hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

Összefogás koncert a haverok lelki üdvéért

8913 39

Ha az államadósság nőtt is, valaki lehet, hogy mégis jól járt az államadósság-csökkentő blamázspartival.

Sok szerkesztőségi telefon csörög a hihetetlen blamázst hozó, államadósság-csökkentő szuperkoncert óta. Félretájékoztatott, barterben "kifizetett" énekesek menedzsere magyarázza, hogy nem erről volt szó. Nem mondták, hogy két sláger között a pap bácsi fog elmúltnyolcévezni, nem mondták, hogy ők itt most a Békemenet musical-verziójára vállalkoztak. Meg persze azt sem, hogy és alig pár tucat néző fog bolyongani a Budapest Sportarénában. Mégis, valakinek ez így is megérte.

A rendezők előzetesen tízezer nézővel számoltak - ha ez mind felnőtt (mert a gyerekektől adományt kértek jegy helyett) és fizető vendég (tehát nem tiszteletjegyes rokon vagy elvtárs), akkor bő húszmillió jött volna össze. Ez kevesebb, mint egymilliomod része az aktuális államadósságnak - arra tehát esély sem volt, hogy az államkassza hízik majd a bevételtől. A Vastagbőr részletesen összeszedte, hogy akkor mégis, kinek jövedelmezett ez a lötyögős rendezvény. Előre lelőve a poént: elsősorban olyan kormányközeli filmproducereknek, akik Szőcs Géza államtitkári kinevezése óta zsonganak a mézes csupor szájánál. Az állam (tudjuk, a Budai Gyulával hadba induló, mutyiellenes állam) vonatkozó költéseit ugyanis a kormányváltás óta úgy rendezte át, hogy gazemberekhez csatornázhasson át milliárdokat.

hirdetés

Bocsánat, mielőtt jön a sajtóper, a gazembert nem mi mondjuk, hanem a HírTV. A Célpont című műsorban, a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál kapcsán hangzott el az, hogy "Szőcs Gézának többen is arra hívták fel a figyelmét, hogy a főszervező egyesület két filmes producere, Barbalics Péter és Neményi Ádám gazember, kezdeményezésüket mégis támogatja az államtitkár". Az Összefogás-koncerteket a BIFF Nonprofit Kft. szervezte, melynek a tulajdonosa a főszervező, Neményi Ádám filmproducer. Neményi egyébként csak az egyik a kasszába nyúló kezekből: elméletileg 231 milliós közpénzből, gyakorlatilag saját maga alvállalkozójaként 71 millió forintból készítette a Duna tévének a Gézengúzok című sorozatot (ne aggódjanak, mi sem láttuk még, de a 140 milliós különbözet miatt már nyomoz a rendőrség). Szintén milliárdos a költségvetése, és már monstre kültéri reklámkampány támogatja a Marslakók című köztévés szériát; Fábry Sándor pedig darabonként 18 millióból forgat egy olyan showműsort, amit felvétel közben hagy ott a közönség, és kicsit kevesebb nézője van kéthetente, mint mondjuk Kálmán Olgának az ATV-n naponta.

Amire kell, jut is pénz. Például a Nemzeti Kulturális Alapból, amit tavaly ősszel óta a jobbosként sem elég megfelelő Jankovics Marcell helyett egy fideszes országgyűlési képviselő, a Parlament kulturális bizottságának elnöke, L. Simon László vezet, évi 7 milliárd forint felett rendelkezve. Akár "kicsiben" (bár mi számít kicsinek Zsiga Marcell biztos havi megélhetésre ajánlott 47 ezer forintjához képest?), amikor Kerényi Imre kap huszonpár milliót Medicit játszani, vagy Neményi filmfesztivált rendezni (miközben a berlini nyerő Fliegaufot lejáratja a kulturális kormányzat), és nagyban is, ami a százmilliós nagyságrendben kitömött producerektől egészen a Közgép milliárdos pályázati "nyerő szériájáig" húzódik.

