Csaaak összefogni hát!
Az MSZP nem vesz részt a népfrontban - de pár napig erről maguk sem tudtak.
Venceremos helyett egyelőre marad a no pasarán - nem jutnak át, mármint a szélsőbalosok a mainstream-küszöbön. Sem az MSZP, sem a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció nem akar részt venni a BAKA-ban, abban a különös szövetségben, amiről elsőként a Népszabadság számolt be múlt csütörtökön. Balliberális oldalon nem keltett különösebb hördülést vagy akár bármi más érdemi reakciót a hír, nem úgy, mintha ezt olvastuk volna: "Jobboldali kerekasztalt alakítottak a Fidesz, a Jobbik, a MIÉP és a Szkíta Rovásírás Polgári Kör vezetői, ahová várnak minden, a nemzetért tenni akaró demokratikus erőt."
Ehhez képest a hír így szólt: "Saját kerekasztalt alapítottak a baloldali pártok (...). A 'Baloldali Kerekasztal a Változásért' elnevezésű szövetségben a Thürmer-féle Munkáspárt és a Schmuck Andor vezette SzocDemek mellett az MSZP is helyet kapott." A legérdekesebb természetesen a szocialista párt szerepe ebben az egészben, amely pártot Gyurcsány exkormányfő volt államfő-jelöltje, Balogh András elnök-helyettes képviselte a Parlament Cafében.
A Népszabadság itt érdekesen fogalmaz: Balogh szerintük "tolmácsolta az MSZP partnerségi szándékát a hangsúlyosan "ideológiai alapon szerveződő" kerekasztalhoz, de jelezte: tájékoztatja az ügyről a párt elnökségét." Tehát a míting idején még nem történt meg az elnökség tájékoztatása egy ilyen súlyú ügyről - ehhez képest viszont máris felhatalmazása volt arra, hogy "partnerségi szándékot" fejezzen ki.
Másnapra már mintha az derült volna ki, hogy mégiscsak lehetett némi hátszele Baloghnak ehhez az akcióhoz, hiszen az Indexnek már tudatos lépésként írta le részvételüket: "Balogh András, az MSZP elnök-helyettese megerősítette, hogy közös megegyezéssel, főleg Schmuck Andor kezdeményezésére létrehoztak egy olyan hangsúlyozottan antifasiszta csoportosulást, ami a demokratikus jogok védelmét, a létfeltételek javítását és a nemzeti érdekek képviselését tekinti fő feladatának. Balogh elmondta, hogy az MSZP politikájával megpróbál balra nyitni."
Na mostan egy párt egy emberrel nehezen tud balra nyitni, még akkor sem, ha akkora intellektuális kaliber, mint Balogh András, aki nemrég azzal hívta fel a figyelmet politológiai szaktudására, hogy a Gyurcsány-pártot "ultrabaloldali" és "anarcho-liberális" címkékkel látta el. Ezzel együtt kiderült, hogy Balogh még másnap is hallgatott az MSZP felé a projektről: mint elmondta, "örülne, ha a szövetség a következő választásokig kitartana. Arra a kérdésre, hogy a szocialista párt mennyire állt ki egységesen a balra nyitó kezdeményezés mellett, Balogh elárulta, hogy bár még nem vitatták meg a dolgot a párton belül széles körben, meggyőződése, hogy támogatni fogják." Márpedig épp a munkásmozgalom történetéből jól tudjuk, hogy a meggyőződés hegyeket mozgat meg (ha mást nem, hullahegyeket).
Eközben felpörögtek a virtuális események is: önök valamiért nyilván nem vették észre, de a Facebook-on létrejött a BAKA hivatalos oldala, amelynek e sorok írásakor 9 (kilenc) lájkolója és egy idős kommentelője van, ő is csak annyit tett hozzá az MSZP és a kommunisták összeborulásához, hogy "A haza mindenek előtt." Amivel ugye nehéz vitatkozni.
Igen ám, de megint mindent elrontanak a renegát reformisták és örök huhogók: az MSZP és a DK lefújta a BAKA-t. "A Magyar Szocialista Párt semmiféle együttműködésre nem hajlandó olyan pártokkal és mozgalmakkal, amelyek nem a demokratikus értékeket képviselik, megkérdőjelezik Magyarország euroatlanti integrációját és nem utasítják el a diktatúra valamennyi formáját" - jelentette ki Mesterházy Attila hétfői közleményében, miután "erről hozott egyhangú határozatot az MSZP elnökségének és országgyűlési frakciójának együttes ülése."
A Gyurcsány-párt pedig, amely ott sem volt a mítingen, sőt valószínűleg az LMP-vel együtt még meg sem hívták arra, csak később hívták volna őket, közölte: "A DK nem kíván részt venni olyan kezdeményezésben, amelyben egy szélsőséges, az uniós tagságot megkérdőjelező, a Fidesszel az elmúlt választásokon és azt megelőző népszavazásokon együttműködő kommunista párt is szerepet kaphat."
