Miközben ön ezeket a sorokat olvassa, magyar katonák háborút vívnak egy távoli országban. Nem vizet és pokrócot osztogatnak, hanem lőnek. Ennek a háborúnak a tényét azonban nem csak a magyar társadalom, de a politikai-katonai vezetés sem fogta fel. Szlankó Bálint újságíró riportkönyve, a Maximum nulla áldozattal - a Magyar Honvédség afganisztáni háborújának igaz története ezt szeretné megértetni. A könyv azonban nem csak izgalmas helyszíni riport, hanem szerteágazó tényfeltárás arról, hogyan csinál világpolitikát Magyarország fogalmatlan politikusokkal, nulla pénzzel és lepukkant hadsereggel.

„2010 áprilisában egy katona bevetés közben elhagyta a pólóját. Mivel formailag az ország nem áll háborúban, a felszerelés elveszítésére vonatkozó normális (béke) szabályokat érvényesítették: alakult egy bizottság, ami tett egy jelentést az esetről, javasolt egy döntést, ezt aláírta az alakulat parancsnoka, elfaxolta az Összhaderőnemi Parancsnokságnak Székesfehérvárra, ahol végül aláírta a honvédség operatív vezetője, egy háromcsillagos tábornok. Mindez két hónapig tartott, és közben elmulasztották közölni az érintettel, hogy a pólót le fogják írni. Ezért a katona végig abban a hitben volt, hogy azt neki ki kell majd fizetnie, mert a honvédség képtelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy a felszerelés művelet közben néha megrongálódik vagy elvész.”

Az idézet akár Joseph Heller amerikai katonai bürokráciát gúnyoló híres regényéből, a 22-es csapdájából is származhatna. Pedig egy a sok hasonló groteszk, vérforraló vagy komikus sztori közül, melyek a valóságban is megtörténtek abban a jelenleg is zajló háborúban, amiben a magyar állam által fizetett magyar munkavállalók nehézgéppuskákkal lőnek egy ellenséges bázisnak használt falut, tálib vezetőkre vadászó helikopteres kommandósakciókat hajtanak végre, gépfegyvertűzben kúsznak, vagy a terepjáró páncélzatán kopogó golyók és repkedő gránátok tüzében hajtanak át egzotikus nevű falvakon és városokon.

Afganisztánban egy rendes, igazi háború zajlik, „mint a filmekben”, turbánban lövöldöző, gonosz tálibokkal, látványos robbanásokkal, csörögve hulló töltényhüvelyekkel és fröcskölő vérrel. De a tökös harcosokat hús-vér magyar férfiemberek játsszák, a sztárgázsit pedig az adófizetők csengetik ki. Pákozd, Isaszeg, Doberdó és Voronyezs után Dand-e Ghurinál, Kuk Csenárnál és Sari Kunánál folytatódik a magyar hadtörténet - erről szól Szlankó Bálint könyve.

Kétszeres életveszély

A Maximum nulla áldozattal első része a Baglan tartományban állomásozó mentorcsoport, az OMLT magyar katonáinak története arról, hogy milyen egy magyar melóscsalád fiának háborúzni a világ túlsó felén egy idegen kultúrában, kevés tapasztalattal, vacak felszereléssel, beszívva lövöldöző afgánok oldalán egy láthatatlan és legyőzhetetlen ellenség ellen. Miközben a magyar katonai vezetés néha durvább dolgokat művel velük, mintha Junosz molla, a helyi főtálib vezetné ellenük rohamra ötszáz álig felfegyverzett harcosát.

A könyv nem csak arról szól, hogy milyen harc közben az OTP ügyfélszolgálatával huzakodni telefonon, elindulni bevetésre úgy, hogy lerobban a jármű, beragad a gépfegyver és elromlik a rádió, lövetni egy falut, ahol civilek is lehetnek, összeomlás szélén álló hídra ráhajtani nehéz páncélozott járművel, vagy otthon megpróbálni elmagyarázni, mi történt odakint: "- Öltél embert? - nem tudom".

A zamatos katonasztorikon túl a Maximum nulla áldozattal mélyre túr abban az anarchikus-bürokratikus mocsárban is, amelyiknek elvileg a hadsereg irányítása lenne a feladata. Interjúk, sztorik tucatjai festenek riasztó képet a Magyar Honvédségről és a honvédelmi vezetésről, amelyik máig nem fogta fel, hogy nem kakasos nyalókát osztani, hanem harcba küldte ki a katonáit. Amelyik az ócskavas géppuskák miatti panaszokra visszaüzen, hogy biztos nem tartják karban, és hirtelen mindig lesz pénze biztonságosabb felszerelések beszerzésére, mikor meghalnak saját katonái.

Ahol még az is megtörténhet, hogy a honvédelmi miniszter afganisztáni látogatása előtt egy minisztériumi illetékes megpróbálja elintézni, hogy a honvédek ne kérdezzenek kellemetlent a minisztertől, máskor meg maguk a katonák  rökönyödnek meg azon a társukon, aki a vezérkari főnöknél rá mer kérdezni valamilyen problémára.

A honvédségre még a többi állami szervnél is jellemzőbb az infantilis propaganda-kommunikáció és a rozsdásodó valóság elhallgatásának durva kettőssége. Ezért nem lehet eléggé becsülni azt a vállalkozást, mely bemutatja a fárasztó és hazug hivatalos semmitmondás mögötti katonavilágot.

Magyar világpolitika

A könyv azonban itt sem áll meg, hanem arra is megpróbál választ adni, hogy Magyarország miért vállalta el ezt a missziót. Ha pedig elvállalta, mit tesz a sikeréért és az abban résztvevők biztonságáért. Pontosabban mit nem. Mit gondolnak a politikusok a NATO-szövetségesi kötelezettségekről, az ország védelméről, a lakosság tájékoztatásáról, Magyarország nemzetközi szerepéről, vagy a külföldi missziók hasznáról. És milyen az, mikor külföldi országok politikusai magyar diplomatákkal üvöltöznek, és nemzetközi fórumokon ingyenélőnek, kötelességszegőnek nevezik Magyarországot.

A könyvben szereplő harcok egyike: magyar katonák lövik a tálibok állásait

A magyar nyilvánosság hiányzó láncszeme az olvasmányos, izgalmas, de a mögöttes politikai összefüggésekre is rámutató riportkönyv. A Magyar Honvédség afganisztáni háborújának sztorija pedig egyenesen megírásért kiáltott. A magyar politika megúszásra játszó nemzetközi vergődésével, a hadsereg siralmas állapotával és a magyar társadalom közönyével a hátuk mögött harcoló, az extrém körülmények ellenére is helytálló magyar katonák története ennyit minimum megérdemel. Ahogy ideje volt politikai felhangok nélkül belenézni azoknak a magyar politikusoknak, minisztériumi vezetőknek, katonatiszteknek a fejébe, akik döntéseikkel Magyarország világpolitikáját alakítják.

A könyvbe egyedül a szerkesztés miatt lehet belekötni. A fejezetek közti kohézió nem túl acélos, a szerző néhol többször is ugyanazt magyarázza el, máskor viszont csak a sokadjára derül ki valami civilek számára kevésbé egyértelmű dolog jelentése. Ez azonban eltörpül a könyv tartalma, jelentősége és amellett, hogy Szlankó Bálint nem egy budapesti irodából, rég megírt cikkekből kopipésztelve gyűjtötte össze a sztorijait, ami így cseppet sem volt kockázatmentes vállalkozás. Hiánypótló, mindenkinek ajánljuk.

• X-faktor: vége a dalnak »

• Fábry, a magyar Dean Reed »