CBA-ügy: helyreigazításra kényszerülünk
Baldauf László nem bontotta ki az igazság minden dimenzióját a Népszabadságnak.
Végre egy alapos interjú a CBA elnökével, a Népszabadság újságírója nagyjából mindenre rákérdezett, amire egy ilyen cég ilyen elnökénél rá kell. Nem ő tehet róla, hogy interjúalanya szinte minden lényeges ponton vagy kitért az egyenes válasz elől, vagy ellentmondásba került saját vagy cégvezető kollégái korábbi nyilatkozataival. Vagy a tényekkel. Nézzük is sorban.
1) "Ami a számunkra bántó, hogy ha a kormány hoz egy ágazati döntést, akkor a sajtóban mindjárt hozzáteszik, hogy ez a CBA-nak kedvez, holott ez nem igaz. A kabinet a döntéseivel a magyar kereskedelmi vállalkozásokat segíti, mi pedig szerencsére nem vagyunk egyedüli hazai lánc a piacon (...)" Kiemelés tőlünk, hiszen ez ugye formállogikailag sem cáfolja azt a vádat, hogy ez a cég (is) folyamatosan jól jár a hozzá közeli kormány intézkedéseivel. Hogy a plázastoppal, Erzsébet- és szociális kártyával, multi- és más különadókkal más is jól jár, akik véletlenül szintén magyar cégek? Biztosan, de azért főleg ők.
Üzleti körökben egyértelmű ténynek könyvelik el, hogy a CBA remek viszonya az aktuális kormányhoz igencsak kifizetődő. A Figyelő például így írt erről: "A válságban virágzó szigetnek tűnik, a gazdagodás reményét kelti a politikai hatalommal is jóban lévő, ügyesen taktikázó, gyarapodó magyar lánc, amellyel most nem veszteni, hanem nyerni lehet. Mint az egyik konkurens fogalmaz: osztják a lapot a CBA-nak."
2) "A szegénységet csak a magyar vállalkozások tudják felszámolni. Egy multitól ne várjuk azt, hogy szociálisan érzékeny lesz a külföldi országok lakosaival szemben." Érdemes lenne megnézni, hogyan függ össze az ország gazdasági-szociális helyzete a benne működő vállalkozások nemzetiségi (etnikai?) hátterével, erős a gyanúnk, hogy az a pár multi többet tett eddig Magyarországért, mint húsz év összes kkv-ja együtt.
3) Az emlékezetes "ítéletídős" plakát és a CBA-magazin kampányszövege Baldauf szerint "szigorúan a magánvéleménye", abban "nincsen semmiféle olyan befolyásolási szándék, mint amit sokan szeretnének belelátni." A mindenféle befolyásolási szándéktól mentes magánvélemény konkrétan így nézett ki anno: "Azt hiszem, rengetegen – sok millióan – vannak hozzám hasonlóan, akik visszaszámolva várják az április 11-i választásokat. (...) Nem tűrhetjük tovább, hogy országunkat hazug, jellemtelen gazemberek vezessék, akik Magyarország számára jelentős visszafejlődést hoztak. (...) nagy formátumú, modern gondolkodású államférfira van szüksége az elkeseredett, kiábrándult, gazdaságilag és erkölcsileg is mélypontra jutott Magyarországnak, mégpedig Orbán Viktorra" - közölte a CBA elnöke olvasóival, bízva abban, hogy "most képesek leszünk jól dönteni."
"Hajrá Magyarország, Hajrá magyar vállalkozók, Hajrá CBA!" - búcsúzott a választási kampány idején olvasóitól, de úgy, hogy teljesen távol állt tőle bármiféle befolyásolási szándék.
4) "Ez nagy tévedés" - szögezi le a CBA-elnök arra az újságírói felvetésre, hogy van, aki szerint "önök is finanszírozták a Fidesz kampányát." Baldauf így cáfol: "Szögezzük le: jómagam sosem voltam párttag, és soha egyetlen párt kampányát sem finanszíroztam, finanszíroztuk, és ez a jövőben is így lesz." Néhány hete azonban a Galamusnak nem magát a támogatás tényét, hanem csak az összeget cáfolta: "Valótlan az az állítás is, mely szerint a CBA több százmillióval támogatta a Fidesz kampányát."
5) Nemzeti érzelmű kormányok szerinte egészséges protekcionizmusára külföldi példákat hoz: "...a világ legnagyobb áruházlánca – amúgy személyes példaképem –, az amerikai Walmart (helyesen: Wal-Mart. S.L.) öt év után kivonult Németországból, mivel nem tudta megvetni a lábát azon a területen, annyira protekcionista a német piac. Ott, ha valahol épült egy lakótelep, nyitni kellett új szupermarketet, akkor a polgármesterek behívták a német cégeket, és rendre azok kapták meg a lehetőséget. Egyik polgármesternek sem jutott az eszébe, hogy a Walmartot előnyben részesítse."
A Wal-Mart ezzel szemben azért vonult ki Németországból 2007-ben, mert a piacon megbukott, képtelen volt alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz. Sem agresszív, "árháborús" üzleti stratégiájuk, sem az állandó menedzser-váltások, sem a vevőkkel való túlságosan édelgő stílusuk nem jött be, tíz éves (és nem öt éves) németországi jelenlétük alatt 3 milliárd eurós veszteséget termeltek.
6) Mint azt a hvg.hu kellőképpen tényfeltárta, a CBA-hoz tartozó cégek összesen 670 millió forinttal támogatták a korábbi NBH-s fedőcégnek is tekintett Egymásért Egy-másért Alapítványt. Erről Baldauf most így vall: "...két kollégám megismerkedett Földesi Szabó Lászlóval és Jakubinyi Róberttel. Ők elmondták, hogy különféle rászoruló embereknek kívánnak segíteni, és azt is állították, hogy akik támogatják őket, azok különféle kedvezményekben is tudnak majd részesülni. Magyarul: átverték a kollégáinkat"
Mint azt azonban testvérlapunk úgyszintén dokumentálta, a kapcsolat létrejöttében kifejezetten hangsúlyos szerepe volt annak, hogy az alapítványnak szoros nemzetbiztonsági kapcsolatai vannak ("Egy újabb találkozón Breier László és üzlettársa, Krupp József figyelmét Jakubinyi Róbert és Földesi-Szabó arra hívták fel, hogy a kuratórium tagjai közül 'sokan a Nemzetbiztonsági Hivatal hivatásos állományának magas beosztású tagjai'..."), sőt, az alapítvány NBH-hoz kötődő tagjai "garanciák arra, hogy az alapítvány véghezviszi célkitűzéseit". Pláne, hogy mintha megijedtek volna az akkori utcai harcoktól: "A legális kereskedelem akkor működik, ha nincsenek zavargások. Az alapítvány a rendőrséget támogatta, ezzel a közrendet biztosította, a célok itt találkoztak." Ennyit tehát arról, hogy "átverték a kollégáinkat."
