Az agysebész visszatér

18399 47

A történelmi mélypontra eső születésszám évéről azt állítani, hogy nőtt a népszaporulat, ráadásul az egykulcsos adó miatt - leborulunk, tényleg.

Rég előzött meg ekkora várakozás stand up comedy föllépést. A műfaj állócsillaga az Országgyűlés Költségvetési és Számvevőszéki bizottsága előtt szerepelt tegnap. Hosszú ideje nélkülöznünk kellett a csak rá jellemző hamisítatlan élőshowt, a parlamenti szünetben csupán azzal vétette magát észre, hogy különböző ismerőseinek írta meg, hogy hülyék, és többet nem áll velük szóba. Öri hari.

A sztár most is morcos volt kissé, nem értette, hogy miért kell itt megjelennie, neki ez az alkalom nem szerepelt a műsortervében, az olyan ócska ürügyek pedig, hogy az ellenzék szerint a gazdasági helyzet aggodalomra ad okot, nem elégségesek ahhoz, hogy a kisujját is megmozdítsa. Nehezen is lendült bele, a szokásos poénok „nincsenek megszorítások”, „siker”, „folyik Magyarország újjászervezése”, „innovatív eszközök” nem ültek igazán. Többen sóhajtoztak, hogy ezúttal nem éri el a színvonal a legendás ősmagyar agysebészetről szóló matiné nívóját. A beálló humorvákuumot a segítségére siető másik nagyágyú, Szijjártó Péter sem tudta teljesen kitölteni, pedig olyanokat is mondott, hogy a „gazdasági tárca óriási bravúrt hajtott végre”.

hirdetés

Ám ekkor az örök humorforrás, a család került szóba, és Matolcsy élcmester egyből elemében kezdte érezni magát. „Az IMF-fel családi viszonyban vagyunk – indította a tréfát –, a családban normális, ha valaki segítségre szorul, segítséget kér családon belül”. A csattanót már el sem kellett mondani a hálás közönségnek, mindenkinek beugrott a korábbi nagyszerű előadás:

Családon belül mi sem normálisabb, minthogy a családtagok ellen hangoljuk a politikánkat, igaz, utána ritkán megyünk tőlük kölcsönkérni.

Ekkor azonban már nem volt megállás. „Az egykulcsos adónak hála, már 2011-ben nőtt a foglalkoztatás, fehéredett a gazdaság és nőtt az adótisztesség” – szálltak a szellemességek – sőt, sőt!, „még nincsenek egyértelmű adatok, de az egykulcsos adórendszernek köszönhetően úgy tűnik, hogy nőtt a népszaporulat is”.

Volt olyan poéngyilkos, aki szerint ugyan „a tudomány mai állása szerint egy gyermek megszületéséig a fogantatástól kilenc hónapnak kell eltelnie”, ezért „kissé elhamarkodott dolog a 2011 második félévi születési adatokból túl messzemenő következtetést levonni”, de a remek improvizatőr kivágta magát: „már 2010 nyarán megmozgatta a magyar családokban a férfiak és a nők fantáziáját az egykulcsos adó ígérete”. Hacsak úgy nem.

Egykulcs, két szoba, három gyerek, négy kerék.

Ez utóbbi persze nincs, Matolcsynak legalábbis biztosan. Akad ugyanis egy iciri-piciri probléma, mégpedig az, hogy 2011-ben történelmi mélypontra jutott a születésszám. Hiába a nagyszerű előadói teljesítmény, változatlanul fogy a magyar.

De legalább vidám.

Hozzászólások (47) , melyek közül a legfrissebbek:

Kútvölgyi Éva

Kedves Kalmár Lajos! 1) Gyurcsány nem volt gazdasági/pénzügyi stb. miniszter 2) Igen, ezeknél még ő is jobb volt, mert legalább nem hazudott! Igen, jól látod, ő nem hazudott. Ezek meg, mint a vízfolyás reggeltől-estig. Ha elolvasod a cikket, te is láthatod!
Matolcsy-Orbán mindkettő orvosi eset.

