hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

Ezek már a Népköztársaságot is rágalmazták!

14587 33

Valóban hihetetlen blődségeket írnak Magyarországról a nyugati sajtóban. Csak sajnos ettől még a lényeget tekintve igazuk van.

A Heti Válasz A 20 legnagyobb blődség Magyarországról címmel közölt összeállítást. Bár az idézet-és cikktallózás készítője, Ablonczy Bálint elismeri: „a külföldi sajtóban számos érdemi bírálat is megjelenik a magyar kormányról és a honi közállapotokról”, a címlap és a cikk végkicsengése, összhatása a kormányoldal táborának fejében nyilván nem ez. Hanem valami olyasmi, hogy lám, mennyire nincs igazuk Ezeknek, akik megtámadták a Zországot. Meg lehet nyugtatni vele magukat, hogy haha, mennyire hülye is a magát műveltnek gondoló Nyugat (amely ugyebár folyton hátba döf  bennünket, a hálátlan, minket, akik érette véreztünk), s mennyire rendben van az, amit Orbán Viktor csinál. Nos, kurvára nincs rendben.

Hogy a nyugati médiaszemüveg időnként (nem is kicsit) torzít, e sorok írójának soha nem esett nehezére elismerni. Igen, felületes, szörnyű, pontatlan írások ezek. De éppúgy valószínű, hogy amennyiben egy horvát, moldáviai vagy belorusz szerkesztő olvasná el, mi jelent meg az elmúlt két évben az országáról a magyar sajtóban, ugyanúgy fogná a fejét. Hogy mennyi tévedés, elírás, ostobaság. S persze igaza lenne. De ettől még a Lukasenko autokrata marad, a Heti Válasz pedig változatlanul meg lesz róla győződve, hogy nincs Hernádi-ügy. Az ilyen típusú külföldi médiahibák egy része szimpla tájékozatlanság, másik hányada nyilván (adott esetben szubjektív, egyoldalú „jóhiszeműségtől” vezérelt), ideológiailag motivált félrehallás és félrefordítás.

hirdetés

Viszont. Ez a hangyaszorgalmú bakivadászat nem vezet sehová és nem bizonyít semmit. Ugyanis nincs a Földön olyan szörnyű, véres és barbár rezsim, amelyről ne lehetne találni sok száz vagy akár több ezer fals, könnyen cáfolható hírt. Lefogadnám, hogy az észak-koreai vagy szíriai kormány sajtófőnöke, az ottani kormánymédia szerkesztője is naponta dörgölhet bele akár tucatnyi alaptalan információt a tájékozatlan nyugati újságírók pofájába. És az ottani hívek is röhögnek, hogy milyen szűkagyú, retardált barmok ezek, és mennyire hazug a legitimitás, amin az álságos szankcióik nyugodnak.

1945 őszén, a választások előtt, a szovjetek megszállta Magyarországon például olyan megalapozatlan rémhírek terjedtek, olyan kérdések vetődtek fel, a komcsiknak és szövetségeseiknek címezve, hogy „Igaz-e, hogy maguk bevezetik a kolhozt és a csajkarendszert meg a szabad szerelmet?” (Marosán György: Az úton végig kell menni. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972. 111.o.) A komcsik és bábjaik elnézően mosolyogtak ezen, felszólítva a tájékozatlanokat, hogy olvassák el a Magyar Kommunista Párt és a kormány programját, amely a földosztás, a magántulajdon alapján áll. A szovjet alkotmány pedig elítéli a promiszkuitást, védi a családi erkölcsöt. S annyiban kétségtelenül igazuk volt, hogy a ’45-ös programok tényleg ezt tartalmazták, a Szovjetunió tényleg a világ egyik legprűdebb állama. Valóban, a kolhozosítás csak 1948 után kezdődött, s a „lánynak szülni dicsőség!” jelszóra is várni kellett még.

