hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

Zsiga Marcell és az ő kontextusa

13047 38

Kiragadták a kontextusából, képviselő úr? Legyen érte hálás!

Van a sajtónak egy olyan kedves szokása, hogy provokatív kérdéseket tesz fel politikusoknak, például hogy nem érzi-e felelősnek magát ezért-azért, vagy nem akar-e lemondani, ha már egyszer úgyis közröhej trágya. Ebből a legszimplább az, hogy meg tudna-e élni a közmunkások fizetéséből. Nem védhetetlen kérdés, például lehetne azt mondani, hogy bizony ez szűk összeg, vagy hogy több a semminél, de az egyszerűbb droidoknak csak annyira fussa, hogy ha egyszer mi találtuk ki a 47 ezret, akkor biztos meg lehet élni belőle, mert ha esetleg nem lehetne, akkor tévedtünk volna, és olyan nincs.

Ezt a kérdést egyébként az MTI riportere tette fel Zsiga Marcell borsodi fideszes képviselőnek; Szondi Vanda sorsát érdemes lesz figyelemmel kísérni. Ha már megesett a szerencsétlen nyilatkozat, akkor sincs minden veszve: leadja a tévé, néhányan csodálkoznak és anyáznak, aztán másnap már más lesz a híradóban. Az igazán ostoba nacsalnyik viszont nem veszi észre magát, és hőbörögni kezd.

hirdetés

Hogy őtőle provokatívat kérdeztek. Ami eleve felháborító, hiszen az újságírónak az a dolga, hogy a képviselő munkáját segítse, népszerűségét növelje, és ha esetleg nem jut eszébe egy szófordulat, akkor kisegítse. Meg hogy az ő nyilatkozatát kiragadták a kontextusából. Pedig Zsiga Marcell kezet csókolhat az RTL Klubnak, amiért kiragadták őt a kontextusából, az ő kontextusa ugyanis eléggé büdös, koszos egy kontextus. Ő volt ugyanis az a képviselő, aki - frakciója egyértelmű tiltása ellenére - lazán felvette a kötségtérítést a parlamenttől és az önkormányzattól is, és nem 47 ezer forintot, hanem 400 ezret. Hát ebből a kontextusból ragadta ki őt az MTI riportere és az RTL vágója. Igazán meghívhatná őket egy költségtérítésre a hiszti helyett.

Hozzászólások (38) , melyek közül a legfrissebbek:

egyvandor

Bocs elírtam!!
Az átlag kersetűnek ca. tíz évet kell takarékoskodnia egy tovább tanuló gyerekért ami marcel két hónap alatt röhögve félre tesz.
Ennyivel jobb marcell? Ennyivel többre képes mint a másii magyar?
Kedves nemzeti oldal! Addig vagyunk magyarok míg ki kell kaparni a gesztenyét a megélhetésieknek?
Mert mint tudjuk marcell megérdemli, marcel nem pótolható, marcel többre hivatott mint pl egy szennycsatorna tisztítása.

egyvandor

A meg lehet élni 47 ezer forintból,
az arányos adózás,
és a tandíj orbán-módra,
a segítsük az elit gazdagodását a fejlődés érdekében(a privatizácó nem volt erre elegendő és miért éppen az szjaval? Talán mert az a gazdaságból következmények nélkül kivonható pénzt jelenti?)
tökéletes egységet alkot.
Aki negyvenhétezret keres annak megtakarítása, perspektívája , kilátása, esélye arányos a marcel megtakarításával?
marcel is 16%ot fizet meg a minimál béres is.
Marcel ugyan 256 ezret fizet, az átlag meg 26-ot., de
Marcel kb két havi megtakarításból majdani utódjának továbbtanulási költsége fedezhető, míg az átlagos dolgozónak ezért két évet kell takarékoskodni úgy hogy közben a kontár-bóvli kormány el ne inflálja azt.