Eközben a kulisszának választott lúzerek ott csúfoskodnak az üres nézőtér előtt, egy részük politikai meggyőződésből (látták a hvg.hu videóját, ahol Szakcsi Lakatos Béla cigányságát megvallva cáfolja a zsidóüldözésről szóló rémhíreket?), másikuk meg a sok éve pangó karriert mentené (mondja már meg valaki, hogy miért "DJ" valójában DJ Dominique? A hivatkozott videón papot konferál, a pár tucatnyi kitartó nézővel kört formáz, csak épp zenélni nem látjuk). És végül vannak azok, akik csak a helyszínen tudták meg, hogy pontosan mibe keveredtek.

De a kifizetések ettől még nem apadnak el. Talán most kéne hatályba lépnie Pokorni Zoltán 2010 márciusában tett fogadalmának: "Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét”".

Sok sikert hozzá!

Hozzászólások (39) , melyek közül a legfrissebbek:

Soltész László

Úgy vagyok, mint,.... Talán "Cicero mondta; túléltük Claudius-t, túléltük Néro-t, túléltük Caligula-t, csak közben elment az életünk."
Túléltük gyurcsányt, túléljük Orbánt, csak közben elmegy az életünk.
Az elmúlt, és mostani rezsimnek el évülhetetlen bűne, hogy alvette tőlünk, és félek gyermekeink nagyrészétől is azt, amit nem adhat soha vissza, az időt.
A járási rendszer visszaállításával befejeződik a rendszerváltás. A kör bezárult, megérkeztünk oda, ahonnan indultunk. Isten hozta Önöket az egypártrendszer akolmelegében.
Végállomás, én kiszálnék. És Önök?

Bartha István

Kedves Teodóra!

Megértem hogy igaz magyarként nem akar gagyi országban élni, de ez sajnos kevés mert ez nem tudja megakadályozni azt, hogy ha egy országot gagyi politika gagyi politikusokkal az élen, gagyi támogatók segítségével gagyin van irányítva hosszabb időn keresztül,akkor az országnak bizony esély van arra hogy maga az ország is gagyivá válhat még akkor is ha a többség ezt nem akarva bele egyezően birkamódra csak béget a karámban!!

teodora

Batha Istvánnal pedig nem értek egyet: az igaz, hogy a kormány gagyi, élén a Viktorral és a mi Plagi babánk nemkülönben, de sem az ország sem mi nem lettünk ettől még hasonszőrűek.
Még a fideszes szavazók nagy hányada sem gagyi, hiszen ők nem erre a Viktorra szavaztak hanem egy normálisra, csak ezt kapták.

teodora

"Nem kevesen akik a Fideszre szavaztak és tárgyilagos, tisztességes konzervatív emberek..."

Hetusnak igaza van, nagyon sok rendes, tisztességes ember szavazott a Fideszre. Nem szabad egy félországnyi embert leírni ezért - nem süllyedhetünk a Fidesz színvonalára amely ki akarja iktatni a társadalomból alkotmányilag a baloldalt.

Mage Andy

http://endresy.blogspot.com/2012/02/kormanyzatikoncertbukta.html

egyvandor

Bartha István, Nem az államfőnk gagyi csak az "álamfőnk" :)
A kókler, a bóvli viszont ebből levezethető :(

Bartha István

Ez volt a nagy égés , de az állatbarát/kecskebarát/ belügyér helikopterről is megszámoltatta a résztvevőket csak még nem történt meg az összesítés. Várjuk meg mennyi lesz!
Egy biztos hogy annyi nem lesz mint a "nagy menetelésnél" mert az Ikarus király média tulajdonos Széles még nem kapta meg a "nagy menetelés" "hazafias"költségeinek ellenértékét , meg Erdélyt is körbezárta a hó!

Szégyen és nagyon de nagyon ciki ez az egész, OV-nak és "nyelvészeinek"! Szégyeljék el magukat azok is akik ebben részt vettek/szerintem nem ingyen/! Gagyi kormány ,gagyi ország,gagyi miniszterelnök,gagyi államfő. Tulajdonképpen mi is lassan gagyikká válunk!Botrányos és egyben tragikus is!

egyvandor

Kata Sziklainé. Kezdeményeztek népszavazást.
Megynugtatlak. Népszavazás ebben a ciklusban nem lesz. Hacsak nem orbánék rendeznék, de az sem a zemberek által befogadható téma, sem a bizalom hiányában nem lesz. Orbánék az erős kormányzásban bíznak. A "siker" már látható.

egyvandor

168ora:
"Sajnos az államadósságból nem sikerült lefaragni, mivel a 400 000 forintos jegybevételhez legalább 20 milliós kiadás társult, de üsse kő, valaki azért biztos azért jól járt ebből az eseményből (is)"
Minden rosszban van valami "jó" (A kérdés, kinek.)