De az ellenség csak nem bírt magával. 1946 augusztusában a rágalmaikat Schiffer Pál, a szocdemek kommunistabarát szárnyának politikusa tárta a parlament elé. Olyat írtak a brit sajtóban, hogy „a legnagyobb kórházakat teljes személyzetükkel és berendezésükkel Oroszországba helyezték át. A templomok förtelmes orgiák színhelyei, ahová 8-70 év közötti nőket tömegekben hajtanak fel, és az apáknak valamint a férjeknek is jelen kell lenniök a jelenteknél…a királyi palotát újraépítik azért, hogy az orosz megszálló seregek első tisztje ott helyezkedjék el, és ennek érdekében leállították a Szabadság-híd, a Ferenc József-híd építését…” (Az interpelláció elolvasható: Moszkvának jelentjük…Századvég Kiadó, Budapest, 1994. 121-126.o.) Rákosi pajtás lehangoltan csóválta a fejét. Hisz semmiféle rituális templomgyalázó orgiák nem voltak (így igaz, a szovjet nemi erőszakolók rítusmentesek, s többnyire eltekintettek a házastársi jelenléttől), a kórházak is maradtak, s a hídépítés is folyatódik, Gerő elvtárs nem véletlenül kapta a hídverő becenevet, sőt, a királyi palotába sem a szovjet főparancsnok akart beköltözni, hanem ő saját maga. De Biszku Béla is hüledezve olvashatta az imperialisták által terjesztett ’56-os mítoszokat és legendákat. Hallod, Kádár elvtárs, mit mondanak ezek, pincebörtönök, kazamaták. Röhej, hát nem?

Azt akarom ezzel mondani, hogy az Orbán-rendszer olyan, mint a kommunista diktatúra? Nem. Inkább azt: iszonyatos mennyiségű antikommunista tévhit, rágalom és dezinformáció volt, amit azok a derék kommunisták röhögve, kisujjból cáfolhattak. Ám ettől még azoknak a szemét nyugatiaknak egy dologban, a lényegben igazuk volt: a kommunisták veszélyeztetik a szabadságot. S ugyanígy, a számos részletben hülyeséget író Lajtán túli kollégák a lényeget jól látják: Magyarországon olyan hatalomkoncentráció jött létre, s ezt a koncentrált hatalmat úgy alkalmazzák, hogy az fenyegeti a jogállamot. S ne tessék már, (bennünket, belföldieket is hülyének nézve) azzal védekezni, hogy velünk lehet beszélni, megváltoztatjuk, kiigazítjuk, ami nem tetszik Brüsszelnek, felesleges volt tehát ez a rágalmazó támadássorozat. Mert az, ha Magyarországból mégse lesz autokrácia, az ennek a nemzetközi „rágalomhadjáratnak” köszönhető. Ugyanis a hallgatás beleegyezés. Inkább kiáltsák nyelvtanilag helytelenül, hogy „Tűz van!”, minthogy hallgassanak.

Hozzászólások (33) , melyek közül a legfrissebbek:

hmm

Eszter
"Ha eseteleg ugy gondolja, hogy buta közönséges, alpari megjegyzéseitöl majd megijedek és inkabb elhallgatok, hat nagyon téved!" ...Már késő,megíjedt !
Az én részemről akkár álmában is beszélhet/írógathat/sőt el is várom/nám hogy a továbbiakban is tisztelje meg jelenlétével az oldalt,és emelje/ sületlenségeivel művelt/lenségével/ a szinvonalát,le / fel
A probléma csak az hogy probáljon objekiv/valós dolgokat írni/állítani , ne a köcsög/komcsi bandája hazugságait népszerüsíteni,bár tudom hogy ezt lehetetlen az őn marhára
müvelt agyának felfogni
Na erről lenne szó hamisarany bogaram

Eszter

Kedves NotaBene!
Igaza van, nem érdemes szora sem méltatni az ilyen Hmm féléket. Viszont hozzàszolasaik hasznosak, igy egyre többeknek lesz vilàgos kikböl is àll a fidess..

