hirdetés
Ma eddig: 0 cikk

A "Moszkva" tér metamorfózisai

81727 38

Bár az utcanévtáblákat még nem cserélték le ,de immár hivatalosan is újra Széll Kálmán térnek hívják a Moszkva teret. A fiatalok által a Kálmán név után Kalefnak becézett tér 1929-ben kapta az egykori miniszterelnök nevét, majd 1951 -től a szocialista korszakban a Moszkva tér nevet.

Millenniumi díszfelvonulás az akkor még névtelen közterületen, 1896 június 8-án.
Millenniumi díszfelvonulás az akkor még névtelen közterületen, 1896 június 8-án. #1© Budapest Gyűjtemény
A Budapesti Torna Egylet tagjai edzenek a BT sportpályáján. 1913
A Budapesti Torna Egylet tagjai edzenek a BT sportpályáján. 1913 #2© Budapest Gyűjtemény
hirdetés
1929-től viseli a tér Széll Kálmán, az egykori miniszerelnök nevét.
1929-től viseli a tér Széll Kálmán, az egykori miniszerelnök nevét. #3© MNM Fényképtára
1930-as évek, teniszpálya a Széll Kálmán téren.
1930-as évek, teniszpálya a Széll Kálmán téren. #4© Fortepan.hu
1938. Az egykori Postapalota, mely meghatározza a tér arculatát, 1923-25 között épült.
1938. Az egykori Postapalota, mely meghatározza a tér arculatát, 1923-25 között épült. #5© MNM Fényképtára
A Széll Kálmán tér az 1940-es évek elején.
A Széll Kálmán tér az 1940-es évek elején. #6© Budapest Gyűjtemény
1945. Lebombázva.
1945. Lebombázva. #7© MNM Fényképtára
1954. Bódésor a Moszkva téren.
1954. Bódésor a Moszkva téren. #8© Fortepan.hu
Moszkva téri újságárus.1950-es évek második fele
Moszkva téri újságárus.1950-es évek második fele #9© Fortepan.hu
Vidám kirándulók egy havas vasárnap a Moszkva téri végállomáson.1956 február 12.
Vidám kirándulók egy havas vasárnap a Moszkva téri végállomáson.1956 február 12. #10© Magyar Fotó/Munk Tamás
Korszerű világítás a Moszkva téren,1960-as évek.
Korszerű világítás a Moszkva téren,1960-as évek. #11© MNM Fényképtára
61-es villamos,1970-es évek.
61-es villamos,1970-es évek. #12© Fortepan.hu
A Moszkva tér és a Rózsadomb a Vérmező utca egyik házából. 1990-es évek vége.
A Moszkva tér és a Rózsadomb a Vérmező utca egyik házából. 1990-es évek vége. #13© Horváth Ernő
Feketemunkások a péntek reggeli emberpiacon,2005.
Feketemunkások a péntek reggeli emberpiacon,2005. #14© Túry Gergely
Hajnal a villamosalagút alatt.
Hajnal a villamosalagút alatt. #15© Stiller Ákos
2010. Színes ücsörgők a téren.
2010. Színes ücsörgők a téren. #16© Fülöp Máté
Jackpot, Moszkva tér, 2011
Jackpot, Moszkva tér, 2011 #17© Pataky Zsolt
Moszkva tér, 2011
Moszkva tér, 2011 #18© Pataky Zsolt

Hozzászólások (38) , melyek közül a legfrissebbek:

Tóth Csaba László

Nagyon tetszettek a képek,de nekem csak MOSZKVA TÉR marad,a csodálatos gyermekkori élményeim miatt,és ez a név szimpi volt nekem

Nagy Lajos

Mint öreg budapesti, a képregényt köszönöm! A nevekről a véleményem, hogy sokkal jobb az ilyesmi: Fő tér, Körönd, Oktogon stb.

