Zsarol a Fidesz: önt is kizárhatják az állami nyugdíjrendszerből
A munkavállalóknak 2011. január 30-ig kell eldönteniük, hogy átlépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe magánnyugdíjpénztárukból. December 15-ig a parlament megszavazza az erről szóló törvényt. Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők egyéni számlája a házastárs számára örökölhető lesz. A kormány olyan szabályt alkot, hogy annak kell majd nyilatkoznia, aki pénztáránál akar maradni. Viszont, ha valaki a pénztára mellett dönt, kizárják az állami nyugdíjrendszerből.
A kormány úgy döntött, hogy folytatja a megkezdett nyugdíjreformot - mondta Matolcsy György szerdai sajtótájékoztatóján. A munkavállalóknak 2011. január 30-ig kell eldönteniük, hogy átlépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe magánnyugdíjpénztárukból. December 15-ig a parlament megszavazza az erről szóló törvényt. Aki az állami nyugdíjrendszerbe visszalép, az magával hozza az egyéni számláját, és az a házastárs számára örökölhető lesz - mondta a gazdasági miniszter. A kormány olyan szabályt alkot, hogy annak kell majd nyilatkoznia, aki pénztáránál akar maradni. Ezzel valószínűleg több átlépőt tud elérni a kormány, ugyanis a pénztártagok jellemzően nem foglalkoznak a pénztártagságukat érintő változásokkal, ami jól látszott abból is, mennyire kevesen foglalkoztak a portfólióválasztás lehetőségével 2008-ban. Az, akinek az infláció feletti követelése van, és visszatér az állami rendszerbe, az infláció feletti összeget készpénzben felveheti, vagy azt a részt átteheti egy önkéntes pénztárba.
Aki a kötelező pénztártagsággal veszített, megkapja azt a többletet, amit az inflációkövetéssel megkapott volna, ha az államiban maradt volna. A nyugdíjjárulék-többletről, amit a 8,5 százalék kötelező befizetés felett fizetett be a munkáltató, szabadon rendelkezhetnek a pénztártagok, felvehetik készpénzben vagy átvihetik egy önkéntes pénztárba.
“Aki visszatér az állami nyugdíjrendszerbe, az csak nyerhet” - mondta a gazdasági miniszter. Ha viszont valaki úgy dönt, hogy marad a jelenlegi nyugdíjrendszerben, neki jóváírják a 14 hónapos befizetését, amit a kormány idén november elsejétől 2011. december 31-ig elvont. “De meg kell mondanom egyenesen, ő már nem része a szolidaritáson alapuló állami nyugdíjrendszernek” - mondta. A 24 százaléknyi nyugdíjjárulékot, amit a munkáltató befizet, elveszíti, azaz a nyugdíjának 70 százalékát elveszíti - mondta Matolcsy. “Már nem lesz tagja a közösségnek, az állami nyugdíjrendszer közösségének” - tette hozzá. Az elmúlt 12 év alatt befizetett munkáltató által fizetett nyugdíjjárulékot viszont figyelembe veszik majd a nyugdíjmegállapításnál azoknak, akik úgy döntenek a pénztáraknál maradnak.
Kérdésre válaszolva Matolcsy azt mondta, azért veszik el a maradás mellett döntő tagok 24 százaléknyi járulékát, mert azt nem a jövőre fizeti a munkáltató, hanem a mostani nyugdíjrendszerre. Miután azonban a pénztártag kiírta magát a közösségből, szakított a közösséggel, és egyéni úton jár, az csak a 10 százalékos befizetésével rendelkezhet, mert csak az a jövő.
A pénztáraknak 2012. január elsejétől csak 0,9 százalékos működési költséget ír elő, illetve a vagyonkezelési díjat lecsökkenti 0,2 százalékos szintre. A kormány vizsgálatsorozatot indít, hogy egyáltalán milyen vagyonai vannak a pénztáraknak.
A gazdasági miniszter elmondta, a cél, hogy biztonságossá tegye az állami nyugdíjrendszert, és választhasson az állami és a mostani rendszer között. Egyensúlyban kell lennie az állami nyugdíjkasszának, azaz megengedhetetlen, hogy hiánya legyen. A második alapelv, hogy a nyugdíjkassza csak nyugdíjra költhető.
"Nyugdíjmentő csomag"
A kormány egy nyugdíjmentő csomagot fogadott el ma - mondta Szijjártó Péter. A kormányszóvivő szerint erre azért van szükség, mert kár érte a magán-nyugdíjpénztári tagokat, és ez nem vállalható tovább. “Ezzel mindenki jól jár, azok is, akiknek a magánnyugdíjpénztárakban pozitív hozamuk volt, azok is, akik magán-nyugdíjpénztári tagságukkal veszteséget szenvedtek el, és megmentjük a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját is - tette hozzá.
A parlament október végén fogadta el azt a jogszabályt, amely idén november elseje és 2011. december 31. lehetővé teszi a visszalépést a magánnyugdíjpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe. Az átlépés részleteit tisztázó javaslat azonban csak nagy késéssel került a kormány elé. A nemzetgazdasági miniszter feladata, hogy a kormány számára készítsen egy előterjesztést, amely az átlépés pontos szabályait és a befizetések vezetésének mikéntjét szabályozza - mondta Szijjártó Péter november elején a TV2-nek és az előterjesztés elkészültét pár nappal későbbre ígérte. A javaslat mégsem készült el a jelzett időre, és a kormány csak két hét múlva, szerdai ülésén tárgyalta Matolcsy javaslatát.
Ezt megelőzően a kormány több alkalommal is kemény jelzéseket küldött a magánnyugdíjpénztárak felé. Kedden Matolcsy György a Napi Gazdaság konferenciáján azt mondta "a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer (...) megszűnik, a három pillérből kettő, az állami és az önkéntes marad". Hozzátetette azt is, hogy a kormány véleménye szerint a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer zsákutca és a következő napokban nyilvánosságra kerül, hogy milyen feltételek mellett működhetnek a jövőben a magánnyugdíjpénztárak.
A 2011-es költségvetési javaslat szerint a felhalmozott magán-nyugdíjpénztári vagyon kisebbik részét, a nyugdíjbiztosítási alap hiányának kiegyenlítésére fordítja a kormány, jövőre 530 milliárd forintot, 2012-ben 250 milliárd forintot, a többit az államadósság csökkentésére, ami középtávon évi 300-400 milliárddal csökkenti a költségvetés kamatterheit.
A Stabilitás Pénztárszövetség szerint nyílt államosítási kísérlet a második pillér megszüntetése, a magánpénztári befizetések magántulajdont képeznek, amit az alkotmány garantál. A magánnyugdíjpénztárakat tömörítő szervezet szerdán három újabb beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosítások visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérik.
A pénztárválasztás szabadságáról szóló törvény - mivel az átlépést csak egy irányban teszi lehetővé - a szövetség szerint sérti az emberi méltósághoz fűződő jogokat, a pénztári tagdíjak átutalásának felfüggesztését kimondó törvény pedig a visszamenőleges hatály miatt ellentétes a jogállamisággal. A Stabilitás megtámadta magát az alkotmány módosítását is, mivel szerinte nem fér össze a jogállamiság elvével, hogy a rendelkezéseket a folyamatban lévő eljárások esetében is alkalmazni kell. A pénztárak ezt megelőzően november elején kérték az Alkotmánybíróságtól a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosítások megsemmisítését.
Hozzászólások (142) , melyek közül a legfrissebbek:
Któth: Nem az én tájékozottságom siralmas inkánn a tied. Ugyani kiszámolták,hogyha államkötvénybe fektettek volna akkor nem hiányozna fejenként 200 ezer feletti összeg a megtakaritásból személyenként.A magyar állam évek óta fizet nyugdijat és a mai napig permanensen ezt teszi. A Mnyp-k még egyí forintot sem fizettek senkinek,tehát itt nincs semmi tapasztalat. Veszélyes értékpapirokban van a magánnyugdijak nagyobbik része, ezért kérdéses az,hogy eltudnak-e majd számolni a pénzzel. Majd meglátjuk.
Kedves Vica!
Tényleg gondolkodni kell. De nem árt az előzményekkel is tisztában lenni. Akiknek most 5-10 év van hátra a nyugdíjig, azoknak 1998-ban, és azóta sem tanácsolták, hogy lépjenek be valamelyik magánnyugdíjpénztárba.
Kicsi!
Siralmas a tájékozatlanságod.
Legalább azt olvasd el, hogy a mnyp.-i vagyon nagy része magyar államkötvényben van. Matolcsy ezek eliminálásaval is javítani akarja az államháztartási hiányt.
Sokféle hozzászólás van.A Rákosi és Kádár rendszert valóban megérdemelnék akik működtették. Agulágot is sokan az élők közül Pl.Biszku elvtárs. Akkor szövegeljen valaki ha kitelepitették.Itt egyesekben nemsok kultura szorult,ha megnéznénk kicsodák bujnak az anonimitás mögé talán nem is csodálkoznánk. Itt 20 év alatt sokminden történt.Én még nem láttam a baloldalt büncselekményen kivül elszámólni még bocsánatot kérni sem. Ezek a hozzászólások arra emlékeztetnek, hogy nekik mindent szabad. Valamennyi baloldali hatalom borzalmakkal,fizikai leszámolással járt. Elvették a vagyonukat és ha olysmivel rendelkeztek mehettek a GULÁG-ra.Ez nem változott Az itt megszólalók a leszármazottak valószinű.Abban bizom, hogy egyszer majd szégyelleni fogják hazugságoktól hemzsegő véleményüket. Én keményebb lennék az biztos. TGM is mekkorákat hazudott. Nem muszáj itt élni ebben az országban.El lehet menni ezt nem én mondtam.Rátok is vonatkozik. Egyébként tényleg van más országokban magánnyugdijpénztár.Csak Közép-Kelet Európában kötelező. Most ez megszünik .Maradhattok kiváncsi leszek hányan fogtok maradni.