7) Mit tudott Baldauf az Egymásért-ügyről? "A botrány kipattanása előtt nem sokkal, amikor tudomásomra jutott, hogy milyen szervezetet támogatnak, azonnal leállíttattam az együttműködést, de akkor már sajnos késő volt. Ők addigra már régen megkötötték az együttműködési megállapodást, azaz, hogy öt éven keresztül összesen 670 millióval támogatják az alapítványt." Ha Baldauf tehát a hvg.hu-cikk megjelenése előtt nem sokkal tudta csak meg, mi a helyzet, akkor valaki hazudik (ráadásul igencsak életszerűtlen, hogy egy cég elnökét kihagyják egy 670 milliós szponzorációból.
De valószínűleg nem is így történt: mint az Krupp József vallomásából kiderül, az elnököt bevonták a döntésbe: "...megbeszéléseket folytattunk (...) Breier Lászlóval, Lázár Vilmossal, Gyelán Zsolttal, Baldauf Lászlóval mint a B. B. K. régió ügyvezetői és tulajdonosai. Megállapodtunk, hogy folytatjuk a tárgyalást.” Így aztán az adományozási szerződéseket 2006. augusztusában aláírták.
Azt az egyet nem cáfolta a CBA elnöke az interjúban, hogy a Gój Motorosok támogatója lenne. Ja, bocsánat, most látjuk, hogy azért, mert meg sem kérdezték tőle. Mi kérünk elnézést.
Hozzászólások (72) , melyek közül a legfrissebbek:
A CBA- ba is van romlott árú bőven, mint a multiknál, csk sokkal drágábban. A kisebb boltokban nincs választék. Én legfeljebb a CBA-ban kenyeret, zsemlét és legfeljebb újságot veszek.
Mit is mondott Jean-Jacques Rousseau?
Vigyázz, ha valaki a hazafiasságodra apellál, mert biztos hogy valami nagy gazemberségre akar rábeszélni!
Tehát több tárgyilagosságot!
Mert ugye a CBA is több országban müködik.
Az nem multi?
A hazai terméket is akkor veszük meg, ha a külföldivel vetekszik. Külömben marad ahol van.
A versenyszellemet elöször ugye a multik tették lehetövé.
Emlékszem, a kilencvenes évek elején hogy sopánkodtak a kereskedök. Nincs kundschaft, nincs vásárlóerö a városunkban és 16:00 pontban bezárták a boltot.
Az utca kiürült.
Aztán jött a METRO, majd a TESCO, a CORA, etc...
De a vásárlóutca még mindig üres...
egy jó szójáték, ismét egy minden ciki írás:bezár a kórház,terjeszkedik a cba,a lakótelepi botrány majd nem árt.ott ülök a parlamentbe mint egy nagy, párizsba majd együtt megyünk mint a nagy.
"Tisztelt oligomer!Maga nagyon okos "
Köszönöm elismerő szavait, nem lett volna szükséges!
Tisztelt oligomer!Maga nagyon okos ! Tudom mi mit jelent és feltűnési viszketegségem sincs:))))Minden jót :) Én teszem a dolgom és majd meglátjuk mi történik:)
Én a Budai Gyula kormánybiztos úrnak javasolnám, hogy ugyan vizsgálja már ki azt a több mint 670 millió forintos adományt, amiért a CBA nem kpott semmit.Én ugyanis emlékszem még az Egymásért alapítvány hatalmas raktáraiban lefoglalt több tönnányi lejárt szavatosságú kínai, orosz konzervekre, átcímkézett élelmiszerekre.Gondolom ezzel fizetett volna, és fizetett is Földesi úr,amíg le nem buktak.Ennyit a megbízható CBA-s minőségről.Mert ugye azt senki sem gondolja komolyan, hogy a Lázár testvérek ennyit áldoztak volna hátrányos helyzetű honfitásaikért.
Még egy apró gondolat:
A fogadatlan prókátor nem azt jelenti,hogy nem ismerem a céget testközelből.Én gyakran vásárolok CBA üzletekben, van olyan száraztészta, ami csak náluk található és én nagyon szeretem.
A prókátor szó jelentése kb. ügyvéd, védő, szószóló. A fogadatlan arra utal, hogy nem fogadta fel illetve nem kérte senki, hogy tegye amit tesz. Egyben szerintem azt jelenti a szószerkezet, hogy valaki más képviseletében esetleg védelmében anélkül fellép, hogy erre felkérték vagy felhatalmazták volna, vagy bármi érdeke fűződne hozzá.
"Ne használjunk túl sok felkiáltójelet vagy kérdőjelet (vagy egyéb jelet) indokolatlanul a hozzászólásainkban. A többiek akkor is meg fogják érteni a kérdésünket, ha nincs a végén “??????????”.
NE ÍRJUNK CSUPA NAGYBETŰVEL, MIVEL AZ KIABÁLÁSNAK SZÁMÍT!
Hacsak nem nagyon-nagyon indokolt, akkor a hozzászólásunkat ne színezzük, ne állítsuk át a betűméretet, ne húzzuk szét stb… Magyarul próbáljunk meg igazodni a fórumhoz és ne feltűnősködjünk. A feltűnési viszketegségben szenvedőket sokan utálják, köztük az admin(oka)t és moderátorokat akik tesznek is az ilyenek mellett."
http://vizipipaforum.com/index.php?app=custompages&module=view§ion=display&do=show&pageId=2
Kedves Kepes Judit ezt a pár apró intelmet vegye jó néven.
Egyébként, ha már nem CBA-s,akkor miért nem lép.Olyan információk birtokában van, ami sok embernek az életét jobbá tehetné, ha valóban igazak az állításai.
Tehát akkor a fideszes karaktergyílkos taktika nem tetszik.
Köszönöm.
ki a fasz ez a Bau....