"T" Hmm
Ha eseteleg ugy gondolja, hogy buta közönséges, alpàri megjegyzéseitöl majd megijedek és inkàbb elhallgatok, hàt nagyon téved! Erre jàtszik a fidesz is, amikor azonnal pocskondiàzza kritikusait! Nem müködik ez a taktika aranyos fideszesek, ezt màr elbuktàtok! Ennek mostmàr végre vége, és ismét az értelemé lesz szo, azt pedig làttuk, hogy abbol mennyi van maguknak!

hmm

Irén Rónai Irén Rónai
????
Mikor dobunk egy talit bébi ? Mikor dobunk egy talit bébi ?

hmm

Póli 2012. 02 14., 16:06
hát te ki a lópicsája vagy ? nagy agy(talan)tröszt

Póli

"Eltévedtél komcsi köcsög"

Jó ez ilyen hmm-féle, egy maréknyi lepke agykapacitásával rendelkező hozzászólokon megfigyelni, hogy kiket képes megszólítani az orbáni szabadságharc... :)

hmm

NotaBene 2012. 02 14., 15:25
te aztán muuuvelt vagy vadparaszt ! az orrodon folyik"
Nem is dolgozik, másként hogyan lenne annyi ideje ide irogatni."
hát válalkozásról/irodáról még nem hallotál "művelt" köcsög ?

NotaBene

A cikk remekül ábrázolja a hazai valóságot.

Eszter!
Felesleges betűket, vagy akár egyetlen gondolatot pazarolni a hmm-félékre. Nyilvánvalóan látszik, hogy tanulatlan bunkó, aki semmire sem vitte az életben. Nem is dolgozik, másként hogyan lenne annyi ideje ide irogatni. Egyetlen öröme, hogy az internet névtelensége mögé bújva próbálja idegesíteni a világ műveltebbik felét. Szánalmas.

hmm

ja ígen,egyre többen de nem elegen.úgy látom grandomániában szenved kedves,ha azt hiszi hogy a tetves MSZP je még labdába rúghat..
csekély 4,5 - 5,5 millió tag hiányzik,nem beszélve az erdélyi/felvidéki/vajdasági MOST MÁR MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRRÓL
kiket az ön haza/nemzetáruló komunista bandája leköpött,s akik a legjobb esetben is azért emelnék a kezüket hogy felpofozzák s nem hogy megszavazzák magukat
Szer

hmm

Eszter
Tudom drága hogy megpróbálta kinyalni az Orbán miniszter úr seggét,alias Lendvai Ildikó néven,hogy látom sikertelenül..
megértem az elkeseredetségét...

hmm

NotaBene
Eltévedtél komcsi köcsög,ez nem az ATV ahol nejed a Bolgár GYörgy röfög..

Eszter

Dràga hmmm! Oh, mily megtisztelés, hogy vàlaszra méltatta szerény soraim! Sajnàlom, hogy el sem tudja képzelni, hogy valaki nem azért ir mert fizetik, dehàt, ugye mindenki magàbol indul ki.. Képzelje én ahhoz a réteghez tartozom, akinek orban probalja nyalni a seggét, csak az a baj, hogy nem sikerül neki! Es hàl Istennek egyre többen vagyunk!

NotaBene

hmm!
Mielőtt hozzászólnál egy témához, javaslom menjél vissza az Általános Iskolába és tanulj meg helyesen írni magyarul. Mindaddig nevetség tárgya maradsz és senki nem veszi figyelembe buta nézeteidet.

hmm

Agricola6709
kertész ákos ? ő a Darwin elmélet megszemélyesített rémváltozata,annyi külömbséggel hogy índulásból a föld alá érkezett,nem peddig reá
Az ő esetében van az hogy az ember nem azt nézi mit mond,hanem hogy ki mondja

Agricola6709

A magyarellenes gyűlöletfröcsögő propaganda az Amerikai Népszavában (a Népszava testvérlapjában) a színvonal elérte azt a mélypontot, amit egykor Alfred Rosenberg, Hitler fő ideológusának tanításai jellemeztek, aki a magasabb rendű (északi) fajról és az alacsonyabb rendűekről (zsidók, szlávok) értekezett.

Magyarul is beszélni tudó emberek, mint Kertész Ákos író ontják a bennük élő magyarellenes gyűlöletet. Kertész Ákost, aki röfögő, moslékot zabáló lényeknek, nem embereknek, hanem állatoknak, disznóknak tartja a magyarokat, 2004-ben Magyar Köztársasági Érdemrenddel, 2008-ban Kossuth-díjjal tüntette ki a balliberális Gyurcsány kormány, 2002-ben pedig elnyerte Demszkytől a Budapest Díszpolgára címet.