Szórják a csóvát a FIDESZ-re.Visszafog hullani és akkor is a FIDESZ lesz a hibás. Egyébként itt másként nem lehet,hiszen kettős hatalom van még ma is bár nyesegetik az ágait.Még nem adták át a pénzt.Kérdés egyáltalán megvan-e amit papiron visszaigazoltak Nem zárható ki,hogy a diszes társaság nem tud elszámólni. Majd meglátjuk. Közgazdászok megmaradnak a magánnyugdijnál.Kik ők? Bokros majdenm nyugdija.Békesi már nyugdujas.Bauer szintén. TGM is elküldték. Közgazdászok,de van olyan akinek a diplomáját az iskola nem tudta igazolni hát erről ennyit. Megigérték,hogy a nemzetközi szervezetekhez fordulnek.Ők persze ezzel nem járatják le Magyarországot.Érdekes egy világban élünk Emlékezzünk csak a Zámolyi romákra.Öket is ez a társaság támogatta. Menedékjogot kaptak Franciaországba. És 2010-ben mi történik kitoloncolják a romákat, mert a szabadság hazájában nem birták őket elviselni.
Egy dolgot senki ne feledjen! Az sem volt igazán etikus, hogy a fiataloknak kötelezően előírták a magánnyugdíjpénztári tagságot! A választás lehetősége most legalább megvan mindenkinek. Aki jól keres, sokat tud félretenni és szeret kockáztatni, annak megmarad a lehetősége a magánnyugdíjpénztárra, spórolhat magának, sőt még önkéntes nyugdíjpénztárba is fizethet. Akinek kicsi a fizetése, közel van a nyugdíhoz (még kb.5-10 év), vagy nem szeret kockáztatni, annak nyilván nem éri meg a magánnyugdíjpénztár, de attól még lehet önkéntes magánnyugdíjpénztári tag, ha plusz szeretne spórolni a nyugdíjára.
Szóval csak azon kell elgondolkodni, hogy kinek melyik változat éri meg. Nem pánikolni kell, hanem gondolkodni.
Most szóljatok polgárok, míg a net szabad! Holnaptól az MTI írja a blogokat is!
Vietorisz 2010. november 25., 08:50
Siralmas, hogy egyesek milyen bátran ismétlik azt a hülyeséget, amit valamilyen pártos média harsog. Tényleg nézz utána, mielőtt írsz valamit. A magyánnyugdíjpénztár jó dolog, számos országban igen jól működik. Lehet, hogy a magyar pénztárak vagy egy részének) műnödésén kellett volna javítani, de nem így.
Jobban szeretme, ha valahol egy számlán az én pénzem van, mintha egy kormány megígéri, hogy majd 20 év múlva valaki fizetni fog valamiből. Miből? Most sem elég a befizetés a nyugdíjakra, a jelenlegi demográfiai mutatók mellett a jövőben még kevesebb erre az esély.
Maradjatok! majd ha eltapsolják szoclib vörös mágnás komcsik?? (miből?) akkor ne sírjatok ! mi szóltunk! örüljetek hogy kivakarják az adósságcsapdából az országot amibe az elvtársak vitték Te nyomorult bérenc! Felelni kellene már a 8 év és az előtte lévő 55év államosításáért amiből az első 100 leggazdagabb vörös bárók születtek közpénzből ! sumák banda.....én mindet elkapnám..... a proletár milliárdosok ajvékoltatnak a beépített suttogó propaganda és multik táskahordozó 2 állampolgárságú médiamunkásaik !
Maradjatok! majd ha eltapsolják szoclib vörös mágnás komcsik?? (miből?) akkor ne sírjatok ! mi szóltunk! örüljetek hogy kivakarják az adósságcsapdából az országot amibe az elvtársak vitték Te nyomorult bérenc! Felelni kellene már a 8 év és az előtte lévő 55év államosításáért amiből az első 100 leggazdagabb vörös bárók születtek közpénzből ! sumák banda.....én mindet elkapnám..... a proletár milliárdosok ajvékoltatnak a beépített suttogó propaganda és multik táskahordozó 2 állampolgárságú médiamunkásaik !
Aki bolond az maradjon, majd megbánja vagy ennyire buta a nép? Mit akar maga sem tudja, lépjetek vissza időben!!!!! Nyugdíjas.
A Pilhál-MNO cikkhez: Több, mint két tucat magánnyugdíj pénztárból kiragadnak nyolcat, abból pár fô neki gyanús, ezzel akarja hiteleteleníteni valamennyi pénztáratt. Szánalmas próbálkozás.
"NER = nincs együttműködés ..."
Fidesz= Fiatal Diktátorok Szövetsége ... (folytatható)
"Nemrégen mondta Viktor, hogy "keleti szél fúj"!"
Orbán biztosan tudja, hogy Kínában egyálatalán nincs nyugdíj. Vajon a fideszesekre szavazók is tudták, hogy nem véletlenül célzott Orbán arrafelé, mert lassan ide is elér a keleti szél eme áramlata? A kormánykörök már keményen dolgoznak rajta, mert pillanatok alatt eltapsolják a többéves elôtakarékoskodás százmilliárdjait.
"milyen demokráciát tanulmányozott Oxfordban Orbán Viktor."
Semmilyet. Az elsô vizsgán megbukott, ott tovább nem maradhatott. Visszajött Lenin-fiúként a Kerekasztal-tárgyalásokra, meghiúsitani a rendszerváltozást. Azóta is tett a demokratikus jogállam ellen egyet-s mást (oszt´ jónapot), s most tért vissza a bolseviki, az államosító Lenin-fiú-elvekhez.
Ki nem tudta áprilisban és októberben, hogy miért kábít évek óta egyfolytában? Mert: (tiéd helyett) enyém az ország, magamnak építem a vagyont, neked pedig az életkilátásaidat rombolom. Nemzeti(szocialista) és nacionalista-politikai-gazdasági szektavezér alapon.
Ne lépjetek át! Úgy tűnik az egyszerű szavakért is MODERÁLNAK?!
Ne lépjetek át!
(Robin Hood a sherwoodi erdőben a bíró számára gyűjt)
szépen kéri eddig befizetett 2 millió forintomat, adjam oda, kell neki.
cserébe ígéri, hogy igazán minden jó lesz.
ha ez engem nem győz meg, és nem adom azonnal a 2 milliót, havonta vesz el ötvenezremet
gáláns ajánlat, ki a csodának nem tetszik
Vietorisz bullet32010. november 25., 08:50
Bankot is választhatsz. És az is kötelező, mert oda utalják a fizudat, ha van. És ha nem "okosba" dolgozol. A gond nem azzal van, hogy nem tudsz valamit, hanem azzal, hogy világgá kürtölöd, ahelyett, hogy utánajárnál.
Az úgynevezett magán nyugdíjpénztárak törvényileg elősegített svindlik. Miért kényszerítenek engem, hogy egy magánvállalkozásnak, minden ellenőrzési lehetőség nélkül odaadjam a pénzem? Ez olyan, mintha megszabták volna, hogy melyik bankba helyezzek el betétet, minden garancia nélkül, abszolút kiszolgáltatva. SEHOL A VILÁGON NEM MŰKÖDIK ILYEN OSTOBA RENDSZER! Chilében volt hasonló, ott is eltapsolták a magánvállalkozók a befizetők pénzét!
Töreki: Figyelj lassan írom, hogy te is megértsd:
Mert ez még nem a végállapot. Lásd 2009. évi 29 % -os hozam. A legtöbb pénztár már túl van a mínuszon, vagy legalábbis nulla közelében van.
KIVÉTEL: akik MAGUK portfoliot (magasabb akockáaztúból alacsonyabb kockázatúba) váltottak, és ezáltal egy alacsonyabb hozamú portfolio választása miatt ebből kizárták magukat.
Átment, avgy még mindig 2008 végénél tartasz?
Biztos hogy nem zárhatnak ki mivel be se léptem mert láttam hogy mi lesz a vége! A sok barom aki bedőlt nekik miért nem kéri számon rajtuk a "válság" miatti csökkenést, hogy tegyék be a számlájukra! Ha változatlan formában maradt volna a nyugdíj pénztár csinálnak még 2-3 ilyen válságot és akkor még nektek kell az elmaradt hasznot na meg a slepp egyéb járulékait is fizetni, meg is érdemelnétek!
baba:
Milyen 4 évig vannak hatalmon.... hol élsz te?
Már tesztelgetik hogy mit szólnának az emberek ha csak 8 évenként lennének választások.
Itt 8 éven belül nem leszenek választások... De kicsit negatív lettem most... lehet hogy valódi választás már hosszú évtizedekre nem lesz. Rábaszunk ezzel a 2/3-al már érzem. Jó hogy a FIDESZ nyert, de nem lett volna szabad tejhatalmat kapniuk...
"Miután azonban a pénztártag kiírta magát a közösségből, szakított a közösséggel, és egyéni úton jár, az csak a 10 százalékos befizetésével rendelkezhet, mert csak az a jövő."
Persze de a 24%-ot továbbra is fizetni kell. Az igazságos az lenne, ha már szakítok a "közöséggel" a 24%-ot se kelljen fizetnem. De az persze továbbra is jól jön nekik...
Következő lépés, majd az önkéntest is beszipkázzák, ami gyakorlatilag már tényleg olyan mint egy magán bankszámla.
