Nocsak: ismét fasisztaveszély?
Felettébb érdekes interjút közölt tegnap a Népszabadság Martonyi Jánossal. Ebben a külügyminiszter „nemzeti összefogási minimumot” javasol annak érdekében, hogy a külföldről érkező „legszélsőségesebb megállapításokat cáfoljuk meg, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a konkrét vitáink megoldódjanak”. Ugyanis – vélekedik Martonyi – „azoknak a megalapozatlan, túlzó és fájdalmas megállapításoknak, amelyek például a nyugati sajtóban szerepelnek Magyarországgal kapcsolatban, egyetlen kedvezményezettje lehet, a magyar szélsőjobb”.
Ez az eszmefuttatás több szempontból is roppant figyelemreméltó.
Először is azért, mert ezek szerint a szélsőjobb megerősödésének lehet más oka is, nem csak a kormányzás. Ellenzékben erről még egészen más volt a Fidesz véleménye. „A szélsőséges politikai erők megerősödésében a sikertelen és kudarcos kormányzásnak van felelőssége. Magyarországon nem ideológiai, hanem szociális, »elkeseredettségi« alapú támogatottsága van a szélsőségeknek” – vélekedett Szijjártó Péter. A szóvivő így reagált arra, hogy az MSZP közös fellépést sürgetett a szélsőségek térnyerése ellen, a 2009-es európai parlamenti választást követően. Még egyértelműbben fogalmazott a párt alelnöke, Kósa Lajos, aki a maga karcos modorában közölte: „a katasztrofális kormányzás miatt erősödött meg a Jobbik”.
Másodsorban kissé értetlenül állunk az előtt, hogy az elmúlt hónapok kormányzati kommunikációjának tükrében miért is lenne baj a „szélsőjobb megerősödése”. Példának okáért a Jobbik tegnapi demonstrációja (amelyen az Unióból való kilépést követelték, és egy EU-zászlót is fölgyújtottak, és amely aktust minőségileg új fejleményként értékeltek egyesek, akik ezek szerint átaludták az elmúlt időszakot) logikus következménye és egyenes folytatása az álságos függetlenségi rizsának. A kormányberkekben és kormánymédiában hallható zsezsgés, amely szerint „ne szóljanak a dolgainkba”, „el a kezekkel Magyarországtól”, „mit képzelnek a nyugatiak?!”, egyébként meg nem akarunk kilépni az Európai Unióból, csak annyiban különbözik a Jobbik zászlóégetésétől, hogy még gyerekes is.
Idetartozik az is, hogy nem értjük azt sem, hogy egy esetleges nyíltan szélsőjobboldali kormányzás alapvetően miben különbözne a mostanitól. A Fidesz eddig is sokat tett azért, hogy meghonosodjon az amúgy a radikális jobboldalra jellemző, államosító, piacellenes gazdaságpolitika, a kurucos külpolitika, a közrendvédelmi kérdésként megjelenő, büntetőszabályokban testet öltő szociálpolitika, a merően szimbolikus vagy csupán a pesti kormányzathoz lojális szervezetek és személyek támogatására korlátozódó, csak károkat okozó szomszédságpolitika, a giccsben tobzódó kultúrpolitika, a jogállamiságot, az egyéni szabadságjogokat finoman szólva is kétségbevonó hatalomgyakorlás, és az egészet keretbefoglaló tartalmatlan és felszínes frazeológia. Mindezek létét – jobb pillanataiban – a kormány sem próbálta tagadni, csak azzal igyekezett magyarázni, hogy „a demokratikusan megválasztott, kétharmados kormánytöbbségű parlamentnek olyan törvényeket kell hoznia, amely az emberek széles körét megnyugtatja, ezzel »ki lehet fogni a szelet a szélsőjobboldal vitorlájából«, vissza lehet őket szorítani”. Legalábbis Martonyi beosztottja, Prőhle Gergely külügyi államtitkár szó szerint ezt mondta tavaly egy külföldi fórumon. Úgy tűnik, ez nem sikerült. Ahhoz, hogy a szélsőjobb, konkrétan a Jobbik visszaszoruljon, mindent megelőzően talán abba kéne hagyni a Jobbik-kormányzást.
Harmadszor: Martonyi Jánosnak mint a kormány tagjának szavai beismerésként is fölfoghatók. Már amennyiben a miniszterelnök korábbi kijelentéseiből indulunk ki, amelyek szerint „a szélsőségek problémáját tisztességes, becsületes és jó minőségű kormányzással lehet kezelni”. Orbán Viktor részéről ez aligha tekinthető elszólásnak, hiszen így nyilatkozott itthon és külföldön is. Már kormányfő volt, amikor a gondolatot ekként egyértelműsítette: „ha egy jobbközép párt, mint a miénk, sikeres, nagyon nehéz cselekvési felületet találnia a radikális jobboldalnak”. Ha tehát, a szélsőségek veszélye továbbra is fennáll, annyira ráadásul, hogy ezért a külföldtől tapintatért kell esedezni, akkor hol a „sikeres”, „tisztességes”, „becsületes” és „jó minőségű” kormányzás? Abban az esetben, ha a Fidesz vezetői a legcsekélyebb mértékben is komolyan veszik magukat, akkor a szélsőjobb-téma megpendítésekor azonnal a saját kormányzásuk sikertelenségének felvetésével kéne kezdeniük.
Önkritikára azonban esély sincs. A Martonyi-interjúnak legkevésbé sem az igazság kifejtése volt a célja. Hogy pontosan micsoda, azt párt- és koalíciós társai fejtették meg: „régi szocialista reflex, hogy amikor az ország válságban van és nem sikerül a problémákra megoldást találni, előveszik a riogatás és a félelemkeltés eszközét” – nyilatkozta Varga Mihály. Még keményebb a kisebbik koalíciós párt közleménye: „a KDNP szerint Magyarországon nem a fasiszta veszélytől kell félni, hanem a teljes anyagi ellehetetlenüléstől, a reálbérek csökkenésétől, a munkanélküliség növekedésétől, attól, hogy a kormány elveszi az emberektől a gyógyulás esélyét”. Ezért a párt „felszólítja miniszterelnököt »és barátait«, hogy hagyják abba az emberek riogatását a fasiszta veszéllyel, és foglalkozzanak azzal, ami a dolguk”. Navracsics Tibor a politika általános hitelvesztéséért aggódott, úgy vélte, hogy „a politika olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek a hétköznapi életre nincsenek hatással: az ellenzék támadása, a nem létező szélsőjobboldali veszéllyel való riogatás, az általános hisztérikus belpolitikai hangulat fenntartása”. A lényeget keresetlen egyszerűséggel Kövér László fogalmazta meg: „a bolsevik politikai eszköztárban Sztálin óta folyamatosan jelen van a jobboldallal, a fasizmussal való riogatás, kései utódai is kedvelik ezt a fegyvert. Különösen akkor, amikor semmilyen más mondanivalójuk nincs a társadalom számára. Valamit, még a kormányzásuknál is borzalmasabbat akarnak felmutatni”.
Hogy ezt nem most mondták, hanem még ellenzékben? Hogy nem a mostani kormányról, hanem a kettővel előzőről? Hja, kérem, apró mellékkörülmény.
Hozzászólások (76) , melyek közül a legfrissebbek:
Semmi gond Fejedelem, velünk is előfordul: Hazafi
Bocs... jogos... be voltam állva eléggé... 8/
: Fejedelem Arpad
2012. 01 22., 23:02
- RÉSZLET az írásából:
///Azt szóljuk kedves fideszcsicska orbáncseléd...
akkor majd szerelmetes Orbánod, akinek végbelében tartod a nyelved, is helikopterrel fogják kimenteni a parlamenttből kisbarátom...///
Kinek címezted eme irományt.? (Nem vagyunk a kis és nagy barátod sem.)