Pálosi Miklós

Nagyon örültem hogy én is láthatok olyan képeket,amelyeket nem láthattam. 54-es születésű vagyok,de amikor megláttam a lebombázott házakat,a szivem is elszorult.Én lehet hogy felsem építettem vólna.De ez a jó hogy nem én vagyok a többség. Így aztán újra szép. Nagyon örülök hogy láthattam ilyen képeket a Moszkva tér-ről! Mert hogy nekem az maradmindig. Köszönöm mindenkinek.

Szabó Péter

Mi ott születtünk és élünk. Nekünk mindig Kalef volt, nem Moszkva tér. Az Andrássy út is mindig az volt, hiába igyekeztek többször is megváltoztatni. Ágnes! Oda pedig te menj!

Szűcs Kálmán

Nagyon érdekes a tér történelme, kár hogy nincs még korábbi felvétel...!

Agnes

Erdekesvolt vegignezni a kepeket 1896-tol 2011-ig.Nagyon rossz volt latni a lebombazott Moszkva-teret.Jo lenne,ha ez soha tobbet nem fordulna elo.

Anonymus

A Moszkva-ter az Moszkva-ter marad.Tarlos meg elmehet a pi...aba!

S.E.

Jó volt ezt a képgalériát végignézni. Különösen lehangoló volt lebombázott állapotában látni.
Amúgy szerintem nem a Moszkva tér átépítése a legfontosabb feladat a fővárosban. Ha már csak ez az egy dolog hiányzik a városlakók boldogságához, akkor hajrá, csináljuk meg hitelből. De addig szerintem ne.

Erzsi

Sajnos Széll nem fújta el a rengeteg szemetet.
Iszonyatosan gondozatlan. Ez talán fontosabb lett volna a "keresztelő"-től.

Mészárovits Antal

A Jobbik által rendszeresen állított kettős keresztet
is meglehetne mutatni, meg az ingyen ételosztást,
amit az önkéntes aktivisták csinálnak. az jobban
illene a képsorozatba, mint a csövesek jelenléte.

Tibor

Itt lakunk már harminc éve és látjuk a teret. Mivel a nyolcvanadikban már a világ megváltása nem aktuális csak néhány megjegyzésem lenne. Nem sok privát ember lakik a téren. Nekik kell csak új lakcímkártyát stb. kiváltani. Ennél nagyobb probléma a tér átépítése. Jó volna, ha a tér átalakításának terveit kiállítanák közszemlére és kikérnék az emberek véleményét mit szeretnének és minek örülnének a legjobban. Magam is általános mérnök vagyok és foglalkoztam várostervezéssel is. Miután 30 éve látom az ablakomból a teret és megyek a piacra ebben a forgalomban jó volna, ha a Fény utca és a tér közötti házsort is eltüntetnék és a gyalogos közlekedést megemelnék a tér fölé mozgólépcsős lejárókkal és különválasztanák a gyalogos és járműforgalmat föggőlegesen. Ez csak egyetlen gondolat, amely bővülhetne. Ha elindul valami akkor majd bővebben is. Hajrá Széll Kálmán tér, meg az összes többi, hogy ne legyünk már örökké alázatos behódoló nyuszik.

labdás károlyné

Ha irásban, vagy szóban megváltoztatjuk a tényeket, attól még a tény TÉNY marad. A multat hiába tagadjuk, vagy állitunk róla mást, visszamenőlegesen nem lesz más, csak hazug.

Vekker András

Nagyon jók a régi képek, és a régi épületeket én is visszaépíteném. Jól működött a hurokban fordulás is a villamosoknál, de lehet, hogy a Combinok nem nagyon komálnák :)

Vekker András

Nagyon jók a régi képek, és a régi épületeket én is visszaépíteném. Jól működött a hurokban fordulás is a villamosoknál, de lehet, hogy a Combinok nem nagyon komálnák :)

Kingaru

Nagyon jo volt nezni a multat es remelem, hogy visszaepitik a szep kerek kupolas megallot, mert a ronda legyezo alak meg mindig a komcsikat jelkepezi.

