Matolcsy "leleplezné és megbüntetné" Orbánt?
A nemzetgazdasági miniszter Fukuyamával védi a rendszert, és más meglepő dolgokat is ír.
Matolcsy Györgyben van valami teljesen unortodox: sokat olvas, és ezt hétről hétre meg is osztja a Heti Válasz olvasóival. Amíg nem volt miniszter, számos amerikai gazdaságfilozófiai és más, idehaza ismeretlen politikai művet szemlézett, azt az illúziót keltve, hogy ha ez az ember egyszer nagy lesz és miniszter lesz, széles látókörrel látja el majd posztját.
Ebből egyelőre annyit látunk, hogy Matolcsy miniszterré válva is megtartotta rovatát a kormánybarát hetilapban, de szemléi egyben a kormányzati ténykedés önigazoló kísérletei is lettek: alig van olyan kommentárja, ahol az aktuális kötet ne a Fidesz-filozófiát támasztaná alá. E héten azonban különösen bizarr dologra vállalkozott: azt a Francis Fukuyamát nyúlja le hitelesítésképpen, aki az elmúlt hetekben többször is teljes kiakadását fejezte ki az orbáni Magyarország viszonyaival kapcsolatban.
A Stanford Egyetem professzorának legújabb, The Origins of Political Order c. kötetét "eddigi legalaposabb" munkájának tartja a szerző, kiemelve, hogy "Marx és Weber történelmi elemzésén túllépve Fukuyama feltárja az európai társadalom kivételességét." Matolcsy rá is kontráz: "Mi, magyarok is kivételes európai nemzet vagyunk, erős egyéni és családi szabadságjogokkal, a törzsi szerveződést nálunk is a kereszténység törte szét (...). Szabadságharcosok vagyunk (...). A demokratizmusunkat megkérdőjelezni nem tapintatlanság, hanem tudatlanság."
Aki tehát - mint pl. Fukuyama - a Fidesz-rezsim ténykedését nem valami permanens magyar demokratikus szabadságharc folyamodványának tekinti, annak nincs joga bírálni, az olvasson több magyar történelemkönyvet, és éljen meg 47 ezer forintból, addig nem tárgyalunk. A java azonban még csak most jön.
"A jogállamot, a választáson alapuló demokráciát és ez egyéni szabadságjogot nálunk senki nem veszélyeztetheti, mert lelepleződik és megbüntetjük" - írja némileg meggondolatlanul a szerző, hiszen eléggé világos, ki a miniszterelnöke annak a rendszernek, amely 2010 óta jogot sért és veszélyeztet. Szerzőnk szerint azonban kizárólag a 2010-ben leváltott szoci hatalom tett ilyeneket, "nem most, akkor volt veszélyben az ország demokratikus berendezkedése: ez hozott parlamenti kétharmadot." Hm. Pillanat.
Ha a korábbi hatalom annyira antidemokratikus volt, hogyan engedhette meg a szabad választásokat? Ha az előző kormány politikai ténykedésének köszönhető a kétharmad (ami áttételesen sajnos tény), nem inkább hálásnak kellene lenni Gyurcsányéknak, ahelyett, hogy? De.
Szerencsére Matolcsy csattanós választ ad cikke végén az örök huhogóknak: "Mi, magyarok világos választ adunk Európa jövőjének alapkérdésére: nem kívánunk Európai Egyesült Államokat, sem Európai Birodalmat, sem több jogot az uniónak, hanem megőrizni függetlenségünk mai szintjét. Lehet, hogy ez a baj velünk?" Nem, Gyuri, az a baj, hogy túl sokat olvastál és nem volt idő gondolkodni.
Hozzászólások (49) , melyek közül a legfrissebbek:
T. Pártoló! Csak anyit én értem mit szeretnél megértetni. De hát be kell látni stílus maga az ember. Similis simile gaudet. Cyber-hyde parki falka. Mit lehet tenni szólás szabadság van. Ki van harcolva. Uff
Ez a Matolcsy gyerek nem az anyja keblén nevelkedett, hanem az apja faszán.