Kata Sziklainé

Esetleg kezdeményezett mostanában valaki valamilyen felháborító témában népszavazást???
Esetleg alkotmány ügyben, oktatás ügyben, egészségügyben...?
Nem?
Akkor van, ami van, tessék lenyelni.
Mert más nem old meg helyettünk semmit, az Eu sem!

Kata Sziklainé

Hetus - én szeretek sarkosan fogalmazni.
Az a nép, akit fel lehet heccelni, lehet uszítani, az aki tanácstalan, nem tudja/nem meri a biztos rosszat a bizonytalanra felcserélni, az megérdemli sorság. Addig is szépen lassan természetes lesz a becstelenség, a vérekig, zsigerekig ivódva.
Ez van.

"Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek." -- mondá régen Ady és ez ma sincs másként.
Csak ma nincsenek bátrak. Ma az a módi, hogy "térden is él az eszes", hogy majd valaki megoldja azt, amit meg kell oldani. Vagy az Eu, vagy az USA, vagy valami újonnan jött belső párt, fehér lovon ülő pártelnökkel az élén. Csak ki kell várni...
Hát, akkor várjunk és addig siránkozzunk.
Majd csak lesz valahogy

Hetus

Kata Sziklainé
egyetértek veled, de szerintem ennél egy kicsit árnyaltabb a helyzet. Nem kevesen akik a Fideszre szavaztak és tárgyilagos, tisztességes konzervatív emberek nem tudják magukban eldönteni, hogy mivel tesznek jobbat: az Orbán elleni nyílt fellépéssel-fellépésekkel vagy a csendes, passzív apátiával. Itt vannak például a szülők, a leendő és aktív egyetemisták, na őket (is) aztán Orbánék rendesen felheccelték a szocik ellen, itt mindenkinek diplomát és tandíjmenteséget ígértek és tessék-lássék mi lett belőle 100 fős jogi, szinte nulla bölcsész illetve közgazdasági képzés. Orbánék ez ügyben az egyik végletből a másikba estek és nem elsősorban költségvetési megfontolásokból (ez sosem érdekelte őket, hiszen az erkölcsileg és gazdaságilag egyaránt totálisan értelmetlen magyar fociért több tízmilliárdnyi közpénzt képesek áldozni ami több mint lopás, ez különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés) hanem mert egy igazi demokráciát megvonó, jogállami kereteket korlátozó, bőséges autoriter hajlamokkal rendelkező vezetés veszélyt lát az értelmiségben. És ezt a veszélyt ha már teljesen nem is tudja megakadályozni, de az gondolkodó utánpótlást lassítani igen. És ugyanez a helyzet az orvostársadalommal: nagy durranással megbuktatták a 300 forintos korházi és vizitdíjat, de ma nincs egy épkézláb cselekvési programja Orbánéknak -nemcsak pénz a bérekre- amelyek vonzóbbá, és erkölcsileg is megbecsültebbé tehetnék ezt a szakmát így mára az a helyzet, hogy havonta 100 orvos megy külföldre dolgozni ami nullává teszi a baromi drága orvosi egyetemekről kijövő utánpótlást. Persze ahogy a Fidesz vagy demeterjohnny magatartása bizonyítja: lehet mindent a szocikra fogni amihez nem kell sem tárgyi tudás, sem ész csakhát ha tényleg kiszakad az ország az EU vérkeringéséből (éspedig Orbánék szinte minden pillanatukban ezen vannak) visszaút már nem lesz, mert az európai nagyok a teljes leszakadást nem fogják finanszírozni, mint ahogy ezen az úton járhat nagyon is közel Görögország is.

Kata Sziklainé

Hetus - igazad van, teljesen egyetértek.
De ezt érdemeljük. Mert senki nem tesz semmit, csak siránkozik.
Az egyetemisták is a tüntetésen - nem megijedtek a rendőröktől? Ugyan mire az ünnep a márciusi ifjak megemlékezésekor, vagy az ötvenhatra? Mi lett volna, ha ők is "megijednek"?
Megérdemeljük a diktatúrát, mert gyáva népnek nincs hazája.