A "koszos" melós
-aki természetesen életvitelének köszönheti,
-aki már nem a minimálbért kapja napi nyolcórai munkáért hanem csak 47-ezret,
-aki ezek után még nem rendelkezik nyugdíjbiztosítással sem,
Az meg ne is álmodjon ilyen dolgokról, hiszen másnap vár rá a közmunka.

Janó

Zsiga "úr" jó prezentációja annak, hogy milyen intelligens, empatikus,széles látókörű és végtelenül tisztességes emberek nyomogatják a gombot a kétharmad parlamentjében. Ilyen egy honatya Orbán Magyarországában. Jó kezekben vagyunk!

Kovács László

ez a képviselő a zsiga példázza azt hogy az emberek jó nagy része nem a fideszre szavazott,hanem valami ellen és az a valami az MSZP volt ennek köszönhető hogy ilyen emberek lehettek képviselők,és sajnos rajta kivűl van egy jó pár ilyen " okos becsületes " ember a fidesz frakcióban

Gordon Boy

Annyira hülye ez a gyerek, hogy elmehetne Párizsba konflis lónak.

Bartha István

Emberek meg van a megoldás a milliárdos belügyér megmondta:
tartson mindenki egy kecskét otthon és még a 47 ezerből félre is tud tenni!! Kívánom neki hogy éljen sokáig egy kecskével , de legyen nála mindig gumicsizma!!

Bartha István

Emberek meg van a megoldás a milliárdos belügyér megmondta:
tartson mindenki egy kecskét otthon és még a 47 ezerből félre is tud tenni!! Kívánom neki hogy éljen sokáig egy kecskével , de legyen nála mindig gumicsizma!!

Szekér

Azért nem csodálható, ha az embernek a bicska kinyílik a zsebében az ilyen típusú megnyilatkozások hallatán amit ez a szarjankó képes volt pofátlanul - és vélelmezhetően teljes meggyőződéssel - belebrekegni a kamerába. Össze-vissza handabandáznak az elmúlt "nyócévről" és annak ellenére hogy akadt ott is azért visszaélés szép számban és nem is kicsiben, de a napnál is világosabb, hogy ez a tendencia mára már olyan méreteket öltött, és olyan szemérmetlenül folyik, ráadásul összegszerűen is csak folyvást nő, hogy az egyszerűen megdöbbentő. Már csak ezért sem érthető - legfeljebb magyarázható - annak a "négyszázezer", a megtévesztett lelkes idiótától kezdve a gerinctelen kollaboránsig bezárólag tartó békemenete, hogy tulajdonképen mi a jó büdös franc mellett tüntettek is valójában?
És mielőtt akár Balázs Tamás, vagy akár Persona Non Grata hozzászólását a populizmus vádjával illetné valaki is, számoljon el legalább tízig, és gondolja át hogy a mai Magyarországon milyen teljesítményt kell nyújtani a MUNKA világában akár minimálbérért, vagy azt csak alig meghaladó munkabérét, és ez a teljesítmény hogyan vethető össze ennek az uborka fára felkapaszkodott majomnak a 1,6 millió forintos jövedelmével és a mögötte meghúzódó munka(?) társadalmi hasznosságával.
És akik ezt a szarkupacot összehozták, még most is arról pofáznak tele szájjal, hogy ez tulajdonképen a társadalom érdekében végzett átalakulás sajnálatos velejárója. És még ma is létezik olyan hibbant, sajnos még tömegével, akik ezt be is veszik. Pedig már annyira kilóg a lóláb, hogy ha letörnek belőle egy kilométernyit, még mindig marad belőle egy sorompóra való.
A belem fordul ki.

Kovács László

ez a zsiga fiú pártja méltó tagja tolvaj hazug nagyképű és ostoba is,

Persona Non Grata

Maximálisan egyetértek Balázs Tamással!!!

Részben azért, mert
- egyre több (havonta milliókat felvevő) fityiszes mondogatja, hogy tényleg meg lehet élni havi 47 ezer forintból,
- pont ők gazdagodnak meg a tömegektől elvett javakból, pénzekből.