László Nagy 2012. 02 18., 12:07
"mehet-"ne" a "Lipótra"! ...te hogy jutottál ki ?
Persona Non Grata!
Még mindég nem érted. Figyelembe kell venni, hogy a ma is nyíltan és burkoltan bolsevik pártokhoz hasonlítva a Fidesz kevésbé undorító. Azért ne aggod magad betegre mert nem szavazok se a Fideszre se a többi nyíltan vagy burkoltan bolsevik pártokra. Jobbikot pártolom de nagyon bánt, hogy soraikba fogadták a kommunista Nyikost. Ezt, hogy tudod megmagyarázni?
Van valakinek ellenvéleménye?
A Matolcsy hülye!
Viktorral együtt mehet-"ne" a "Lipótra"!
PÁRTOLÓ!
Újból átolvasva írásaidat, valóban nem lehetsz fityiszeses. Mai okfejtésed alapján csak PÁRTOLÓ vagy.
Nekem úgy tűnik, mintha a mostani fityiszben te még mindig a régi ('90-es évekbeli) FIDESZT látod. Sajnos, nagyon-nagyon-nagyon messze van pedig a kettő, egymástól!!!
Nekem pont az a bajom, hogy egyre inkább olyanok lesznek (akár, hogy is álcázzák magukat), mint akiket hajdan keményen megvetettek, elítéltek!!! (Már ők is lopnak, csalnak, hazudnak, stb.)
A köpönyegforgatókat, a janus arcúakat, a karrieristákat mindig utáltam. Kitűzőtől, beosztástól, végzettségtől függetlenül.
Nálam a HAZA = a NÉP-pel! Ezért, nem csak az országot eláruló a hazaáruló, hanem a NÉP-et átverő is!!!
Hazát elárulni nem csak külföldön lehet, hanem itt is, határainkon belül is!!!
Természetesen lehetséges, hogy - az elmúlt időszak elvándorlásai ellenére - maradt még egy-egy igazi FIDESZ-es a fityiszben. Mint, ahogy a pártolók között is lehet igaz magyar, igaz EMBER. (Látó, s nem elvakult.)
Hülye vagy te, Matolcsy... Ráadásul buta is...
persona non grata, tényleg azt hiszed, hogy fideszes vagyok?
Próbálj egy kicsit gondolkozni. Ez nem egy nemzeti lista és az ide irkálók nagy többsége nem azért utálja Fideszt mert kiszolgálja a hazai és nemzetközi bolsevik/liberális/„demokrata”/bankár érdekeket hanem azért utálja Fideszt mert szerintük nem eléggé szolgálja ki a hazai és nemzetközi bolsevik/liberális/„demokrata”/bankár érdekeket.
Nem azt mondom, hogy kedvelem Fideszt hanem azt, hogy azok akik az ilyen listákon mocskolják Fideszt nem a nemzet érdekébe hanem a saját embertelen, magyar pusztító kommunista pártjaik (MSZP/DK/LMP) érdekébe mocskolják. Ezek a magyarokat mocskolják amikor világszerte mocskolják a Fideszt. Az ilyen és hasonló magyar ellenes fórumokon a magyarok megvédik őket. Nem véletlen, hogy Dr. Lipták Béla és az Amerikai nemzeti magyarság tiltakozó levelet küldött Obama, Amerikai elnöknek a magyarok elleni támadások miatt.
Ne mondj olyan butaságokat, hogy „(A szocik meg kit is érdekelnek? Valóban, ők már leszerepeltek.)”. Ezek ma és a jövőbe is veszélyt jelentenek hazánkra. Soha se felejtsd el, hogy ha tehetnék ma is irtanák a magyarokat azok akik borzalmas szadizmussal gyilkolták honfitársainkat a rákosi és kádár terror idők alatt.