Ergo, innen pedig már csak egy lépés lesz mondjuk a magán valódi bankszámlák/betétek állami "megcsapolása".
ezek most 4 évig vannak hatalmon, hetente változtatják a szabályokat
egy bef alap 5 mrd Ft-tal is elvan
kivárom,hogy egy újabb kormány mit csinál
én nem adom most a pénzem
tényleg megye aludni
www.facebook.com/event.php?eid=131425533580203&num_event_invites=0
Baba2: Nem ment át. Mi van ha MEGTILTOM az MNYP -knek a "kockázatos" ügyleteket. (Értsd: no részvény, no ingatlan, árutőzsde, deviza, csak állampapír, abból is csak rövid lejárat, direkt leszorított hozammal)? Nos akkor nem simulnak el a részvényárproblémák mert nem lesznek. igaz, hozam se lesz. Ja és ezt természetesen az MNYP tagok érdekében kerül előírásra. :-)
És ha lehetetlennek tartod, csak emlékeztető: Nem is olyan rég pont meg kívánták tiltani a nem forintban denominált befektetéseket! :-)
na ...
olyan extrém helyzetról írsz, amiben már nem az a néhány százezer vagy millió számít, amit a pénztárban van, hanem az egész életed vagyonod ... ez már túl elméleti
Most én lesütött szemmel járnék a "fiúk" egykori profjai helyében. Ezek, ha nem politikusnak mentek volna, most a maffiát védenék "sztárügyvédként", meg az offshore cégek jogi kérdéseiben lennének járatosak.
Na, mentek aludni! Megy tovább az élet. A pénzem viszont ezeknek nem adom.
baba2: Akkor is ha felpörgetem az inflációt, hogy az adósságot így tüntessem el? És akkor is ezt mondod, ha közben felét éri majd a befizetett pézed/leendő nyugdíjad (pénznyonmtatás a nyugdíjak kifizetésére)?
A joggal az a baj, hogy csak addig működik jól (teszi a dolgát a céljának megfelelően), ha azok akik mögötte állnak jól akarják működtetni. Amint saját célokra használják, visszaüt.
Boritékolom: Ez lesz most is. Az emberek már kezdik úgy érezni, hogy ami egyik nap jogszerű, az másnap már jogellenes és fordítva, hogy bármi megtehető egyeseknek, hogy a jog csak annyit ér mint a papír amire nyomják... És ez baj.
igen, de akkor megmarad a vagyon, akár milyen kicsi is a hozam
ha évtizedek alatt van egy-két rossz év (na jó 4-8) attól még lehet jó hosszútávon a hozam
sőt még a részvényi bukták is beleférnek, elsimulnak, és felülmúlják a kötvénypiaci hozamok hosszú távon
Tehát mégis szolidáris vagyok, vagy nem? :-) Egyébként a munkaadói járulékokat csökkenteni akarják, akkor hogy is vagyunk az arányokkal? Meg a biztos nyugdíjjal?
bab2: Nem akarok iránymutatást adni, de van egy rossz hírem. EL TUDOK KÉPZELNI olyan (mesterségesen kreált háttérjog)rendszert, ami olyan feltételeket teremt, hogy az MNYP értelmes hozamot nem tud hozni..
És ugfyebár lehet majd megint hivatkozni, hogy milyen rosszul teljesítenek. Csak egy ötlet: CSAK rövid lejáratú, tuti biztos állampapírt tarthat, azt is csak speciális aukción veheti/adhatja, ahol direkt kis volumenekben lesz kibocsátva (hogy a hozam a mesterséges túlkereslet maitt alacsony legyen). És máris agyoncsaptam őket...
Kukac: Így van, és ez még a nagy Matolcsy Excel tervek alapján is így marad, sőt a középtávon sem várható drámai javulás. Ha pedig nem az optimista szcenárió fle megyünk, nos akkor ...
Az egyéni számláról/öröklésről pedig csak annyit: AZ tényleg fiktív pénz (ugyanis nem lesz mögötte semmilyen vagyonelem, csak "igéret" és egy kimutatás). Lehetne attól még a módszer korrekt - Lásd svéd rendszer , de ahhoz más politikai mentalitás is kellene.
De ehhez nem kurázsi kell, hanem nyugalom. Mi van akkor, ha 25 év múlva csak magánnyugdíjra leszek jogosult, és államira nem egy olyan országban ahol hetente változnak a szabályok? Semmi. Lehet, hogy 10 év múlva extra nyugdíjra leszek jogosult ezért a tettért ? :-) ez csak vicc persze
mindenesetre a magánpénztári vagyonom megmarad, az állami rendszerbelit pedig elköltik ugyanolyan rosszul, ahogy a most múködik az állam
baba2: Jah, a remény, hogy TÉNYLEG van program. És TÉNYLEg áldozatok nélkül lehet megoldás.
Azt mondják a remény hal meg utoljára. Igaz, előbb meg az az ember, aki - alaptalanul - csak remél(t).
Az még hagyján, hogy a TB után is fizetek adót, de az adómból is fizetek TB-t :-) Hiszen, amire a Tb kassza nem elég, azt az adómból pótolják ki már most is!!
A civilkurázsi pedig szép dolog, de kíváncs leszek pár hét múlva kis saját privát magánügyi külön alkuk után hányan lesznek akik felvállaják, hogy az MNYP -ben maradnak, hacsak,
HACSAK az AB -ben magában nem lesz annyi kurázsi, hogy ezt ripsz-ropsz keresztülhúzza. Na de csak akkor lesz még igazi felhördülés! :-)
hát, magunk közt, én Matolcsynak még a kormányalakulás idején olyan kb. 2 évet adtam.
Nem egy nagy szaktekintély. Különösebb elismertsége nincs közgazdász körökben. Sajnos. Úgy értem, én - bár nem rájuk szavaztam - de azért úgy véltem, hogy OV tényleg nagy államférfi akar lenni, ezért az elmúlt 8 évben néha-néha gondolozott a csapata, és összehoztak koncepciókat, terveket a szabadidejükbe, ellenzékben. Akkor már rosszat kezdtem sejteni, amikor Matolcsy miniszter lett ... aztán persze kiderült, hogy nem dolgoztak ők ki semmit. Most improvizálnak. Ezért nem akarom, hogy elköltség a pénzemet, ahelyett hogy a szükséges strukturális reformokat megtennék. Semmit sem haladunk, de fogy az idő, ezért rosszabb a helyzet.
Egyébkén már nyáron - vagy ősze eleje volt? - felreppent a hír, hogy menesztik Matolcsyt.
Ez egy nagy teszt számunkra minden magyar munkavállalónak. El kell gondolkozni, hogy miből fog élni a nyugdíjas éveiben.
baba2: A szuperbruttót most ne keverjük ide, arról megvan a saját gondolatom, és nem annyira ördögtől való, mint sokan beállítani igyekeznek (háttérgondolata).
DE
Nem lesz elhúzva. Többszörösen is huszárvágás a cél:
1.) aki most nem lép át, azt később csak erősebb fenyegetéssel lehet valszeg rávenni, pedig már ez is elég erős... (elszakadhat a húr, most is erősen feszülhet!);
2.) A pénzre most van/lesz szükség: Nézzétek milyen csudi ügyes/jófej, stb. - megfelelő behelyettesítendő! - vagyok, én bezzef nem megszorítok, nem úgy mint a volt kommunista/szocialista/liberalista, stb. (megfeleleő behelyettesítendő) kormány tette veletek;
3.) választások felé nagyobb a visszaütés, ezt meg még addig az embereke lenyelhetik (Jah, a nyugdíjkorhatár: 10-20-30 év még sokaknak messze van, az emberek emlékezet meg rövid);
4.) Ha hosszú az idő, akkor az emerek inkább dönthetnek a kivárásá mellett (ez pedig nagyon nem cél!). :-)
Szóval röviden: Marad a gyors letámadás, alias: BlitzKrieg! :-)
öööö. felmerült bennem egy kisördögi kérdés: Ha esetleg a végén a kormány visszalép (EU, emberek felháborodása, vagy amit akartok: bocsi, félreértettétek, nem ez lesz, nem így szól a terv, stb.), akkor Matolcsy lemond? vagy akkor is a helyén marad? :-)
Kedves jaj!
Hát, pont ezért kell nyilatkozni, hogy a magánnyugdíj-rendszerben marad, aki megteheti. Úgy értem, hogy aki a következő 4 - kockázatkerülőbbek esetében 8 - évben nem menne nyugdíjban, maradjon a magánrendszerben. Ha odaadod a pénzed, azzal a jelenleg regnálok további ámokfutását finanszírozzuk.
--- és ahogy már kifejtettem korábban a magánból az állami rendszerbe való átlépés lehetőségét valószínűleg fenntartják, hiszen ez folyamatos pénzszerzési lehetőség számukra. Személy szerint én kb. 25-35 év múlva megyek nyugdíjba (remélem megérem :-)), addig még annyit változhatnak a szabályok, hogy csuda.
A pénztári vagyon megmarad. Egyébként azért mert a járulékok kb. 75:25 arányban kerülnek az állami és magánrendszer, ebből még nem következik, hogy majd 30-40 év múlva a nyugdíj 75% lesz az állami, 25%-a magán. Ki számíthatná egy nyugdíj szakértő, hogy mondjuk 30 év múlva aktív dolgozóknak a jövedelmük mekkora hányadát kéne járulékként befizetni, hogy a maihoz hasonló nyugdíjszínvonalon élhessen a 30 év múlvai nyugdíjas. Valószínűleg olyan megdöbbentő lehet ez a szám, hogy épeszű ember, hogy ezt bárki is befizeti a kasszába.