Kedves Kollár:) Idióta maga :) Engem a Fideszes része egyáltalán nem érdekel csak az ha valaki azt sem tudja miről ír véleményt:)
Vitatkozhattok!!!!Egymassal idiotak...fogalmatok sincs mar,hogy mirol...aCBA,-épp olyan szar mint a nagy kulfoldi uzletlancok ezt a kisemberek tudjak,mert vagy ott dolgoztak,vagy rokonaik,vagy ott vasaroltak,éppen olyan szar minosegu arukeszlett,raadasul,szinte minden dragabban!!!!Nem tudom,hogy kiknek az erdekeben..fecsegtek itt ossze - vissza....
oligomer! AMENNYIBEN NEM ISMERI EZT A CÉGET TESTKÖZELBŐL MINT ÉN AKKOR MI ALAPJÁN VÉDI!? Maga fröcsög nem Én és a többiek!!!! Nagyon bízom benne, tények is lesznek! Amennyiben a régiók tulajdonosai felelősek és azok boltvezetői vagy az eladók,akkor változtasson a NAGYOKOS!!!Én eladó voltam,sokszor vártam,hogy valami másképp lesz, de nem! Kiírom ezt is :Boldog vagyok ,hogy már nem vagyok CBA ALKALMAZOTT:)!!!
Kormányhivatal: a multik gyakran gyengébb minőségű termékeket forgalmaznak Magyarországon.
Néhány vizsgált termék, köztük bébiételek és pelenkák esetében jelentős minőségromlást is tapasztaltak.
http://www.mon.hu/kormanyhivatal-a-multik-gyakran-gyengebb-minosegu-termekeket-forgalmaznak-magyarorszagon/1802854
A börtönben két típusú bűnözőnek nem kegyelmeznek a rabok: Akik a saját szüleit, és aki gyerekeket bántja!
Sebők Emilia!
oligomer 2012. 02 19., 15:45
Kedves oligomer!
Azt írja, hogy: "tényekkel igazoltam, hogy a multinacionális cégek sokkal rosszabb árukkal öntenek el bennünket, és sokkal több a probléma, mint a CBA-val."
Ne haragudjon, ha nem olvastam el figyelmesen valamennyi hozzászólását, de érdekelne, hogy milyen bizonyított(!) tényekkel igazolta ezt az állítását!
Korábban már leírtam a CBA-boltokkal kapcsolatos egyéb kritikámat, most az Ön állításával szemben a kínálat minőségéről írok, nekem ugyanis az a vásárlói tapasztalatom, hogy
- meglehetősen nagy a boltok kínálatában a közös halmaz, hiszen a vevők az alapvető márkákhoz mindenütt hozzá szeretnének jutni, így olyan lényegesen nagy különbség ebből nem adódhat,
- a CBA-boltok jellemzően kisebb alapterületűek, mint a multik boltjai, így náluk kisebb a választék, és ez főként a minőségibb termékek körében érzékelhető,
- a vevők, tapasztalván, hogy számos termék a CBA-ban drágább (pl. a kimért sajtokra, de más tejtermékekre is ez biztosan igaz), ezért ezekből ott kevesebbet vesznek, következésképpen ami van, az jobban elöregedik a pultban, mint a nagyobb csemegepult-forgalmú Sparban például,
- ha akcióznak, mint most pl. a narancsot, akkor a boltban derül ki, hogy az ár nem is annyira jó, mert a gyümölcs másodosztályúnak van ugyan van minősítve, de valójában még annál is gyengébb, a zöldség-gyümölcs kínálatuk egyébként is meg sem közelíti pl. a Spar-ét,
- a CBA-boltokban is egyre több az alacsony árú és minőségű külföldi termék, pl. szlovák sör, szlovák tej, szlovák wc-papír, kínai fokhagyma.
DE, szívesen megismerném az Ön igazolásait a fent idézett állítására! Ha már valóban leírta itt korábban, elég ha az időpontot megadja, visszakeresem.
hugeaa!
Azt szeretném kérni Tőled, ha nem túl nagy teher, hogy a hozzászólásaimból idézz, cáfold,amiket leírtam,mert így fröcsögni bárki tud! Ígérem Neked,hogy csak akkor fogok Bajnaizni, off short lovagozni, mint eddig.
Kepes Judit!
Most lebuktam! Én vagyok a tulajdonosa a CBA-nak! Kérem ne mondja el senkinek!
Mondja miért van az,hogy a CBA 20 éve működik, tehát nem csak a Fidesz éra alatt, és nem nagyon található olyan cikk az interneten , ami igazolná az elhangzott vádakat.(Természetesen hivatalos elmarasztalások).
Én annyit tettem, hogy fogadatlan prókátorként védelmembe vettem ezt a céget,és tényekkel igazoltam, hogy a multinacionális cégek sokkal rosszabb árukkal öntenek el bennünket, és sokkal több a probléma, mint a CBA-val. Azt írta itt valaki, hogy a multikat a CBA feketíti be, ők jelentgetik fel a konkurenciát, stb.A multik ugyan ezt teszik évek óta, de eredménytelenül, s nem azért, mert a Fidesz mosdatja őket,hanem mert a vádak nem igazak. Azt az indokot sem tudom elfogadni, amit írt,("beszarizmus!) hogy félnek az emberek, mert azok a telefonszámok, amiket itt megadtam, anonimként kezelik a bejelentőt.
Oligomer,
Oligomer írja:
„Azt javaslom mindenkinek, akinek ilyen tapasztalata van, az forduljon a magyar bírósághoz... Mit szólnál hozzá xxxxx, ha azt kezdeném híresztelni rólad, hogy homokos vagy, ráadásul loptál is stb és tanúim is vannak, akik látták.Igaz bizonyítékom nincs,de higgye el mindenki, hogy így igaz, ahogy mondtam!... Amíg ezt nem teszik meg, és nem születik hivatalos elmarasztaló ítélet, addg csak fröcsögés az egész!”
Ez a fideszes karaktergyílkosság. Elég sok ilyenről hallottunk, elég sok esetben született helyreigazítási ítélet, de azért szépen folyik tovább.
Csak néhány példa: „Libajnai”, „Offshore lovag”, „szétloptákazországot”
Akkor most nem tetszik a fidesz vagy nem tetszik, ha a fagyi visszanyal?
Tisztelt oligomer! KÉPZELJE én 10 A4 papírt tudnék tele írni a CBA ÜZLETBEN történtekről és az nem jó lenne 98% -ban!Azt gondolom magának érdeke fűződik a CBA-hoz nem kicsi! Vagy baj van a fejében !!! Mégis alaptalanul miért írnának kb 95% -ban rosszat erröl a cégről?Igaz nem tudom bizonyítani én sem,mert a volt főnököm is meg mondta ,hogy aki maradt a helyén nem fogja kockáztatni az állását. Remélem egyzser megszünik a beszarizmus!
JohnFive!
Tények ellen nem fogok "ellenpólust" képviselni.Eddig csak fröcsögést olvastam, egyetlen egy tényt sem láttam, amire bizonyíték lett volna.