Hetus

Kata Sziklainé
tény az előző kormányzati kurzusban is loptak, csak szemben a mostanival nem erőszakolták meg a demokráciát, iktatták ki a jogállamot, nem mentek neki az egész világnak, nem építenek egy autoriter, középkort idéző horthysta országot. Persze nem menti fel a szocikat számos gyanús ügyük (jogerős bírósági határozat náluk csak a Zuschlag volt a másik oldalon csak a Várhegyi), de ne már a szintén nagyon foltos Fidesz ordítson tolvajt!

Ferenc Borhi

Demeter János! Sürgősen konzultáljon háziorvosával vagy kérje ápolója segítségét!

Hetus

jó dolog lehet demeterjohnnynak lenni hiszen ő úgy tudja, hogy csak és kizárólag a túloldal lop, csal. Az hogy a fityeszes hülyegyerekek (dehogy hülyék csak aljas, kétszínű bűnözők) és gazdasági környezetük a Kósa, Szógyártó féle csődös dumán, vagy az IMF körüli tudatos hercehurca által elszálló forinton mennyit shortolhattak, és ezzel mennyit bukott az állam, miközben vezetői az adósság elleni harcra buzdítják hülye szimpatizánsait, azt érdemes megtudakolni a hazai brókerszakma reprezentánsaitól. Az olyan régi bulijaikat, mint az államtól a Fidesznek ingyen átadott volt téli tisztiház elkommunizálása, a kajaibrahim, josiptot, vagy a közbeszerzés nélküli sztrádaépítések ügyei már szóra sem érdemesek, hiszen nyilvánvaló ezek aljas kommenista rágalmak.

Kata Sziklainé

Demeter János - kitérsz a lényeg elől. Az előző kurzust sem tartottam tisztességesnek, de a mostaniét sem.
A kurzus végét nem kell megvárni, mert jelenleg is annyi gyalázatos dolgot művelnek a maguk helyén, hogy az szégyen.
Fent is és lent is.
Egyik kutya, másik eb -- mind csak a saját zsebét tömi és a saját hatalmát védi.
Tudják mondani, hogy az országnak az előző nyolc év miatt rosszabb, de hogy a saját anyagi helyzetük mitől lett mégis jobb, arról mélyen hallgatnak!!!

Edit Simoncsik

Nosza a Kossuth téren megfelelő lenne, mármint a nyilvános kézlevágás!

Hirolvaso.en

Demeter János:
Az első kérdésére felelek. A második nem rám tartozik.
Malév,
A jelenlegi kormányzó párt támogatta a visszaállamosítást, a szerződés írásnál (2010 tavasz) jelenvoltak. Három opcióból: irányított felszámolás, irányított felszámolás+ új néven újrakezdés (swissair), közlekedési+pénzügyi racionalizálásból (airfrance) EGYIKET sem lépték meg. Nézték a kivérzést (2012 jan).

a BKV,MÁV még nem ment csődbe. A jelenlegi állapotaikért a FIDESZ csak részben felelős. A megoldásért viszont teljes egészében (2/3).

Az elqró MSZP-SZDSZ egészségügy gatyábarázási kísérlet kudarcában azért a népszavazási kezdeményezéssel a FIDESZ benne volt vastagon. Ezt gondolom leszögezhetjük. Márpedig a mostani rendszerben ilyen sportaréna féle bulik csak úgy repkednek az ablakon át naponta. Ja és közben a kórtermekben leesik a festés, a mosdóban nincs WC papír, a műtőben pedig esetleges a cérna. Világszám.

Demeter János

Kata!
Remélem nem az előző kurzus ténykedését nevezed tisztességesnek? A mostaniaknál meg várjuk meg a ciklus végét.

Kata Sziklainé

Demeter János - először is tudták, mit vesznek át és ígérték, ők majd megoldják. Hát nem, sőt rosszabb lett.
Másodszor bizony ők is könyékig benne voltak az elmúlt nyolc év harácsolásában is! Ahogy korábban is írtam, nem egy- másfél éve tettek szert a jelenlegi vagyonukra!
Szóval egyik kutya, másik eb. És hiába acsarog a másikra, attól még kutyából nem lesz szalonna!

