hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

Voltak hibák, elvtársak!

9087 30

Navracsics Tibor komoly önkritikát gyakorolt. Csak a timing volt rossz.

Magyar kormánypárti politikustól ritka az önkritika, a mostaninál pláne, hiszen az emberek kétharmada nem arra szavazott közel két éve, hogy sajnálják, amit csinálnak, hanem hogy csinálják, már ha tudják, mit és hogyan. Az elmúlt közel két évből azt mindenképp le lehet szűrni, hogy nem, nem tudták, mit és hogyan, úgyhogy mindenki úgy próbál oldani kognitív disszonanciáján, ahogy tud.

A miniszterelnök úgy, hogy legutóbbi Orbán-értékelő beszédében elismerte, "nem volt a legelegánsabb a bankadó, a válságadók és a végtörlesztés bevezetése", úgyhogy ezek az intézkedések "nem kerülnek be politikai tankönyvek szépészeti fejezeteibe". Azt is elismerte ezen kívül, hogy az egykulcsos adó bevezetése óta "sokan érzik úgy, hogy az új rendszer nem könnyíti meg az életüket". Ez valóban így van, de aki ezt akkor felvetette, az talán csak a köcsög hazaáruló minősítést nem kapta meg, egyébként számos, erre emlékeztető attribútumot igen.

hirdetés

Most pedig a kormány második emberéről, a miniszterelnök helyetteséről derült ki, hogy szilárdan a kritika és önkritika elvének talaján áll, amely egy nem is olyan régi álláspont szerint a dolgozók tömegei számára teszi lehetővé a szabad szólást (már a rendszer korlátai között). Navracsics Tibor a köztévé Maradj talpon, elnézést, A Lényeg című műsorában azt mondta: "a kormány több olyan intézkedést is hozott az elmúlt másfél évben, amit ő szívesen elkerült volna, a leginkább pedig az fájdalmas számára, hogy nem figyeltek oda eléggé az ellenzék véleményére."

Navracsics közölte, "Az erősnek kell mindig türelmesnek és belátónak lennie, én azt gondolom, hogy ez az év meg fogja hozni ezt is" és megjegyezte, ő korábban is önkritikus volt. Mindezzel kapcsolatban számos kérdés merül fel, és nem csak azért, mert önfejű cselekvésben, majd nyakló nélküli önkritikában és "önkorrekcióban" máig Gyurcsány Ferenc vezet. A Fidesz-kormány frusztráltjai nem azt várják, hogy ez legyen az igazodási pont, hanem hogy hagyják már abba bazmeg ezt a közjogi és gazdasági ámokfutást.

Az egyik felmerülő kérdés rögtön az, hogy hol volt ez az egészséges (ön)kritikai érzék, amikor a döntések megszülettek, majd végrehajttattak. Mi volt pontosan az, amit Navracsics Tibor "fájlal", és beszélt-e eme fájdalmak ügyében miniszterelnökével, gyógyszerészével? Mi fog változni, mikortól konzultálnak végre érdemben az ellenzékkel egy-egy kulcsfontosságú döntés előtt? És ha minderre választ kaptunk, már csak azt szeretnénk tudni, mi motiválja mostanában ezt a megható őszinteségi hullámot?

Abban viszont Navracsics Tibornak tökéletesen igaza van, hogy aki erős, az legyen türelmes és belátó. A kormányzott nép ebben eddig példát mutatott.

Hozzászólások (30) , melyek közül a legfrissebbek:

Gordon Boy

Ez a Navracsics egy tapló paraszt gyerek aki azt sem tudja egyszer az egy.

Eszter

Neomodel!
"A kormányzott nép majd úgy rúgja picsán a népet kormányzót, hogy a tökei felcsúsznak mandulának."

Bàrcsak a proféta beszélne belöled!

Benedek Ildiko

A kommenteket ezúttal sorban végigolvastam. Köszönöm Borbély Katalinnak a sorait.