Ilona Szabad!
Ön azt írja, hogy "tulajdonosok pedig off-shore cégeken keresztül szedik ki a pénzt, "magyar" módra."
Meg tudná mondani , hogy melyik az a cég, és hol a számlája. Ha így van,miért nem tesz feljelentést adócsalás miatt? Vagy Ön is a fröcsögők közé tartozik?
oligomer
2012. 02 19., 16:56
"Majd te megteszed. Én az "ellenpólus" vagyok.":
Tehát, ha racionálisan érvelnek, akkor te a debilséget képviseled. :D
A multik és a kkv-k közé nem VAGY-ot kell tenni hanem ÉS-t. Mindkét szektor fontos eleme a magyar gazdaságnak, egymás nélkül nem létezhetnek. Itt van erre egy jó példa http://www.figyelo.hu/hetilap/20120207/csirkeszarnyalas/
A CBA-nak az a baja, hogy versenyképtelen, mert az üzleti modeljében semmi olyan nincs ami megkülönböztetné a versenytársaktól, a tulajdonosok pedig off-shore cégeken keresztül szedik ki a pénzt, "magyar" módra.
Az én véleményem is magánvélemény. Nem teszem be a lábam CBA-ba!
Tények:a Thököly úton a Stefániától a Bosnyák térig csak CBA üzletek vannak,Balatonkenesén csak CBA üzletek vannak.A CBA,mint a polip lassan karjaival megkaparintja a kiskereskedelmet.Árai drágábbak,gyümölcs kínálata pl.szar,gyenge.Meg lehet nézni a Thököly és Hungária sarkán lévő üzletben,vagy akár a kenesei központban lévő egymástól 500 méterre lévő CBA-kat.Feltételezhető,hogy a kormányt korrumpálják,hiszen a vasárnapi nyitvatartási cécó is a CBA-ra lett kitalálva,szerencsére elhalt.Van olyan CBA,ahová többet be sem teszem a lábam,mert a vezető megalázóan udvariatlan volt.Ha Pesten vagyok csak a Fogarasi úti Tescoban és a mögötte lévő Lidlben vásárolok.Az árak jók,a személyzet kifogástalan,az árú pedig nem szemét,hanem ellenkezőleg.pl.az UHTtej 140 körül van és jobb ízű,mint a CBAban.Sajnos,ha Kenesén vagyok nincs más választásom csak a CBA.Én az élelmiszert figyasztom és nem a pántlikát ami rjata van.
Úgy látszik nem jött össze az a marketing, hogy a rossz minőséget nemzeti színű csomagolásban jó drágán el lehet adni. Esetleg nagy betűvel rá kéne írni, hogy "MAGYAR TERMÉK" és ajándékban adni hozzá egy kokárdát..
Jó! Adjuk el mindenünket a multiknak! Kapjanak egy részt az amcsik, az osztrákok, a franciák,a skandinávok, de a legnagyobb szelet jusson a németeknek! Olyan korrekt, cuki cégek! Mindig fizetik a TB-t meg az adót meg mindent! Feltéve, hogy nincs éppen tíz év adómentességük, mert ha mégis akkor nem fizetnek, hanem tíz év után eladják egy másik leányvállalatnak fölnyalva az összes bért meg tb járulékot állami támogatásként (újra és)előre, csak ne küldjenek el pár embert munkanélkülibe (ld.pepsico). Aztán nem árt résen lenni, mint Romániában ahol Nokia jótevőnk akart lelépni csapot-papot adósságot hátra hagyva. Eleve baromság egy fekete-fehér felállás a kérdésben, de ha valaki úgy hiszi, hogy nem fontos a hazai ipar, tőke és kereskedelem védelme, az költözzön Kosztarikába és legyen banánszedő a junájtidfruitnál és semmiképp ne menjen Németországba, mert hogy a németek minden úton módon védik a sajátjukat az biztos. A szabad verseny nagy büdös hazugság, pláne az Öjrópai Júnióban! Seresünk Fuksz egy szót se szólt, mikor a MÁV Cargót államosította a szoclib kormány az osztrák államnak!Ez az igazi elvi hozzáállás! Mindegy már hogy kinek, csak külföldi legyen!Baldauf Úr! Gratulálok!Lehet, hogy Ön is csak egy rafkós üzletember, de nyugodjon meg: egyetértek azokkal az elvekkel, melyeket a beszélgetésben vázolt. Akik meg szeretik Horstot várják meg a következő multi kormányt Megyóval meg a Böszmével!
vmax5119 !
"Te vagy figyelmetlen vagy , vagy pedig érintett az ügyben különben nem írnál ekkora süketségeket !
Többen leírták előtted,hogy akár személyes,akár családon belüli dolgozók saját tapasztalatait írták le a CBA-ról."
Azt javaslom mindenkinek, akinek ilyen tapasztalata van, az forduljon a magyar bírósághoz feljelentéssel élve, vagy a Fogyasztóvédelmet értesítse:
Budapest és vonzáskörzete (egyben központi ügyfélszolgálati telefonszám):
06-30-9-NFH-SOS
(06-30-9-634767)
Dunántúl:
06-30-576-2574
Észak- és Dél-Alföld, Észak-Magyarország:
06-30-576-2994
Amíg ezt nem teszik meg, és nem születik hivatalos elmarasztaló ítélet, addg csak fröcsögés az egész!
A büntetőeljárás legfontosabb alapelvei az ártatlanság vélelme, a védelem joga, a jogorvoslati jog és a vádelv!
Mit szólnál hozzá vmax5119, ha azt kezdeném híresztelni rólad, hogy homokos vagy, ráadásul loptál is stb és tanúim is vannak, akik látták.Igaz bizonyítékom nincs,de higgye el mindenki, hogy így igaz, ahogy mondtam!
Hegedüs Judith, köszönöm az invitálást a CBA-áruházba, ami, ha igaz, amit írsz, nem olyan, mint amilyennek én láttam az általam ismert CBA-boltokat. (Én ugyan elhiszem neked, csak azért fogalmazok így, mert Te is feltételes módot használsz azzal kapcsolatban, hogy igazat írok-e magamról!)
