is megvesz tőle!
Mellesleg tényleg igaza van. Dakotául nem tudom, de tényleg lehetett dönteni. Épp úgy, mint az Eiffel torony tetején. Döntés kérdése, hogy leugrassz-e! És még az is tragédia, hogy nem csak egy vicces ember okoz iszonyatos kárt ennek a nyomorult népnek...
Vicces egy miniszterelnöke van ennek az országnak. Néha olyan hülyeségeket mond, ha a kutya bevenné, megveszne tőle.
Jut eszembe. A villamosenergia áremelést sem lassan, sem gyorsan nem jelentették be, egyszerűen csak megemelték. de nem kell beszarni, a java még ezután következik.