Egyébként miért is fizetek én SZJA-t a munkaadó járulék után, ha még arra sem jó, hogy majd 25 év múlva nyugdíjam legyen belöle bármilyen kicsi is?
Értelmező megjegyzés: ha az MNYP kapná a 24 % -ot (tiszta MNYP rendszer!), akkor esetleg azonnal a maradást választanád, ha meg a munkáltatódnak nem kellene fizetnie, akkor meg az a visszalépőknek lenne káros (munkáltatónak többletköltség, így inkább az MNYP -seket alkalmazná) és esetleg áttételesen irányítanád át (háttérmegegyezés). :-)
Nyugi. Ki van ez találva! :-)
Jolly Rogers: A válasz egy szóval: Csak. Hosszabban, mert így üvöltve és szitkózódva, de a végén rábírhatnak az önként és dalova való visszalépésre. Különben meg a végén még elgondolkodnál és nemet mondanál. :-)
Fontos: Önként! Pár hónap múlva ez bűvös szó lesz!
Matolcsy úr !
Konkrétan engem is az érdekelne, hogyha kizárom magam az állami nyugdíjból, akkor a munkáltatómnak miért is kellene továbbfizetnie azt a bizonyos 24%-ot ? Elvégre azt a pénzt is az általam elvégzett munka teremti elő és a munkáltatóm csak egy befizetőhely. Ha tehát az állam nem akar szolidáris lenni velem, akkor ugye nekem sem kötelező. Mindebből következik, hogy nyugodtan megbeszélhetem a munkáltatómmal, hogy jövőre a fizetésemet növelje ezzel a 24%-al. Aztán mivel nem vagyok szolidáris az állammal, így szabadon eldönthetem, hogy ezt a pénzt befizetem a magánnyugdíjpénztáramba (növelve az oda érkező 10%-ot) vagy elmegyek Hawaira.
baba2 2010. november 24., 15:34 írta:
"De ne felejtsük el, hogy csak 4 évre szól a mandátumuk. "
Ébresztő! Ezt (MNYP) szétverik, azt 3 év múlva nme fogják tudni összerakni újra!
OK: 3000 Mrd forintot em fog tudni kiköhögni Magyarország (Értsd: Béke ööööö akarom mondani FIDESZkölcsön: Pá Páááá).
Sajna a halál büntetés törölve van........
Én nem lépek át. Ebben az országban eddig semmi nem tartott még 4 évig (egy teljes választási ciklusig) sem, miért pont ez a rendelkezés élne tovább. Jön a következő kormány, aztán eltörli ezt a hülye törvényt. És kezdhetünk mindent elölről.
Amúgy meg egy dologban bízom nagyon Robespierre sem élte túl a forradalmát. Még 4 év sem kellett és Őt is bitóra küldték :-)
kellene a pénz ugye? 2010. november 24., 20:15 -nek:
A hozzáértés macerás, sőt problémás, a gondolkodás pedig főleg baj, ugyanis akkor esetleg néha a nekünk kedves véleményre rá kellene mondanunk, hogy esetleg félrement. Csakhogy esetleg lámpásként szolgáljon, adok egy linket:
http://www.tozsdeforum.hu/i/c-jobban_szeretjuk_a_miniszterelnokot__mint_a_sajat_penzunket_-menu-cimlap-submenu-onearticle-news_id-418620-red-latest.html
És még valami: Az államkötvények árfolyama is csökkent 2008 -ban (hhozamemelkedés), azaz még a tutibbiztos portfoliok is vesztettek átmenetileg az értékükből, amit azonban később szépen korrigáltak. És egy példa: a DIMENZIO MNYP (növekedési portfolio) 2009. évi hozama ha jól emlékszem Kb.: 29 % volt. Ami gondolom, számodra nagy baj, mert így kiderül, hogy esetleg kicist árnyaltabb az a kép, mint ahogy te festeni akarod. Az, hogy a PSZÁF (ugye ez kormányzati szervezet ;-) ) Maga állapítja mag, hogy a MNYP -k alapvetően POZITIV reálhozamot (értsd: infláció feletti hozamot) produkáltak több év átlagobán, az megint egy kellemetlen tény, tehát gyorsan dobjuk is el, és inkább vigyük csúnya kommunista-szocialista-liberialista-pista irányba a témát, mert az tuti... Azon lehet böfögni. Lehet, csak értelmes ember nem teszi, mert nem ez a lényeg (itt).
kellene a pénz ugye? 2010. november 24., 20:15 -nek:
A hozzáértés macerás, sőt problémás, a gondolkodás pedig főleg baj, ugyanis akkor esetleg néha a nekünk kedves véleményre rá kellene mondanunk, hogy esetleg félrement. Csakhogy esetleg lámpásként szolgáljon, adok egy linket:
http://www.tozsdeforum.hu/i/c-jobban_szeretjuk_a_miniszterelnokot__mint_a_sajat_penzunket_-menu-cimlap-submenu-onearticle-news_id-418620-red-latest.html
És még valami: Az államkötvények árfolyama is csökkent 2008 -ban (hhozamemelkedés), azaz még a tutibbiztos portfoliok is vesztettek átmenetileg az értékükből, amit azonban később szépen korrigáltak. És egy példa: a DIMENZIO MNYP (növekedési portfolio) 2009. évi hozama ha jól emlékszem Kb.: 29 % volt. Ami gondolom, számodra nagy baj, mert így kiderül, hogy esetleg kicist árnyaltabb az a kép, mint ahogy te festeni akarod. Az, hogy a PSZÁF (ugye ez kormányzati szervezet ;-) ) Maga állapítja mag, hogy a MNYP -k alapvetően POZITIV reálhozamot (értsd: infláció feletti hozamot) produkáltak több év átlagobán, az megint egy kellemetlen tény, tehát gyorsan dobjuk is el, és inkább vigyük csúnya kommunista-szocialista-liberialista-pista irányba a témát, mert az tuti... Azon lehet böfögni. Lehet, csak értelmes ember nem teszi, mert nem ez a lényeg.
Kedves Pilhál Tamás!
Hát ezt most jól meg aztmondta!
Most már én is igazolva látom a neokommunista bagázs dolgozókat kirabló intézkedéseit.
Persze, kiadási oldalról is indokolhatóak: kell a négyszeres tiszteletdíj a nyomorgó Járainak, tízmilliárdos stadion Mr. Hatszázalék városának, 360 milliárd Farkas Flóriánnak, hogy szétoszthassa az élősködők között.
De mit is beszélek! Aztán majd jön az újonnan alakult NBH ( akarom mondani AVH ), és elvisznek fekete Pobjedával. Merhogy diktatúrában röpke fél év alatt túlszárnyaltuk Kubát meg Venezuelát. Gondolom a cél e tekintetben Észak-Korea.
Hajrá Magyarország! Hajrá Latorbán!
Keller László (MSZP) akkori közpénzügyi államtitkár „jobbkeze” volt. Kellerrel még közös sajtótájékoztatót is tartott, ahol az első Orbán-kormány állítólagos ügyeiről rántotta le a leplet. (Utóbb valamennyi, Keller feljelentése alapján indult büntetőeljárást megszüntettek.
De már melegít Polt Péter.
A Főügyészség hagyományosan fidesz-katonák gyűjtőhelye:-)
Végre! Már annyira vártam! Végre itt van az MNO képviseletében a dicső Pilhál família! Mi mással, mint a jól bevált szoclibezéssel, gyurcsányozással, aprópiroskázással védelmezik a zsaroló, sikkasztó Orbán-bandát! Hiába, madarat tolláról, embert barátjáról!
DEMOKRÁCIÁT, MOST! ORBÁN, TAKARODJ!
kellene a pénz ugye
az agit.proppal nem mész már semmire, menj a mno fórumára, oszt ott örömködj
Magyar Nemzet
Nem csoda, hogy fejvesztve tiltakoznak a magánnyugdíjpénztárak a kormány intézkedései ellen. Lapunk összeállításából kiderül: a pénztárak fontos vezetői között számos balliberális személyiség található, volt MSZMP-s államtitkártól kezdve a Horn Gyula munkásságát felkaroló alapítvány gründolóján át MSZP-s országgyűlési képviselőig.
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel
Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on Csiripelés Twitter-re Küldés e-mailben
Nemcsak a lakossági befizetésekből felhalmozott hatalmas, 2800 milliárdos vagyonuk féltése állhat a magánnyugdíjpénztárak egyre vehemensebb viselkedése és a beharangozott kommunikációs kampányuk mögött, amellyel igyekeznek eltántorítani a tagokat az állami pénztárba való visszalépéstől. A lapunk által vizsgált magánpénztárak vezető tisztségviselői között ugyanis számos balliberális kötődésű, az MSZMP-ben és/vagy az MSZP-ben is megfordult, kipróbált káder található, akik az anyagi mellett politikai érdekekből is próbálják gáncsolni a polgári kormány lépéseit.
Az egypárti diktatúra idején a Csehák Judit vezette Szociális és Egészségügyi Minisztérium államtitkáraként dolgozott 1988 és 1990 között az Aegon Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár igazgatóságának elnöke, Bánfalvi István. Csehák és Bánfalvi kapcsolata azonban a rendszerváltozás után is megmaradt: a Bánfalvi István tulajdonába tartozó, majd az Aegonba 1998-ban beolvadt Fraternité Nyugdíjpénztár tiszteletbeli elnöke Csehák Judit volt. Fraternité néven egy tanácsadó cég is működik, amelyben Bánfalvi mellett olyan személyiségek tűnnek fel, mint Hetényi István (1980–1986) és Bokros Lajos (1995–1996) volt pénzügyminiszterek, Baló György televíziós újságíró vagy Deák Andrea, akit a Heti Válasz összeállítása Gyurcsány Ferenc ötven legmegbízhatóbb embere közé sorolt. Deák Andrea Gyurcsány anyósával, Apró Piroskával együtt 2001-ig tagja volt az Aviva Életbiztosító Zrt.-nek, majd a Népszabadságot kiadó részvénytársaság felügyelőbizottságában kapott helyet, lánya, Deák Ágnes pedig jelenleg is a Gyurcsány-féle Altus Zrt. felügyelőbizottsági tagja.