Iscso

Kíváncsi vagyok meddig tűrik meg az emberek, hogy különböző oldalról férgek ragjak a testet... Meddig lehet büntetlenül és ilyen pofátlanul kizsákmányolni egy nemzetet???

Pacati

Egyetértek az előbbi hozzászólóval. Borzasztó, hogy a kormányzatok állandóan el akarják feledtetni velünk a közelebbi múltat. Nem lehet, és nem is szabadna! El kellene fogadnunk végre valahogyan a történelmünket. Már a 10 éves gyereknek is zűrzavart teremtenek a fejében. Már a gyerekek is csak azt látják, hogy az újabb kormányzat mindig újravéleményezi az otthonát, a nemzeti, családi történelmét. Nem is szólva arról, hogy a hivatalos és a köznyelvi vélemények folyton eltérnek. Nyomasztó, hogy ilyen tünetekkel a rendszerváltás előtt kellett együtt élnünk, néha az az érzésem hogy a pszichikai közérzetem alig változott.

heloo

A lopes rajzért nagyon kár :((( am nagyon-nagyon jó válogatás, öröm volt nézni :)

enmary

A fotó-válogatást jónak tartom nagyon. Tényleg minden oldalról be lett mutatva ez a tér. Számomra ismeretlenek voltak ezek a fotók. Köszönöm.

faszfej kálmán

dafke, körülbelül egy évvel ezelőtt tudtál "a legbékésebb Magyarországot létrehozó zseniális miniszterelnök" hatásairól? nem? na látod, ennyire volt zseniális. az utókor azt sem tudta, hogy létezett.

Halász László

Ja!Arról nem is beszélve hogy mind az Adófizetőknek de az ott élőknek sokba fog kerülni.(Táblák,okmá-
nyok,feliratok és a többi.)

Halász László

Meg kéne végre tanulnunk a történelmünket nem
szégyelve,vele együtt élni.Nem hiszem hogy az
átnevezések az Országot pozitív irányba mozdít-
ják el.Ennek első jelei már a Nemzetközi megí-
télésünkben már mutatkoznak.Nem gondolom
hogy az átnevezés,átnevezések megoldást ad-
nak a jelenlegi problémákra.Laci

margeritka

dafke, nem értesz semmit se... és ne küldözgesd azokat el, akik Moszkva teret akarnak a Moszkva téren. Mert azoknak nem az a bajuk, hogy volt egy Széll Kálmán. Lehetett ő még ötször kiválóbb, mint ahogy te írod, van hely a fővárosban, ahol lehetne róla tér. A gyarmatosítók fővárosáról elnevezett teret számtalan helyen bírják Európában, a valamikori ellenfelek is. Nem tudom, miért pont a csajok, a Moszkva térről számtalan dolog eszedbe juthatna még. És ne elvtikézz, ha én Moszkva teret akarok, honnan veszed, hogy ez politikai irányultság kérdése? Legfeljebb neked.

dafke

Nem baj, aki csak emléket keres, annak lehet Moszkva, lehet felszabadulás, lehet vörös csillag öt, vagy akár hat ággal. Kit érdekel? Neki Moszkva, számomra a legbékésebb Magyarországot létrehozó zseniális miniszterelnökről elnevezett tér.
Van egy sajnos élő klasszikustól jó mondás erre: "el lehet menni innen, tessék!"
Elvtikém, akinek a Moszkváról a csajok jutnak eszébe, annak ott van Moszkva a maga gigantomániás, csodálatos voltában. Ha már impotens lesz, ott sok mindent megtalál. Azt is, amit nem keres.
Hiába lamentál: Széll Kálmán neve Széll Kálmán, nem pedig a gyarmatosítók fővárosa.