Így múlik el a kerekasztal dicsősége. Egy apró adalék még hozzátartozik a történethez: Balogh András még ma, kedden is az MSZP elnök-helyettese.
Hozzászólások (23) , melyek közül a legfrissebbek:
Pártoló! Ha a szocializmusban diktatúra volt,akkor most mi van? Jóság-bőség?Sajtószabadság?
hogy Balogh még MINDÍG az MSZP elnökhelyettese , nos az a párt impotenciáját, a vezetők alkalmatlanságát igazolja-SZÉGYEN
szegény pártoló direkt nem jelezték számára, hogy a tegnapi parlamenti közvetítést ahol elítélték a kommunizmus borzalmait csak azért készítették, hogy magas fokozaton tartsák nyilas és retardált hajlamait így saját nemzetével, történő rendszeres anális erőszakos közösüléseit.
T. oligomer
A cikket olvastam, de ettől függetlenül igaza van. Valőszínű egy másik írás is motozott a fejemben. Bocs :-)
tisztelt nisz (nem tudom hölgy-e, vagy úr :-)
Nincs közöttünk ebben nézetkülönbség. A közéleti aktivitást hiányolom, aminek szerves része a választási résztvétel. És persze sok minden más is, elsősorban persze a lakóhelyünk közéletében kell aktívan résztvenni párt állástól függetlenül, de kooperatívan.
Érdekelne, hogy milyen kicsavart perverz, definíció az, hogy a kommunista diktatúra borzalmaiért felelős MSZMP utódpártjai, a kommunista MSZP és DK demokratikus pártok.
Tényleg azt hiszik az elvtársak, hogy mindenki hülye? Nem nézték a tegnapi parlamenti közvetítést ahol elítélték a kommunizmus borzalmait?
A "csak" rövid, a "hááááát" hosszú:-)
Szegény Gyula, nem jön össze sehogy. Már nem is lenne fontos az ELV, elég lenne egy kis támogatás.
Na igen, az Unió. Nézzük már meg az ARTE hírműsort például: Ha Magyarország hírei?: a háttérben menetel a Gárda. Ha Putyinról szól a mű, akkor a háttérben Lenin, egy nagy kövön.
Na igen az Arte egy művészadó. Persze eszébe se jutna a "hátteret" mutatni, amikor a német v. francia hírek mennek.
Láttam már filmet Bépestről is, művészfilmet, bemuttatta a Kőbányai úti Kínai Piacot: azzal kezdett a MŰ, hogy valaki éppen okád(ik) a megállóban napnyugtakor.
Erről ennyit. Ez Európa, ma! Fogy a gyarmat, Keleteurópa elfogyott, most jön a régi: Líbia például.
Ez bejelentkezés! Tény:abszurdum Thürmrel meg a kriminális Smuk andorral bármiféle összefogás.épeszű ember ilyet még legyi ntésre sem méltat.Összefogásra a jelenlegi parlament demokratikus pártjai az MSZP, az LMP és a DK között vamn szükség, akkor is ha néha az LMP_t hallva azt gondolom, itt valaki nincs eszénél. Viszont ott vannak az egyre erősebb szerveződések, a legbiztatóbb köztóük a Magyar Szolidaritás,de "Milla" is ha a gyerekes hülye antipolitikusságukat leveteik. Ma már a a parlamen t három demokratikus pártjának támogatottsága eléri, sőt egyes mérések szerint meghaladja a Fidesz-KDMP-t. Az idő kevés, nwem szabad ostobaságokra fecsérelni,mert a végén száz évra Orbániába ragadunk!
Javasolnàm a lap szerkesztöinek, hogy idönként emeljék ki valahogy (mondjuk a cikk alà önàllo rovatban) a legtöbb pozitiv és legtöbb negativ valaszt kapottott kommenteket. Tanulsàgos volna, ugy erzem. En a pozizitiv kommentek közül Soltész Làszloéit emelném ki ezuttal.
Azt hiszem most már azért az értelmesebbje számára nyilvánvalóvá vált miért nem sikerült Gyurcsánynak az MSZP-t megreformálnia. Ami kovász meg az Ő eltávozásával ott maradt félő hogy kevés lesz a boldoguláshoz.
Ez tényleg mókás! A kommunisták körbe állnak, szembe köpködik egymást, mondván, hogy a másik nem elég demokrata. Bohóckodhatnak amíg bele nem fáradnak de egyik se demokrata hanem mindegyik mocskos kommunista. Benne van az alaptörvénybe is…..
Jó volt a mai parlamenti közvetítés a kommunizmus bűneiről. Novák Előd volt az utolsó felszólaló. Minden szava igaz!
„Sem az MSZP, sem a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció nem akar részt venni a BAKA-ban”.
Nem csodálom: „Nomen est omen”!
A „baka” szó a katonai hierarchiában a legalsó fok: gyalogos közlegényt jelent.