Az Aegon ellenőrző bizottságának elnöke, József-Polonyi Gábor többek között Gyurcsány Ferenc, Kovács László és Kiss Péter szocialista politikusok mellett alapító tagja volt az Egy Emberibb Világért alapítványnak, amelynek kiemelt célja, hogy Horn Gyula munkásságát magasztalja. Ugyancsak az MSZP farvizén evez az Aranykor Nyugdíjpénztár igazgatósági elnöke, Vértes András, aki amellett, hogy a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, 2009-ben lehetséges jelöltként szerepet vállalt a szocialisták tragikomédiába fulladt miniszterelnök-keresési bohózatában. Akkor derült ki róla, hogy smaragd vagy gyémánt fokozatú Amway-ügynök. Az általa vezetett kutatóintézet a balliberális kormányok idején számos milliós állami megbízást kapott. A Postás Magánnyugdíjpénztár igazgatóságának élén szintén egy egykori szocialista politikus áll. Kertész István 1994 és 2002 között MSZP-s országgyűlési képviselő, 2007 és 2010 között pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának tagja volt.
Az Évgyűrűk magánnyugdíjpénztárnak és a VIT Nyugdíjpénztárnak is igazgatósági tagja Rabi Ferenc, aki egyben az MSZP-hez szorosan kötődő MSZOSZ szocialista–szociáldemokrata platformjának az elnöke. Ez utóbbi minőségében idén márciusban együttműködési megállapodást kötött Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök-jelölttel. Rabi ekkor azt mondta: a platformnak azt a pártpolitikai szövetségest kell megtalálnia, amely az Országgyűlésben is képviselni tudja törekvéseiket. Ez a szövetséges pedig az MSZP, amely, „mint mindig”, a jövőben is „korrekt partner” lesz az érdekegyeztetésben – szögezte le Rabi Ferenc, s hozzátette: Mesterházy Attilát fiatal, tehetséges baloldali politikusnak tartja.
Hasonló együttműködési megállapodást kötött Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölttel 2006-ban a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének vezető titkáraként Breuer László, aki jelenleg a Honvéd Nyugdíjpénztár igazgatósági tagja. Ugyanebben a nyugdíjpénztárban ellenőrző bizottsági tag Janza Péter, aki 2002-től a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnökhelyettese és Keller László (MSZP) akkori közpénzügyi államtitkár „jobbkeze” volt. Kellerrel még közös sajtótájékoztatót is tartott, ahol az első Orbán-kormány állítólagos ügyeiről rántotta le a leplet. (Utóbb valamennyi, Keller feljelentése alapján indult büntetőeljárást megszüntettek.) Janza Péter később a Nemzetbiztonsági Hivatal gazdasági igazgatója lett.
A Dimenzió Magánnyugdíjpénztár igazgatóságának tagja az a Bartosné Póczos Marianna, aki a Demszky-érában 2008-tól a Főpolgármesteri Hivatal várospolitikai, majd egészségügyi ügyosztályán dolgozott Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-helyettes főtanácsadójaként. Az MKB Nyugdíjpénztár igazgatósági tagja Pekli Ferenc, aki 2002 és 2010 között a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója volt. Amint azt a Hír Televízió feltárta, a Pekli vezette közlekedési vállalat rendre olyan luxemburgi, offshore-hátterű cégeknek adott milliárdos alvállalkozói megbízásokat, amelyek valamilyen módon a vezérigazgatóhoz köthetők. Roóz József, aki az MKB Nyugdíjpénztár ellenőrző bizottsági elnöke, 2002-ben az MSZP és az SZDSZ egyik jelöltje volt az Állami Számvevőszék alelnöki posztjára, 2007-től pedig a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjaként tevékenykedett.
De nemcsak a pártkötődés, hanem a dilettantizmus is tetten érhető egyes magán-nyugdíjpénztárak vezetőinél. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2005-ben például számos jogszabálysértést tárt fel a Quaestor Országos Magánnyugdíjpénztárnál, ezért kezdeményezte Májer Zsolt igazgatósági elnök felmentését, és mellékesen 300 ezer forintos bírsággal sújtotta. A vizsgálat megállapította, hogy a nyilvántartási rendszerük nem megfelelő. Májer jelenleg a pénztár igazgatóságának tagja.
A magánnyugdíjpénztárakat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség a napokban a „tulajdon és a szerzett jogok védelmére” hivatkozva az Alkotmánybírósághoz fordult. Szerintük nem tisztázott, hogy az állam hogyan kárpótolja majd a 14 hónapig tartó járulékelvonás miatt a pénztártagokat. Ehhez képest a magánpénztárak akkor még nem aggódtak ennyire a tagok vagyonáért, amikor 2007–2008-ban a „pénzügyi folyamatokra” hivatkozva nemhogy hasznot nem termeltek, de még a befizetett járulékból (tehát a tőkéből) is levontak, így a legtöbb tag súlyos anyagi kárt szenvedett. Ismert, Orbán Viktor miniszterelnök októberben jelentette be, hogy novembertől a jövő év végéig felfüggesztik az állami utalásokat. Kormánypárti politikusok szerint azért is szükséges a váltás, mert a magánpénztárak működése drága, hozamuk alacsony, és csak a pénztárak menedzsmentje jár jól a jelenlegi rendszerben. Ezt támasztja alá lapunk vizsgálata is, amely szerint a magánnyugdíjpénztárak élén több olyan vállalkozó is felbukkan, aki a leggazdagabb magyarok listáján előkelő helyet foglal el. Például a Platinum Magánnyugdíjpénztár ellenőrző bizottságának két tagja, Körtvélyesi Zoltán és Kútvölgyi Pál az első százban tanyázik. Ráadásul Körtvélyesi felesége, Kósa Erika vezette a leggazdagabb magyar nők rangsorát.
Pilhál Tamás
Persze hogy lopás.... de ennek a kormánynak ez is simán ráfér a bőrére.....
Nem számít nekik Uniós alapelv sem... lásd visszamenőleges hatály tilalma.....
Ha maradok a magánnyugdíjpénztárnál és a munkáltatómtól vonják a 24%-ot továbbra is az én béremből,akkor ugye jogosult maradok igénybe venni szolgáltatást is érte?!
Vagy ha nem,akkor az egyértelmű LOPÁS-SIKKASZTÁS ?!!
igen, igen. én nyilatkozatot írtam
ahol átlépésről írtam, ott arra gondoltam, hogy a magánrendszerben maradók később is dönthetnek arról, hogy mégis az állami rendszerbe lépnek, ha egyéni érdekük úgy kívánja
@baba2:
igazad lenne, ha... de nincs, a szemetek ugyanis "ravaszkodnak": nem az ÁTLÉPÉSRŐL kell nyilatkozni, hanem a MARADÁSRÓL! Arra számítanak, hogy a "zemberek" nem szeretnek papírokat kitöltögetni. Így aki nem nyilatkozik, az automatikusan átlépőnek számít!
Ki van ez találva!
baba2: egyetértek!!!!!!!!
nyilatkozattételre ... bocs
Most egy kis pragmatizmus következik:
Dec. 15-én születik meg a törvény, és másfél hónap van a nyilatkozatt tételre úgy, hogy közben két ünnep is van. Úgy kell a maradóknak alárírni a nyilatkozatott, hogy úgy tudják lemondanak a "fantasztikus" állami nyugdíjról. Ez a kiebrudalás valószínűleg törvénytelen lesz, nem vagyok jogász, de csak található a nemzetközi jogban, ami alapján törvénytelen lesz a megoldás majd egyszer sok év múlva utóbb. De ekkor már az átlépők pénzét elköltötték........
Viszont ide a rozsdást az állami rendszerbe való visszalépés lehetőségét nem fogják elvenni a magánrendszerben maradóktól. Hiszen nem tudják elég ember lép át januárban, legkorábban február közepén-végén lesznek számok. Szerintem legkorábban ekkor zárják le az átlépés lehetőségét időt engedve. Hiszen a pénz a lényeg.
De valószínűleg az állami rendszerbe való átlépés sokáig megmarad. Mégegyszer: a pénz a lényeg.
Üzenet: Legyünk bátrak egyéni szinten is!
+ még egyszer: a magánnyugdíjpénztárban vagyon van (részvény, állampapír, bankbetét stb.), az állami nyugdíj rendszer felosztó-kirovó: a mai befizetéseket holnap Jóska bácsi kapja ...
Egyértelmű: totális a káosz! Az okok egyszerűek:
1. Az egykulcsos adórendszer bevezetésével kiesett kb. 600 milliárd bevétel
2. Az IMF elzavarásával és a különadókkal a külső finanszírozás lehetősége minimálisra csökkent. (Mielőtt bárki "szabadságharcolni" kezdene, nézzen körül: se a görögök, se az írek, se pedig a nagy valószínűséggel őket követő portugálok, belgák, esetleg a spanyolok nem tudják megoldani a problémájukat külső segítség nélkül! Pedig náluk nem járt Gyurcsány, csak szimplán a válság)
Az eredmény: totális csőd.
A következmény: kemény diktatúra,
Éljen a Nagy Áprilisi Fülkeforradalom!
Éljen a Nemzeti Együttműködés Rendszere!