Hangsúlyoztam, hogy nem sok CBA-boltban jártam, de azokra jellemző volt a negatív tapasztalat, amit írtam! (Ezek: Budapest V., X. és XX. kerület egyes boltjai, valamint a kisváros, ahol most élek, és amiről a konkrét tapasztalataimat írtam.) DE: ha itt még elolvasod a többi hozzászólást is, az enyémhez hasonló kritikákat találhatsz! És a hvg.hu-n megjelent korábbi Seres László cikkhez is több ilyen megjegyzést tettek a kommentelők! Ez már egy kicsit nagyobb minta, mint az általad pozitív példaként felemlített egyetlen áruház! De nyilván egyikünk sem látta mind a 3000 CBA-üzletet! Az árszintjük viszont valamennyire összehangolt, tehát, ha itt többen is úgy tapasztaljuk, hogy drágábbak a CBA-egységekben az áruk, mint a multik szuper-hipermarketjeiben, akkor az eléggé általánosítható megállapítás!
És akkor ez - teszem most hozzá kiegészítésként – eléggé felháborító, mivel őket nem sújtja az ágazati különadó! Vagyis: magyar vevőnek, reklámilag hangsúlyozottan magyar bolthálózatban, arányában talán még több külföldi termék és számos árucikk drágábban, mint a külföldi multik boltjaiban! Ez a CBA! Én így látom!
oligomernek !
Te vagy figyelmetlen vagy , vagy pedig érintett az ügyben különben nem írnál ekkora süketségeket !
Többen leírták előtted,hogy akár személyes,akár családon belüli dolgozók saját tapasztalatait írták le a CBA-ról.
Az hogy nincs felmutatható(habár a több milliárdos győr -sopron megei CBA-s áfacsalás is elhallgatott vagy elhallgattatott? ügy is ide tartozik)eredmény szintén gyanúsnak mondható.Arról hogy miért nincs átfogó érdemi hatósági , munkaügyi vizsgálat az előttem írók már leírták.
Nics egyenlő elbírálás a hatóságok részéről az tény. A CBA ban nincs lejárt termék hiszen mindent eladnak, soha egér sincs de ha mégis, az a TESCO átszökött egere !
Az hogy nincs bírósági elmarasztaló itélet csak idő és politika kérdése, ennél értékesebb ítélet a volt CBA-s dolgozók és a vásárlók véleménye !
Eddig egyetlen terméket vásároltam a CBA-ban, azért tértem be, és ennek során mást sem vásároltam. Egy ideje már azt sem. A Baldauf-sztori sokkal hányingeresebb, mint bármelyik más multival összefüggő sztori.
A multik a legkorrektebb szereplői a magyar kereskedelemnek és egyáltalán a gazdasági életnek, ez vitán felüli. A működésük uniformizált, a követelmények globális jellegűek, és mi csak tanulhatunk. A CBA kijátssza a "NEMZETI!!!!" kártyát, egyébként leszarja a vásárlót, és azt hiszi, hogy színvonal és üzleti morál helyett megteszi az Orbán segge. Különben meg mi a faszt büszkélkedünk a "külföldi szemét" -hez képest csodálatos magyar termékkel?!? Nekem az USA-ban azt mondta egy kereskedő, hogy magyar áruk boltját már ne nagyon keressek, amióta kiderült a nagy tokaji borhamisítás, az őrölt paprikát feljavítottuk míniummal meg téglaporral, azóta ezek az üzletek bezártak.
delano6480 !
Lenne egy kérésem: az általad felsorolt "vádakról" mutatnál valamilyen hozzáférési lehetőséget, mert nem nagyon találok olyan linket, ami például megmutatná, hogy milyen arányban van a feketemunka a CBA-nál a többi általam felsorolt bolthoz képest, vagy egy jogerős bírósági ítéletet, ami kimondja , hogy a CBA- nál feketemunkásokat alkalmaztak.(Ha nem gond, hogy ilyenre kérlek!Tudod van egy régi vicc: Pistikét megkérdik, hogy ettél e már ananász, mire Pistike azt válaszolja: én még nem, de a bátyám már látott olyan embert, aki majdnem)Ilyen a mende-monda!
delano6480 !
Majd te megteszed. Én az "ellenpólus" vagyok.
Már csak egy dologra lennék kiváncsi: Seres Lászlót mennyivel, vagy mivel támogatták a multik, hogy lejárassa a CBA-t? Neki is élni kell valamiből, hacsak nem őstermelő!
Volt egy nes is túl régi szlogen: VEDD A HAZAIT, VÉDD A MUNKAHELYED! Csak így tovább kedves multi-rajongók, előbb utóbb csak elfogynak a hazai kisboltok! Majd ehetjük a nyugat maradékát, etethetjük a gyerekeinkkel a gyenkébb minőségű, cukorral telített, mesterséges vitaminokkal feltubózott bébiételeket! Ihatjuk az aludobozos söröket, aminek a mellékhatása:az agyban kirakódott alumínium okoz Alzheimer-betegséget,káros a vesére...(http://zoldtechnologia.hu/fluor-aluminium-alzheimer-kor-daganatos-betegsegek)
http://kockazatos.hu/anyag/alum%C3%ADnium
De sebaj! Éljenek a multik! De ne az én rovásomra!
Néhány hasznos link, hogy korrupciófüggetlenül is emeljük a Tesco-vs-CBA vita színvonalát (a szegényekre gyakorolt jóléti hatás, a termelékenység, a bérek, az árak még annál is fontosabb, mint hogy tisztességtelen-e a CBA-nak kampányolni vagy sem):
http://www.project-syndicate.org/commentary/rogoff15/English
http://harrisschool.uchicago.edu/about/publications/working-papers/pdf/wp_09_07.pdf
http://pubs.aeaweb.org/doi/pdfplus/10.1257/jep.21.3.177
@oligomer: Nyilván a korrektség jegyében összeszedsz egy ugyanilyen listát a CBA-ról is majd, ugye? Beleérteve az adótartozást, fekete foglalkoztatásokat és más zűrös ügyeket...
"Egy multitól ne várjuk azt, hogy szociálisan érzékeny lesz a külföldi országok lakosaival szemben."
Akkor a CBA-tól joggal elvárhatjuk, hogy szociálisan érzékeny legyen saját hazája lakosai iránt (és nem szemben!).
A CBA azonban sokkal drágább több áru vonatkozásában is, mint azok a bizonyos "multik". Nem részletezem, aki vásárol a CBA-ban is, pontosan tudja, miről beszélek. Az üzletvezető pökhendi (érzi a háta mögött a hatalmat), a választék szegényes, az üzletek egyike-másika rendezetlen, koszos, mert alig van alkalmazottja, kevesen nem győzik tisztességesen elvégezni, amit kell.
A közkedvelt áruházláncok ellen direktben megy a lejáratás, naponta tesz ellenük feljelentést "ismeretlen magánszemély", a sajtó tele van a gyanúsításokkal, de a végkifejletről már nem tartja szükségesnek a beszámolót, amiből kiderülhetne, mennyi valóság alapja van a hadjáratnak.