Borbély Katalin

Színház az egész világ, de főleg a manapsági polkitikai show-műsorokat nem szabad bevenni. Már, ha nem akar az ember üresfejű "kommunikátorok" manipulációinak áldozatává válni. A derék Navracsics korrekt egyetemi tanárból se perc alatt ment át vitriolos szájú demagógba, s lám, ugyancsak se perc alatt megy át férfiasan bánkódó gentleman-be....egyik sem igaz, csak a hatalomvágy és a végtelen cinizmus.

Hetus

a legnagyobb hiba az volt hogy a csuti féle kozépkori jobbér bagázst ez a stupid ország hatalomra jutatta!

wila

.....van itt egy.két fontos tény, melyet többször kell hangoztatni;....az, hogy ezek az idióták (kormány) meghozták a törvényeket és most akarnak egyeztetni....

....na egy másik fontos tényt is ide kell illeszteni, hogy az EU egy SEMMIT sem hátrál meg!
Az álltaluk jelzett változtatásokat végre kell hajtani.
Ebben már csak az a még szomorúbb, hogy ezek a patkányok mást mondanak az országban, és Brüsszelben meg hasalnak-nyalnak, hogy valamit meg tudjanak menteni.

Tudja e az a agymosott kormánypárti réteg, hogy mekkora örült nagy kárt okoztak Orbánnék az országnak...van fogalmatok ti szerencsétlenek???

Kovács László

remélem tavasszal az egész fideszes bagázs eltünik,és az ítéletet az utcán hozzák és ott is hajtsák végre,Ez intő példa lesz a következő politikus csapatnak.

Zoti

Kedves Elvtársak !
Vezetőségünk megtárgyalta Orbán Elvtárs és Navrasits Elvtárs, bocsánat Navracsics Elvtárs önkritikáját, melyet az alapszervi taggyűlésen a helyes irányvonaltól eltérő tevékenységük kapcsán gyakoroltak. Elvtársak ! Meg kell mondanom, hogy az általuk elmondottak nem győzték meg a Vezetőséget önkritikájuk teljes őszinteségéről. A Párvezetőség által feltárt hibák sora, a helyes útról történő lényegesen erőteljesebb elhajlást észlelt mind a két elvárs részéről, mint ahogy azt ők láttatni szeretnénk. Ennél fogva felmerült az a kérdés, hogy a két elvtárs valóban a soraink közé tartozik - e ? Éppen ezért ennek a kérdésnek megvitatását és eldöntését vezetőségünk a pártirányítás legfelsőbb vezetősége elé bocsájtja, tehát a Magyar Nép elé. Mi bízunk a Nép csalhatatlan bölcsességében és döntésüket érvényesíteni fogjuk.

tótaferenc

Az, hogy a hibát beismerte, nem elég!Ki kell javítani, és a kárvallottakat kártalanítsa a kormány!

leranta

murzsa
2012. 02 13., 20:01

Van benne valami.
Nem véletlenül hozták létre a TEK -et.
A rendőrök között a fiúk annyira népszerűek hogy ha lenne valami dzsihádos lincselős dolog akkor a rendeőrök nagyjából így viselkednének:
"Nézt azt a hülyét...
Eljön lincselni oszt nem hoz magával rendes kötelet.
Tiszta szerencse hogy véletlenül van nálam ez a 300 méteres 2 tonna teherbírású hegymászókötél....."

Aussichts Los

Jézusom, csak nem hisz valaki ennek a hirtelen minden oldalról ránk zúduló engedékenységnek, amit a kommunikációs agytröszt talált ki és adja naponta a figyelt arcok szájába?

teodora

Kedves Tiborom!

Ne is hallgass ezekre! Nem értenek meg ezek téged, nem látják a lelked szárnyalását, a haza iránti hogyishíjjákot ami fűt téged és az elmédet csiszolja oly fényesre amilyenre.
Mostan Bálint napja van, Valentin vagy mi a szösz, amikor is ajándékozással lepik meg egymással a felek.
Én is szeretnélek téged meglepni, ezzel-azzal!

Egy kis háziállatot küldenék neked, egy kedves és roppant szapora aprójószágot, amelyben bízvást örömödet leled majd.
Úgy hívják a kedvest, hogy yersinia.
Yersinia pestis, a bubópesis baktériuma.
Fogadd szeretettel!

teodora

42-nek!