Kertész Ákos tanai szerint :

"Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős”.

"a magyar genetikusan alattvaló”.

„röfög és zabálja a moslékot,”

„Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”

Állításai mutatis mutandis, lényegében megegyeznek Alfred Rosenbergnek, Hitler fő ideológusának tanításaival, aki a magasabb rendű (északi) fajról és az alacsonyabb rendűekről (zsidók, szlávok) „értekezett”.

Egyetértő követői azzal magyarázgatják az elképesztően arcátlanul mocskolt, sértegetett magyarok dühét, hogy nagyon rossz érzés, amikor tükröt tartanak az ember elé és abban nem azt látja, amit addig elképzelt magáról!

Kifacsart, nyakatekert érvelésük alapján lehetne azt is mondani, hogy Alfred Rosenberg és Hitler is csak tükröt tartott a zsidó nép elé.

A Népszava testvérlapja az Amerikai Népszava például a magyarul tudó amerikaiakat célozza meg hazugságaival, magyarellenes gyűlöletfröcsögéseivel.

A célzott személyek tovább terjesztik a mételyt az amerikai társadalomban az angol nyelvű nagy példányszámú lapokban, ahol a magyarországi helyzet témakörében gyakorlatilag csak ők kaphatnak szót.

A fertőzés innen a „tömegekig” és a felsőbb körökig terjedhet.

Az Amerikai Népszavának, a Népszava testvérlapjában a szerkesztője, Bartus László, mikor a Földön járt leereszkedett Budapestre is.

A magyarul beszélő és magukat magyarnak gondolni merő magyarokról ilyen tapasztalatokat szerzett, érzékszervi vizsgálatai alapján:
Bartus László nem félt megjelentetni ezeket az aljas gondolatokat:

„Bűnbakokat szeret a magyar ember, mert akkor neki nem kell szembenéznie a saját felelősségével.
. Amikor Budapesten jártam, rászántam két órát, és csak mentem az utcán, néztem az arcokat.

Mindegyiket úgy vizsgáltam, hogy ha megjelenne nálam egy állásinterjún, a takarításon kívül mire tudnám még használni. A 21. században.

Megvallom, még egy közepes elektronikai bolt személyzetét sem tudtam volna összeszedni, viszont takarítóm lett volna elég.

Nem is értem, hogy ezzel az emberanyaggal miből él ez az ország?”

Bartus László ez a magyargyűlölő alak, mérhetetlenül gyűlöli a keresztényeket is.
Ezt írja az amerikai Népszavás főszerkesztő Bartus László hitéből fakadóan:

"A katolikus egyházat ki kell söpörni a politikából és az államhatalom bástyái mögül. Szent István a korabeli „politikai katolicizmus” felvételével csatlakozott Európához. Most a politikai katolicizmus kirúgásával lehet bent maradni Európában. Aki ezt megteszi, a legnagyobb magyar államférfi lesz.

Tiporjátok el a gyalázatost!"

hmm

Persona Non Grata 2012. 02 13., 18:59
Rendben öreg harcos,megelőlegezve a köv.komentjéhez,remélve hogy így már boldoggá teszem...

hmm

Eszter 2012. 02 13., 20:01
Tán csak nem a magadfajtaszégyenfoltothiszed
"jobbérzésüek"-nek ?
Rossz oldalon állsz bébi,amig az ország lejáratása a cél/otok ,addig ne számits dicséretre a részemről
Amig a göncz kingák s a többi nemzetáruló söpredék oldalán
álsz sajnállak,nem,inkább szánlak,de csak ilyen,ennyire cizellált "támogatás" jár a részemről
Hiába,nem felelek/hetek meg elvárásaidnak/toknak.El kell fogadnod ha már pénzért kommentelsz, hogy néhanapján ilyen is becsúszik

Ihring László

Érdekes vélemények.A sajtó már csak ilyen.A lapot el kell adni.Ehhez bőven elég,hogy a célközönség szájíze szerinti írásokat közöljenek.

Eszter

Agricola6709!
Ezt irja: "A mostani Le Monde semmivel sem különb az akkori Pravdánál."

Nem a mai kormàny semmivel sem különb az akkoritol!!