Ha netán nekünk, akkor alapvetően nem tudod az olvasott szöveg tartalmát érdemben felfogni, ha meg csak önmagadat szórakoztatod, azzal egyedül maradtál. Ha szükségét érzed egy végbél tükrözésnek, megcsinálhatjuk rajtad, vaze nélkül és onnan alulról keressük meg a nyelved hegyét.
Azt szóljuk kedves fideszcsicska orbáncseléd... hogy nesze semmi fogd meg jól.. ki lehet vinni megint csak a nyomorgó társadalom pénzén pár százezer agyhalott megtévesztett fanatizált buta embert az utcára persze, pláne kormányon és kétharmaddal és milliárdokat elrabolva az országtól megint. Még szaánalmasabb méginkább bizonyítja hogy beteg idóta maffia kezén van a társadalom. Az értelmes emberek csak legyintenek erre a nyomorult színjátékra és hisztériára. Az agymosott mélybuta bólogató nyálcsorgató birkák meg bólogatnak... Ennél 10-szer 100-szor több ember fog utcára menni, ha betelik a pohár és nem állunk messze ettől... akkor majd szerelmetes Orbánod, akinek végbelében tartod a nyelved, is helikopterrel fogják kimenteni a parlamenttből kisbarátom...
KEDVES HÖLGYEK ÉS URAK,mit szólnak a szombati béke menethez.? Csak őszintén.
Kérem ne legyünk forma bontóak,ha a fityesz szerint a mai szimpátia tüntetéssel azt bizonyították, hogy a nép velük van, legyenek ebben a hitben. Közben egy kisebb csoport Sicch Pali lemondását követelte a budai várban, események lesznek még.A következőkre hívnám fel a figyelmet, azon nyugdíjas korosztályra a békemenetben, mert azért ők voltak többen, mintsem a fiatalabbjai, azok közül többen ott voltak az Operaháznál is, amikor Vitya ünnepelte az alkotmányt, ezen nyugdíjasoknak fél árban fogják adni a gázt, villanyt-vízet és a legalapvetőbb élelmiszereket, valamint a benzin kutaknál az üzemanyagot, de ez még semmi ahhoz képest, hogy ezen nyugdíjasok gyerekeinek és unokáinak, a svájci frankos hitelüket nem kell visszafizetni, és minden hozzátartozójuknak nyugdíjas korukig tartó munkahelyet biztosít a fityesz. Ha majd szórakozásra vágynak, pataki att tilla énekére, a kör közepén állokra mulathatnak, aki szintén elúszott a frankos hitelében. A romániából érkező látogatók, városnézésen vettek részt, majd találkozhattak az itteni rokonaikkal, akikkel kölcsönösen megbeszélték, hogy valójában nagyon nehéz az élet, itt és oda át egyaránt, de azért bíznak még. Mind e közben a Romániába szakadt testvéreink, óvakodjanak, hogy az 1989-es események bukaresti forrásból újjá ne éledjenek. Mert ha a dákó románok megéheznek, akkor lesz csak víg aggodalom. Na meg aztán eme béke mentben gyalogoltak egymás mellett a romák a szélső jobbosokkal, egymásra lelnek bíz én azt mondom, van az a pénz, amiért házasságot is lehet kötni,farkas-orbán-vona hiszen családban marad. Csak nehogy elvegye De Gaulle az állami juttatásokat, a csa segélyt, mert akkor lesz csak családi perpatvar ásó-kapa-fakanál, aztán jön a terrorelhárító kommendó és a Szajnába lövik a korgó gyomrú tüntetőket.
Katalin Kovács
El kell olvasni az elemzést és látható, objektíven. Amit Orbánék csinálnak szinte pontos másolata annak amit Mussoliniék csináltak. Ők tessék mondani mik is voltak?! Ja? Bocsánat! Történelem tanulmányok... bizony fasiszták! Amit a Jobbik habzó szájjal acsarkodik, tessék csak mondani, mihez is hasonlít, minek is a szinte pontos másolata? Ja bocsánat.. véletlen pont, mint Adolf Hitler és körei.... Kicsit tessék tanulgatni még, tájékozódni még és látható lesz, a nyilvánvaló... itt a TÉNYEK BESZÉLNEK...
Magyarok nem fasisztáznak. Csak a magyar-gyűlölő kommunisták fasisztáznak.
KATALIN KOVÁCS RÉSZÉRE,
valahol a HAZAFIASSÁGOT érzem Önben.
A békétlenséget és annak szítását az országban ORBÁN kezdte el, majd a jobbik folytatta radikálisabb módszerekkel Hazánkban, és most azt az Eu szinterén kívánja folytatni, a szerveződésüket a legelejétől elítéltem, mert csaló, álnok, kép mutató vezetőik vannak, kétségtelen, hogy tagjaik sorában vannak igaz Hazafiak is, de sajnos nem ők állnak az előtérbe, hanem a fizetett provokátorok, akik nagyon sokat ártanak Hazánk megítélésében. Ezáltal a véleményem róluk, változatlan.
Véleményt formálni, szélsőséges cselekedetek nélkül is lehet. Fordított kép alakult ki bennük állam alapító elődeinkről, Árpádról, Gézáról- Sz.Istvánról,ugyan így a kurucokról egyaránt. Hiszen a hosszú vándorlás nem csak arról szólt, hogy új legelőt és vadász mezőt találjanak, hanem elindultak egy jobb-nyugodtabb élet teret keresni, onnan, ahol az előtt voltak,de itt is csak úgy tudtak gyökeret verni, hogy az itt élő őslakosságal részben megbékéltek, vagy csatákban legyőzték őket, a folytonos ellenségeskedést és csatározásokat, mészárlásokat unta meg Sz.István és kötött egyezséget az akkori Európával,amit Koppány azzal hárított el, hogy nem hódol be a pápának.
A honfoglalásnak ez adott értelmet, mert ellenkező esetben űzött vadként,
HONTALANUL KERESHETTÜK VOLNA HELYÜNKET TOVÁBB, a már nyugati civilizációs erő térben. Enélkül is voltak csaták és értelmetlen háborúk, ahol folyamatosan fogyott a nép, akiket a szomszédos nemzetek áttelepítésével pótoltak, mert még azt se tudtuk, hogyan kell szőlőt művelni. Ebből adódoan, aki ária magyarnak feltételezi magát, már nem mond igazat. Az igazi kuruc eszmeiség és magatartás, inkább volt baloldali és liberális, mint sem a szélső jobboldal által hangoztatott. A kurucok java részt a bujdosók közül kerültek ki, akik a Habsburgok ellen lázadtak fel, ugymond a labbancok ellen, akiket én, jobb oldaliaknak tartok. A Habsburg udvarnak a törökök kiűzését követő kormányzati módszere széles körű visszatetszést keltett Magyarországon. A török kiűzéséhez a magyar nemzet 30 millió forintot adott hadiadó formájában, amely adóformát - bár okafogyott - még évekkel később is fizetnie kellett. A visszafoglalt jobb minőségű földeken nem a magyar parasztok telepedhettek le, hanem német (későbbi gyűjtőnéven: sváb), szerb telepesek. Tehát igaztalanul, a jobbik, elődeink nevét használják fel önmutogató cselekményeikhez, és kötik olyan igeológiához, amit kikérne maga, Rákoczi Ferenc is. A jobbik kizárólag Szálasit és esetleg Horthyt mondhatja magáénak.
