Margit híd: legóhíd 30 milliárdból
10070
25
Lassan lesz új Margit híd, aminek nagyon örülünk. Csakhogy harmincmilliárdból már akár igényes munkát is végez(tet)hettek volna az urak. Ehelyett a Margit hidat mintha legóból rakták volna össze. Olcsó megoldásokkal, pontatlanul, „jól lesz az úgy Pista” mentalitással.
Lesz új Margit híd. Sőt, van. Mondjuk a sok csúszás és különféle részmunkák folyamatos átadásai között lassan már nincs értelme arról beszélni, hogy mikor lesz kész. Ez egy folyamatosan készülő valami. Ha végre mindkét járdáján lehet majd sétálni, vagy mindegyik íve alatt át lehet hajózni, akkor is ott lesznek még a szobrok, amiket még ki kell pofozni.
Ahhoz képest, hogy pár éve, a szétrohadt, omló, málló hídon sétálva egy újabb összeomlás hihetőbbnek tűnt, mint a folyton csak ígérgetett felújítások, ez is valami. Sőt, ez már valami. A híd túlélte, és Budapest is túlélte. Nem lett sem gigadugó, sem bringás holokauszt. lett viszont kerékpársáv, kerékpár alagút, kiszélesített felhajtó, és attól sem kell tartani, hogy a villamos felsővezeték tartóoszlopai egyszer csak keresztbe dőlnek a hídon.
Az, hogy az átadás jobban csúszott, mint a Nagykörút ónos eső után, vagy, hogy a költségek 15 milliárdról felkúsztak 30 milliárdra, nyilvánvalóan botrány. De úgy tűnik sajnos, hogy itt Magyarországon ezt sosem ússzuk meg. Így volt ez régen is, például a Margit híd első megépítésénél, persze nem mintha ebbe bele kellene nyugodni.
A bajunk nem is igazán ezzel van. Hanem azzal, hogy harmincmilliárdból már akár igényes munkát is végez(tet)hettek volna az urak. Ehelyett a Margit hidat mintha legóból rakták volna össze. Olcsó megoldásokkal, pontatlanul, „jól lesz az úgy Pista” mentalitással. Az alábbi képeink erről (is) szólnak. Mert szerintünk a budapestiek, sőt az egész ország ennél azért többet érdemelt volna. Pláne ennyi pénzből. Ja, még valami. Még nincs kész a híd. Talán a képeken látható bénaságokat nem késő kijavítani.

Hozzászólások (25) , melyek közül a legfrissebbek:
Az egész Margithidra rányomja bélyegét a renszeváltás diletáns réme.
Hozzáteszem,az volt felelőtlenség,mikor ilyen mértékben leértékelték az építőipart.Az volt felelőtlenség,mikor 12 milliárdos,majd 20 milliárdos költségvetéssel fogadták el a hídfelújítást.Minden szakember tudta,hogy ennyiből nem lehet normálisan felújítani.
Jobban örülnék,ha a Mérnökújságban írnának róla kritikát,hozzáértő szakemberek.
Csak azt a 2 irdatlan oszlopot (a koronával) a szigetcsúcson magyarázná meg nekem valaki. Szóljon akinek tetszik, meg az is, aki tudja a műltjat, amit rekonstruál...
Ehhez írtam az előző sorokat.Lámpatestek kerülnek rá,mint az eredetin.
Oda lámpatestek kerülnek.Már láttam is,mikor egy este próbálgatták a tartóabroncsokat.
És?
gmihaly!
A dilatációt megtervezik, az hosszirányba hat (!) és nem minden irányban!
A példa TIPIKUS!
Ilyen az, ha a politikusok irányítanak és nem szakemberek!!!
- A tervező biztos nem így tervezte meg. Ha a kivitelező eltér a tervtől, visszabontani, újraépíteni, a költséget ráverni a kivitelezőre!
(Kivéve persze, ha a kivitelező csókos!)
- Szerzőkém! A címed durva csúsztatás! A legó egy nagyon profin megtervezett, kivitelezett termék, melynek minden darabja tökéletesen és harmonikusan illeszkedik egymáshoz!
(A fenti "termék" nem ezt bizonyítja!)
A kiváló cikkíró még nem hallott a dilatációról? A "félkorlátok" a pillérek felett, a dilatációs pontoknál" találkoznak össze, lehet, hogy esetenként azért "csálék".
Csak azt a 2 irdatlan oszlopot (a koronával) a szigetcsúcson magyarázná meg nekem valaki. Szóljon akinek tetszik, meg az is, aki tudja a műltjat, amit rekonstruál...
Remek fotós munkája!
Remek fotós munkája!
Remek fotós munkája!
Elismerésre méltó, ahogy a forgalmat biztosították az építés során.Különösen csodálatos munkát végeztek a villamos sín lefektetői, többször helyezték át, és a villamosok abszolút gördülékenyen mentek és mennek rajta.Csak gratulálni lehet ezért a munkáért!
A Lego nagyon pontos valami, ez a működése lényege. A Margit híd drága pénzen szakértelem nélküli taknyolás.
Fideszes kajmán szadeszos kajmánnak nem farkasa.
Szép híd, és még a kajmánok is elférnek alatta, akik erre kiosztottak/felmarkoltak 30 egységet.
Argh: Hangsúly a kizárólag-on? ;)
blogen: Ha ez kizárólag SZDSZ-es buli lenne, mi akadályozná meg a viktatúrát, hogy elővegye a felelősöket? Vagy hogy felmondja azokat a szerződéseket, amik miatt több mint dupláját fizeti érte a főváros az eredetileg tervezettnek?
Ráadásul az igazi tartószerkezetekhez hozzá se nyúltak! kíváncsi leszek rá hogy aki átveszi a hidat és kifizeti a számlát megússza-e börtön nélkül! Remélem hogy nem!
Atyaisten! Ez tényleg primitív! nincs/nem volt egy szakember aki ellenőrizte volna a szakszerűséget? Miért fizetnek ki ilyen takony minőségű munkát?
Egyszerű, amíg nem csinálják meg rendesen, nem szabad átvenni és kifizetni. Ez így rettentő gány, mint a Demszky-korszak utolsó nagyberuházásának a Közraktáraknak a silány kivitelezése. Úgy tűnik az SZDSZ-es haverok ilyen szinten dolgoznak, elvégre rengeteget forgattak vissza az előző vezetésbe, hogy ők dolgozhassanak, reméljük az új tudja a dolgát és helyreteszi őket! Ugyanez meg amúgy Kökin is.
Sokszor járok át rajta, nekem sem tetszik a szinvonal. Siralmas. Sajnos jogosnak érzem a kritikát. Magyarok ezt lehetett volna jobban (bár a munkások volt, hogy nem magyarul beszéltek).
Ez egy fikázós cikk. Emlékeztet a Combinok elleni hangulatkeltésre. Biztos vannak elbaszások a munkán és biztos volt pénzkidobás, lenyúlás is. De az itt lefényképezett "hibák" egy ilyen híd esetében nem mérvadók. Egyedül a korlátoszlop jogos kritika! Nagy műszaki talentum lehet a szerző.
Ami műszaki dolog, azt megtervezik és minden adott a kivitelezéshez. Ha eltérnek a tervektől, azt korrigálni szükséges. ....ilyen egyszerű.....
Más kérdés, hogy ez is, mint minden, eszeveszett korrupcióval épülhetett, amit a költsége is jelez......ezzel magyarázható a nyolcév esztelen autópáűlyaépítése is.