Persona Non Grata

Szörfözgetünk-szörfözgetünk???

A kórterem meg üres! (Inkább menti volna megint a sarki restibe.)

Ejnye-ejnye lajoska!

A doktor úr már megint idegeskedik miattad.

Mert mindig csak a kalmár-kodáson jár a fejed!!!

Pozsgai Miklós

Nem vagyok Matolcsy, de talán ezt nézhetné!

Mint jeleztem, nem vagyok sem közgadász, sem pénzügyi szakember, és szerencsére Matolcsy sem vagyok. Ám az alábbi táblázat igencsak szíven ütött. Vajon mit is ígértek 2010 választási prgramjukban?
Íme a Nemzeti Alaptörvényben vállalt kötelezettségeik:
(az aláhúzott szövegek a Nemzeti Alaptörvény betű és gépelési hibáival együtt lettek memásolva!)

"Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság .
Ha megnézzük a táblázatot, akkor látható, hogy rögtön itt sérül az emberi méltóság az ország lakosságának 70%-nál.

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásun kalapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet .
Hűség és szeretet az uralkodó párthoz?

Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, a zemberi szellem teljesítménye. Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.
Hol van itt munkalehetőség? (Hol van a Matolcsy által vizionált tavalyi 40 ezres munkahely növekedés?
Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, a zigazság, a szabadság kiteljesítése. Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeike tméltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.

Hol van itt igazság? Már az előző rendszer jogállamisága is szertefoszlott! Igen, holvan itt a népuralom, és hol szolgálja ma az ország polgárait a hatalom? Hol van ma a méltányos, visszaélés mentes és részlehajlás nélküli hatalom.

Orbán Viktoréknak ajánlom szíves figyelmébe az alábbi táblázatot, és annak reális értelmezését! Azzal a kikötéssel, hogy nem adható (ál)dr. Matolcsy György kezébe! Mert még megmagyarázná, hogy milyen jól járnak az alsó bérkategóriákba tartozók, és még emelné náluk az adóterheket!

Attól a lényeges különbségtől eltekintve, hogy a 96.000 forintos bruttó jövedelemmel rendelkező egyén 7.100 forinttal kap az idén kevesebbet, amig az 1. milliós jövedelműnél ez az összeg 2500 forint jövedelemcsökkenést eredményez!

Lehet, hogy 1 milliós bruttó jövedelmből nehezebb megélni, mint a 96 ezresből? Még talán ezt is be tudná bizonyítani a Mr. Közgazda!

>

Varsányi Péter

van egy meglepetés kérdésem rozika!

ird már le ide mivel Qrták el ? mert ezt még az azt vizsgáló bizottságnak sem sikerült jegyzőkönyvben leírva megállapítania, holott vagy 8 hónapja szuszognak rajta ..

rozika

László Lapid: igaz. Egy másik hozzászólására reagáltam, kb:"miért nem akkor aggódtak, amikor elQ.ták az országot".De látom, hogy nagyjából azonos a véleményünk.

Kovács László

egy normális országban a jelenlegi kormány kutya sétáltatásnál nem kapna komolyabb munkát

Jutasiné Novák Gabriella

Nemes egyszerűséggel:ELMEBETEG!Már jelzőt sem találok a böszme :)állításaira!!!!Ez az ember egy dillettáns,hozzá nem értő kókler!!!!!!!!!!!!!!

László Lapid

rozika: A két következő mondat között nem látok olyan észvesztő különbséget. Na, jó mondjuk formailag, meg fogalmazásilag igen.
"Tegyenek oda hozzáértő embereket, csinálják úgy ahogy kell!!!"
"BIRKA TÁRSAK MEDDIG TŰRJÜK MÉG ,HOGY IDIÓTÁK VEZESSÉK EZT AZ ORSZÁGOT ?"