Aktuálisan elég csak törppintyő bohócminiszterke nyilatkozata, miszerint valóban meg lehet élni az említett összegből. Persze, azért mindenki otthon termeljen valamit, illetve tartson állatokat.

Ezek szerint a bohócminiszter még mindig nem ismeri a tényleges helyzetet:
Ad.1.: Fényes nappal bemennek egyesek a 70-80 éves magyar emberke portájára és simán elviszik a zöldséget, a gyümölcsöt, valamint baromfit, disznót is!!! Mert hát, nálunk nagy a közbiztonság!!!
Ad.2.: Szintén fényes nappal és szintén ezen emberkék, szintén az említett dolgozó öregektől még a nyugdíjukat, vagy az ellopott javak pótlására félretett pénzt is elviszik!!!
Ad.3.: Azt sem tudja, hogy miért emelkedik pont az említett térségekben is a jobbik térnyerése!!!

Persze már rájöttek, hogy nem lehet száz milliós kiadással járó rendőri tevékenységet folytatni minden egyes tanyán, falun. Ezért is található olyan cikkely a fityiszes alkotmányban, illetve az új btk-ban, ami alapján inkább az egyén, az áldozat lépjen! (Természetesen saját pénzéből.)

Ezzel tulajdonképpen bevallották, hogy az ÁLLAM KÉPTELEN BIZTOSÍTANI A KÖZBIZTONSÁGOT!

Ez volna a bohócminiszter új jelszava(?): "ÉLJEN A GYENGÉKTŐL, A MEGTÁMADOTTAKTÓL ELVETT FEGYVEREKKEL RABLÓK, GYILKOSOK SZAPORODÓ KÖRE!!!"
Így lehet "közpénzen" felfegyverezni bizonyos réteget, akiket bármire fel lehet majd használni!

Az is érdekes, hogy a be nem hajtott adók értéke olyan nagy, hogy meglétük esetén semmilyen "konszolidációs" (magyarul: megszorító) intézkedésre nem volna szükség, legalább három (3) évig!!!
Akkor miért is kellett bohócminiszternek több száz NAV-os leépítésére intézkedni?

Azért, hogy az ilyen munkakerülő, negatív IQ-jú marcellkák és társaik, vitya elvtárshoz hasonló gazdasági körökbe kerülhessenek!!!!

A NÉP KÁRÁRA!!!!!

Balázs Tamás

Nagyon szivesen elviszem betonozni,(csak egy hétre)12-14 órát naaponta.A végén"Természetesen " nem fizetném ki!!!Másik,: Az összes Országgyűlési képviselőt és jelöltet kötelezném min.4 hónapra havi 47000 forintból való megélhetésre(családostól)

Bartha István

Miskolciak, hol vagytok vagy már be hajtottak benneteket is a karámba??BEEEEEEE!! Ez a kis senki házi, takony alpolgármesteretek aki még mindig felvenné a dupla költségtérítését/magyarul jogtalanul vett fel több hónapon keresztül hivatalos pénzt / ha nem veszik észre, és ezek után még meghazudtolja és egyben meggyalázza ezzel "benyalós" nyilatkozatával a napi megélhetés gondjaival élő a mély szegénység felé araszoló magyar emberek millióit! Azonnal le kellene mondania és irány a bánya!! Hihetetlen arcátlan viselkedés!Szemétség! Azt kívánom neki hogy egyszer kerüljön ő is hasonló helyzetbe ahova ő és a pártja "emberbarát" politikája magyarok millióit juttatták 2 év alatt!!

Szégyen és gyalázat! Mi fog még jönni emberek?

Balázs János

Ez Miskolci Harry Potter a semmiből jött !! Mindenki azt hitte -már aki rá szavazott -,hogy ö a tisztesség és a becsület megtestesítője !? Na itt van BIRKÁK !! basszátok meg !!! Úgy varázsol mint Harry ,csak ő VISZI a pénzt ,nem keresi !!!