A méltatlan vádat és a személyemet érintő rágalmat visszautasítom!
"...két év alatt simicskáék már összeloptak 10 milliárdot..."
Honnan veszi Ön ezt az adatot?!
Hogyan mer engem azzal gyanusítani, hogy csak 10 milliárdot loptam össze?!

Simicska Lajos

Tibor Török

"a kormány több olyan intézkedést is hozott az elmúlt másfél évben, amit ő szívesen elkerült volna, a leginkább pedig az fájdalmas számára, hogy nem figyeltek oda eléggé az ellenzék véleményére."
A vicces csak az az egészben, hogy kormányzásra felkészült, hozzáértő embereknek kikiáltva magukat, mégis elkövették ezt a "fájdalmas" hibát. Úgy gondolom belátni még mindig nem késő! Naggyá igazán akkor válnának, ha bebizonyítanák, hogy az előző kormánynál többet tudnak le a közasztalára. A dolog pikantériája viszont az, hogy ez már a végrehajtott strukturális változtatások eredményei alapján erősen kétséges számomra. Ám lehetetlen nincs, csak tehetetlen, ha a kormány nem telhetetlen! Ehhez szükséges a józanság,a mértéktartás, a kockázatelemzés, a párbeszéd, és a demokratikus elemek helyreállítása.

kacsa!

Vétkesek közt cinkos aki néma, ez igaz Navracsicsra is. Nem most kellene a kezét tördelnie, már késő.

Dr.csaknézek

Miután a farkas degeszre zabálta magát a báránymamával, nyilatkozott a Wolftévének:

"Nagyon sajnálom szegény barimamit! Olyan (bööööfff, bocsánat!) aranyos volt. Magam sem tudom, hogy került végül a gyomromba. Furdal a lelkiismeret nagyon, pláne, hogy mi lesz szegény gyermekeivel! Örökbe fogadom őket, és vegetáriánus leszek!"

A bulvársajtó részére helyes képeket csináltak: a farkas bávatag mosollyal ringatja a legkisebb baricsemetét, együtt focizik a nagyobbakkal, finom kaját főz a barikáknak, és így tovább.

A farkas reklámszerződést írt alá a "Best of nomeat!" cégnél, és egy sárgarépával a szájában kampányolt a vegásság mellett.

Mindenki elérzékenyült a farkas megtérése hallatán, spontán örömtüzeket gyújtottak az Erdőben, és zengett a halleluja.

Másnap reggel, amikor a farkas felébredt, furcsa hangot hallott.

Korgott a gyomra...

Itt a vége, fuss el véle!

neomodel

A kormányzott nép majd úgy rúgja picsán a népet kormányzót, hogy a tökei felcsúsznak mandulának. És ezt nem a wishful thinking-em mondaja velem.
Amúgy pedig ha englisht tetszenek belevegyíteni a mondókába, tessenek rendesen leírni. (nem wishfool)

N.L.

HELP - van már ilyen szólásmondás hogy "wishfool" (oregtitan)? Csak én vagyok lemaradva? "Csacskavágyás" vagy hogy kellene ezt érteni.
Mindjárt felmegyek a Magyar Nemzetre és valami káromlást odaírok rovásírással. Hagy filózzanak ők is....

42

@oligomer: na, a FIDESZ eddig egyetlen dolgot vett be, az LMP hipermarketes cuccát, de azt is addig csűrték-csavarték, amíg a CBA-t támogató törvény lett belőle. az LMP ki is lépett mögüle, annyira semmibe vették az eredeti javaslatot.

Ezt várhatjuk a kampányfinanszírozástól is: két év alatt simicskáék már összeloptak 10 milliárdot, most akkor a FIDESZnek pont az lesz kedvező, ha mindenkinek mostantól betilt mindent, mert akkor a többi pártnak nem lesz lehetősége továbbá semmire sem költeni, meg semmilyen pénzt összekalapozni. Elég átlátszó ez a nagyvonalúság így. És még csak most jönnek a további FIDESZes csavarok, amikre nem is gondolunk.