Egyeduralkodóvá akarják tenni a CBA-t a hazai piacon, bármi áron. Nem számít, hogy ha bezár egy-egy nagy áruház, ezrek maradnak munka nélkül, családok kenyér nélkül.
Az pedig kifejezetten undorító, hogy egy ilyen kis áruházlánc igazgató senki azt merte mondani a választás előtt, hogy gazemberek vezetik az országot, visszafejlődést hozva. Mikor tudott terjeszkedni a CBA Szerbiában, Romániában, Bulgáriában, s lett multi (bár tagadja)? Azokban az években, amikor azok vezették az országot, akik szerinte visszafejlődést hoztak. Már csak hab a tortán, hogy nem valami elegáns, nem vall valami magas intelligenciára legazemberezni hazája miniszterelnökeit, még ha nem szimpatizál velük, akkor sem.
Ezt az alpári mondatot felbujtásra írta, annak reményében, hogy sokat hozhat a konyhára.
nem kellett csalódnia...
Sebők Emilia,ha a fővárosba jársz, előtte keress meg a facebook-on keresztül és megmutatom neked, hogy milyen a CBA áruház, mert ahogy leírod az nem erre az áruházra jellemző. Van nálunk olyan koszos Tesco expressz áruház, hogy a lábadat nem tennéd be ha igaz amit magadról írsz!
Ugyan az Aldi üzletláncban Magyarországon nem általános a grillcsirke árusítása, de az biztos, hogy Dániában campoilobaktériumokkal fertőzött sült csirkével traktálta gyanútlan vásárlóit. Azonban, ahogy ezt nálunk is teszi az Aldi: - németországi "speed" azaz brojlercsirke alapanyagból. http://www.ketesaruk.hu/az_egyszeru_vasarlo_panaszai/bakterium-fertozott-grillcsirke-az-aldi-ban
Hétmillió forint bírságot szabott ki a hatóság a Tesco egyik üzletére, miután egy júliusi átfogó ellenőrzéskor 8900 kifogásolt terméket foglaltak le a cég budaörsi áruházában – írja a Magyar Nemzet. -http://mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/tobbezer-ketes-eredetu-termek-a-tescoban/2011-09-16/7460
Botrány a Tescoban: másfél éve nem fizettek a dolgozóknak-http://hetivalasz.hu/itthon/botrany-a-tescoban-masfel-eve-nem-fizettek-a-dolgozoknak-30655
Tesco, Auchan, Cora, Lidl, Spar, Aldi termék minőségi panaszok, problémák-
http://pannon-info.hu/egeszseg/14-egeszseg/247-tesco-auchan-cora-lidl-spar-aldi-termek-minsegi-panaszok-problemak
Több hasonló cikket nem akarok ide biggyeszteni, mert aki akarja 3 másodperc alatt találhat még kb 100-at.
Ajánlom ezt a nagyon rövid listát többek között Szilágyiné Simon Máriának.
oligomer
"Valótlan az az állítás is, mely szerint a CBA több százmillióval támogatta a Fidesz kampányát."
Egyértelmű, és minden rosszindulatú találgatást lehetetlenné tevő mondat: "Valótlan az az állítás is, mely szerint a CBA támogatta a Fidesz kampányát."
Igen, nekem is hasonlóan rosszak a CBA-ról a vevői tapasztalataim! Nem sokban jártam, de azokra jellemző, hogy zegzugos sötétek, némileg rendetlenek és főként: kétes tisztaságúak!
De amit jól ismerek, a mi kis városunkból:
- Árinformációs probléma: Nem elég, hogy eleve magas árszintet alkalmaznak, összevetve a multikkal, rendszeres, hogy a polcokon, a pulton alacsonyabb ár van kiírva, mint amit a pénztárnál az áruért fizetni kell! Előfordult, hogy egy sajt kilónként ára 1000 forinttal volt a pénztári kód szerint drágább, mint amennyi a pultnál ki volt írva! És olyan is volt, hogy egy felvágott árát egyszerűen találgatták az alkalmazottak! Így meglep, hogy azt írja dödi: „az eladóknak minden árunak fejből kell tudni az árukat”. (Igaz, ez a nálunk lévő bolt franchise üzemeltetésben van, nem közvetlenül a CBA működteti.) És ez az ár-probléma nem egyedi, nemcsak nekem van miatta kifogásom, barátoktól, szomszédoktól ugyanezt hallom panaszként a CBA-boltra! Ilyenkor én ragaszkodni szoktam ahhoz, hogy a kiírt árért vihessem el az árut, mivel az alapján hoztam meg a vásárlásra vonatkozó döntésemet! Na, ez nem szokott tetszeni! Volt már, hogy pimaszul azt mondta az egyik eladónő, hogy ha drágállom, ne vegyem meg!
- Ha már az eladónők: Minimális az áruismeretük! Jószerével azt sem tudják, hogy mit árulnak! Holott nem high tech műszaki cuccokról van szó, hanem hétköznapi használatú termékekről!
- A kínálat meglehetősen szűkös, itt például a tejtermékekből feltűnően, és mivel nem elég nagy a hűtőtér, mindenből csak kevés van, nem lehet, mondjuk egy hétre megvenni a kedvenc joghurtot, mert egyszerűen nincs annyi!
- Az meg, hogy magyar bolthálózatként hirdetik magukat, szép, de feltűnően sok szlovák terméket árulnak!
No, nem is megyek a CBA-ba csak akkor, ha véletlenül van valami jó akciós ár, vagy egy-két dologért beugrok, ha nincs időm elmenni a kedvenc Spar-üzletembe!
Valóban így kell a sorok közt olvasni tudni.Baldauf Orbámhoz fűződő kapcsolatát nem tagadhatta, de a nem publikus pártfinanszírozás miatt a Fidesz anyagi támogatását ige. A vele készült interjúkban nekem a legfurcsább, hogy soha nem beszél a vásárlók érdekeiről, arról, hogy az ő érdekük, hogy a minél szélesebb választási lehetőség és a verseny általi előnyök kihasználása.
CBA- a fidesz beszállítója-B. pedig nemesi címre vágy
CBA üzlet, nemzeti színek, felirat:magyar áru, alatta meg 3 db-os fokhagyma csomagok, rajtuk a felírat:Származási hely:Kína....azonkívül messzemagasan a legdrágábbak...
A lányom keresett munkát és egy CBA-ban fogadták.Próbanapon kellett résztvennie.Kezdésnél mindjárt elvették a mobiltelefonját.Menet közben derült ki,hogy az eladóknak minden árunak fejből kell tudni az árukat.A romlott felvágottat el kellett adniuk,különben az eladatlan áru értékét levonták a keresetükből és még több ami hirtelen nem jut eszembe.