"Párt-toló" val ellentétben most már egyre többen jönnek rá arra, hogy bizony a Vezír nagyon de nagyon becsapta, átverte félrevezette őket.Hazugsággal jutott hatalomra. Adócsökkentést ígért. Meg is tette:bevezette a 16 %-os egykulcsos adót, ami ugyebár azt jelenti, hogy a nemzeti jövedelem elosztásra kerülő részét a tehetősek részére csoportosította át. Megfenyegetve a magánnyugdíj-pénztári tagokat, lenyúlta a vagyonukat ami mára teljesen semmivé vált ködbe veszett a nevetséges "szabadságharcos" politika következtében. Az államadósság a legnagyobb mértékben nálunk nőtt tavaly a III.negyedévben. Magasabb mint valaha.
A "ballibsiktől" meg komenyistáktól megvédem mostan ám én Matolcsy urat:Íme: „2002-2003 együtt negyvenszázalékos reálkereset-emelkedést hozott a közszférában, és közel harmincszázalékos növekedést a gazdaság egészében. (...) hogyan tarthat ott két számjegyű reálkereset-emelkedés után a mostani kormány népszerűsége, ahol tartott elődjéé egy rejtett megszorító politika után?" - kérdezi Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere, és annak a Fidesznek a gazdaságpolitikusa, amely két - további reálkereset-emelkedést hozó - év után azzal kampányolt, hogy "rosszabbul élünk, mint négy éve". /2008. jan. 27., vasárnap, 00.00.01 CET "/
Nos?Nem vótt igaza? Aki tudja cáfolja meg!
pár-toló!
Lehetséges, hogy te, vagy
- nem emlékszel fiatal korod miatt arra, hogy elsőként - ellenzékiként - pont a fityiszes pártod hazaárulói rohantak ki az EU-s néppárthoz siránkozni, szitkozódni!!!
- akkor még nem kis hazánkban éltél?
Feltehetően, ezért nem tudod azt sem, hogy már az első királyság idején is harácsoltak!!! Ezért is váltotta le őket a magyar NÉP!!!
Részben az első négy évükért, majd a következő "nyócév" okosságai, ígérgetései után a tényleges, bár még csak két mostani kártevéses évükért az állítólagos "2/3" már rég elolvadt!!! (A szocik meg kit is érdekelnek? Valóban, ők már leszerepeltek.) Csak, hát jön egyre feljebb a jobbik! Nem beszélve a millásokról, és a többi új erőről!!!
Szerintem nézd meg a március 15-i állami és az őket ellenzők megemlékezéseit!!!
A fityisztől már a fiatalok is eltávolodtak!!! Nehéz volna őket lekommunistázni. Közöttük egy kisz, vagy mszp, vagy mszmp tagot, titkárt, de még volt III/III-as ügynököt sem találsz. Amit, viszont nem mondhatsz el a mostani fityiszről!!!
Megjegyzem, hogy a régi és tényleg demokratikus elveket való fideszesek is már odébb álltak!!!
U.i.:
Az EU "zsarnoki" hatalmát, szintén pont a fityiszesek is nagyon, de nagyon akarták!!! (Persze csak félelmükben, mert be voltak szarva, hátha mégis csak visszajönnek a ruszkik.) Akkor az volt a hazaáruló, aki nem akart az EU-ba belépni!
Na, akkor most, hogyan is állunk?
Pártoló! Te oloyan hülye és műveletlen vagy, mint 5 pár rendőrcsizma. Maradj inkább csendben, jobban jár mindenki, de főleg Te!
A kommunisták nem képesek elviselni, hogy a magyar választók elutasították őket mert megelégelték a nemzetpusztításukat és harácsolásukat. Külföldre vitték azt a harcot amit itthon elvesztettek mivel a Fidesz népszerűsége továbbra is olyan magas, hogy a kommunisták ma már nem is második hanem harmadik erőnek számítanak.
