hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

Schmitt Pál: előre Haynau nyomdokain!

11892 37

Para-Kovács Imre mai publicisztikájában érdekes elméletet enged útjára, azt írja, hogy Geréb Ágnesre kiszabott súlyos és nehezen indokolható ítélet mögött tulajdonképpen Schmitt Pál megtépázott renoméjának fényesítése áll. A konteót alátámasztja a kormánypártiak által jegyzett kegyelmi javaslat.

Lehet, hogy tudatosan nem ezzel a céllal született, de másodlagos jelentéstartalma akkor is ez. A finoman szólva is vitatható súlyosságú ítélet letöltésének államfői eltörlésével néminemű botránykár-enyhítés történhetne. A nemzet, újabban kameraiszonyban szenvedő Plagi Bácsija ez irányú döntésével valami gyökeresen újat tehetne. Elnöki regnálása során először, gesztust gyakorolhatna olyan rétegek felé is, melyeknek a látóterét nem (vagy csak igen kevéssé) tölti be az Orbán Viktorért való rajongás. Tudom, új élmény lenne ez neki, nem feltétlenül ínyére való, de ez már rég nem kívánságműsor.

hirdetés

Orbán persze nehezen ereszti el egyik legkedvesebb, az ujjaira tökéletesen passzoló kesztyűbábja plüssmancsát. De: a botrány kirobbanása óta történtek épphogy nem azt bizonyítják, miszerint aranyeret kapna a Paja-mentés miatti erőlködéstől. A NER eddigi működése alapján, ha Orbánék eldöntötték volna, hogy Schmitt Pál ártatlan és doktor, akkor már készen is lenne a vizsgálat, találtak volna öt-hat tudóst (kéznél van a teljes Professzorok Batthyány Köre), akikkel ezt kimondatják, tán még az egyetemet is hallgatásra tudták volna kényszeríteni, a többi meg már innentől kezdve hitvita.

Ám Orbán tanácstalan, biztos meghozta már a döntést, de azt még a saját fejében, önmaga előtt sem mondta ki. Ha a nyers politikai önérdeket nézzük, akkor az összes pártnak az a jó, ha Schmitt Orbán nyakán marad. Kivéve persze a Fideszt. Nyilván kínos, hogy a Schmittet fúró Kövér Lászlónak lett igaza Viktorral szemben, őt pedig elég nehéz volna globalista puccsistaként eladni. De előbb-utóbb dönteni kell. Hát mi lesz itt? A kríziskezelés alaptézise: halni tudni kell, ha már élni nem lehet. Kérdés, Orbán tudja-e mindezt? Schmitt Pálnak egy, Orbán-vezénylésű, cinikus válságmenedzser kéne. Aki megmondaná: kövesd Haynau útját, te balfék! Bukjál szépen, ha már uralkodni nem tudtál úgy. Neked már úgyis mindegy, nem igaz? Hát módosíts a kegyelmi politikádon, nyilvánosan irgalmazz Geréb Ágnesnek, mosd meg pár hajléktalan lábát, s az utolsó (önkritikus, bűnbánó, vezeklő) beszédeddel vágj a bizottsági közlemény elé. Mindezt spontánul, mintha nem tőlünk kapnád ukázba.

Ha valakinek nem esett le a Haynau-analógia: 1850 tavaszán a bresciai hiéna, vesztét érezve (a császár és a bécsi kormányzat engedélye nélkül) harmincnégy halálos ítéletet hatálytalanított, saját hatáskörében  kegyelmet adva. Plusz alapítványt hozott létre, amely a császári sebesültek mellett a rokkant honvédeket is segítette. Történelmi megítélése nem változott, de egy jó pont, egy becsületgól azért kijár neki. A NER struktúrájában Schmitt nem sokáig tölt be űrt, a varjú se károg utána, találnak majd valakit helyette, aki ráadásul egészen 2017 tavaszáig biztosan a helyén lesz. Persze jó volt vele, de lesz majd más, tetszik tudni: van az a pénz.