Agricola6709

A Le Monde aljas karikatúrája, ami a Magyarországot náci egyenruhában ábrázolja, színvonalában egy háborús propaganda szintjére süllyedt.

Ez az aljas agitáció normális/elfogadható?

A Pravda (Igazság) készített annakidején hasonló „színvonalú” karikatúrákat „halálos ellenségeiről”.

Amikor Tito elvtársat a Szovjetúnió (Sztálin elvtárs) halálos ellenségének tekintette,

az „Imperialisták Láncos Kutyájaként”

és vértől csöpögő bárddal sétáló hóhérként ábrázolta.

A mostani Le Monde semmivel sem különb az akkori Pravdánál.

Agricola6709

• Papp László Tamás maszatol,

igyekszik elbagatellizálni azt a veszélyes, elképesztő egyoldalú, alaptalan magyarellenes gyűlöletfröcsögő propagandát, ami sok nyugati sajtótermékben nap, mint nap folyik és láthatóan jó talajra hullik EP parlamenti képviselők rózsaszín, vörös, zöld és lila köddel elborított pihent agyában és ott megtermi mérgezett gyümölcseit, amelyek cselekvésüket motiválva Magyarország sorsát veszélyeztető irracionális döntésekben ölthetnek testet

A TV közvetítette az EP ülést, amin miniszterelnökünk is részt vett.

Daniel Hannan, a brit konzervatív párt európai parlamenti képviselője a brit konzervatív napilap (Daily Telegraph) honlapján emlékeztet: korábbi írásaiban már bírálta Orbán Viktort autoriter intézkedései miatt.

Ám „az az őrjöngő hangnem, amellyel támadást intéztek ellene, csupán azt a hatást váltotta ki, hogy kritikusai fölé emelkedett.”

Amint az EP-ben figyeltem őt, udvarias és békülékeny modorával,

az üresen fecsegő provokációval szembesülve,

szimpátiám egyre inkább az ő oldalára állt.

Az EP ülésen kiderült például. hogy Verhovstadt holland liberális képviselő „üresen fecsegő provokációjához” a muníciót Konrád Györgytől szerezte be.

A Demokratikus Charta alapítójaként megvolt Konrád György szerepe az MSZP és az SZDSZ házasságában.

Érdemes megnézni, mivel riogatott az 1991-ben SZDSZ-közeli civilek által megalakított Demokratikus Charta:

veszélyben levő demokráciával,

szélsőjobboldali veszéllyel,

antiszemitizmussal.

Mindez különösen annak tükrében mulatságos, hogy az Antall-kormányról sok rosszat lehet mondani, de hogy bármilyen formában is veszélyeztette volna a demokráciát, az szimplán nem igaz.

Ebben az időszakban jelentek meg először "mértéktartónak számító" német, francia, osztrák és más nyugati újságokban azok a cikkek,

melyekben rendszerint ellenzéki értelmiségiek nyilatkoztak a magyar közéletről,

miközben idegengyűlöletről,

antiszemitizmusról,

Horthy-nosztalgiáról

panaszkodva festettek az országról olyan képet, mintha a Gömbös-kormány idején lennénk.

Gyurcsány Ferencnek 2008-ban meg kellett alakítania a Magyar Demokratikus Chartát, de a Magyarországgal foglalkozó külföldi újságok is szinte

ugyanazt írják, ugyanazt a sablonszöveget nyomják, mint húsz évvel ezelőtt,

A két leggyakrabban megkérdezett alany pedig Konrád György író és Schiff András zongoraművész.

Előbbi alapítója volt az SZDSZ-nek és a Demokratikus Chartának, és bár politikai tisztséget sosem viselt, sokáig az egyik legnagyobb magyar párt véleményformálójának számított.

oregtitan

PLT megtette azt a szívességet, hogy lefordította a Göncz Kinga-féle mentalítást Hírszerző-magyarra.
De fölsleges volt fáradozása.
Amit itt hosszasan fejtegetve kibontott, nem csak sejtettük, de tudtuk eddig is.
Mármint róluk.

Eszter

"T" hmm!
Csakugy mint Demetert, téged is üdvözlünk a kommentàlok soràban! Iràsaid nagyon hasznosak abban, hogy a jobbérzésüek végleg elpàrtoljanak szektàdtol és a magadfajtàtol!