Be kell fejeznem, mennem kell Erdélybe megsegíteni az ottani Hazafiakat. Én hiszek Európában és hiszem, hogy Hazánk nem csak rövid távon lesz nyertese a közösségnek.
pacifistahazafiakszovetsegegmail.com
Ön sajnos nem értette a szövegemben az anyaország szót, amelyet nem a magyarok anyaországával kapcsolatban, hanem a külföldi bankokéval kapcsolatban használtam.
Mély csalódottságát viszont megértem a 20 évvel kapcsolatban.
De, ebben a csalódott állapotban is fel lehet mérni, hogy hasznos-e bárkit fasisztának titulálni, aki szeretné kiteregetni a szennyest, ahelyett, hogy dugdosná és még elviselhetetlenebbé tenné azt.
Mi a baj azzal, hogy bármelyik párt az országban történt és az országot érintő dolgokban őszinte beszédet követel?
Nekünk, az állampolgároknak, örülni kellene, hogy legalább néha hallhatunk arról, amit egyébként elhallgatnának.
A közös érdek a béke megteremtése és megtartása és nem az ellenségeskedés állandóvá tétele. Ez nem közös érdek.
Nem közös érdek az sem, ha valamiket a szőnyeg alá söprünk.
Azzal kezdtem, hogy „ Miért kell fasisztáznod? Miért nem lehet valamit korrekten kezelni és nem úgy, mint az állítólagos pacifisták? A békéhez ragaszkodni kell és nem szítani a békétlenséget „
Így is fejezem be: A békéhez ragaszkodni kell és nem szítani a békétlenséget!
Ui.: békétlenség nem egyenlő az igazság megkövetelésével,
béke nem egyenlő az elhallgatással.
Fejedelem Arpad
Ön ezt írta:
„ Legelőbb a fogalmak pontos ismerete szükségeltetik. Ha már fasizmus, ahhoz a Fidesz áll közelebb. A Jobbik szimplán náci.
Itt elég közérthetően ki van fejtve ez:
http://nepszava.com/2011/05/uncategorized/bartus-laszlo-az-unio-elso-fasiszta-allama.html „
amire a válaszom a következő volt:
„ A legjobb helyen informálódik magyarellenes témában. Persze aki nem tűri a maga megbélyegzését, az még a mások megbélyegzésében élen járhat. Így van ezzel az online felülettel is. Aki nincs velük az kap egy ilyen vagy olyan billogot. Mert úgy gondolják, hogy az nem bűn.
Miért nem lehet e nélkül véleményt nyilvánítani? Mert van egy uszító réteg, amely nem tűri a kritikát? Nem konkrétumokkal, ellenérvekkel védekeznek, hanem használnak három jelzőt, amiből Ön kettőt már említett. Ennyi a védelmük. Sakkban ez igen csekély.
Az életben meg nem szolgálja sem a megértést, sem a békét. „
Mi a baj ezzel? Talán nincs igazam?
Vagy Ön szerint a fasisztázás, nácizás a menő és előbbre visz bármit is? Sajnálom Önt, ha így gondolja. Mert pl. a békének aztán biztos nem feltétele! Viszont biztos, hogy ellehetetleníti azt.
Katalin Kovács:
"A legjobb helyen informálódik magyarellenes témában."
Na ezt hívják előítéletességnek, diszkriminációnak.
Tudja drága, van egy olyan "hibám", hogy nem nézem hogy HOL, hanem hogy MIT. Elolvasom, tesztelem, ellenőrzöm, hogy objektív-e, majd véleményt formálok... Ezt kéne megtanulni a kulturált vitához...
"Miért nem lehet e nélkül véleményt nyilvánítani? Mert van egy uszító réteg, amely nem tűri a kritikát? Nem konkrétumokkal, ellenérvekkel védekeznek, hanem használnak három jelzőt, amiből Ön kettőt már említett. Ennyi a védelmük. "
Bocsánat de ez a sirám, egy diszkrirminatív, prekoncepciózus bevezetés után, meglehetősen ambivalens, szóval ha nem bánja drága, ehhez nem fűznék többet hozzá....
unscrupulous_person
2012. 01 17., 22:03
Mi a bajod ,,definíció,,?
Kamcsatkában dolgozol vagy valamely Eu-s tagországban.?
Az Eu egyetlen egy országot nem vitt csődbe és nem is fog, országokat a saját politikusaik vittek eddig is csődbe.
Te maradj veszteg,ha jól megy még sorod külföldön, ott keresd a megélhetésedhez valót továbbra is, és ott tanulhatsz politikai gazdaságtant, vagy menj be egy szakkönyves boltba, a magyarok dolgát meg bízd azokra, akik itthon húzzák az igát, azokra,
akik eltartják a politikusokat és sleppjeiket, akik éppen csődbe viszik a Hazát. Nem azért lett LEVÁLTVA az előző kormány, hogy az azt követők, csődöt jelentsenek be, erre senki az ég egy adta világon, megbízást nem adott. The End
elekes kornelia
2012. 01 18., 09:10
ÍRÁSÁVAL EGYET ÉRTEK, MERT MINDEN SZAVA IGAZ!
KATALIN KOVÁCS RÉSZÉRE ÍROM, HOGY VEGYE MÁR ÉSZRE, HOGY AZOK, AKIK SE BAL, SE JOBB OLDALON NEM ÁLLTAK, ÉS NEM IS FOGNAK ÁLLNI, FŐLEG NEM, A SZÉLSŐ JOBB ÉS BAL OLDALÁN, AKIK A RÉGI RENDSZERBEN SEM ÉS AZ AZT KÖVETŐ ELMÚLT 21 ÉV POLITIKAI SZERVEZETEI MELLÉ SEM SORAKOZOTT FEL, A VALÓDI FÜGGETLENEK, AKIK TETTÉK A DOLGUKAT A CSALÁDJAIK ÉS A HAZA ÉRDEKÉBEN, MEGUNTÁK EZT A POLITIKAI ELITET, MERT KIVÉTEL NÉLKÜL SAJÁT ÖNÖS CÉLJAIK ÉRDEKÉBEN CSELEKEDTEK (itt fel lehetne sorolni minden egyes politikusnak, család tagjaiknak-rokonaiknak, üzleti gazdasági érdekeltségeiket, kivétel nélkül jobb vagy bal oldalon egyaránt és hogyan gazdagodtak meg), EZÉRT KELL MIELŐBB EGY SZAKÉRTŐI KORMÁNY.
OLYAN ÜZLETI-GAZDASÁGI-ROKONI ÉRDEK KAPCSOLATOK VANNAK EBBEN AZ ORSZÁGBAN, HOGY GYAKORLATILAG A MAI HELYZETBEN 3 MAGYAR BETUDNÁ DÖNTENI AZ EGÉSZ MAGYARORSZÁGOT, ÉS ITT ÉLNEK KÖZÖTTÜNK, EZ NEM AZ EU ÉS NEM AZ USA, ITTENIEK, AKIKNEK A RENDSZERVÁLTÁS ELŐTT CSAK HAVI FIZETÉSÜK VOLT, MÁRA MÁR NAGYON NAGYOK LETTEK. EZEK A MAGYAR OLIGARCHIA CSÚCSÁN VANNAK, KÜLFÖLDI KAPCSOLAT RENDSZERBEN. EZT A RENDSZERT, AMIT A 20 ÉV ALATT KIÉPÍTETTEK, EZT LESZ NEHÉZ A BECSÜLETES POLITIKÁNAK MEGSZÜNTETNI.EDDIG EGYETLEN EGY POLITIKAI TÉNYEZŐ NEM MERT VELÜK SZEMBE MENNI. AZÉRT KAPJA FÉLOLDALRÓL AZT A TANÁCSOT A KORMÁNY, HOGY NEM FONTOS AZ EU ÉS NEM IS FONTOS VELÜK MEGÁLLAPODNI, MERT HA AZ ORSZÁG BEBUKIK, ŐK NAGYON NAGYOT KASZÁLNAK!