A kommunisták mindég a magyar nép ellenségei voltak de most a Szovjet tankok helyett az EU zsarnoki hatalmával akarják letiporni a magyar népet. Ezek hazaárulók, ezek mindég hazaárulok voltak, ezek mindég hazaárulok lesznek.
Pàrtolo!
A "tàmadàs" és a véleménymondàs nem ugyan az. Az ember jo szàndékkal is kritizalhat, s kérem higyje el ez történik most a kormànnyal szemben. Ez nem "tàmadàsnak" kellene felfogni, hanem épitö szàndéku kritikànak.
Pártoló 2012. 02 17., 14:04
"...Magyar ember nem támadja hazáját idegenbe..."
Az IGAZI magyar ember meg még azt is megteszi hazájáért, hogy megtanul helyesen írni. És lehetőleg nem hülyeségeket. Mint te...
Magyar ember nem támadja hazáját idegenbe
Milyen szép gondolatok, CsabaÚr,: éppen az angoloktól. Azok aztán műveltek az egekig, ha a műveltség szoros kapcsolatban áll a végtelen szabadidővel. Nincs is tán a világnak sarka, amelyiket ne pumpolták volna meg.
Nézzük meg csak V.Woolf-ot, hogyan megy át az úttesten kedvenc karaktere Mrs. Dalloway, és miket gondol amíg tart a hosszú út, járdától-járdáig! Mi ez, ha nem a népek magas fokú leigázásának, végkifejlet előtti pihentagya?
Vagy "Samuel Johnson", honnan is tudhatná, hogy a leigázott, végletekig kisemmizett, egyetlen menedéke a saját szülőföldje magasztalása.
Na persze ismertek a "lovagok" is, akik szívesen Vona-toznak a hülyék hátán, egészen Brüsszelig.
Aki hazafiságra hivatkozva intézi saját ügyeit, biztosan hátsó szándékkal teszi. Aki egyenes úton jár, nem szorul rá a hivatkozásra.
Samuel Johnson angol filozófus háromszáz évvel ezelőtt ezt mondta: "Patriotism is the last refuge of a scoundrel" - A hazafiság egy gazember utolsó menedéke.
Denis Diderot így fejezte ki: "Patriotism is an ephemeral motive that scarcely ever outlasts the particular threat to society that aroused it." - A hazafiság egy ideiglenes motívum, mely szinte soha nem ér fel odáig, ameddig az a különösen nagy veszély, amit a társadalomra jelent amely felkeltette azt.
Albert Einstein: "Heroism on command, senseless violence, and all the loathsome nonsense that goes by the name of patriotism — how passionately I hate them!" - Hősiesség parancsra, értelmetlen erőszak, és minden utálatos ostobaság, amely a hazafiság nevében történik - milyen szenvedélyesen gyűlölöm őket!
Lev Tolsztoj úgy határozza meg hazafiságot, mint azt az elvet, amely nagybani gyilkosok képzését hivatott igazolni.
Oscar Wilde: "Patriotism is the virtue of the vicious" - A hazafiság a gonoszság alapja.
Ez itt a Szabó Család "című és kezdetű" nagysikerű sorozat interaktív szuperváltozata?
Mintha lenne lehetőség másként, vagy mintha más nem ezt tenné? .....minden országban, minden ember egyforma, minden ember ellopja ha teheti, méghozzá olyan mértékben, amennyire az adott országban engedik neki és éppen olyan mértékben "engedik", mint amennyire civilizált az adott ország.
Olyan ez, mint a gyarmatosítás: ha van gyarmat, a gyarmattartó ráér "civilizálódni", az ő gyermeke mégcivilizáltabb lesz, estébé........és az az ország, amelyik a gyarmattartás rosszabbik felén to be, az várhatja a korai civilizáltságot: Élő példa egy bizonyos Hungry nevű ország(?) meghatározó, szépreményű párosának, pasmagolása, akik nemrég boldogan ropogtatták Felcsút Központi Legeltetőjén a szárított kecskeszart, míg mostanra, összevissza firkálták apjuk pártkönyvének...