Egyébként a Klubszobában Betlen benyögte: a most 90 éves Árpi bácsi is ugyanolyan „aláírógép” volt a Horn-Kuncze kétharmadnak, „ahogy most támadják a köztársasági elnököt, azért, mert mindent aláír, ez Árpi bácsira is érvényes volt, akkor, amikor a Horn Gyula volt a miniszterelnök, bocsánatot kérek, ez így van.” Ja, lehet mondani, hogy Árpi bácsi szoclib aláírógép volt, de legalább tudott helyesen írni, a Gyűrűk ura fordításnál se vetődtek föl nála szerzőségi problémák. Meg talán nagyobb antikommunista harcos is volt, mint a Paja, bár Kósa Lajostól tudjuk, hogy ő is küzdött a szovjetek ellen. Csak épp ő nyilván ésszel, taktikusan, így nem is bukott le, mint az az élhetetlen Árpi bá. Göncz Árpádot amúgy lehet bírálni, mondjuk a Kunos Péternek adott kegyelme vitatható. Bírálta is az első Fidesz-kormány. A Farkas Flóriánnak adott eljárási kegyelemért se dicséri meg őt az utókor. (Igaz, azt a Fidesz valamiért nemigen támadta oly nagyon.) Lehet hát okulni az elődök tetteiből, Plagi bácsi, kegyelemre fel! Aztán már csak egyetlen papírt kell aláírni és a fáradt ujjízületek nyugovóra térhetnek.

Hozzászólások (37) , melyek közül a legfrissebbek:

Székely András

dr. Geréb ellen most emelnek új vádat. Alighanem rossz a kiindulópont.

László Holló

Tisztelt Papp László Tamás, további újságíró urak és hölgyek!
Schmitt Pál beceneve helyesen Palya, nem pedig Paja, kivéve, ha az érintett maga írja úgy...

hmm

Kútvölgyi Éva 2012. 02 17., 12:46
5 16
"A "Pártoló" nevű hozzászóló rosszindulatú és buta."
..te peddig egy ostoba liba....

Lik László

Rendkívül elszomorító, és a kormányzat szegénységi bizonyítványával egyenértékű, hogy egy tolvajtól kell remélnünk az igazságtalan bírtói ítélet alóli felmentést. Szeretnlm megismerni a bíró arcát és nevét

mergenc

A már többször említett alőzetes egyeztetés mellé azért azt is megjegyezném, hogy ha gyarló memóriám nem csal, Árpi bácsi még a vétójogával is élt jó párszor a rendszerváltó időkben.

apuska13290

Csak írom,hogy jutalomkifizetési stop van a csóróknak.
Miskolcon a Holding 8.millió Ft- t fizetett ki egymásnak,hogy nyugodt karácsonyuk legyen
Igaz a társasházaknak az önkormányzati lakások után a közös költséget nem fizették ki,tavaly októbertől,mert kellett a vezéreknek "karácsonyra" a társasházak gazdálkodják ki , hogy Ők nyugodtan költekezzenek. Így mennek tönkre a társasházak.

Pártoló

Soknak nem tetszik, hogy lehúztam a lepedőt a több ezer értéktelen elvtársi doktorokról :)

szikszó

Utóbbi időben azt tapasztalom az ilyen fórumokon, hogy megjelenik egy - egy troll, aki orbitális és elfogult marhaságaival beavatkozik az egyébként helyes irányba folyó vitában. Az orbitális hülyeséget, a sunyi elfogultságot és rágalmazásokat - mint pl. Pártoló is - nagyon nehéz elviselni, igy óhatatlanul rászólunk, ebből aztán partalan viták alakulnak ki a semmiről, így aztán a blog elveszti célját- értelmét, egy egy kétségtelen bugyuta de gátlástalan - rosszindulatú troll a jó kezdeményezésből kloakát tud csinálni. Javaslom, ne vegyük figyelembe, ne véálaszoljunk neki. De az is igaz,- látni más blogoknál, ha nem törődünk vele, akkor más néven el kezd vitatkozni, a másik nevén persze ő a kommunista, hogy megtévesszen bennünket meg az egyébként csak érdeklődő olvasót.

