hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

Ilyen ország pedig van: kirúgták az éhségsztrájkolókat

9664 19

Közleményt juttatott el az MTI-hez Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője. A két hete a közmédia jelenlegi működése ellen – és konkrétan a Lomnici-ügy miatt – éhségsztrájkoló Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének két alelnöke ebből tudhatta meg, hogy fölmondtak neki.

A távirati úton – bár a felmondást egy biztonsági őr(!) és egy munkaügyis(!) a helyszínen is megpróbálta átadni - kirúgott két tévés, az MTVA szerint, „több mint két hete tartó demonstrációjuk során folyamatosan provokálják a munkáltatót”. Hát, ez úgy általában a sztrájkok célja, de tiszta szerencse, hogy a munkáltató nem ül fel ilyen kicsinyes provokációnak. Nem, dehogy, a munkáltató csak nyugtázta, hogy a sztrájkolók „tevékenységükkel kifejezésre juttatták, hogy nem akarnak a közszolgálati médiában dolgozó munkavállalói közösséghez tartozni” – és azért van a gondos és figyelmes MTVA, hogy az ilyenekre tekintettel legyen, ezért megállapítja, hogy a munkabeszüntetők „nem hagytak más lehetőséget a munkáltató számára, mint hogy éljen a rendkívüli felmondás munkajogi eszközével”.

hirdetés

Éltek. Igaz, korábban már éltek a rendes felmondással is, de annak hatályosulásához kellett volna a szakszervezet beleegyezése, ami nem történt meg. Így az MTVA a következő napokban fény- és hanghatásokkal, kordonokkal és egyéb pressziókkal igyekezett a sztrájkot ellehetetleníteni. Most pedig rendkívülileg felmondott.

*

Mindeközben a tévében folyik tovább, ami folyik. A köztévé változatlanul követi  a hivatalos irányvonalat a hitelesség kárára. A Híradó is beszámolt a krisnások (akiket az állam nem szándékszik hivatalosan egyházként elismerni) „Ételt az Életért” programja keretében szervezett Blaha Lujza téri ételosztásáról, ám a tudósítás végén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (amelynek alapítói csupa NER által is elismert egyház) „Ételt az Éhezőknek” programját és adományvonalát népszerűsítik. Igaz, nagyvonalúságról tesz tanúbizonyságot, hogy nem Hegedűs Zsuzsa, vagy egyből Simicska Lajos számlaszámát adták meg.

Más esetekben viszont nem sikerül teljesen eloszlatni az üzleti érdekek követésének gyanúját.  A december 22-i Híradó tudósítást készített arról, hogy a  mozgáskorlátozottaknak szóló gépkocsi szerzési támogatás keretében átadták az első „kifejezetten mozgáskorlátozottnak tervezett kocsit”. Az érintettek érdekvédelmi szervezete ugyan korábban közölte, hogy sem az autót mert sokuk csak automataváltóst tud vezetni - sem a konstrukciót nem tartják megfelelőnek, mert „a kialakított kedvezőtlen rendszer arra kötelezi az igénylőt, hogy hitelszerződést kössön, melynek következtében a 12-14%-os hitel 28%-ossá válik és az 1,8 M Ft kedvezményből 1,2 M Ft a Széchenyi Bank (kérjük nézzék meg a linket és utána ezt az írásunkat - a szerk.) zsebében landol”. Ennek ellenére lement a riport lelkendező államtitkárral, így a  Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége kénytelen volt nyilatkozatban fordulni a közvéleményhez. Íme:

„A közszolgálati televízió híradója csak négy dologban tett tudatosan hamis állítást. Az első, hogy »speciális, a mogáskorlátozottaknak tervezett« kocsiként tüntette fel a közönséges Suzuki 1,2 GLX-et. (Miközben a képeken látható volt, hogy közönséges, nem automata sebességváltós széria autót adtak át és erről beszéltünk is a riporternek). A második, hogy az összeállítással azt sugallta, hogy a gépkocsi kerekesszékeseknek is alkalmas. (Az illusztrációként használt, korábban készült felvételen Balázs Zoltán kerekes székes egy másik tipusú autóba száll be). A harmadik, hogy a kedvezményről úgy beszélt – miközben tudatában volt ennek ellenkezőjéről – mintha az a mozgáskorlátozottakat gazdagítaná. (Amúgy a vásárlási feltételek nem titkosak, a www.lehetosegauto.hu honlapon olvashatók). A negyedik, hogy a kedvezmények mellett még azt is felsorolta, hogy kevesebb utánajárással jutnak hozzá az érintettek a gépkocsihoz. (Ami nem igaz, hisz korábban bármely autókereskedőhöz mehettek, míg most az országban nyolc helyen intézhető a Széchényi bankkal kötelezően megkötendő szerződés mind a használt mind az új gépkocsik esetében). Hogy kinek, kiknek az érdekében, hogy politikai vagy üzleti haszonszerzés miatt hamisít a Magyar Távirati Iroda készítette MTV1 közszolgálati híradó, azt csak találgatni tudjuk. Hogy nem a mozgáskorlátozottak és még csak nemis a közvélemény érdekében, az bizonyos”.