Demeter János

Hirolvasó!
A Malév,a BKV,MÁV ügyében semmi restanciája nincs az elődöknek? Miért a mostani kurzuson kéri számon? Akkor én most sírjak vagy nevessek?

Véncsont

Romlik a csapatszellem, mert, ha a frakció minden tagja a párjával elment volna, + a kormánytagok, + köztisztviselők + Demeter, akkor teltház lett volna. De csak kapni szeretnek, adni nem.

Kata Sziklainé

Demeter János 2012. 02 20., 19:42 10 -

"A kézlevágást Puch-nál,meg a többi komcsinál kezdjétek,akik nemcsak a maszop pénztárat,hanem az országot is kifosztották!"

... és fejezzék be a mostani harácsolóknál.
Egyébként a jelenlegi kormányon levők sem egy éve tettek szert a vagyonukra!
Te sem a tisztességet értékeled, hanem a saját kutya kölykét tolnád a húsos fazékhoz!
Szánalmas és undorító!

Demeter János

A haverok lelkiüdvéért pedig koncertezzen Bródy János,meg Németh a hitgyüliből.

Hirolvaso.en

Nem hiszem, hogy ha a "sajtócsillagok" mögé össze tudtak rántani bő 100 000 embert akkor alapfokú képességekkel itt lehetetlen lett volna a teltház.
Újabb látványos bizonyíték az Orbán köré centralizált kommunista gépezet tetszőleges területen megnyilvánuló impotenciájára. Pontosan beillik a médiatörvény, alaptörvény, Skicc Plág, MALÉV sorozatba.
De azért nem baj ha nem röhögök?
Ennél "kicsivel" összetettebb problémákat kéne megoldani kormányra lépett brancsnak (BKV, MÁV, EÜ).

Demeter János

Ádámka!
Tudod te,hogy mi az a náci,és mi az a bunkó?Vagy te is horogkeresztet viselsz,és fából vagy? Igy már értem.

Demeter János

Kálmán Olgica meg az ATV.
Meghatározó műsor,meg a bolgárgyuri.Szép kis kompánia.
Hát a szociknak csak ennyi jutott.Szegények.Szegény mutogatósok.

Aussichts Los

Tényleg qurvára gyenge próbálkozás volt, erre azért még a legpesszimistább ellendrukkerek sem számítottak. Ez lesz a sorsa a többi nemzetmentő nagyrendezvénynek is: ha nem lesznek fizetett felvonulók, tapsolók, kirendelt "állományok", akkor bizony jönnek a nagy égések belföldön is - külföldön ezek már napirendek vannak, ott nem lehet kézivezérelt médián keresztüli sikerpropagandával etetni a nézőközönséget, mint itthon. Kellenek az ilyen élmények, nap mint nap látjuk a növekvő rettegés miatti baklövések számának növekedését, az elbizonytalanodás ellensúlyozására a keményedő üzeneteket, a talpnyalók hangjának önbizalomnövelő erősödését, az infantilis hangvételű hűségnyilatkozatok szaporodását. A rendszerhű kommunikátorok vért izzadnak, hogyan tudják elmaszatolni a baklövéseket, szétordíttatni a kétkedő hangokat és nemtetszés-nyilvánításokat (lásd itten pl. Demeter szétordítót). De ez a félelem jele és hangja. Az óra ketyeg.

Demeter János

Jó a cim.
Elqurcsánynak rossz a lelkiismerete?Szegény,azért zarándékolt az Avasra a fészekrakókhoz? Szegény feri,szegény követői.

Demeter János

Jaj de csunya bácsik.Már megint lefelé mutatnak.Csaktán nem munkásőr bácsik tetszenek lenni?

Demeter János

A kézlevágást Puch-nál,meg a többi komcsinál kezdjétek,akik nemcsak a maszop pénztárat,hanem az országot is kifosztották!

Demeter János

Csak tárgyilagosan elvtárskák,mert megkérdezem,hogy hol nyüzsögtetek az elmultnyócév során?

Demeter János

Ceglédikém!
Ez Qurvára gyenge próbálkozás,na persze jönnek majd a munkásőrök,és rácuppannak a hülyeségeidre.

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X