László Nagy

Gordon Boy!
Schmitt nem követ senkit, csak Orbán Királyt!
Egy szarházi, tetves "mameluk", gerinctelen féreg,aki kéjelegve hiszi, hogy megszerzett pozíciójában, államérdeket szolgál!

László Nagy

Ajánlok!
Pintér Sándor, a feddhetetlen, a "BECSÜLET" mintaképe!
Ha más nem Ő méltó lenne a Köztársaság Elnökének címére!
Van olyan cím, hogy Orbán Viktor Köztársasági Elnöke?

Pártoló

Tudnák ajánlani jobb embert köztársasági elnöknek de nem hiszem, hogy azok tetszenének azoknak akik szeretnék Schmitt Pált lemondatni. Tarlós Istvánnak nincs elvtársi doktorátusa de egy nagyon kiváló mérnök. Soha se volt kommunista, se pufajkás, se munkásőr se ügynök. Azoknak meg akiknek nagyon fontos a hiteles doktorátus, Dr. Lipták Béla (nem elvtársi doktor) szabadságharcost és nemzetközileg elismert szakembert ajánlanám.

Pártoló

Schmitt Pál minden bizonnyal azért kapott doktorátust mert kétszeres olimpiai bajnok volt és ha nem is volt kommunista, egész jól kijött a kommunistákkal. Nem a legfényesebb doktorátus de nem is a legpiszkosabb ha a kommunista időket nézzük.
Engem az zavar, hogy nagyon sok elvtársi doktor lehet azok közt akik Schmitt Pál fejéért üvöltöznek. Olyanok sipítoznak akik semmi érdemük nem volt és semmi érdemi munkát nem produkáltak az elvtársi doktorátusukért. Ezek a sipítozok nem voltak élsportolók és nem produkáltak semmi érdemi munkát az elvtársi doktorátusukért.
Vegyék el Schmitt Pált doktorátusát de akkor vegyenek el minden elvtársi doktorátust is mert tűrhetetlen az elvtársi kettős mérce.

Gordon Boy

Schmittnek követnie kellene a Német államfőt akiben volt kurázsi, hogy lemondjon. Schmittnek még nem jött meg a józan esze, hogy lemondjon, csak azt nem értem mire vár. Ellehetetlenült ember mit tud a nemzetért csinálni semmit, akkor meg miért ez a görcsös ragaszkodás az elnöki székhez.
Schmitt nevetség tárgya lett óvodástól az iskolásokig a nemzet és minden jó érzésű ember előtt. Saját magából csinált bohócot nem kellene már ezt csinálni távozzon minél előbb annál jobb mindenkinek de legfőképp neki és családjának.

Hetus

„A kommunista diktatúra idején kiosztogatott történész, közgazdász, jogász, politológus”
pártoló egy ritka nagy barom: politológus mint képzés vagy szak nem volt sehol a kádári rendszerben, a többi igen, de hogy a valóban létezett három egyetem/szak által szerezhető diplomának vagy doktoriknak mi köze volt az MSZP-hez az csak ennek a zavart reteknek az agyában mocorog. pártoló vagy háromszor jelentkezett a foxi-maxira de már a helyesírása sem győzte meg a felvételis bíráló bizottságban ülő MSZMP-s párttársait, nemhogy a felkészültsége. Aztán a ritka nagy butaság miatt még ki is zárták a pártból, és ugyanúgy mint a Demokrata Bencsik szalonnából lett a mi kommentelő „hősünk” kutya azaz MSZMP tagból újnyilas!

Andrási Jozsef

Na ja Árpi bácsi is "aláíró gép" volt. Azzal a különbséggel, hogy akkor nem hoztak a jogot megcsúfoló visszamenőleges törvényeket és volt egy hatáskörrel rendelkező Alkotmánybíróság amely gőzerővel vágott oda Hornéknak még Bokros - féle csomagot is megnyírbálva. Na!