Kedves János Vida!
Szeretjük a VIDA pincészetet. Nem kellene a híres névrokont kellemetlen helyzetbe hozni!
Ha a 1 1/2 soros szóhalmaz a pince által nyújtott élvezetek következménye, úgy az, akár megbocsátható is lehetne, de mint tudjuk a részeg ember mérlegelés nélkül mondja ki azt, amit tényleg gondol!
U.i.:
Ha csak mértéktelen piálás után vagy ilyen bátor, akkor egy nagyon gyáva fityiszes vagy!!!
eszterteféluton.kikapcsoltál vagyroszatévéd,,halanod,kelletvolna gőncőtmeg bokrost .őkanemidevalok mármint erreavilágra
Nemzeti válogatottunk legjobbjai Matolcsi, Deutsch, Selmeczy, Kósa, Szijjártó. Hajrá Magyarország! :DDD :(
Szerintem azok a hazaárulók, akik olyan mélységbe sűlyesztették ezt az országot, amely korábban elképzelhetetlen volt. Ott tartunk, hogy már semmi sem működik rendesen az adóprés kivételével. Az egészségügy, az oktatás, a Máv, a BKV, nincs fejlesztés, karbantartás,az intézmények lerongyolódnak, szinte semmire nincs pénz.A Malévet és kapcsolódásait már nem is említem.
Egy hatalmas Esztergom lett az ország.
Ugyanakkor vivjuk a reménytelen szabadságharcot, amely
lassan többe kerül, mint egy valóságos háború.
Legalább ezer milliárd ft az eddigi hadikiadás és veszteség, amelyet az egész társadalom fizet magasabb adóval,egyre rosszabb szolgálatásokkal, egészségüggyel, kivándorlással, csökkenő bérekkel,növekvő inflációval.
Az az igazi hazaszeretet, hogy iróasztali sablonokba, káros közgazdasági fikciókba szoritom az országot még akkor is ha a fele beledöglik? Mert ha ez a hazaszeretet, akkor én valóban hazaáruló vagyok.
Ugyanakkor vívjuk a szabadságharcot,amely lassan többe kerül, mint egy igazi valóságos háború.
Legalább ezer milliárd ft. a háborús veszteség,amelyet mindnyájan fizetjük magasabb adóval,
Alexandos 2012. 02 16., 17:23
Talán egy leheletnyivel optimistább vagyok nálad:
Szerintem más következőkre vár a nagy többség, pont azért látja a teljes politikai garnitúra a saját helyzetét reálisan kilátástalannak. A népnek elege van.
Pártoló!
Nem veszi észre hogy nem veszik észre!!!
Te istván nagy antal!
Személyeskedni még akkor se lenne jogod egy normális vitába ha igazad lenne de ha nem tudod, hogy kik voltak a bolsevikok akkor jobb lett volna ha a személyeskedő köpködésen kívül semmi mást nem írtál volna. Talán valaki le tudja fordítani neked a csatolt szöveget de ha ez nem felel meg akkor az interneten találhatsz más leírást is ha beírod, hogy „olshevik”:
The Bolsheviks were the majority faction in a crucial vote, hence their name. They ultimately became the Communist Party of the Soviet Union.[5] The Bolsheviks came to power in Russia during the October Revolution phase of the Russian Revolution of 1917, and founded the Russian Soviet Federative Socialist Republic which would later in 1922 become the chief constituent of the Soviet Union.