Cirmu Lee

http://www.youtube.com/watch?v=SHwmpkft6Sk
4:23 körül
Íme itt van a teljes, vágatlan szöveg minden kontextusával egyetemben. Köpni lehet tőle.

Gipsz Jakab

Paudits egy igazi művész ,az a szánalmas zsiga életművész.Kívánom neki a havi 47000 Ft-os fizetést ,ha a fidesznyik állásából kitaszítja a magyar nép.Ti fórumosok ugye nem magyar bírkák vagytok?A fidesz már annyi társadalmi csoportot megalázott,hogy Karinthy klasszikusa jut eszembe: Lógok(nak) a szeren .

dtomika.tamas

"Paudits Béla 52 900 forintos nyugdíjból él, szinte éhezik és már elkészítette a kötelet, amivel eldobná az életét." idézet a Beol.hu
2012. február 13. 17:56 kor megjelent cikkéből
Üzenet Eltolcsy miniszternek, Tréfalvay államtitkárnak , Zsiga Mardell FidelitaSS elnökhelyettesnek és rajtuk keresztül az egész kormánynak

Kardos Gábor

Zsiga, téged vajon megszavaznak-e újra? És ha nem akkor mi lesz veled? Ha akarod elintézek neked agy zsíros állást.Gondolom a fizetésed összegét
magadtól is kitalálod...

ww95

Teljese igaza van a képviselőnek! Aki manapság nem tud megélni napi 50 rongyból,az dögöljön meg éhen! Szerintem 30-ból is meglehet! A felvett pénzel kapcsolatban meg beismerte,hogy tévedett! A lemondás meg nem szerepel a politikai kultúrában. És miért nem? Mert mink,választózemberek ezt nem követeljük meg politikusainktól,így ne tessenek szemrehányást tenni emiatt! Elveszt egy,két,há választást a mi jó politikusunk? És akkor mivan? Jön a következő,mink meg beódalgunk a fülkébe és forradalmat csinálunk. Leírja a pártvezér a pártját a béka segge alá,és porrá zúzzák a választáson? Osztakkór mivan? Elsők között juttatjuk a parlamentbe. utána még az általa okozott roncshalmazt is otthagyja és vidáman lubickol a mi kis politikai pocsolyánk langymelegében.
Egyszóval ne a mi szimpi,fiatalos,pénzfelvevős,beszólós politikusunkban keressük a hibát. Ő azt teszi,amire felhatalmazást adtunk neki. tudja jól,hogy a következő alkalommal is beszavazzuk őt a jóba,mert egybites agyú,amnéziás fasz választópolgárok vagyunk, akiknek egy percig tart az emlékezete és ha jön valaki,aki leígéri nekünk a csillagot az égről,azt megszavazzuk,akkor is,ha tudjuk,hogy egy szava sem igaz...

Szabó László

És ezt szerencsétlent, még nem hajtották keresztül a városon? Miskolc is nagyon béketűrő lett.

curious

Ne bántsátok szegényt, nyilvánvaló, hogy csak tévedés történt. Ő úgy gondolta, hogy napi 47000 forintból kell megélniük, a havi nyilván hihetetlen számára.

Remélem,egyszer mindannyian követ fognak törni valami bányában, méghozzá nyilvánosan. Képzeljétek el, üvegfallal körbevett bánya, ahova el lehet zarándokolni megnézni őket, (mint a delfineket).

Vérlázító, hogy egyszerre talpnyalók, sötétek mint az éjszaka, meg még felsőbbrendűnek is gondolják magukat. Csak egy nagy baj van: miért lehet még mindig a helyén???? Miért nem zavarja el a nép, aki megválasztotta???? Miért nem követeljük meg, hogy értünk és jól dolgozzanak????

László Nagy

Hogy eléggé kulturált legyek: ennek a kis faszszopónak valószínűleg, csak megszületni volt nehéz!
Tele van a "hátizsákom" azzal, hogy olyanok akarnak megtanítani dolgozni, akik életükben nem dolgoztak!
A munka értékéről és a MUNKÁRÓL fogalmuk nincsen!
Javaslom essenek le az "Orbánviktori" magasságkból!