Krepler Istvan

aki azt gondolja, hogy Árpi bácsi mindent aláírt, annak szeretném figyelmébe idézni mondjuk amikor a Bokros-csomagot előzetes normakontrollra küldte (el is meszelték Sólyomék). volt egy kis hátszele a Horn-kormánynak, de akkora nem, hogy egy életfontosságú törvénycsomagot ne vágjon vissza. és persze időnként előzetesen is egyeztettek (egyébként Antallal is) - ami elejét vette a kínos törvényvisszaküldéseknek.
a "lágyszívű" kegyelmi gyakorlatára pedig annak idején azt nyilatkozta, hogy aki eltölt egy kis időt a siralomházban, az megértőbb a mások szenvedésével...

Pártoló

Miből gondolod nyulur555, hogy a Fidesz kommunistáit kevésbé vetem meg mint az MSZP, DK és LMP kommunistáit? Miből gondolod, hogy Nyikost, a Jobbik kommunistáját nem vetem meg?
A kommunista diktatúra idején kiosztogatott történész, közgazdász, jogász, politológus és hasonló doktorátusok WC papírt se érnek mert ezeket csak a kommunista rendszer elkötelezett kiszolgálóinak osztogatták ki.
Szerencsére még a kommunista diktatúra alatt se voltak ilyen elvárásfok az orvosokkal, mérnökökkel és más tudományos szakokkal szemben. Ezért van az, hogy a magyar orvosok, mérnökök és más tudományos szakok kiválói ma is keresettek és elismertek világszerte.

nyulur555

Kedves Barátaim. lefogadom bármibe hogy smidt plágium juniusig nem mond le!MIT GONDOLTOK MIÉRT? aATÖRVÉNY UGY SZOL: MINIMUM 2 HIVATALBAN ELTÖLTÖTT IDŐ UTÁN MÁR JÁR A VILLA A KOCSI A NEM KIS APANÁZS (EZT MI FIZETJŰK!)PÁRTOLONAK AZT ÜZENEM A RÉGI RANDSZERBEN IS MEG KELLET DOLGOZNI A DIPLOMÁÉRT SE AHOGY LÁTOM NEM SOKAT KOPTATTA AZ ISKOLAPADOT HA ILYEN HÜLYESÉGEKRE FUTJA CSAK.NÁLA A FIDESZ MÁR NEM PÁRT HANEM VALLÁS.

Pártoló

Schmitt Pál ha nem volt kommunista de a kommunista diktatúra értékesnek tartotta, hogy kétszeres olimpiai bajnok volt. Igaz, hogy a nyugati világba is le lehet diplomázni egy tök hülye sportolónak és ezrével kapnak is diplomát de azért doktorátusokat már nem osztogatnak csak azért mert valaki jó sportoló.
A kommunista diktatúra alatt csak azok érvényesülhettek akik kiszolgálták és részesei voltak a kommunista diktatúrának. Nem kaphatott doktorátust az olyan történész, közgazdász vagy politológus aki nem szolgálta a kommunista diktatúrát. A kommunista diktatúra idején nem az számított, hogy valaki alkotott valami értékeset hanem az, hogy a kommunista diktatúrát szolgálja.
Kettős mércének nincs helye és ha az elvtársak fen akadnak az élsportoló Schmitt Pál érdemtelen doktorátusán akkor akadjanak fel a szintén érdemtelen több ezer elvtárs doktorátusán is hiszen ezek az elvtársak még sportba se produkáltak.

Pál Juhász

Közkeletű félreértés, hogy amásodik ciklusban Göncz "mindent aláírt". Az ő viszinya fordított volt HORNNAL, mint azt föltételezik. Amit Göncz kifogásolt, azt Horn visszavonta s így nem került sor nyilvános konfliktusra.