http://en.wikipedia.org/wiki/Bolshevik
Tourist/Passanger:
Az a baj, hogy már szinte mindenki "pökhendi, hepciás,
höbörgös, hözöngös, féktelen, gátlástalan...", és mert
a paletta nem kínál jobbat, a következö garnitúra is olyan lesz, mint az elözö! A mindenkori (parlamenti) választások is csupán egy felesleges terápia és egy pénzpazarló reklám,
mert az EU nem jelenti azt, hogy ott is Schweiz van, és
önmagában az internet használata sem egyenlö az amerikai életviszonyokkal. Még kategórikusabb az a posztulátum,
hogy nem az EU, de még csak nemis a demokrácia, vagy a
(káotikus) "szabadság", hanem mindig a felelösség- es kötelésségtudat a mervadó! Remember: Amíg ez a kritérium nem teljesül, addig nem nagyon lehet változásra számítani!---
A kommunista csőcselék érvelni nem tud de személyeskedni annál inkább....
Pàrtolo! Ezt irja: "... láttam az EP közvetítést és ezek hazámat mocskoló MSZP képviselők kétségtelenül hazaárulók."
En is làttam a EP közvetitést, (NB, en megrögzött jobboldali gondolkodàsu vagyok!) de nekem is ugy tünt, mint sok màs jobboldalinak is, hogy sajnos pont Matolcsi és Orban jàratta le az orszàgot a buta, érzrlmetlen és hasztalan "szabadsàgharcos", minden diplomàciai érzéket nélkülözö különcködéseikkel.
(Amugy, làtja, maga is hazaàrulozza azt aki nem fideszes!)
Te pártoló!!
Ha már leírsz valamit, és nem tudod hogy mit,legalább nézz
utána,hogy mit jelent!Túl azon,hogy nagyon "setét" vagy
A bolsevik szó=többség, A mensevik szó=kisebbség a jelentése!!!Te meg egyszerűen nagyon hülye. amit meg a többiről írsz az csak a te "világodban" hiszik! amúgy mennyit kapsz szó tagokként?
tris!
A belváros, a City GDP-je nagyobb mint a Nagymagyar birodalomé!))
Sinkovics Ákos: én is. Különösen annak fényében, hogy Londonban többen élnek, mint Magyarországon. Szerintem a GDP-je is nagyobb:DD
Ez a matolcsicska, az ember még mulatna is rajta, ha nem lenne annyira kártékony, amennyire. De mindig is az volt, a '90-es évek eleji elcseszett privatizációkban is mélyen benne volt a keze (és a zsebe). Ezek azt hiszik, mindenki felejt...
A baj az, hogy az egyszerű vidéki emberhez csak a "hívószavak" jutnak el, sok még a saját, egyre fokozódó nyomorát is képes megbocsátani, ha szépen elmagyarázzák neki pl. az M1-en a sok képtelen baromságot. Elég az eketévé fórumát meghallgatni (csak erős idegzetűeknek!) mennyire könnyű tömegeket megvezetni még a legképtelenebb demagógiával is.
Nem hinném, hogy a fideszesek szerint mindenki aki nem fideszes az kommunista. Fidesz soraiba is van elég mocskos kommunista, hogy ilyet mondanának. Az ilyen fajta túlzások inkább a bolsevikok csótányokra jellemzők akik szerint mindenki aki nem bolsevik az náci vagy nyilas.
Nem emlékszem, hogy hallottam volna, hogy a fideszesek hazaárulónak hívták volna azokat az MSZP tagokat akik az EP-be hazánk ellen mocskolódtak. Fidesz nem tette de láttam az EP közvetítést és ezek hazámat mocskoló MSZP képviselők kétségtelenül hazaárulók.
Én például szeretnék Európai Egyesült Államokat.
Még csak annyi a "szabadsàgharcukrol": ha az EU-ban azért küzdenének kivont kardokkal, hogy példàul a szabolcsi paraszokra ne legyen érvènyes az EU szabàly, mert nem tudnak méregdràga EU szabvàny szerinti berendezéseket venni, akkor még szurkolnék is ezeknek. De ök nem az emberek valos problémàiért harcolnak, hanem a hazug, àlszent törvényeikért, amik kizàrolag a sajàt hatalmukat szolgàlja! Csalo banda, hülyének néznek mindenkit!