Kukori Csaj

A vezérnek ilyen emberek kellenek, mert fél a tőle okosabbaktól. Veszélyeztetnék a hatalmát.
A vezér is csak egy figura a gazdag, háttérben lévő strómanok kezében.

Bartha István

Tethys

Megnyugtatom lefordítják sok nyelven amitől szerintem nem lesz nyugodtabb senki.Ez az azonnali agysebészeti beavatkozást igénylő Matolcsy nevű elmebajos gazdasági szakbarbár és főnöke Esze -Orbán Tamás Viktor már úgy lerendeztek bennünket magyarokat hogy ehhez évtizedek kellenek hogy újra visszatérjen a normális országrend! A külföldi ismerőseim-nyugat felől-már lassan félve hívnak fel mert nem tudják hogy én hogyan fogok reagálni kérdéseikre. Ez a jelenleg regnáló kormány mind gazdaságilag mind morálisan olyan mély szintre vitte le hazánkat a Magyar Köztársaságot amit még eddig az elmúlt évtizedekben egyik kormánynak sem sikerült "túlszárnyalnia"!
Emberek, gondolkozzanak már reálisan!!

Hegedűs Mihály

Azért ez fantasztikus. Újból kezdik elölről: lassanként kiderül, hogy az eu - nak és az IMF - nek nincsen semmi feltétele, vagy már megint mást mondanak a politikusaink.Megint várható lesz a forint gyengülése és ekkor a felelősöket bíróság elé kell állítani, kártérítési pereket kell ellenük indítani. Ja, egyébként,amikor bejelentették az egykulcsos rendszert az embereknek nem csak a hajuk áll fel, ez hasonló volt a sok évvel ezelötti amerikai áramszünethez,amikor az embereknek nem volt más szórakozása - liftben, bezárt szobában stb. Egy régi dakota közmondás: szegény - szegény sápadtaecú.

Zecsevics Éva

Kedves Thetys, jó ötlet: összegyűjteni és a gyüjteményt lefordítani!

Borbély Katalin

Nem elmebajos, nem is sikerült módosult tudatállapotba ringatni magát, egyszerűen végtelenül tudatlan, ostoba és cinikus. Továbbá - társaihoz hasonlóan- imádja a "feltétlen hatalmat" a homokozójában. Na, ezért bír ennyi arcátlan baromságot összehordani. Az igazat nem mondhatja, mert akkor előbb be kellene jelentenie a feltétlen lemondását és visszavonulását mindenféle politikai / kormányztai tevékenységtől, és ez nem és nem áll szándékában. Mer akkor MÁS LENNE AZ ÚR A HOMOKOZÓBAN!!! És azt ő egyszerűen nem bírja elviselni, gindolatban sem.

Futó Miklós

A Matolcsyt nem kell bántani. Ő az egyetlen tisztességes ember a kormányban, aki nem hazudik. Ő igazán hiszi, hogy az a rossz kalucsni , amit maga után húz, az tényleg kutya és tényleg tud ugatni. Rajta kívül ezt még egy ember hiszi el, de az meg elmebeteg.

Molnár Sándor

Igen én is vidám vagyok, főleg akkor ha olyan jó híreket hallok mint napokban "kenetes agysebészünktől" (agymosónktól?)
Összegezve: kifehéredett a gazdaság mint a frissen hullott
hó javult az adómorál az egy kulcsnak köszönhetően és ha ha minden igaz mire nem jó még az egy kulcs no mire? Ezt is tudom már bár meglepetésemben újfent vidám lettem, hiszen a népességre vonatkozóan is kedvező adatokról tud "agysebészünk". De titkolta tavaly június óta hiszen ez volt fő érve igazolandó az egy kulcs áldásos hatását.
Nos ezek után már csak hab a tortán (nem tudom kitől idéztem, de remélem ez még nem plágium) szóval mind ez "megszorítások" nélkül ment, megy végbe. Csak kérdés az mind ezt a maszlagot Ő maga is elhiszi vajon, mert ha igen úgy nem csak vidám Magyar leszek de olykor olykor röhögni is fogok. Talán még azt lehet.