En

SP mindig is egy gerinctelen féreg volt és ezt sajnos az utókor is tudni fogja. Mondjuk 20-30 évig, aztán eltűnik a süllyesztőben. Nem emlékszik valaki, hogy talán 98 -ban ki jelentkezett a MSZP -nél a Főpolgármester jelöltségért? Samaranchot meg bírta vezetni, egyes segg nyalásban mindig is jó volt (ezért "sikeres" most), de (utólag) szerencsére nem lett NOB elnök. Aztán valamiért nagyon eltűnt, az okát nem tudja valaki miért? Nem lennék meglepve ha a plágiumot külföldön már akkor ismerték volna és közölték vele: Nem is szeretnél te annyira NOB tisztséget betölteni. Ez megmagyarázná honnan került elő hirtelen ez a plágium ügy.

Bodnár Emese

Geréb Ágnes súlyosan hibázott (mimimum 2x), és nem állt mögötte Intézmény, amelyik megvédhette volna. Ő maga akarta így. Ő maga döntött úgy sok évvel ezelőtt, hogy ő akar ugyan focizni, de nem ezen a pályán. Másik pálya meg még nem volt, gondolta, majd ő megcsinálja. Kórházban (még a létező pályán) kezdte a tevékenységét, és ezt mindenki megértheti - X vállalatnál dolgozom, de a bejövő potenciális ügyfeleket elirányítom onnan, magam kis biznisze felé -, a legális pályán senkinek nem tetszett. Nem is tetszhetett, hiszen semmilyen garanciát nem tudott nyújtani azon kívül, hogy ha baj van, majd hívjuk a mentőket. Azt már nem is firtatom, honnan voltak eszközei (fogó, infúziós szet, netalán ultrahang???). Egy fanatikus, és ebbe 2 gyerek belehalt, mielőtt még élt volna. Ismertem, engem is győzködött. Alig tudtam tőle szabadulni, ráadásul az ő és az én fiam barátsága is ráment erre. A büntetést túlzottnak tartom, de ő Szent Johannának képzeli magát, ezért ki is harcolta magának ezt a státuszt. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de azt kapta, amit annyira akart. Ez az én tapasztalatom.

Hegedűs Sándor

Ez a Para, fantasztikus, ez már egy igazi összeesküvés elmélet, de nagyon tetszik! Azért a Viktor túl tesz rajta, kevés embert akar puccsal eltávolítani ma négy nagy állam USA, Németország, Franciaország, és Izrael, a végrehajtás folyamatban van a jeges Dunán búvárok figyeli a Parlament körüli mozgást, kis zászló van a búvárruhájukon, onnan tudni melyik ország titkos rendőrei, az akció fő végrehajtója természetesen a MOSZAD! Szegény vezérünk a Kárpátok-géniusza most bizony bajban van!!! Segítsünk, mentsük meg!

egyvandor

Hol találni még egy olyan, az országunkért messzemenően együttműködő "álamelnököt" mint Schmitt Pál. Egyáltalán nem törekvő típus, még Kövér Lászlót is maga elé engedi olyan udvarias.

wila

Schmitt azért tudta megverni a ruszkit mert ö volt a vörös sportdiplomata, és ezt a kegyet kapta, többel között....ha valami irtok legálább ne legyen ekkora nagy zöldség, ö egész életében komcsi nevelést kapott és megyözöen az is volt....mint Orbán Gyurcsány és társai.
Itt a kérdés az, hogy kik voltak azok akik kimutatták az igazi gerinctelenségeit. Rendszerváltás, ki a komcsiktól be a templomba....undoritó..fúj.

wila

.....naaaaaaaaa, azért Pártolónak egy részben igaza van.
Na most, vagy sok van köztetek aki a komcsi idöben kapta a Dr-i cimet, vagy pucik voltatok:-)

Hetus

Érdekes írás Para-Kovácstól de nem hinném, hogy Plagi bá a Geréb Ágnes kegyelmi kérvényének elfogadásától amennyiben az valós megúszhatná a plágium vádját, és vele a Sándor palotától való búcsút! Ugyanis a plágium ténye nagyon kiverné a biztosítékot a felsőoktatás vezetőinél, tanárainal, valamint az egyéb tudományos műhelyeknél MTA és kutatóintézeteinél) pártállástól függetlenül és ezt Orbán nem tudja nem figyelmbe venni nem beszélve, hogy a fél világ előtt válik komolytalanná, és hiteltelenné Schmitt bármelyik külföldi partnerével történő találkozója.