Sándor Vilmos

Ugye a zorbán NEM kommunista, mégis veszélyezteti a szabadságot, vagy nem?
Nem kéne az ötvenes évek Magyarországára visszamenni dezinformációért, elég, ha a kilencvenes évek 80 évre titkosított olajbizniszére gondolok, igaz, kedves Papp László Tamás?Nem kéne a Kádár rendszer t emlegetni a zorbán cyínytevéseikor, mert mindenre van példa az utóbbi 22 évből, kedves PLT!Vegye már észre, itt nem volt kommunizmus, ha igazi szocializmus lett volna, most nem dolgoznánk éhbérért a média által favorizált imperialistáknál, hanem tovább építenénk a jóléti szocializmust!
Ti. a naagy Nyugaton is attól torpant meg a jóléti kapitalizmus építése, mert már nem félnek a szocializmustól, és lesz...-ják a dolgozók követeléseit!

Persona Non Grata

Kedves "hmm"!

Lehet, hogy elkerülte becses figyelmét, de jelen írásom előtt még nem szóltam hozzá ezen cikkhez.

Amennyiben egy másik kapcsán kerültem fényes szeme világának látómezejébe, úgy az - természetesen - más.

Minden esetre ismételten öröm volt nagybecsű, és cizellált egójának kérdéses remekművét olvasni.

U.i.:
Nos. Csak, hogy igaza legyen, hát írok valamicskét e cikkhez is. Röviden: maximálisan egyetértek Eszter-rel és Tourist-tal is.

Remélem, hogy így már megérdemlem "dícsérő" szösszeneteit.

hmm

Persona Non Grata
..mi van barom nincs mit nyaljál ? gyere hozzám kapsz szopni is..
büdős hazaáruló komcsi bérenc..

Tourist

Nagyon jó a cikk!

Csak meg tudnám toldani konkrét példákkal. Valóban a kicsinyes, szőrszálhasogatás maradt utolsó mentsvárnak, hiszen a dolgok lényegét valóban képtelenség cáfolni.

Ebből kétféle konzekvenciát is le lehet vonni:

1. A nyugat addig nem adhat pénzt, amíg előzetesen a jogállamot valóságosan vissza nem állították.

2. Addig megy ez a cinikus és kaján viselkedés, amíg belföldön a nép eltűri. A nyugat nem belföld, a nép szerepét nem vállalhatják át.

Eszter

Remek cikk! De ismerik a dalt: "Jobb nem is jàr, ha nekünk igy is jo.." Pedig most nem a külföldi hadsereg nyom el minket! Sajat magunk!
(Amugy hadd tegyem hozzà, Berlusconirol es sok màs külföldi politikusrol jelentek màr meg karikaturàk ennél akàr kinosabbak is. Az okosabbja észrevette magàt és eltünt.. A mi politikusaink inkàbb tovàbb blamàljàk magukat -s velük együtt az orszàgot- a helyett, hogy magukra vennék azt a bizonyos inget.:)

Antal Kalous

Az erőszak-legendát Göbbels találta ki, mégpedig hónapokkal azelőtt, hogy a szovjet csapatok egyáltalán elérték volna a német határt. Tehát ez egy náci legenda, náciktól, náciknak. Hitler többi fattya mellé kell lógatni az összeset, aki terjeszti ezt a szennyet, és a létezésünket(!) a hitleri népírtástól megmentő felszabadítóinkat rágalmazza, náci módra! A cikk írója eztán nyugodtan használkhat bármilyen SS-fokozatot nyíltan, senkit nem fog meglepni.

András Ker

"-Popi, jajj!, Főnök!, egy roppant erőszakos pasas! -Aaaa, a költségcsökkentés szakértője!? Engedje be!.......vágjon nálunk rendet! Vizsgálja meg, hogyan lehet, csökkenteni a költségeket! -Ha nagy a költség, valószínű ok, a sok alkalmatlan alkalmazott. Ezeket most kirúgom. -Helyes!, aki nem kell, rúgjam ki!; tudjuk, nem jó az, ha kevés az eszkimó és sok a fóka!, vagy tán fordítva volna?..."

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X