Istvan Kassai

Malcolm:
G. Iván után: "Nevem Matolcsy György, foglalkozásomat tekintve 56 éves."
Másik: "Imént nyertem el a kisdoktorit egy makaó nevű kártyajátékon"

Tényleg ül a párhuzam :-)

Malcolm

Ez az ország kezd egy életre kelt Rejtő-regényre hasonlítani.

Analfabéta-tolvaj államfő, delíriumos szabadságharc az elkúrásért, hazudozás minden szinten éjjel-nappal, rombolás erőltetett menetben, agybajos vezérek, akik közben mulattatják a nagyérdeműt az aktuális hisztériájukkal, miközben büszkén és bávatag vigyorognak büszkén a romok felett.

rozika

Jaj kedves Gipsz Jakab! Ha a Te gyereked azzal jön haza, hogy "igen, de a Pistike is egyest kapott a multkor" akkor megsimogatod a buksiját, hogy akkor rendben van, így persze ő is lehet hülye? Hagyjuk már a másra mutogatást,nem azt vállalták, hogy ők majd rendbehozzák a dolgokat??? Tegyenek oda hozzáértő embereket, csinálják úgy ahogy kell!!!

Szekeres Ferenc

Hát megmondom,hogy ennyi hülye embert egy helyen mint az Orsós csapatban még nem láttam de fórditva kéne csinálni,úgy hogy Ők éljenek minimálbérből és az emberek meg az ők Millioikból,és assztán póffázanak .

Shutter

Tethys: az a baj, hogy az utóbbi időben a világ már nem velünk nevet, hanem rajtunk... :(

Ezt a "szakembert" meg zárják be végre valami gyógykezeléssel foglalkozó intézménybe és dobják el a szobája kulcsát.

Ha a Fityesz ettől az adó kulcstól áll fel, akkor áldja és vigye az ebből fogantatott Fityesz gyerekeket az állami kincstárba és azokkal töltse fel a hiányt. De, akik nem erre indultak és indulnak be, azoknak kérek tisztességes munkahelyeket és munkabért, életszínvonalat, oktatást és nyugdíjakat. Meg áll az ondó fél úton az emberbe,mikor matolcsy rém képe megjelenik, valamely médiumban,a szextől is elmegy az ember maradék kedve.
Nem kellene már Nagykállóba bevonulnia.?!!!

Nagyon tudom azon tanítóit és tanárait sajnálni, akik a matolcsy neve és tette alapján a fejükhöz kapnak, és azt mondják, Atya Istenem -kit engedtem át,.....hogy szakadt volna a .....yba- De a legjobban azon kommunistának valló zsidókat tudom csak lesajnálni, akik idáig juttatták eme förmedvényt teremtvényüket!!!!!!

helloka

elnézést a primitív megnyilvánulásért, de ez egy idióta, segghülye barom...kiválóan tükrözi az ország állapotát, hogy ez az ember nem egy portás vmi telephelyen (elnézést a portásoktól), hanem a gazdasági miniszter.

Tethys

Matolcsy aranyköpéseit le kellene fordítani angolra , franciára , németre , stb. Hadd röhögjön velünk a világ .

Gipsz Jakab

BIRKA TÁRSAK MEDDIG TŰRJÜK MÉG ,HOGY IDIÓTÁK VEZESSÉK EZT AZ ORSZÁGOT ?

Geo Pisciocoala

Kezdem azt hinni,hogy itt ki tud nagyobbat lódítani verseny van.Biztos fogadtak a GDP 1%-ában.Elhiszik?Nem hiszik?Valami kalózos filmben kockával játszották!Nem országgal!