Hetus

Kósa Lajos a konstans hülyeségeivel sem elégszik meg amikor Plagi bácsiról kijelentette, hogy az "átkosban" ő is aktív ellenzéki volt, így evidens ő verte ki az első téglát a Szovjetúnióból.
„amikor Schmitt az 1972-es olimpiai elődöntőben az utolsó asszóban a szovjet versenyzőt verte meg, az maga volt a szembenállás.”
Ugye pártoló is ellenálló volt hiszen bizonyított tény, hogy már az "átkosban" éppúgy, mint Plagi bácsi konkrétan ellenállt a helyesírásnak, az emberi értelemnek, a humánumnak!

Cseplész Péter

Őőőő, azért a Kunosnak adott felmentés bírálata egy kicsit erős.A rendőrök félúton fordultak meg, hogy előrángassák a Kunost, mert kellett a konc. (Az illető, akiért mentek, ma Ausztriában él és nem mondom meg a nevét, mert tudja mindenki)

Pártoló

Schmitt Pál minden bizonnyal azért kapott doktorátust mert kétszeres olimpiai bajnok volt és ha nem is volt kommunista, egész jól kijött a kommunistákkal. Nem a legfényesebb doktorátus de nem is a legpiszkosabb ha a kommunista időket nézzük.
Engem az zavar, hogy nagyon sok elvtársi doktor lehet azok közt akik Schmitt Pál fejéért üvöltöznek. Olyanok sipítoznak akik semmi érdemi munkát nem produkáltak az elvtársi doktorátusukért. Ezek a sipítozok nem voltak élsportolók hanem a kommunista diktatúra szolga lelkű kiszolgálói. Egy kommunista történész lehetett tök hülye de kapott elvtársi doktorátust ha megfelelt a kommunista diktatúra propaganda céljainak.
Vegyék el Schmitt Pált doktorátusát de akkor vegyenek el minden elvtársi doktorátust is mert tűrhetetlen az elvtársi kettős mérce.

Hegedűs Rita

Kérem, jelenlegi köztársasági elnökünket ne hasonlítsák se Göncz Árpádhoz, se Haynauhoz. Az utóbbiak nevét megőrzi a történelem, a perc-emberkékre pedig már holnap sem emlékszik senki.

Eszter

Plagi bà helyett nehéz olyan, a kül- és belpolitika szàmàra prezentàlhato személyt megnevezni, aki titulusai ellenére mégis képes lenne ne hasznàlni az eszét. A diplomàval rendelkezö egyénekröl ugyanis azt kell tudni, hogy diplomàjukat -normàlis esetben- pont azért kapjàk, mert bizonyitottan gondolkodnak, hasznàljàk sajàt eszüket, s abbol uj, sajàt gondolat megszülésére képesek. No, tehàt egy Plàgi bà szerü diplomàs bambàt nehéz talàlani. Persze, majd az uj oktatàsi rendszer nevelni fog sok ilyet, de addig is, ki is legyen, ki is legyen Plagi bà helyett..

Amugy pedig azt sem értem, hogy környezetében sincs egy normàlis ember, aki megmondanà neki, hogy tessék mà' lemondani, mielött még teljesen el nem tetszik hanvadni a szényen làngjaiban?

A plagium bizottsag tagjait sem irigylem, mert azok is csak tanult diplomas emberek (söt akadémikusok) tehàt arra vannak (egyenlöre) idomitva, hogy a sajàt fejükkel gondolkodjanak, igy aztàn nehéz vàlasztaniuk a sajàt lelkiismeretük, vagy az àllàsuk közöt..

Pártoló

Vegyük el Schmitt Pál doktorátusát és minden nem orvos és nem mérnök/tudomány doktorátust is mert azokat a kommunista terror rendszer kiszolgálóinak osztották ki.

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X