István Kati

Ez az ember egy cinikus disznó,a riporter kérdésére válaszolt is az 5-ös iQ- val!

Hetus

Fideszéknél a kettős beszéd, a más kontextusban népbetegség. No persze kell mindehhez egy halál buta és elvakult szimpatizánsi kör is, amelynek a világon semmi, de semmi nem borítja ki a bilit. Ha viszont egy „komcsinál” történt volna ilyesmi (minthogy az öszödivel történt is) bezzeg rögtön felgyújtotta a jobbér értelmiség azaz a csürhe a fél várost.

oligomer

Nem tudom miért van mindenki felháborodva, mert én igazoltan tudom bizonyítani, hogy meg lehet élni 47000 Ft-ból. Már be is szkenneltem az 1998.-as februári fizetési elszámolásomat, aki kíváncsi annak elküldöm.
A viccet félretéve, sajnos a politikusok abszolút nincsenek tisztában a napi SZÜKSÉGLETRE való pénz mennyiségével.(szándékosan emeltem ki a szót,mert az igény szerint való élés az ennek a sokszorosa lenne ) Ha azt mondta volna ez a két szerencsétlen, hogy a számlák befizetése után marad ennyi egy főre, akkor nem lenne kifogásom ellene. Aki olvasta már a hozzászólásaimat, azok most biztosan meglepődnek, mert általában védeni szoktam a kormány álláspontját, de a hülyékkel kivételt teszek.A példa sajnos nem egyedi, már nem emlékszem melyik ilyen szépreményű politikust kérdeztek meg, hogy mennyi egy kiló kenyér és a negyed árat mondta.(ez több éve volt)

Gordon Boy

Sajnos a Fideszben az ilyen vélemények etalonnak számítanak ha még olyan szánalmasak is. Fidesz ifjú falka a vezérükkel egyetemben más bolygón élnek nem ezen. Nézve a Fideszes párthű falkáinak megnyilatkozásaikat arra a következtetésre kellett jutnom , hogy ezek az emberek orvosi eset kategóriájába sorolandóak.

Zoti

Zsiga Marcell, ennek az alja mentalitású kétharmadnak kis söpredéktanonca akkor járt volna jól ha úgy reagál erre a "provokatív" kérdésre ahogy akkor reagált amikor az "ellopott" költségtérítések felől kérdezték. Vagyis söpör tovább.
De most naiv módon megállt válaszolni, hisz a barátinak vélt tömegkommunikációs mikrofonállvány akart feltenni neki kérdéseket.
Nem gondolhatta, hogy esetleg köztük is vannak "vakondokok" akik nem a Führer Brüsszelben megvívott dicső és sikeres harcáról, annak méltatása okán szeretnének informálódni.
A válaszáról pedig csak annyit, hogy a nyelvét kellen kitépni ennek a nagyon jól öltözött, rendkívül ápolt, de végtelenül jellemtelen arcú emberimitátornak. Csak az öltönye többe kerülhetett mint három havi közmunkadíj.És biztosan lapul még jó pár darab ehhez hasonló ancúg a gardrobjában.
Ebben a válaszban benne volt minden ami a Fidesz végtelenül cinikus, romlott, rideg, az elesettek és az egyre inkább leszakadó alsóközéposztály iránti megvető magatartását tükrözi.

teodora

Egyem a szívedet Marcell!
Havi negyvenhétezer forintból mást úgysem tudnék enni.