Sem az MSZP, sem a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció nem tud ennyire megalázkodni. Ők a parancsnoki beosztásokhoz vannak hozzá edződve.
Kiigazítás: T. Soltész László a helyes megszólítás.
Z.Soltész László!
Annyit szeretnék megkérdezni Öntől, hogy olvasta e a teljes cikket, vagy csak a címét? Mi köze van a baloldali kerekasztal meg nem alakulásának Orbánhoz, valamint Schmitt Pálhoz?
Tisztelt Soltész úr!
Örülök a korrekt hangú válaszának. Egyet nem értek vele. Szerintem ugyanis az igazán fontos, az a közéleti aktivitás, a konkrét ügyekben. A Józsi bácsi majd megoldja, a Gyula majd megoldja, a Viktor majd megoldja, a Péter majd megoldja, a Feri majd megoldja, a Viktor most már csak megoldja típusú választásokat kellene végre értelmesebb tartalommal megtölteni. Ehhez vagyunk mi, 7 millió állampolgár, akik hallathatjuk a hangunkat a ciklusok alatt is.
Kedves nisz: Legjobb meggyözödésem szerint a demokrácia nemcsak jog, de kötelesség is. Élni vele. Tudom, hogy ezzel sokan nem értenek egyet, de akkor is ezt gondolom. Tévedni mindenkinek joga, nekem is. De távolmaradni a közös dolgainktól, nos az nekem karcolja a jóérzésemet.
Egyébb iránt igaza van. Láttunk ilyent is, olyant is. Pont ezért kell mindíg, és meggyőőződésem mindenkinek elmenni választani. Mondhatják erre sokan, akár az itt kommentelők közül is, hogy a demokrácia csak üres bohóckodás, hiszen a gazdasági elit osztja a kártyát (szerintem is) de attól még a közösség felelősége nem csökken, sőt! Olvasva kommentjét rájöttem, nem volt igazam. A Fideszre szavazókat megkövetem. Ők legalább elmentek voksolni. Meggyőződésük szerint. Hogy tévedtek-e avagy sem, ennek eldöntése meg a magánügyük.
A csöndben maradókat terheli negyobb felelőség, és ez alól nem kapnak felmentést.
Balogh mióta Gyurcsány jelöltje!? :)
Soltész úr!
Az áttekinthetetlen privatizáció, az ügynöklisták nyilvánosságra nem hozása, a köztársasági elnök nem közvetlen választása, a magyar ipar leépítése, és a tovább folytatódó reménytelen eladósodás az elmúlt bő húsz év politikai elitjének a bűne. Láttuk mi már ezeket is, azokat is hatalmon. Egyik csapat sem vitte előre a haza dolgait.
Mire föl akar nyilvános Mea culpa falat azoknak, akik tapasztalataik alapján nem bíztak egyik formációban sem, és élve a demokratikus jogukkal, nem mentek el szavazni? Csak nem azért, mert máshogy gondolkodnak mint Ön?
Aranyat érnek a Zorbánnak ezek a reinkarnált múmiák. Meggyőződésem, a bandájával együtt a térdét csapkodja a röhögéstől, mikor ezekre rájön a "megalakulás".
Ilyen jobboldal mellé ilyen baloldal dukál. Már csak az egyensúly végett. Nekünk meg úgy kell a pofánkra, minek engedjük oda őket a húsosfazékhoz! :-))
Néztem a tv-ben ezt a Balogh András nyilatkozatot, és teljesen az az érzésem volt, hogy ez az ember abszolút nincs képben.... Úgy beszélt, mintha valami időgépből, a múltból lépett volna elő, és ezért fogalma sincs róla, hogy azóta mi minden történt a világban.
Szerintem a pártot is eltévesztette, nem is tudom, hogy került oda! Sokkal inkább illene Thürmer Gyula mellé!
Ugyanaz a homokozó, ugyanazok a játékok, ugyanazok a neveletlen gyerekek. Hol a fenében vannak már az Óvónénik?
KOmolyra fordítva: amíg levitézlett politikusaink futják szokott köreiket, addig Orbán teljessé teszi a rendszervisszaváltást.
Köztársasági elnökünknek ("tudodki") addig kell maradni, -ezért a két hónap vizsgálati idő- amíg alá nem írja a járásokról szóló, valamint a rendeleti kormányzást lehetővé tevő törvényt. Azután a Mór mehet....
Na akkor lesz helye mindenféle kerekasztalnak, bár félő, nem fogják engedélyezni. Nem úgy mint annó az átkosban.
Egy másik kommentemben már leírtam, de megismétlem: szeretettel köszöntök mindenkit az újonan megalakuló többpártrendszerű, felülről kézivezérelt virtuális demokráciánkban. Unortodox demokrácia. Szívesen látnék egy Facebook falat, ahol minden fideszre szavazó, valamint otthonmaradásával tüntető bocsánatot kérhetne tévedéséért felebarátaitól, valamint azok gyermekeitől az elcseszett évekért.