*

Végül, ha már Cserháti Ágnessel kezdtük a cikket, fejezzük is be vele. Amikor a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szóvivőjének és kommunikációs igazgató-helyettesének nevezték ki, ő ezt nyilatkozta: "Szívesen vállaltam ezt az izgalmas munkát, mert úgy érzem, részese lehetek valami új születésének, amire televíziósként már régen vágytam". Reméljük ez az az „új”, amelynek születésére régóta vágyott, kívánunk egyben további szakmai sikereket!

Hozzászólások (19) , melyek közül a legfrissebbek:

Marton Ferenc

A Napkelte stb ellen bezzeg nem verték a nyálukat, hazug képmutató férgek, felőlem éhen is dögölhetnek, mennyenek a kurva annyukba.

Valuska Edit

Szégyen, hogy mindössze ketten vannak a közszolgálati média dolgozói közül, akik nem tűrik a hírhamisításokat.

grafomankohasz

A "közszolgálatiság" semmiképpen nem jelentheti azt hogy a közszolgának nem lehet a hatalommal ellentétes véleménye. A közszolga nem a kormányt kell hogy szolgálja hanem engem,téged,mindannyiunkat!

JohnFive

b1052221@nwldx.com: "... hanem azért, hogy másokat kirúgjanak...":
Hazudsz. A hiteles hírszolgáltatásért sztrájkoltak.

Agricola6709

„ semmibe vették a Közszolgálati Kódex előírását, mely szerint politikai ügyekben közéleti szereplést nem vállalhatnak, a nyilvánosság előtt véleményt nem nyilváníthatnak”.

dec. 23. 17:21 Nagy Navarro Balázs, az MTV székháza előtt 13. napja éhségsztrájkoló szakszervezeti vezető is felszólalt a tüntetésen, Navarro azt kiabálta a tüntetőknek, hogy le kell váltani Orbán Viktort.

El vannak tájolva arról, hogy mit fed le a közszolgálatiság fogalma.

Eeyore

hát persze hogy ki kell rúgni ha egyszer képtelen felfogni hogy éppen az a dolga az új nonstandard médiában, ami ellen tiltakozik:
a központilag elrendelt hazugság és hírhamisítás.

tasunko

Csak annyit kérdeznék,hogy valaha ebben az országban,vagy bárhol ért e ezzel a módszerrel valamit?Nem a fogyásra gondolok...Elnézegette a képeket,egyik se sovány,így két hét elteltével se...Azt értem,hogy tiltakoznak,csak azt nem minek?Ha valaki annyira hülye,hogy éhezik önként,akkor mit tesz majd egy-két hónap múlva,amikor majd "muszáj+?Ostoba,aktabuzik.

ghaiser

Sz. A. médiacárnő: miért tételezzük azt fel, hogy a médiatörvényt alkalmazni is akarják!? Azért, mert ezt a fajtát - mi demokraták - ismerjük, mint a rossz pénzt. Eddig kellett várni, míg kimutatják a foguk fehérjét: Klubrádió, Nagy-Navarró sztrájk!

ghaiser

Szemét Farkas Miklós! Ezt az országot az ilyen rohadt fasiszták/nácik járatják le a Kedves Vezetővel az élen! Egyedül maradtok, mert a szabad világ fog titeket elsöpörni, s ennek a szemét országnak nyoma sem marad a szar lakosságával együtt! A globalizáció győzelmét pár ezer gazember nem tudja megállítani, s az antiszemitizmus, rasszizmus, sovinizmus veletek együtt kipusztul! Még megérem!