Éljen dicső vezérünk, Orbán Viktor! (kenyéren és vízen...)
Az elmúlt hozzászólásokat nézegetve elég egyértelmű vélemény kezd megfogalmazódni...
Remélem ezzel az intézkedéssel végképp megindultak a fijuk azon a bizonyos lejtőn,mert ez minden normális embernél kiveri a biztosítékot!!
Zemberek,ébresztő..!!!
Demokráciát,MOST..!!
Megmondom neked hogy mi lesz akkor azokkal, akik 30 év múlva mennének nyugdíjba...
Alternatíva 1: minimum 98 év lesz a nyugdíj korhatár , amit senki nem fog megérni...
Alternatíva 2: törvényt hoznak arról, hogy 62 éves korában mindenki köteles felkötni magát, vagy éhen halni... és itt is szabadon választhatsz
Kíváncsi vagyok, kinek a diónyi agyából tekeredett elő ez a primitív, gyalázatos ötlet, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítására és a multik különadójára alapozza hazánk költségvetését.
A multik nem fogják tűrni – a látszat ellenére sem. Nem a tolvajok kedélyes kiszolgálásáról nevezetesek. Kapkodás nélkül, alaposan átgondolva, de kőkeményen válaszolnak – és az bizony nagyon fájni fog.
Ha pedig ezt a gyalázatos magán nyugdíjpénztári jogfosztást lenyeljük, akkor meg is érdemeljük – hiszen akkor tényleg hülye birkák vagyunk.
Tegyük fel, hogy bejön vezéreink primitív trükkje. (szerintem nem) Elköltik a benyelt pénzt. Hogy is van akkor a nyugdíj-mentés?
Mondjuk, nem jön be a trükk. Hogy is van akkor költségvetésünk?
Őszintén szólva én azt remélem, hogy a fiatalabb generáció nagy többsége a zsarolás ellenére sem lép át. Ez a kormány legrosszabb esetben 2014-ig lesz kormányon... Ráadásul egyénileg még mindig lehet bírósághoz fordulni (na nem Magyarországon).....
Akinek még van ideje a nyugdíjig, az ne hamarkodja el az átlépést... Ahogy a közmondás is tartja:
"jön még kutyára teherautó...." bár a kutya helyett én inkább Orbán Viktort írnék
Mondjuk fair (sic) úgy lenne, hogy akkor ako MNYP tag marad, az után a munkáltató által fizetett
27 százalék TB-ből a 24 százalék nyugdíjbiztosítási járulék az is a MNYP-be menne, kötelezően.
Cinikus, hazug, tolvaj, sikkasztó, törvénytipró aljas banda! A szocik igen szarul működtek, de ha ennek a tizedét meg merték volna csinálni, - Orbán élénk uszítása mellett - rájuk gyújtották volna az Országházat! Az emberke pénzének pofátlan lenyúlása, (igen, ez az igazi pofátlanság, kedves Szíjjártó és Lázár elvtárs!) a tehetőseknek kedvező adórendszer kialakítása a szegények rovására, az alkotmány sárba tiprása, visszamenőleges hatályú törvénykezés, engedelmes "töltőtoll" elnökké választása, a média szolgaságba kényszerítése, a kedves rokonok (Schmitt, Vitézy, Kontrát, Petykó stb.) ifjú csemetéinek pozícióba ültetése, emberek ezreinek kirugdosása - ez az elmúlt fél év termése.
Nagy baj lesz, bolsevik elvtársak, igen nagy baj! Úgy fogtok futni, hogy még a dicsőséges NENYI-t se tudjátok magatokkal vinni! Rohadékok!
Akinek egy csöpp esze van, úgy húz el ebből az országból, hogy csak a befizetett nyugdíjjáruléka marad itt...
Örök optimistaként remélem, hogy lehet ellenük szavazni 3,5 év múlva. Ennek annál nagyobb a valószínűsége, minnél többen maradnak a magánnyugdíjpénztárakban. Ugyanis ekkor a pénztárakban lévő 3 ezer milliárd Ft magánvagyonból kevesebbet tudnak lenyúlni, és a maguk javára fordítani.
Jól értem (sajnos úgy tűnik igen), hogy aki magán'-tag marad, az bár fizet utána TB-járulékot a munkáltatója, nem fog ("elveszti a 70%-át) nyugdíjat kapni??
elnézést helyesbítek: Nem Parasztdemokrácia.
Nincs benne semmilyen demokrácia, és a parasztoktól elnézést.
Ez szimpla paréjság, taplóvári primitív hazudozás
Az előző kormány a kasszából emelt ki, ez az új közvetlenül a zsebünkből.
Amúgy tényleg működik az új-magyar:
a nyugdíjlopást úgy hívják, hogy nyugdíjmentő csomag. Pontosan mindig az ellenkezőjét kell érteni.
pl. NER = nincs együttműködés ...
.. ez a Parasztdemokrácia
A felcsuti diktátor és bandája zsarolja a jóédesk...a anyját nem lesz nyugdijam akkor miaf.....k vonják a járulékot,most emelte meg fél százalékkal,mikor megyünk tüntetni a köcsög banda ellen,hogy huzzonak el minnél elöbb valaki mondjon idő pontot a Kossut tér most a miénk lesz .csuti diktátor takarodó minnél elöbb ez nem vicc!!!!!!!!!!!!!!!!
Miért lehet ezt velünk megtenni?
az a baj, h 4 (na jó, 3.5)év múlva már nem lehet majd ellenük szavazni, ugyanis addigra az alkotmányellenes lesz..
Csak az elvakult fideszesek hiszik ezt el! Tele tömik a mi egyéni számlás vagyonunkkal az államkasszát, hogy oszogathassanak, és azt mondhassák ők a jófiúk? Magyarország? Magyarország! Ez a mi hazánk? Szép mondhatom! Eddig is sokan elmentek innen, ezután még többen fognak. 5 év múlva orvos sem lesz aki gyógyítson...sebaj, Viktor ahhoz is ért........
Nem régen mondta Viktor, hogy "keleti szél fúj"!
Szerintem Lukasenkóra, Kim Dzsong Ilre és hasonló társaikra (Türkmenisztán) gondolt!
Ez mesének szép, és aki elhiszi eléggé megvezethető! Gondolkodjunk már! Mit művelnek? Szaba dablás, diktatúra....jó hogy levegőt vehetünk....... Irány az utca, Népszavazás kell!
"samu", neked kellene gondolkodni. Ez a mnyp-rendszer nem "pikk-pakk" alakul, hanem 12 éve!
Ha most a Fidesz ezt szétveri, MINDENKI veszít!
Ezt a pénzt a hatalmuk fenntartására fordítják, hogy ne kelljen "megszorító" intézkedéseket hozniuk...(Idáig csak azt hoztak, igaz, közvetetten, de a nép mindent bevesz.) Ez a jövő kormányainak takarít meg, de ez nem érdekli őket. Ez igenis megtakarítás!
Mert így meg majd akkor nem tudnak nyugdíjat fizetni, mire mi megyünk nyugdíjba, de ez szintén nem érdekli őket, mert hol lesznek már!?
Csak azt tudnám, hogy milyen demokráciát tanulmányozott Oxfordban Orbán Viktor.
...nem lépek vissza. Több mint 10 év alatt nagyon komoly összeg gyűlt össze. Nem fogom kidobni az ablakon.
Egyszerűen röhej, hogy azt mondta Matolcsy, ezzel mindenki jobban jár.
1. ha átlépek, elveszi az egyéni számlás nyilvántartást, ami azt jelenti, nem örökölhető. Aki hamarabb meghal, annak a családja máris vesztett.
2. ha nem lépek át, elveszi a 70%-ot (mondjuk szerintem a 30%-om több)
3. most a levegőbe beszél mindenki, honnan tudnánk, mi lesz 30-40 év múlva? lesz egyáltalán állam? vagy nyugdíj? mennyi lesz a korhatár? mennyit fognak fizetni?
pont ezért jó az öngondoskodás
köszönöm a sok fideszre szavazó baromnak,hogy itt tartunk remélem a bank betéteket is zárolni fogják azt sírhat a barom arcu fidessssre szavazó,azt hitték a szocikat meg szivatták,de úgy látszik saját magukat szopatják.A kigyó saját farkába harapott
puva: Csak azt ez a közalkalmazottak meg köztisztviselők nem tudják megtenni......
Ez a kollaboráns, hozzá nem értő sikkasztó továbbra is miniszter maradhat - úgy is, mint kedves vezérünk jobbkeze?
Zsarolásra daccal kellene válaszolni. Mert ha minden MANYUP tag maradna a magánban, na akkor mi lenne? 3 millió adófizetőt csak nem lehet ilyen egyszerűen térdre kényszeríteni. No meg az is lehet, hogy a magánból kapott 30% több lesz mint az államiból kapott 70%.
Szerintem nem kell kétségbe esni!!!!
A munkáltatóval meg kell beszélni, hogy jelentsen be minimálbérre, a fekete fizetésből pedig lehet az önkéntes nyugdíjpénztárba fizetni, és még marad is. Így csökken a TB-re fizetett összeg is, amiért szerintem nem kár, hiszen a cserébe kapott szolgáltatás színvonalon aluli, és nem függ a befizetés nagyságától, így ezt is megkapjuk feketén. Nem utolsó sorban még a munkáltató is jól jár. Éljen a fekete munka!!!!!
Ez már nem jogállam! Kőkemény diktatúra! A Fideszre szavazók sem erre adtak felhatalmazást. Miért nem lehet visszahívni a képviselőket?! Soha többé nem szavazok senkire sem! Ha tehetem, én is elhúzok innen!!