redonci

Mint a hozzászólásokból kitűnik, a történelmi személyiségek megítélése eléggé változékony, így a közterületi elnevezések korántsem a hálás utókor, hanem politikai értékváltozás jelzései. Mit tehetünk, ha 20-30 év múlva próbáljuk felkeresni emlékeink helyszínét? Egyértelműen helyesnek az tűnik, hogy a legfontosabb közterületeket a legállandóbb földrajzi nevekkel, filmszínészekkel, zenekarokkal, a tömegek által jól ismert és elismert fogalmakkal nevekkel jelöljük. Pl. New Yorkban Time square, Fifth avenue, stb. Szóval én a Moszkva teret választom.

potozapa

Nagyon szórakoztató az Ady-cikk és nagyon fontos a kedvező gazdasági-pénzügyi lépéseket is észrevételezni. A közéletből az utóbbi évtizedben éppen a tárgyilagosság, a komplex kép iránti igény veszett ki és ez igen nagy baj. Kalef meg elég ügyes lehetett, ha Adyt ennyire bosszantotta...:-)

csak

Azért az vicces, hogy 2005-ben nem kellett kikockázni a feketemunkások arcát, ami ugyebár totálisan illegális dolog, viszont 2010-ben a tábla mellett szunyáló embernek már vannak személyiségi jogai...

Kolonits Ferenc

Ady publicisztikája nem sokban különbözik a mai "ujsági ebekétől" (copyright by Széchenyi). Azér azt se illik elfelejteni, hogy SzK lényegesen lenyomta az államadósságot, megalapozta a hazai bankrendszert és végül nem volt hajlandó asszisztálni az okkupáció túlzott költségelőirányzatához. Lemondásával valószínűleg egy európai háborús konfliktust előzött meg. Ferenc Józsev mérges is volt rá, évekg nem állt szóba vele.

csaba

Azért ne felejtsük el Széll Kálmán felesége
Deák Ferenc gyámleánya Vörösmarty
Ilona volt. Egyébként is a tér hamarabb volt
Széll Kálmán, mint Moszkva.

