hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

Tumultus, utcán kígyózó sorok: nem is olyan könnyű a magánnyugdíjpénztárban maradni?

1943

Az LMP közleménye szerint szerda reggel a hidegben utcán kígyózó sorok, tumultuózus jelenetek és hosszú álldogálás várt azokra, akik a Közép-magyarországi Nyugdíjbiztosító Igazgatóság Fiumei úti székházánál akartak nyilatkozni arról, hogy megőrzik magán-nyugdíjpénztári tagságukat.

Az ellenzéki párt álláspontja szerint a legnagyobb kapacitású hivatal nincs felkészülve arra, hogy jelentős ügyfélforgalmat bonyolítson, holott a január 31-i határidő előtt vélhetően még többen próbáljak majd ügyüket itt elintézni. Az LMP attól tart, hogy a zárás előtti nagyobb rohamot a hivatalok képtelenek lesznek kezelni; így előfordulhat, hogy a felkészületlenség miatt lesznek állampolgárok, akik nem tudják gyakorolni jogaikat.

"Ez olyan mérvű gondatlanság lenne, ami kimeríti a szándékos diszkrimináció fogalmát, és annál is aggályosabb, mivel a kormányzat folyamatosan azt ígérte, hogy semmilyen bürokratikus fennakadásra, akadályoztatásra nem kell számítania azoknak, akiknek pénztári tagságuk fenntartásához külön el kell mennie a nyugdíjbiztosítókhoz" - áll a közleményben.

hirdetés

Az LMP szerint botrányos, hogy miután a kormányzat gyakorlatilag zsarolással próbálja visszaterelni az embereket az állami nyugdíjrendszerbe, nem biztosítja a joggyakorlás feltételeit a magán-nyugdíjpénztári tagok számára. Az ellenzéki párt felszólítja Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy gyors intézkedésekkel szüntesse meg az áldatlan állapotot, és a felügyelete alá tartozó közigazgatási intézmények mindenkinek biztosítsák a szabad választáshoz szükséges feltételeket.

A Hírszerző tapasztalata szerint egyébként az elmúlt napokban Budapesten valóban hosszú sorok kígyóznak a Visegrádi utcai és a Fiumei úti széhzáznál is, de még így is 20 percet vesz igénybe a nyilatkozat leadása. Délelőtt 10 után viszont szinte senki sincs, akkor két percbe telik az ügyintézés.

hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X