KEDVES KATALIN KOVÁCS, CSAK SÉTA BOT A JOBBIK EZEK KEZÉBEN, AMIT BÁRMIKOR ELDOBHATNAK VAGY KETTÉ TÖRHETNEK.
A IGAZ HAZAFIAK AZ ANYA ORSZÁG MEGMENTÉSÉN DOLGOZNAK!!!
Elekes Kornélia bejegyzéséhez:
Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de félni nem attól kell, aki felnyitja mások szemét, hanem attól, aki le akarja csukni.
Miért nem fél az a bizonyos 3 millió ember? Mert nem csak azt hallja, hogy ha kevesebb jut pl. a bankoknak akkor az a vég. Hanem azt is, hogy a bankoknak sokkal több jutott Magyarországon, mint az indokolható lenne. Sehol olyan magas profitra nem tettek szert, főleg nem az anyaországukban, mint nálunk. Ki merte ezt firtatni? Az a politika amelyik beengedte, sőt becsalogatta a külföldi bankokat? Nem.
Vagy talán azok félnek akiknek problémáival nem, hogy nem foglalkoztak, de arról beszélni sem volt szabad?
A világ tele van félelmetes dolgokkal, amiknek fő eredője egyesek határtalan gazdagodási vágya, az ennek érdekében végzett gyarmatosítási manőverek. És, ha erről nem lehet vagy nem akarnak beszélni az emberek, az igazán félelmetes lenne. És nem csak félelmetes, hanem végzetes is.
Szerintem nem az a lényeg, hogy minek nevezzük a jelenséget, de tény ha bármely csoport békés tüntetésen szeretné kifejezni egyet nem értését bármivel kapcsolatban megjelenik ez a fekete álarcos, zászlóégető agresszív mag és félelemben tart 3 millió embert, holott a tömegbázisa nem éri el a 200000 főt. Nyilván meg tudná védeni a hatóság a tömegeket ettől a maroknyi csoporttól, de akkor túl sok ember merné félelem nélkül kifejezni a véleményét.
Az MSZMP tagok,tagdíjat fizettek,a jelenlegi pártok turkálnak az államkasszába párttámogatásért, kampánytámogatásért,közben acsarkodnak egymással!-Közben beszélnek társadalmi összefogásról,békéről.Szerintem nem az a lényeg,hogy ki a vezető,hanem az,hogy mit tesz.Tud e helyes utat mutatni.Az el múlt 20évbe is kevés ilyen volt! Vagy talán nem is volt,nem is lesz!!
Fejedelem Arpad :
A legjobb helyen informálódik magyarellenes témában. Persze aki nem tűri a maga megbélyegzését, az még a mások megbélyegzésében élen járhat. Így van ezzel az online felülettel is. Aki nincs velük az kap egy ilyen vagy olyan billogot. Mert úgy gondolják, hogy az nem bűn.
Miért nem lehet e nélkül véleményt nyilvánítani? Mert van egy uszító réteg, amely nem tűri a kritikát? Nem konkrétumokkal, ellenérvekkel védekeznek, hanem használnak három jelzőt, amiből Ön kettőt már említett. Ennyi a védelmük. Sakkban ez igen csekély.
Az életben meg nem szolgálja sem a megértést, sem a békét.
Legelőbb a fogalmak pontos ismerete szükségeltetik. Ha már fasizmus, ahhoz a Fidesz áll közelebb. A Jobbik szimplán náci.
Itt elég közérthetően ki van fejtve ez:
http://nepszava.com/2011/05/uncategorized/bartus-laszlo-az-unio-elso-fasiszta-allama.html
Katalin Kovács: hmm :-)
pacifistahazafiakszovetsegegmail.com: Álljál már le a KIABÁLÁSSAL! Kultúra, az amit tanulj te primitív!
Gyuri49: Én egy büdös vasat sem kapok, de igaz nem is kell. A munkám után várom el a fizetésem, nem kell az "ajándék" 800 milliárdja, mert hidd el "csak úgy" ugyan nem adják. Az országot az eu tönkreteszi/tette az összes többivel együtt.
Felesleges itt a zsidózás/fasisztázás, nem értek egyet egyik politikai erővel sem. Több országban élek / éltem, de otthon sajnos nincs összefogás, mások köpködése megy. Sehol sem "tejfel" az élet, de akkora adósággal ami világszerte van nem fog menni.
Érdekes mindenki fasiszta vagy náci vagy antidemokrata aki nem úgy csinálja ahogy ez a nyomorult világhatalom akarja.A második világháború óta ezt csinálják.A szabadpiac biztos jó csak nem nekünk mer minket kilóra megvesznek és csak egy gyarmat maradunk.Kösz nem.Szerintem egy épelméjű ember nem akarja eladni a hazája jövőjét.Nem tudom a fasiszta kártyával meddig operálnak de már rohadt unalmas.Egyre többen gondolják úgy hogy ennek a világrendszernek meg kell bukni és meg is fog ez tuti.Az unio vége nem vágyálom.
Nagyon nem értem az itt (és máshol is) hisztériázókat!
A Jobbik a parlamentbe jutása óta is ugyanezt mondja (az eu- kihasznál minket, több a hátrány, mint az előny, sőt, nemzeti függetlenségünk megsemmisítését akarja).
Most - hogy végre ne tudják elhallgatni - ugyanezt a véleményét elmondta, majd felgyújtotta a klub zászlaját, mely klubot inkább nem szeret.
Mi változott, mire fel ez a nagy hiszti? Hogy volt egy kis performansz? Továbbra sem beszél mellé, világosan megmondja, mit nem akar és mit akar.
Álláspontom szerint végzetes hibát követ el az, aki Martonyit egy lendülettel besorolja a Fideszt vezető szűk csoportot tűzön-vizen át támogatók közé. Jogi és gazdasági filozófiája, morális tartása, a populizmustól való irtózása messze ezek fölé emeli.
Most próbáljunk meg kicsit gondolkodni.Amikor Orbánnak távozni kell -jó esetben ez csak hónapok kérdése lehet- továbbra is csak a Fidesz tud kormányt alakítani.Mik lehetnek azok minimum követelmények, amelyeknek az új kormányfőnek meg kell felelnie?Fidesz múlt, kormányzati tapasztalat,szavahihetőség, az Eu ismerete,a középsodor melleti kiállás,atlanti hűség. A legfontosabb: a jelöltről mindezeket szemernyi fenntartás nélkül el kell hinni az európai fővárosokban és Washingtonban.Egyedül Martonyi lehet ilyen.Ha most erre készülne, gondoljunk bele, mondhatna mást a szélsőjobbról, összefogásról stb? A bírálatok a nyilatkozatáról ezen az oldalon javarészt jogosak, ha az "abszolút" igazság követelményéből indulunk ki.Ha jól sejtem, ezekben az ügyekben Martonyinak sem ez az utolsó szava.