Büszke vagyok a magyarságomra.... Rövidesen veszem a sátorfámat és húzok ebből a kibaszott országból. Gratulálok mindenkinek! Dagasszátok a sárt tovább magatoknak! Ezért éljek én itt? Nincs jövőm elveszik mindenemet, a munkáltatók kizsigerelnek az állam pedig szokásához híven szintén elveszi mindenem. Az ország többsége minimálbérért dolgozik és zsebben kapja a fizetését. Élljenek a törvények éljen a kormány vagy bünőző leszel vagy hajléktalan. Tied a választás Magyar!
"...azaz a nyugdíjának 70 százalékát elveszíti - mondta Matolcsy......."
.......a forradalmi komcsi kormány enyveskezű minisztere.
Ha már ésszel nem tudnak politizálni, akkor izomból?
Csak egy kérdés: mi lesz azzal a befizetett összeggel, amit sok évig az állami rendszerbe fizettünk jónéhányan még a magánynyugdíjpénztári rendszer előtt?? Mi van azzal az összeggel amit azóta is odafizetek?
Mi az, hogy kiírtam magam a közösségből??
Én, aki egész életemben fizettem adót és járulékokat, felneveltem három gyereket? (Akiket egyébként valószínűleg a családi adózásnál sem fognak figyelembe venni, mert ugyan még eltartom őket, de már nagykorúak - egyetemisták )
Ismét azok járnak jól, akik nem/alig fizettek eddig nyugdíjjárulékot?
Ha ez a Fidesz-igazságosság, akkor én ebből tényleg nem kérek.
Ha kizárásosdit játszunk, hát legyen. Többé (fájó szívvel) nem tekintem magam a társadalomnak a tagjának sem. Ezután adót sem vagyok hajlandó fizetni.
A törvényeket sem kell többé betartanom. (Miért pont nekem kéne, ha a kormány is fültyül rájuk? Hacsak nem írnak egyet az én kedvemért is)
Az alkotmányról ne is beszéljünk. Az naponta változik, ember legyen, aki követni tudja.
Ami tegnap még jog volt, mára jogtalanság.
Mire is kéne bármire is tekintettel lennem?
Ha másnak sem, akkor miért pont nekem?
Na hát mindenki jól jár!
Végre!
Sajnos en mar az allamositas szot Oktoberben megirtam:
http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/24/a_fidesz_tenyleg_elveszi_a_nyugdijakat/
HA NEM MENNEK AZ EMBEREK AZ UTCARA TUNTETNI A KOVETKEZO 2 HETEN BELUL VALASZTASOK SE LESZNEK par ev mulva
Ja! van egy ötletem nekem is!
Legyenek visszahívhatók a képviselők! Akkor nem lenne ekkora pofájuk, mert nem mernének egy ilyen lépést megcsinálni.
Orbán Viktor Sztálint játszik!!!!!!!!! Ez már nem demokrácia ami itt van, hanem diktatúra (vagy jobb esetben autokrácia)
..és töretlen a népszerűségük! azzal, hogy a fonákjánál fogják meg a visszalépést -tehát a maradóknak kell nyilatkozni-, a birkákat már át is terelték az állami rendszerbe. ez az igazi együttműködés:mi kitaláljuk, ti szívtok..
Ez O V forradalma. Amíg ő és bandája lesz hatalmon,addig vége a jogállamnak.Sajnos ez előre látható volt,csak akik előre szóltak, azokat lehurrogták a fideszfanok.
Ekkora szemétséggel életemben nem találkoztam, pedig megéltem már pár évet. Rákosi et. röhög a sírjában.
Nincs kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer? Egyetértek... hagy válasszon mindenki magának...
Kiközösítenek az állami rendszerből? Nagyon helyes egy ilyennek nem is akarok tagja lenni...
Nem garantálják a nyugdíjamat???? azzal sincs gondom, majd keresek magamnak egy olyan pénztárat amely bőven garantálja....
De akkor aztán kuss a kifizetett nyugdíjjáruléktól.... amit tőlem meg a munkáltatótól levonnak hagy válasszam meg hogy hova utaltatom....
Tele a hócipőm ezzel kib@szott kormánnyal.... Én hála az égnek a jól keresők közé tartozom (leszámítva a havonta fizetett 100 eFtos devizahitelemet) így havi 50.000 Ft-ot vonnak le tőlem nyugdíjjárulék gyanánt. + ehhez jön még amit a munkáltatóm befizet. De persze a leendő állami nyugdíjam összege max a minimálbér 2,5 szöröse lehetne, holott én ennél több járulékot fizetek be.
És mi az, hogy csak a férj számára örökölhető???
Egyetlen esetben lennék hajlandó elgondolkodni a visszalépésről. Ha garantálnák az egyéni számla vezetést minimálisan az államkötvények hozamával, és emellett megkötés nélkül örökölhető lenne az ide befizetett összeg.
"Önök kérték!" - Mármint, azok, akik a Fideszre szavaztak... "Ébresztő magyarok!" Lopják a nyugdíjatok!
Még ha hinnék is abban, hogy jó dolog visszalépni az állami rendszerbe, egy ilyen undorító zsarolásra csak azért sem lépnék vissza. Mivel azonban nem hiszek, a kezem ökölbe szorul ettől az utcai rablástól. Nem tudom mi lesz, de ha ezt lenyeljük, megérdemeljük.
Igen? Önként kizárhatja az állami pénztárból?? és akkor az a pénz amit a munkáltató fizet utánam az hová lesz??? Mi ez büntetésvégrehajtás????? Eddig azt hittem demokráciában élünk!! Nagyot tévedtem, ez diktatura a javából, az elmúlt "nagyok" csak ugathatják.
Itt az a kérdés, hogy ha most fizetek 8%-ot a mnyp-be és fizetek 24-et az államiba, maradok a mnyp-ben akkor a 24%-ot attól még kötelező fizetni a lufiba? Mert ha az én bruttómból kötelezően fizetek olyan pénzt az államnak, amiből nem látok semmit soha, azt úgy hívják hogy lopás, és a BTK-ba ütközik... jah persze majd megváltoztatják azt is...
Tolvaj, rabló banda!!!
Álljunk már meg? Mi van itt? Szabadrablás?
Aki pl 1970-ben kezdett dolgozni, 28 évig fizette a járulékot, majd 98-ban ÖNKÉNT belépett a mnyp-ba, annak 12 év alatt már szép összeg van a számláján, ami korai halála esetén öröklődik.
98 óta kétfelé fizet a munkavállaló meg a munkáltató is! A közel 40 éven át fizetett járulékokkal szerzett jogokat nem lehet elvenni, ezzel akár nemzetközi bírósághoz lehet fordulni, ha másképp nem megy! Ez a "szabad választás" - Fidesz módra! Rákosi Mátyás forogna a sírjában, ha nem hamvasztották volna el!......
Azt hiszem nálam most szakadt el végleg a cérna.
Ez a kormány NEM legitim.
Mi az hogy a kormány MEGZSAROLJA, megzsarolja érted bazdmeg a saját állampolgárait? Mi az hogy elveszi a pénzt és aki kekeckedik, az még rosszabbul jár? Bazdmeg ilyet még Putyin sem csinál! Ez már Hugo Chavez szintje!
Kurva ország!
Csak azt tudnám, hogy OV hogyan tudja előre biztositani a 10-20 30 40 év elteltével nyugdijaba menő emberek nyugdiját. Egyátalán mit gondol magáról, meddig lesz Ő miniszterelnök?? Most elkölti az összegyüjtött m.nyugdijakat, aztán tovább nem érdekli. Hiszen ő biztosan tudja 10 év mulva sehol sem lesz. Arra számit senki sem fogja számonkéri. Ő nyugdij nélkül is királyi módon fog élni. Egyáltalán miért türi a nép??!!
Tény, hogy ez az egész brigád Sztálint balról előzi és ők riogatnak a kommunistákkal...
De az a legnagyobb hibás, aki rájuk szavazott! Agyatlan barom az összes...
Diliházba Matolcsyval! Kényszergyógykezelést neki!
Nesze nektek! Sztem most szarták össze magukat, hogy nem fog átlépni senki és ezzel fenyegetik az embereket! ...És még csak nem is titkolják!
Bizonytalanságban hagyják az embereket, így a tutira mennek, ha nem megdögölhetnek! Ha visszalépnek, akkor meg nem kapnak nyugdíjat, mert mire odaérnek megint emelik a szintet!
Baromi jó! Ezt a mocskos bandát!
Szemrebbenés nélkül lopnak-csalnak-hazudnak!
Azt hittem, hogy a szocialisták után már csak jobb jöhet! Tévedtem! Ezek rosszabbak, idealista kommunisták!
Az a szomorú, hogy még az itteni 30 kommentben is van olyan, aki nem lát előrébb az orránál. Atomot a parlamentre!
ezekhez képest Rékosi és Kádár ministránsgyerekek voltak....
@bobo
Várhatjuk az első GULÁG törvényt.
Nincs mit csodálkozni, hogyha egy kormányban ilyen befolyással rendelkezik az egykori Hazafias Népfront elnöksége, az intézkedéseik is az egykori átkost idézik:
- első kulák törvény: a kormány ha szükségesnek ítéli, bármit, indoklás nélkül államosíthat
- második kulák törvény: magántulajdont sértő jogszabály népszavazással nem támadható
- harmadik kulák törvény: alkotmánybíróság nem semmisíthet meg magántulajdont sértő (alkotmányellenes) jogszabályt
- negyedik kulák törvény: ha a kulák nem adja önként az államnak az évtizedes nyugdíjmegtakarítását, akkor a kormány azt az állami rendszerből való kizárással megtorolja.