ghaiser

Szemét b1052221@nwldx.com! A magadfajta fasiszta/náci gazemberek miatt tart itt az ország, de rossz hírem van a számotokra: az elmúlt tíz- és a jelenlegi másfél évet nem ússzátok meg. Bármilyen antidemokratikus törvényeket hoztok, börtönben végzitek a Kárpátok Géniuszával együtt. A nap 24 órájában Nürnberg lebegjen a szemetek előtt! Azzal keljetek és azzal ébredjetek! Hazaárulók!

enyimi

b1052221@nwldx.com te egy nagy f@sz vagy csak az a bajod, hogy nincs aki a kukikádat rázogassa.

marcipán

van annyi lopott pénz az elcsórelt milliárdokból, amiből meg lehet vesztegetni senkiházi bértollnokokat, akik smitszinten vannak irásból, és betojcsi szinten számtanból és a seggnyaláson megalázkodáson kivül a szakma alját jelentik, emberségből pedig a korokodilszintejét sem érik el. Egy csomó aljas patkánynak most jött el a karrier idelye, mert sívó hülyeként eddig nem kellett senkinek, nem akarták magukat lejáratni foglalkoztatásukkal,.. no de most.. itt a senkiházi aljas bitangok ideje, mert csótányként nagyot lehet kaszálni, és a szakmát leszarva lehet papagájként ugatni a vezér által elvárt, egyébként szart sem érő ocsmányságot. Ezeket is asszony szülte? vagy egy szerűen droidok, beprogramozott, agymosott csótányok!!!!

Ojgli Okost

b1052221@nwldx.com:
Na, hogy menj anyádba, lehet ebben a kurva országban sztrájkolni egyáltalán?!

Farkas Miklós

Már rég ki kellett volna rúgni őket! Kommunista bérenc gazemberek akik Magyarország lejáratására mindent elkövetnek. Börtönbe velük!

mitzimacko

bakárhány, te szerencsétlen: a két derék 'szakszervezeti vezető' nem holmi munkavállalói jogokért hőzöngött, hanem azért, hogy másokat kirúgjanak a tévéből, mert az illetők megszegtek minden újságírói etuikai normát, továbbá a közszolgálati tv-kben HAMISÍTOTT tudósításokat adtak le. Eggyébként a jobboldali (fizetett)hőzöngők 2006-tól egyfolytában összeszarták a Kossuth teret, miközben diktatúráról lihegtek.

Jutka4810282

b1052221 satobbi@ noname. ugye nem akarsz bennünket megggyőzni, hogy Papp Dániel és tsai az újságirói szakma krémje ??Vagy van hazugság ami jó és van ami elitélendő?Aki ilyet állit, annak ideggondozóban van a helye. Ha ilyen ordenáré hazugság után nincs következmény, minden hirforrást hiteltelennek, hazugnak és megvásároltnak fognak tekinteni az emberek- nagyon helyesen.Majd nézzük a román vagy szlovák magyar adást- ...

djoci

Most már semmi akadálya, hogy Papp "Hírhamisító" Dánielt és Élő "Retusőr" Gábort visszavegyék korábbi állásukba, hogy ott folytassák az MTV(A)-hoz tökéletesen illő, eddig is magas színvonalú munkájukat.

Malcolm

Ez a Lomniczi-ügy után egy újabb tudatos, minősített hírhamisítás. Ilyenkor a teendők:
- az MTVA elnökéne azonnal mennie kell
- a hír korrigálni kell, és nyilvánosan bocsánatot kérni az érintetteketől, és az átvert nézőktől
- A Médiahatóság azonnal kivizsgálja és példásan megbünteti a csatornát
- A mozgáskorlátozottakat kárpótolni kell, például megíhvni őket egy élő esti műsorba, hogy alaposan elmondhassák a saját álláspontjukat.

A sztrájkolók pedig pezsgőt bonthatnak, az MTV a kezükre játszott, ezek után élő ember nem mondhatja hogy nincs 120%-ban igazuk.

apu1975

Azért a jegyzőkönyv kedvéért rögzítsük, a két derék 'szakszervezeti vezető' nem holmi munkavállalói jogokért hőzöngött, hanem azért, hogy másokat kirúgjanak a tévéből. Tették ezt illegálisan, magánterületen, bejelentés nélkül. Hiba, ebben a szörnyű diktatúrában egyre nehezebb üldözöttnek lenni ...

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X