Katalin Kovács2012. 01 16., 18:54
VEGYE MÁR TUDOMÁSUL, HOGY MAGYARORSZÁG KÖZÉP EURÓPÁBAN TALÁLHATÓ ÉS NEM CSERÉLENDŐ FEL LÍBIÁVAL sem.!!!
LOVAIMAT MIKOR BEFOGOMOM A SZEKEREMBE, AZ ELSŐ LÉPÉST SOSEM HÁTRA FELÉ TESZEM MEG VELÜK, CSAK ELŐRE ÉS NEM VISELNEK SZEMELLENZŐT SEM, mert hátra menetben szarni se tudnak. DE, MÉG EGYSZER LEÍROM;
A BÉKÉTLENSÉGET A JOBBIK AKARJA, de már nem csak HAZÁNKON belül, hanem Európa szerte, ha értelmezni is tudná a leírtakat, és az elmúlt 4 évet, akkor az Ön felfogása alapján a Jobbik a béke diadalát vívta., ártatlan fehér galambként? Katalin, ha így gondolja, akkor
az igazságérzete nem szólal meg, mert igazat ad annak az elvnek és eszmének, amit a jobbik képvisel és véghez is vinne... ha tehetné, hanem másokat kritizál az őszinteségükért és az igazság kimondásáért. Nagyon homályos az a szemüveg, melyen keresztül láttatni kíván!!!
Hazánkat azért is bűntetik, hogy a Jobbik bent ülhet a parlamentben, a zászló égetés után Magyarországot még tovább fogják büntetni,ha Orbán nem határolódik el tőlük nyíltan és határozottan, még egyszer mondom, ez NEM az elfajult Arábia, ahol éjszakánként nyugovóra hajtja a fejét ez KÖZÉP EURÓPA. Ahová Árpád, Géza és Szent István teremtett HAZÁT! Aki nem tud vagy nem is akar EURÓPAIKÉNT viselkedni, az menjen vissza ősei magjának kiinduló pontjára. Már pedig hosszú ideje a jobbikos képviselők nem tudnak európai módon viselkedni,elvárható a jobbikos eu-s képviselőktől, hogy kijelentéseik és a zászló égetésük után, vissza lépnek a zsíros vályútól és élik a hétköznapi emberek minden napjait, de nem ezt teszik, mert ők szélsőséges ideológia alapján müködnek. Szélsőséges cselekedeteiket megtehetik mind addig, amig a szabad kőműves zsidók védik és pénzelik őket, hogy éhen ne halljanak.
Nocsak, a kommunista múltú külügyminiszter összefogást sürget?! Én teljes mértékben egyetértek szövetségeseink kritikájával, tehát csak a demokratákkal való összefogás képzelhető el - fasisztákkal soha! Nevezett kőrlevelet küldött európai kollegáinak, bizonygatva, mennyire elkötelezettek az EU és atlanti partnerek iránt. Ezt bizonyította, hogy Szegeden többen a fityesz képviseletében szólaltak fel MIÉP rendezvényen az EU ellen.
Régi komcsi liberal-bolsi formula, lefasisztázni a nemzetet kik kb 90%ban a volt csokos, korrupt hazaárulok ellen vannak, ÖK majd megmutatják mint 60 plussz 8 éven keresztül tették, és az országot romlásba vittek!SOHA nem fogtok visszajönni, akérmennyire is hazudoztok, a nemzet ezt nem fogja megengedni!Szemetek 1989-ben probálkoztatok a munkásörséggel, hogy a népet majd megnevelitek, de ez nem sikerült, mert a magyar honvédség az éj leple alatt lefegyverezett benneteket disznokat!Kosa Lajos Oslo
pacifistahazafiakszovetsegegmail.com- nak
Megismétlem, hátha most megérti, de legalább nem meri tovább tagadni:
Téved. Ön pont olyan felfogásban ír, mint az állatvédők némelyike, akik rátapadnak arra, amit meg akarnak semmisíteni.
Az én szemüvegem épphogy nem homályos, de nem is az a progresszív fajta.
Viszont azt mindenki látta és érthette, ha akarta, hogy némi provokáció szükségeltetik ahhoz, hogy legalább foglalkozzanak némely dolgokkal és lehetőleg a helyükre is tegyék azokat.
Lehet csendben maradni, elfordulni, lehet a békét naponta ezerszer is emlegetni, de ha közben csak ellenségesen viselkedik valaki, az nem pacifista.
Legelőször is igyekezni kellene megérteni a másikat. Elgondolkodni azon, amit mond. Nem elvetni egyből, mert nem”szimpatikus”.
A közös érdek a béke megteremtése és megtartása és nem az ellenségeskedés állandóvá tétele. Ez nem közös érdek.
Nem közös érdek az sem, ha valamiket a szőnyeg alá söprünk.
A pacifista nem önös érdekében szólal meg. Nem a békétlenséget akarja fenntartani. Mint Ön.
TISZTELT Szélesy Éva, kérem kérdezze azoktól akik oda tették az X-et, mi nem voltunk közöttük!
Nem is értem! senki nem emlékszik hány %-kal jutott be a Jobbik a parlamentbe? Valakik csak beszavazták, most meg mocskolódnak, ilyen a magyar!!!!!!!!!!!!!!!!!
KATALIN KOVÁCS KEDVES, SAJNÁLOM ÖNT.
ELKENDŐZNI A LÉNYEGET ÉS FÉLRE ÉRTETNI AZ EU LÉNYEGÉT...?? MIÉRT TOLJA AZOK SZEKERÉT, AKIK E HAZÁT AZ INKVIZÍCIÓ KORÁBA TASZÍTANÁK VISSZA. NE HOGY MÁR, EGY SZÉLSŐSÉGES ELEMEKBŐL ÁLLÓ POLITIKAI HATALOMRA ÉS PÉNZRE ÉHES KISEBBSÉG MONDJA MEG A TÖBBSÉGNEK, HOGY AZ EU-n KÍVÜL TÁGASABB!
NEM LÁTJA, HOGYAN HELYEZKEDNEK A NAGYHATALMAK, HOGYAN SZERVEZŐDIK ÚJJÁ EGY MÁSIK, KELETEBBRE LÉVŐ EURÁZSIAI TÖMÖRÜLÉS. HOVÁ TASZÍTANÁK MÁR LEJJEBB EZT A KIS HAZÁT.? NÉPSZAVAZÁS SZÓLT AZ EU TAGSÁG MELLETT, MOST JÖNNEK HÁTULRÓL. HA OLYAN NAGYON BÍZIK A ZÁSZLÓ ÉGETŐKBE, AKKOR KÉRJE MEG AZON EURÓPAI KÉPVISELŐKET, HOGY HA KOMOLYAN GONDOLJÁK, HOGY AZ EU-n KÍVÜL IS VAN ÉLET, AKKOR JÖJJENEK HAZA, HAGYJÁK MÁR OTT AZT A FRÁNYA-KIZSÁKMÁNYOLÓ EU-T ÉS MONDJANAK LE A FIZETÉSÜKRŐL IS EGYBEN.SZÖVEGELNI ÉS KÉPMUTATÓ CSELEKEDETEKET LEHET TENNI, DE A TÜKÖR AZ MAJD MEGMONDJA, MI A TUTI.
Az Orbán kormányban még Martonyit gondoltam eddig olyan politikusnak akinek van érzéke a realitásokhoz. Az utóbbi hetek néhány tőle származó megnyilatkozása az ellenkezőjéről győzött meg. Hiába,a szolgalelkűség ragadós!
pacifistahazafiakszovetsegegmail.com- nak
Téved. Ön pont olyan felfogásban ír, mint az állatvédők némelyike, akik rátapadnak arra, amit meg akarnak semmisíteni.