Bubu Kismackó

Ady Endre írása
/Debreczen, 1899. augusztus 14./

"- Széll Kálmán úr, a magyar politikai élet Neukomja, eljátszotta immár kis játékait. A hipnózis nehéz álmából ébredni kezd a magyar közvélemény,
s a miniszterelnök úr be fogja ide s tova látni, hogy a rátóti tehéngazdálkodás elvei nem válnak be a miniszterelnöki székben.
Nem titkoljuk, hogy annak idején mi is tápláltunk reményeket a miniszterelnök úr szép ígéretei felől,
de ugyancsak mi voltunk azok, kiknek nagyon hamar be kellett látnunk, hogy a Széll-éra nem egy jobb korszakot jelent,
s a nagyhangú ígéretek csak ígéretek maradnak. Széll Kálmán a legnagyobb mértékben nélkülözi az igazi államférfi tulajdonait.
Ő, aki büszkén hirdette magát a Deák Ferenc elvei letéteményesének, éppen olyan messze esett a minden hibája dacára is tiszteletreméltó Deák Ferenctől,
akár a korrupció atyamestere, Tisza Kálmán vagy a korlátolt eszű volt főispán-miniszterelnök.
Deák Ferencben is erős volt a megalkuvási készség, de ellensúlyozta erős magyar egyénisége s a politikai morál iránti érzéke.
Széll Kálmán paktummal került a miniszterelnöki székbe, beváltatlan ígéretekkel vezette félre a közvéleményt,
egyéni érdekek kielégítésével némította el az ellenőrzés kritikáját, s ami a politikai morált illeti,
a Széll Kálmán eddigi kormányelnöksége nem nagyon igazolta híres teóriáját a politikai becsületről.
Példa nélkül való az az eset, hogy egy miniszterelnök ennyi ideig sütkérezzék a népszerűség fényében, anélkül, hogy erre legkevésbé is méltónak mutatta volna magát.
Pártja megnövekedett a húsosfazék varázsától, a diadalmas ellenzék pedig paktumba göngyölte a győzelmi pálmát, s hódolattal tette le a miniszterelnök úr lábai elé.
Tulajdonképpen ellenzék sincs, mióta Széll úr hinti a port a magyar politikusok szemébe.
Az ő dicsőségét zengi a magyar sajtó is - alig néhány független lap kivételével.
A nemzeti jogok Türtaioszai ma már csak ódákat írnak. Vészi József mandátumot kapott, Ugron Gábort egyhangúlag választották meg Sz.-Somlyón.
Csak nem lehet kívánni Bartha Miklós úrtól, hogy a szeretett barátnak adott elégtétel után is ellenzéki maradjon?
S ilyenformán nyert magának nagyon sok barátot Széll Kálmán úr. Ezek után ígérhetett, bolondíthatott tovább.
Minden ígéretét vívmánynak vették, s minden megalkuvását államférfiúi bölcsességnek.
Az ő miniszterelnöksége alatt nyugodtan verhették arcon a magyart, avathatták fel nagy ünnepséggel a Hentzi-szobrot.
Máskor az egész magyar sajtó egyként tiltakozott volna e galád merénylet ellen, most alig egy-két magyar lap emelte fel szavát.
És mégis a Hentzi-ünnep leplezte le a maga valóságában Széll Kálmánt. Most már kezd látni a magyar közvélemény.
Széll Kálmán kormánya alatt 'törvény, jog és igazság' nevet nyertek a megalkuvás s a nemzeti becsület sárbatiprása.
Itt az ideje leszámolni e politikai szédelgéssel s ennek fő alakjával, a rátóti államférfival.
Sem jogcíme, sem képessége nincs a magyar politika vezetésére, s rövid uralma csak megerősítette a politikai vásár piacát.
Ha pedig a nép képviselői elfelejtik kötelességüket, megmozdul maga a nemzet, s oda juttatja Széll Kálmánt, ahová való: a rátóti tehéngazdaságba."

minimoni

A tér (jelenleg) szörnyen néz ki, bárhogyan is hivjak. :(

pali66

Felhívnám a figyelmet, a következőkre:
- a Széll Kálmán (Moszkva) tér az nem a ma villamos végállomásnak használt téren van. A tér a történelem és az utca számozás szerint a jelenleg buszparkolónak használt térrész.
- a jelenlegi villamos végállomás az a BBTE atlétikai pályája (teniszpálya) volt, és az nem közterület.
Amikor megépült a Pasaréti úti pálya (jelenleg Vasas) akkor költörtek oda át és akkor költözött át a villamos végállomás a mai helyére, ami - ismétlem nem része a térnek. Az egy terület a Margit krt. és a Várfok utca között. A tér északabbra van és egészen a Retek u. torkolatáig terjed a Fény utcától.

ksion

"megszorítások miatt is gyűlöletessé váló név lesz a neve a térnek egy 900 éves városnév helyett"

ugyan, a néplélek egyszerűbb. Lett itt már többször tömeggyilkosból Ferenc "Jóska" és Kádár "apánk".

Szóval sztem pont emiatt ne aggódj.

sopran

Az a baj, hogy a mostani megszorítások miatt is gyűlöletessé váló név lesz a neve a térnek egy 900 éves városnév helyett. Nomen est omen. Kár...

Ádám Kiss

Kedves Vera,

Köszönjük az észrevételt, javítjuk.

hozzaszolo

bizony, ez nekem is feltűnt, leghamarabb 1957-es lehet az a kép (9.). amúgy meg kalef sucks!!

Spira Veronika

A 9. kép aláírása téves! Az újságstandon Népszabadság, Élet és irodalom, Nagyvilág látható. A szerkesztő utána nézhetett volna, hogy ez így együtt legkorábban mikor volt lehetséges. A 10. kép 1956 február. Tessék gondosabban dolgozni!

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X