Több éve nem járok a CBA elvből, mert a Gojmotorosokat támogatják és az üzletek piszkosak, az áruk pedig sokszor gusztustanok,mert nem frissek és drágák. A Spar-ban viszont minden tiszta és friss.Nem vagyok akkora hazafi, hogy hagyjam magam becsapni.
Na, ezeket (sic) aztán hiába kérdezed! Ezek ugyanazok, akik az anyanyelvük elleni merénylettel próbálták igazolni, hogy "Borókai elszólta magát" a január 21-ei menettel kapcsolatban. Ennyire telik tőlük.
A diszlexiásoknak.
Így pontos, minden más - elkenése a dolgoknak:
"Valótlan az az állítás is, mely szerint a CBA támogatta a Fidesz kampányát."
Vida Laura itt alább azt írja, hogy böszmeség Seres László multikkal kapcsolatos optimista várakozása, mivel – így szól Laura érve: „Hazánkban a vállalati szektorban foglalkoztatottak 71%-a kkv-ban van alkalmazva! Véleményem szerint ez a legfontosabb mutató, hiszen ez azt jelenti, hogy 3szor annyi családnak ad megélhetést, mint a multik. Éppen ezért nem a multiknak kell kedvezményeket adni.”
Szerintem viszont: Nem igazán szakszerű, ha egy gazdasági jelenséget egyetlen statisztikai adattal próbálunk minősíteni, jellemzően a mondanivalónkat alátámasztó mutatót kiemelve!
A kép teljességéhez ugyanis ebben az esetben legalább olyan fontos mutató, mely szerint a kkv-szektorban foglalkoztatott 71 százalék munkaerő gyakorlatilag ugyanannyi hozzáadott értéket állít elő, mint a nagyvállalatokban alkalmazott 29 százalék! Nagyjából a hozzáadott érték 50-50 százaléka származik a kkv-któl, illetve a nagyvállalatoktól!
Továbbá: A kkv-szektor exportrészesedése még a 30 százalékot sem éri el! Azt pedig szintén figyelembe kell venni (ehhez nem találtam adatot!), hogy a jól működő kkv-k közül sok éppenséggel annak köszönheti létét és foglalkoztatási képességét, hogy a multik beszállítójaként üzemel!
A két szektor hatékonysági és így fejlesztési potenciálja tehát lényegesen különböző! És hiába a nagyszámú foglalkoztatott, megfizetni bármely szektor foglalkoztatottját végső soron csak a nemzetgazdaságban megtermelt hozzáadott értékből lehet! És persze a külső hitelforrásokból, amelyek törlesztéséhez pedig az exportbevételek is kellenek!
Kicsit elhamarkodottnak látom ezért Laura böszmeség-ítéletét!
Seres megint egyszer felmondta a "liberális" (sic!, idézőjelben) kiskátét. Erre a sok ökörségre Bauer Tamás is csettintene egy nagyot.
@Recebird: "de azért akkora állatságot nem kellene leírnia, hogy a multik többet tettek Magyarországért, mint 20 év alatt a kkv-k. "
Seresnek ezt kellett volna írnia: a multik NAGYSÁGRENDEKKEL többet tettek Magyarországért, mint 20 év alatt a kkv-k. Azt, hogy egyáltalán idáig eljutottunk, csak a multiknak köszönhetjük. Ők hozták be a nyugati munkakultúrát, a technológiát, tőlük tanultuk meg, hogy hogyan működik egy modern nagyvállalat a komcsi éra után. A tesco és társai azzal, h keményen lenyomják a beszállítói árakat többet tettek az infláció ellen, mint bármelyik kormány. Az állami szférán kívül csak a multiknál vannak szabályosan bejelentve az emberek, magyar cégnél ez nem fordulhat elő. A multiknak köszönhetően a magyar szakemberek bejárhatják a világot, tanulhatnak újdonságokat, amiket aztán itthon kamatozathatnak, ha akarnak.
Mondjuk, aki leírja azt a szót, h liberálbolsevik, annak valszeg kár érvelnem...
Ojgli Okost 2012. 02 19., 11:46
Az van, hogy ha nem lenne a magyar kkv, akkor neked nem lenne munkád. A multi meg szlovák vagy román kkv-től is megrendelhetné, amit akar. Van rá példa bőven, hogy szlovák kiscégek mozognak Pesten.
@Vida Laura: pont ezt akartam írni, amit előttem Ojgli Okost is leírt. A KKV szektor szerinted mit csinál?? Kiszolgája a multikat. Ha nincs multi, akkor bedől a KKV-k legnagyobb része.
Értem én hogy a liberálbolsevizmus dühe hajtja a szerzőt a CBA főnökkel szemben, mert van mersze kormánypártinak lenni, de azért akkora állatságot nem kellene leírnia, hogy a multik többet tettek Magyarországért, mint 20 év alatt a kkv-k.
Bizony fontos, hogy legyen egy egészséges mértékű protekcionizmus a magyar cégek javára, különben Magyarország erős magyar gazdasági szereplők nélkül örökké a multik olcsó munkaerőbázisa marad a béka hátsója alatti fejlettséggel.
Láthatóan Seresnek elképzelhetetlen, hogy a németek a saját cégeiknek kedveznek. Sajnos az a nagy helyzet, hogy az a liberálbolsi internacionalizmus, aminek az megvalósulásért Seres imádkozik, nem létezik.
Ha valaha üzletelt volna német cégekkel, akkor értené, hogy Baldauf miről beszél. Emlékszem, amikor a 90-es évek elején egy Magyarországon 50-100 főt foglalkoztató német cég főnöke kifejtette nekem a japán kocsim láttán, hogy ő soha nem venne mást német autón kívül, mert ha Németországban cégvezetőként egy japán vagy francia kocsival menne el egy tárgyalásra, akkor azzal negatív bizonyítványt állítana ki magáról.
Vida Laura: "Hazánkban a vállalati szektorban foglalkoztatottak 71%-a kkv-ban van alkalmazva!"
KKV-nál dolgozom, aki beszállít egy másik KKV-nak aki beszállít egy multinak. Ha nincs multi én sepciel éhen halok.
No akkor most?
Külföldi vezetésű cégnél dolgozom, kínosan vigyáznak arra, hogy minden ki legyen fizetve, támadhatatlanok legyenek. (Mivel bizonyos "körök" szeretnék "visszaszerezni" a céget...)