Az én szemüvegem épphogy nem homályos, de nem is az a progresszív fajta.
Viszont azt mindenki látta és érthette, ha akarta, hogy némi provokáció szükségeltetik ahhoz, hogy legalább foglalkozzanak némely dolgokkal és lehetőleg a helyükre is tegyék azokat.
Lehet csendben maradni, elfordulni, lehet a békét naponta ezerszer is emlegetni, de ha közben csak ellenségesen viselkedik valaki, az nem pacifista.
Legelőször is igyekezni kellene megérteni a másikat. Elgondolkodni azon, amit mond. Nem elvetni egyből, mert nem”szimpatikus”.
A közös érdek a béke megteremtése és megtartása és nem az ellenségeskedés állandóvá tétele. Ez nem közös érdek.
Nem közös érdek az sem, ha valamiket a szőnyeg alá söprünk.
A pacifista nem önös érdekében szólal meg. Nem a békétlenséget akarja fenntartani. Mint Ön.
Most már bezzeg kellene a "nemzeti összefogási minimum". Gondoltak volna erre a törvényhozási selejtgyártás közben. Akiket pedig a szélsőjobbal akar riogatni, azok tökéletesen tudatában vannak annak, hogy megfékezésükre csakis ennek az országrontó reichsführernek és embereinek elzavarásával nyílik lehetőség. Ezek a sötét gazemberek szabadították ki a szellemet a palackból és persze, hogy nem tudták "két nyaklevessel elzavarni" őket, visszanyomni a fogkrémet a tubusba. Ez a faszari beszéd igen későn jött Martonyi részéről. Ő legalább olyan bűnösen cinkos mint a többi bornírt alvezér. Megy ő is a levesbe.
"Oszdd meg és uralkodj", a Fidesz kitünően alkalmazza az elvet, ennyire soha nem volt még tagolódva a magyar nép! Ez a "nemzetinépi gondolkodásmódstratégia" alapja. Nesze nekünk! Van már annyi ellenségkép felállitva, hogy lassan a bőság zavarával küszködünk. Martonyiról szólva, azt nem tudom, hogy kiket nem fog még kiszolgálni.
jasa948!
100%-ig igazad van!!! De ezek a jóemberek ezt a két fogalmat kissé keverik! Talán, nem is véletlenül!
Kedves QtyaRossz!
Az alábbi idézet után már nem tartok igényt a magyarázatodra! Sajnos mégis jól értettem a megjegyzéseidet, kiderült, hogy nem bennem van a hiba (ez nem jó hír :-()(ha valaki nem ismerné az alábbi oldalakat, akkor írjon ide és részletezni fogom!)
Ime, az "oldaladról" egy kis csemege:
"Elérhetőségek
Honlap jobbik.hu/
barikad.hu/
kuruc.info/
budahazy.com
betyarsereg.hu"
Qtya! A hazafiság és a fasisztoid gondolkodásmód két különböző fogalom!
Qtya Rossz!
Kifejtenéd egy kicsit jobban, hogy mit is akartál mondani a két bejegyzéseddel? Biztos bennem van a hiba, de én nem értem, vagy ha értem, akkor az tragédia!
Kérlek,részletezd a gondolataidat itt nekünk (hátha más sem érti amit leírtál)!
Kéremszépen, az a baj, hogy itten nem értik a Viktor-féle logika szépségeit - a Jobbikkal úgy kell kitolni, hogy még náluk is hülyébbek vagyunk.
Vagy: a bolsevik harácsolók elől el kell lopni mindent, hogy neki már ne maradjon semmi.
Ezért vetjük be Simicskánkat és ezért vetjük bele a nemes küzdelembe saját magunkat.
A gaz bolsevikek csak lejáratnák az országot -, hogy ezt ne tehessék meg kinevezzük az álamügyek élére doktor doktort - innen kezdve nincs az az elszánt bolsevik aki képes lenne még lejjebb járatni az országot.
A Hírszerzőből hiányoznak a lelki csipkék!
Hozzászoktam a gondolathoz a hazafiak mindenhol rasszisták szélsőségesek nácik barbárok és még ki tudja mik, csak azt nem vesszük figyelembe ki és miért dobálja rájuk-e jelzőket!
http://hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3k_a_magyar_k%C3%B6z%C3%A9letben itt meg kell nézni, hogy ki állít mit, utána el kell gondolkozni azon, hogy vajon miért ír ilyet!
Az emberek azt hiszik,hogy a nagy hang a tudást a hozzá értést az erőt jelenti......ez tévedés ,az arrogáns nagy pofa csak a hatalmi vágyat tükrözi....Ezt láthattuk a Fidesz és a Jobbikos horda esetében is.
Csak annyit szeretnék megjegyezni: annak idején amikor életvitelszerüen tüntettek a Kossuth-téren, még az elején,még KÖZÖS színpadon a Fidesz részéről és nevében a harmadik napon körbenézett csupa jóarcu embereket látott.
Történelmi példák igazolják, hogy a válságok felerősítik és megerősítik a szélsőséges megnyilvánulásokat. Én aztán tényleg nem szenvedhetem az orbáni politikát, mi több homlokegyenest más tartok üdvözítőnek, ám /mi magyarok már csak ilyenek vagyunk!/ a kisebbik rosszra szavaznék mégis, ha a Jobbik és a Fidesz-KDNP frakció- és választási szövetség között lehetne: kellene választanom. Sajnos a balliberális politika nem élt jól a történelmi eséllyel, elpackázta (elpanamázta!!) a lehetőséget, teret nyitva így az "ordas eszméknek", amelyek így könyörtelenül "kiélhették" vadállati ösztöneiket... Emlékezzünk csak II. VH. és az "egyéb" megnyilvánulásokra. Egy szociáldemokrata érzelmű, kötődésű józan gondolkodó: Dudupapó
Elnézést, gratuláltam, nem Dratuláltam.
Kérem! Ez egy remek cikk!
Tud a Hírszerző a magyar nép érdekében is megszólalni.
Dratula!
Egyébként sok minden köszönhető tényleg a rendszerváltásnak és az Eu-nak. De a politikát nem rendszerváltások csinálják, hanem emberek. Amikor a politika másod-harmadvonala került hatalomra a rendszerváltáskor, akkor megszívtuk.
Mert valóban másod-harmadhegedűsök kezébe nyomták a vonót és adtak alájuk szinpadot.
@Kovacs Panna,
Csak a teljesség kedvéért a zsellérnosztaliát és az érzelmi gazdaságpolitikát az az Antal-kormány hirdette meg annak idején, aminek szellemi örököse most éppen a Fidesz.
Legalább is a jobboldal vezérjeinek most éppen ők hiszik magukat.
BTW, van magyar termelés. Nagyjából tényleg a '940-es évek szintjén mozgó átlagtermésekkel, de van. Tessék elmenni panaszra a jobboldalhoz.
Pannának, a hagymáról: miért nem mégy be a TESCO-ba, mert ott lehet kapni magyar terméket (nehogy valaki félreértsen: nem vagyok "teszkós", csak egy kisnyugdíjas, tehát nem "hazabeszélek" amikor "reklámozom" őket), így többek között hagymát is! De, itt nálunk (kisváros) a piacon is lehet bármilyen magyar terméket vásárolni! Lehet, hogy te rossz helyen laksz?