Geo Pisciocoala

Papíron valóban nőtt a népességszám!!Vannak új állampolgárok.Igaz nem Magyarországon laknak,de vannak!DE hogy valakinek ez nem jut eszébe egy meghallgatáson?Miniszterként???És azok a villogó szemek?És azok a hülyeségek is?És még kitiltanak egyeseket a parlamentből?Komolyságra hivatkozva?És ez a miniszter is??Hozzáállás:Ki a f@szom az a Gazdaság?

hugeaa

Pedig ez a növekvő születésszám még akár be is jöhetett volna neki.

Már nem a szexi adócsomag miatt, hanem pusztán a demográfiai tényből fakadóan, hogy a "Ratkó" dédunokák most vannak abban a korban, hogy gyermekeik szülessenek.

De sajnos igaz az azt következő trend is: kb 2-5 éven belül sokkal jobban vissza fog esni a születésszám. A külső körülményektől függetlenül már azért is, mert nem lesz, aki szüljön. A most 30 körülieknél még 4-5 osztály tele volt az általános iskolában. 4 évvek később alig volt 3 osztálynyi nebuló.

Talán a most megugró 30-as korosztályra blöffölt a fiú...

Jakab Gipsz

"az olyan ócska ürügyek pedig, hogy az ellenzék szerint a gazdasági helyzet aggodalomra ad okot"
Miért nem akkor aggódtak amikor el...qrták az országot?

Bihari Károly

Szaporaratkómatolcsygyörgy besokallt. SOS. Rohammentőt! Orvost! Vagy valóban csoda történt? Megtermékenyült a programja? Csak sokasodnak, sokasodnak, sokasodnak........

Bihari Károly

Szaporaratkómatolcsygyörgy besokallt. SOS. Rohammentőt! Orvost! Vagy valóban csoda történt? Megtermékenyült a programja? Csak sokasodnak, sokasodnak, sokasodnak........

Maurer János

Húha... Most már tudom, hogy miért áll fől mindig a f...m ha egy jó nőt látok. Hát persze! A Matolcsy! Meg az unortodox gazdaságpolitikája. Hogy kurvára izgató, azt eddig is tudtam, de, hogy ennyire????? No, azt nem. Köszönöm neked édes Matolcsy/Istenem, hogy megvilágosítottad elmém, és rámutattál azon tényre, hogy a politikád komoly befolyásoló tényező a férfiúi teljesítményemre. Még egyszer köszönöm drága miniszterem, és kérlek ne hagyd abba, mert azonnal lelohadok. :-)))

Szabo Istvan

MINDENKI A MATOLCSIT TÁMADJA,JOGOS!De kérdem ki tette erre a posztra és hagyja neki ezt az ámokfutást????

Rosta Gyula

Képzeljük el, hogy a Fidesz igazat mond. Konkrétan a 2010-es választási kampányban teszi ezt – azaz olyasmivel kampányol, amit kormányra kerülve meg is valósít. Valahogy így:

„Először is lenyúljuk a közmédiát. A hírgyártást központosítjuk, a híreket eltorzítjuk, akit kell, eltüntetjük. A mieinket nem kritizáljuk, az ellenséget nem dicsérjük. A kormánypropaganda háromszor annyi­ba fog kerülni, mint eddig a három közszolgálati csatorna, de a takarékosságra hivatkozva mindenkit kirúgunk, aki nem áll be a sorba. A sajtó kap egy szigorú médiahatóságot – innen még a KDNP-seket is elhajtjuk, a frontvonalban csak a leghűségesebb pártmunkások küzdhetnek.

Az Alkotmánybíróságba betoljuk Stumpfot, Balsait, Pokolt, a testület jogkörét viszont alaposan megnyirbáljuk. A főbírót elküldjük a pokolba. Szájerral íratunk egy új alkotmányt, és rögtön el is fogadjuk. Akinek nem tetszik, mehet Strasbourgba reklamálni. Szájerné jutalmul dönthet a bírói kinevezésekről. Lesz dolga, mert az öreg bírókat – akiket nem mi neveztünk ki – nyugdíjba zavarjuk.