Eszter

Ugy gondolom, hogy az egészben nem csak az a sulyos amit nyilatkozott, hanem ahogy nyilatkozta. Felhàborito hogy egy 1.6 Milio ft-ot zsebretevo közéleti személy annyira kapa legyen, hogy még egy értlemesnek tünö éppkézlàb mondatot se tudjon összeszkàbàlni békaszintü IQ-jàval: csak bàrgyuan hajtogatni tudta, azt a néhany szot, amit elöre megszabtak neki. Ahogy elnéztem buta fejét ennek az üresfejü fidessnövendéknek, az jàrt a fejemben, hogy azok az emberek, akik 47 ezer ft-bol élnek, bizonyàra tanulatlanabbak (?), de még ök is képesek az övénél sokkal értelmesebb gondolatok, sokkal értelmesebb kifejezésére. Hatalmas nagy szégyen, hogy ilyen üresfejü, semmihez nem értö nikhaj bunko bologato kapàk representaljàk a "népet". En részemröl kikérem ezt magamnak.

Hegyesi Antal

Na Zsiga!Hogy is állunk a 47.000,-ft-tal?A gázszámla 48.600,-ft.És a többiből dőzsölünk.Hiába a magyar tud spórolni!

András Ker

Marczelnek ez a dolga! Ezért kapja a nagy zsozsót. Ez megint szemfényvesztés! Azért mondják, pontosabban mondatják egy félkegyelművel azt, hogy meg lehet élni negyvenhétezerből, hogy az legyen a köztudatban, hogy itt, legkevesebb negyvenhétezerből élnek a szegények. Pedig ez nem is igaz!!!, mert a munkavesztett javarésze 26 ezret kap, ebből "élnek rejtélyes módon", legalábbis szerintük, mert nem élnek!
Olyan propaganda ez is, mint a magyar átlagbér, az a 200 ezer feletti. Van az 80 ezer is!!!! nem kettőszáz.
Gondolkozzunk már, egy diplomás orvos 100 körül keres, pedig az átlag fölötti.....de nézzed a neten a hirdetést egy multi-összeszereldében az "úniós" béreket: "legyen felsőfokúja, tudjon angolul, ellenőrizze a munkafolyamatot, tartson karban, értsen a programozáshoz, legyen gyakorlata ezen a téren,vállaljon több műszakot,na és hozzon reggelit a főnöknek! Bér, 110 ezer, de a kollektíva elsőrendű".

Na, ilyen ez!

Markó László

Zsiga nem ismered a közmondást,nem szóltál volna bölcs maradtál volna ,esetedben nem derülki ,hogs milyen pofátlanul meg vagy fitetve.

Yoda43

Ez a gyerek se tudja azt hogy mi az a nélkülözés.
Ma egy ember megélhetéséhez legalább nettó 200 ezer forint kell/ene/.De azt is nagyon be kellene osztani.
47 ezer forint rabszolgabérnek elegendő.Abból a munkaerejét se tudja megújítani.

Bekker Ilona

Ez a Zsiga,- - ha valakinek nem tünt volna fel, hogy havi 400 Ft-tal többet kap - akkor meddig folytatta volna a közpénzek lenyulását. Erkölcstelen, és hiteltelen. Ez beszél arról, hogy meg lehet élni 47.000 Ft-ból akkor, amikor ő naponta 54 ezer Ft-ot tesz zsebre! Ez lenne a Fidesz képviselője? Sajnálom, hogy nem lehet felejelenteni közpénzek jogtalan eltulajdonításáért. Büntetésként ajánlanám a bíróságnak, hogy havi 47 ezer Ft-ból kelljen magát eltartani családjával együtt ( ha van ).

Persona Non Grata

Eddig csak a megélhetési bűnöző fogalmát ismertük, de most már tudjuk, hogy létezik a megélhetési politikus is!!!

A két szinte azonos név, fogalom ellenére, gigantikus különbség van e két kategória között!!!

Az első csak azért gyűjt be másoktól, mert különben éhen halna. A másik pedig azért, mert már semmi sem elég.

U.i.:
Egyébként pont a második miatt lesz egyre több az első csoportban!!!

Sely Estevan

iJ(exDR.S.P.)Jen POFÁTLAN még fidesznyik IS kevés van (no azért akad)-vetekXik a drága-öreg markotányos maRiskával

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X