Kedves Kati! (Katalin Kovács 2012. 01 15., 19:39)
Döbbenetes az a butaság amit leírsz, amit itt idéztem tőled! Ha nem tudnád (és ezek szerint nem tudod) 200 milliárd forintnyi összeget fizetünk be az EU-nak (eddig még igazad is lehetne!) és most figyelj:EZER milliárd forintot kapunk az EU-tól!!! ÉRTED? 800 milliárdot csak úgy betesznek a zsebünkbe! és erre írod te, hogy a jobbik (újfasiszták)képviselője jogosan vesz ki pénzt a kasszából! Kérlek, mielőtt butaságokat írsz le, gondolkodj, tájékozódj, ne járasd le a női nemet, mert azok nem annyira buták mint te!
"Az EU kassza az a kassza, ahova befizetünk és ami miatt nem lehet a saját bevételünk annyi, mint korábban. Tehát sorban állni, kivenni abból nem annyit jelent, mint segélyért folyamodni."
KATALIN KOVÁCS ÍRTA:
///Miért kell fasisztáznod? Miért nem lehet valamit korrekten kezelni és nem úgy, mint az állítólagos pacifisták? A békéhez ragaszkodni kell és nem szítani a békétlenséget.///
A BÉKÉTLENSÉGET A JOBBIK AKARJA, de már nem csak HAZÁNKON belül, hanem Európa szerte, ha értelmezni is tudná a leírtakat, és az elmúlt 4 évet, akkor az Ön felfogása alapján a Jobbik a béke diadalát vívta., ártatlan fehér galambként? Katalin, ha így gondolja, akkor
az igazságérzete nem szólal meg, mert igazat ad annak az elvnek és eszmének, amit a jobbik képvisel és véghez is vinne... ha tehetné, hanem másokat kritizál az őszinteségükért és az igazság kimondásáért. Nagyon homályos az a szemüveg, melyen keresztül láttatni kíván!!!
Kedves Panna, gyere Bécsbe és vehetsz magyar fokhagymát, krumplit, almát ... eredeti magyar termelőtől. Vagy bort, pálinkát, amit csak akarsz. Mellékesen megmondom, hogy én érdekes módon Budapesten is simán megtalálom a magyar termékeket amikor éppen otthon van dolgom. Különben meg, azon gondolkodok, ha nincs magyar mezőgazdaság, akkor mi a fenének tartanak a magyar termelők - akik valójában akkor mégsincsenek - traktorokat pölö? Csak azért, hogy legyen mivel tüntetésre járni? ;-D
Sajnos már egy cipőfűzőt sem gyártanak Magyarországon. Mi lenne velünk? Csak egy pl. a cukorgyártás, de említhetném a konzervgyártást. Én magyar fokhagymát szeretnék venni és nincs!!!!!! Itt már semmi nem magyar! Ez a rendszerváltásnak és az EU-nak köszönhető.
Mlyen érdekes, szélsőjobbos veszélyröl beszél Martonyi, azzal riogat és ezzel próbálja kétségbeesve az EU-t zsarolni, hogy állítsa le a jogos kritikákat amelyek felmerülnek az Orbán-kormány ellen ééésss nagyhirtelen, nepokon belűl megjenik az utcán a Jobbik, nagy hűvel és hóval odaterelt hívekkel és a "hudekemények vagyunk mert van fekete egyenruhánk" fogyatékosaival (jó biznisz a gyártójának és valójában ez a lényege), EU zászlót égetve, hogy lelkesen alátámassza Martonyi szavait, ezzel támogassa a Fideszt ... ezek tényleg azt hiszik, hogy ők nyalták hegyesre a piramisokat és nem lóg ki iszonyatosan a lóláb? Valóba ennyire primitív hülyének nézik az embereket, akik szerintük nem látják, mi folyik a berkeikben? Mert, hogy a saját híveiket igen, az nem újdonság, node nem azokból a szerencsétlenekből kellene azért kiindulniuk ...
Bocsánat, hogy ismétlem Önmagam:
A Jobbik (Vonával az élen) nem más mint a Fidesz veszett kutyája, amit ha kell szabadon ereszt, hogy undorító nyálát csorgatva mindenkire rávicsorogjon, aki nem hajlandó gazdája talpát megnyalni.
Ezt a kutyát évek óta Orbán Viktor és Kövér László beszéde eteti, hallgatása cirógatja és sajtója tartja tisztán (takarítja el utána a sz@rt).
Erre most Martonyi azt kéri, hogy fogjunk össze a FIDESZ-el, vérebe kordában tartásához?
Csak nem kicsúszott a póráz?
Ez csak ellenségkeresés!Az ellen +itt van!Politikai elitnek hívják-ták!Nem az Unió párologtatja el a befizetett adónkat.Úgy mellékesen ez itt nem az EU.Legfeljebb földrajzilag.
....................
Miért kell fasisztáznod? Miért nem lehet valamit korrekten kezelni és nem úgy, mint az állítólagos pacifisták? A békéhez ragaszkodni kell és nem szítani a békétlenséget.
"Nocsak: ismét fasisztaveszély?"
Nocsak nocsak milyen előrelátó a Külügyminiszter úr .
Mindjárt itt lehet megemlíteni a újnyilas szélsőségesség mintapártjának a Jobbiknak a szombati zászlóégető elmebaját .
Orbán Miniszterelnök kiengedte a szellemet a palackból és a barna pestis elindult gyilkos fertője terjesztésére !
Mérgezve lelketet és testeket .
A szombati akciójukkal az általuk (szavakban ) ,oly annyira szeretett Magyarországnak ártottak a legtöbbet !
pacifistahazafiakszovetsegegmail.com
Ilyen egy pacifista?
"ÁLTALÁNOSSÁGBAN A JOBBIKRÓL ANNYIT, HOGY ŐK FASISZTÁK.
AZ, HOGY A PARLAMENTBEN BENT VANNAK, EZÉRT AZ EGÉSZ ORSZÁGOT BÜNTETIK, ORBÁN VIKTORNAK KÉT VÁLASZTÁSA VAN, A NAGY NYILVÁNOSSÁG ELŐTT KIÁLL MELLETTÜK, VAGY A NAGY NYILVÁNOSSÁG ELŐTT MEGSEMMISÍTI ŐKET. DE EBBEN AZ ÜGYLETBEN IS SZÍNT KELL VALLANIA, RÖVID IDŐN BELÜL!!!
AZ EGYHÁZAKNAK EGYARÁNT, HOGY TOVÁBBRA IS TÁMOGATJÁK A FASISZTA SZÉLSŐSÉGES SZERVEZETEKET."
Az igazi pacifista biztos nem ilyen.
"BALBEKK"
Ha az aktuálpolitika nem élne máról holnapra,
Ha nem ennyire a görcsös hatalomvágyról szólna,
Talán jutna egy kis idő a gazdaságpolitikára !
Igaz, ahhoz nem ártana egy kis szaktudás,
Némi számon kérhetőség, és az igazmondás,
Nem a harácsolás és a notórius "kormolás" !
Mondja ezt annak a pártnak egy vezető embere, akik nem voltak hajlandóak többszöri kérésre sem elhatárolódni a székházgyújtogatóktól, hanem inkább tovább hergelték őket. Gratulálok, korrekt hozzáállás
Úgy látszik a kormánynak terhes lett a jobbik,pedig a saját kölyke.Addig volt jó amig kikaparta a gesztenyét.Ámbár eddig mindent szabadott nekik.Most is nyugodtan boruljanak egymás vállára.Csodálatos lenne egy Orbán-Vona elvtársi csókot látni.
@Agricola6709
Nem emlékszem egy esetre sem, amikor valaki a nem rasszista magyarokat rasszistának nevezte volna.