HIRDETÉS

Az iskolákat államosítjuk, a felsőoktatásért pedig mindenkitől kérünk valamit – a diákok fele tandíjat fizet, a többit nem engedjük külföldre dolgozni, hogy ők is rájöjjenek: nincs ingyenebéd.

Bevezetjük a kötelező közmunkát a minimálbér feléért. A munkanélküliek számát nem csökkentjük, az államadósságot növeljük. A jelentős pénzforgalmú állami cégeket kötelezzük, hogy Simicskánál hirdessenek – azokat is, akik nem árulnak semmit, amit reklámozni kellene.
A választási törvényt átírjuk: akkor is győzünk, hogyha kikapunk....folyt.itt:

http://nol.hu/velemeny/ha_a_fidesz_igazat_mondott_volna___

dödi

Ezen már a gyógyszer nem segít.Biztos helyet tudok ahol elemében lehetne, ...osztálynak hívják.Ebben állapotában közveszélyes.

Zoti

Hát igen Én mélyen egyetértek Matolcsovycsov úral.Minden szava aranyat ér. Neki igaza van amikor arról beszél hogy "a családban normális,ha valaki segítségre szorul, segítséget kér családon belül"
Mélyen a szívemből szólt, éppen ezért nem értettem az unokaöcsém durva visszautasító magatartását velem szemben, amikor a napokban amolyan biztonsági kölcsönt kértem Tőle. Tudják azért ha eltőzsdézném a család pénzét, ne kelljen kukáznunk.Majd' a kutyáját uszította rám miközben azt ordítozta ez a pernahajder ondómaradék; majd ha nem kergetem el a lakásom ajtaja elől Őt és azt az útált familiáját, ha nem balhézok a szomszédokkal, nem büntetem a gyerekeket mindenféle kedvezmény megvonással és nem tángálom el az asszonyt, akkor talán szóba áll velem. Kölcsönről majd ezek után beszélhetünk, de azt mindenképpen ellenőrizni akarja, hogy abbahagytam-e a "gépezést". No hát szóljanak hozzá, maguk értik ezt? Pedig családtag vagyok.

miki45

De az a lényeg NEM LESZÜNK GYARMAT!!!Sikert sikerre halmozva egész Európa a lábaink előtt (Bocs az övék előtt)heverve,könyörögni fog az unortodoxia titkos receptjéért mert ők is szeretnének szárnyalni,lásd 300 alatt az euro igaz ,hogy hatalomátvételkor jócskán kevesebb volt.De ez már nem fér bele a nemzeti f@szságba.

Hegedüs Judith

Nem szeretnék nagyon durva lenni, de ez az ember tényleg felelőtlen,vagy szándékosan tetteti magát butának.

gondolkodo14863

Nem értem, miért is kéne neki gyógyszer?!
Nem túlzottan beteg ő, csak jól megtanulta a leckét! Elárulom, melyikre gondolok! Arra, amit Goebbels mondott annak idején: "Ha egy politikus százszor hazudja ugyanazt, százegyjére maga is elhiszi!".

Forgeron Marc

Elmebeteg ez az ember. Mar a jobb oldalon is cikinek tartjak, tegnap 2 jobboldali ujsagiro csak hummogott amikor errol a 'performance-rol'kerdeztek oket. Zavarjak mar el a picsaba ezt a barmot!

Kovácsné Földesi Katalin

MGY. állapota egyre romlik... Valakinek oda kéne már adnia a gyógyszerét... A minket csak a humorunk tart életben, de nem az övé...

kerem

Egykulcs, két szoba, három gyerek, négy kerék. Ez utóbbi persze nincs, Matolcsynak legalábbis biztosan
:D :D :D

Gipsz Jakab

Nemrég voltam P M Z közgazdász előadásán.Ő konkrétan számolt és nem lózungokat mondott.
Jó lenne ha Gyuri elmenne a francba és talán orvosi felügyelet mellett engedném dolgozni.

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X