Ezért Gyurcsány a hibás!
Ti. bezáratta az illetékes intézetet.
Soltész László 2012. 02 16., 14:38
Pontosan. Szemmel látható, hogy neki nem kell hazudós média.
Nem lehet tudni, hogy Matolcsi (és fuhrer-e) valoban ily agyament-e, vagy szàndékosan vall és irkàl àltudomànyos dolgokat. Tény az, hogy folyamtosan összemosnak fogalmakat s azokbol hamis következtetéseket vonnak le:
1. Szerintük mindenki aki nem fideszes az kommunista. Ez az elso szamu hazugsàg és oriàsi tévedés is egyben. A kettö között rengeteg nézetnek van helye (sajnos egyenlöre lemosték a palettàrol a többi pàrt képviselöit az elmult hosszu evek soràn, hisz mést sem csinàltak..)
2. Mindenki aki nem fideszes azt hazaàrulo (szerintük) mert együttmuködik az "ellenséggel". De milyen ellenséggel? Mi magunk szavaztuk meg, hogy az EU-hoz tartozunk, akkor kivel hadakozik ez az agyament?
3. Attol mert valaki nem fideszes még szeretheti a hazàjàt. Ezennel kérem ki mindenki nevében az ellenkezöjét.
4. A fidesz a fiatalabbak fejeben sikerrel összemosta a 1989 utàni idöket az 1989 elöttivel, holott a két rendszer ég és föld volt.
Ezekre a téves eszmékre épitik hamis iromànyaikat és tölcsérezik az ostobasàgokat a johiszemu emberek fejébe.
Ugy gondolom nem szabad feladni, nem szabad hagyni, hogy még egyszer ilyen szégyen érje az orszàgot, mint ez a csürhe. Bàrki(k) lesz(nek) is a fidesz ellenfele(i) a következö vàlaszàsokon, inkàbb azokra kell majd voksolni, mert még egy portàs jani bàcsi is jobban vezetné az orszàgot, mint ez a primitiv àlokos csürhe.
Tourist: pl a partolo nic név alatt írogató háziácira gondoltál?
bankár 2012. 02 16., 13:38
A hazudozás a médiákban csak egy határig megy. Azon túl már kifejezett fogékonyságra van szüksége. Na azokra a kifejezetten fogékonyakra gondoltam.
Szegény Fidesz, mindenki utálja. A nyíltan bolsevik MSZP és DK azért utálja a Fideszt mert kirúgta őket a hatalomból és némileg nemzeti próbál lenni. A magyar-ellenes, bolsevik MSZP és DK szemébe nincs nagyobb bűn annál ha egy magyar kormány akár szavakban is magyar érdekeket akar képviselni. A nemzeti oldal meg azért utálja a Fideszt mert nem hisznek Orbán nemzeti szónoklatinak és nem látnak sok különbséget az MSZP/DK banda és Fidesz közt.
Ennek ellenére és a bolsevik csótányok hazai és nemzetközi támadásai ellenére is hatalmas a Fidesz előnye. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar emberek fetrengenek minden Fidesz kormány intézkedéséért hanem azt, hogy a magyar emberek nagyon de nagyon megundorodtak a nyíltan magyar ellenes, nemzetpusztító MSZP/DK bolsevik bandától.
Fidesz a népszerűségét a bolsevik MSZP/DK-nek köszönheti. Orban thanks you :)
Tourist 2012. 02 16., 12:28
"A társadalomnak van alja. Ez a politika őrájuk épít."
Nem egészen így van. Az a baj, hogy a média, (mindegyik oldal) hazudik. Mindegyik a saját érdekében. Amikor azt mondják, hogy már fognak többet hazudni, akkor is hazudnak.
A megtévesztett embereket pedig meg lehet vezetni.
Innen, Németországból nézve szörnyen kínos, amit ez az ember művel. Felvetődik viszont a kérdés, hogy hol van ennek a dolognak a magja?