Mi jön ezután? A 3 millió ember pénzének elköltése közben előbb-utóbb csak rájönnek, hogy nem lesz az úgy jó, ha 2-3 évtized elteltével nincs mód életbenharadáshoz kellő összegű nyugdíjat fizetni az előregedő társadalom egyre csökkenő munkaképes korosztály befizetéseiből: ha nem kellő a szaporulat, zárják táborokba a kulák nőket, míg legalább 3 gyereket nem szültek?
Ezekhez képest Piszkos Fred csak ibolyaszemű naíva.
Érdekes a dolog, hiszen a +24%munkáltatói nyugdíjárulék után a munkavállaló szja-t fizet, mintha a jövedelme része lenne.
Matolcsi Úr!
Felháborító! Ugyanis ha a munkáltatóm - KÉNYSZERBŐL - 24%-ot az államkasszába fizet, akkor ilyen arányban igenis, hogy NEM léptem ki a közösségből.
Amíg fizetem a 24%-ot, addig közösségi tag vagyok, ha meg ezzel arányos nyugdíjat kaphatnék, akkor már nem vagyok a közösség tagja?
az h a jobbik és a fityisz a legnagyobb kommunista sztálin óta azt eddig is tudtam, de most már be is előzi őket ez a rohadt rablobanda.
örülök h leraboltak 3 misivel.köszi.én meg majd ellopom a matolcsy kocsiját a különbözetet meg visszaadom neki kpben h egálban legyünk.
hogy dögölne meg ez a sok rohadt hazaáruló komcsi (fidesz és jobbik) végre.
Ez esetben - mármint ha nem lépek vissza, és kiírom magam a rendszerből - kérném vissza az elmúlt 25(!) évben az államiba befizetett ÖSSZES járadékomat, természetesen kamatos kamattal együtt, és kvittek vagyunk.
Tisztelt Képviselő Urak??????
Harmincnégy év munka után levont nyugdíjjárulékot,hogy szeretnének saját zsebükbe tenni?Miért dolgoztunk becsületesen?Talán nekünk is adhatnának pár millió forintos fizetést.A befizetett összegeket ne akarják erővel elvenni a becsületes munkásoktól.Miért nem mondanak igazat?Amit eddig /34 év/ levontak nyugdíjjárulékot,akkor tegyék át az egyéni számlára és intsünk búcsút egymásnak!!!Végre fel kellene ébredni a becsületes embereknek és nem engedni az erőszaknak.
nagyon jó ötlet!
Akkor én jelentkezem és maradok a magánnyugdíjpénztárnál, és végre kiiratkozom a közösségből (Orbán már úgyis kiirt azzal, hogy szerinte ő a nemzet), DE akkor a munkáltatómtól NE követeljék meg hogy fizesse utánam a 24%-ot! Jól kvalifikált olcsó munkaerő leszek, és végre tényleg öngondoskodóként gondolhatok magamra.
a kany átokat
FÚÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJ. Felháborító a vagyonelkobzás és kiközösítés! De ne felejtsük el, hogy csak 4 évre szól a mandátumuk. Sokunknak még messze a nyugdíj .....
Mindesetre érdemes adót és járulékot csalni. Minek fizetni, ha úgy sem kapsz semmit érte.
A férjem naponta megkérdezi, hogy mikor hagyjuk már el ezt az országot két pici gyerekkel. Egyre inkább azt gondolom, hogy külföldön jobb lenne nekik. Majd jó angolok, hollandok vagy ki tudja mik lesznek, és ott tartják el a nyugdíjasokat és nem Magyarországon.
Miért az életüket végiggürcölőktől veszik el a nyögdíjukat? Miért nem pl. a 38-39 évesen nyugdíjba ment, egész "életüket" egy irodában töltött rendőr Uraktól, vagy pl. a MOL által 52-53 éves nyugdíjba zavart (mert így olcsóbb a MOLnak) nyugdíjasoktól veszik el nyugdíjukat?
Fizetem a nyugdíjjárulékot és majd nem kapok érte semmit nyugdíjas koromban? Mekkora rohadékok már ezek? Ebben az országban mindent lehet és ez a szánalmas nép csak tapsol hozzá?
Mocskos rablók.
"ha valaki a pénztára mellett dönt, kizárják az állami nyugdíjrendszerből."
Ez olyan aljas, ami - remélem - a torkotokon akad.
Hogy is van ez?
"Miután azonban a pénztártag kiírta magát a közösségből, szakított a közösséggel, és egyéni úton jár, az csak a 10 százalékos befizetésével rendelkezhet"
Ha szakított a közösséggel, akkor kell a közösbe fizetni?
Kettős mérce.
Aki perre megy az biztosan nyer egy ilyen pofátlan jogtiprással szemben.
Csakhogy a Fidesz tudja, hogy a rászavazó "új többség" legfeljebb a vádlottak padján találkozott a bírósággal.
A nyugdíjjárulékot mindig is fizetni kellett, akár államiba, akár magánpénztárba. Ezért sztem a magánpénztárban keletkezett egyenleg semmiféleképpen nem tekinthető megtakarításnak, csak annak idején Bokrosék így állították be, ez volt a mézesmadzag, így sikerült beterelni a népet a magánnyugdíj pénztárakba. Közben a folyó nyugdíjakra a nyugdíjjárulék mindössze 1,2%-a jutott, a hiányt pedig állampapírok kibocsátásával fedezték. Ha nem nyúlnak hozzá most a nyugdíjakhoz, akkor lehet, hogy egy év múlva senkinek nem tudnának nyugdíjat fizetni. A hosszú évtizedeken keresztül felosztó-kirovó rendszben működő nyugdíjrendszert nem lehet pikk-pakk átalakítani megtakarításos rendszerűvé. Én ezt a most bevezetendő rendszert jónak tartom, hosszútávon nem lehetnek vesztesei. Aki többet fizetett be a magánba, az vissza is fogja kapni.
Csak fröcsögni könnyebb, mint gondolkodni.
Ti értitek ezek után az ilyen híreket?
Forsense: Orbán a kormánynál is népszerűbb
Orbán Viktor tevékenységét a választók hetven százaléka tartja jónak.
"Az külön tetszik, hogy Gyurcsány kampányol az ügyben és irat ez ügyben cikkeket, aki szintén érintett az ügyben, mnyp-ri oldalon..."
oldeye gondolom a szex sem megy mert rögtön Gyurcsány jut eszedbe. :- ))
Ha nem kapok majd állami nyugdíjat, akkor mi a rohadásért vonnak most tőlem járulékot. Éljenek már ők is a minimálbérből nem sokáig csak pár évig, abból takarékoskodjanak, mert ők ezt ajánlják nekünk. Szégyellheti magát mindegyik, de nem vagyok jós, hamarosan lesz itt balhé, mert több béka már nem fog lecsúszni.
Ha nem kapok majd állami nyugdíjat, akkor mi a rohadásért vonnak most tőlem járulékot. Éljenek már ők is a minimálbérből nem sokáig csak pár évig, abból takarékoskodjanak, mert ők ezt ajánlják nekünk. Szégyellheti magát mindegyik, de nem vagyok jós, hamarosan lesz itt balhé, mert több béka már nem fog lecsúszni.
Ha nem kapok majd állami nyugdíjat, akkor mi a rohadásért vonnak most tőlem járulékot. Éljenek már ők is a minimálbérből nem sokáig csak pár évig, abból takarékoskodjanak, mert ők ezt ajánlják nekünk. Szégyellheti magát mindegyik, de nem vagyok jós, hamarosan lesz itt balhé, mert több béka már nem fog lecsúszni.
Az a jó amit a Fidesz csinál. Végre van egy igazi jó párt,aminek már régen lennie kellett volna. Örömmel fogadom a Fidesz minden új lépését.
Csak emlékezzünk majd erre három és fél év múlva a "x" behúzásánál a szavazócédulán.....
ha valaki összespórolt több millió forintot, nincs házastársa, de van egy gyermeke, akkor a gyerek elveszíti ezt a több millió ft-ot. Akkor ki lett itt megmentve?
Kár, hogy megszünnek a magán-nyugdíjpénztárak, mert így nem derül ki, hogy hány is menne csődbe, jó magyar szokás szerint... Az külön tetszik, hogy Gyurcsány kampányol az ügyben és irat ez ügyben cikkeket, aki szintén érintett az ügyben, mnyp-ri oldalon...
Pofátlan és zsaroló kormányunk van -
Ha ezt eltűri az Alkotmánybíróság, akkor jobb, ha lenullázták őket is a joogállammal együtt
Jobb ha nem írok semmit, mert úgyis hamar kimoderálnák...
Na 300 Ft-os bugrisok hogy ízlik a nemzeti együttműködés rendszere?
"viszont, ha valaki a pénztára mellett dönt, kizárják az állami nyugdíjrendszerből."
és amit eddig odafizetett azt elteszik a fülkeforradalmárok.
MUPPET SHOW-hoz (lemaradt)
"A kormány olyan szabályt alkot, hogy annak kell majd nyilatkoznia, aki pénztáránál akar marad"
Orbán, Matolcsy! Takarodjatok!
MUPPET SHOW
"második alapelv, hogy a nyugdíjkassza csak nyugdíjra költhető."
"A 2011-es költségvetési javaslat szerint a felhalmozott magán-nyugdíjpénztári vagyon kisebbik részét, a nyugdíjbiztosítási alap hiányának kiegyenlítésére fordítja a kormány, jövőre 530 milliárd forintot, 2012-ben 250 milliárd forintot, a többit az államadósság csökkentésére, ami középtávon évi 300-400 milliárddal csökkenti a költségvetés kamatterheit"
"a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer (...) megszűnik, a három pillérből kettő, az állami és az önkéntes marad"