AKI OLYAT MOND, HOGY MARTONYI JÁNOS A LEGRÁTERMETTEBB ÉS OKOSABB A KORMÁNYBAN, AKKOR AZ,NAGYON NINCS TISZTÁBAN MARTONYI TUDÁSÁVAL ÉS NEM IS ÉL EBBEN AZ ORSZÁGBAN.
I., 1989-ben aki tehette, kilépett rövid időn belül az Mszmp-ből, ő pont akkor lépett be, ez ép eszű emberre vall.? De miért is lépett be a pártba, ezt a kérdést kellene feltenni, akiből később, másod ízben is külügyminisztert csináltak.
II., A külügyminisztériumhoz tartozott és máig tartozik az Információs Hivatal, akik külföldi hírszerzéssel foglalkoznak leginkább,így csak olyan ember lehetett külügyminiszter, akiről aktát vezettek. Ez a Martonyi Kolozsváron született, valamilyen okból át jöttek az ANYA országba, ez is kérdés.?
III., Külügyminiszterként, akinek az irányába az Információs Hivatalnak gyakorlatilag napi szinten jelenteni kellene, szeretett miniszterelnökét-ez a külügyér, jól megküldte Mubarak egyiptomi elnökhöz, gazdasági és együtt működési tárgyalásra, akkor, amikor már Mubarak napjait számolta. Ez is igen érdekes történet lehetne.
IV., Ez a külügyér, miért nem azt harsogja a világ vezető nagyhatalmai felé, hogy Erdély mielőbb autonómiát kapjon, vagy a Vajdaság, Kárpátalja, Felvidék, ez is megérne egy misét
V., Minden esetre ha Magyarországon a titkosításokat feloldanák, furcsa dolgok látnának nap világot.
ÁLTALÁNOSSÁGBAN A JOBBIKRÓL ANNYIT, HOGY ŐK FASISZTÁK.
AZ, HOGY A PARLAMENTBEN BENT VANNAK, EZÉRT AZ EGÉSZ ORSZÁGOT BÜNTETIK, ORBÁN VIKTORNAK KÉT VÁLASZTÁSA VAN, A NAGY NYILVÁNOSSÁG ELŐTT KIÁLL MELLETTÜK, VAGY A NAGY NYILVÁNOSSÁG ELŐTT MEGSEMMISÍTI ŐKET. DE EBBEN AZ ÜGYLETBEN IS SZÍNT KELL VALLANIA, RÖVID IDŐN BELÜL!!!
AZ EGYHÁZAKNAK EGYARÁNT, HOGY TOVÁBBRA IS TÁMOGATJÁK A FASISZTA SZÉLSŐSÉGES SZERVEZETEKET.
Én ezt emelném ki:
" ...a KDNP szerint Magyarországon nem a fasiszta veszélytől kell félni, hanem a teljes anyagi ellehetetlenüléstől, a reálbérek csökkenésétől, a munkanélküliség növekedésétől, attól, hogy a kormány elveszi az emberektől a gyógyulás esélyét”. Ezért a párt „felszólítja miniszterelnököt »és barátait«, hogy hagyják abba az emberek riogatását a fasiszta veszéllyel, és foglalkozzanak azzal, ami a dolguk”. .."
Szabó István: "ÉS MÉG VAN KÉPÜK A JOBBIKOSOKNAK A PÉNZTÁRNÁL KINN AZ EUBAN SORBAÁLLNI!!!!!!"
Az EU kassza az a kassza, ahova befizetünk és ami miatt nem lehet a saját bevételünk annyi, mint korábban. Tehát sorban állni, kivenni abból nem annyit jelent, mint segélyért folyamodni.
A magyar zászló, de még a francia vagy a német sem egyenlő az EU zászlóval! Gondolom nem kell megmagyarázni.
„a katasztrofális kormányzás miatt erősödött meg a Jobbik”.
Észak-kelet Magyarország sokáig az MSZP bástyája volt, a legutóbbi választásokig.
A begyakorolt, elcsépelt, Politikailag Korrekt szöveg, a magyarság rasszizmusáról ezúttal már nem volt képes arra, hogy "felhomályosítsa" a szavazók tömegeit, hanem a Jobbik szavazótáborába tolta őket.
A ballib a fasisztákat nevezte és nevezi fasisztáknak - de rájuk nincs is precízebb kifejezés. Ezt nem kell levédetni, megteheti bárki...
Hiba volt nem levédetnie a ballibnek a fasisztákolást. Akkor most kérhetné a jogdíjat.
Már persze, ha igaza lenne. -:)
Martonyi 1989-ben lépett be az MSZMP-be. Ekkora politikai éleslátással bíró ember a külügymineszterünk. Az a szomorú, hogy ennek ellenére még ő a legrátermettebb és legokosabb a kormányban.
BOCS MÉG ANNYIT.T,KREISZ UR!EZ NEM NAIVSÁG,HANEM AKKORA TAHÓSÁG,HOGY REZEG BELE A PLAFON.GONDOLJUNK ARRA,HA A MAGYAR
ZÁSZLÓT ÉGETNÉK,HOGY FEL LENNÉNK HÁBORODVA.ÉS MÉG VAN KÉPÜK A JOBBIKOSOKNAK A PÉNZTÁRNÁL KINN AZ EUBAN SORBAÁLLNI!!!!!!
HÖLGYEIM ÉS URAIM.TISZTA A KÉP.JOBBIK-FIDESZ:EGXIK KUTYA MÁSIK EB!!--KÉRDÉS:KIK MONDTÁK ELŐSZÖR AZT,HOGY UNIÓN KÍVÜL IS VAN ÉLET?HmM?KÉREM RÁ A VÁLASZT!!ELŐRE IS KÖSZ.
Végre olyan kommentek,melyek saját nevükön fogalmazódnak! Szinte üdítő ilyeneket olvasni a sok álnéven írt mocskolódás után!
Érdekes cikk, bár szerintem nálunk nemigen lehet fasisztaveszélyről beszélni, legfeljebb radikalizmusról, kemény kuruckodásról. A Jobbikot én nem nevezném fasiszta szerveződésnek. Az, hogy elégették az EU zászlót, inkább a naivitásukat, meseszerű vágyaikat tükrözi szerintem.
Nyüzsikém! Ne nyüzsögjél olyan sokat,mert még leversz valamit.Itthon,és külföldön,nyilatkozta,etc.Önkritikáról beszélsz?Nem most kellene!
Sajnos igaza van a cikk írójának, ha a kormány másfél éve azt mondja, hogy nem az elhibázott gazdaságpolitika az oka annak, hogy az emberek egyre rosszabbul élnek hanem a galád unió ami akadályozza a boldogulásunkat, akkor most nehéz lenne meggyőzni a már lassan 10%-ot elérő szélsőséget ennek az ellenkezőjéről. A 17-én jogosan meginduló eljárás olaj lesz a tűzre, amit csak az tudna eloltani aki meggyújtotta.
Felesleges Martonyira egyetlen percet is áldozni. Ő tipikusan ugyanolyan kettős beszédet folytat, mint a főnöke. Martonyi már régen nem egy tapasztalt, tekintélyes diplomata, hanem csak egy diplomáciai kókler.
Ha én kormány lennék, rögtön kitalálnám a fasisztaveszélyt és szabadon kormányozhatnék össze-vissza, ami eltörik, az a fasiszták miatt van. Ilyen egyszerű ez. Talán azért voltak szép békeidők, mert akkor még nem volt ez az egész így kitalálva.