Ki a valódi őrült és ki az, aki csak követi a másikat? Vajon Orbán ennyire ön- és országpusztítóan tébolyodott, s a szegény kis Matolcsy csak aláfűt, vagy beszélhetünk tényleg arról, hogy több személy önszántából szinkronúszik a fortyogó gyomorsavban?
Hiszen a Fukuyamához képest pitiáner skinhead Kovács Zoltán is nekiment, önbizalomtól túlfűtve, hasonló pökhendi, provokatív dumával. Mit is mondott, hogy tárgyi tévedés a bírákkal kapcsolatos dolgokat összekeverni az alkománybírákkal? Mért, melyiket hagyták meg demokratikus országban elfogadhatónak? Egyiket sem! Akkor hová a hepcia?
Látszik, hogy a csapat minden önkontrollját, fékjét elvesztette, de nehéz elhinni, hogy mind egyszerre és egyenlő mértékben. Ennek a válogatás nélkül mindenkit lerohanó agressziónak lehet, hogy csak egy hatalmas, csattanós pofon fog tudni véget vetni.
Addig biztosan ez fog menni, amíg van olyan választó, aki élvezi ezt a tombolást, a magyar sajtó pedig gyáva ahhoz, hogy visszakérdezzen: Hogy van bátorságotok, bőr a pofátokon az életünkkel játszani? A társadalomnak van alja. Ez a politika őrájuk épít.
Gyurinak igaza van. Mi magyarok valóban egy kivételes - sőt nagyon is kivételes - nemzet vagyunk. Nincs európában még egy épeszű nép aki a Matolcsy féle elmeháborodott ámokfutót, normális időkben, nem a megfelelő egészségügyi intézmények valamelyikébe utalná, akár kényszerkezelésre is. Sajnos mi tévedésből a Matolcsyhoz hasonló bomlott agyu cezaromán őrültet segítettünk a hatalomba. Így Gyurink a vitéz, vidáman hadakozhat az unortodox kardjával míg ez a "kivételes nemzet" el nem kergeti Paranoiás Viktort, a führert.
Természetesen a nettó 50-70 ezer forint, a napi jövedelmükre és nem a havira vonatkozott.
IGEN! TÉNYLEG VAN DEMOKRÁCIA!
Csak NEM AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN, hanem CSAK A fityisz táboron BELÜL!!!
Például itt van a kárpátok közgazdasági géniusza és a gügye zsiga marcellka. Az egyik folyamatosan blöfföl, ötletelget, míg a másik csak egy-egy alkalommal és sokkal kevesebbet tesz-vesz, igaz azt is rosszul.
A vénebbik akár még dolgozhatott is valaha életében, míg a másik csak egy megélhetési fiatal politikus.
Leírtak ellenére mindkettő nettó 50-70 ezer forintból él!!! Na ez a DEMOKRÁCIA!
Tök mindegy, hogy ki mennyire nem tesz a hazáért semmit se, de gigantikus havi jövedelmet kapnak!!!
A TÉNYLEGESEN DOLGOZÓK TERHÉRE, KÁRÁRA!!!
U.i.:
Az egyik teteti az okosat, míg a másik még azt sem tudja. E két véglet, mind agyilag, mind korosztályilag tökéletesen bemutatja a fityisz fantasztikus táborát!
Köszönet nekik, hisz miattuk csökken a narancsvidék támogatottsága!!! (Valóban a fityiszt belülről, "pucs"-csal lehet a legjobban gyengíteni, leamortizálni!!!)
Egész életében dolgozott. Most nyugdíjas. Unokája megkérdezte: mi van a hűtődben. Semmi, üres, volt a válasz. Nézi a tévét, a híradóban mondja egy politikus 47000-ből meg lehet élni. Nem érti vajon neki másfélszer ennyiből vajon miért nem sikerül...
Maximum 2 évig kell ilyen ostobaságokat hallgatni.