Ha egy kicsit belegondol a fentiekbe talán elkezdi szégyellni magát a kommentjéért, hogy hagyja magát ilyen könnyen a FIDESZ által csőbe húzni.

oligomer

T.József Szilágyi!
Nem szeretném megbántani,de most cáfolnom kell,amit leírt:

"Lázár azt is elmondta, hogy a szocialisták párt- és kampányfinanszírozási törvényjavaslatát „beemelik a csomagba”, de készek az LMP ezzel kapcsolatos elképzeléseiről is tárgyalni."

Az MSZP azonnal jelezte, hogy nem vesznek részt az ötpárti egyeztetésen,pedig az ő javaslatukat akarja a Fidesz beemelni a törvények közé!( Nem adják el magukat indokkal.) Nem találja ezt kicsit furcsának? Valamit javasolok, aztán nem vagyok hajlandó tárgyalni róla, aztán, ha nélkülem hoznak egy törvényt, akkor meg kiabálok, hogy nem volt egyeztetés!

Ede Kerekes

Egyetértek N.L.-lel. Ezek a sajtónak és az elemzőknek odavetett jóízű gumicsontok, amelyeknek semmilyen érdemi hatásuk nincs a politikai vonalvezetésre, az marad ugyanolyan konfrontatív, mint eddig. Öreg kutya már nem tanul új trükköket.

N.L.

Nem nem félnek, és nem, persze hogy nem gondolják komolyan. Ez a nép pofájába röhögés újabb szintje. Szerintem mikor befejezik ezeket a nyilatkozásokat tényleg összegyűlnek és oltáraiakat röhögnek.

42

Már bocsánat: ne játssza azt a FIDESZ, hoyg minden döntést egyoldalúan meghozott, és azok őgy is maradnak, és aztán majd innentől lehet a maradék csip-csup ügyekben majd nagy konszenzusos tili-tolit csinálni. Az ellenzék ennyire nem vetetheti magát palira. Azaz nem "hagyják abba", hanem "csinálják vissza" az ámokfutást. Nagyon nagy különbség.

József Szilágyi

Már megint a kocsi mögé,fogják a lovakat!!!Elöbb elfogadják
a nekik tetsző törvényeket,és utánna akarnak egyeztetni??!!
Ennyire hűlyének nézitek a zembereket,egyre inkább érik a
levadászásotok,az egész bagázst a parlament elött karóba
húzatni!!!Hadd szenvedjenek napokig míg kimúlnak!!!!

murzsa

Pedig lehet jobb lenne nektek "zembereknek" ha a nyüzsire figyelnének.Mert így előbb utóbb az utcákon fognak vadászni rátok karóval- késsel.Ne hitesd el magaddal hogy a töppedt agyú nemzeti- keresztény nyuggerek meg az idebuszoztatott székelyek majd megvédik a vezéreteket.

oregtitan

A kormányzott nép, kedves Seres úr, nagy ívben tesz a nyüzsizőkre. A nem kívánatros személyek wishfool thinkingjére pedig még úgy.

Kohasz grafoman

A gond csak az hogy elég későn jutott a Fidesz eszébe hogy olyan is van a világon mint konzultáció. Az összes olyan törvény elfogadták a parlamentbe ami nekik fontos lehet. Nem beszélve arról hogy erős a gyanú hogy ha lesz is négypárti egyeztetés az is csak látszat egyeztetés lesz

Persona Non Grata

A kemény, bátor és rendíthetetlen nemzeti magyarjaink átesni látszanak az ló másik oldalára!

Pedig csak arról van szó, hogy már ők is látják az újabb fityisz királyság végét. És már kezdenek is felkészülni, az esetleges földbe döngölés, a politikai életből való és örökre szóló kiűzetésre!

U.i.:
Na azért nem kell még örvendezni, mert megint csak beszélnek, beszélnek, de még egyik vitatott jogszabályt sem vonták vissza!!! (Pl.: az egy kulcsos adót, stb.)

Lehet, hogy ez az egész, csak egy újabb médiaharcuk egyike. (Nagyon közeleg a március, és egyre nagyobb az elégedetlenkedő tömeg mérete.)

Röviden: FÉLNEK!!!

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X