13.havi fizetés, "nyaraláspénz", nyereségrészesedés, + cafeteria (üdülési csekk, étkezési jegy, önkéntes nyugdíjpénztár)
Melyik magyar cégnél van meg mindez?
Úgy gondolom, pont a multik vigyáznak arra, hogy minden törvényes legyen, ne legyenek támadhatóak. Persze nem mindegyik, de túlnyomó részük.
"Valótlan az az állítás is, mely szerint a CBA több százmillióval támogatta a Fidesz kampányát."
Lehet, hogy diszlexiás vagyok,de ez a mondat számomra egyértelműen azt bizonyítja, hogy nem adtak támogatást a Fidesznek. Szeretném megkérni azt, aki szerint nem egyértelmű a mondat, hogy ő hogyan fogalmazta volna meg pontosabban.
2) Ehhez esetleg annyit fűznék hozzá, hogy a bizonyára teljesen magyar tulajdonban levő Mercedesnek köszönhető csak a legutolsó GDP adat mindenkit meglepő javulása.
3) Ha senkit sem akar befolyásolni Baldauf ezekkel a szövegekkel, akkor miért publikálja őket ilyen terjedelemben? Megírhatná őket egy titkos memoárban is.
4) Nyilván nem vallja be a Fidesz kampányfinanszírozását, tekintve hogy azzal bűncselekményt vallana be.
6) Milyen jó is a franchise, hogy az összes balhét az egyedi cégek nyakába lehet sózni a központ helyett. Kicsit azért olyan ez, mintha a döglött egértől elhatárolódna a Tesco Magyarország, és kizárólag az adott áruház vezetését tenné felelőssé érte.
Vida Laura, és más(ok): Ezt az egy mondatot sikerült kiragadnod a cikkből? Érdekes. Egyébként pedig Magyarországon elvileg "kapitalizmus" van. Aminek a legkevésbé szabadna azt jelentenie, hogy egy "magyar élelmiszerláncot" politikai alapon kellene helyzetbe hozni. Ez ennyire egyszerű, a többi rizsa (jó drága).
Ezzel szemben én multinál dolgozok, minden ki van fizetve rendesen, nem szórakoznak szabadságokkal, a munkaidő percre pontosan betartva. Kiemelt adózóként minden adó, járulék befizetve.
Unokatestvérem egy meg nem nevezett CBA-ban dolgozik. Felvételné megmondták, hogy X pénz megy a zsebbe, meg X pénzért lehet vásárolni, természetesen feketén. Ha nem tetszik, el lehet menni. Most januártól elvettek mindent és kb bruttó 20 ezer forintot adtak, a többit elvették. Kb 200-220 órát dolgoznak, aki kicsit is elégedetlenkedik, az kirugják. Ha beteg vagy, nem fizetnek arra az időtartamra.
Én is biztosan a buták és böszmék közé tartozom, de én úgy gondolom, a magyar kkv ugyanúgy sőt még előbb rugja ki az alkalmazottakat mint a külföldi. Az igaz lehet, hogy több magyar embert alkalmaznak a hazai vállalkozások, de ha a termelékenységet és a költségvetésbe befizetett adókat nézzük akkor ez már fordítva igaz. Talán nem kiűzni kéne a külföldi vállalkozásokat az országból, hanem becsalni őket, hogy több munkahely legyen. Aki ebből nem ért semmit tanulmányozza az első ipari forradalom szövőgép összezúzásának a történetét.
a multiknál Magyarok dolgoznak Magyar főnökök akik bevezették ezt a munka kultúrát ami itt megy,máshol más országokban nem igy mennek a dolgok.Mert az itt dolgozók tették ilyenné az itt működő multikat,
Ideje lenne tisztán látni CBA ügyben!
-zsebbe fizetés ?
-mutyis készpénzes beszállítás ?
-szabadság ki nem adása ?
-nincs selejt ?
-hatóságok elől (elrejtett?)raktárak ?
-Munkaruha,védőeszközök ?
-leltár ?
Azt megszoktuk,ha magyarázkodnak akkor a híreknek van igazságalapjuk.
Én a CBA-BAN DOLGOZTAM TUDNÉK RÓLA MIT MONDANI MILYEN KORREKT A DOLGOZÓIVAL ÉS A VÁSÁRLÓKKAL SZEMBEN::::::2,5 ÉV ELÉG VOLT BELŐLÜK, DE NEM ÉN MONDTAM FEL DE ÚGY ALAKÍTOTTÁK ,HOGY NEKIK NE LEGYEN PROBLÉMÁJUK .A CIKK ÍRÓJÁT AMENNYIBEN ÉRDEKLI, SZÍVESEN ELMONDOM MI TÖRTÉNIK A FALAK MÖGÖTT *******
"erős a gyanúnk, hogy az a pár multi többet tett eddig Magyarországért, mint húsz év összes kkv-ja együtt."
Tisztelt Seres László, ilyen böszmeséget már rég hallhattunk. Hazánkban a vállalati szektorban foglalkoztatottak 71%-a kkv-ban van alkalmazva! Véleményem szerint ez a legfontosabb mutató, hiszen ez azt jelenti, hogy 3szor annyi családnak ad megélhetést, mint a multik. Éppen ezért nem a multiknak kell kedvezményeket adni.
Gorcsev 2012. 02 19., 08:17
Azt hiszem,hogy igen nagy butaságot irtál.Most vagy ilyen tájékozatlan, vagy csak a politikai elveid szerint tagadod a tényeket.Nézd meg a gaz multik mennyivel jelentik be alkalmazottaikat és nézd meg a hazai kkv-k ,netalántán a CBA, mennyivel.Aztán ,ha beüt a krach,mit is csinál a dolgozókkal a multi és mit a hazai.Szóval a tények ugye tények.Persze beszélhetünk az érdekvédelemről is.Annál a "szemét" Hankooknál is jól-rosszul müködik,még a TESCO és/vagy az Auchan esetében is hallunk ilyesmikről,de speciel a CBA-ban ilyesmi nincs is.
Aki nincs velünk....
"erős a gyanúnk, hogy az a pár multi többet tett eddig Magyarországért, mint húsz év összes kkv-ja együtt."
Ja, gondolom a munkavállalók korlátlan kizsigerelését, a szakszervezetek működésének teljes ellehetetlenítését, a lejárt szavatosságú élelmiszerek újracsomagolását, a korrupt politikusok megvásárlását, a nagyobb tőkével való korlátlan visszaélést mind megtanulták a multiktól a magyar KKV szektor résztvevői.Seresünk Horst! Akarom mondani: Szeretünk Horst!Szeretünk Fuksz!